Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Jövő márciusra halasztották a londoni világbajnok-jelölti versenyt

Címkék: Világbajnoki ciklus

A Nemzetközi Sakkszövetség és a világbajnoki ciklus lebonyolítására kiírt pályázat győztese, az AGON közleményben jelentette be, hogy a világbajnok-jelölti torna résztvevőinek, a szuperversenyek szervezőinek kérésére jövő márciusra halasztották az őszre tervezett, nagy érdeklődéssel várt 8 fős viadalt, amelynek győztese világbajnoki kihívó lesz. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen örömmel üdvözölte a kedvező döntést, így nincs akadálya, hogy októberben játsszon a Grand Slam-döntőn.  

A londoni világbajnok-jelölti verseny február végén meghirdetett időpontja, az október 24. és november 12. közötti intervallum nem nyerte el a vezető nagymesterek tetszését és a Grand Slam-döntő szervezői is aggályukat fejezték ki, hiszen a legjobbaknak csak tíz nap pihenésük lenne a két viadal között. Levélben kérték a torna elhalasztását. Aggódtak a már hagyományossá vált decemberi londoni szuperverseny szervezői is.

A sorozatos tárgyalások, levélváltások végül jobb belátásra bírták a FIDE vezérkarát és a legfontosabb hivatalos tornák anyagi fedezetét biztosító AGON céget. A nyolcfős világbajnok-jelölti versenyt Londonban 2013. március 13. és 31. között rendezik meg. Az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálják a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán ötödik Tejmur Radzsabov ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan, az orosz Vlagyimir Kramnyik játszhat. A tavalyi Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a részvételi jogot. A nyolcadik résztvevő a májusi Anand-Gelfand világbajnoki döntő vesztese lesz.

 Moszkvában május 10. és 30. között az Orosz Sakkszövetség szervezi meg a regnáló világbajnok Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand 12 játszmás döntőjét. A 2,55 millió dolláros díjalapot neves szponzorok biztosítják. Sínen van az augusztus 27. és szeptember 10. között Isztambulban megrendezésre kerülő 40. sakkolimpia is.

A versenynaptárban új a Grand Prix-sorozat, amelynek első tornáját Cseljabinszkban (szeptember 19-október 3), illetve a második viadalt Taskentben (november 21-december 4) szervezik meg. 2013-ban Lisszabon április 10. és 24. között rendez GP-versenyt, majd Madrid május 22. és június 4. között látja vendégül a sakkvilág legjobbjait. Berlin július 3. és 17. között szervezi meg az ötödik viadalt. A norvég Tromsoe a 2014-es sakkolimpia főpróbájaként augusztus 10. és szeptember között kieséses rendszerű Világkupát rendez.  Párizs szeptember 18. és október 2. között GP-viadalt szervez, november 6. és 26. között pedig világbajnoki döntőre kerül sor. A tervek szerint a 2014-2015-ös ciklusban nyolc GP-verseny lesz, 2014. augusztus 1. és 14. között Tromsoe lesz a házigazdája a 41. sakkolimpiának.

 A jól kidolgozott versenynaptár nagyon biztató a legjobbak számára, hiszen hosszú távon válik tervezhetővé programjuk. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen kellemesen lepődött meg, hogy a vezérkar meghallgatta kérésüket, így semmi akadálya, hogy játsszon a két helyszínen, Sao Pauloban és Bilbaóban megrendezésre kerülő Grand Slam-döntőn. Carlsen kényszerűségből hosszabb versenyzési szünetet tart, legközelebb június 7. és 19. között Moszkvában, a VII. Tal-emlékversenyen vesz részt. A szupernagymesterek nem kis szomorúsággal vették tudomásul, hogy tavaly utoljára rendezték meg az Amber-tornát és a linaresi szuperverseny immár második éve nem került megszervezésre.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A FIDE négyéves versenynaptárban egyezett meg az AGON céggel

Címkék: Világbajnoki ciklus

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) az AGON céggel folytatott sikeres tárgyalások eredményeként közölte a 2012-2015-ös világbajnoki ciklus hivatalos tornáinak időpontjait. A nagy érdeklődéssel várt 2012-es világbajnok-jelölti nyolcfős, kétfordulós versenyt Londonban október 24. és november 12. között rendezik meg, a győztes világbajnoki kihívó lesz. A FIDE honlapján (www.fidechess.com) közölt információ alapján a megegyezéssel biztosították a legfontosabb hivatalos tornák anyagi fedezetét.

Az utóbbi hetek sem nélkülözték a sakkvilágban már megszokott viharokat, a különböző honlapokon az üzengetést, bírósági perrel való fenyegetőzést. A Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Kirszan Iljumzsinov már korábban bejelentette, hogy a nyolcfős világbajnok-jelölti versenyt Londonban rendezik meg, és az Azeri Sakkszövetség egy pillanatig sem tagadta, hogy szponzorálják a viadalt, lehetővé téve, hogy legjobbjuk, a világranglistán ötödik Tejmur Radzsabov ismét harcba szállhasson a kihívó jogáért. A világranglistáról a norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan, az orosz Vlagyimir Kramnyik játszhat. A tavalyi Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, valamint az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a részvételi jogot. A nyolcadik résztvevő a májusi Anand-Gelfand világbajnoki döntő vesztese lesz. 

A meghirdetett időpont, az október 24. és november 12. közötti intervallum nem nyerte el a vezető nagymesterek tetszését és a Grand Prix-döntő szervezői is aggályukat fejezték ki, hiszen a legjobbaknak csak tíz nap pihenésük lenne a két viadal között. Levélben kérték a torna elhalasztását. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov menedzsere, az Európai Sakkszövetség elnöke, Szilvio Danajlov egyenesen perrel fenyegette meg a FIDE vezérkarát, amennyiben nem meghatározott időpontig a pályázatát benyújtó Azeri, illetve a Bolgár Sakkszövetség javára dönt.

Az AGON cég végül győzött és vállalta a 2012-2015-ös világbajnoki versenyek finanszírozását. A legfontosabb versenyek időpontjait tartalmazza a megállapodás, de az anyagi vonzat, a díjalapok összege egyelőre ismeretlen.

Moszkvában május 10. és 30. között az Orosz Sakkszövetség szervezi meg a regnáló világbajnok Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand 12 játszmás döntőjét. A 2,55 millió dolláros díjalapot neves szponzorok biztosítják. Sínen van az augusztus 27. és szeptember 10. között megrendezésre Isztambulban megrendezésre kerülő 40. sakkolimpia is.

A versenynaptárban új a Grand Prix-sorozat első tornája Cseljabinszkban (szeptember 19-október 3), illetve a második viadal Taskentben (november 21-december 4). 2013-ban Lisszabon április 10. és 24. között rendez GP-versenyt, majd Madrid május 22. és június 4. között látja vendégül a sakkvilág legjobbjait. Berlin július 3. és 17. között szervezi meg az ötödik viadalt. A norvég Tromsoe a 2014-es sakkolimpia főpróbájaként augusztus 10. és szeptember között kieséses rendszerű Világkupát rendez.  Párizs szeptember 18. és október 2. között GP-viadalt szervez, október-november hónapban pedig világbajnoki döntőre kerül sor. A tervek szerint 2014-2015-ös ciklusban nyolc GP-verseny lesz, 2014. augusztus 1. és 14. között Tromsoe lesz a házigazdája a 41. sakkolimpiának, novemberben rendeznék meg a világbajnok-jelölti versenyt, egy év múlva pedig a következő világbajnoki döntőt.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke, Kirszan Iljumzsinov hivatalosan bejelentette, hogy Londonban október 23. és november 13. között rendezik meg a nyolc résztvevős, kétfordulós világbajnok-jelölti versenyt. Az amerikai üzletember, Andrew Paulson által alapított „Agon” cég nyerte el a világbajnoki ciklus lebonyolításának jogát. A szervező saját jogon az azeri Tejmur Radzsabovnak, a világranglista jelenlegi ötödik helyezettjének ad indulási jogot.  A norvég Magnus Carlsen, az örmény Levon Aronjan, az orosz Vlagyimir Kramnyik, Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk  mellett még a májusi Anand-Gelfand világbajnoki döntő vesztese játszik.

Májusban Moszkvára figyel a sakkvilág, a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, az izraeli Borisz Gelfand 12 játszmás világbajnoki döntőjére. Október 23-tól az érdeklődés középpontjában London áll majd, a kihívó jogáért csatároznak a legjobbak. A FIDE vezérkara a tavalyi kazanyi világbajnok-jelölti páros mérkőzések tanulságainak figyelembe vételével 8 fős, kétfordulós verseny megrendezésére írt ki pályázatot. Az azeri főváros Baku mellett a bolgár Panagyurishte is bejelentette szándékát a nagy jelentőséggel bíró torna megszervezésére. A világranglista második helyezettje, az örmény Levon Aronjan nyílt levélben tiltakozott az ismert azeri-örmény konfliktus miatt az esetleges azeri rendezés ellen, és visszalépését helyezte kilátásba.

Az előző ciklusban a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen mondta le részvételét, tiltakozva a lebonyolítási rendszer, a négyjátszmás párharcok miatt. Jóslata bevált, a sok döntetlen, a rájátszásban eldőlt csatározások nem növelték a sakk népszerűségét, nagy meglepetést jelentett az izraeli Borisz Gelfand győzelme. A nagymesterek a jóval reálisabb végeredménnyel kecsegtető világbajnok-jelölti verseny mellett kardoskodtak.

A tavalyi Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk, az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a világbajnok-jelöltséget. Magnus Carlsen, Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik Élő-pontjaik alapján játszhat, és a rendezők az azeri Tejmur Radzsabovnak adnak „szabadkártyát”. A mezőnyben a nyolcadik résztvevő a moszkvai vb-döntő vesztese lesz, fantasztikus versengést ígér a torna.

 

Zürichben rendezik meg a Kramnyik-Aronjan hatjátszmás meccset

Két nagy esélyes, a 29 éves Levon Aronjan és a 36 esztendős exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hatjátszmás felkészülési párosmérkőzést vív Zürichben április 21. és 28. között. A sakktörténelemben még nem fordult elő, hogy hivatalos tétmeccsen kívül a legjobbak ilyen megmérettetést vállaljanak. Klasszikus gondolkodási idő mellett csatároznak majd.

2009-ben a világ legrégebbi sakk-klubja, a Schachgesellschaft Zürich megalakításának 200. évfordulóját nagyszabású fesztivállal ünnepelték. A gálát a bajnokok rapidversenye zárta, amelyre Polgár Judit is meghívást kapott. A 8 résztvevő tornáját az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik félpontos előnnyel nyerte meg az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Holtversenyben harmadikként a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov végzett. Polgár Judit hatodikként zárta a viadalt.

Kramnyik a tavalyi Tal-emlékverseny idején találkozott az orosz üzletember Oleg Szkvorcovval, akinek a 2012-es első félévi versenyínségéről panaszkodott. A nagy sakkrajongó, Kramnyiknak drukkoló Szkvorcov párosmérkőzés megrendezését ajánlotta Kramnyiknak, de fontos kritériumként szabta meg, hogy az ellenfélnek a világranglista első öt helyezettjéből kell lennie. Aronjan vállalta a felkérést, így a London Chess Classic  2011 és a Tata Steel Chess 2012 győztese, Kramnyik és Aronjan mérkőzik meg egymással a korábbi jelentős tornák színhelyéül is szolgáló Hotel Savoy Baur en Ville Hotelben.

A párharc főszponzora az IGC (International Gemological Laboratories), amelynek Oleg Szkvorcov a vezérigazgatója és társtulajdonosa, drágakövekkel, brilliánssal és gyémánttal foglalkozik. A másik jelentős szponzor az antwerpeni Aspeco N. V.

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Vidit legyőzte Abduszattorovot, az utolsó forduló előtt ötös holtverseny az élen
2024. 01. 28.

Abduszattorov lépéselőnyben, a 11. forduló után félpontos előnnyel vezet
2024. 01. 27.

Abduszattorov és Gukesh az élen, Nepomnjacsij nyert Ding Liren ellen
2024. 01. 25.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog