Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bielben a 23 éves francia Maxime Vachier-Lagrave pályafutása során harmadszor veheti át a tornagyőztesnek járó trófeát. A 47. Bieli Sakkfesztivál legnagyobb érdeklődéssel kísért hat résztvevős, kétfordulós viadalán a franciák legjobbja félpontos előnnyel ért célba, a befejező játéknapon a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel remizett. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan elszenvedte második vereségét, az indiai Pentala Harikrishna nagy csatában nyert. Gyorsan megosztozott a ponton a az orosz Alekszandr Motiljev és a holland Anish Giri.

 

A címvédőként játszó, 2009-ben első tornagyőzelmét ünneplő francia Maxime Vachier-Lagrave harmadszor ért célba. A 23 esztendős nagymester a kilencedik játéknapon kikapott a holland Anish Giritől, de félpontos előnyének birtokában küzdhetett meg a befejező fordulóban a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel.  A szicíliai védelem Najdorf-változatában Vachier-Lagrave békés változattal gond nélkül érte el a célul kitűzött döntetlent.

A kínai világbajnoknő Hou JI-fan elszenvedte második vereségét, a szicíliai védelmű csatában a kritikus állásban rossz tervet választott, a minőségáldozatért nem kapott elegendő ellenértéket az indiai Pentala Harikrishnával vívott csatában. Hou Ji-fan + 14,2 ponttal zárta szereplését, a lopotai GP-tornán elért sikerével 15 pontra megközelítette a világranglistát vezető Polgár Juditot.

Az idei kontinensbajnok orosz Alekszandr Motiljev utolsóként végzett, a holland Anish Giri kettős vereséggel rajtolva ötvenszázalékos eredményt ért el.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2726) – Hou Ji-fan (kínai, 2629) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 73)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) – Anish Giri (holland, 2750) döntetlen (Szicíliai védelem, 19)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)

 

Hans Suri   Mem 2014 Biel (SUI), 14-25 vii 2014

kat. XIX   (2717)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2766

*

*

½

½

1

½

1

0

½

½

½

1

6

2779

2.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2733

½

½

*

*

½

½

0

½

½

1

1

½

2749

3.

Hou Ji-fan

g

CHN

2629

0

½

½

½

*

*

1

½

½

0

½

1

5

2734

4.

Anish Giri

g

NED

2750

0

1

1

½

0

½

*

*

0

½

1

½

5

2710

5.

Pentala Harikrishna

g

IND

2726

½

½

½

0

½

1

1

½

*

*

0

½

5

2715

6.

Alekszandr Motiljev

g

RUS

2698

½

0

0

½

½

0

0

½

1

½

*

*

2610

 

Az Élő-pontszámok változása:

Maxime Vachier-Lagrave + 2, Radoslaw Wojtaszek + 2,4, Hou Ji-fan + 14,2, Anish Giri – 5,2, Pentala Harikrishna – 1,4, Alekszandr Motiljev – 12

Vachier-Lagrave,M (2766) - Wojtaszek,R (2733)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.Fg5 Fe6 9.Fxf6 Fxf6 10.Vd3 Fe7 11.Hd5 Hd7 12.Bd1 Fxd5 13.Vxd5 Vc7 14.Vc4 Vxc4 15.Fxc4 Hf6 16.Fd5 Hxd5 17.Bxd5 Bc8 18.c3 g6 19.Ke2 Kd7 20.Bhd1 Ke6 21.Hd2 f5 22.a4 Bhd8 23.c4 Bc6 24.b3 Bf8 25.f4 exf4 26.Kf3 Bc5 27.Be1 Kd7 28.Bxc5 dxc5 29.exf5 Bxf5 30.He4 h5 31.Hc3 g5 32.h3 Fd6 33.Hd5 Fe5 34.h4 gxh4 35.Bh1 Bg5 36.Bxh4 Bg3+ 37.Ke4 Fd6 38.Bxh5 Bxb3 39.Bh6 Bb2 40.Hf6+ Kc6 41.Kf5 Fb8 42.a5 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2726) – Hou Ji-fan (2629)
Szicíliai védelem [B88]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fc4 e6 7.0-0 Hc6

Sötéttel a 7...Fe7 és a 7...b5 változatok a legnépszerűbbek.

8.Hxc6 bxc6 9.Ve2 d5 10.Fb3 Fe7 11.Fa4 Fd7 12.e5 Hg8 13.Vg4 g6 14.He2 h5 15.Vf3 Hh6 16.Fxh6 Bxh6 17.c4 Kf8 18.Hd4 Bc8 19.Bac1 c5 20.Fxd7 Vxd7 21.He2

21...d4

A megnyitási kisebb botlás után a világbajnoknő minimális előnyt szerzett.

22.b4 h4 23.bxc5 Bh5 24.Bfd1 Bxe5?! 25.Hxd4 Ve8 26.Vf4 Bcxc5 27.Hb3 Bf5 28.Vh6+ Kg8 29.Hxc5

29...Fxc5?

Hou Ji-fan  számára a 29...Fg5 30.Vxg5 Bxg5 31.He4 Ve7 32.Hxg5 Vxg5 33.c5 h3 34.g3 Vf5 35.c6 Vf3 36.Kf1 Vg2+ 37.Ke2 Ve4+ 38.Kd2 Vd4+ folytatás döntetlen ígért.

30.Bc2 Fe7 31.Ve3 Vc6 32.Kh1 Kh7 33.Bd4 Kg7 34.Ve4 Vb6?! 35.Bd1 Ff6 36.Ve3 Vc6 37.c5 Kh7 38.h3 Fe7 39.Bd4 Kg8

 

40.Bdc4 a5 41.Vc3 Bd5 42.Vf3 Vd7 43.Bc1 Bf5 44.c6

Simán nyert a 44.Va8+ Kg7 45.c6 Vc7 46.Vb7 Vxb7 47.cxb7 Bb5 48.Bc7 Fd6 49.Bd7 Ff4 50.Bcd1 folytatás.

44...Bxf3 45.cxd7 Bd3 46.Bc7 Fd8 47.Bb7 Kf8 48.Kg1 Ke7 49.Kf1 Bd2 50.Bc8 g5 51.Ke1 Bd5 52.Ke2 f5 53.Ke3 Bd1 54.Ke2 Bd4

55.Bbb8 Bxd7 56.Bc3 Bd4 57.Bd3 Be4+ 58.Kd2 Bf4 59.f3 Fc7 60.Bb7 Bc4

61.Bc3 Bxc3 62.Kxc3 Kd6 63.Kc4 Kc6 64.Ba7 Fb6 65.Ba8 Fc7 66.Ba7 Kb6 67.Ba8 Kc6 68.a4 Kd7 69.Ba6 Fd8 70.Kb5 Fc7 71.Kc5 Fd8 72.Ba7+ Fc7 73.Bb7 és sötét feladta

 

Motiljev,A (2698) - Giri,A (2750)
Szicíliai védelem [B67]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 d6 6.Fg5 e6 7.Vd2 a6 8.0-0-0 Fd7 9.f4 b5 10.Fxf6 gxf6 11.Hxc6 Fxc6 12.Ve3 Fe7 13.f5 Va5 14.Kb1 b4 15.He2 Ve5 16.Vb6 Vb5 17.Vf2 Ve5 18.Vb6 Vb5 19.Vf2 Ve5 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az utolsó fordulóra maradt a döntés a bieli Hans Suri emlékversenyen. A torna kilencedik fordulójában a másfél pontos előnnyel vezető francia Maxime Vachier-Lagrave vereséget szenvedett a holland Anish Giritől, előnye fél pontra csökkent a játéknapon győzelmet arató kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és a lengyel Radoslaw Wojtaszek előtt. Hou Ji-fan az időzavarban sokat hibázó orosz Alekszandr Motiljev ellen nyert, Wojtaszek az indiai Pentala Harikrishnára mért vereséget. A befejező játéknapon a Vachier-Lagrave – Wojtaszek és Harikrishna – Hou Ji-fan összecsapás dönti el az első hely sorsát.

 

A francia Maxime Vachier-Lagrave az oly biztosnak látszó tornagyőzelmének küszöbén botlott, s ezzel izgalmassá tette a verseny utolsó fordulóját. A holland Anish Giri a francia nagymestert egyik kedvenc változatában lepte meg váratlan gyalogáldozattal. Vachier-Lagrave teljes kiegyenlítést nem tudott elérni, ráadásul időzavarban rosszul értékelte a huszárvégjáték esélyeit, Giri a győzelemmel feljött ötven százalékra, a francia sakkozó előnye fél pontra csökkent a játéknapon győzelmet arató kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és a lengyel Radoslaw Wojtaszek előtt.

 

Hou Ji-fan a végjátékban sokat hibázó orosz Európa-bajnokra, Alekszandr Motiljevre mért vereséget. A kontinensbajnok időzavarban pontatlankodott, Hou Ji-fan minimális hátrányát kiegyenlítette, majd átvette a kezdeményezést, döntő anyagi előnyt szerzett.

Az indiai Pentala Harikrishna a Grünfeld védelmű partiban nem jeleskedett, a ritkább változatban gyanús folytatás mellett döntött. Radoslaw Wojtaszek jelentős térelőnyt szerzett, a sötét király elleni akciója biztatóan bontakozott ki. Harikrishna pontatlan védekezéssel segítette is a támadás sikerét.

 

A 9. forduló eredményei:

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 40)

Anish Giri (holland, 2750) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 52)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 50)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 5,5 pont

2-3. Hou Ji-fan és Radoslaw Wojtaszek  5

4. Anish Giri 4,5

5. Pentala Harikrishna 4

6. Alekszandr Motiljev 3

 

Hans Suri   emlékverseny, Biel, 2014. július 14-25.

kat. XIX (2717)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2766

*

*

1

½

½

.

1

0

½

½

½

1

2784

2.

Hou Ji-fan

g

CHN

2629

0

½

*

*

½

½

1

½

½

.

½

1

5

2778

3.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2733

½

.

½

½

*

*

0

½

½

1

1

½

5

2751

4.

Anish Giri

g

NED

2750

0

1

0

½

1

½

*

*

0

½

1

.

2711

5.

Pentala Harikrishna

g

IND

2726

½

½

½

.

½

0

1

½

*

*

0

½

4

2681

6.

Alekszandr Motiljev

g

RUS

2698

½

0

½

0

0

½

0

.

1

½

*

*

3

2592

 

Az utolsó forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Hou Ji-fan

Alekszandr Motiljev – Anish Giri

Maxime Vachier-Lagrave – Radoslaw Wojtaszek

 

Giri,A (2750) - Vachier-Lagrave,M (2766)
Királyindiai védelem [E60]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.f3 e6

Az éllovas francia nagymesternek kedvező a mérlege a ritkább folytatásban, kerülni akarta a főváltozatot, a 3...d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6.Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 folytatást, amelyet világossal maga is játszott már.

4.e4 d5 5.cxd5

Viktor Laznicka a 5.Hc3 dxe4 6.fxe4 c5 7.d5 Fg7 8.Hf3 exd5 9.exd5 0-0 10.Fe2 varit játszotta meg Maxime ellen.

5...exd5 6.Hc3 dxe4 7.fxe4 Fb4

8.Fd3

A holland nagymester készült a varira, gyalogáldozatot játszott meg, amit sötét hosszasabb gondolkodás után elfogadott. A tavalyi Aljechin emlékversenyen Peter Szvidler a 8.Fg5 h6 9.Fxf6 Vxf6 10.Hf3 Fg4 11.Fb5+ c6 12.Fe2 Hd7 13.0-0 Ve7 14.Vc1 0-0-0 15.Vf4 f5 16.Hb5!? cxb5 17.Bac1+ Hc5 18.exf5 Vxe2 19.Vxg4 gxf5 20.Vxf5+ Kb8 21.dxc5 (21.Vf4+ Ka8 22.dxc5) 21...Bhf8 22.Ve5+?! Vxe5 23.Hxe5 Bfe8 24.c6?! Bd2! 25.Bf5 Fd6! 26.Hd7+ Kc8 27.Hf6 Be5! után egyre nagyobb bajba került, végül el is vesztette a játszmát Vachier-Lagrave ellen.

8...Hxe4 9.Ve2 0-0

Mérlegelni kellett a 9...f5 10.Hf3 Ve7 11.0-0 Hxc3 12.Vxe7+ Kxe7 13.Fg5+ Kf7 14.bxc3 Fxc3 15.Bac1 Fa5 16.Ff4 folytatást is.

10.Fxe4 Be8 11.Hf3 Ff5 12.Fg5 Fxc3+ 13.bxc3 f6 14.Hd2 fxg5 15.0-0 Hd7 16.Vc4+ Fe6 17.Fd5 Fxd5 18.Vxd5+ Kh8

 

19.Bae1 c6 20.Vb3 Hb6 21.Hf3 Bxe1 22.Bxe1 Vf6 23.Ve6 Vxe6 24.Bxe6 g4 25.He5 Hd5

26.c4 Hf4 27.Be7 He2+ 28.Kf2 Hxd4 29.Bxb7 a5 30.Hd7

Figyelmet érdemelt a 30.Hxg4 Bf8+ 31.Ke3 Hc2+ 32.Kd2 Hd4 33.Bc7 folytatás.

30...He6 31.Kg3 Bd8 32.Hf6 Hg5

 

33.Kxg4 h6 34.Hd7 Hf7 35.Kf4 g5+ 36.Ke3 Hd6?

A huszávégjáték esélyeit Vachier-Lagrave rosszul értékelte. 36...Be8+ 37.Kd3 Be1 volt a helyes döntés.

 

37.Bb8 Bxb8 38.Hxb8 Hxc4+ 39.Kd4 Hb6? 40.Hxc6 a4

 

41.Kc5 Hc8 42.Kb4 Hb6 43.Kc5 Hc8 44.Kb4 Hb6 45.Kb5 Hd5 46.Kxa4 Kg7 47.Hb4 He3 48.Kb5 Kf7

49.a4 Ke6 50.a5 Kd7 51.a6 Kc8 52.Kc5 és sötét feladta

 

Wojtaszek,R (2733) - Harikrishna,P (2726)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fb5+ Hc6 8.Hf3 0-0 9.0-0 Ha5 10.Ff4 Fd7 11.Fe2 c5 12.d5 Fg4 13.e5 Vd7 14.Be1 Bad8 15.h3 Ff5 16.c4 e6?! 17.Vd2 b6

18.d6 Fe4 19.Hg5 Fb7 20.Bad1 Kh8 21.Ve3 Hc6 22.Hf3 Hb4?

 

23.Bd2 Va4 24.Fd1 Va6 25.Fg5 Bd7 26.Ff6!?

Még erősebb volt a 26.Fe7 Bb8 27.Vf4 Fxf3 28.Vxf3 folytatás.

26...Fxf6 27.exf6 Fxf3 28.Fxf3 Vc8 29.Ve4!?

Azonnal nyert a 29.Vg5 Bg8 30.Be4 Vf8 31.Bh4 folytatás.

29...Bg8 30.a3 Ha6 31.Fd1 Hb8 32.Fa4 Bdd8 33.g4?! Va6 34.Vc2 Vb7 35.Vc3 Hc6? 36.Fxc6 Vxc6

37.Bxe6! Bgf8 38.Ve5 Vf3 39.Ve3 Vc6 40.Be7 Bd7 és egyúttal sötét feladta a 41.Vh6 Bg8 42.Be8 változat láttán.

 

Hou Ji-fan (2629) - Motiljev,A (2698)
Caro-Kann védelem [B18]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.H1e2 Hf6 7.Hf4 e5 8.Hxg6 hxg6 9.dxe5 Va5+ 10.Fd2 Vxe5+ 11.Ve2 Hbd7 12.0-0-0 0-0-0 13.Vxe5 Hxe5 14.h3 Fc5 15.f4 Hed7 16.Fc4 Ff2 17.Hf1 Bhf8 18.Fb4 Fc5 19.Fxc5 Hxc5 20.Hg3 b5 21.Bxd8+ Kxd8 22.Fe2 Kc7 23.Bd1 Hd5 24.Bf1

24...f5 25.Ff3 Hxf4 26.Fxc6 Hfd3+ 27.cxd3 Kxc6 28.Kc2 Be8 29.Kd2 Bd8 30.Bf3 Hb7?! 31.He2 Hd6?

Időzavarban a kontinensbajnok rossz tervet választott, a világbajnoknő megragadta a kezdeményezést.

 

 

32.Hf4 Hc4+?! 33.Kc2 He5 34.Be3 Kd6 35.Bg3 Bf8?

 

36.d4

Hou Ji-fan döntő anyagi előnyhöz jutott.

36...Bc8+ 37.Kd1 Hd7 38.Bxg6+ Hf6 39.Bxg7 Bc4 40.He2 Ba4 41.a3 b4 42.axb4 Bxb4 43.Kc2 Hd5 44.g3 He3+ 45.Kd3 Hd1 46.b3 Hf2+ 47.Kc3 a5 48.Ba7 Hd1+ 49.Kd2 Hf2 50.Kc2 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben, a Hans Suri emlékverseny nyolcadik fordulójában három döntetlen született. A másfél pontos előnnyel vezető francia Maxime Vachier-Lagrave a kínai világbajnoknő Hou Ji-fannal osztozott meg a ponton. A lengyel Radoslaw Wojtaszek minimális előnyét nem tudta döntővé fokozni a holland Anish Giri ellen. Az indiai Pentala Harikrishna nem tudott visszavágni az orosz Alekszandr Motiljevnek.

 

A torna nyolcadik játéknapján döntetlenek születtek, de megnyitáselméleti érdekességeket láttunk a játszmákban. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a viadalon egyetlen vereségét az éllovas francia Maxime Vachier-Lagravé-től az első körben szenvedte el, világossal játszva kapott ki. Hou JI-fan nem tudott visszavágni, de sötéttel a Ragozin-védelemben tökéletes felkészültségét bemutatva, jó játékkal harcolta ki a remit a virtuális világranglistán már nyolcadik francia nagymesterrel szemben.

A félszláv védelemben vívott elméleti párbajt a lengyel Radoslaw Wojtaszek és a holland Anish Girit. A holland sakkozó a minimális hátrányhoz vezető változatot vállalta, a végjátékban elérte a kívánt döntetlent.

Az india Pentala Harikrishna és az orosz Alekszandr Motiljev küzdelme lépésismétléssel ért véget.

 

A 8. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2726) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) döntetlen (Caro-Kann védelem, 29)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) – Hou Ji-fan (kínai, 2629) döntetlen (Vezércsel, 41)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) – Anish Giri (holland, 2750)  döntetlen (Félszláv védelem, 50)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 5,5 pont

2-4. Pentala Harikrishna, Hou Ji-fan és Radoslaw Wojtaszek  4

5. Anish Giri 3,5

6. Alekszandr Motiljev 3

 

Hans Suri   emlékverseny, Biel 2014. július 14-25.

kat. XIX   (2717)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2766

*

*

½

½

1

½

½

.

1

.

½

1

2839

2.

Pentala Harikrishna

g

IND

2726

½

½

*

*

½

.

½

.

1

½

0

½

4

2723

3.

Hou Ji-fan

g

CHN

2629

0

½

½

.

*

*

½

½

1

½

½

.

4

2740

4.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2733

½

.

½

.

½

½

*

*

0

½

1

½

4

2705

5.

Anish Giri

g

NED

2750

0

.

0

½

0

½

1

½

*

*

1

.

2662

6.

Alekszandr Motiljev

g

RUS

2698

½

0

1

½

½

.

0

½

0

.

*

*

3

2641

 

A 9. forduló párosítása:

Radoslaw Wojtaszek – Pentala Harikrishna

Anish Giri – Maxime Vachier-Lagrave

Hou Ji-fan – Alekszandr Motiljev

 

Vachier-Lagrave,M (2766) – Hou Ji-fan (2629)
Vezércsel [D38]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.d4 d5 4.Hc3 Fb4 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 0-0 8.Bc1 dxc4 9.Fxc4 c5 10.0-0 cxd4 11.exd4 Bd8 12.Ve2 Hc6 13.He4 Ve7 14.Bfd1 Fa5 15.Hc3 Fd7 16.Fd3 Fe8 17.Ve4 f5 18.Ve3 Fh5 19.He2

19...Fxf3 20.Vxf3 Hxd4

Számításba jött a cserék helyett a 20…Fb6 lépés.

21.Hxd4 Bxd4 22.Fxf5 Bxd1+ 23.Vxd1

23...Bf8

Még egyszerűbb volt a 23...exf5 24.Vd5+ Vf7 25.Vxa5 b6 26.Va6 Vd7 folytatás.

24.Fe4 Fb6 25.Ff3 Vf6 26.Ve2 Fd4 27.b3 Kh8 28.h3 b6 29.Bc6 Fe5 30.Ve4 Vf5 31.Kf1 Bd8 32.h4 Kg8 33.Vxf5 exf5 34.Fh5 Ff6 35.Bc7 Fxh4 36.Bxa7 Kh7 37.Ba6 Bd6 38.a4 Fe7 39.Fe2 Kg6 40.a5 bxa5 41.Bxa5 és döntetlen

 

Wojtaszek,R (2733) - Giri,A (2750)
Félszláv védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 c6 4.e4 dxe4 5.Hxe4 Fb4+ 6.Fd2 Vxd4 7.Fxb4 Vxe4+ 8.He2 Ha6 9.Ff8 He7 10.Fxg7 Hb4 11.Vd6

 

11...Hd3+

A tavalyi csapat-világbajnokságon az amerikai Ray Robson kalandos partit vívott az orosz Nyikita Vityjugovval a 11...Hc2+ 12.Kd2 Hxa1 13.Fxh8 Vc2+ 14.Ke1 e5 15.f3 Fe6 16.Ff6 Hg6 17.h4 Vf5 18.Fg5 h6 19.Fxh6 Bd8 20.Vc5 Vb1+ 21.Kf2 Hc2 22.h5 Hf4 23.Fxf4 exf4 24.Va5 Vd1? (24...He3 25.Vg5 Hd1+ 26.Kg1 He3) 25.Hxf4? (25.h6! Bd2 26.h7 Bxe2+ 27.Kg1 Vd4+ 28.Kh2 Bxg2+ 29.Fxg2 Vg7 30.Bd1 Vxh7+ 31.Kg1 Vh4 32.Vxa7) 25...Bd2+ 26.Kg1?? He3 27.Vg5 Vxf1+ 28.Kh2 Vxf3 és világos feladta.

12.Kd2 Hf5 13.Vxd3 Vxd3+ 14.Kxd3 Hxg7 15.Kc3

Világosnak kis előnye van a végjátékban.

15...b6 16.g4 Fb7 17.Fg2 0-0-0 18.Bad1 h5 19.g5 c5 20.Fxb7+ Kxb7 21.Hf4 Hf5 22.Bxd8 Bxd8 23.Hxh5 Bg8 24.h4 Bh8 25.Hg3

25...Bxh4 26.Bxh4 Hxh4 27.He4 Kc6 28.Kd3 Hg6 29.Ke3 He5 30.b3 Kd7 31.Hf6+ Ke7 32.Ke4 Hc6 33.Hg4 Hd4 34.b4 He2 35.bxc5 bxc5 36.a3 Hd4 37.He5 a6 38.f4 a5 39.a4 He2

 

40.Hc6+ Kd6 41.Hd8 Ke7 42.Hb7 Hc3+ 43.Ke5 Hxa4 44.Hxa5 Hb6 45.Ke4 f6 46.Hc6+ Kf7 47.Hd8+ Kg6 48.Hxe6 fxg5 49.fxg5 Hxc4 50.Hxc5 Kxg5 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2726) - Motiljev,A (2698)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 e6 8.He5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 Hd7 11.f4 Fb4+ 12.Fd2 Fxd2+ 13.Vxd2 Hgf6 14.0-0-0 0-0 15.f5 Be8 16.Bhf1 Vc7 17.Bde1 Hxe5 18.dxe5 exf5

19.Hxf5 Bxe5 20.Hxh6+ gxh6 21.Bxf6 Bae8 22.Bef1 Be2 23.Vb4 Bxg2 24.Bxf7 Vxf7 25.Bxf7 Bg1+ 26.Kd2 Bg2+ 27.Kc1 Bg1+ 28.Kd2 Bg2+ 29.Kc1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bielben zajló Hans Suri emlékverseny hetedik fordulójában az éllovas Maxime Vachier-Lagrave  az orosz Alekszandr Motiljev elleni győzelemmel másfél pontra növelte előnyét riválisai előtt. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan nyerőesélyes állását remire rontotta a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen. A holland Anish Giri és az indiai Pentala Harikrishna megosztozott a ponton.

 

A pihenőnap után folytatódott a sakkolimpia előtti utolsó szuperversenyén a pontvadászat. A francia Maxime Vachier-Lagrave sikerrel vette az újabb akadályt, az orosz Alekszandr Motiljev a szicíliai védelmű bonyodalmakban hibázott. Vachier-Lagrave a győzelemmel másfél pontra növelte előnyét.

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a Réti megnyitást játszotta meg Radoslaw Wojtaszek ellen. Hou Ji-fan jelentős előnybe került a lengyel sakkozó elhibázott tervének köszönhetően. A világbajnoknő többször is komoly nyerőesélyhez juthatott volna, a végjátékban gyalogelőnyét nem tudta érvényesíteni.

Gyors lépésismétléses remivel végződött a holland Anish Giri és az indiai Pentala Harikrishna játszmája.

 

A 7. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2750) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726)  döntetlen (Katalán megnyitás, 26)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) döntetlen (Réti megnyitás, 53)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 35)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 5 pont

2-4. Pentala Harikrishna, Radoslaw Wojtaszek  és Hou Ji-fan 3,5

5. Anish Giri 3

6. Alekszandr Motiljev 2,5

 

Hans Suri emlékverseny, Biel 2014. július 14-25.

kat. XIX   (2717)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2766

*

*

½

½

½

.

1

.

1

.

½

1

5

2866

2.

Pentala Harikrishna

g

IND

2726

½

½

*

*

½

.

½

.

1

½

0

.

2727

3.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2733

½

.

½

.

*

*

½

½

0

.

1

½

2699

4.

Hou Ji-fan

g

CHN

2629

0

.

½

.

½

½

*

*

1

½

½

.

2736

5.

Anish Giri

g

NED

2750

0

.

0

½

1

.

0

½

*

*

1

.

3

2651

6.

Alekszandr Motiljev

g

RUS

2698

½

0

1

.

0

½

½

.

0

.

*

*

2627

 

A 8. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Alekszandr Motiljev

Maxime Vachier-Lagrave – Hou Ji-fan

Radoslaw Wojtaszek – Anish Giri

 

Motiljev,A (2698) - Vachier-Lagrave,M (2766)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fg5 h6 8.Fh4 g5 9.Fg3 Fg7 10.Fe2 h5 11.h4 Hc6 12.Hb3 gxh4 13.Fxh4 Fe6 14.Vd2 Vb6 15.Hd5 Fxd5 16.exd5 Hd4 17.c3

A világbajnok-jelölti versenyen Peter Szvidler a 17.Hxd4 Vxd4 18.Vxd4 Fxd4 19.c3 Ff6 20.0-0-0 Kd7 21.Fxg4+ hxg4 22.Fxf6 exf6 23.Bxh8 Bxh8 24.Bd4 Bh5 folytatásban remizett Sahriyar Mamedgyarovval.

17...Hf5 18.Fxg4 hxg4 19.Vg5

 

19...e6 20.Vxg4 Ff6 21.dxe6

Számításba jött a 21.g3 Fxh4 22.gxh4 0-0-0 23.h5 Kb8 24.Vf3 folytatás.

21...Hxh4 22.0-0-0 Vxf2 23.Bxd6 Bd8 24.Bxd8+ Fxd8 25.Hd2

25...Ve3 26.exf7+ Kxf7 27.Bf1+ Ff6 28.Vd7+?! Ve7 29.Vd3 Kg7 30.He4 Fe5 31.Ve2 Hg6 32.g3 Be8 33.Vg4 Ve6 34.Vh5

34...Vxa2 35.Hc5 Va1+ és világos feladta

 

Hou Ji-fan (2629) - Wojtaszek,R (2733)
Réti megnyitás [A09]

1.Hf3 d5 2.g3 c5 3.c4 d4 4.e3 Hc6 5.exd4 cxd4 6.Fg2 e5 7.0-0 Hf6 8.d3 Hd7 9.Ha3 Fe7 10.Hc2 0-0 11.Bb1 a5 12.b3 Bb8

A lengyel nagymester hatásosabban fejleszthette volna haderejét a 12...Hc5 13.Be1 f6 14.Fa3 Fg4 változattal.

 

13.Be1 Be8 14.a3 Vc7 15.b4 axb4 16.axb4 b5

17.Hfxd4! exd4 18.Ff4 Hce5 19.Hxd4 bxc4?! 20.Hc6 c3

21.Va4

A világbajnoknő a 21.d4 Bb6 (21...Fg5 22.Bc1 Fxf4 23.gxf4 Bb5 24.fxe5) 22.dxe5 Bxc6 23.e6 Bd6 24.Fxd6 Vxd6 25.exd7 Fxd7 26.Vxd6 Fxd6 27.Bxe8+ Fxe8 28.Fe4 Fa4 29.Ba1 c2 30.Bc1 Fxb4 31.Fxc2 változat esélyeit is latolgathatta.

21...Bb6? 22.Fxe5!?

Hou Ji-fan a 22.Hxe5 c2 (22...Bxb4 23.Bxb4 Fxb4 24.Fd5 Hf6 25.Be4 Bxe5 26.Fxe5 c2 27.Fxc7 c1V+ 28.Kg2) 23.Bbc1 Fd6 24.Bxc2 Vd8 25.Bxc8 Vxc8 26.Bc1 Vd8 27.Vxd7 Vxd7 28.Hxd7 Fxf4 29.gxf4 Bxb4 30.Fe4 Bd4 31.Bc7 folytatásban közel döntő előnyt érhetett volna el.

22...Hxe5 23.Bxe5 Fe6 24.Bbe1

Jóval erősebb volt a 24.d4 Ff6 25.Bc5 h5 26.Vc2 h4 27.Vxc3 folytatás.

24...Ff6 25.B5e3 Bf8 26.b5 Vd6 27.d4 c2 28.Fe4 Fd5

29.Vxc2?!

Kimaradt a 29.Fxd5 Vxd5 30.Be8 g5 31.B8e5 Vf3 32.Bc5 Vd3 33.Bc1 döntő előnyt adó folytatás.

29...Fxe4 30.Bxe4 Bxb5 31.Be8 g6 32.Vc4 Vd5 33.Bxf8+ Kxf8 34.Bc1 Vxc4 35.Bxc4 h5 36.Kg2 Bb3 37.Hb4 Kg7 38.Hc2

38...h4 39.Kf1 Bb1+ 40.Kg2 Bd1 41.Kf3 Bd2 42.h3 Bd3+ 43.Kg4 Bd2 44.Kf3 Bd3+ 45.Kg2 hxg3 46.fxg3 Kg8 47.h4 Kg7 48.Kh3 Fe7 49.He1 Bb3 50.Bc6 Ff6 51.Bd6 Be3 52.Hc2 Bd3 53.Kg4 és döntetlen

 

Giri,A (2750) - Harikrishna,P (2726)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Hf3 Fd7 6.He5 Fc6 7.Hxc6 Hxc6 8.e3 Vd7 9.0-0 0-0-0 10.Hd2 e5 11.Hxc4 exd4 12.exd4 Ve6 13.Va4

 

13...Bxd4 14.b3 He4 15.Fb2 Hc5 16.Vxc6 bxc6 17.Fxd4 He4 18.Bae1 f5 19.f3 Vd5 20.fxe4 Vxd4+ 21.Kh1 Fb4 22.Bd1 Vc3 23.Bc1 Vd4 24.Bcd1 Vc3 25.Bc1 Vd4 26.Bcd1 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bielben zajló Hans Suri emlékverseny hatodik fordulójában három döntetlen született. Két érdekes szicíliai párbajt is láttunk. Az éllovas francia Maxime Vacheir-Lagrave kedvezőbb állásból remizett, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan nehéz védekezés után harcolta ki a fél pontot, a holland Anish Giri nem tudott visszavágni az első körben elszenvedett vereségéért. Megosztozott a ponton a lengyel Radoslaw Wojtaszek és az orosz Alekszandr Motiljev is. A viadalon Vachier-Lagrave egypontos vezetése mellett hétfőn játsszák a hetedik fordulót.

 

A szuperverseny második félideje három döntetlennel kezdődött meg. A szicíliai védelmű partiban megnyitáselméleti párbajt is vívott az indiai Pentala Harikrishna és a francia Maxime Vachier-Lagrave. A Najdorf-változatban az éllovas minőséget áldozott, Harikrishna hibáját követően nyerőesélyt kapott, de a lehetőséggel nem tudott élni.

 

A holland Anish Giri a viadalt a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan elleni vereséggel kezdte, a 20 esztendősök rangadóján nem tudott visszavágni. Hiába állt jobban, kezdeményezett az egész partiban, Hou Ji-fan időzavarban is higgadtan védekezett, kiharcolta a döntetlent.

Lépésismétléssel viszonylag gyorsan pontosztozkodás született a lengyel Radoslaw Wojtaszek és az orosz Alekszandr Motiljev játszmájában.

 

A 6. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2726) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) döntetlen (Szicíliai védelem, 40)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) döntetlen (Szláv védelem, 29)

Anish Giri (holland, 2750) – Hou Ji-fan (kínai, 2629) döntetlen (Szicíliai védelem, 69)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 4 pont

2-4. Pentala Harikrishna, Radoslaw Wojtaszek  és Hou Ji-fan 3

5-6. Alekszandr Motiljev és Anish Giri 2,5

 

Hans Suri   emlékverseny, Biel 2014 Biel 2014.   július 14-25.

kat. XIX   (2717)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2766

*

*

½

½

½

.

1

.

½

.

1

.

4

2835

2.

Pentala Harikrishna

g

IND

2726

½

½

*

*

½

.

½

.

0

.

1

.

3

2723

3.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2733

½

.

½

.

*

*

½

.

1

½

0

.

3

2711

4.

Hou  Ji-fan

g

CHN

2629

0

.

½

.

½

.

*

*

½

.

1

½

3

2737

5.

Alekszandr Motiljev

g

RUS

2698

½

.

1

.

0

½

½

.

*

*

0

.

2665

6.

Anish Giri

g

NED

2750

0

.

0

.

1

.

0

½

1

.

*

*

2639

 

A hétfői 7. forduló párosítása:

Anish Giri – Pentala Harikrishna

Hou Ji-fan – Radoslaw Wojtaszek

Alekszandr Motiljev – Maxime Vachier-Lagrave

 

Harikrishna,P (2726) - Vachier-Lagrave,M (2766)
Szicíliai védelem [B98]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Vd3 Hbd7 7.Fg5 e6 8.0-0-0 Fe7 9.f4 Vc7 10.Fe2 b5 11.Ff3 b4

A torna éllovasa házielemzését játszotta meg a jól ismert 11...Fb7 12.Fxf6 Hxf6 13.e5 dxe5 14.Hdxb5 változat helyett.

 

12.e5 dxe5 13.Fxa8 exd4 14.He2 h6 15.Fh4 0-0 16.Kb1 e5 17.Vf3 exf4 18.Hxf4?!

18...He5 19.Ve2 g5 20.Fg3 gxf4 21.Fxf4 Fd6 22.Bxd4 Be8 23.Bhd1? Fg4 24.Vxa6 Fxd1 25.Bxd1

 

 

25...Hc4

Erősebb volt a 25...Bc8 26.Va4 Hfd7 27.Fxe5 Hxe5 folytatás.

26.Fxd6 Vxd6?!

Kár volt vezért cserélni.

27.Vxd6 Hxd6 28.Ff3 Hc4 29.b3 He5 30.Bd4 Hxf3 31.gxf3 Bb8 32.Kb2 Kf8

33.c3 bxc3+ 34.Kxc3 Ke7 35.b4 Ke6 36.a4 Hd5+ 37.Kb3 Bc8 38.Bc4 Bxc4 39.Kxc4 Kd6 40.a5 He3+ és döntetlen

 

Giri,A (2750) – Hou Ji-fan (2629)
Szicíliai védelem [B85]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe2 a6 7.0-0 Hf6 8.Fe3 Fe7 9.f4 d6 10.Ve1 0-0 11.Kh1 Hxd4 12.Fxd4 b5 13.Vg3 Fb7 14.a3 Bad8 15.Bae1 Bd7 16.Fd3 Be8 17.a4

Az új divat, korábban a 17.Hd1; 17.Vh3; 17.Be2 volt népszerű.

17...b4 18.Ha2 Va5 19.Hc1

Az idei Európa-bajnokságon Balogh Csaba a 19.b3 d5 20.Fxf6 Fxf6 21.e5 Fd8 22.f5 exf5 23.Fxf5 változatban remek esélyt ért el, a partit sajnos remire rontotta.

19...Vh5 20.Hb3 Vg6 21.Vh3 Vg4 22.Vxg4 Hxg4 23.Ha5 Ba8 24.Fe2 Hf6

25.Ff3

A világbajnoknőre nehéz védekezés várt.

25...He8 26.c3 bxc3 27.bxc3 Fd8 28.Hxb7 Bxb7 29.e5 d5 30.c4

30...Bb4 31.Bc1 Bxa4 32.g3 g5 33.Fg1 Hc7 34.Fb6 He8 35.Fe3 Hc7 36.fxg5 Bb8 37.Fa7 Bb7 38.Fe3 Bb8 39.Fa7 Bb7 40.Fc5

 

40...Fxg5

Hou Ji-fan nagy időzavarban is jól védekezett.

41.Bc2 Bb3 42.cxd5 Hxd5 43.Fh5 f5 44.exf6 Fxf6 45.Fd6 Bc3 46.Bb2 Bc8 47.Bb7 Bd8 48.Fc5 Bc4 49.Fg1 Bf8 50.Fe2 Bc6 51.Fd3 Bc7 52.Fxa6 Bxb7 53.Fxb7 Kg7 54.Fc6 Bf7 55.Be1 Be7 56.Be4 Kf7 57.Bc4 Fe5 58.Bh4 Kg7 59.Bh5 Ff6

 

 

60.Fxd5 exd5 61.Bxd5 Be2 62.h4 Kg6 63.Bd6 Kf5 64.g4+ Ke5 65.Bd7 Fxh4 66.Bxh7 Fg5 67.Bf7 Ke6 68.Bg7 Ff6 69.Bg8 Kf7 és döntetlen

 

Wojtaszek,R (2733) - Motiljev,A (2698)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd2 Hbd7 9.Vc2 Fe7 10.h3 a6 11.Fe2 Bc8 12.0-0 dxc4 13.Fxc4 b5 14.Fe2 c5 15.dxc5 Bxc5 16.b4 Bc7 17.Vb3 Hb6 18.Bfd1 Hc4 19.Fe1 Vb8 20.a4

Számításba jött a 20.Bd4 Hd6 21.a4 0-0 22.axb5 axb5 23.Ba5 folytatás.

20...0-0 21.axb5 axb5 22.Ba6 Bfc8 23.Bda1 Kh7 24.Ba8 Vb6 25.B8a6 Vb8 26.Ba8 Vb6 27.B8a6 Vb8 28.Ba8 Vb6 29.B8a6 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 Fotó: http://www.bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben, a Hans Suri emlékverseny félidejében a francia Maxime Vachier-Lagrave egypontos előnnyel vezet. A szuperverseny ötödik fordulójában a francia sakkozó pozíciós játékvezetéssel kényszerítette megadásra a holland Anish Girit. Megnyitáselméleti párbajban osztozott meg a ponton az orosz Alekszandr Motiljev és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. Döntetlennel ért véget az indiai Pentala Harikrishna és a lengyel Radoslaw Wojtaszek párharca.

 

A bieli szuperverseny félidejét egypontos vezetéssel zárta a francia Maxime Vachier-Lagrave. Ötödik partiját a futópár erejét kihasználva remek pozíciós játékkal nyerte meg, a holland Anish Giri harmadik vereségét szenvedte el.

 

A szicíliai védelem egyik divatos változatában vívott elméleti párbajt is az orosz Alekszandr Motiljev és a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan. Az orosz Európa-bajnok a 21. lépésben újított, de előnyt nem tudott elérni a pontosan védekező világbajnoknővel szemben.

Az indiai Pentala Harikrishna már a hatodik lépésben meglepőt húzott a szicíliai védelem Najdorf-változatában. A kiegyenlített erők küzdelme remivel végződött.

 

Az 5. forduló eredményei:

Pentala Harikrishna (indiai, 2726) - Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) döntetlen (Szicíliai védelem, 47)

Maxime Vachier-Lagrave (lengyel, 2766) - Anish Giri (holland, 2750) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 61)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) - Hou Ji-fan (kínai, 2629) döntetlen (Szicíliai védelem, 41)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 3,5 pont

2-4. Radoslaw Wojtaszek,  Pentala Harikrishna és Hou Ji-fan 2,5

5-6. Alekszandr Motiljev és Anish Giri 2

 

Hans Suri   emlékverseny, Biel 2014. július 14-25.

kat. XIX   (2717)

1

2

3

4

5

6

1.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2766

*

*

½

.

½

.

1

.

½

.

1

.

2856

2.

Radoslaw Wojtaszek

g

POL

2733

½

.

*

*

½

.

½

.

1

.

0

.

2713

3.

Pentala Harikrishna

g

IND

2726

½

.

½

.

*

*

½

.

0

.

1

.

2715

4.

Hou Ji-fan

g

CHN

2629

0

.

½

.

½

.

*

*

½

.

1

.

2734

5.

Alekszander Motiljev

g

RUS

2698

½

.

0

.

1

.

½

.

*

*

0

.

2

2648

6.

Anish Giri

g

NED

2750

0

.

1

.

0

.

0

.

1

.

*

*

2

2638

 

A 6. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna – Maxime Vachier-Lagrave

Radoslaw Wojtaszek – Alekszandr Motiljev

Anish Giri – Hou Ji-fan

 

Vachier-Lagrave,M (2766) - Giri,A (2750)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.Hc3 He8 10.Hd5 Fd6 11.Be2

A MEGA 2014adatbázis szerint is újítás a 11.Be1 c6 12.He3 Fc7 13.Hf5 d5 sokszor játszott változathoz képest.

11...c6 12.He3 Fc7 13.Hf5 d5 14.He7+ Kh8 15.Hxc8 Bxc8 16.d3 f5 17.g3 Vf6 18.Fd2 Hd6 19.Fc3 d4 20.Fd2 Hf7

21.f4 Bce8 22.Fg2 Hd6 23.a3 Fb6 24.Bxe8 Bxe8 25.Vf1 Kg8 26.Be1 Be6 27.a4 a6 28.Ff3 g6 29.Kg2 Kf7 30.Bxe6 Vxe6 31.Va1 Fc5 32.b4 Fb6 33.Fe1 Hc8 34.Ff2 Vd7 35.h3 h5

36.b5 axb5 37.axb5 cxb5 38.Va8 Fc5 39.Fxb7 Hb6 40.Va2+ Kg7 41.Va6 b4 42.Ff3 Kf8 43.Va5 Ve7 44.Kf1 Kf7 45.Kg2 Kf8

46.g4 hxg4 47.hxg4 fxg4 48.Fxg4 Vc7 49.Ff3 Kg7 50.Vb5 Hc8 51.Vc4 Vb6?! 52.Vd5 Vd6 53.Ve5+ Vxe5 54.fxe5 Ha7 55.Fd5 Hb5? 56.Fh4 g5 57.Fxg5 Kg6 58.Fd8 Kf5  

 

59.e6 Ha3 60.Fb3 Hxc2 61.Fxc2 Kxe6 és sötét feladta

 

Motiljev,A (2698) – Hou Ji-fan (2629)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.g4 Hxd4 11.Fxd4 Fb7 12.g5 Hh5

13.Fe5 Vxe5 14.Vxd7+ Kf8 15.Vxb7 Fxg5+ 16.Kb1 Vb8 17.Bd7 Vxb7 18.Bxb7 Ff6 19.a4 Fxc3 20.bxc3 bxa4

21.Fc4

Az orosz nagymester újítása. Az idei Európa-bajnokságon az örmény Ter-Sahakjan a 21.Fxa6 g5 22.Fb5 Kg7 23.Bd1 Bhb8 24.Bxb8 Bxb8 25.c4 Hf4 26.Kb2 Hg6 27.Ka3 folytatásban csatázott Polgár Judittal, nagymesternőnk pontatlanul védekezett, a partit elvesztette.

21...g6 22.Bd1 Bc8 23.Fa2 Bg8 24.Bd6

24...g5 25.Bxa6 Bg6 26.Baa7 Bf6 27.e5 Bxf3 28.Fxe6 Bf1+ 29.Ka2 fxe6 30.Bxh7 Kg8 31.Bxh5 Bf5 32.Bxa4 Bxc3 33.Bg4 Bxc2+ 34.Kb3 Be2 35.Bgxg5+ Bxg5 36.Bxg5+ Kh7 37.h4 Be4 38.h5 Kh6 39.Bg6+ Kxh5 40.Bxe6 Kg5 41.Be8 és döntetlen

 

Harikrishna,P (2726) - Wojtaszek,R (2733)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Ve2 Hc6 7.Hxc6 bxc6 8.e5 Hd5 9.Fd2 Hxc3 10.Fxc3 d5 11.h4 h5 12.Vd3 e6 13.Fe2 Fb7 14.b4

14...c5 15.bxc5 Fxc5 16.Fd4 Fc6 17.Fxc5 Va5+ 18.c3 Vxc5 19.a4 Bb8 20.0-0 a5 21.Bfb1 Bxb1+ 22.Bxb1 0-0 23.Vd4 Vxd4 24.cxd4 Fxa4

25.Ba1 Fc2 26.Bxa5 Fg6 27.f3 Bb8 28.Ba2 Bb4 29.Bd2 Kh7 30.Kf2 Kh6 31.Ke3 Fb1 32.Fd1 f6 33.g3 Kg6 34.Kf4 Kh6 35.Ke3 Kg6 36.g4 Kh6 37.exf6 gxf6 38.Bg2 hxg4 39.fxg4 e5 40.Bd2 Bxd4 41.Bxd4 exd4+ 42.Kxd4 Fe4 43.Ke3 Fg6 44.Ff3 Ff7 45.Kd4 Fe6 46.g5+ fxg5 47.hxg5+ és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Fotók: http://www.bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben lejátszották a Hans Suri emlékverseny negyedik fordulóját. A játéknap egyetlen győzelmét a holland Anish Giri aratta, az orosz Alekszandr Motiljev kedvező állásban nagyot hibázott. Remek küzdelmet vívott a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az indiai Pentala Harikrishna, a csata 69 lépésben döntetlennel ért véget. Pontosztozkodás született a lengyel Radoslaw Wojtaszek és a francia Maxime Vachier-Lagrave partijában, a francia sakkozó megőrizte félpontos előnyét.

 

A kettős vereséggel rajtoló holland Anish Giri újabb győzelmével feljött ötven százalékra. Az orosz Alekszandr Motiljevvel a szláv védelemben csatázott, és a fordulatos küzdelemben végül győzni tudott. Motiljev világos 30.e4 lépésére előnybe került, de elnézett egy kötést, anyagot vesztett, többé nem volt védelme.

 

A játéknap legérdekesebb partiját a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és az indiai Pentala Harikrishna játszotta. A világbajnoknő minőséget áldozott, a végjátékban két gyalogja volt ellenértékként, az indiai nagymester aktív bástyájával jól védekezett, 69 lépés után egyeztek meg döntetlenben.

A lengyel Radoslaw Wojtaszek és a francia Maxime Vachier-Lagrave sorozatos cserékkel tarkított partija pontosztozkodással zárult.

 

A 4. forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726) döntetlen (Caro-Kann védelem, 69)

Anish Giri (holland, 2750) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) 1 – 0 (Szláv védelem, 53)

Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) döntetlen (Grünfeld védelem, 38)

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier-Lagrave 2,5 pont

2-5. Radoslaw Wojtaszek,  Pentala Harikrishna, Hou Ji-fan és Anish Giri 2

6. Alekszandr Motiljev 1,5  

 

Az 5. forduló párosítása:

Pentala Harikrishna - Radoslaw Wojtaszek

Maxime Vachier-Lagrave - Anish Giri

Alekszandr Motiljev - Hou Ji-fan

Hou Ji-fan (2629) - Harikrishna,P (2726)
Caro-Kann védelem [B19]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.h4 h6 7.Hf3 Hd7 8.h5 Fh7 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 e6 11.Fd2 Hgf6 12.0-0-0 Fe7 13.Bde1 Vc7 14.He4 0-0-0 15.g3 Hc5 16.Hxc5 Fxc5 17.Bh4 Fd6 18.Ve2 Kb8 19.He5 Ka8 20.a3 Bhf8 21.Vf3 Fe7 22.Bf4 Vb6 23.Bd1 Vc7 24.Hd3 Hh7

25.Bxf7

A világbajnoknő bátran vállalta a minőségáldozatot.

25...Hg5 26.Vf4 e5 27.Bxe7 Vxe7 28.Vxe5 Vf7 29.Fxg5 Bd5?! 30.Ve7 Bxg5 31.Vxf7

Jobb volt a 31.Be1 a6 32.Hf4 Bf5 33.Vxf7 B8xf7 34.Be8+ Ka7 35.Kd2 folytatás.

31...Bxf7 32.Be1 Kb8 33.Be5 Kc7 34.Kd2 Kd6 35.c4 Be7 36.c5+ Kd7 37.b4 Ke8 38.Bxe7+ Kxe7 39.Hf4 Kd7 40.Ke3 Bf5

41.g4 Bf8 42.Hg6 Ba8 43.He5+ Ke6 44.Hc4 b5 45.He5 Kd5 46.f4 a5 47.Hd7 axb4 48.Hb6+ Ke6 49.axb4 Ba1

50.d5+ cxd5 51.f5+ Ke7 52.Hxd5+ Kd7 53.Hf4 Be1+ 54.Kf3 Bf1+ 55.Ke3 Be1+ 56.Kd4 Bg1 57.Kd5 Bd1+ 58.Ke5 Be1+ 59.Kd4 Bg1

60.He6 Bxg4+ 61.Kd5 Bxb4 62.c6+ Ke7 63.Hxg7 Bc4 64.He6 Bxc6 65.Kxc6 Kf6 66.Hd4 b4 67.Kd5 b3 68.Hxb3 Kxf5 69.Hd4+ és döntetlen

 

Giri,A (2750) - Motiljev,A (2698)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Vb3 Vc7 8.Hxg6 hxg6 9.g3 Hbd7 10.Fg2 Fe7 11.0-0 0-0 12.cxd5 exd5 13.f3 b5

A tavalyi Karpov-versenyen Alekszandr Motiljev a bolgár Ivan Cseparinov ellen a 13...Vb6 14.Bd1 a5 15.Vxb6 Hxb6 16.a4 He8 változatot játszotta meg.

14.He2 Vb6 15.Kh1 c5 16.Vd1 Bfe8 17.g4 Bad8 18.Fd2

18...g5 19.a4 b4 20.a5 Vb8 21.dxc5 Fxc5 22.Hd4 He5 23.b3 Bc8 24.Ba2 Hc6 25.Bc2 Hxa5 26.Vb1 Fb6 27.Bxc8 Bxc8 28.Hf5 Fc5 29.Vb2 Ff8

30.e4?

A bonyolítás sötét malmára hajtotta a vizet.

30...dxe4 31.Fxg5 exf3

Számításba jött a 31...Bc3 32.Hh6+ gxh6 33.Fxf6 Bxb3 34.Va2 Ba3 35.Ve2 Fg7 folytatás is.

32.Fxf3 Vb5 33.Bd1 Bd8 34.Bg1 Bd3?!

Az orosz sakkozó kiengedte előnyét. 34...Vd3 35.Vg2 Vc3 kedvező esélyt adott volna.

35.Ve2 Hh7?

Nagy hiba, Anish Giri került előnybe.

 

36.Hd4! Vd7 37.Vxd3 Hxg5 38.Bd1 Fc5 39.Hc6 Vxd3 40.Bxd3 Hxc6 41.Fxc6 He6

42.Bd7 Fb6 43.Fd5 Hd8 44.Be7 Kf8 45.Be4 a5 46.Kg2 g5 47.Kf3 f6 48.h3 Fc7 49.Bc4 Fb6 50.Be4 Fc7 51.Be2 Fe5 52.Ba2 Fc7 53.Bc2 és sötét feladta

 

Wojtaszek,R (2733) - Vachier-Lagrave,M (2766)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c6 5.Fg2 d5 6.cxd5 cxd5 7.He5 He4 8.Hc3 Hxc3 9.bxc3 0-0 10.0-0 Hc6 11.Hxc6 bxc6 12.Fa3 Ff5 13.Va4 Vd7

14.c4 Fxd4 15.Bad1 Ff6 16.cxd5 cxd5 17.Vxd7 Fxd7 18.Bxd5 Fc6 19.Ba5 Fxg2 20.Kxg2 Bfd8 21.Fb4

21...Fd4 22.Fxe7 Be8 23.Fc5 Fxc5 24.Bxc5 Bxe2 25.Ba5 Bb8 26.Bxa7 Bbb2 27.a4 Ba2 28.a5 Be5 29.a6 Bea5 30.Be1 Bxa6 31.Bxa6 Bxa6 32.Be2 Ba8 33.Be1 Ba6 34.Be2 Ba8 35.Be1 Ba6 36.Be2 Ba8 37.Be1 Ba6 38.Be2 Ba8 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Fotók: http://bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

Három eldőlt partival folytatódott Bielben a Hans Suri emlékverseny. A francia Maxime Vachier-Lagrave sötéttel nyert a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen. Az orosz Alekszandr Motiljev az indiai Pentala Harikrishna elhibázott bástyalépését használta ki. A kettős vereséggel kezdő holland Anish Giri többször is rontott, de erőfeszítéseit végül siker koronázta, 84 lépésben győzte le a lengyel Radoslaw Wojtaszeket.

 

A bieli szuperversenyen már csak a rajtlistát vezető francia Maxime Vachier-Lagrave veretlen, a viadal harmadiki játéknapján nagy csatában győzte le a kínai világbajnoknő Hou Ji-fant. A spanyol megnyitású játszmában Hou Ji-fan sokáig remekül tartotta magát, de az időkontroll után hibázott huszárlépésével. Vachier-Lagrave vezérével betört világos állásába, ez eldöntötte a parti sorsát.

Nagyot küzdött a kettős vereséggel rajtoló holland Anish Giri. A lengyel Radoslaw Wojtaszekkel a szicíliai védelem Najdorf-változatában csapott össze. Kedvező esélyű állásában többször is erősebb lépést hagyott figyelmen kívül. A végjáték már remit ígért, de Wojtaszek királya kelepcébe került, a 84. lépésben feladásra kényszerült.

Az Európa-bajnok orosz Alekszandr Motiljev a spanyol megnyitás berlini változatában nyert. A dortmundi tornán Arkadij Naiditschtól látott ötletet játszotta meg. Az indiai Pentala Harikrishna óvatlan bástyalépését kiskombinációval használta ki, anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette.

 

A 3. forduló eredményei:

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 43)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 63)

Anish Giri (holland, 2750) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 84)

 

A verseny állása:

1.Maxime   Vachier-Lagrave 2 pont

2-5. Alekszandr   Motiljev,  Radoslaw Wojtaszek,  Pentala Harikrishna és Hou Ji-fan 1,5

6.Anish   Giri 1

 

A 4. forduló párosítása:

Hou Ji-fan   – Pentala Harikrishna

Anish Giri   – Alekszandr Motiljev

Radoslaw   Wojtaszek – Maxime Vachier-Lagrave

 

Motiljev,A   (2698) - Harikrishna,P (2726) 
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4   e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+   Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Fe7 11.c4

Arkadij   Haiditsch a dortmundi szuperverseny első fordulójában Michael Adams ellen   játszotta meg.

11...Kc8   12.Hc3 Hh4

Az   angol nagymester 12...b6 13.Fg5 Be8 14.g4 Fxg5 15.Hxg5 Hh4 16.f4 h6 17.Hge4   h5-tel folytatta.

13.Hxh4   Fxh4 14.b3 b6 15.Fb2 a5 16.a4 Ff5 17.He2 Kb7 18.g3 Fe7 19.g4 Fc2

         

20.Bd7 Fc5 21.Fa3 Fxa3 22.Bxa3 Bhe8 23.Bd2 Fe4 24.f4 Bad8   25.Baa2 g5 26.Hc3 Fd3 27.Ba1 Bd7?

 A bástya motívumba lépett.

 

         

28.He4! Bed8 29.Hxg5 Kc8 30.Be1 b5 31.e6 fxe6 32.Hxe6 Be8   33.f5 bxc4 34.bxc4 Bd6 35.Bed1 Fxc4 36.Bxd6 cxd6 37.Bxd6 Fxe6 38.Bxc6+ Kd7   39.Bxe6 Bxe6 40.fxe6+ Kxe6 41.Kf2 Kd5 42.Ke3 Kc4 43.g5 Kd5 és sötét feladta

 

Hou Ji-fan   (2629) - Vachier-Lagrave,M (2766) 
Szicíliai védelem [B51]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.0-0 a6 5.Fd3 Hgf6 6.c3 b5 7.Fc2 Fb7 8.Be1 e6 9.d4 Fe7   10.Hbd2 Vc7 11.Hf1 0-0 12.Hg3 Bfe8 13.h3 Bac8 14.Fd3 Ff8 15.Fd2 g6 16.Ve2 Fg7   17.a4 e5 18.d5

Számításba   jött a 18.axb5 c4 19.Fxc4 Vxc4 20.Vxc4 Bxc4 21.bxa6 Fa8 22.b4 folytatás.

18...c4   19.Fc2 Hc5 20.Hh2 Bb8 21.Ba3 Fc8 22.axb5 axb5 23.Hg4 Fxg4 24.hxg4 Ba8 25.Bea1   Bxa3 26.Bxa3 Vb7 27.g5 Hfd7 28.Vd1 Ba8 29.Va1 Bxa3 30.Vxa3 Ff8 31.Fe3 Fe7

         

 

32.Hf1 Fd8 33.Hd2 Fb6 34.Hb1 Fc7 35.Hd2 Fb6 36.Hb1 Fc7 37.Hd2   Kg7

A francia nagymester elkerülte a lépésismétléses remit.

38.g3 Fb6 39.Hb1

         

3

9...Hd3 40.Fxb6 Vxb6 41.Fxd3 cxd3 42.Hd2?

A 42.Kg2   Vb8 43.Hd2 Vd8 44.Vxd6 Vxg5 45.Vxd7 Vxd2 46.Vxb5 Ve2 47.Vc4 Vc2 48.Vc7 d2 49.Vxe5+   Kg8 50.Ve8+ folytatás remihez vezetett volna.

42...Vd8! 43.c4

Sötétre előnyös a 43.Vxd6 Vxg5 44.Hf3 Vc1+ 45.Kg2 Hf6 46.Vxe5   d2 47.Hxd2 Vxd2 48.d6 h5 változat.

43...Vxg5 44.Vxd3 b4 45.Hb3 h5 46.Kg2 h4 47.Kh3?

         

 

47...hxg3 48.fxg3 Vd8

Mi szólt a 48...Vh5+ 49.Kg2 Hf6 ellen?

49.Kg2 Va8 50.Vc2 Va7 51.Vd2 Hf6 52.Ve2 Va2 53.Hc1

         

 

53...Vb1 54.Hd3 b3 55.Hf2 Vc1 56.Kf3 Hh7 57.Kg2 Hg5 58.g4   Kf6 59.Vd3 Vxb2 60.c5 dxc5 61.d6 Vd4 62.d7 Vxd3 63.Hxd3 Ke7 és világos   feladta

 

Giri,A   (2750) - Wojtaszek,R (2733) 
Szicíliai védelem [B90]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e5 7.Hde2 h5 8.g3 Fe6 9.Fg2 b5   10.0-0 Hbd7 11.Fe3 Hb6 12.b3 Fe7 13.Vd2 Vc7 14.a4 bxa4 15.Hxa4 Hxa4 16.Bxa4 0-0 17.Bfa1 Bfc8 18.c4 Bcb8 19.B4a3 Hd7 20.Hc3 Vc8 21.Vd1 Hf6 22.Kh2 h4   23.gxh4 Hd7 24.h5 Hc5 25.Ha4 Hxa4 26.Bxa4 Bb7 27.Bc1 Bab8 28.Bc3 Bb4 29.Bxb4 Bxb4   30.f4 Kh7 31.f5 Fd7

        

 

32.h6 g6 33.Vd5 Ve8 34.fxg6+ fxg6 35.Vd2 Fe6 36.Bd3 Bb7   37.Va5 Vc6 38.Vd2 Ff8 39.Fg5 Bf7 40.Ve1 Vb6 41.Fe3 Vc7 42.Vg3 a5 43.Fd2 a4   44.bxa4 Vxc4 45.a5 Va2 46.Ve3 d5 47.exd5

Jobb volt a 47.Vg5 Bf2 48.Fe1 Be2 49.Bd2 Bxd2 50.Fxd2   folytatás.

47...Ff5 48.Bb3 e4 49.Vc3 Fd6+ 50.Kh1 e3 51.Vxe3 Be7 52.Vc3   Fe5 53.Ba3?! Fxc3 54.Bxa2 Be2 55.a6 Fxd2 56.Ff3

         

 

56...Be1+?!

A lengyel nagymester remizhetett volna az 56...Bf2 57.a7 Bxf3   58.a8V Fe4 59.Kg1 Fe3+ 60.Kh2 Ff4+ változatban.

57.Kg2 Fe3 58.a7 Fxa7 59.Bxa7+ Kxh6

         

60.h4 Be3 61.Kf2 Bd3 62.Bf7 Bd4 63.Kg3 Fc2 64.Bf4 Bd2 65.Bb4   Fd1 66.Fe4 g5 67.Bb6+ Kh5 68.Fg6+ Kh6 69.Fe4+ Kh5 70.hxg5 Kxg5 71.Bg6+ Kh5

         

 

72.Kf4 Bf2+ 73.Ke5 Be2 74.Bc6 Fa4 75.Bc8 Kh6 76.Bc7 Fe8   77.Bh7+ Kg5 78.Bg7+ Kh6 79.Bg3 Be1 80.d6 Kh5? 81.Kf4 Kh6 82.Bg8 Fa4?

         

83.Bg6+   Kh5 84.Be6! és sötét feladta

 

Verőci   Zsuzsa

 

Fotó: http://bielchessfestival.ch

Komment 0 | Reblog! 0 |

A svájci üdülőparadicsomban, Bielben immár a 47. sakkfesztivált rendezik meg. A hagyományoknak megfelelően svájci rendszerű versenyek, rapidtornák is színesítik a programot, a legnagyobb érdeklődés a szuperversenyt kíséri. A július 14. és 24. között megrendezendő  6 résztvevős, kétfordulós viadal 2717-es Élő-átlaggal 19-es kategóriájú, a világranglistán tízedik francia Maxime Vachier-Lagrave vezeti a rajtlistát. A tornával a sakkfesztiválok főszervezőjeként örökbecsű munkát végzett Hans Suri emlékének is adóznak. A fesztivál honlapja a http://www.bielchessfestival.ch. A torna nagy szenzációval kezdődött, a 20 éves kínai világbajnoknő Hou Ji-fan 28 lépésben legyőzte a holland Anish Girit, majd szereplését Radoslaw Wojtaszek elleni remivel folytatta.

 

Biel 1976 óta a képzeletbeli sakktérkép egyik legjelentősebb városa. Zónaközi döntő megrendezésével indult útjára a szép sorozat. A viadalt a dán Bent Larsen nyerte meg, Portisch Lajos holtversenyben második lett a szovjet Tigran Petroszjan és Mihail Tal társaságában, majd a rájátszáson kiharcolta a világbajnok-jelötséget. (Petroszjan volt a másik továbbjutó.) Egy évvel később a nagymesterversenyen az angol Anthony Miles ért elsőként célba, majd két év múlva Viktor Korcsnoj aratott szenzációs győzelmet, 13 partiból 12 pontot gyűjtve. A későbbi meghívásos tornák is inkább a svájci sakkozók számára jelentettek jó versenyzési lehetőséget. 1983-ban Adorján András játszott, harmadikként végzett.

1985-ben másodszor rendeztek zónaközi döntőt, egyetlen magyar résztvevőként Sax Gyula tízedikként nem jutott tovább. 1993-ban harmadszor volt Biel a házigazdája a zónaközi döntőnek, amelyet 13 fordulós svájci rendszerben bonyolítottak le. Portisch Lajos végig esélyes volt a továbbjutásra. Az utolsó fordulóban a párosítás szeszélye folytán Polgár Judittal került szembe, és a harcos döntetlen végül megakadályozta, hogy ismét világbajnok-jelölt legyen.

1996-ban Almási Zoltán is bemutatkozott Bielben, a 12 fős mezőnyben holtversenyben negyedikként zárta szereplését. 1999-ben először rendezték meg a viadalt két fordulóval, 6 résztvevővel, és egyre rangosabbak lettek a mezőnyök. 2001-ben a torna doyenje, a svájci Viktor Korcsnoj  szenzációs teljesítménnyel végzett az élen, az orosz Peter Szvidlert előzte meg fél ponttal. 2003-ban az orosz Alekszandr Morozevics remekelt, a 10 játszmából 8 pontot szerzett. Egy évvel később sikerét megismételte, majd az orosz nagymester harmadik bieli tornagyőzelmét ünnepelte, meglepetésre azonban kettős vereséget szenvedett a norvég csodagyerektől, Magnus Carlsentől.

 

2007-ben tíz résztvevő vetélkedett a 18-as kategóriájú tornán, ahol Polgár Judit is szerepelt. A meglepetésekkel tarkított viadal a 16 éves Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be. A tornagyőzelmet eldöntő rájátszásban az amerikai Alekszander Oniscsuk ellen a két rapid, majd a két villámparti is remi lett, a „hirtelen halál” játszmát Carlsen sötéttel bravúros játékkal megnyerte. Nagymesternőnk félpontos hátránnyal holtversenyben harmadik lett a svájci Yannick Pelletier, az orosz  Alekszandr Griscsuk és Tejmur Radzsabov társaságában.

2008-ban az orosz Jevgenyij Alekszejev nyerte a bieli sakkfesztivál szuperversenyét. Öt éve a francia sakkozás nagy reménysége, a 19 esztendős Maxime Vachier-Lagrave veretlenül ért célba. 2010-ben ifjú titánok versenyére került sor, a hármas holtversenyt rájátszás döntötte el, az olasz Fabiano Caruana nyerte a párharcokat a vietnami Nguyen és Vachier-Lagrave előtt.

Három éve Magnus Carlsent másodszor ünnepelték  tornagyőztesként. Carlsen mindkét pontszámítás szerint az élen végzett, a tornán győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ért.

 

2012-ben meglepetéssel fejeződött be a 45. sakkfesztivál szuperversenye, a kínai Wang Hao nyerte meg a viadalt. A kínai sakkozó három veresége ellenére hat győzelmével és egy remivel egy ponttal megelőzte a négy nyerés mellett hatot remiző Magnus Carlsent. A klasszikus pontozás szerint Carlsen végzett az élen. 

 

Tavaly Maxime Vachier-Lagrave másodszor vehette át a győztesnek járó trófeát. A négyes holtversenyt eldöntő rájátszásban diadalmaskodott. Pályafutása első szuperversenyén Rapport Richárd az utolsó helyen végzett.

A nagymesterversenyek eddigi győztesei:

1977 Anthony Miles (angol)
1979 Viktor Korcsnoj (svájci)
1980 Yehuda Grünfeld (izraeli)
1981 Eric Lobron (német) és Vlastimil Hort (cseh)
1982 John Nunn (angol) és Florin Gheorghiu (román)
1983 Anthony Miles és  John Nunn (mindkettő angol)
1984 Vlastimil Hort (cseh) és Robert Hübner (német)
1986 Lev Polugajevszkij (szovjet) és Eric Lobron (német)
1987 Borisz Gulko (amerikai)
1988 Ivan Szokolov (jugoszláv) és Borisz Gulko (amerikai)
1989 Vaszilij Ivancsuk (szovjet)
1990 Anatolij Karpov (szovjet)
1991 Alekszej Shirov (lett)
1992 Anatolij Karpov (orosz)
1994 Viktor Gavrikov (svájci)
1995 Alekszej Drejev (orosz)
1996 Anatoly Karpov (orosz)
1997 Viswanathan Anand (indiai)
1998 Mladen Palac (horvát)
1999 Jeroen Piket (holland)
2000 Peter Szvidler (orosz)
2001 Viktor Korcsnoj (svájci)
2002 Ilija Szmirin (izraeli)
2003 Alekszander Morozevics (orosz)
2004 Alekszander Morozevics (orosz)
2005 Borisz Gelfand (izraeli és Andrej Volokityin (ukrán)
2006 Alekszander Morozevics (orosz)

2007 Magnus Carlsen (norvég)

2008 Jevgenyij Alekszejev (orosz)

2009 Maxime Vachier-Lagrave (francia)

2010 Fabiano Caruana (olasz)

2011 Magnus Carlsen (norvég)

2012 Wang Hao (kínai)

2013 Maxima Vachier-Lagrave (francia)

 

A zónaközi döntők győztesei:

1976 Bent Larsen (dán)

1985 Rafael Vaganjan (szovjet)

1993 Borisz Gelfand (fehérorosz)

 

Az idei tornán a franciák legjobbja, Maxime Vachier-Lagrave vezeti a rajtlistát, a 23 éves nagymester ötödször kapott meghívást. 2009-ben tornagyőztes volt, egy év múlva hármas holtversenyben végzett az élen, tavaly a négyes holtversenyt eldöntő rájátszást nyerte meg, három éve harmadikként zárta szereplését.

A junior világranglistán a holland Anish Giri az első, harmadszor játszik Bielben. A lengyel Radoslaw Wojtaszek első alkalommal szerepel, ahogy az indiai Pentala Harikrishna is. Az idei Európa-bajnok orosz Alekszandr Motiljev másodszor a bieli arénában.     

A 20 éves kínai világbajnoknő Hou Ji-fan szenzációs győzelemmel tette le névjegyét, Anish Giri alighanem lebecsülte a világranglistán Polgár Judit mögött második bajnoknőt. Hou Ji-fan jó formáját a lopotai GP-versenyen is bizonyította.

Rosszul értékelte esélyeit Alekszandr Motiljev, a felkínált lehetőséggel Radoslaw Wojtaszek jól élt, bástyájának betörése eldöntötte a parti sorsát.

Maxime Vachier-Lagrave a nyitásban nem tudta meglepni Pentala Harikrishnát, 5…e5! lépést követően sötét jobban is játszhatott volna, a küzdelem két királyig zajlott.

 

Az első forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2766) – Pentala Harikrishna (indiai, 2726) döntetlen (Trompowsky támadás, 51)

Alekszandr Motiljev (orosz, 2698) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2733) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 40)

Hou Ji-fan (kínai, 2629) – Anish Giri (holland, 2750) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 28)

 

Hosszas   manőverezések mellett kiegyenlített esélyű küzdelmet vívott Harikrishna és   Giri. Az időzavarban azonban a holland titán fatális tervet játszott meg,   magára hagyott királya áldozatul esett.

A   világbajnoknő remekül felkészült a versenyre, a Ragozin-védelemben Radoslaw   Wojtaszeknek nem volt igazi esélye.

Javított   Alekszandr Motiljev, kisebb kalandok után értékes fél pontot szerzett.

 

A 2. forduló eredményei:

Pentala   Harikrishna – Anish Giri 1 – 0 (Olasz megnyitás, 41)

Radoslaw   Wojtaszek – Hou Ji-fan döntetlen (Vezércsel, 40)

Maxime   Vachier-Lagrave – Alekszandr Motiljev döntetlen (Szláv védelem, 40)

 

A verseny állása:

1-3. Hou   Ji-fan, Radoslaw Wojtaszek és Pentala Harikrishna 1,5 pont

4. Maxime   Vachier-Lagrave 1

5.   Alekszandr Motiljev 0,5

6.Anish   Giri 0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 3. forduló párosítása:

Alekszandr   Motiljev – Pentala Harikrishna

Hou Ji-fan   – Maxime Vachier-Lagrave

Anish Giri   – Radoslaw Wojtaszek

 

 

 

 

 

Hou Ji-fan   (2629) - Giri,A (2750) 
Szicíliai védelem [B51]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.d4 cxd4 5.Vxd4 a6 6.Fe2 Hgf6 7.0-0 e5 8.Ve3 d5?!   9.exd5 Fc5?

Anish   Giri alighanem lebecsülte a világbajnoknőt. A 9...Hxd5 10.Vd2 H5f6 (10...H7f6 11.Hxe5 Fd6) 11.Hc3   Fe7 12.Bd1 0-0 folytatásban világos kis előnnyel játszhatott volna.

10.Vd2   0-0 11.c4 e4 12.Hd4 He5 13.b4 Fa7 14.Hc3 Fg4

         

 

15.c5 a5 16.a3 Hxd5? 17.Hxe4 Fb8 18.f3 Hf4?

         

19.Hd6! Fxd6 20.cxd6 Hxe2+ 21.Vxe2 Vxd6 22.Hb5 Vf6 23.fxg4   Hf3+ 24.Vxf3 Vxa1 25.Fe3 Vf6 26.Vxf6 gxf6 27.Hc7 Bac8 28.Hd5 és sötét feladta

 

Motiljev,A   (2698) - Wojtaszek,R (2733) 
Szicíliai védelem [B52]

1.e4   c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.c4 Hf6 6.Hc3 g6 7.d4 cxd4 8.Hxd4 Fg7   9.b3 Hc6 10.Fb2 Vg4 11.Vxg4 Hxg4 12.Hxc6 bxc6 13.h3 He5 14.0-0-0 Hd7 15.f4 Bg8   16.g4 0-0-0 17.h4 h6 18.g5 Bh8

         

19.e5?!

Az idei kontinensbajnok rosszul értékelte esélyeit.

19...dxe5

Számításba jött a 19...hxg5 20.hxg5 dxe5 21.He4 Bdg8   folytatás.

20.He4 Bhg8 21.Bhe1 hxg5 22.Hxg5 Hc5 23.Hxf7

 

         

23...Hd3+ 24.Kb1 Bd7 25.fxe5 Hxe1 26.Bxe1 Bd2 27.Fa3 Bf2   28.e6 Ff6 29.Bg1 Be2 30.h5 Bxe6 31.Fc5 Be2 32.hxg6 Bb2+ 33.Kc1 Bxa2 34.Bg4   Kd7 35.Fe3 Bb8 36.Fd4 Ke6 37.Fxf6 exf6 38.Hh6 f5 39.Bg3 f4 40.Bf3 Bg2 és   világos feladta

 

Vachier-Lagrave,M   (2766) - Harikrishna,P (2726) 
Trompowsky támadás [A45]

1.d4   Hf6 2.Fg5 He4 3.Ff4 d5 4.e3 Ff5 5.g4 e5! 6.Fxe5 Vh4 7.Vf3 Fxg4 8.Vg2 Hd7 9.Fg3   Ve7

Figyelmet   érdemelt a 9...Vf6 10.Hd2 Vb6 11.f3 Hxd2 12.Vxd2 Vxb2 választás.

10.c3   c6 11.Hd2 Hxg3 12.Vxg3 Ff5 13.Fh3 Fxh3 14.Hxh3 g6 15.0-0-0 0-0-0 16.Kb1 Hf6   17.Hg5 h6 18.Hgf3 Ve6 19.Ve5 Fd6 20.Vxe6+ fxe6 21.Bdg1 g5 22.Kc2 Bdf8 23.Kd1 Bf7   24.Ke2 Bhf8 25.Bg2 b6 26.h3 c5 27.dxc5 bxc5 28.c4 Kb8 29.He1 Bb7 30.b3 a5 31.Hd3   a4 32.Bb1 axb3 33.Bxb3 Kc7 34.Bxb7+ Kxb7 35.Bg1 Ba8 36.Bb1+ Kc6 37.Bb2 h5 38.Bc2   Ba4 39.f3 Hd7 40.cxd5+ exd5 41.e4 Hb6 42.exd5+ Hxd5 43.Hc4 Bxa2 44.Bxa2 Hc3+   45.Ke3 Hxa2 46.Hxd6 Kxd6

         

 

47.Hxc5! Kxc5 48.Ke4 Hc3+ 49.Kf5 He2 50.Kxg5 Hg1 51.Kxh5 Hxf3   és döntetlen

 

Harikrishna,P   (2726) - Giri,A (2750) 
 Olasz megnyitás [C50]

1.e4   e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.Hc3 Hf6 5.d3 d6 6.Fg5 h6 7.Fxf6 Vxf6 8.Hd5 Vd8 9.c3   a6 10.d4 exd4 11.cxd4 Fa7 12.Bc1 0-0 13.Fxa6 Be8 14.0-0 Bxe4 15.Fd3 Be8 16.Fb5   Fe6 17.He3 Fd7 18.Hd5 Fe6 19.He3 Fd7 20.Fc4 Bf8 21.Be1 He7 22.Vd3 c6 23.Fb3   b5 24.h3 Fb6 25.Fc2 f5

         

26.g4 g6 27.gxf5 Hxf5 28.Hxf5 gxf5 29.Fb3+ Kh7 30.Fe6 Bf6   31.d5 cxd5 32.Fxd5 Bg6+ 33.Kh1 Bc8 34.Bxc8 Vxc8 35.Hd4 Vf8 36.He6 Vf6 37.Vf3 Bg8?   38.Hf4 Bc8??  

         

 

39.Vh5   Fd8 40.Bg1 Fe7 41.Bg6 és sötét feladta

 

Wojtaszek,R   (2733) – Hou Ji-fan (2629) 
 Vezércsel [D38]

1.d4   e6 2.c4 Hf6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Vd6 7.Hd2 Ff5 8.e3 Hbd7 9.Ff4   Vb6 10.Fe2 c5 11.dxc5 Hxc5 12.Fe5 0-0 13.0-0 Bad8 14.Fd4 Fxc3 15.bxc3 Vc6 16.Vc1   Hfe4 17.Hxe4 Hxe4 18.f3 Hd6 19.Va3 a6 20.Vc5 Bc8 21.Vxc6 Bxc6 22.a4 h5 23.Ba2   Be8 24.Kf2 Be7 25.Bb2 Hc4 26.Fxc4 Bxc4 27.Ba1 f6 28.h4 Fg6 29.Bb4 Bec7 30.Bxc4 Bxc4 31.a5 Fe8 32.Ba2 Ba4 33.Bxa4 Fxa4 34.g4 hxg4 35.fxg4 Kf7 36.g5 fxg5   37.hxg5 Kg6 38.Kg3 Kxg5 39.Fxg7 Kf5 40.Kf3 Fd1+ és döntetlen

 

Vachier-Lagrave,M   (2766) - Motiljev,A (2698)
  Szláv védelem [D10]

1.d4   d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 cxd5 5.Ff4 Hc6 6.e3 Fg4 7.Vb3 Ha5 8.Va4+ Fd7 9.Vc2   e6 10.Fd3 Fe7 11.Hf3 Hc6 12.Ve2 Hh5 13.Fe5 f6 14.Fg3 f5 15.Fb5 0-0 16.Fxc6 Fxc6   17.He5 Fe8 18.Bc1 Bc8 19.0-0 Fd6 20.Bc2 Vc7 21.Hd3 Hxg3 22.hxg3 Fa4 23.Bcc1 Va5   24.Hxa4 Vxa4

         

25.g4 Vxa2 26.gxf5 exf5 27.Ba1 Vb3 28.Bxa7 Vb6 29.Bfa1 f4   30.exf4 Fxf4 31.Hxf4 Bxf4 32.Ve5 Bxd4

         

33.Bxb7 Vxb7 34.Vxd4 Bc4 35.Ve5 Be4 36.Vh5 h6 37.Bd1 Vf7   38.Vxf7+ Kxf7 39.Bxd5 Be1+ 40.Kh2 Be2 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog