Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A dortmundi szuperverseny utolsó fordulójában a tornagyőztes orosz Vlagyimir Kramnyik kalandos partiban vereséget szenvedett az amerikai Hikaru Nakamurától. Az exvilágbajnok tisztet áldozott, de időzavarban elvétette a helyes folytatást. A vietnami Le Quang Liem remivel bebiztosította második helyét, egyedül maradt veretlen a mezőnyben. A címvédő Ruszlan Ponomarjov ötvenszázalékos eredménnyel a harmadik helyet osztotta a 17 éves holland Anish Girivel, Nakamura utolsó két partiját megnyerve lett ötödik.

A tizedik dortmundi trófeáját ünneplő Vlagyimir Kramnyik szerette volna még emlékezetesebbé tenni a tornát. Győzelemmel ismét átlépte volna a + 2800 Élő-pontos határt. Az amerikai Hikaru Nakamura ellen a királyindiai védelemben tisztet áldozott, Nakamura jól védekezett, a játszma logikus befejezése remi lett volna. Időzavarban azonban az orosz exvilágbajnok hibázott, támadása kifulladt, Nakamura anyagi előnyével nyert. Vlagyimir Kramnyik a viadalon jól és érdekesen sakkozott, igazolta korábbi interjújában hangoztatott véleményét, hogy még vannak tervei, elképzelései.

Nagyon megbízhatóan, a kalandokat kerülve játszott a vietnami Le Quang Liem. Egyedül maradt veretlen a mezőnyben. A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov nem tudta megismételni tavalyi sikerét, három partit is vesztett. A 17 éves holland Anish Giri nem okozott csalódást, versenyről versenyre lépked előre a ranglistán.

Az amerikai Hikaru Nakamura túlzott ambiciózus játéka megbosszulta magát. Utolsó két  játszmájának megnyerésével elkerülte a csúfos kudarcot. A német Georg Meier megilletődötten játszott, partijaiban több volt.

Az utolsó forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 2715) – Anish Giri (holland, 2701) döntetlen (Vezérindiai védelem, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) (Királyindiai védelem,

Georg Meier (német, 2656) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) döntetlen (Angol megnyitás, 44)

 

A 39. Sparkassen Chess Meeting szuperverseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont

2. Le Quang Liem 5,5

3-4. Ruszlan Ponomarjov és Anish Giri 5

5. Hikaru Nakamura 4,5

6. Georg Meier 2,5

 

39. Sparkassen Chess Meting, Dortmund cat. XX (2731)
 123456 
1. Kramnik, Vladimir g RUS 2781 * * ½ ½ 1 ½ 1 ½ 1 0 1 1 7 2870
2. Le, Quang Liem g VIE 2715 ½ ½ * * 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ 2770
3. Ponomariov, Ruslan g UKR 2764 0 ½ 0 ½ * * 1 0 1 1 ½ ½ 5 2724
4. Giri, Anish g NED 2701 0 ½ ½ ½ 0 1 * * ½ ½ 1 ½ 5 2737
5. Nakamura, Hikaru g USA 2770 0 1 ½ ½ 0 0 ½ ½ * * ½ 1 2687
6. Meier, Georg g GER 2656 0 0 ½ ½ ½ ½ 0 ½ ½ 0 * * 3 2597

Az Élő-pontszámok változása:

Vlagyimir Kramnyik + 12, Le Quang Liem + 8, Ruszlan Ponomarjov – 6,Anish Giri + 5, Hikaru Nakamura – 12, Georg Meier -7

 

Kramnyik,V (2781) - Nakamura,H (2770)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.c5

A tornagyőztes az azonnali vezérszárnyi játékra szavazott. A 10.Be1 f5 11.Hg5 Hf6 12.f3 Kh8 13.He6 (13.c5 h6 14.He6 Fxe6 15.dxe6 d5) 13...Fxe6 14.dxe6 változatban a szupernagymesterek is sok érdekes csatát vívtak.

10...Hf4 11.a4

A klasszikus folytatásnak 11.Fxf4 exf4 12.Bc1 számít.

11...f5 12.Fc4 fxe4 13.Hxe4 h6 14.Be1

Az orosz olimpiai válogatott kapitánya, Jevgenyij Barejev vesztett a variban. 14.g3 Hh5?! 15.Hfd2 Kh8 16.Ba3 a6 17.cxd6 cxd6 18.b5 Ff5 19.bxa6 bxa6 20.Ve2 Vd7 után jobban állt, de elbukta a partit.

14...Fg4 15.Ba3 g5 16.h3 Fh5 17.Fxf4 Bxf4 18.g3 Bf8 19.a5 Kh8 20.Kg2 Bb8 21.Vd2 b6 22.axb6 axb6

 
23.Hfxg5!?

Vlagyimir Kramnyik meglepő tisztáldozatot hozott,két gyalogot kapott, de csak fél óra gondolkodási ideje maradt.

23…hxg5 24.Vxg5

Sötétre előnyös a 24.Hxg5 Hf5 25.He6 Vf6 26.Hxf8 Bxf8 27.cxb6 cxb6 folytatás.

24...Fg6 25.cxd6 cxd6 26.Ba7 Bc8!

Könnyen lehet, hogy az exvilágbajnok figyelmét elkerülte ez a fontos közbeiktatott lépés.

27.Bxe7 Bxc4 28.f3 Bc2+ 29.Kg1 Bc8 30.Ba1 Bf7 31.Vxg6 Vxe7

 

32.Hg5?

Az időzavar megtette hatását. A 32.Hxd6 Bcf8 33.Hxf7+ Vxf7 34.Vxf7 Bxf7 35.Kg2 Bd7 36.Ba6 b5 37.d6 Ff8 38.Bb6 Bxd6 39.Bxb5 változat megjátszása remihez vezetett volna.

32...Kg8 33.Vh7+ Kf8 34.He6+ Ke8 35.Vh5 Ff6 36.g4? Vb7

Erősebb volt a 36...e4 37.Bf1 exf3 38.g5 Fe5 folytatás.

37.Bd1 Va6 38.Vg6 Ke7 39.g5 Fh8 40.Be1 Va3 41.Hd4 Vxb4?! 42.Hf5+ Kf8 43.Bd1

Nem volt mentség a 43.Vxd6+ Vxd6 44.Hxd6 Bd8 45.Hxf7 Kxf7 46.h4 Kg6 47.Kg2 Kh5 48.Kh3 Bxd5 változatban sem.

 

43...Bc2! 44.Hd4

Fonalas a matt 44.Hxd6-ra 44… Vc5+ 45.Kh1 Bh2+ 46.Kxh2 Vf2+ 47.Kh1 Vxf3+ 48.Kh2 Ve2+ 49.Kh1 Vxd1+ 50.Kh2 Vd2+ 51.Kg1 Ve3+ 52.Kg2 Bf2+ 53.Kh1 Ve1 és matt.

 44...exd4 45.Vxc2 Vc3 és világos feladta

Le Quang,L (2715) - Giri,A (2701)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fe7 5.Fg2 d5 6.Hf3 c6 7.Vc2 0-0 8.0-0 Hbd7 9.Bd1 b6 10.b3 Fa6 11.a4 c5 12.Ha3 Fb7 13.Vb2 Bc8 14.Bac1 He4 15.Fe1 Ff6 16.e3 Vc7 17.Hd2 Hxd2 18.Vxd2 Vb8 19.cxd5 cxd4 20.exd4 Fxd5 21.Fxd5 exd5 22.Hb5 a6 23.Hc3 Vb7 24.Ve3 Hb8 25.Vf3 Bcd8 26.b4 Fg5 27.Fd2 Fxd2 28.Bxd2 b5 29.axb5 axb5 30.Ba2 Ha6 31.Ba5 Hc7 32.Vd3 Ba8 33.Bca1 Bxa5 34.Bxa5 Bb8 35.He2 He6 36.Hc3 Hc7 37.He2 He6 38.Hc3 Hc7 és döntetlen

Meier,G (2656) - Ponomarjov,R (2764)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vb3 Fb7 8.0-0 Hbd7 9.d4 a6 10.He5 Vb6 11.Hxd7 Hxd7 12.Fe3 c5 13.d5 exd5 14.Fxd5 Fxd5 15.Vxd5 Bd8 16.a4 Fe7 17.axb5 axb5 18.Hc3 0-0 19.b4 Vf6 20.Hxb5 cxb4 21.Ba7 Hc5 22.Vf3 Vxf3 23.exf3 Bfe8 24.Hd4 Bd7 25.Bxd7 Hxd7 26.Hc6 Ff8 27.Bb1 He5 28.Hxe5 Bxe5 29.Kf1 f6 30.Ke2 Bd5 31.Ba1 Kf7 32.Ba6 h5 33.h3 Bd7 34.Bb6 Bc7 35.g4 Bc2+ 36.Kd3 Bc3+ 37.Ke4 Kg6 38.f4 hxg4 39.hxg4 Bc4+ 40.Kd5 Bc7 41.Ke4 Bc4+ 42.Kd5 Bc7 43.Ke4 Bc4+ 44.Kd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik tizedik dortmundi elsőségét ünnepelheti. A szuperverseny  kilencedik fordulójában a legfiatalabb résztvevővel, a 17 esztendős Anish Girivel lépésismétléssel remizett, megőrizte kétpontos előnyét a vietnami Le Quang Liem előtt. Le az ukrán Ruszlan Ponomarjovval osztozott meg a ponton. Megszerezte első győzelmét az amerikai Hikaru Nakamura.

 

Teljesült Vlagyimir Kramnyik nagy álma, Dortmundban, kedvenc városában tizedszer aratott diadalt. 1995-ben kezdődött a nagy szériája és 1998-ig még háromszor emelhette magasba a dortmundi trófeát. 2000-ben, 2001-ben, 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben ünnepelhették még tornagyőzesként. A 39. Sparkassen Chess Meeting 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú tornán leiskolázta ellenfeleit, az utolsó forduló előtt kétpontos előnnyel vezet. A kilencedik játéknapon a holland Anish Giri gratulálhatott először az exvilágbajnoknak, miután partijuk 28 lépés után lépésismétléssel remivel ért véget.

A vietnami Le Quang Liem a szicíliai védelem schweningeni változatában biztos kézzel vezette a sötét bábukat az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen. Le a döntetlennel megőrizte második helyét.

Az amerikai Hikaru Nakamura megszerezte első győzelmét. A német Georg Meier hathatós segítséget nyújtott nyeréséhez.Többször is jobban játszhatott volna, sorozatos hibáit követően azonnali vesztőlépést húzott.

A 9. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Le Quang Liem (vietnami, 2715)  döntetlen (Szicíliai védelem, 49)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) – Georg Meier (német, 2656)1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 34)

Anish Giri (holland, 2701) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) döntetlen (Katalán megnyitás, 28)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont

2. Le Quang Liem 5

3-4. Anish Giri és Ruszlan Ponomarjov 4,5

5. Hikaru Nakamura 3,5

6. Georg Meier 2

39th Sparkassen Chess Meeting, Dortmund cat. XX (2731)
 123456 
1. Kramnyik, Vlagyimir g RUS 2781 * * ½ ½ 1 ½ 1 ½ 1 . 1 1 7 2935
2. Le, Quang Liem g VIE 2715 ½ ½ * * 1 ½ ½ . ½ ½ ½ ½ 5 2781
3. Ponomarjov, Ruszlan g UKR 2764 0 ½ 0 ½ * * 1 0 1 1 ½ . 2732
4. Giri, Anish g NED 2701 0 ½ ½ . 0 1 * * ½ ½ 1 ½ 2739
5. Nakamura, Hikaru g USA 2770 0 . ½ ½ 0 0 ½ ½ * * ½ 1 2637
6. Meier, Georg g GER 2656 0 0 ½ ½ ½ . 0 ½ ½ 0 * * 2578

 Az utolsó forduló párosítása:

Le Quang Liem – Anish Giri

Vlagyimir Kramnyik – Hikaru Nakamura

Georg Meier – Ruszlan Ponomarjov

 

Giri,A (2701) - Kramnyik,V (2781)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Hbd7 8.Vc2 c6 9.Bd1 b6 10.Ff4 Fb7 11.He5

Gata Kamsky a csapat-világbajnokságon Lékó Péter ellen [11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Ve2 Hf6 17.He5 c5 18.dxc5 Fxc5 19.Fxb7 Vxb7 20.Vf3 Vxf3 21.Hxf3 változatban nem tudott előnybe kerülni.

11...Hxe5 12.dxe5 Hd7 13.cxd5 cxd5 14.e4 dxe4 15.Fxe4 Fxe4 16.Vxe4 Hc5 17.Vf3 Ve8 18.Hc3 Ha4 19.Hxa4 Vxa4 20.b3 Va3 21.Bd7 Fc5 22.Ve2 a5 23.Bad1 a4 24.Fc1 Vb4 25.Fd2 Va3 26.Fc1 Vb4 27.Fd2 Va3 28.Fc1 és döntetlen

Nakamura,H (2770) - Meier,G (2656)
Réti megnyitás  [A07]

1.g3 d5 2.Fg2 e5 3.d3 Hf6 4.Hf3 Hc6 5.a3 Fd6 6.Fg5 Fe6 7.Hfd2 Fe7 8.c4 dxc4 9.dxc4 Vd7 10.Hc3 Bd8 11.0-0 h6 12.Fxf6 Fxf6 13.Hd5 Fg5 14.He4 Fe7 15.Va4 0-0 16.e3 f5 17.Hec3 Fd6 18.Bad1 Vf7 19.Vb5 e4 20.c5 Fe5 21.Vxb7 Fxc3?!

A német sakkozó 21...Bxd5 22.Vxc6 Fxc3 23.bxc3 Be5 -tel jobban játszhatott volna.

22.Hxc3 He5 23.Bxd8 Bxd8 24.Hb5?! Fc4 25.Ba1 Fxb5 26.Vxb5 Bd2 27.b4 Hd3 28.Bf1 h5 29.c6 g6 30.h4 Kh7 31.Vb8 a6 32.a4 Ba2?

Georg Meier a 32...Bb2 33.b5 Ve7 34.Vb7 Hc5 folytatásban nem veszthette volna el a játszmát.

33.b5 Bxa4?

Meier időzavarban azonnal vesztőt húzott.

 

34.b6! és sötét feladta

Ponomarjov,R (2764) - Le Quang,L (2715)
Szicíliai védelem [B85]

1.Hf3 c5 2.e4 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e6 7.0-0 Fe7 8.f4 0-0 9.a4 Vc7 10.Kh1 Hc6 11.Fe3 Be8 12.Ff3 Ha5 13.Ff2 Hd7 14.Fg3 Ff6 15.Be1 Bb8 16.Vd3 Hc5 17.Vd1 Hd7 18.Vd3 Hc6 19.Hb3 b6 20.Bad1 Fe7 21.Vc4 Hc5 22.f5 He5 23.Fxe5 dxe5 24.fxe6 Hxe6 25.Fe2 Vb7 26.Hd5 Fg5 27.a5 b5 28.Vc3 Hf4 29.Hc5 Vc6 30.Ff3 b4 31.Hxb4 Vb5 32.Hbd3 Hxd3 33.Hxd3 Fe6 34.Hc5 Vxb2 35.Vxb2 Bxb2 36.Hxe6 Bxe6 37.Bb1 Bxb1 38.Bxb1 g6 39.Fe2 Fd2 40.Bb6 Fxa5 41.Bxe6 fxe6 42.Fxa6 Fc3 43.g3 Kf7 44.Kg2 g5 45.Kf3 h5 46.g4 h4 47.Ke2 Ke7 48.Kd3 Fd4 49.h3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperversenyen kétpontos előnnyel vezető orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a nyolcadik fordulóban hátrányosabb állásból remizett a vietnami Le Quang Liemmel. A remivel Kramnyik már biztos tornagyőztes. A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov másodszor is vereséget mért az amerikai Hikaru Nakamurára. A 17 éves holland Anish Giri a döntetlennel holtversenyben harmadik.

Az orosz exvilágbajnok, a kilencszeres dortmundi győztes Vlagyimir Kramnyik kalandos partiban elért remivel megőrizte kétpontos előnyét a vietnami Le Quang Liem előtt. A játszma egyik kritikus pillanatában Kramnyik hibázott, de Li az esélyt nem használta ki.

Az ukrán Ruszlan Ponomarov másodszor is csapást mért az amerikai Hikerru Nakamurára. A királyindiai védelmű partiban világos futópárjával kellemetlenkedett, majd különböző színű futók mellet is érvényesült a g szabadgyalog ereje. A 17 esztendős Anish Giri a remivel megőrizte helyezését.

A 8. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 2715) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) döntetlen (Vezérindiai védelem,  56)

Georg Meier (német, 2656) – Anish Giri (holland, 2701) döntetlen (Katalán megnyitás, 69)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2770)  1 – 0 (Királyindiai védelem , 65)

 A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 6,5 pont

2. Le Quang Liem 4,5

3-4. Anish Giri és Ruszlan Ponomarjov 4

5. Hikaru Nakamura 2,5

6. Georg Meier 2

 A 9. forduló párosítása:

Ruszlan Ponomarjov – Le Quang Liem

Hikaru Nakamura – Georg Meier

Anish Giri – Vlagyimir Kramnyik

 

Le,Quang Liem (2715) - Kramnyik,V (2781)
Vezérindiaivédelem  [E14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.e3 Fe7 5.b3 0-0 6.Fb2 c5 7.Fd3 cxd4 8.exd4 Hc6 9.0-0 b6 10.Hbd2 Fb7 11.Bc1 Bc8 12.Ve2 Be8 13.Bfd1 Ff8 14.Hf1 g6 15.He3 Fg7 16.c5 Hd7!

Az exvilágbajnok a legjobb folytatást választotta.

17.Fb5 a6 18.Fxc6 Fxc6 19.b4 Fa4 20.Be1 Hb8 21.He5 bxc5 22.dxc5 f6 23.Hf3 Hc6 24.Vd3

Mindkét félnek értékelni kellett a 24.Vxa6 Ba8 25.Vb6 Vxb6 26.cxb6 Hxb4 változat kínálta esélyt, de a vietnami sakkozó jól látta, hogy 27.Bc7 Ha6 28.Ba7 Bxa7 29.bxa7 Ba8 30.Fd4 e5 31.Fb6 d4 32.Hd5 Kf7 33.a3 Ke6 34.Hb4 Hxb4 35.axb4 Kd5 pozícióban sötétnek semmi gondja.

24...Bb8 25.Va3 Fb5 26.Vb3 a5?!

A bonyodalmakban az exvilágbajnok éllovas hibázott. Jobb volt a 26...Fh6 27.Hg4 Fg7 folytatás és  világos nem tud előrejutni.

 

 

27.a4 Fc4 28.Hxc4 Bxb4 29.Va2 dxc4 30.Fc3 Bb3 31.Hd2 Hb4 32.Fxb4 Bxb4 33.Hxc4 Vd5 34.Bed1 Vc6 35.Hxa5 Vxa4 36.Vxa4 Bxa4 37.Hb7 Fh6! 38.Bc2

 

38...Ff4?

Kramnyiktól szokatlan hiba. 38...e5 39.c6 Bd4 volt a helyes folytatás.

39.g3 Fc7 40.Bd7 Bc8 41.Bcd2 e5 42.Be7 Bd4 43.Ba2 e4

 

 

44.Ba7?

A vietnami sakkozó 44.Ba6 Fd8 45.Hxd8 Bdxd8 46.Baa7 Bxc5 47.Bg7+ Kf8 48.Bxh7 Kg8 49.Bag7+ Kf8 50.Bf7+ Kg8 51.Bhg7+ Kh8 52.Bxg6 változatban komoly gondokat okozhatott volna Kramnyiknak.

44...Fb8 45.Ba8 Bf8 46.Ha5 Ba4! 47.Kg2 f5 48.c6 Fd6 49.Bxf8+ Kxf8 50.c7 Fxc7 51.Bxc7 Bxa5 52.Bxh7 Ba2 53.Kg1 Ba1+ 54.Kg2 Ba2 55.Kg1 Ba1+ 56.Kg2 Ba2 és döntetlen

Ponomarjov,R (2764) - Nakamura,H (2770)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.dxe5 dxe5 9.Fg5 Vxd1 10.Bfxd1 Fg4 11.h3 Fxf3 12.Fxf3 Hd4 13.Hd5 Hxd5 14.cxd5 f5 15.Kf1 Bf7 16.Bac1 fxe4 17.Fxe4 Ff8 18.Bd3 Fd6 19.Fe3 Hf5 20.Fd2

Ruszlan Ponomarjov a bonyodalmakat elkerülte, futópárjával kis előnyt élvezhetett.

20...a5 21.Bf3 b6 22.g4 He7 23.Bfc3 Bd8 24.Fg5 Bd7 25.h4 Bf8 26.Fh6 Bf7 27.Ke2 Kh8 28.Fg5 Bf8 29.f3 Hg8 30.Bh1 Hf6 31.Fxf6+ Bxf6 32.g5 Bf4

 

33.h5 Kg8 34.hxg6 hxg6 35.Bh6 Bg7 36.Fxg6 Bb4 37.b3 a4

 38.Bc1 axb3 39.axb3 Bxb3 40.Bch1 Kf8 41.Bh8+ Bg8 42.Fe4 Bb2+ 43.Kf1 Fe7 44.g6 Ff6 45.B8h7 Fg7? 46.B1h5 Ke7 47.Bxe5+ Kd6 48.Be6+ Kc5 49.Be7 Ba8 50.Bxc7+ Kd6 51.Bc1

Az exvilágbajnok mindig a második legjobb lépést húzta, de győzelmét nem veszélyeztette.

51...Fd4?

 

 52.f4! Fc5 53.Bc2

Kimaradta gyorsabb nyerés a 53.g7 Bf2+ 54.Ke1 Bxf4 55.Bh6+ Ke5 56.Be6+ Kd4 57.Fh7 Bg4 58.g8V Bgxg8 59.Bd1+ Kc3 60.Fxg8 Bxg8 61.d6változatban.

 53...Bb1+ 54.Kg2 Bg1+ 55.Kh2 Bg4 56.Ff5 Bxf4 57.Fe6 Bf6 58.g7 Bxe6 59.dxe6 Bg8 60.Be2 Ke7 61.Be4 b5 62.Kh3 b4 63.Bh5 Fd6 64.Bb5 Kf6 65.e7 és sötét feladta

Meier,G (2656) - Giri,A (2701)
Katalán megnyitás [E04]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.g3 dxc4 5.Fg2 a6 6.0-0 Hc6 7.e3 Bb8 8.Ve2 b5 9.b3 cxb3 10.axb3 Hb4 11.He5 Hd7 12.Hc6 Hxc6 13.Fxc6 Bb6 14.Vf3 Fb4 15.Fd2 Fxd2 16.Hxd2 0-0 17.Fxd7 Vxd7 18.He4 Vd5 19.Vf4 f6 20.Hc5 e5 21.Vh4 exd4 22.exd4 g5 23.Ve4 Vxe4 24.Hxe4 Be8 25.f3 h6 26.Bfe1 Kf7 27.Kf2 f5 28.Hc5 Bd8 29.Ke3 Bbd6 30.Bed1 f4+?! 31.gxf4 gxf4+ 32.Kxf4 Bxd4+ 33.Bxd4 Bxd4+ 34.Ke5 Bd6 35.b4 Ke7 36.Bg1 Kf7 37.Bc1 Ke7 38.Bg1 Kf7 39.Bc1 Bc6 40.f4 Bf6 41.Ba1 Ke7 42.Bg1 Kf7 43.Ba1 Bd6 44.Bc1 Bd8 45.f5 c6 46.He6 Bd5+ 47.Ke4 Fxe6 48.fxe6+ Kxe6 49.Bxc6+ Bd6 50.Bc7 Kf6 51.h4 Kg6 52.Bc5 Bd1 53.Bc6+ Kh5 54.Bxa6 Bb1 55.Bb6 Bxb4+ 56.Kf3 Bb3+ 57.Ke2 Bb2+ 58.Ke3 Bb1 59.Ke2 b4 60.Kf2 b3 61.Kg3 Bb2 62.Kh3 Bb1 63.Kg3 b2 64.Bb5+ Kg6 65.h5+ Kf6 66.Kg2 Ke6 67.Kh2 Kf6 68.Kg2 Ke6 69.Kh2 Kf6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be az esztendő harmadik szuperversenye. Carlsen öt győzelem mellett négyszer remizett, a francia Maxime Vachier-Lagrave legyőzte őt. Az orosz Alekszandr Morozevics egyetlen vereségét az olasz Fabiano Caruanától szenvedte el. Moro visszatért a top nagymesterek közé, kíváncsian várjuk  szereplését az augusztus 8-án kezdődő szuperbajnokságon. A tornán a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ért.

Magnus Carlsent második bieli tornagyőzelme mellett örömmel töltheti el, hogy 2009 után a múlt esztendőben is a legjobb sakkozójnak választották, Oscar-díjas lett. Harminchat ország 111 voksolója Magnus eredményeit 1264 szavazattal díjazta, de mindössze 20 ponttal kapott többet, mint a világbajnoki címét a bolgár Veszelin Topalovval szemben megvédő indiai Viswanathan Anand. A további sorrend nem okozott meglepetést, az örmény Levon Aronjan, az orosz Vlagyimir Kramnyik, a bolgár Veszelin Topalov, az orosz Jan Nepomnjacsij, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura és az orosz Alekszandr Griscsuk végzett a legjobb tízben.

Magnus a bieli torna utolsó fordulójában meglepetéssel szolgált, a Philidor védelmet választotta az olasz Fabiano Caruana ellen. Elképzelését teljes siker koronázta, az előző játéknapon Morozevicset legyőző olasz sakkozó próbálkozásait gond nélkül hárította. A  döntetlennel Carlsen mindkét pontszámítás szerint az élen végzett, tizenegyedik szuperversenyén ünnepelhették egyedül, vagy holtversenyben elsőként.

Az orosz Alekszandr Morozevics az elmúlt két év során megjárta a poklokat is, a világranglistás második helyről kikerült a + 2700 Élő-pontosok klubjával. Morozevicset kemény fából faragták, visszatornázta magát a legjobbak közé. A francia Maxime Vachier-Lagrave és  a spanyol Alekszej Shirov az élen végzett  duótól alaposan lemaradt. A címvédőként sakkasztalhoz ült olasz Fabiano Caruana csalódást okozott, a hazai pályán játszó Yannick Pelletier csak fél-fél pont elrablásával bosszanthatta a nagyokat.

 Az utolsó forduló eredményei:

Maxime Vachier– Lagrave (francia, 2722) – Alekszej Shirov (spanyol, 2714) döntetlen (Katalán megnyitás, 21)

Yannick Pelletier (svájci,2590) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 0 -1 (Vezércsel, 51)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) – Magnus Carlsen (norvég, 2821) döntetlen (Philidor védelem, 39)

A verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen 19 pont

2. Alekszandr Morozevics 17

3-4. Maxime Vachier-Lagrave  és Alekszej Shirov 12

5. Fabiano Caruana 10

6.Yannick Pelletier 5

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Calsen 7 pont

2. Alekszandr Morozevics 6,5

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 5

5. Fabiano Caruana 4

6 Yannick Pelletier 2,5

 

Biel ACCENTUS szuperverseny, 2011.július 18-29.

XIX. kat.  (2709)

 

1

2

3

4

5

6

 

1.

Carlsen, Magnus

g

NOR

2821

*

*

½

½

0

½

1

1

1

½

1

1

19

2835

2.

Morozevics, Alexander

g

RUS

2694

½

½

*

*

1

1

½

½

1

0

½

1

17

2821

3.

Vachier-Lagrave, Maxime

g

FRA

2722

1

½

0

0

*

*

½

½

½

½

½

1

12

2706

4.

Shirov, Alekszej

g

ESP

2714

0

0

½

½

½

½

*

*

1

1

½

½

12

2707

5.

Caruana, Fabiano

g

ITA

2711

0

½

0

1

½

½

0

0

*

*

½

1

10

2636

6.

Pelletier, Yannick

g

SUI

2590

0

0

½

0

½

0

½

½

½

0

*

*

5

2539

Az Élő-pontszámok változása:

Magnus Carlsen + 2, Alekszandr Morozevics + 17, Maxime Vachier-Lagrave – 2, Alekszej Shirov – 1, Fabiano Caruana – 10, Yannick Pelletier - 6

Caruana,F (2711) - Carlsen,M (2821)
Philidor védelem [C41]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 e5 4.Hf3 Hbd7

A világranglista-vezető repertoárja sok meglepetést tartogat, a Philidor védelemre Fabiano Caruana nem számíthatott.

5.Fc4 Fe7 6.0-0 0-0 7.a4 a6 8.a5 h6 9.Be1 exd4 10.Hxd4 He5 11.Ff1 c5 12.Hb3 Fe6 13.Ff4 Bc8 14.h3 Be8 15.Fxe5 dxe5 16.Hd2 c4 17.Ba4 Fc5 18.Hxc4 Fd4 19.Vf3 Bc5 20.Hd1 Vc7 21.Hde3 Fxe3 22.Hxe3 Bxa5 23.Bb4 Bd8 24.Bd1 Bxd1 25.Vxd1 Bc5 26.Ba4 Bc6 27.Fd3 Bd6 28.Ve1 b5 29.Ba3 g6 30.b4 Bc6 31.Va1 Vd6 32.Kh2 h5 33.Bc3 Bxc3 34.Vxc3 h4 35.Hf1 Hh5 36.Hd2 g5 37.Hf3 f6 38.g3 hxg3+ 39.fxg3 Hg7 és döntetlen

 Pelletier,Y (2590) - Morozevics,A (2694)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.Hf3 e6 3.c4 a6 4.cxd5 exd5 5.Hc3 c6 6.Vc2 Fd6 7.Fg5 He7 8.e3 f6 9.Fh4 Ff5 10.Fd3 Fxd3 11.Vxd3 Hd7 12.Fg3 Hb6 13.0-0-0

A hosszúsánc túlzottan elkötelezett, az orosz nagymester stílusának jobban megfelel.

13...Fb4 14.Hd2 0-0 15.Kb1 a5 16.Bhe1 a4 17.a3 Fa5 18.f3 Vd7 19.e4 f5 20.Fe5 f4 21.g3 Hg6 22.gxf4 Hxf4 23.Vc2 Hg6 24.Fg3 dxe4 25.Bxe4 Fxc3 26.Vxc3 Hd5

Alekszandr Morozevics nagyon pontosan játszott, előnybe került.

27.Vc2 b5 28.Fe5 Bae8 29.Bde1 Hxe5 30.Bxe5 h6 31.Bc1 Bxe5 32.dxe5 He7 33.He4 Vd5 34.Hc5 Bf4 35.Bd1 Bd4 36.Bxd4 Vxd4 37.Hd3 Ve3 38.f4 Ve4 39.Ka1

 

39...Hd5 40.Vd2 Kh7 41.Vd1 Kg8 42.Vd2 He3 43.Vc3 Hf5 44.Hc5 Vxf4 45.He6 Vf1+ 46.Ka2 He7 47.Vd4 Hd5 48.Hd8? Vh3 49.e6 b4! 50.Vd1 Vxh2 51.Vc1 bxa3 és világos feladta

Vachier-Lagrave,M (2722) - Shirov,A (2714)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.g3 dxc4 6.Fg2 b5 7.He5 a6 8.0-0 Fb7 9.a4 Fe7 10.axb5 axb5 11.Bxa8 Fxa8 12.Ff4 Hd5 13.Va1 Fb7 14.Va7 Vc8 15.Hxc4 Hxf4 16.Hb6 Hxe2+ 17.Hxe2 Vc7 18.Ha8 Vc8 19.Hb6 Vc7 20.Ha8 Vc8 2aa1.Hb6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny hetedik fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik világossal legyőzte a sereghajtó német Georg Meiert. Kramnyik ötödik győzelmét aratta, kétpontos előnnyel vezet az amerikai Hikaru Nakmaurával remizőn vietnami Le Quang Liem előtt. A játéknap meglepetéseként a 17 esztendős holland Anish Giri nyert a címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen és harmadik a rangsorban.

Vlagyimir Kramnyik feltartóztathatatlan az esztendő negyedik szuperversenyén. Kilenc dortmundi  elsőség után karnyújtásnyira tizedik trófeája. Ötödik partiját nyerte meg és kétpontos előnnyel várhatja a viadal hajráját. A német Georg Meier eredeti lépéssorrenddel próbálta elkerülni az exvilágbajnok valamelyik jól elemzett házivariját, de Kramnyik nem jött zavarba, kereste tisztjeinek a legideálisabb mezőket. Gyalogáttöréssel egyre nagyobb előnybe került, már válogathatott a nyerések között.

 

A 17 esztendős holland Anish Giri értékes skalpot gyűjtött be. Higgadtan, pontosan játszott a címvédő Ruszlan Ponomarjov ellen. Megőrizte a gyalogelőnyét, az ukrán sakkozó ellenjátéka kifulladt. A négybástyás végjátékban Anish precíz játékkal jutott lépésről lépésre előrébb és 64 lépés után fogadhatta ellenfele gratulációját.

 Az amerikai Hikaru Nakamura még mindig nyeretlen, de öt döntetlene mellett kétszer feladásra kényszerült. A vietnami Le Quang Liem ellen is egy pillanatban gyanúsan állt, de kihasználva ellenfele gyalognyerését elegendő ellenjátékhoz jutott.

 A 7. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) – Le Quang Liem (vietnami, 2715) döntetlen (Félszláv védelem, 56)

Anish Giri (holland, 2701) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1 – 0 (Vezércsel, 64)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) – Georg Meier (német, 2656) 1 – 0 (Angol megnyitás, 49)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont

2. Le Quang Liem 4

3. Anish Giri 3,5

3. Ruszlan Ponomarjov 3

5. Hikaru Nakamura 2,5

6. Georg Meier 1,5

 A 8. forduló párosítása:

Le Quang Liem – Vlagyimir Kramnyik

Goeg Meier – Anish Giri

Ruszlan Ponomarjov – Hikaru Nakamura

 

Kramnyik,V (2781) - Meier,G (2656)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 a6 4.Hc3 d5 5.cxd5 exd5 6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.d4 c6 9.He5 a5 10.Ff4 Ff5 11.Vb3 Ba7 12.Bfd1 Hbd7 13.Bac1 h6 14.a3 Vb6 15.Vxb6 Hxb6 16.f3 Be8 17.e4 Fh7 18.Fe3 Baa8 19.Ff2 Bad8 20.Be1 Ff8 21.h3 dxe4 22.fxe4 Hfd7 23.Hd3 Hc4 24.Be2 Hb8 25.Ha4 Hd6 26.Hdc5 Be7 27.Hb6 Hc8 28.Hc4 b6 29.Hb3 a4 30.Hbd2 Bb7 31.e5 Ha7?!

Nehéz állásban pontatlan, a gyalogáttöréssel az orosz exvilágbajnok egyre nagyobb előnybe került.

 

32.d5! Fc5 33.Fxc5 bxc5 34.e6

Számításba jött a 34.d6 Hb5 35.Bf2 Hd4 36.Fe4 folytatás is.

34...Kf8?! 35.Ha5

Vlagyimir Kramnyik válogathatott a nyerések között. 35.He5 fxe6 36.dxc6 Haxc6 37.Fxc6 Bxb2 38.Bf2+ Kg8 39.Hec4 is meggyőző volt.

 35...Bc7 36.Bxc5 fxe6 37.dxc6 Ke7 38.Hdc4 Bd1+ 39.Kh2 Fd3 40.Be3 Fxc4 41.Bxc4 Bd2 42.Bce4 Hbxc6 43.Bxe6+ Kf7 44.Hc4 Bc2 45.Hd6+ Kg8 46.h4 g5? 47.Hf5 gxh4 48.Kh3 Bc5 49.Bg6+ és sötét feladta

Giri,A (2701) - Ponomarjov,R (2764)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe5 Fg4 12.Fe2 Fxf3 13.Fxf3 Ff6 14.Fxf6 Vxf6 15.Vc2

A tavalyi tornán az azeri Sahriyar Mamedgyarov az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal a 15.0-0 Bfd8 16.Bc1 He6 17.Vb3 d4 18.Vxb7 Bab8 19.Vxa7 Bxb2 20.Va6 g6 21.a4 Kg7 22.a5 Ve5 23.Va7 d3 24.Bb1 Bxb1 25.Bxb1 Hg5 26.Vb6 Hxf3+ 27.gxf3 Vd5 28.Vd4+ Vxd4 29.exd4 Bxd4 30.Bd1 Ba4 31.Bxd3 Bxa5 folytatásban remizett.

15...Bac8 16.Fxd5 Bfd8 17.Bd1 Ve5 18.Vc4 b5 19.Va2 Bd7 20.0-0 Ha4 21.Fb3

Ruszlan Ponomarjov gyaloghátránya megmaradt, igazi ellenértéket nem kapott.

21...Bdc7 22.Bd4 Hb6 23.Bfd1 g6 24.Vb1 Kg7 25.g3 Hc4 26.Kg2 Vf6 27.Fxc4 bxc4 28.Ve4 Be7 29.Vd5 c3 30.bxc3 Bxc3 31.Bf4 Vc6 32.Vxc6 Bxc6

 

33.Bdd4 Bc2 34.Bd5 h5 35.Ba5 Bb7 36.h3 Ba2 37.Bfa4 Bbb2 38.Bf4 Bb7

 

39.g4 hxg4 40.hxg4 Bc7 41.Kg3 Bb2 42.g5 Bb1 43.Kg2 Bb2 44.Bfa4 Bcc2 45.Bf4 Bb7 46.Kg3 Bc1 47.Bd4 Bb2 48.Bf4 Bb7 49.Bd4 Bb2 50.f3 a6 51.Bxa6 Bb5 52.f4 Bb3 53.Be4 Bcc3 54.a4 Bxe3+ 55.Bxe3 Bxe3+ 56.Kf2 Ba3 57.Ba7 Kf8 58.a5 Ke8 59.a6 Kf8 60.Ke2 Ke8 61.Ba8+ Kd7 62.a7 Kc6 63.Bc8+ Kb7 64.Bf8 és sötét feladta

Nakamura,H (2770) - Le,Quang Liem (2715)
Félszláv védelem [D46]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 a6 10.Bd1 b5 11.Fd3 Vc7 12.Fd2 c5 13.dxc5 Vxc5 14.b4 Vc7 15.a4 bxa4 16.Vxa4 Fb7 17.Va5 Vb8 18.Fe2 Bc8 19.Bdc1 He5 20.Hxe5 Fxe5 21.f4 Fc7 22.Va3 g5 23.Bf1 Bd8 24.Bad1 Fc6 25.Kh1 Vb7 26.Ff3 g4 27.Fxc6 Vxc6 28.Va2

 

28...Bd3 29.Bc1 Bad8 30.Fe1 Bxe3

Elsietett volt a gyalog leütése. 30...Hd5 31.He2 Vb7 32.e4 He3 33.Bg1 B8d7 sötét határozott előnyéhez vezetett volna.

31.Vf2 Vc4?!

 

32.Fd2 Bed3 33.Hb1 Vd5 34.Bxc7 He4 35.Vh4 Hxd2 36.Vxg4+ Kh8 37.Vh4 Vf5 38.Hxd2 Bxd2 39.h3 Vg6 40.Bf2 Kg7 41.Kh2 h6 42.Bc6 Bxf2 43.Vxf2 Vd3 44.f5 Vxf5 45.Vxf5 exf5 46.Bxa6 Bd3 47.Bc6 Bb3 48.Bc4 Kg6 49.g3 Bb2+ 50.Kg1 Kg5 51.Kf1 Kf6 52.Ke1 Ke5 53.Kf1 Bb3 54.Kf2 Bb2+ 55.Kf1 Bb3 56.Kf2 Bb2+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen újabb tornagyőzelmet aratott. A bieli szuperverseny kilencedik játéknapján Carlsen nem tudott visszavágni a francia Maxime Vachier-Lagravének az első körben elszenvedett vereségéért, de a döntetlen is elegendő volt végső sikeréhez. Riválisa, az orosz Alekszandr Morozevics világossal kikapott az olasz Fabiano Caruanától.

Magnus Carlsen tizenegyedik szuperversenyén végzett az élen. A sorozat első állomása 2007-ben a bieli torna volt, 2008-ban Wijk ann Zee-ben az elsőséget Levon Aronjannal osztotta, a Grand Prix-tornán Bakuban hármas holtversenyben, a kínai Wang Yue és az azeri Vugar Gasimov társaságában osztotta a dicsőséget. Foroszban egyedül diadalmaskodott. 2009-ben Nankingban remekelt, majd Londonban ünnepelték győztesként. Tavaly a báznai, a nankingi és a londoni elsőséget könyvelhette el. Idén báznai sikerét követően Bielben már az utolsó forduló előtt tornagyőztesként ünnepelhették.

A 20 esztendős norvég világranglista-vezető nem tudott visszavágni a francia Maxime Vachier-Lagravének az első körben elszenvedett vereségéért, a Grünfeld védelmű parti pontosztozkodással zárult. Carlsen mindkét szárnyon próbált kezdeményezni, de a francia nagymester jól állta a sarat.

Carlsen riválisa, az orosz Alekszandr Morozevics kissé lebecsülte a viadalon rossz formában sakkozó olasz Fabiano Caruanát. A kritikus állásban Moro csúnya elnézéssel anyagi hátrányba került, és Caruana nem kegyelmezett, a különböző színű futók ellenére győzelemig vezette haderejét. A spanyol Alekszej Shirov világossal sem bírt a svájci Yannick Pelletier francia védelmével, lépésismétléssel lett remi a játszma.

A 9. forduló eredményei:

Magnus Carlsen (norvég, 2821) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) döntetlen (Grünfeld védelem, 48)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) – Fabiano Caruana (olasz, 2711) 0 – 1 (Félszláv védelem, 47)

Alekszej Shirov (spanyol, 2714) – Yannick Pelletier (svájci, 2590) döntetlen (Francia védelem, 30)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 18 pont

2. Alekszandr Morozevics 14

3-4. Maxime Vachier-Lagrave  és Alekszej Shirov 11

5. Fabiano Caruana 9

6.Yannick Pelletier 5

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Calsen 6,5 pont

2. Alekszandr Morozevics 5,5

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 4,5

5. Fabiano Caruana 3,5

6 Yannick Pelletier 2,5

 

Az utolsó forduló párosítása:

Maxime Vachier – Lagrave – Alekszej Shirov

Yannick Pelletier – Alekszandr Morozevics

Fabiano Caruana – Magnus Carlsen

 

Morozevics,A (2694) - Caruana,F (2711)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 h6 6.Fh4 dxc4 7.e4 g5 8.Fg3 b5 9.He5 Fb7 10.h4 g4 11.Hxg4 Hxg4 12.Vxg4 Vxd4 13.Vf4

Alekszandr Morozevics meglepetése. 13.Bd1 Vf6 (13...Vg7 14.Vf4 Ha6 15.Fe2 Fe7 16.0-0 Hc5 17.Ve5 Vg6 változatot három éve Levon Aronjan és Fabiano Caruana partijában láttuk.) 14.a4 (14.e5 Vf5 15.Vd4 Fe7 eltérés többek között a Griscsuk-Lékó és Aronjan-Kramnyik partiban fordult elő.) 14...h5 15.Vg5 Vxg5 16.hxg5 a6 17.Fe5 Bg8 változatot két éve a Tal-emlékversenyen Aronjan és Lékó Péter tesztelte.

13...Fb4 14.Bd1 Fxc3+ 15.Ke2 Ve5 16.Vxe5 Fxe5 17.Fxe5 Bh7 18.Ke3 Hd7 19.Fg3 0-0-0 20.Fe2 f5 21.Bd6 fxe4 22.Bxe6 Hc5 23.Bg6 h5 24.Bg5 Bd5 25.Bd1

Jobb volt a 25.b3 c3 26.b4 Hd3 27.Bxd5 cxd5 28.Fxd3 d4+ 29.Kxd4 Bd7+ 30.Kxc3 Bxd3+ 31.Kc2 folytatás.

25...Hd3 26.b3 Fa6 27.bxc4

Morozevics megtarthatta volna előnyét a 27.Bg8+ Kd7 28.Ba8 Ke6 29.Be8+ Kf6 30.Bxe4 Bhd7 változatban.

27...bxc4 28.Bd2 Kb7 29.Bg8 Kb6

 

30.Bc2?

A jó formában levő Morozevicstől érthetetlen hiba.

30...He1 31.Bc1 Hxg2+ 32.Kxe4 Be7+ 33.Kf3

 

33...Hxh4+! 34.Fxh4 Bf5+ 35.Kg2 Bxe2 36.a4 Bb2 37.Bb8+?! Fb7 38.Bxc4 c5+ 39.Kh2 Bb1

Figyelmet érdemelt a 39...Bb4 40.Fd8+ Kc6 41.Bc2 Bxa4 42.Be2 Bb4 folytatás.

 40.f4 Bd5 41.Bd8 Bbd1 42.Bxd5 Fxd5 43.Bc3 c4 44.Ff6 Kc5 45.Kg3 Kb4 46.Bc2 a5 47.f5 Bf1 és világos feladta

Carlsen,M (2821) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 0-0 5.Hf3 c6 6.Hc3 d5 7.cxd5 cxd5 8.He5 e6 9.0-0 Hfd7 10.f4 Hc6 11.Fe3 Hb6 12.Ff2 Fd7 13.e4 He7 14.Hxd7 Vxd7 15.e5 Bac8

Többször fordult elő 15...Bfc8, amit többek között az 1987-es világbajnoki döntőn Anatolij Karpov és Garri Kaszparov párharcában is láttunk.

16.Ve2 Bc4 17.Bfc1 Bfc8 18.Ff1 B4c7 19.Ve1 a6 20.b3 Ff8 21.Vd2 Hc6 22.a3 f5 23.Kg2 Vg7 24.Fe3 Fe7 25.Fd3 Ha5 26.Vb2 g5 27.He2

Számításba jött a 27.fxg5 Fxg5 28.Fxg5 Vxg5 29.He2 Bxc1 30.Bxc1 Bxc1 31.Vxc1 Vxc1 32.Hxc1 folytatás.

27...g4

 

 

28.Bh1

Az éllovas norvég nagymester a bástyacserék helyett királyszárnyi akciót tervezett.

28...h5 29.h3 Kf7 30.Bh2 h4 31.Fd2 Hc6 32.Bah1 Bh8 33.hxg4 Vxg4 34.Bh3 Bcc8 35.Hg1 Vg7 36.Hf3 hxg3 37.b4 Bxh3 38.Bxh3 Bh8 39.Bxh8 Vxh8 40.b5 axb5 41.Fxb5 Vc8 42.a4 Hc4 43.Fxc4 dxc4 44.Vc1 Hb4 45.Fxb4 Fxb4

 

46.d5! Vc5 47.dxe6+ Kxe6 48.Kxg3 Vd5 és döntetlen

 Shirov,A (2714) - Pelletier,Y (2590)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.g3 Fe7 6.Fg2 Hgf6 7.Hxf6+ Fxf6 8.He2 0-0 9.0-0 Bb8 10.Hc3 Hb6 11.Fe3 Hd5 12.He4 Hxe3 13.Hxf6+ Vxf6 14.fxe3 Vg5 15.Vd3 b6 16.a4 c5 17.a5 Fb7 18.Fxb7 Bxb7 19.axb6 axb6 20.Ve4 Bd7 21.c3 g6 22.Bf2 Bfd8 23.Ba6 cxd4 24.exd4 Vb5 25.Ve2 Vc6 26.Ve5 Ba8 27.Bxa8+ Vxa8 28.c4 Va4 29.Vb8+ Kg7 30.Ve5+ Kg8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny nyolcadik fordulójában a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és az orosz Alekszandr Morozevics játszmája lépésismétléssel remivel végződött. A döntetlennel Carlsen megőrizte előnyét legfőbb riválisa előtt. Látványos partiban győzött a francia Maxime Vachier-Lagrave a svájci Yannick Pelletier ellen. A spanyol Alekszej Shirov a címvédő, de formán kívül sakkozó olasz Fabiano Caruanát kényszerítette feladásra.

Caruana,Pelletier, Shirov, Carlsen, Morozevics, Vachier-Lagrave

Nagy érdeklődés kísérte Magnus Carlsen és a nagy visszatérő, a korábban háromszoros bieli győztes Alekszandr Morozevics játszmáját. Az orosz bajnokság megnyerésével Moro az augusztusi szuperbajnokságra kvalifikált, és visszaküzdötte magát a + 2700 Élő-pontosok közé. Értékes megnyitási újításokat is bevetve jó formában játszik. Az éllovas Magnus ellen is volt előkészített újítása, kiegyenlített, biztos kézzel hozta  a remit. Megmaradt kettőjük között a 3 pont különbség, illetve a klasszikus számítás szerint fél pont  a hátránya.

Tetszetős kombinációval rombolta szét a francia Maxime Vachier-Lagrave a svájci Yannick Pelletier királyállását, de a folytatásban hibázott. Pelletier már az időkontroll után kétszer is hibázott, gyorsan elvesztette a bonyolult állást.

A címvédőként sakkasztalhoz ült olasz Fabiano Caruana számára nagy csalódás a torna. A nyolcadik játéknapon negyedik vereségét szenvedte el. A spanyol Alekszej Shirov francia védelme ellen határozatlanul játszott. Caruana gyalogot vesztett, Shirov anyagi előnyét aprólékos munkával érvényesítette.

A 8. forduló eredményei:

Maxime Vachier Lagrave (francia, 2722) – Yannick Pelletier (svájci, 2590) 1 – 0 (Francia védelem, 43)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) – Alekszej Shirov (spanyol, 2714) 0 – 1 (Francia védelem, 82)

Magnus Carlsen (norvég, 2821) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) döntetlen (Vezércsel, 35)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 17 pont

2. Alekszandr Morozevics 14

3-4. Maxime Vachier-Lagrave  és Alekszej Shirov 10

5. Fabiano Caruana 6

6.Yannick Pelletier 4

 A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Calsen 6 pont

2. Alekszandr Morozevics 5,5

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 4

5. Fabiano Caruana 2,5

6 Yannick Pelletier 2

A 9. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Maxime Vachier-Lagrave

Alekszandr Morozevics – Fabiano Caruana

Alekszej Shirov – Yannick Pelletier

 

Carlsen,M (2821) - Morozevics,A (2694)
Vezércsel [D39]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 e6 4.Hc3 dxc4 5.e4 Fb4 6.Fg5 c5 7.Fxc4 cxd4 8.Hxd4 Fxc3+ 9.bxc3 Va5 10.Fxf6 Vxc3+ 11.Kf1 gxf6

Az elmélet a 11...Vxc4+ 12.Kg1 Fd7 13.Fxg7 Bg8 14.Bc1 Vxa2 15.Ff6 változatot világos előnyére adja.

12.Bc1 Va5 13.g3

Ritka változat. 13.Fb5+ Ke7 14.e5 fxe5 15.Vh5 Hd7 16.Vg5+ Kf8 17.Bxc8+ Bxc8 18.Fxd7 Vd8 19.Hxe6+ fxe6 20.Vh6+ Kf7 21.Vxe6+ Kf8 22.Vh6+ jól ismert remivari, 13.h4 a legharcosabb.

13...Fd7

Alekszandr Morozevics tért el a két éve Vlagyimir Kramnyikkal játszott partitól, ahol 13...0-0 14.Kg2 Bd8 15.Fd5 Hd7 16.Fxe6! He5 17.Fxc8 Baxc8 18.Bxc8 Bxc8 19.Hf5 után messze nem állt fényesen.

14.Kg2 Hc6 15.Fb5 Bd8 16.Fxc6 Fxc6 17.Hxc6 bxc6 18.Vf3 Ve5 19.Bxc6 0-0 20.Be1 Bd7 21.Ve3 Bb8 22.Bec1 Bd4 23.B1c4 Bb4

A cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

24.Vxd4 Vxd4 25.Bxd4 Bxd4 26.Ba6 Bxe4 27.Bxa7 f5 28.a4 Kg7 29.Kf3 e5 30.a5 Ba4 31.a6 Ba3+ 32.Ke2 Ba2+ 33.Ke3 Ba3+ 34.Kd2 Ba2+ 35.Ke3 Ba3+ és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2722) - Pelletier,Y (2590)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.g3 Fe7 6.Fg2 Hgf6 7.Hxf6+

Magnus három fordulóval korábban a svájci sakkozó ellen a 7.Hc3 0-0 8.Hf3 Hd5 9.Vd3 Hb4 10.Vd2 c5 11.0-0 cxd4 12.Hxd4 változatot választotta.

7...Fxf6 8.He2 0-0 9.0-0 Bb8 10.Hc3 b5 11.Vd3 a6 12.a4 b4 13.He4 a5 14.Hxf6+ Hxf6 15.Fg5 Fb7 16.Fxb7 Bxb7 17.Bfe1 c6 18.Be5 Bd7 19.c3 bxc3 20.bxc3 Bd5 21.Bae1 h6 22.Fxf6 gxf6

Taktikai csapást engedélyezett.

 

23.Bxe6! fxe6 24.Vg6+ Kh8 25.Vxh6+ Kg8 26.Vg6+ Kh8 27.Be4 f5 28.Vh6+ Kg8 29.Bxe6 Bd7 30.Bg6+ Kf7 31.Bxc6?

Maxime kihagyta a fonalas nyerést a 31.Vh5 Ve7 32.Bh6+ Kg8 33.Bh8+ Kg7 34.Vh7+ Kf6 35.Vh6+ Kf7 36.Bh7+ Kg8 37.Vg6+ Vg7 38.Bxg7+ Bxg7 39.Vxc6 folytatásban.

31...Ke8 32.d5 Be7 33.c4 f4 34.Vh5+ Bff7 35.Kg2 f3+ 36.Kh3 Vd7+ 37.g4 Kd8 38.Vg5 Bg7 39.Vf4 Ke8 40.Kg3 Vb7 41.Vf5 Bc7? 42.Bh6 Bh7?

Pelletier azonnal veszőt húzott, 42...Bg8 43.Be6+ Be7 (43...Kd8 44.Bd6+ Bd7 45.Vf6+ Kc8 46.Bc6+ Kb8 47.Bb6) 44.d6 Bxe6 45.Vxe6+ Kf8 46.d7 Vb8+ 47.Kxf3 Kg7 48.Ve7+ Kg6 változatban nem látható világos nyerése.

43.Be6+ és sötét feladta

Caruana,F (2711) - Shirov,A (2714)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.Hgf3 cxd4 5.exd5 Vxd5 6.Fc4 Vd7 7.0-0 Hc6 8.Hb3 Hf6 9.Hbxd4 Fc5 10.Hxc6 Vxc6 11.He5 Vb6 12.Ve2 0-0 13.Fd3 Hd5 14.Ve4 f5 15.Ve2 Vc7 16.Fc4 Fd6 17.Hf3 Fd7 18.Fxd5 exd5 19.Fe3 f4 20.Fd4 Ff5 21.Fc3 Bae8

Alekszej Shirov futópárjával átvette a kezdeményezést.

22.Vd2 Fe4 23.Bad1 h6 24.Bfe1 Vf7 25.Vd4 b6 26.Fb4? Fxb4 27.Vxb4 Fxc2 28.Bxe8 Bxe8 29.Be1 Bxe1+ 30.Vxe1 Fe4 31.Hd4 f3 32.gxf3 Fxf3 33.Ve6 Vxe6 34.Hxe6

 

34...Kf7

A spanyol nagymester gyalogelőnyét biztos kézzel érvényesítette.

35.Hd4 Fg4 36.f3 Fd7 37.Kf2 g5 38.Ke3 h5 39.He2 Kf6 40.Hd4 a5 41.a3 a4 42.Hc2 Ke5 43.Hd4 Fe8 44.He2 Fg6 45.Hd4 Kd6 46.Kd2 Fh7 47.He2 Kc5 48.Kc3 h4 49.Hd4 Kd6 50.Kd2 Fg6 51.b3 axb3 52.Hxb3 Ke5 53.Ke3 Fe8 54.Hd4 Fd7 55.He2 Fc8 56.Hd4 Kd6 57.Kd3 Fa6+ 58.Kd2 Ff1 59.Hb3 Fh3 60.Hd4 Fd7 61.Kd3 g4 62.fxg4 Fxg4 63.Kd2 Ke5 64.Ke3 Fh5 65.Hc6+ Kd6 66.Hd4 Kc5 67.Kd3 Fg6+ 68.Kc3 Kd6 69.Kd2 Fe4 70.He2 Ke5 71.Ke3

 

71...Kf5 72.Hd4+ Kg4 73.Kf2 Kh3 74.Kg1 Fg2 75.Hf5 Ff3 76.Hd4 Fe4 77.He6 Kg4 78.Kf2 Ff5 79.h3+ Kxh3 80.Hf4+ Kg4 81.Hxd5 Fe4 82.Hc3 Ff3 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban az exvilágbajnokok rangadóján az ukrán Ruszlan Ponomarjov nem tudott visszavágni az első körben elszenvedett vereségéért az orosz Vlagyimir Kramnyiknak. A spanyol megnyitású partiban a másfél pontos előnnyel vezető Kramnyik kezdeményezett, az érdekes parti 50 lépésben lett remi. A másik két összecsapás is pontosztozkodással zárult, a vietnami Le Quang Liem a német Georg Meierrel, az amerikai Hikaru Nakamura a holland Anish Girivel remizett.

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a 39. Sparkassen Chess Meeting szuperversenyen. Az első körben az orosz Vlagyimir Kramnyik világossal remek játékkal győzte le a címvédőként játszó ukrán Ruszlan Ponomarjovot. A második félidő kettőjük összecsapásával indult, az ukrán sakkozó nem tudott visszavágni. A spanyol megnyitás berlini változatában Ponomarjov elkerülte a vezércserés varit, Kramnyikot azonban nem tudta meglepni, az exvilágbajnoknak volt receptje. Kramnyik élvezetes, aktív sakkot játszik, a partiban is kezdeményezett, Ponomarjovnak kellett megküzdenie a fél pontért.

A vietnami Le Quang Liem ötödik döntetlenével megőrizte második helyét, a német Georg Meier pontosan védekezett. Az amerikai Hikaru Nakamura gyengélkedése a torna eddigi meglepetése. A Wijk aan Zee-i torna győztese eddig még nyeretlen, de két partiban feladásra kényszerült. A mai játéknapon a 17 esztendős Anish Giri hibáját kihasználta, kiskombinációval gyalogot nyert, de anyagi előnyét nem tudta érvényesíteni, csak remizett.

A 6. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami,2715) – Georg Meier (német, 2656)  döntetlen (Félszláv védelem, 38)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) döntetlen (Spanyol megnyitás, 50)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) – Anish Giri (holland, 2701) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 72)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 5 pont

2. Le Quang Liem 3,5

3. Ruszlan Ponomarjov 3

4. Anish Giri  2,5

5. Hikaru Nakamura 2

6. Georg Meier 1,5

A 7. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – Le Quang Liem

Anish Giri – Ruszlan Ponomarjov

Vlagyimir Kramnyik – Georg Meier

 

Ponomarjov,R (2764) - Kramnyik,V (2781)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3

Divat lett elkerülni a vezércserés varit a berlini változatban. Az ukrán exvilágbajnok is tudja, hogy orosz exvilágbajnok ellenfele az egyik legnagyobb specialistája, és 2000-ben, a Fraingames világbajnoki döntőn a nyerő nyitás volt, Garri Kaszparov világossal nem tudta ledönteni a „berlini falat".

4...Fc5 5.0-0 Hd4 6.Hxd4 Fxd4 7.Hd2 c6 8.Fa4 d6 9.c3 Fb6 10.Hc4 Fc7 11.Fb3 0-0 12.Fg5 h6 13.Fh4 g5 14.Fg3 Fg4 15.f3 Fe6 16.Be1 Hh5 17.Ff2 Hf4 18.d4 exd4 19.cxd4 d5 20.exd5 Fxd5 21.Vc2

 

21...g4

A sötéttel sokszor óvatosan játszó Vlagyimir Kramnyikra nehéz ráismerni a dortmundi tornán, jóval aktívabban sakkozik.

22.Hd2 Vg5 23.He4 Vg6 24.Fxd5 Hxd5 25.Vb3 Bae8! 26.Hg3 h5 27.fxg4 hxg4 28.Bxe8 Bxe8 29.Vxb7 Bb8 30.Vxa7 Bxb2 31.Bf1 Vc2 32.Vc5

 Ponomarjov kicsit rosszabb, de tartható végjátékot vállalt.

32...Bxa2 33.Vxc2 Bxc2 34.Hf5 Kh7 35.g3 Fb6 36.Be1 Fd8 37.He3 Hxe3 38.Bxe3 Kg6 39.Be4 Fg5 40.Kf1 f6 41.d5 cxd5 42.Bxg4 Kf5 43.Bd4 Ke5 44.Bd1 Ke4 45.Bd4+ Kf3 46.Bd3+ Ke4 47.Bd4+ Ke5 48.Bd1 Ke4 49.Bd4+ Kf3 50.Bd3+ Ke4 és döntetlen

Le,Quang Liem (2715) - Meier,G (2656)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vd3 a6 8.e4 c5 9.e5 Hd5 10.Fg5 Vb6 11.Hxd5 exd5 12.dxc5 Fxc5 13.Vc2 Hc6 14.Bc1 Fb4+ 15.Fd2 Hd4 16.Hxd4 Vxd4 17.Fxb4 Vxb4+ 18.Vc3 Ve4+ 19.Fe2 0-0 20.f3 Vh4+ 21.g3 Vh6 22.Kf2 Fe6 23.Vd4 Bac8 24.Bc3 Bxc3 25.bxc3 Bc8 26.h4 f6 27.a4 bxa4 28.Ba1 fxe5 29.Vxe5 Ff7 30.Vd4 Vc6 31.Bxa4 Vxc3 32.Vxc3 Bxc3 33.Bxa6 Kf8 34.Ba8+ Ke7 35.Ba7+ Kf8 36.Ba8+ Ke7 37.Ba7+ Kf8 38.Ba8+ és döntetlen

Nakamura,H (2770) - Giri,A (2701)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hf3 c5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Ve2 Fb7 11.Fg5 Fxc3 12.bxc3 Hbd7 13.Fd3 Vc7 14.c4 h6 15.Fd2 Hg4 16.Fe4 Fxe4 17.Vxe4 Hgf6 18.Ve2 Vc6 19.a4 Bac8 20.Bfc1 Ve4 21.Fe3 Bc7 22.a5 Bfc8 23.Hd2 Vf5 24.axb6 axb6 25.f3 e5 26.Bcb1 exd4 27.Fxd4 Vf4 28.Vf2 Bc6 29.Be1 Bd6?

A legfiatalabb résztvevő gyalogot nézett el.

30.Fe3 Vf5

Minőséget veszít a 30...Ve5 31.c5 bxc5 32.Hc4 folytatás.

31.Fxh6 Bdc6 32.Fe3 He5 33.Bed1 Hfd7 34.Ba7 Vc2 35.Bda1 Hf8 36.h3 Hxc4 37.Hxc4 Bxc4 38.Vxc2 Bxc2 39.Fxb6

Anyagi előnyét Hikaru Nakamura hosszas erőfeszítései ellenére sem tudta érvényesíteni.

 

39...Bb2 40.Fc7 He6 41.Ba8 Bxa8 42.Bxa8+ Kh7 43.Fe5 Be2 44.Ba5 g5 45.Bb5 Kg6 46.Kf1 Bc2 47.Bb2 Bxb2 48.Fxb2 f5 49.g3 g4 50.fxg4 fxg4 51.h4 Hc5 52.Ke2 He4 53.Fe5 Kf5 54.Fc7 Hf6 55.Kd3 He4 56.Fb8 Hf6 57.Kd4 He4 58.Ff4 Hf6 59.Fe5 He4 60.Kd5 Hd2 61.Ff4 Hf1 62.h5 Hxg3 63.h6 Hh5 64.Fc7 Kg6 65.Ke4 Kxh6 66.Kf5 g3 67.Fb6 g2 68.Fg1 Hg3+ 69.Kf4 He2+ 70.Kf3 Hxg1+ 71.Kf2 Hf3 72.Kxg2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Világkupán kedvező nagymestereink sorsolása

Címkék: Világkupa Hanti-Manszijszk

A Nemzetközi Sakkszövetség megjelentette a Hanti-Manszijszkban augusztus 27. és szeptember 18. között megrendezésre kerülő, kieséses rendszerű Világkupa első fordulójának sorsolását. A négy magyar résztvevő az első körben könnyű ellenfeleket kapott. A 12. helyen kiemelt Almási Zoltán (2726) az egyiptomi Essam el Ghindyvel (2510), a 18. Lékó Péter (2717) az amerikai Samuel Shanklanddal  (2539) mérkőzik meg. A rajtlistán 33. Polgár Judit (2699) a kubai Fidel Jimenez Corallessel (2585), a 36. Berkes Ferenc (2696) az argentin Sandro Marecoval (2597) játszik. A 128 résztvevős torna első három helyezettje lesz világbajnok-jelölt. A teljes díjalap 1millió 600 ezer dollár, a győztes 120 ezret kap.

A negyedik Világkupa az eddigi legerősebb mezőnyű. Harminckét nagymesternek van 2700 vagy több Élő-pontja. Nagy hiányzókat is felfedezhetünk a rajtlistán. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és kihívója, a két évvel ezelőtti győztes izraeli Borisz Gelfand távolmaradása érthető. A jövőre esedékes döntő vesztese világbajnok-jelölt. Hárman a 2011. júliusi és a 2012. januári súlyozott Élő-ponttal lesznek jelöltek.  A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen és a harmadik örmény Levon Aronjan biztos lehet a részvételben. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is jó eséllyel páyázik, saját jó eredményei mellett még riválisai bezavarhatnak a rangsorba. Az amerikai Hikaru Nakamura is visszautasította a részvételt.

A FIDE háromszor is kisebb korrekciót végzett a július 21-én először közölt párosításon. Az első változat szerint női csúcstalálkozó lett volna, Polgár Judit és a kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan meccse.  Berkes Ferenc a kazahsztáni Kazsgalijev, illetve az argentin Mareco között „választhatott”, végül Mareco lett az ellenfele.

Az elsőszámú kiemelt Szergej Karjakin Ningbóban gyengélkedett az éltáblán

A legjobbak kiemelési rangsora:

Szergej Karjakin (orosz, 2788), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2768), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765), Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764), Vugar Gasimov (azeri, 2760), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746), Tejmur Rdazsabov (azeri, 2744), Gata Kamsky (amerikai, 2741), Peter Szvidler (orosz, 2739), Dmitrij Jakoveno (orosz, 2736), Nyikita Vitjugov (2733), Almási Zoltán (magyar, 2726), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724), David Navara (cseh, 2722), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722), Perez Leinier Dominguez (kubai, 2719), Wang Hao (kínai, 2718), Lékó Péter (magyar, 2717), Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2715), Le Quang Liem (vietnami, 2715), Michael Adams (angol, 2715), Alekszej Shirov (spanyol, 2714),… Polgár Judit (magyar, 2699), … Berkes Ferenc (magyar, 2696)

Almási Zoltán az első körben az egyiptomi Essam el Ghindyvel mérkőzik meg. Továbbjutását biztosra vehetjük, második ellenfele a kínai Yu Yangyi és a román Mircea Parligras meccs győztese lesz. Lékó Péter az amerikai Samuel Shanklanddal kezd, majd az azeri Rauf Mamedov és az indiai Abhijeet Gupta párharc nyertese a várható második forduló ellenfél. Polgár Judit a kubai Fidel Jimenez Coralessel csap össze, Hou Ji-fan és az örmény Szergej Movszeszjan mérkőzés győztese következne. Berkes Ferenc az argentin Sandro Marecoval küzd meg, az ukrán Zahar Efimenko és a cseh Vlasztimil Babula meccs nyertesével csatázhat.

Az előkelő helyen jegyzett nagymestereknek az első forduló sétagaloppnak ígérkezik, érdekesebb párosítások a derékhadnál alakultak ki. A két-kétjátszmás találkozókon azért az esélyesebb nagymesterek nem mehetnek biztosra. Egy-egy elnézés, időzavaros hiba, vagy éppen a rapid rájátszás okozhat nagy meglepetéseket.  Erről Vaszilij Ivancsuk tudna a legtöbbet mesélni, aki 2005-ben a második, négy éve a harmadik, két éve a második kört nem „élte túl.” 2009-ben az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Alekszandr Morozevics is csomagolhatott a második forduló után.

A résztvevőknek 90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd még 30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől még 30 másodperc extraidő is rendelkezésükre áll. 1-1 esetén két 25 perces rapidparti következik, plusz 10 másodperc lépésenként. Szükség szerint villámpartikkal (5 perc és 3 másodperc) folytatódik a csatározás (maximum öt kétjátszmás meccs). Ha még mindig egál az eredmény, akkor „hirtelen halál” játszma dönt. Világosnak 5, sötétnek 4 perce van, de utóbbinak a döntetlen is elegendő.

A párosítást a2011. július 1-től érvényes Élő-pontszámok alapján készítették el. A legjobbak rangsorát a következő listáig (szeptember 1) a csapat- világbajnokság, a bieli és a dortmundi szuperverseny , az augusztus 8-tól megrendezésre kerülő orosz szuperbajnokság alaposan átrendezte, átrendezi.

Ningbóban hétfőn este tartották meg a csapat-világbajnokság záróünnepségét. Az örmény válogatott remek egyéni teljesítményekkel veretlenül lett világbajnok. A legfiatalabb korátlagú kínai csapat 2005 után másodszor ezüstérmes. A 2001-ben aranyérmes ukrán együttes kapta a harmadik helyezettnek járó díjat. Külön díjazták a legjobb egyéni eredményeket is elért sakkozókat. A kínai válogatott második táblása, Wang Yue érte el a legjobb egyéni eredményt, 9 partiból 7 pontja 2916-os performance-pontszámot ér.

A legjobb egyéni eredmények

Első tábla:

Wang Yue (kínai, 2718) 6/9, 2854

Gata Kamsky (amerikai, 2741) 5,5/9, 2807

Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 5,5/9, 2806

Lékó Péter (magyar, 2717) 2803

 Második tábla:

Wang Yue (kínai, 2709) 7/9, 2916

Szergej Movszeszjan (örmény, 2700) 6/9, 2824

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2746) 5,5/8, 2836

 Harmadik tábla:

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2711) 6/9, 2808

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2667) 6/9, 2784

Li Chao (kínai, 2669) 5/8, 2743

Polgár Judit (magyar, 2699) 5/9, 2686

 Negyedik tábla:

Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2715) 6/8, 2818

Balogh Csaba (magyar, 2643) 5/8, 2760

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2765) 5/9, 2678

A tartalékok közül az orosz Nyikita Vitjugov (2733) ért el jó eredményt, hat partiból 4 pontja 2729-et ér.

A

Lékó Péter játékának jót tett a kilenchónapos versenyzési szünet

A csapat-világbajnokság befejeztével, a bieli torna 7., a dortmundi torna 5. fordulója utáni a naponta számolt, frissített ún. virtuális ranglistán többen is Élő-pontokkal gazdagodtak, mások sokat is vesztettek. A magyar ranglistán ismét Lékó Péter az első, a 17. helyre lépett előre, míg Almási Zoltán csak a 36. helyezett. Éltáblásunk Ningbóban 10,7 pontot nyert, Almási Zoltán 15,8 pontot vesztett.

A top 25 a virtuális ranglistán:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2827,6 (+ 6,6)

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817

3. Levon Aronjan (örmény) 2807 ( + 2)

4. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2796,9 (+15,9)

5. Szergej Karjakin (orosz) 2774,6 (- 13,4)

6. Veszelin Topalov (bolgár) 2768

7. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2764,7 (- 3,3)

8. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2761,2 (- 2,8)

9. Hikaru Nakamura (amerikai) 2756,7 (- 13,3)

10. Vugar Gasimov (azeri) 2756,4 (- 3,6)

11. Gata Kamsky (amerikai) 2755,8 (+ 14,8)

12. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2755,3 (+ 9,3)

13. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2754,5 (- 10,5)

14. Tejmur Radzsabov (azeri) 2751,8 (+ 7,8)

15. Borisz Gelfand (izraeli) 2746

16. Wang Hao (kínai) 2734,5 (+ 16,5)

17. Lékó Péter (magyar) 2727,7 (+ 10,7)

18. Peter Szvidler (orosz) 2727,5 (- 11,5)

19. Nyikita Vitjugov (orosz) 2726,2 (- 6,8)

20. Alekszandr Mojszejenko (ukrán) 2725,5 (+ 10,5)

21. Alekszandr Morozevics (orosz) 2724,2 (+ 30,2)

22. Francisco Vallejo Pons (spanyol) 2724

23. David Navara (cseh) 2723,2 (+ 1,2)

24. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2722,5 (+ 11,5)

25. Wang Yue (kínai) 2722,4 (+ 13,4)

36. Almási Zoltán (magyar) 2710,2 (- 15,8)

41. Berkes Ferenc (magyar) 2706,2 (+ 10,2)

45. Polgár Judit (magyar) 2700,7 (+ 1,7)

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben folytatódott a norvég Magnus Carlsen és az orosz Alekszandr Morozevics versenyfutása. A viadal hetedik fordulójában a világranglista-vezető parádésjátékkal sötéttel győzte le a spanyol Alekszej Shirovot. Az orosz sakkozó világossal nyert a francia MaximeVachier-Lagrave ellen. A játéknap harmadik győzelmét az olasz Fabinao Caruana aratta, a tabellán helyet cserélt a svájci Yannick Pelletierrel. A nyolcadik fordulóban csúcsrangadó lesz, Carlsen és Morozevics másodszor mérkőzik meg egymással.

A norvég Magnus Carlsen újabb győzelemmel megerősítette vezető pozícióját. Stílusára oly jellemző partiban kényszerítette feladásra a spanyol  Alekszej Shirovot, aki elkerülte a spanyol megnyitásban a vezércserés változatot a berlini variban. Élvezetes csatát vívtak, ahol Magnus remek érzékkel kerülte el a csak remihez vezető tisztáldozatos folytatást. A bonyodalmakban Shirov hibázott, a vezérszárnyról a királyszárnyra átvándorolt királya a különböző színű futók mellett bajba került. Pontatlanul védekezett, amit Magnus könyörtelenül kihasznált.

Az orosz Alekszandr Morozevicset nem ingatta meg az előző játéknapon elmulasztott nyerési lehetősége. A francia Maxime Vachier-Lagrave ellen először begyűjtötte a minőségelőnyt, majd anyagi előnyét biztos kézzel érvényesítette.

Az olasz Fabiano Caruana oly sok hiba után jól játszott a Grünfeld védelem egyik bonyolult változatában. A svájci Yannick Pelletier a kalandos folytatások közepette pontatlankodott. A végjátékot Caruana gond nélkül nyerte meg.

A 7. forduló eredményei:

Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) 1 – 0 (Grünfeld védelem, 43)

Alekszej Shirov (spanyol, 2714) – Magnus Carlsen (norvég, 2821) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 60)

Yannick Pelletier (svájci, 2590) – Fabiano Caruana (olasz, 2711) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 66)

 A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 16 pont

2. Alekszandr Morozevics 13

3-4. Maxime Vachier-Lagrave  és Alekszej Shirov 7

5. Fabiano Caruana 6

6.Yannick Pelletier 4

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Calsen 5,5 pont

2. Alekszandr Morozevics 5

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 3

5. Fabiano Caruana 2,5

6 Yannick Pelletier 2

 A 8. forduló párosítása:

Maxime Vachier Lagrave – Yannick Pelletier

Fabiano Caruana – Alekszej Shirov

Magnus Carlsen – Alekszandr Morozevics

 

 

Shirov,A (2714) - Carlsen,M (2821)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.Fg5 h6 7.Fh4 Fe7 8.Hbd2 d6 9.Hf1 Hb8 10.He3 Hg4 11.Fg3 Hxe3 12.fxe3 Hd7 13.d4 Hf6 14.Fd3 Hg4 15.Ve2 Fg5 16.dxe5 dxe5 17.Fxe5

Alekszej Shirov nem vállalta a 17.h3 Hxe3 18.h4 Ff4 19.Ff2 Hxg2+ 20.Kf1 Hxh4 21.Hxh4 Fg4 22.Vxg4 Vxd3+ utáni bonyodalmakat, sötétnek bőséges ellenértéke lenne az áldozott tisztért.

17...Fh4+ 18.g3 Hxe5 19.Hxe5 Ff6 20.Hf3 Ve7 21.0-0-0 c6 22.Hd4 a6 23.Bhf1 c5 24.Hf5 Fxf5 25.Bxf5 b5 26.Fc2 c4 27.Bfd5 Fe5 28.Vh5 Bae8 29.a3

 29...Va7

Magnus nem akart remizni a 29...Fxc3 30.bxc3 Vxa3+ 31.Kd2 b4 32.cxb4 Vxb4+ 33.Ke2 Vb2 34.Kd2 Vb4+ változatban.

30.Kd2 Vb8 31.Ke2 Be6 32.Vh4 Vb6 33.Bd8 Bee8 34.Bxe8 Bxe8 35.Bd5 Vc7 36.a4 Vb6 37.axb5 axb5 38.Vh5 Vb8 39.Bd7 g6! 40.Vf3 Bf8 41.Kf2 b4 42.Ve2 bxc3 43.bxc3 Vc8 44.Vd2 Fxc3 45.Vd5 Va6

 

46.e5?

Shirov hibázott, gyalogot vesztett. 46.Fd1 Vf6+ 47.Kg2 Bb8 48.Fe2 Bb2 49.Vxc4 Fe1 50.Kh3 egyenlő álláshoz vezetett volna.

46...Va2 47.Ve4 Fxe5 48.h4 Be8

A különböző színű futók mellett a világos király bajba került.

49.Kg2 h5! 50.Kh3 c3

Mindkettőjüknek még 11-11 perce volt a következő időkontrollig.

51.Bd5 Va6! 52.Fd3

Shirov a fenyegető időzavar árnyékában is belátta, hogy [52.Bxe5? Vf1+ 53.Kh2 Vf2+ 54.Kh3 Bxe5 55.Vxe5 Vxc2 56.Ve8+ Kg7 57.Ve5+ Kh7 58.Vc7 Vb3 vezérvégjátékban kapitulálnia kellene.

 

52...Vc8+! 53.Kg2 Fg7

 Magnus válogathatott a jó folytatások között. 53...Fxg3 54.Bc5 Vb8 55.Vf3 Fe5 56.Fc4 Vb2+ 57.Kg1 Vc1+ 58.Kg2 Be7 is meggyőző volt.

 54.Bc5 Vd7 55.Vc4 Bxe3 56.Bc7 Bxg3+

Figyelmet érdemelt az 56...Vxc7 57.Vxc7 Bxd3 58.Kh3 Bd2 59.Vb8+ Kh7 60.Vf4 f5 61.Ve3 Bb2 nyerés is.

 57.Kxg3 Fe5+ 58.Kf2 Vxc7 59.Vxc7 Fxc7 60.Kf3 és világos feladta

 

Morozevics,A (2694) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.Vb3 dxc4 6.Vxc4 0-0 7.e4 Hc6

Sötétnek bőséges választása van az eltérések között. A 7...a6-os rendszer az ún. magyar változat.

 8.Fe2 e5 9.d5 Hd4 10.Hxd4 exd4 11.Vxd4 c6 12.d6

Magnus Carlsen játszotta meg a kubai Perez Leinier Dominguez ellen két éve.

12...Be8

A kubai sakkozó a 12...Hd5 13.Vd3 Hxc3 14.bxc3 Vf6 15.Fb2 Bd8 16.Bd1 Ve6 változatot választotta.

13.Vd3 b5 14.f3 b4 15.Hd1 Be6 16.Vc2 Hh5!? 17.Fe3 Fe5 18.g3 Bxd6 19.Vc5 Fd4 20.Fxd4 Bxd4 21.He3 Fe6?

 

22.Hc2 Bd2 23.Hxb4 Bxb2 24.Vc3 Bxb4 25.Vxb4

A minőségnyerés után a többi már csak technika kérdése volt.

25...Bb8 26.Vc3 Vb6 27.a3 Fh3 28.Ff1 Fe6 29.Bd1 Vc7 30.Kf2 Bb3 31.Vd4 Bxa3 32.Vd8+ Vxd8 33.Bxd8+ Kg7 34.Fe2 Hf6 35.Bc1 Ba2 36.Ke3 a5 37.Bd2 Ba3+ 38.Bd3 Ba2 39.Bxc6 a4 40.Bcc3 Hd7 41.Ba3 Bb2 42.Bd2 Bb4 43.Bd4 és sötét feladta

 

Pelletier,Y (2590) - Caruana,F (2711)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 Hc6 10.d5 He5 11.Hxe5 Fxe5 12.Vd2 e6 13.f4 Fc7 14.0-0 exd5 15.exd5 Fa5 16.d6 Bb8 17.Fb2

A sokat játszott állásban új gondolat. 17.Fa3 a leggyakoribb folytatás.

17...b5 18.Bbd1 Fd7 19.Ff3 c4 20.Kh1 Ff5 21.Vd4 Fb6 22.Vd5 Fe6 23.Ve5 Vd7 24.Fa3 Bfe8 25.Bfe1 Ff2 26.Bf1 Fb6 27.Bfe1 Ff2 28.Bf1 Ff5 29.Vf6 Fe3 30.Fd5 Fe4 31.Fxe4

Jobb volt a 31.f5 Fxf5 32.Bxf5 gxf5 33.Bf1 f4 34.Vg5+ folytatás.

31...Bxe4 32.f5 Bbe8 33.h3 Fh6 34.Fb4 Fg7 35.Vg5 h6 36.Vd2 gxf5 37.Vf2 f4 38.Vc5 Fe5 39.Vd5 Be3 40.a4 bxa4 41.Vxc4 a5 42.Fxa5 Kh8 43.Bd3 Bxd3 44.Vxd3

 

44...Vxd6 45.Vxd6 Fxd6 46.Fb4 Fc7 47.Ba1 Ba8 48.Kg1 Kg7 49.Kf2 Kf6 50.Ke2 Ke5 51.Kd3 Kd5 52.Bd1 Fe5 53.Kc2+ Kc4 54.Be1 f6 55.Be4+ Kb5 56.Kb2 Bg8 57.Be2 Bg3 58.Bf2 h5 59.Ka2 Be3 60.Kb2 Be1 61.Ka2 Kc4 62.Ka3 Ba1+ 63.Kb2 Bd1 64.Ka3 Be1 65.Fa5 Kd3 66.Kxa4 Be2 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk az ötödik helyen végzett a kínai Ningbóban megrendezett csapat-világbajnokságon. A viadal utolsó fordulójában együttesünk 2,5-1,5-ös vereséget szenvedett a kínai csapattól. Mérkőzés közben még az ezüstérem megszerzésének reménye is felcsillant. Balogh Csaba partija biztos győzelmet ígért, a másik három táblán nagy csaták dúltak. Lékó Péter remijét követően Almási Zoltán taktikai elnézéssel kikapott és Polgár Juditnak sem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben. Az örmények négy remivel világbajnokok lettek, veretlenek maradtak, egységes csapatot alkottak. Az ukránok India bravúrjának köszönhetően a harmadikok. A címvédő orosz csapat leszorult a dobogóról. Emlékezetes marad a viadal a sok meglepő eredmény, váratlan fordulat miatt.

A  csapat-világbajnokságok történetének legizgalmasabb utolsó fordulóját játszották magyar idő szerint kedd hajnali 4 órától. Válogatottunk nagy esélye volt, ha a második helyen álló kínai csapattal szemben megnyeri a sorsdöntő csatát, akkor teljesülhet a titkon remélt bravúr, a dobogós helyezés.

A forduló előtti matematikai számítások alapján három válogatott lehetett volna még aranyérmes, öt csapat küzdhetett a dobogós helyezésekért. A hazai pályán játszó kínai együttesre nagy nyomás nehezedett, s úgy éreztük, hogy ez növelhette esélyeinket. Kína két vereséget szenvedett el a vb-n, az örményektől és az izraeliektől kaptak ki.

Az esélylatolgatásoknál egyszerűnek tűnt a képlet a címvédő orosz csapat számára, nyernie kell India ellen, és a többi meccs eredményének függvénye, hogy ez milyen színű érmet jelent számukra, vagy esetleg érem nélkül térhetnek haza. A kétszeres olimpiai bajnok örmény gárda 2-2-vel világbajnok, de vereségük akár kínai elsőséget is jelenthet… Egyenlő meccspont esetén a táblapontok döntenek, a harmadik kritérium az egymás elleni eredmény, végül az ún. berlini pontszámítás, a táblák súlyozott pontszáma.

A várakozásnak megfelelően legjobb négyesünk játszott, a kínai együttesben helyet kapott a kétszeres bajnok, de mindössze 17 esztendős Yu Yangyi. Éltáblásuk, Wang Hao 8 partijából 5,5, a második emberük, Wang Yue 8-ból 6 pontot gyűjtött. Li Chao hétszer kapott bizalmat, 4 pontja volt, Yu Yangyi 5-ből 2 pontnál tartott.

Érdekesek voltak a nyitások. Lékóéknál a Ragozin-változatban korai vezércsere, de sötétnek fejlődési nehézségei voltak. Judit ellen Li Chao az orosz huszárjátékot választotta. Yu Yangyi és Csaba megnyitáselméleti párbajt  vívtak a szláv védelemben. A kínai bajnok 6.He4-gyet húzta Mamedgyarov 6.Ha2, Szargiszjan 6.Hb1 varija helyett. Nagymesterünk jól felkészült, nehezen jönnek a lépések, a nagy feszültséget nem bírja az internet...

Jól alakultak a partik. Yu Yangyi nem elégedett meg a lépésismétléses remivel, Csabának nyernie kell. Az éltábán Péter jobban áll. Zoliéknál egyenlőek az esélyek, Judit pozíciója miatt egy kicsit aggódnunk kell. India Ganguly győzelmével vezetést szerzett az orosz válogatott ellen. Peter Szvidler 24 lépésben vesztett!

Az éltáblán lépésismétléssel remi Lékó és Wang Hao partija, játszani kellett volna az állást. Óriási fordulat a találkozón. Almási Zoltán taktikai elnézéssel döntő anyagi hátrányba került. Balogh Csaba megnyerte partiját, de Juditnak nem volt ellenszere Li Chao vezérének és huszárjának összjátékával szemben.

Amire senki nem számított, az orosz csapat vereséget szenvedett Indiától, az ukránoké lett a bronzérem, és a címvédő, első helyre rangsorolt orosz együttes csak a negyedik helyen végzett.

Válogatottunk négy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel zárta szereplését. A kilenchónapos versenyzési szünet után visszatérő Lékó Péter jó formában játszott, megőrizte veretlenségét, 5,5 pontot szerzett, 2803 teljesítményének performance-pontszáma. Almási Zoltán időzavaraiban rengeteget hibázott, négyszer szenvedett vereséget, két partit tudott nyerni, 2597 a teljesítménye. Polgár Judit is végigjátszotta a vb-t, négy nyerés mellett háromszor kapott ki, 2686. Balogh Csaba veretlen maradt, két játszmában győzött, a 2760-as pontszám hűen mutatja kitűnő teljesítményét. Erdős Viktor egyszer játszott, remizett. A mesterhármas, az azeriek, az ukránok és az izraeliek legyőzése után vérmes reményeink voltak, de a befejező négy fordulóban a fáradtság jelei kiütköztek nagymestereinken. Számolgathatnánk, hogy hol volt pechünk, hol szerencsénk. Nehéz verseny volt, oly sok meglepő eredménnyel, váratlan fordulattal. 

Fizikálisan és mentálisan is nagyon megterhelő egy 9 fordulós tornát végigjátszani. Csak a világbajnok örmény csapat volt arra képes, hogy négy sakkozóval is sikerrel megvívja csatáit. Öt éven belül a két olimpiai aranyérem mellett most a világbajnoki trófeát is elhódították. Kapitányuk, Arshak Petroszjan remekül irányította együttesét, a hazatért Szergej Movszeszjan nagy erősítést jelentett.

A kínai sakkozásban nagy őrségváltás volt, a legfiatalabb korátlagú együttes ezüstérme nagy siker. Az ukránok megjárták a poklot is, de végül a dobogón végeztek. Elhibázottnak éreztem a címvédő orosz csapatnál a táblasorrendet, Szergej Karjakin az éltáblán csődöt mondott. Várakozáson felül szerepelt az amerikai gárda, az azerieknél a túlzott elvárás béklyóként hatott a nagymestereikre, a trükkös táblasorrendjük sem vált be.

Az utolsó forduló eredményei:

Magyarország – Kína  1,5 - 2,5

Lékó Péter (2717) – Wang Hao (2718) döntetlen (Vezércsel, 39)

Wang Yue (2709) – Almási Zoltán (2726) 1 - 0 (Angol megnyitás, 53)

Polgár Judit (2699) – Li Chao (2669) 0 - 1 (Orosz huszárjáték, 58)

Yu Yangyi (2672) – Balogh Csaba (2643) 0 - 1 (Szláv védelem, 48)

India – Oroszország 2,5 - 1,5

Pentala Harikrishna (2669) – Alekszandr Griscsuk (2746)  0 - 1

Krishnan Sasikiran (2681) – Jan Nepomnjacsij (2711) 1 - 0

Surya Ganguly (2627) – Peter Szvidler (2739) 1 - 0

Parimarjan Negi (2642) – Nyikita Vitjugov (2733) döntetlen

Azerbajdzsán – Egyiptom 2,5 -1,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Vugar Gasimov (2760) – Bassem Amin (2609)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Samy Shoker (2475)  0 - 1

Gadir Guszejnov (2625) – Mohamed Ezat (2430)  döntetlen

Ukrajna – Örményország  2 - 2

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Levon Aronjan (2805)  döntetlen

Pavel Eljanov (2697) – Szergej Movszeszjan (2700)  döntetlen

Zahar Efimenko (2706) – Vlagyimir Akopjan (2667)  döntetlen

Alekszander Mojszejenko (2715) – Gabriel Szargiszjan (2663)  döntetlen

Izrael – Egyesült Államok 1,5 - 2,5

Emil Szutovszkij (2700) – Gata Kamsky (2741)  döntetlen

Michael Roiz (2669) – Alekszander Oniscsuk (2675)  döntetlen

Ilia Szmirin (2676) – Yasser Seirawan (2635)  döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Robert Hess (2609) 0 - 1

 A világbajnokság végeredménye:

1.Örményország (Levon Aronjan 5/8, Szergej Movszeszjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 4,5/9, Robert Hovszeszjan 1/1) 14 meccspont, 22,5 pont

2. Kína (Wang Hao 6/9, Wang Yue 7/9, Li Chao 5/8, Ding Liren 2,5/4, Yu Yangyi 2/6) 13, 22,5

3. Ukrajna (Vaszilij Ivancsuk 5/9, Pavel Eljanov 3/7, Zahar Efimenko 4/8, Alekszander Mojszejenko 6/8, Alekszander Arescsenko 1,5/4) 12, 19,5

4. Oroszország (Szergej Karjakin 2/6, Alekszandr Griscsuk 5,5/8, Jan Nepomnjacsij 6/9, Peter Szvidler 3,5/7, Nyikita Vitjugov 4/6) 10, 21

5. Magyarország (Lékó Péter 5,5/9, Almási Zoltán 3,5/9, Polgár Judit 5/9, Balogh Csaba 5/8, Erdős Viktor 0,5/1) 10, 19,5

6. Egyesült Államok 10, 18,5

7. Azerbajdzsán 9, 19

8. India 7, 15,5

9. Izrael 5, 13

10. Egyiptom 0, 9

 

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *  2 2 2 2 14 22.5 0
2 Kína  *  2 3 13 22.5 0
3 Ukrajna 2  *  2 12 19.5 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1 4 3 10 21.0 0
5 Magyarország 1  *  2 2 3 10 19.5 0
6 Egyesült Államok 2 ½ 1 2  *  3 10 18.5 0
7 Azerbajdzsán 2 2 3  *  3 2 9 19.0 0
8 India 1 2 1 1  *  7 15.5 0
9 Izrael ½ 0 ½ 2  *  3 5 13.0 0
10 Egyiptom ½ ½ 1 1 ½ 1  *  0 9.0 0

 

Lékó,P (2717) - Wang,Hao (2718)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.Vb3 c5 8.cxd5 exd5 9.e3 0-0 10.dxc5 Fxc3+ 11.Vxc3 Vxc3+ 12.bxc3 Fe6

Wang Hao elképzelése érthető a változattal, szeretné kiremizni a játszmát.

13.Fb5 Bc8 14.Kd2 Bxc5 15.Hd4 Bc7 16.Bhb1 Kf8

Nyikita Vitjugov 16...Hc6 17.Fxc6 bxc6 18.Bb3 c5 19.Hxe6 fxe6 20.Bab1 változatban is kicsit rosszabbul állt Alekszander Oniscsuk ellen.

17.a4 a6 18.Fd3 Hd7 19.a5 Bac8 20.Ba3 Ke7 21.Bb4 g6 22.h4 h5 23.Fe2 Hf6 24.Ff3 He8 25.c4 Hd6?! 26.cxd5 Fd7 27.Ba2 f5 28.g3 Bc5 29.Hb3

Meglepő döntés a gyalognyerés után lépésismétléssel remizni...

29...Bc3 30.Hd4 B3c5 31.Hb3 Bc3 32.Hd4 B3c5 33.Hb3 Bc3 34.Hd4 B3c5 és döntetlen

Wang,Yue (2709) - Almási,Z (2726)
Angol megnyitás [A13]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.0-0 Hbd7 9.a4 Bc8 10.d4 Fe7 11.Fg5 0-0 12.He5 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.Bd1 Fxe5 15.dxe5 Ve7 16.Hc3 Hxe5 17.He4

Wang Yue az áldozott gyalogért némi kezdeményezést kapott.

17...Bcd8 18.Vc5 Vxc5 19.Hxc5 Fc8 20.a5 g5 21.h3

A kínai sakkozó kevesellte a 21.f4 gxf4 22.gxf4 Hg6 23.Fxc6 b4 pozíció kínálta esélyt.

21...Kg7 22.e3 Kf6 23.b3 Ke7 24.f4

 

24...Hd7

 Számításba jött a bástyacsere.

25.Hd3 gxf4 26.exf4 Bg8 27.Kf2 Hb8 28.Bac1 Bd6 29.Ff3 Bgd8 30.Ke3 f6 31.g4 Ha6?! 32.Fxc6 Hc7 33.b4 Ha6 34.Ke2 Bd4?

A második hiba már a parti elvesztéséhez vezetett.

 

35.Fxb5 Be4+ 36.Kf3 Bed4 37.Ke2?! Be4+ 38.Kf3 Bed4

39.Bxc8 Bxc8 40.Fxa6 Bc6 41.Ke3 Bdd6 42.Fb7 Bc4 43.b5 Ba4 44.a6 Ba3 45.Fc6 Bd8 46.Bd2 Kd6 47.Ke2 Kc7 48.Hc5 Bxd2+ 49.Kxd2 e5 50.fxe5 fxe5 51.Hd3 Kd6 52.Ke3 Ba4 53.Kf3 és sötét feladta

Polgár,J (2699) - Li,Chao  (2669)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Hc3 Hxc3 9.bxc3 Fg4 10.Be1 0-0 11.Bb1 Bb8 12.h3 Fh5 13.Ff5 a6 14.Vd3 Fg6 15.Fxg6 hxg6 16.c4 dxc4 17.Vxc4 Ff6 18.c3

Wijk aan Zee-ben az ukrán Zahar Efimenko és Li Chao partijában lépéscserével jött létre az állás. 18.Ff4 Hxd4 19.Hxd4 Vxd4 20.Vxd4 Fxd4 21.Fxc7 Bbe8 22.Bed1 Fc5 23.Bd5 b6 következett, a vége remi.

18...Vd7 19.a4 Ha5 20.Vb4 b6 21.Fg5 Bfe8 22.Fxf6 gxf6 23.c4 Bxe1+ 24.Bxe1 Be8 25.Bxe8+ Vxe8 26.c5 Vc6

Nehéz elhinni, hogy ezt az állást Judit elvesztette.

27.Hd2 Ve6 28.cxb6 Ve1+ 29.Kh2 cxb6 30.Kg3 Kg7 31.Vc3 Ve6 32.Vb4 Ve1 33.Vc3 Ve7 34.f4?!

 

34...Vd7 35.Vd3 Hc6 36.Vxa6 Hxd4

A gyaloggyengeségek miatt nehéz lett nagymesternőnk helyzete.

37.Hf3 Hf5+ 38.Kf2 Vc7 39.Vb5

 

39...Vc2+ 40.Ve2 Vc5+ 41.Ke1 Vc1+ 42.Vd1 Ve3+ 43.Ve2 Vxf4 44.Vb2 Ve3+ 45.Kd1 Ve4 46.Va2 He3+ 47.Kc1 Vd3 48.Vd2 Va3+ 49.Kb1 Vb3+ 50.Kc1 Hc4 51.Vc2 Vb4 52.Va2 Vc3+ 53.Kd1 He3+ 54.Ke2 Hxg2 55.Hd2 Hf4+ 56.Kd1 Hd3 57.h4 Hb2+ 58.Ke2 Vd3+ és világos feladta

Yu,Yangyi (2672) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e3 b5 5.a4 b4 6.He4 Vd5 7.Hg3 Hf6 8.Fe2 Fa6

 

9.e4 Hxe4 10.Ff3 f5 11.H1e2 g6 12.Hf4 Vf7 13.Hxe4 fxe4 14.Fg4 h5 15.Fe6 Vf6 16.Fh3 c3 17.He6 cxb2 18.Fxb2 e3! 19.Vf3 g5 20.Hc7+ Kd8 21.He6+ Ke8

 

22.Ff5?!

Lépésismétléses remi helyett Yu Yangyi a továbbjátszás mellett döntött.

22...Fc8! 23.Hc7+?

A kínai sakkozó 23.fxe3 Fxe6 24.Fxe6 Vxe6 25.d5 cxd5 26.Fxh8 g4 27.Ve2 Fh6 28.h3 Hc6 után is hátrányosabban állt volna,de jobb volt a partiban látott folytatás.

23...Kd8 24.Hxa8 Vxf5 25.Vxe3 Vd5 26.Bc1 e6 27.Bc5? Fxc5 28.dxc5 Bf8 29.0-0 Fa6

A többi már egyszerű volt, és ekkor joggal a mérkőzés megnyerésében is bíztunk.

30.Vg3 Bf4 31.Ff6+ Kc8 32.Hc7 Kxc7 33.Fxg5 Fxf1 34.Fxf4+ Kb7 35.f3 Fc4 36.Vg7+ Vd7 37.Vh8 Ha6 38.Fd6 Hxc5 39.Vb8+ Ka6 40.Vxb4 Vxd6 41.Vxc4+ Kb7 42.Vb4+ Kc8 43.h4 e5 44.Ve1 Vd4+ 45.Kh1 Vf4 46.Vf2 Hd3 47.Vxa7 Vxh4+ 48.Kg1 Vd4+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny ötödik fordulójában az éllovas Vlagyimir Kramnyik világossal a legfiatalabb résztvevő, a 17 esztendős holland Anish Giri ellen nyert. Az orosz exvilágbajnok a Grünfeld védelemben újítással lepte meg ellenfelét, aki nem talált mentséget Kramnyik stratégiájával szemben. Négy döntetlen után a vietnami Le Quang Liem legyőzte az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjovot. 150 lépésben remizett a német Georg Meier és az amerikai Hikaru Nakamura. A keddi pihenőnap után szerdától a torna második félideje következik.

A viadal félidejében Vlagyimir Kramnyik másfél pontos előnnyel vezet. A kilencszeres dormundi tornagyőztes remek formában játszik és legjobb úton halad, hogy megszerezze a tizedik trófeát. Az orosz exvilágbajnok újítással készült és lepte meg holland ellenfelét, Anish Girit. A 17 esztendős titán nem tudott megbirkózni Kramnyik stratégiai elgondolásával, egyre nagyobb hátrányba került, a 44. lépést követően feladásra kényszerült.

A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov vereséggel rajtolt és az első kört is vesztéssel fejezte be.  Négyes remisorozata után a vietnami Le Quang Liem megszerezte első győzelmét. Ponomarjov nem talált jó tervet, Le fokozatosan erősítette állását, anyagi előnyt szerzett, biztos kézzel gyűjtötte be a teljes pontot.

A német Georg Meier kedvező pozícióját remire rontotta, az amerikai Hikaru Nakamurával 150 lépésig gyötörték egymást.

 Az 5. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 2715) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  1 – 0 (Vezércsel, 71)

Georg Meier (német, 2656) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) döntetlen (Királyindiai védelem, 150)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) – Anish Giri (holland, 2701)  1 – 0 (Grünfeld védelem, 44)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 4,5 pont

2. Le Quang Liem 3

3. Ruszlan Ponomarjov 2,5

4. Anish Giri  2

5. Hikaru Nakamura 1,5

6. Georg Meier 1

A szerdai 6. forduló párosítása:

Le Quang Liem – Georg Meier

Ruszlan Ponomarjov – Vlagyimir Kramnyik

Hikaru Nakamura – Anish Giri

 

Kramnyik,V (2781) - Giri,A (2701)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Vd2 Va5 9.Bc1 cxd4 10.cxd4 Vxd2+ 11.Fxd2

A legfiatalabb résztvevő ellen Vlagyimir Kramnyik alapos elemzéseire támaszkodott, a végjátékban sötét csak nagyon pontos játékkal tudja az egyenlő állást biztosítani.

11...0-0 12.Hf3 e6 13.h4

Újítás, amire a 17 esztendős Anish Giri eltűnődött.

13...Hc6 14.e5

Világos terve a sötéten mozgó futó blokkolása.

14...Fd7 15.Bb1 b6 16.h5 He7 17.hxg6 fxg6 18.Fc4 Bac8 19.Fb3 Hd5 20.Hg5 h6 21.He4 g5 22.Hd6 Bc7 23.Ke2 Bd8 24.Bh3 Fc6 25.Bbh1 Bf8?!

Giri megijedt a minőségáldozattól?

 26.Bc1! Fd7 27.Bxc7 Hxc7 28.Bc3 Ha6 29.g3 Bd8 30.f4 Ff8

31.f5 Fxd6 32.exd6 Fb5+ 33.Ke3 Bxd6 34.fxe6 Kf8 35.Bc8+ Ke7 36.d5 Bd8 37.Bxd8 Kxd8

 38.d6 Hc5 39.Fd5 Fd7 40.exd7 Kxd7 41.Kd4 Kxd6 42.Fb4 a5 43.Fxc5+ bxc5+ 44.Ke4 és sötét feladta

Le Quang Liem (2715) - Ponomarjov,R (2764)
Vezércsel [D35]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Hbd7 5.cxd5 exd5 6.Ff4 c6 7.Vc2 Hh5 8.Fd2 Hhf6 9.Ff4 Hh5 10.Fg5 Fe7 11.Fxe7 Vxe7 12.e3 Hb6 13.He5 g6 14.0-0-0 Ff5 15.Ve2 Hf6 16.g4 Fe6 17.f3 0-0-0 18.h4 Hfd7 19.Hd3 Bhe8 20.Fg2 f6 21.Vf2 Vd6 22.Kb1 Kb8 23.Ka1 h6 24.Bhg1 Ff7 25.g5 hxg5 26.hxg5 f5

27.e4 dxe4 28.fxe4 Ka8 29.Hc5 Hc4 30.Hb3?!

A vietnami sakkozó elmulasztotta a 30.exf5 He3 31.H5e4 Hxd1 32.Hxd6 Hxf2 33.Hxf7 gxf5 34.Hxd8 Bxd8 35.Bf1 Hg4 36.Bxf5 folytatást.

 30...Vb4 31.d5 Vb6?! 32.Vxb6 Hdxb6 33.dxc6 Bxd1+ 34.Hxd1 fxe4 35.cxb7+ Kb8 36.Hc3 Be5 37.Fxe4

Világos döntő előnybe került.

37...Hd6 38.Hd4 Bc5 39.Bf1 Hxe4 40.Hxe4 Bc4 41.Bd1 Fd5 42.Hd6 Bc7 43.Bf1 Fxb7 44.Bf8+ Hc8 45.b4 Bd7 46.Hc6+ Kc7 47.Hxb7 Kxb7 48.Bf6 Bd6 49.He5 Bd5 50.Hf3 Bd3 51.Kb2 Hb6 52.He5 Bd5 53.Hf7 a5

54.bxa5 Bb5+ 55.Ka1 Bxa5 56.Bxg6 Bc5 57.Kb2 Bb5+ 58.Kc3 Ba5 59.Hd6+ Kc7 60.Kb3 Bd5 61.He8+ Kb7 62.Bg7+ Kc6 63.Bc7+ Kb5 64.g6 Bg5 65.Hd6+ Ka6 66.g7 Bg3+ 67.Kc2 Hd5 68.Bf7 Bg2+ 69.Kb3 He3 70.He8 Bg3 71.Bf3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny hatodik fordulójában a norvég Magnus Carlsen világossal nyert a svájci Yannick Pelletier ellen. A játéknap legizgalmasabb partiját az orosz Alekszandr Morozevics és a spanyol Alekszej Shirov játszotta. A fordulatos, kölcsönös hibáktól sem mentes összecsapás végül pontosztozkodással zárult. Lépésismétléssel remizett a francia Maxime Vachier-Lagrave és az olasz Fabiano Caruana.

A vasárnapi pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a bieli tornán. A norvég Magnus Carlsen negyedik győzelmét aratta, másodszor mért vereséget a svájci Yannick Pelletierre. A francia védelmű partiban a világranglista-vezető korán letért az elméleti ösvényről, Pelletier nem találta meg a legtöbb esélyt nyújtó folytatást. Világos futópárja uralta a táblát, a svájci sakkozó nem talált védelmet, Magnus Carlsen megerősítette vezető pozícióját. A tornán a győzelem 3 pontot ér, míg a remit 1 ponttal díjazzák.

A játéknap legérdekesebb összecsapását az orosz Alekszandr Morozevics és a spanyol Alekszej Shirov vívta. A két eredeti stílusú, a váratlan megoldásokat kedvelő nagymester csatája igazi show volt. Gyalogáldozat, tisztáldozat, kihagyott nyerőesély, elszalasztott lehetőség jellemezte a két szupernagymester küzdelmét. Morozevics többször is nyerhetett volna, Shirov azonban váratlan megoldásaival annyi gondot okozott ellenfelének, hogy Moro eltévedt a bonyodalmakban, pontosztozkodással ért véget a parti.

Döntetlen született az elmúlt két bieli torna győzteseinek játszmájában is.  Az olasz Fabiano Caruana nem vállalt veszélyeket, inkább lépésismétléssel remizett a francia Maxime Vachier-Lagrave elleni összacsapásában.

A 6. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Fabiano Caruana (olasz, 2711) döntetlen (Angol megnyitás, 34)

Magnus Carlsen (norvég, 2821) – Yannick Pelletier (svájci, 2590) 1 - 0 (Francia védelem, 42)

Alekszandr Morozevics (orosz,2694) – Alekszej Shirov (spanyol, 2714) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 40)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 13 pont

2. Alekszandr Morozevics 10

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 7

5.Yannick Pelletier 4

6. Fabiano Caruana 3

 A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Calsen 4,5 pont

2. Alekszandr Morozevics 4

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 3

5. Yannick Pelletier 2

6. Fabiano Caruana 1,5

1. Carlsen, Magnus g NOR 2821 * * ½ . 0 . 1 . 1 1 1 . 13 2863
2. Morozevics, Alexander g RUS 2694 ½ . * * 1 . ½ ½ ½ . 1 . 10 2837
3. Vachier-Lagrave, Maxime g FRA 2722 1 . 0 . * * ½ . ½ . ½ ½ 7 2706
4. Shirov, Alekszej g ESP 2714 0 . ½ ½ ½ . * * ½ . 1 . 7 2705
5. Pelletier, Yannick g SUI 2590 0 0 ½ . ½ . ½ . * * ½ . 4 2622
6. Caruana, Fabiano g ITA 2711 0 . 0 . ½ ½ 0 . ½ . * * 3 2517

A 7. forduló párosítása:

Alekszandr Morozevics – Maxime Vachier-Lagrave

Alekszej Shirov – Magnus Carlsen

Yannick Pelletier – Fabiano Caruana

Carlsen,M (2821) - Pelletier,Y (2590)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.g3

Jellemző a norvég világranglista-vezetőre, kevésé járatos ösvényre tereli a partit.

5...Fe7 6.Fg2 Hgf6 7.Hc3 0-0 8.Hf3 Hd5 9.Vd3 Hb4 10.Vd2 c5 11.0-0 cxd4 12.Hxd4 Hb6 13.a3 e5 14.axb4 exd4 15.Hb5 Ff6 16.Bd1 Fg4 17.f3 Ff5 18.g4 a6 19.Hxd4

 

19...Fxd4+

A svájci sakkozó a végjátékban nem látott veszélyt. 19...Hc4 20.Vc3 Fxc2 21.Vxc2 Fxd4+ 22.Kh1 Bc8 23.Ve4 Be8 24.Vxb7 Vf6 érdekes bonyodalmakhoz vezetett volna.

 20.Vxd4 Fxc2 21.Vxd8 Baxd8 22.Bxd8 Bxd8 23.f4 Bd7 24.b5 Bd1+?

Elhibázott sakk.

25.Kf2 axb5 26.Fxb7 f5 27.Ff3 Bd8 28.Ba5 fxg4 29.Fxg4 Fd3 30.Fe6+ Kh8 31.b3 h6

 

32.Fb2

 A futópár ellen sötét nem találhat védelmet.

32...Hd5 33.Ba7 Hf6 34.Bf7 Bd6 35.f5 Fc2 36.Bf8+ Kh7 37.Fxf6 gxf6 38.Bxf6 Bd2+ 39.Ke3 Bd3+ 40.Ke2 h5 41.Bf7+ Kh6 42.Bc7 és sötét feladta

Morozevics,A (2694) - Shirov,A (2714)
Nimzoindiai védelem [E36]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d5 7.Fg5 c5 8.dxc5 d4 9.Vc2 Hbd7 10.b4 h6 11.Fd2 a5 12.Bd1 axb4 13.axb4 e5

A szupernagymesterek között talán a két legeredetibb stílussal büszkélkedő nagymestertől nem is várhattunk más csatát. Világos alaposan elmaradt a fejlődésben.

 

14.Hf3 Be8 15.g3 e4!? 16.Hxd4 He5

 Alekszej Shirov kevesellte a 16...Hxc5 17.bxc5 Vxd4 18.Fe3 Ve5 19.Fg2 Fd7 20.Fd4 Ve6 változat kínálta esélyt.

 17.Vc3

 

17...Hfg4!

Sötét kezdeményezését nem szabad lebecsülni.

18.Fe3

Elemezni kell a 18.Fg2 Hd3+ 19.exd3 exd3+ 20.Kf1 (20.Fe3? Hxe3 21.fxe3 Bxe3+ 22.Kd2 Vg5 23.Kc1 Bxg3+ 24.Kb1 Bxg2 25.Bhe1 Vf6) 20...Ba3! 21.h3 (21.Vxa3? Vxd4 22.Fe3 Bxe3 23.fxe3 Vf6+ 24.Ke1 Vf2 matt) 21...Bxc3 22.Fxc3 He5 bonyolult folytatás esélyeit, a pozíció a dinamikus egyensúly mezsgyéjén.

 18...Hxe3 19.fxe3

 

19...Vg5?!

 Pontatlan. 19...Vf6 20.Fg2 Hg4 21.Bf1 Vg5 után az orosz sakkozó bajban lehetett volna.

 20.Fg2 Hd3+?!

Alekszejt elragadta  a hév.

 21.exd3 Vxe3+ 22.Kf1 Fh3! 23.Vb2! Fg4 24.Be1 Vxd3+ 25.Kg1 Bad8 26.Hb5 e3 27.h3 e2 28.Kh2?!

Morozevics elfojthatta volna sötét támadását a 28.Vc3 Vxc3 29.Hxc3 Bd3 30.He4 Ff3 31.Fxf3 Bxf3 32.Bxe2 Be5 33.Bhh2 Bb3 34.Bhf2 változatban.

 28...Ve3? 29.Hd6

Kimaradt az azonnali nyerés 29.Vc1 Fc8 30.Vxe3 Bxe3 31.Fd5-tel.

 29...Vf2! 30.Hxe8 Bxe8 31.Vd2?! Ff3 32.Bhg1 Be3! 33.b5 f5! 34.Vd4 Fe4

 

35.Vxe3?! Vxe3 36.Fxe4 Vxe4 37.c6 bxc6 38.bxc6 f4 39.c7 fxg3+ 40.Bxg3 Vxc4 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2722) - Caruana,F (2711)
Angol megnyitás [A30]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 c5 4.g3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 Fe7 7.b3 d6 8.Fb2 Hbd7 9.e3 0-0 10.Ve2 Vc7 11.Bfd1 a6 12.Bac1 Bfe8 13.d4 He4 14.Hxe4 Fxe4 15.He1 Fxg2 16.Hxg2 cxd4 17.exd4 Vb7 18.He3 Bac8 19.Fa3 Ff8 20.d5 e5 21.h4 g6 22.h5 f5 23.hxg6 hxg6 24.Kg2 Hf6 25.Bh1 Vd7 26.Bh4 Fg7 27.Bch1 g5 28.Bh5 f4 29.Bxg5 fxe3 30.Vxe3 Bf8 31.Bh4 Hh7 32.Bgh5 Hf6 33.Bg5 Hh7 34.Bgh5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk az éllovas örmény együttestől elszenvedett balszerencsés vereség után az ötödik helyre csúszott vissza, de megőrizte esélyét, hogy a dobogón végezzen. A nyolcadik fordulóban kötelező volt a minél nagyobb arányú győzelem a sereghajtó Egyiptom ellen. Lékó Péter remijét követően Polgár Judit villámgyőzelmet aratott. Almási Zoltán szabadgyalogjai is győzedelmesen nyomultak előre. Erdős Viktor partija remi lett, a 3-1-es nyeréssel csapatunk változatlanul az ötödik.  Az utolsó játéknapon nagymestereink  ki-ki meccset játszhatnak Indiát legyőző kínai csapattal. A címvédő orosz együttes 4-0-ra nyert, az örmények 2-2-öt játszottak az azeriekkel, két meccspont az előnyük. A zárónapon Ukrajna lesz az ellenfelük. Magyar idő szerint hajnali 4 órakor kezdődik az utolsó forduló.

A csapat-világbajnokság hetedik játéknapján több meglepő eredmény is született, számos parti időzavarban a jobban álló fél számára tragikus véget ért. fatális hibákat, csodával határos megmeneküléseket láthattunk. Csokorba gyűjthetnénk a bakikat, nekünk természetesen Almási Zoltán közel nyert állásból elszenvedett veresége fájt a legjobban. Joggal kesereghetnek az oroszok, Szergej Karjakin előnyösebb pozíciót rontott el, a 40. lépésben nyerést hagyott ki. Peter Szvidler könnyen nyerhető állást rontott remire. A címvédő orosz együttesben uralkodó állapotokat jól jellemzi, hogy Jan Nepomnjacsij 47 másodperccel a kezdés előtt rohant be a versenyterembe, késése azonnali játszmavesztést jelentett volna.

Ki gondolta volna, hogy már hosszú évek óta elsősorban kitűnő szakíróként tevékenykedő 51 esztendős Yasser Seirawan második meglepő győzelmét aratja. Polgár Judit elleni sikerét követően Sahriyar Mamedgyarovot is megadásra kényszerítette, 2811 a performance-pontszáma.

Egyiptom a mai ellenfél, nagy arányban kell nyerni, hogy csapatunk megőrizze esélyét éremszerzésre. Érthetően nagymestereink még nem játszottak egyetlen partit sem ellenfeleikkel. Almási Zoltán a Világkupán az első fordulóban éppen Essam El Ghindyvel mérkőzik meg.

A fölényesen vezető örmény válogatott akár a világbajnoki címet is ünnepelheti a játéknap végén, igazi presztízscsata Azerbajdzsán elleni találkozójuk. Az orosz-izraeli meccsen mindkét éltáblás, Szergej Karjakin és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Sok minden eldőlhet az Egyesült Államok – Ukrajna mérkőzésen is. Megőrzi-e második helyét a házigazdák együttese?

A közvetítéssel ezúttal minden rendben. Bassem Amin a spanyol megnytásban a Marshall támadást nem engedélyezte, a 8.d4-es változatot választotta. Almási Zoliéknál a Richter-Rauser támadás került megjátszásra. Juditéknál egy zárt angol rendszer. Erdős Viktor a királyindiai védelemben a Saemisch-változatot játssza.

Sajnos Bassem Amin spanyolja telitalálat volt, a sorozatos cserék után remire egyszerűsödött az állás. Zoli jobban áll, Juditéknál most kezdődik az igazi küzdelem. Az újonc Erdős Viktor határozottabban is játszhatott volna.

Judit fölénybe került, Samy "vicces" kedvében volt a Bh4 manőverrel, Zoli b és c szabadgyalogjai törnek előre, Viktornak nagyon megy az ideje. Judit már döntő előnyben, a 25. lépés után Zoli nyerése is csak idő kérdése volt, a 41. lépést követően meg is született a második nyerés. Viktoréknál kezdődik a kapkodás.

Az örmény-azeri meccsen remi a második tábla. Aronjané kicsit jobb, Akopjan jelentős előnyben, a másik oldalon Mamedgyarov pozíciója nagyon bíztató. Aronjanék örökös sakkal remiztek, Peter Szvidler nyert, kettővel mentek az oroszok és a másik két táblán is jobban álltak. Már 3 - 0, az azeriek 2-1-re vezettek, de Akopjannak minőségelőnye volt és győzelmével megmentette a meccset.

Az időzavarnak vége Erdős Viktor partijában, Ezat a kapkodásban kicsit jobb végjátékát rosszabbra rontotta, 44 lépés után remi lett a parti. Az orosz együttes "gólarányt" is javított a 4-0-al. Az ukránok partijaiban több volt, mint a minimális győzelem.  Kína fordulatos meccsen nyerte az ázsiai rangadót 3-1-re megőrizte második helyét. Wang Hao és Wang Yue remekelnek.

Egyiptom – Magyarország 1 - 3

Bassem Amin (2609) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Spanyol megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2726) – Essam El Ghindy (2510) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)

Samy Shoker (2475) – Polgár Judit (2699) 0 - 1 (Angol megnyitás, 25)

Erdős Viktor (2613) – Mohamed Ezat (2430) döntetlen (Királyindiai védelem, 44)

Oroszország – Izrael 4 - 0

Alekszander Griscsuk (2746) – Michael Roiz (2669)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (2711) – Ilia Szmirin (2676)  1 - 0

Peter Szvidler (2739) – Evgeny Postny (2618)  1 - 0

Nyikita Vitjugov (2733) – Tamir Nabaty (2618)  1 - 0

Egyesült Államok – Ukrajna  1,5 - 2,5

Gata Kamsky (2741) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Yasser Seirawan (2635) – Alekszander Mojszejenko (2715) döntetlen

Robert Hess (2609) – Alekszander Arescsenko (2682)  0 - 1

Örményország – Azerbajdzsán  2 - 2

Levon Aronjan (2805) –Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen

Szergej Movszeszjan (2700) – Vugar Gasimov (2760)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Rauf Mamedov (2679)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  0 - 1

Kína – India  3 - 1

Wang Hao (2718) – Pentala Harikrishna (2669)  1 - 0

Wang Yue (2709) – Krishnan Sasikiran (2681)  1 - 0

Li Chao (2669) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Ding Liren (2654) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

 A világbajnokság állása:

1.Örményország 13 meccspont, 20,5 pont

2. Kína 11, 20

3. Ukrajna 11, 17,5

4. Oroszország 10, 19,5

5. Magyarország 10, 18

6. Egyesült Államok 8, 16

7. Azerbajdzsán 7, 16,5

8. India 5, 13

9. Izrael 5, 11,5

10. Egyiptom 0, 7,5

Hely Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *    2 2 2 13 20.5 0
2 Kína  *    2 3 11 20.0 0
3 Ukrajna    *  2 11 17.5 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1   4 3 10 19.5 0
5 Magyarország   1  *  2 2 3 10 18.0 0
6 Egyesült Államok 2 ½ 1 2  *  3   8 16.0 0
7 Azerbajdzsán 2 2 3  *  3 2   7 16.5 0
8 India 1   2 1 1  *  5 13.0 0
9 Izrael ½ 0 ½   2  *  3 5 11.5 0
10 Egyiptom ½ ½ 1 1 ½   1  *  0 7.5 0

Az utolsó forduló párosítása:

India – Oroszország

Magyarország – Kína

Azerbajdzsán – Egyiptom

Ukrajna – Örményország

Izrael – Egyesült Államok

Amin,B (2609) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.d4 Hxd4 9.Fxf7+ Bxf7 10.Hxe5 Bf8 11.Vxd4 Fb7

A 2008-as linaresi tornán Lékó Péter a 11...c5 12.Vd1 Vc7 13.Hg4 Hxg4 14.Vxg4 d5 15.Vh5 dxe4 16.Vd5+ Kh8 17.Vxa8 Fb7 18.Va7 Ba8 19.Ff4 Vc6 20.Vxa8+ Fxa8 változatban csatázott Vaszilij Ivancsukkal. Időzavarban a két bástya erősebbnek bizonyult nagymesterünk vezérénél.

12.Hc3

A zsermuki Grand Prix-tornán Gata Kamsky 12.c4 c5 13.Vd3 Vc7 14.Hf3 bxc4 15.Vxc4+ d5 16.exd5 Fxd5 17.Ve2 Fd6 18.Hc3 Fxf3 19.Vxf3 Fxh2+ 20.Kf1 Bad8 21.g3 Hh5 22.Vxh5 Bxf2+ 23.Kxf2 Vxg3+ 24.Ke2 Vg2+ 25.Ke3 Vg3+ 26.Ke2 Vg2+ 27.Ke3 Vg3+ 28.Ke2 Vg2+ folytatásban örökös sakkal remizett Péterrel.

12...c5 13.Vd1 b4 14.Hd5 Hxd5 15.exd5 Fd6 16.f4 Fxe5 17.fxe5 Vh4 18.Fe3 Vc4 19.b3

Az állás a sorozatos cserékkel egyszerűsödik.

19...Vxd5 20.Vxd5+ Fxd5 21.Bed1 Fe6 22.Fxc5 Bfc8 23.Fxb4 Bxc2 24.Bd2 Bxd2 25.Fxd2 Bc8 26.Bc1 Bxc1+ 27.Fxc1 Kf7 28.Kf2 Fd5 29.g3 Ke6 30.Ke3 d6 31.exd6 és döntetlen

Almási,Z (2726) - El Gindy,E (2510)
Szicíliai védelem [B64]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 e6 7.Vd2 Fe7 8.0-0-0 0-0 9.f4 h6 10.Fh4 a6 11.Hxc6 bxc6 12.e5 dxe5 13.Vxd8 Fxd8 14.fxe5 Hd7 15.Fxd8 Bxd8 16.Fd3 Fb7 17.Bhe1 Kf8 18.Ha4 Ke7 19.a3 a5 20.Be3 c5? 21.Fb5! Hf8 22.Bxd8 Bxd8 23.g3 Hg6 24.Hxc5 Bd5 25.b4 Fc8 26.c4 Bxe5 27.Kd2 Bxe3 28.Kxe3 axb4 29.axb4 e5 30.Hd3 f5

 

31.c5

Az összekötött szabadgyalogok feltartóztathatatlanul robognak előre.

31...e4 32.Hf4 He5 33.Fe2 g5 34.Hd5+ Ke6 35.Hb6 Fb7 36.b5 Fd5 37.Kd4 Fb7 38.Hc4 Hf7

 

 

39.c6 Fc8 40.b6 Hd8 41.Kc5 és sötét feladta

Shoker,S (2475) - Polgár,J (2699)
Angol megnyitás [A13]

1.g3 d5 2.Fg2 c6 3.Hf3 Hf6 4.c4 e6 5.b3 Fd6 6.Fb2 Hbd7 7.Hc3 0-0 8.0-0 a6 9.d4 dxc4 10.bxc4 c5 11.e3 Bb8 12.Vc2 Vc7 13.Bfd1 cxd4 14.Bxd4 b6 15.Bad1 Fe7 16.Bh4?!

A bástyának nincs helye h4-en, 16.He4 Hxe4 17.Vxe4 Hc5 18.Ve5 volt a logikus folytatás.

16...h6 17.Hd4 Fb7 18.Fxb7 Vxb7 19.Hce2 He5 20.f4?

 

20...Hfg4! 21.Vc3 Fxh4 22.gxh4 Ve4 23.Fc1 Hf3+ 24.Hxf3 Vxf3 25.Ve1 Hxe3 és világos feladta

Erdős,V (2613) - Ezat,M (2430)
Királyindiai védelem [E84]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.f3 0-0 6.Hge2 Hc6 7.Fe3 a6 8.Vd2 Bb8 9.Bc1 Hd7 10.h4 h5 11.Fg5 f6 12.Fe3 e5 13.d5 He7 14.g4 f5 15.g5 fxe4 16.fxe4 b5 17.Hg3 bxc4 18.Fxc4 Hb6 19.Fe2 c6 20.Bf1 Bxf1+ 21.Fxf1 Kh8? 22.dxc6 Hxc6 23.Hce2 He7 24.Va5 Fe6 25.b3 d5 26.Fxb6 Bxb6 27.exd5 Hxd5 28.Bc6 Ff8 29.Bxb6 Vxb6 30.Vxb6 Hxb6 31.He4 a5 32.H2c3 Fb4 33.Kf2 Kg7 34.Hb5 Fd5 35.Fd3 a4 36.Fc2 a3 37.Hec3 Fc6 38.Fe4 Fe8 39.Ke2 Hc8 40.Hc7 Ff7 41.H3d5 Fc5 42.Hb5 Hd6 43.Hxd6 Fxd6 44.He3 Fc5 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny negyedik fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sötéttel győzte le az amerikai Hikaru Nakamurát. A Nimzoindiai védelmű partiban Nakamura rosszul értékelte a végjáték esélyeit, Kramnyik a tőle megszokott precizitással használta ki esélyét, egypontos előnnyel vezet az ukrán Ruszlan Ponomarjov előtt. A címvédő anyagi előnyét nem tudta győzelemig fokozni. Negyedszer is remizett a vietnami Le Quang Liem, ezúttal a holland Anish Girivel osztozott meg a ponton.

A kilencszeres dortmundi tornagyőztes Vlagyimir Kramnyik kirobbanó formában sakkozik. Hazája válogatottja szenved a kínai Ningbóban zajló csapat-világbajnokságon, mert a 21 éves Szergej Karjakin az éltáblán nem tudja helyettesíteni a mindig megbízhatóan játszó Kramnyikot, nincs igazi „vezérevezőse” a csapatuknak.

Kramnyik sötéttel meglepő könnyedséggel győzte le az amerikai Hikaru Nakamurát, akinek repertoárjában bizony vannak lyukak. Ilyen a Nimzoindiai védelem elleni recept, másodszor vesztett világossal. A végjáték esélyeit rosszul értékelte, megengedte, hogy  a sötét  bástya az a vonalon akciózzon. Az exvilágbajnok királyát is aktivizálta, gyalogot nyert, harmadik győzelmét könyvelhette el.

Az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Ponomarjov anyagi előnyét nem tudta győzelemig fokozni, a különböző színű futók mellett a német Georg Meier kiharcolta a döntetlent. Negyedszer is remizett a vietnami Le Quang Liem, a 17 éves holland Anish Giri is ötvenszázalékos.

A 4. forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2701) – Le Quang Liem (vietnami, 2715)  döntetlen (Grünfeld védelem, 47)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) (Nimzoindiai védelem,

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Georg Meier (német, 2656) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 91)

 A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 3,5 pont

2. Ruszlan Ponomarjov 2,5

3-4. Le Quang Liem és Anish Giri  2

5. Hikaru Nakamura 1

6. Georg Meier 0,5

Az 5. forduló párosítása:

Le Quang Liem – Ruszlan Ponomarjov

Georg Meier – Hikaru Nakamura

Vlagyimir Kramnyik – Anish Giri

Nakamura,H (2770) - Kramnyik,V (2781)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 c5 5.g3 cxd4 6.Hxd4 0-0 7.Fg2 d5 8.Vb3 Fxc3+ 9.bxc3 Hc6 10.cxd5 Ha5 11.Vc2 Hxd5 12.0-0

Garri Kaszparov előszeretettel játszotta 12.Vd3-mat, többek között Anatolj Karpov ellen az 1986-os világbajnoki döntőben.

12...Vc7 13.Be1 Fd7 14.e4 Hb6 15.e5 Fa4 16.Vd3 Vc4 17.Vf3

Hikaru Nakamura egy fordulóval korábban Ruszlan Ponomarjovtól kapott ki a Nimzoindiai védelemben.

17...Hc6 18.Be4 Hxd4 19.Bxd4 Fc6 20.Bxc4 Fxf3 21.Bc7 Fxg2 22.Kxg2 Bab8 23.Bb1 Bfc8 24.Bxc8+ Bxc8 25.Bb3 h5 26.Fe3 Hd5 27.Fd4?

Az amerikai sakkozó a végjátékot rosszul értékelte. 27.Fxa7 Bxc3 28.Bxb7 Ba3 29.h4 g6 30.Fd4 Bxa2 remi lett volna.

27...b6 28.f4 Bc4 29.Kf1?

Újabb hiba, amely az exvilágbajnok bástyáját a4-re engedte.

29...Ba4 30.Bb2

 

30...Kh7! 31.Kf2 Kg6 32.Bc2 Ba3 33.h3 b5 34.Bb2 a6 35.Bc2 Kf5 36.Kf3 b4 37.g4+ hxg4+ 38.hxg4+ Kg6 39.Ke4 bxc3

Vlagyimir Kramnyik gyalogot nyert, Nakamura állása reménytelenné vált.

40.Bh2 Ba4 41.Bf2 a5 42.Kd3

42...c2 43.f5+ Kg5 44.Fb2 Hb4+ 45.Kc3 Bxa2 46.Bf1 Kxg4 47.fxe6 fxe6 és világos feladta

Ponomarjov,R (2764) - Meier,G (2656)
Nimzoindiai védelem [E31]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Fg5 h6 5.Fh4 c5 6.d5 d6 7.e3 exd5 8.cxd5 Hbd7 9.Fb5 Fxc3+ 10.bxc3 Va5 11.Fxd7+ Hxd7 12.He2 Va6 13.0-0 0-0 14.Fg3 Hf6 15.f3 Hxd5 16.Vxd5 Vxe2 17.Bfe1 Fe6 18.Bxe2 Fxd5 19.Fxd6 Bfc8 20.e4 Fe6 21.a4 Bc6 22.e5 Bac8 23.Bb2 b6 24.a5 Fc4 25.axb6 Bxb6 26.Bxb6 axb6 27.Kf2 g5 28.h4 Kg7 29.h5 b5 30.Ke3 Fe6 31.Ba5 b4 32.cxb4 cxb4 33.Fxb4

33...Kh7

A különböző színű futók mellett sötét állása tartható.

34.Fe7 Bc3+ 35.Kd2 Bc8 36.Ff6 Bc4 37.g3 Bc8 38.Ba7 Kg8 39.f4 gxf4 40.gxf4 Fg4 41.Ke3 Fe6 42.Fe7 Bc3+ 43.Kd2 Bc4 44.Ba8+ Bc8 45.Ba1 Kh7 46.Kd3 Fg4 47.Bh1 Ff5+ 48.Kd4 Fe6 49.Fc5 Bd8+ 50.Ke3 Bg8 51.Ke4 Bg3 52.Bf1 Bh3 53.f5 Bh4+ 54.Ke3 Bxh5 55.fxe6 Bxe5+ 56.Kd4 Bxe6 57.Bxf7+ Kg6 58.Bf1 h5 59.Kd5 Be2 60.Ff2 Kg5 61.Bg1+ Kf5 62.Fe1 Ba2 63.Bh1 Kg4 64.Ke4 Be2+ 65.Kd3 Ba2 66.Bh4+ Kg5 67.Bc4 Ba3+ 68.Ke2 Bh3 69.Ff2 Kf5 70.Kf1 Bb3 71.Kg2 Bd3 72.Fg3 Bd1 73.Kh3 Bh1+ 74.Fh2 Kg5 75.Bc5+ Kg6 76.Kg2 Bb1 77.Ff4 Bb4 78.Kf3 Bb3+ 79.Fe3 h4 80.Bg5+ Kf6 81.Bg4 h3 82.Bh4 Ke6 83.Bxh3 Kd5 84.Bh5+ Kc4 85.Ke4 Bb5 86.Bh1 Kb3 87.Kd3 Bd5+ 88.Fd4 Bb5 89.Bb1+ Ka4 90.Bxb5 Kxb5 91.Ke4 és döntetlen

Giri,A (2701) - Le Quang,L (2715)
Grünfeld védelem [D79]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Fg2 d5 5.cxd5 cxd5 6.Hf3 Fg7 7.Hc3 0-0 8.He5 e6 9.0-0 Hfd7 10.Hf3 Hf6 11.Ff4 Hc6 12.Bc1 h6 13.He5 Hxe5 14.Fxe5 Fd7 15.Vb3 Fc6 16.Bfd1 Ve7 17.a3 Bfc8 18.h3 Vd7 19.Va2 He8 20.Fxg7 Kxg7 21.e3 Hd6 22.b3 Bc7 23.Vb2 Kg8 24.Bc2 Bac8 25.Bdc1 Vd8 26.Ha2 Fe8 27.Bxc7 Bxc7 28.Bxc7 Vxc7 29.Vc3 Vxc3 30.Hxc3 Hb5 31.Hxb5 Fxb5 32.f4 f5 33.Ff3 h5 34.Kf2 Kf7 35.Ke1 Ke7 36.Kd2 Kd6 37.Kc3 a5 38.h4 b6 39.Fd1 Kc7 40.b4 a4 41.Fc2 Kd6 42.Kd2 Kc7 43.Ke1 Kd6 44.Kf2 Kc7 45.Ke1 Kd6 46.Kd2 Kc7 47.Ke1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban a csapat-világbajnokság hetedik fordulójában  az első négy helyezett egymással játszott. Válogatottunk a kétszeres olimpiai bajnok, a viadalon két meccspontos előnyben levő örmény együttessel mérkőzött meg. A fordulatos mérkőzésen csapatunk 2,5-1,5 aranyú balszerencsés vereséget szenvedett. Lékó Péter és Polgár Judit partija kiegyenlített küzdelem után lett remi. Almási Zoltán nyerőesélyes állását időzavarban vesztésre rontotta, Balogh Csaba  gyanús pozícióját döntetlenre mentette. Az örmény csapat három meccsponttal vezet az oroszok ellen győztes kínai gárda és az ukránok előtt.  Lékóék az ötödik helyre estek vissza, de a nyolcadik játéknapon Egyiptom lesz az ellenfelük. 

A viadal kétharmada után még hat csapat pályázott éremszerzésre. Lépéselőnyben voltak az örmények, de a hajrában még három rangadót játszanak. Válogatottunkkal kezdték meg a sorozatot, majd az azeriek, a zárónapon pedig az ukránok következnek. A címvédő orosz együttesre a házigazdákkal vívott meccs után két könnyebb ellenfél vár, Izrael és India. Csapatunk a nyolcadik játéknapon az egyiptomi négyessel mérkőzik meg, majd az utolsó fordulóban a kínaiakkal. Azerbajdzsánnak csak akkor lehet esélye, ha rangadót tud nyerni, ahogy az ukránoknak is riválist kell legyőzni.

A mai játéknapon az első négy helyezett egymással csatázott, érezhető volt, hogy sorsdöntőek lehetnek az eredmények. A kétszeres olimpiai bajnok, a mezőny egyetlen veretlen csapata volt az ellenfelünk. Az éltáblások közül a két legjobb formában levő nagymester küzdött meg. A világranglistán harmadik Levon Aronjan három győzelem mellett egyszer remizett, Gata Kamskytól vereséget szenvedett. A kilenchónapos versenyzési szünet után csatába szállt Lékó Péter veretlen, két remek győzelmet ért el, négyszer biztosan hozta a döntetlent. A 2006-os Corus-tornán néztek először egymással farkasszemet, s még 13 klasszikus gondolkodási idejű partit játszottak. Aronjan kilenc döntetlen mellett 4-1-re vezetett, de Péter játszhatott világossal.

Almási Zoltán és Szergej Movszeszjan kilencszer mérkőzött meg, 3-2-re az örmény színekbe a vb-n visszatért ellenfélnek volt kedvezőbb a mérlege. Nagyon fontos volt nagymesterünk tegnap aratott győzelme, a parti előtt 6-ból 2,5 pontnál tartott, míg Movszeszjan 4-nél. Polgár Judit négyszer csatázott Vlagyimir Akopjannal, kétszer nyert, kétszer remizett. A vb-n Judit három győzelme mellett kétszer kikapott, egyszer remizett, Akopjan veretlen, 4 pontot gyűjtött. Balogh Csaba és Gabriel Szargiszjan először játszott egymással. Csaba egy győzelemmel büszkélkedhet, ötször remizett. Az örmény sakkozónak is 3,5 pontja van, kétszer nyert, míg Peter Szvidlertől vereséget szenvedett.

Az izgalmakat fokozta, hogy az internetes élő közvetítés nem akart indulni, és  az egész forduló alatt gond volt a partik követésével.

Az éltáblán gyors vezércsere, a nagymesterek a békekötés felé haladnak. Óvatos nyitást választott Szergej Movszeszjan, Judit elkerülte a spanyol megnyitásban a berlini változat vezércserés variját. Csabáéknál az azeri Sahriyar Mamedgyarov elleni szláv védelem a műsoron, Gabriel Szargiszjan azonban b1-re lépett vissza megtámadott huszárjával. A közvetítési baki miatt nem tudni, hogy mennyire hagyatkozhattunk a felhasznált gondolkodási időre, a jelek szerint mindenütt időhátrányban voltunk.

Az éltáblán egyre közelebb volt a megegyezés. Zoli a nyitást remekül megoldotta. Judit minimális előnyben, Csabáéknál a legmozgalmasabb az állás. A közvetítés akadozik, mintha kézzel vinnék be a lépéseket. Almási Zoli egyre jobban áll, a kötést Movszeszjan nem tudta feloldani, sötét duplázta a bástyákat az f vonalon. Juditéknál egyenlőek az esélyek, Csaba egy óvatlan gyalograblás után elvesztette a fonalat, jelentős hátrányba került.

Az orosz csapat legjobbja, Jan Nepomnjacsij csak remizett... Fellélegezhettünk, Szargiszjan szinte fonalas nyerést hagyott ki. Judit és Vlagyimir a sorozatos cserékkel egyszerűsödött állásban a 31. lépés után egyezett meg döntetlenben. A legszebb reményekre jogosított Zoli partija, Csaba túl volt a nagy bajokon, de nem nyugodhattunk meg, mert vészesen fogyott  Zoli gondolkodási ideje.

Érdemes volt egy pillantást vetni a kínai-orosz meccsre. Alekszandr Griscsuk is csak remizett, Szergej Karjakin jelentős hátrányba került, míg Peter Szvidlernek nyernie kellett volna... A játéknap első nyerése Vaszilij Ivancsuké, vezetett az ukrán csapat.

Átkozott időzavar! Zoli jelentős előnyhöz vezető folytatást hagyott ki, a kapkodásban vesztésre rontotta oly sokat ígérő állását. Hihetetlen fordulat, hiszen eljátszottunk a gondolattal, hogy csapatunk legyőzheti az éllovast. A játéknap nagy meglepetése megszületett, Wang Hao fordulatos partiban legyőzte Szergej Karjakint. A 17 esztendős Yu Yangyi tudta, hogy kell kiremiznie a különböző színű futós végjátékot. A címvédő orosz csapat elszenvedte második vereségét, a házigazdák a második helyen várhatják a hajrát. Minimális arányban nyert az ukrán együttes. Az amerikai válogatott legyőzte a nagy elvárás súlya alatt összeroppant azeri gárdát. 

A 7. forduló eredményei:

Magyarország – Örményország 1,5 - 2,5

Lékó Péter (2717) – Levon Aronjan (2805) döntetlen (Vezércsel, 33)

Szergej Movszeszjan (2700) – Almási Zoltán (2726) 1 - 0 (Réti megnyitás, 42)

Polgár Judit (2699) – Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen Spanyol megnyitás, 31)

Gabriel Szargiszjan (2663) – Balogh Csaba (2643) döntetlen (Szláv védelem, 72)

 Kína – Oroszország  2,5 - 1,5

Wang Hao (2718) – Szergej Karjakin (2788)  1 - 0

Wang Yue (2709) – Alekszandr Griscsuk (2746)  döntetlen

Li Chao (2669) – Jan Nepomnjacsij (2711) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

India – Egyiptom  2,5 - 1,5

Pentala Harikrishna (2669) – Bassem Amin (2609) 1 - 0

Krishnan Sasikiran (2681) –Essam El Gindy (2510)  döntetlen

Surya Ganguly (2627) – Samy Shoker (2475)  1 - 0

G.N. Gopal (2576) – Mohamed Ezat (2430)  0 - 1

Azerbajdzsán – Egyesült Államok 1,5 - 2,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Gata Kamsky (2741)  0 - 1

Vugar Gasimov (2760)- Alekszander Oniscsuk (2675)  döntetlen

Rauf Mamedov (2679) – Yuri Shulman (2617)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Yasser Seirawan (2635)  0 - 1

Ukrajna – Izrael  2,5 - 1,5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Emil Szutovszkij (2700)  1 - 0

Pavel Eljanov (2697) – Michael Roiz (2669)  0 - 1

Alekszander Mojszejenko (2715) – Evgeny Postny (2618)  1 - 0

Alekszander Arescsenko (2682) –Tamir Nabaty (2584)  döntetlen

A világbajnokság állása:

1.Örményország 12 meccspont, 18,5 pont

2. Kína 9, 17

3. Ukrajna 9, 15

4. Oroszország 8, 15,5

5. Magyarország 8, 15

6. Egyesült Államok 8, 14,5

7. Azerbajdzsán 6, 14,5

8. India 5, 12

9. Izrael 5, 11,5

10. Egyiptom 0, 6,5

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *    2 2   12 18.5 0
2 Kína  *    2   9 17.0 0
3 Ukrajna    *  2   9 15.0 0
4 Oroszország 2 2  *  3 3 1     3 8 15.5 0
5 Magyarország   1  *  2 2   8 15.0 0
6 Egyesült Államok 2 ½   1 2  *  3   8 14.5 0
7 Azerbajdzsán   2 3  *  3 2   6 14.5 0
8 India     2 1 1  *  5 12.0 0
9 Izrael ½   ½   2  *  3 5 11.5 0
10 Egyiptom ½ ½ 1   ½   1  *  0 6.5 0

A 8. forduló párosítása:

Oroszország – Izrael

Egyesült Államok –Ukrajna

Örményország – Azerbajdzsán

Egyiptom – Magyarország

Kína – India

Lékó,P (2717) - Aronjan,L (2805)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fb4 5.cxd5 exd5 6.Fg5 Hbd7 7.Vc2 c5 8.dxc5 Hxc5 9.a3 Fxc3+ 10.Vxc3 Hce4 11.Fxf6 Hxf6 12.Ve5+ Ve7 13.Vxe7+ Kxe7 14.Hd4 Fd7 15.e3 Bhc8 16.f3 h5 17.Kd2 He8 18.Fd3 Hd6 19.b3 a5 20.Bhc1 b6 21.Bxc8 Bxc8 22.Bc1 Bc5 23.Bc3 g5 24.b4 axb4 25.axb4 Bxc3 26.Kxc3 h4 27.He2 He8 28.g3 hxg3 29.hxg3 g4 30.fxg4 Fxg4 31.Hf4 Kd6 32.e4 dxe4 33.Fxe4 Ke5 és döntetlen

Movszeszjan,S (2700) - Almási,Z (2726)

Réti megnyitás [A07]

1.Hf3 Hf6 2.g3 d5 3.Fg2 c6 4.0-0 Fg4 5.d3 e6 6.Hbd2 Fe7 7.h3 Fh5 8.e4 0-0 9.Ve2 Vc7 10.Be1 dxe4 11.dxe4 Hbd7 12.e5 Hd5 13.a3 b5 14.Hf1 Fc5 15.H1h2 f6 16.exf6 Bxf6 17.Kh1 Baf8 18.Fg5 B6f7 19.Bf1

 

19...e5

A  legszebb reményekre jogosított Almási Zoli állása.

20.Bae1 Vb6 21.Fh4 h6 22.g4

Szergej Movszeszjan már nem bírta tovább kellemetlen kötést.

22...Hf4 23.Vd2 Fg6 24.Hxe5? Hxe5 25.Bxe5 Fd4 26.Bee1 Fxb2 27.Fe7 Bc8 28.c3 Hd3 29.Be3

Csak nagymesterünk fokozódó időzavara okozott gondot.

 

29...Be8?!

Zoli kihagyta a 29...Fc1! 30.Bxc1 Bxf2 31.Vxd3 Fxd3 32.Bxd3 Be8 33.Be1 Ba2 folytatást. Világosnak három könnyűtisztje van a vezérért, de tisztjei között nincs összjáték.

30.Fc5 Vxc5 31.Bxe8+ Kh7 32.f4 Fxc3?

 Az előző hiba nagyon megzavarta sakkozónkat. 32...Bxf4 33.Bxf4 Hxf4 34.Fe4 Fxe4+ 35.Bxe4 Hxh3 36.Be3 Hg5 37.Kg2 Fxa3 változatban megmenthette volna a partit.

33.Va2

A kapkodásban nem volt idő kiszámolni a 33.f5 Fxd2 34.fxg6+ Kxg6 35.Fe4+ Kg5 36.Bxf7 Hf2+ 37.Kg2 Hxe4 38.Be6 változatot.

33...Vc4 34.Vxc4 bxc4 35.Fe4 Hxf4 36.Fxg6+ Kxg6 37.Be4 Fd2? 38.Bxc4 Kh7 39.Bf2 Fe3 40.Bf3 Be7 41.Bfxf4 Fxf4 42.Bxf4 és sötét feladta

Polgár,J (2699) - Akopjan,V (2667)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.c3 Fd7 7.Hbd2 0-0 8.Be1 Be8 9.Hf1 Ff8 10.Hg3 h6 11.h3 He7 12.Fxd7 Vxd7 13.d4 Hg6 14.Fd2 b5 15.Vc2 c6 16.Bad1 Vb7 17.b3 a5 18.a4 bxa4 19.bxa4 Va6 20.c4 Bac8 21.c5 exd4 22.Hxd4 d5 23.Bc1 He5 24.exd5 cxd5 25.c6 Fa3 26.Ba1 Hxc6 27.Bxe8+ Hxe8 28.Hxc6 Bxc6 29.Vb3 Ff8 30.Vxd5 Bc5 31.Vb3 Hf6 és döntetlen

Szargiszjan,G (2663) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Hb1

A vb harmadik fordulójában az azeri Sahriyar Mamedgyarov a 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3  változatban a 15…Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1 Hxb2! tisztáldozattal volt kénytelen szembesülni. Csaba kicsit kedvezőbb pozíciót ért el, a csata 59 lépésben remi lett.

6...Fa6 7.Vc2 e5 8.Hf3 b3 9.Vc3 Hf6 10.Fxc4 exd4 11.Vxb3 Fxc4 12.Vxc4 c5 13.b4 Hc6 14.Fa3 Fe7 15.bxc5 Hxe4 16.Hbd2 Hxd2 17.Hxd2 0-0 18.0-0 Vd7 19.He4 He5 20.Va2 Vxa4?!

Jobb volt a 20...Bab8 21.Hd6 Vxa4 folytatás.

21.Vd5 Ff6?! 22.Fb2 Vc2? 23.Fxd4 Bad8 24.Hd6 Hd3?

Nehéz állásban újabb hiba.

25.Fxf6 gxf6

 

26.Vf3?!

Szargiszjan simán nyerhetett volna a 26.Ba3 Hf4 27.Bg3+ Hg6 28.h4 h5 29.Vxh5 változatban.

26...Hxc5 27.Hf5

Még mindig 27.Ba3 He6 28.Vxf6 Bxd6 29.Bg3+ Vg6 30.Ve7 Ba6 31.Bxg6+ hxg6 nyújtott volna esélyt.

 27...He6 28.Bxa7 Kh8 29.He7 Kg7 30.Ba3 Vc5 31.Hf5+ Kh8 32.Hg3 Ve5 33.Be3 Hd4 34.Vb7 Vd5 35.Vb2 Vb5 36.Va1 Vc6 37.Bc3 Vb6 38.Kh1 Bfe8 39.Va2 Ve6 40.Vb2 He2 41.Bf3 Hxg3+ 42.fxg3 Ve5 43.Vxe5 Bxe5 44.Bxf6 Bd7

A négybástyás végjáték sima remi.

 

45.h3 Kg7 46.g4 Bde7 47.B1f2 B5e6 48.g5 Be5 49.h4 Bd5 50.Kh2 Bc5 51.Kh3 Bc4 52.g3 Bb4 53.B2f4 Bb3 54.Kg4 Beb7 55.h5 B3b6 56.h6+ Kg8 57.Ba4 Bb4+ 58.Bf4 Bxa4 59.Bxa4 Bb8 60.Kf5 Kf8 61.Ba5 Ke7 62.Ke5 Kf8 63.Ba7 Be8+ 64.Kf6 Be6+ 65.Kf5 Be8 66.Bc7 Ba8 67.Kf6 Ba6+ 68.Ke5 Be6+ 69.Kf5 Be8 70.Bc6 Ke7 71.Bb6 Ba8 72.Ke4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny harmadik fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a vietnami Le Quang Liem játszmája örökös sakkal döntetlennel végződött. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov világossal legyőzte az amerikai Hikaru Nakamurát. Remit ígérő állásban taktikai elnézéssel vesztett a német Georg Meier, a 17 éves holland Anish Giri megszerezte első győzelmét.

 A kettős győzelemmel rajtoló Vlagyimir Kramnyik kissé kedvezőbb állását nem tudta győzelemig fokozni a vietnami Le QuangLiem ellen. Az időkontrollt követően az orosz exvilágbajnok áldozatokkal örökös sakkot kényszerített ki.

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov visszavágott az amerikai Hikaru Nakamurának, aki hatjátszmás párosmérkőzésen 3,5-2,5-re legyőzte őt. Már a nyitásból Ponomarjov előnyösebben került ki, gyalogelőnyt szerzett, majd ellenfele királya is kelepcébe került, a tisztvesztés elkerülhetetlenné vált.

A mezőny legfiatalabb résztvevője, a 17 esztendős Anish Giri a német Georg Meier nagy bakiját, taktikai elnézését kihasználva szerezte meg első győzelmét.

 A 3. forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) – Le Quang Liem (vietnami, 2715) döntetlen (Szláv védelem, 48)

Anish Giri (holland, 2701) – Georg Meier (német, 2656)  1 – 0 (Katalán megnyitás, 75)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)  0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 41)

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 2,5 pont

2. Ruszlan Ponomarjov 2

3-4 Le Quang Liem és Anish Giri1,5

5. Hikaru Nakamura 1

6. Georg Meier 0,5

A 4. forduló párosítása:

Anish Giri – Le Quang Liem

Hikaru Nakamura – Vlagyimir Kramnyik

Ruszlan Ponomarjov – Georg Meier

 

Kramnyik,V (2781) - Le Quang,L (2715)
Szláv védelem [D18]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.e3 e6 7.Fxc4 Fb4 8.0-0 Hbd7 9.Hh4 Fg6 10.Hxg6 hxg6 11.h3 Va5 12.Ha2 Fd6 13.b4 Vg5 14.f4 Vh4 15.Vf3 g5 16.fxg5 Vxg5 17.b5 0-0 18.Hc3 Vh4 19.Fd3 Bac8 20.Fd2 c5 21.He4 Fe7 22.Hxf6+ Hxf6 23.Bac1 b6 24.a5 Bcd8 25.Fe1 Vh6 26.Ff2 Hd5 27.axb6 axb6 28.Fe4 cxd4 29.exd4 Fh4 30.Bc6 Hf6 31.Fd3 Fxf2+ 32.Vxf2 Bb8 33.Vg3 Bfd8 34.Kh1 Hd5 35.Fe4 Hf6 36.Fb1 Hd5 37.Fe4 Hf6 38.Fb1 Hd5 39.Fa2 Ve3 40.Vh4 Hf6

 

41.Fxe6!

 Fonalasan döntetlenhez vezetett.

41...fxe6 42.Bxf6 Bxd4 43.Vh5 gxf6 44.Vg6+ Kf8 45.Vxf6+ Kg8 46.Vg6+ Kf8 47.Vf6+ Kg8 48.Vg6+ Kf8 és döntetlen

Nakamura,H (2770) - Ponomarjov,R (2764)
Nimzoindiai védelem [E58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 Hc6 8.a3 Fxc3 9.bxc3 Vc7 10.Fb2 Be8 11.h3 Ha5 12.cxd5 exd5 13.Hd2 Fe6 14.Bc1 b5 15.dxc5 Hc4 16.Bb1 Vxc5

A nyitásban Hikaru Nakamura nem jeleskedett, Ruszlan Ponomarjov kedvezőbb állást ért el.

17.Hb3 Vc7 18.Fc1 a6 19.Hd4 Fd7 20.Fc2 Bac8 21.He2 Ve5 22.Hg3?!

A gyalogáldozat nem könnyített Nakamura helyzetén.

22...Vxc3 23.Bb3 Ve5 24.Fb1 a5 25.Bd3 Ve7 26.Be1 b4 27.axb4 Vxb4 28.Fd2 Hxd2 29.Vxd2 g6 30.Fa2 Fb5 31.Bb1 Vxd2 32.Bxd2 Bc5 33.Bb3 a4 34.Ba3 Ba8 35.f3 Bc1+ 36.Kf2?

Nehéz állásban vesztőlépés.

 

36...Bac8 37.e4 B8c2 38.Bxc2 Bxc2+ 39.Ke3 Bxg2 40.Kf4 Kg7 41.h4 h6 és világos feladta

Giri,A (2705) - Meier,G (2656)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 b6 9.Bd1 Hbd7 10.Ff4 Fb7 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.cxd5 cxd5 14.Hc6 Fxc6 15.Vxc6 a6 16.e3 b5 17.Vc2 Vc8 18.Vd3 Vc4 19.Ff1 He4 20.Fe1 Bfc8 21.b3 Vxd3 22.Fxd3 e5 23.a4 exd4 24.exd4 b4 25.a5 Hg5 26.Fe2 Bc2 27.Kf1 Bb2? 28.Bd2 Bxd2 29.Hxd2 g6 30.h4 He6 31.Hf3 Kf8 32.Bc1 Ke8 33.Fd2 Fd8 34.Ba1 Fe7 35.Ba4 Hb8 36.Fxb4 Fxb4 37.Bxb4 Hc6 38.Ba4 Ke7 39.Ke1 f6 40.Kd2 Hc7 41.He1 Hb5 42.Hc2 Kd6 43.Kd3 Be8 44.Ff3 Bc8 45.Kd2 f5 46.h5 Bc7 47.Fe2 Ba7 48.h6 Ba8 49.Fd3 Ba7 50.Ff1 Ba8 51.Fe2 Ba7 52.Fd3 Ba8 53.f3 Ba7 54.Ff1 Ba8 55.Fe2 Ba7 56.Fd3 Ba8 57.Ke3 Be8+ 58.Kd2 Ba8 59.Ke3 Be8+ 60.Kf2 Ba8 61.Kg2 Ke6 62.f4 Kd6 63.g4 fxg4 64.Kg3 Hc3 65.Ba1 He4+ 66.Fxe4 dxe4 67.Kxg4 Bb8 68.Bb1 Hxa5 69.Ba1 Hc6 70.Bxa6

 

70...Bxb3?? 71.d5! Kxd5 72.Bxc6 Kxc6 73.Hd4+ Kd5 74.Hxb3 e3 75.Hc1 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny ötödik fordulójában bombameglepetés született, a francia Maxime Vachier-Lagrave 96 lépésben feladásra kényszerítette a világranglista-vezető Magnus Carlsent. A szicíliai védelmű partiban a norvég nagymester passzivitásba került, csak védekezett. A francia sakkozó a 78. lépésben tört át, bár kihagyott fonalas nyerést is, végül megszerezte a győzelmet. Az orosz Alekszandr Morozevics sötéttel az olasz Fabiano Caruana ellen nyert. Örökös sakkal lett remi a svájci Yannick Pelletier és a spanyol Alekszej Shirov partija. A vasárnapi pihenőnap után hétfőtől kezdődik a második kör, a résztvevők ellenkező színelosztással mérkőznek meg egymással.

 A 20 éves francia Maxime Vachier-Lagrave eddigi pályafutása legértékesebb győzelmét aratta. A két évvel ezelőtti torna győztese jó érzékkel választott nyitást, olyan állást hozott létre, ahol a világranglista-vezető Magnus Carlsen nem jutott ellenjátékhoz. Maxime mindkét szárnyon kezdeményezhetett, térelőnyével szorongatta Magnust, bástyáival uralta az egyetlen nyílt vonalat. Vachier-Lagrave játszhatott volna jobban is, többször elmulasztotta vezérének d5-re bejátszását, de nyugodtan manőverezhetett, mert a sötét haderő csak tétlen szemlélője volt akcióinak. A 78. lépésben megjött az áttörés, bár kimaradt a fonalas nyerés, Magnusnak a bástyavégjátékban sem volt mentsége.

A címvédőként játszó olasz Fabiano Caruana teljesen formán kívül sakkozik. Az orosz Alekszandr Morozeviccsel szemben elvesztette a megnyitáselméleti párbajt, a gyalogot nem tudta visszanyerni. Morozevics egy kicsit bizonytalankodott előnyének érvényesítésében, végül megszerezte második győzelmét.

A svájci Yannick Pelletier fél pontot rabolt a spanyol Alekszej Shirovtól, bástyája és huszárja örökös sakkot kényszerített ki.

 Az 5. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia,2722) – Magnus Carlsen (svájci, 2821) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 96)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 0 – 1 (Katalán megnyitás, 52)

Yannick Pelletier (svájci, 2590) – Alekszej Shirov (spanyol, 2714) döntetlen (Félszláv védelem, 38)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 10 pont

2. Alekszandr Morozevics 9

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 6

Yannick Pelletier 4

6. Fabiano Caruana 2

A klasszikus pontozás szerint:

1-2. Alekszandr Morozevics és Magnus Carlsen 3,5 pont

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Alekszej Shirov 2,5

5. Yannick Pelletier 2

6. Fabiano Caruana 1

1. Carlsen, Magnus g NOR 2821 * * ½ . 0 . 1 . 1 . 1 . 10 2835
2. Morozevics, Alekszandr g RUS 2694 ½ . * * 1 . ½ . ½ . 1 . 9 2860
3. Vachier-Lagrave, Maxime g FRA 2722 1 . 0 . * * ½ . ½ . ½ . 6 2706
4. Shirov, Alekszej g ESP 2714 0 . ½ . ½ . * * ½ . 1 . 6 2707
5. Pelletier, Yannick g SUI 2590 0 . ½ . ½ . ½ . * * ½ . 4 2660
6. Caruana, Fabiano g ITA 2711 0 . 0 . ½ . 0 . ½ . * * 2 2468

 A hétfői 6. forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave – Fabiano Caruana

Magnus Carlsen – Yannick Pelletier

Alekszandr Morozevics – Alekszej Shirov

 

Vachier-Lagrave,M (2722) - Carlsen,M (2821)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 e5 4.Fc4 Fe7 5.d3 d6 6.Hd2 Fg5 7.Hf1 Fxc1 8.Bxc1 Hge7 9.He3 0-0 10.0-0 Hg6 11.Hcd5 Fe6 12.c3 Ha5 13.Hf5 Kh8 14.g3 Vd7 15.Hde3 He7 16.Hxe7 Hxc4 17.dxc4 Vxe7 18.Vd3 Bad8 19.Bcd1 b6 20.Bd2 Bd7 21.b3 Be8 22.Kg2 Vg5 23.Bfd1 Kg8 24.Ve2

Világosnak térelőnye van, mindkét szárnyon játszhat. A világranglista-vezető passzív védekezésre kényszerült.

24...Bed8 25.Vf3 Ve7 26.h4 Vf8 27.h5 Ve7 28.h6 g6 29.Hd5 Fxd5 30.Bxd5 Vg5 31.Bh1 Kf8 32.Vd3 Vf6 33.Ve3 Ve6 34.Bf1 f6  

 

35.b4 Ke8 36.Bfd1 Kf7 37.a4 Ke7 38.a5 Bc8 39.b5 Vg4 40.axb6 axb6 41.Ba1 Bb8 42.f3 Ve6 43.Vd2 Kf7 44.Bd1 Ke7 45.Ba1 Kf7 46.Ba6 Ve7 47.Ve3 Ve6 48.Vc1 g5

Számításba jött a 48...f5 49.exf5 Vxf5 folytatás.

49.Vh1 Kg6 50.g4 Kf7 51.Kf2 Ke7 52.Vf1 Kf7 53.Ke3 Kg6 54.Vh1 Kf7 55.Kd3 Ke7 56.Kc2 Vg8 57.Va1 Vf8

 

58.Bd1! Bdb7

Világos fokozta volna előnyét az 58...Vxh6 59.Ba7 Bbb7 60.Bxb7 Bxb7 61.Bh1 Vg7 62.Va8 változatban.

 59.Bh1 Kf7 60.Kb3 Ve7 61.Va2 Vd7 62.Ba1 Ve7 63.Vd2 Kg6

 

 64.Vh2

Betörhetett volna a világos vezér a sötét táborba 64.Vd5!-tel,  64…Kxh6 65.Ba8 Vc7 (65...Kg7 66.B1a7) 66.Vc6 Bxa8 67.Bxa8 Vxc6 68.bxc6 Bc7 69.Ka4 Bxc6 70.Kb5 Bc7 71.Kxb6 Bd7 72.Kc6 és nyer világos.

64...Kf7 65.B1a2 Vd7 66.Vh5+ Kf8 67.Vh1 Kf7 68.Vd1 Kg6 69.Bd2 Bd8 70.Vh1 Kf7 71.Bda2 Bdb8 72.Ba1 Ve7 73.B6a2 Bd7 74.Vd1 Kg6 75.Vh1

Ismét kimaradt a 75.Vd5 lehetőség.

75...Kf7 76.Vb1 Bdb7 77.Vd3 Kg6

 

78.f4!

Hosszas manőverezés után gyalogáttörés.

78...gxf4 79.Vh3 Kf7 80.Ba8 Ve6 81.Vh5+ Kf8

 

82.Vf5?!

Kimaradt a 82.Bxb8+! Bxb8 83.Ba7 Kg8 84.g5 f5 85.g6! hxg6 86.h7+ Kh8 87.Vh6 Vf6 88.exf5 nyerés.

 82...Vxf5 83.gxf5 Bxa8 84.Bxa8+ Kf7 85.Kc2 Be7 86.Kd3 Be8 87.Ba7+ Kg8

 

88.Bg7+ Kf8 89.Bxh7 Kg8 90.Ba7 Kh8 91.h7 Bb8 92.Ke2 Bd8 93.Kf3 Bc8 94.Kg4 Bd8 95.Kh5 f3 96.Kg6 és sötét feladta

Caruana,F (2711) - Morozevics,A (2694)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 dxc4 5.Fg2 a6 6.0-0 Hc6 7.e3 Fd7 8.Hc3 Hd5 9.Hd2 Hb6 10.Ve2 Ha5 11.Bd1

Világossal előszerettel játsszák a 11.Hde4, illetve a 11.Hf3 változatokat.

11...Fb4 12.Hf3 0-0 13.Fd2 Ve7 14.He4 Fb5 15.Fc3 Ha4

A megnyitáselméleti párbaj az orosz nagymester javára dőlt el. Megőrizte gyalogelőnyét.

16.Vd2 Hxc3 17.Hxc3 Fa4 18.Bdc1 c5 19.d5 Bad8 20.e4 b5 21.Ve3 Fxc3 22.Vxc3 b4 23.Ve5 Fb5 24.Bd1 Bd6 25.Bac1 Vd8 26.Vh5 exd5 27.exd5 Bh6

Jobbnak tűnik a 27...f6 28.Hd2 f5 folytatatás.

28.Vf5 Bf6 29.Ve4 Hb7 30.Vc2 Be8 31.Be1 Hd6 32.Bxe8+ Vxe8 33.Be1 Vc8 34.He5 Vf5 35.Vxf5?! Bxf5 36.Fh3 Bh5 37.Fg4 Bh6 38.Bc1 f6 39.Hc6 f5 40.Fd1

Caruana nem használta ki esélyét. 40.He7+ Kf7 41.Hxf5 Hxf5 42.Fxf5 Ke7 43.f4 Kd6 44.Fe4 állást nem vesztené el.

40...Kf8 41.Ff3 He4 42.Fxe4 fxe4 43.Hd8 Ke7 44.Hb7 Bh5 45.Hxc5

 

45...e3! 46.Be1 Kd6 47.He4+ Kxd5 48.Bxe3 Kd4

Simán nyert a 48...Be5 49.Hd2 Bxe3 50.fxe3 Fa4 51.Hb1 Fc2 52.Hd2 c3 53.bxc3 bxc3 54.Hf3 Fa4 55.Hd4 Ke4 folytatás.

 49.Hd2 Fc6 50.h4 Ba5 51.a3 bxa3 52.bxa3 Bb5 és világos feladta

Pelletier,Y (2590) - Shirov,A (2714)
Félszláv védelem [D44]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 dxc4 6.a4 Fb4 7.e4 Va5 8.Fd2 c5 9.dxc5 Hc6 10.Fxc4 Vxc5 11.Ve2 e5 12.Fe3 Ve7 13.0-0 Fxc3 14.bxc3 0-0 15.Fc1 Vc7 16.Fa3 Bd8 17.h3 Ha5 18.Fa2 Fe6 19.Fxe6 fxe6 20.Bfd1 Vc4 21.Vxc4 Hxc4 22.Fe7 Bxd1+ 23.Bxd1 Hxe4?!

Kár volt elfogadni a gyalogáldozatot a hetedik sorra betörő bástya ellenjátékot adott.

24.Bd7 Hb6 25.Bxb7 Hxa4 26.c4 Hac5 27.Bc7 Hd3 28.c5 Bb8 29.Fd6 Bb1+ 30.Kh2 Hdxf2

 

31.Bc8+ Kf7 32.Hxe5+ Kf6 33.Bf8+ Kg5 34.Hf7+ Kg6 35.He5+ Kh6 36.Hf7+ Kg6 37.He5+ Kh6 38.Hf7+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A csapat-világbajnokság hatodik fordulójában válogatottunk 2-2-öt játszott az Egyesült Államok együttese ellen. Az éltáblán Lékó Péter sötéttel remizett Gata Kamskyval, Almási Zoltán fokozatosan játszotta túl Yuri Shulmant, megszerezte első győzelmét. A 35. születésnapját ünneplő Polgár Judit a kritikus állásban hibázott, Yasser Seirawan támadása átütött. Balogh Csaba partija lépésismétléssel  fejeződött be. A vezető örmény csapat minimális nyeréssel is két meccspontra növelte előnyét, válogatottunk a harmadik helyről várja az éllovas elleni rangadót.

A pénteki pihenőnap után megkezdődött a csapat-világbajnokság hajrája. Minden fél pontnak, kihagyott esélynek, megmentett partinak fokozódó jelentősége lesz. Ismerve a hátralevő ellenfeleket, még hat együttesnek  van reális esélye az éremszerzésre. Lépéselőnyben az örmények, de a mai Indiai elleni meccsük után három rangadót játszanak még, válogatottunkkal a hetedik fordulóban mérkőznek meg, majd Azerbajdzsán és Ukrajna vár rájuk. A váratlan eredmények, a körbeverések egyértelműen mutatják, hogy a szupernagymesterek csatáit apró dolgok dönthetik le. Egy-egy jó pillanatban bevetett újítás, a sikeresen megválasztott nyitás, nem beszélve a gondolkodási idővel való racionális gazdálkodásról.

Lékó Péter vezette csapatunk a nagyszerű mesterhármas után folytathatja a szériát, mert három a magyar igazság és egy a ráadás…Éltáblásunk és Gata Kamsky az 1995-ös groningeni versenyen mérkőzött meg először egymással, s ezt még hat klasszikus gondolkodási idejű parti követte, Péter öt remi mellett 2-0-ra vezet. Érdekességként megemlítem, hogy a nalcsiki Grand Prix-tornán 121 lépésben remiztek, Zsermukban a spanyol megnyitásban osztoztak meg a ponton.

Almási Zoli világossal az amerikai bajnokság ezüstérmesével, Yuri Shulmannal csatázik. Nagyon kellene az a megnyugtató, önbizalmat növelő győzelem. Szinte hihetetlen, hogy Judit és az amerikai együttes doyenje, Yasser Seirawan csak 8 partit vívott egymással, s ebből hat rapid volt. Az 1995-ös Donner emlékversenyen Seirawan nyert, öt év múlva Balin megosztoztak a ponton. Balogh Csaba első partiját játssza Robert Hess ellen.

A játéknap, de a csapat-világbajnokság csúcsrangadója is a címvédő és az olimpiai bajnok, Oroszország és Ukrajna válogatottjainak összecsapása. A tavalyi sakkolimpián 2-2-re végződött meccsük, akkor Kramnyik-Ivancsuk csata volt az éltáblán. Az oroszok „vezérevezőse”, Szergej Karjakin eddig csalódást okozott, négy játszmájából csak három döntetlent ért el, Levon Aronjantól kikapott. Ivancsuk ötvenszázalékos, egyetlen győzelmét az egyiptomi Adly ellen aratta, Lékó Pétertől emlékezetes csatában vereséget szenvedett. Némi meglepetés az oroszok összeállítása, Peter Szvidler ma csak a kispadról drukkolhatott társainak.

A mérkőzés előtt a 35. születésnapját ünneplő Polgár Juditot köszöntötték

A két veretlen, jó formában játszó éltáblás összecsapásában Gata Kamsky ezúttal 1.d4-gyel nyitott, zárt katalán megnyitás a játszmában. Yuri Shulman a francia védelmet választotta, a 3.Hd2 Fe7-es változat van műsoron. Juditéknál a Nimzoindiai védelem 4.Vc2-es változata, Csabáéknál a spanyol megnyitás berlini változata.

Nagymestereink a nyitásokból jól jöttek ki . Zolit lepte meg kissé Shulman a5-a4-es manővere, időhátrányba került. Seirawan némi fejlődési nehézségekkel küzdött a gyorsan játszó Judittal, de az ünnepelttel szemben nagyon harcias volt, a különböző oldalra történt sáncolást választotta. Két órai játék után Lékóék partija a cserékkel a döntetlenhez közelített. Zoli nem tudott előnyt kicsiholni, Csaba pozíciója remit ígért. Lépésismétléssel remi a negyedik tábla.

Levon Aronjan könnyedén győzte le Pentala Harikrishnát, a minimális arányú nyeréssel is növelték előnyüket, két meccsponttal előzik meg riválisaikat. A várakozásnak megfelelően a 31. lépés után megosztozott a ponton Kamsky és Lékó. Váratlan fordulat Judit partijában. Elsietett cserék után nagymesternőnk magára nyitotta az állást, az elemzőprogramok sem láttak mentséget. Zoli túljátszotta ellenfelét, bástyavégjátékban a c szabadgyalog feltartóztathatatlanul tört előre, győzelme a mérkőzés megmentését jelentette. Négy döntetlennel remi lett az orosz-ukrán rangadó Az azeriek kisebb meglepetésre pontot vesztettek.

A 6. forduló eredményei:

Egyesült Államok – Magyarország  2 - 2

Gata Kamsky (2741) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Katalán megnyitás, 31)

Almási Zoltán (2726) – Yuri Shulman (2617) 1 - 0 (Francia védelem, 59)

Yasser Seirawan (2635) – Polgár Judit (2699) 1 - 0 (Nimzoindiai védelem, 44)

Balogh Csaba (2643) – Robert Hess (2609) döntetlen (Spanyol megnyitás, 28)

Oroszország – Ukrajna 2 - 2

Szergej Karjakin (2788) – Vaszilij Ivancsuk (2768) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2746) – Pavel Eljanov (2697)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (2711) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Nyikita Vitjugov (2733) – Alekszander Mojszejenko (2715)  döntetlen

Izrael – Azerbajdzsán 2 - 2

Emil Szutovszkij (2700) – Tejmur Radzsabov (2744)  0 - 1

Ilia Szmirin (2676) – Vugar Gasimov (2760) döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0

Tamir Nabaty (2584) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  döntetlen

Örményország – India  2,5 - 1,5

Levon Aronjan (2805) – Pentala Harikrishna (2669)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Krishnan Sasikiran (2681) döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2663) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

Egyiptom – Kína  0,5 - 3,5

Ahmed Adly (2631) – Wang Hao (2718)  0 - 1

Bassem Amin (2609) – Wang Yue (2709)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Li Chao (2669)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Ding Liren (2654) 0 - 1

 A világbajnokság állása:

1.Örményország 10 meccspont, 16 pont

2. Oroszország 8, 14

3. Magyarország 8, 13,5

4. Kína 7, 14,5

5. Ukrajna 7, 12,5

6. Azerbajdzsán 6, 13

7. Egyesült Államok 6, 12

8. Izrael 5, 10

9. India 3, 9,5

10. Egyiptom 0, 5

Hely. Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10  TB1   TB2   TB3 
1 Örményország  *  2       2 10 16.0 0
2 Oroszország 2  *  3   2 1 3     3 8 14.0 0
3 Magyarország   1  *    2 2   8 13.5 0
4 Kína      *  2   7 14.5 0
5 Ukrajna   2  *      7 12.5 0
6 Azerbajdzsán   3 2  *    2 3   6 13.0 0
7 Egyesült Államok 2 1 2 ½      *    3 6 12.0 0
8 Izrael ½   ½   2    *  3 5 10.0 0
9 India   2   1 1  *    3 9.5 0
10 Egyiptom ½ 1   ½   ½ 1    *  0 5.0 0

 A 7. forduló párosítása: 

Kína – Oroszország

India –Egyiptom

Magyarország – Örményország

Azerbajdzsán – Egyesült Államok

Ukrajna – Izrael

Kamsky,G (2741) - Lékó,P (2717)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 c6 7.Vc2 Hbd7 8.0-0 b6 9.Bd1 0-0 10.Ff4 Fb7 11.Hc3 dxc4 12.Hd2 Hd5 13.Hxc4 Hxf4 14.gxf4 Vc7 15.e3 Bad8 16.Ve2 Hf6 17.He5 c5 18.Bac1 Vb8 19.dxc5 Fxc5 20.Fxb7 Vxb7 21.Vf3 Vxf3 22.Hxf3 Bxd1+ 23.Bxd1 Bc8 24.He5 Kf8 25.Hb5 a6 26.Ha7 Ba8 27.Hac6 Ke8 28.Bc1 Hd5 29.Hd3 Fd6 30.Hd4 He7 31.Kg2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Shulman,Y (2617)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fe7 4.Fd3 c5 5.dxc5 Hf6 6.Ve2 0-0 7.Hgf3 a5 8.0-0 Hfd7 9.exd5 exd5 10.Be1 Ff6 11.Hb3 a4 12.Hbd4 Hxc5 13.Fe3 Hxd3 14.Vxd3 Fg4

A nyitás több időt rabolt el nagymesterünktől, sötét közel kiegyenlített.

15.c3 Hc6 16.h3 Fh5 17.Hxc6 bxc6 18.Fc5 Fxf3 19.Vxf3 Be8 20.Vg4 h6

Érdekes volt a 20...a3 21.Bxe8+ Vxe8 22.Fxa3 Fxc3 folytatás.

21.Bac1 Va5 22.Fd4 Fxd4 23.Vxd4 Vb5 24.Vb4 Va6

Jobb volt a 24...Bxe1+ 25.Bxe1 Bb8 26.Vxb5 Bxb5 27.Be2 Kh7 28.Kf1 Kg6 változatot választani.

25.Vc5 Vb7 26.Vb4 Va6 27.Vc5 Vb7 28.Bb1

A lépésismétlést el kellett kerülni.

28...Bab8 29.b4 axb3 30.Bxe8+ Bxe8 31.axb3 Va6 32.c4 dxc4 33.bxc4 Va2 34.Bb6 Va1+

Pontosabb volt a 34...Vc2 35.Bxc6 Be1+ 36.Kh2 Be2 37.Kg3 Vc3+ folytatás.

35.Kh2 g6?

A kisebb időzavar is elegendő volt, hogy Shulman hibázzon.

 36.Vxc6

A gyalogelőny megszerzése után világosnak nyernie kell.

36...Be2 37.Vc5 Be1 38.Bb3 Kg7 39.Be3 Bh1+ 40.Kg3 Bc1 41.Bf3 Be1 42.Vc7 Ve5+ 43.Vxe5+ Bxe5

 

44.Bc3 Bc5 45.Kf4 Kf6 46.Ke4 Ke7 47.Kd4 Ba5 48.c5 Ba2 49.Bf3 f5 50.Kd5 Bd2+ 51.Kc6 Ke6 52.Kb7 Bb2+ 53.Kc7 g5 54.c6 h5 55.Kc8 h4 56.c7 f4 57.Bc3 Ke7 58.Bc5 Bxf2 59.Kb7 és sötét feladta

Seirawan,Y (2635) - Polgár,J (2699)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 d6 7.Fg5 Hbd7 8.e3 b6 9.He2 Fa6 10.Vc2 c5 11.dxc5

Borisz Gelfand négy éve Vlagyimir Kramnyik ellen a 11.Bd1 h6 12.Fh4 Bc8 13.Va4 Fb7 14.Hc3 cxd4 15.Bxd4 Hc5 16.Vd1 Ve7 17.b4 Hcd7 18.Hb5 d5 19.cxd5 Fxd5 20.Hxa7 Ba8 21.Hb5 He5 változatban snellezett.

11...bxc5 12.Hc3 Vb6 13.0-0-0 Fb7 14.e4 Bab8 15.Bd2 Bfc8 16.Fe2 He8 17.f4 Hf8

Judittól szokatlan manőverek.

18.Bhd1 f6 19.Fh4 Hg6 20.g3 Bd8 21.Fg4 e5 22.Fe6+ Kf8

Nehéz döntés volt. 22...Kh8 23.f5 Hxh4 24.gxh4 Hc7 jobbnak tűnik.

23.f5 He7 24.g4 h6 25.Ff2

Az időhátrányban levő Seirawannak a természetes lépéseket könnyű volt meghúznia.

25...Hc6 26.Hd5 Va5

 

27.h4

Világos támadásával szemben egyre nehezebb  az ünnepelt élete.

27...Hd4 28.Fxd4 cxd4 29.g5 Fxd5 30.exd5 hxg5?

A vonalnyitás végzetes volt.

31.hxg5 fxg5?

Újabb hiba, a közbeiktatást nagymesternőnk elnézhette.

 

32.f6! Bxb2

Kétségbeesett kísérlet.

 33.Kxb2

Azonnal nyert a 33.fxg7+ Kxg7 34.Vxb2 változat.

33...Hxf6 34.Ka2 Vc7 35.Bg2 Bc8 36.Fxc8 Vxc8 37.Bxg5 Hxd5 38.Vf5+!? Vxf5 39.Bxf5+ Hf6 40.c5 Ke7 41.c6 Hd5 42.Bg1 d3 43.Kb3 Ke6 44.Bfg5 és sötét feladta

Balogh,Cs (2643) - Hess,R (2609)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Ke8 10.h3 b6 11.Bd1 Fb7 12.Ff4 Fe7 13.g4 Hh4 14.Hxh4 Fxh4 15.Kg2 Bd8 16.Fg3 Fe7 17.e6 fxe6 18.Fxc7 c5+ 19.f3 Bxd1 20.Bxd1 Bf8 21.He4 Fxe4 22.fxe4 Fh4 23.Bd2 Bf7 24.Fb8 Fe1 25.Bd1 Fh4 26.Bd2 Fe1 27.Bd1 Fh4 28.Bd2 Fe1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A dortmundi szuperverseny második játéknapján az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sötéttel nyert a német Georg Meir ellen. Az orosz exvilágbajnok kockáztatott, elkerülte a lépésismétlést. Meier előnybe kerülhetett volna, ehelyett gyorsan elvesztette a játszmát. A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov kihasználta a holland Anish Giri hibás bástyalépését. Lépésismétléssel gyorsan remizett a vietnami Le Quang Liem és az amerikai Hikaru Nakamura.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik megszerezte második győzelmét. Kalandos partit vívott a német Georg Meierrel. A vezérindiai védelmű játszmában világosnak kis előnye volt, amikor Kramnyik gyalogáldozatra szánta el magát. Meier boldog örömmel remizett volna lépésismétléssel, de az orosz nagymester kitért, a bonyodalmakat választotta. A német sakkozó a 29. lépésben hibázott, állása kártyavárként omlott össze.

A címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov is könnyen jutott a ponthoz. A 17 esztendős holland Anish Giri kicsit rosszabb állásban döntő hibát vétett, alapsori gyengesége miatt anyagi hátrányba került, 34 lépést követően feladásra kényszerült. Nem alakult ki igazi küzdelem a vietnami Le Quang Liem és az amerikai Hikaru Nakamura partijában, a „szófiai szabály” könnyen kijátszható, ha a nagymesterek remizni akarnak.

A 2. forduló eredményei:

Le Quang Liem (vietnami, 2715) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 22)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) – Anish Giri (holland, 2701) 1 – 0 (Félszláv védelem, 34)

Georg Meier (német, 2656) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) 0 – 1 (Vezérindiai védelem, 32)

 A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 2 pont

2-4. Le Quang Liem, Ruszlan Ponomarjov és Hikaru Nakamura 1

5-6. Anish Giri és Georg Meier 0,5

 A 3. forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Le Quang Liem

Anish Giri – Georg Meier

Hikaru Nakamura – Ruszlan Ponomarjov

Meier,G (2656) - Kramnyik,V (2781)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fa6 5.b3 Fb4+ 6.Fd2 Fe7 7.Fg2 0-0 8.Hc3 d5 9.cxd5 exd5 10.0-0 Be8 11.Bc1 Fb7 12.He5 Ha6 13.Ff4 h6 14.Hb5 Ff8 15.Fh3 c5 16.a3 He4 17.Bc2 g6 18.Vc1 g5 19.Fe3 Fg7 20.Hf3 Ve7 21.Bd1 Bad8

Vlagyimir Kramnyik gyalogot áldozott, a bonyodalmakat választotta.

22.Hxa7 Hd6 23.a4 Hb4 24.dxc5 bxc5 25.Bxc5 Ha2 26.Vc2 Hb4 27.Vc1

 

 27...Hc4?!

 Az orosz exvilágbajnok kevesellte a remit...

28.bxc4 d4

 

29.Fxg5?

A német sakkozó a 29.Hxd4 Vxc5 30.Hab5 folytatással előnybe kerülhetett volna.

29...Vxc5 30.Fxd8 d3 31.He1?

Vesztölépés. 31.Bd2 Vxa7 32.He1 Bxd8 33.Hxd3 Hxd3 34.Bxd3 Bxd3 35.exd3 Vxa4 változattal Georg Meier tiszthátránnyal még küzdhetett volna

31...Bxe2 32.Vf4

 

32...Bxf2! és világos feladta

Ponomarjov,R (2764) - Giri,A (2701)
Félszláv védelem [D46]

1.Hf3 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.d4 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.Fd3 0-0 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fd3 Fb7 11.Bd1 b4 12.Ha4 c5 13.dxc5 Bc8 14.Ve2 Hxc5 15.Hxc5 Bxc5 16.Fd2 a5 17.e4 Vb8

Számításba jött a 17...Va8 18.Be1 Bfc8 változat.

18.h3 Ff4 19.a3 Fxd2 20.Hxd2 Fa8 21.Ve3 Bc7 22.a4 Fc6 23.Hb3 Va7?! 24.Vxa7 Bxa7 25.f3 Bd8?

Anish Giri kicsit rosszabb állásban könnyen adta meg magát.

 

26.Fb5!

Az alapsor gyengesége azonnal eldöntötte a parti sorsát.

26…Bxd1+ 27.Bxd1 Fxb5 28.axb5 Kf8 29.Hc5 Ba8 30.b6 Ke7 31.b7 Bb8 32.e5 Hd5 33.Ba1 Kd8 34.Bxa5 és sötét feladta

Le,Quang Liem (2715) - Nakamura,H (2770)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.f3 c5 5.d5 0-0 6.e4 d6 7.Fd2 Be8 8.Hge2 a6 9.a4 exd5 10.cxd5 Hh5 11.g3 f5 12.Fg2 fxe4 13.Hxe4 Hf6 14.Fxb4 cxb4 15.Vd2 Hxe4 16.fxe4 a5 17.Hd4 Ha6 18.0-0 Hc5 19.Vf4 Hd3 20.Vd2 Hc5 21.Vf4 Hd3 22.Vd2 Hc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny negyedik fordulójában a norvég Magnus Carlsen  az olasz Fabiano Caruana nagy hibáját kihasználva 27 lépésben nyert. A skót megnyitású partiban a világranglista-vezető minőséget áldozott, Caruana többször is kihagyott jobb folytatást, majd 25. lépésével azonnal vesztőt húzott. Az orosz Alekszandr Morozevics a svájci Yannick Pelletier, a spanyol Alekszej Shirov a francia Maxime Vachier Lagrave ellen remizett. A tornán a győzelem 3 pontot ér, Carlsen 4 pontos előnnyel vezet.

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a 19-es kategóriájú tornán. Az éllovas Magnus Carlsen a címvédő olasz Fabiano Caruana ellen a skót megnyitást választotta. Caruana újítással lepte meg és kiegyenlített. Carlsen minőséget áldozott, jelentős időelőnye volt, s végül az idő döntötte el a parti sorsát. Caruana a jó esélyeket nyújtó 25…He3+! helyett azonnal vesztőt húzott. A győzelemmel Carlsen már a negyedik forduló után tetemes előnyre tett szert.

A spanyol Alekszej Shirov és a francia Maxime Vachier-Lagrave szicíliai védelmű játszmája lépésismétléssel mindössze 24 lépésben ért véget pontosztozkodással. A svájci Yannick Pelletier az orosz Alekszandr Morozevicstől rabolt fél pontot.

 A 4. forduló eredményei:

Alekszej Shirov (spanyol, 2714) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) döntetlen (Szicíliai védelem,

Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) – Yannick Pelletier (svájci, 2590) döntetlen (Francia védelem, 31)

Magnus Carlsen (norvég, 2821) – Fabiano Caruana (olasz, 2711) 1 – 0 (Skót megnyitás, 27)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 10 pont

2. Alekszandr Morozevics 6

3. Alekszej Shirov 5

4-5. Yannick Pelletier és Maxime Vachier-Lagrave 3

6. Fabiano Caruana 2

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 3,5 pont

2. Alekszandr Morozevics 2,5

3. Alekszej Shirov 2

4-5. Yannick Pelletier és Maxime Vachier-Lagrave 1,5

6. Fabiano Caruana 1

 Az 5. forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave – Magnus Carlsen

Fabiano Caruana – Alekszandr Morozevics

Yanick Pelletier – Alekszej Shirov

Carlsen,M (2821) - Caruana,F (2711)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fc5 5.Hxc6 bxc6

A főváltozatnak 5...Vf6 6.Vd2 dxc6 számít.

6.Fd3 Vh4 7.Ve2 He7

Újítás a sokszor játszott a 7...Hf6 helyett.

8.Hc3 0-0 9.Fe3 Fb6 10.0-0 d5 11.exd5 Hxd5 12.Fd2 Fd4 13.Bae1 Hb4 14.Ve4 Vxe4 15.Fxe4 Fa6 16.He2 Fc5 17.a3 Hd5

Magnusnak jelentős időelőnye volt, 1 órája Caruana 38 percével szemben.

18.b4 Fd6

 

19.Hd4

A minőségáldozat meglepte az olasz sakkozót.

19...Fxf1 20.Kxf1 Hb6 21.Hxc6 Bfe8 22.a4 Kf8 23.a5 Hc4 24.Fc1 a6?

Hiba, Caruana jobban játszhatott volna a 24...f5 25.Fxf5 Bxe1+ 26.Kxe1 He5 27.Hxe5 Be8 28.f4 Fxe5 29.Kf2 Fd4+ változatban, és Magnusnak a remiért kellett volna megküzdenie.

25.f4?!

 

25...Be6?

Vesztőlépés. 25...He3+! 26.Bxe3 Fxf4 27.Bf3 Fxc1 28.Fd5 f6 29.Kf2 Fd2 egyenlő esélyeket adott volna.

26.Fd5 Bf6 27.Be4 és sötét feladta

Morozevics,A (2694) - Pelletier,Y (2590)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.g3 b6 8.Fb5+ Fd7 9.a4 a6 10.Fe2 Fc6 11.0-0 Fd6 12.He5 Fxe5 13.dxe5 Vd5 14.Vxd5 Hxd5 15.a5 b5 16.Fd2 0-0-0 17.Bfd1 Bd7 18.f3 Bhd8 19.Kf2 He7 20.Fg5 Bxd1 21.Bxd1 Bxd1 22.Fxd1 Hg6 23.f4 h6 24.Fh4 Hxh4 25.gxh4 f5 26.Ke3 Fe8 27.Kd4 c6 28.Kc5 Kc7 29.Ff3 h5 30.c4 g6 31.b4 és döntetlen

Shirov,A (2714) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Szicíliai védelem [B81]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.h3 e6 7.g4 d5 8.exd5 Hxd5 9.Hde2 Fb4 10.Fg2 0-0 11.0-0 Hxc3 12.Hxc3 Vc7 13.He4 Hc6 14.c3 Fe7 15.f4 f5 16.gxf5 Bxf5 17.Fe3 Fd7 18.Vd3 Bd8 19.b4 Fe8 20.Vc4 Ff7 21.Hg3 Bf6 22.He4 Bf5 23.Hg3 Bf6 24.He4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az esztendő negyedik szuperversenyén győzelemmel kezdte szereplését. A 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú, 6 résztvevős viadal első játéknapján a címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjovot győzte le. A 17 esztendős holland Anish Giri bonyolult csatában remizett az amerikai Hikaru Nakamurával. Megosztozott a ponton a német Georg Meier és a vietnami Le Quang Liem is.

Az exvilágbajnokok összecsapása, a kilencszeres dortmundi győztes orosz Vlagyimir Kramnyik és a címvédő ukrán Ruszlan Ponomarjov csatája volt a 39. Sparkassen Chess Meeting szuperverseny első fordulójának slágermeccse. A királyindiai védelmű parti bonyodalmaiban Kramnyik ismerte jobban ki magát, a kritikus állásban több ideje volt ellenfelénél. Ponomarjov nehéz állásban döntő hibát vétett, Kramnyik győzelemmel kezdte 18. dortmundi versenyét.

Első dortmundi szereplésén a német Georg Meier döntetlennel rajtolt. A vietnami Le Quang Liem elleni Grünfeld védelmű partija 38 lépés után végződött pontosztozkodással.

A mezőny legfiatalabb résztvevője, a 17 esztendős holland Anish Giri remivel mutatkozott be a dortmundi arénában. Érdekes csatát vívott az amerikai Hikaru Nakamurával, hol egyik, hol másik fél esélyeit gondoltuk jobbnak. A világranglistán hatodik amerikai nagymester minden kísérlete meghiúsult, hogy a nagy tornák hangulatához még kevésbé hozzászokott titán ellenállását megtörje. Küzdelmük örökös sakkal ért véget.

Az első forduló eredményei:

Georg Meir (német, 2656) – Le Quang Liem (vietnami, 2715) döntetlen (Grünfeld védelem, 38)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 42)

Anish Giri (holland, 2701) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2770) döntetlen (Vezércsel, 54)

 A 2. forduló párosítása:

Le – Nakamura

Ponomarjov – Giri

Meier - Kramnyik

Kramnyik,V (2781) - Ponomarjov,R (2764)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Hf3 e5 7.0-0 exd4

Ruszlan Ponomarjov a 7...Hc6-os főváltozatokat nem vállalta.

8.Hxd4 Be8 9.f3 c6 10.Kh1 Hbd7 11.Fe3 a6

Meglepő, de újítás ebben az állásban. 11...d5 fordult elő leggyakrabban, világos mérlege nagyon kedvező.

12.Hc2 He5 13.f4 Heg4 14.Fg1 h5 15.Ff3 Fe6 16.b3

Számításba jött a 16.Vd3 b5 17.Bfd1 Fxc4 18.Vxd6 folytatás.

16...Va5 17.Ve1 b5 18.c5

Vlagyimir Kramnyik gyors reakciója.

18...b4 19.Ha4

 

19...Fc4?!

Nehezen értékelhető a 19...Hxe4 20.Fxe4 Ff5 21.Fxf5 Bxe1 22.Baxe1 gxf5 23.cxd6 pozzíció, a d6 gyalog okozhat kellemetlenséget sötétnek.

20.Vxb4 Vxb4 21.Hxb4 Fxf1 22.Bxf1 Hxe4 23.Hb6

A minőségáldozatért az orosz exvilágbajnok elegendő ellenértéket kapott.

23...Ba7 24.cxd6 Hxd6 25.Fxc6 Be2 26.H6d5 Hc8 27.h3 Hh6?!

Az ukrán exvilágbajnok jobban játszhatott volna 27...a5-tel.

 

28.Bc1! Hf5 29.Fb5! Hg3+ 30.Kh2 Hf1+ 31.Bxf1 axb5 32.Fxa7 Hxa7 33.Kg3 Hc8 34.Bd1

Figyelmet érdemelt a 34.Kf3 Bd2 35.Bf2 Bd1 36.He3 Bb1 37.Bf1 Bb2 38.Bd1 folytatás.

34...Ff8 35.Kf3 Bb2 36.g4 Kg7? Időzavaros hiba.

37.gxh5 Hd6

Könnyű belátni, hogy a 37...gxh5 38.Bg1+ Kh6 39.Bg2 Bb1 40.Bg8 Fxb4 41.Bxc8 utáni végjátékot simán nyerné világos.

38.hxg6 fxg6 39.Hc7 Kf7 40.Hd3 Bxa2 41.He5+ Kf6 42.Hd7+ és sötét feladta

Meier,G (2656) - Le,Quang Liem (2715)
Grünfeld védelem [D97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Vb3 dxc4 5.Vxc4 Fg7 6.e4 0-0 7.Fe2 a6 8.Hf3 b5 9.Vb3 c5 10.dxc5 Fe6 11.Vc2 Hbd7 12.c6 Hb8 13.Hg5 Hxc6 14.Hxe6 fxe6 15.Hxb5

A német Rainer Buhmann a 15.Fe3 Hd4 16.Vd1 Hxe2 17.Vxe2 b4 18.Ha4 Va5 19.Hc5 b3+ 20.Vd2 Vxd2+ 21.Kxd2 Bac8 változatot választotta a vietnami sakkozó ellen a tavalyi sakkolimpián.

15...Bc8 16.Hc3 Hd4 17.Vd3 Hd7 18.0-0 Hc5 19.Vd1 Hxe2+ 20.Vxe2 Vd3 21.Be1 Vxe2 22.Bxe2 Hd3 23.Kf1 Hxb2

A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

24.Fxb2 Fxc3 25.Bd1 Fxb2 26.Bxb2 Bb8 27.Bdb1 Bxb2 28.Bxb2 Bc8 29.Bb6 Bc1+ 30.Ke2 Bc2+ 31.Ke3 Bxa2 32.Bxe6 Kf7 33.Bb6 Ba3+ 34.Kf4 Ba2 35.Kg3 Ba3+ 36.Kf4 Ba2 37.Ke3 Ba3+ 38.Kf4 Ba2 és döntetlen

Giri,A (2701) - Nakamura,H (2770)
Vezércsere [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.Bc1 Hbd7 7.cxd5 exd5 8.e3 c6 9.h3 Be8 10.Fd3 Hf8 11.0-0 Hg6 12.Fh2 Fd6 13.Fxd6 Vxd6 14.Vc2 Be7 15.Bb1 Fd7 16.b4 b6 17.b5 cxb5 18.Fxb5 Fc8 19.Fd3 Fb7 20.Bfc1 He4 21.Va4 f5 22.Hb5 Vd8 23.g3 a6 24.Hc3 b5 25.Vb3 Bc8 26.He2 Bc4 27.h4 Bec7 28.Bc2 Hf8 29.Hf4 h6 30.h5 Ve8 31.Bbc1 Hd7 32.a4

Nagyon erősnek tűnik a 32.Hh4 Vf7 33.a4 folytatás.

32...bxa4 33.Vb2 Bxc2 34.Bxc2 Vc8 35.He1?! Hdf6 36.Vb6 Bc6 37.Va5 Bxc2 38.Hxc2 Ve8 39.Fe2 Kh7 40.Kg2 Ve7 41.Fd3 Vd7 42.Vb4 Hd6 43.He1 Fc8 44.Hf3 a5 45.Vxa5 Hc4 46.Vc5 a3 47.Hh4

47...a2! 48.Fxf5+ Vxf5 49.Hxf5 a1V 50.Vxc8 Hd2 51.Hh4 Vf1+ 52.Kh2 Vxf2+ 53.Kh3 Vf1+ 54.Kh2 Vf2+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban megszületett válogatottunk mesterhármasa.  A csapat-világbajnokság ötödik fordulójában együttesünk a Drezdában ezüstérmes, Hanti-Manszijszkban a harmadik helyen végzett Izrael csapatát 3,5 - 0,5-re győzte  le, zsinórban harmadik meccsén diadalmaskodott. Almási Zoltán sötéttel elért döntetlene volt a nyitány, majd Lékó Péter második győzelmével szerzett vezetést csapatunknak. Balogh Csaba sikere már a mérkőzés megnyerését jelentette. Polgár Judit végjátékban remek technikával érvényesítette előnyét. Az örmények megőrizték vezető pozíciójukat, 2,5-1,5-re nyertek Kína ellen. A pénteki pihenőnap után szombaton folytatódik a pontvadászat. Válogatottunk a harmadik helyről várja  a hatodik fordulóban az Egyesült Államok elleni csatát.

A negyedik forduló szenzációjáról, Azerbajdzsán 3-1-es győzelméről a címvédő Oroszország ellen ír a legtöbbet a nemzetközi szaksajtó, de nem fukarkodnak a dicsérő jelzőkkel, amikor Lékó Péter tisztáldozatos győzelméről tudósítanak. A házivarival éltáblásunk alaposan meglepte Vaszilij Ivancsukot, aki a partiban többször is hibázott, és visszavágtunk az elmúlt két olimpián is elszenvedett vereségért. Az azeriek sakktörténelmi sikere – először nyertek az oroszok ellen – alaposan megváltoztatta a világbajnokság állását, többen, köztük válogatottunk is joggal pályázhat éremszerzésre. A hátralevő öt forduló rendkívüli izgalmakat ígér, és csak mentálisan jól felkészült sakkozók bírhatják a fokozódó feszültséget, amikor egy-egy lépésnek is döntő jelentősége lesz.

Izrael együttesétől Hanti-Manszijszkban balszerencsés meccsen szenvedtünk vereséget,  de ezúttal a világbajnoki kihívó Borisz Gelfandot nélkülözik, és Emil Szutovszkij is a kispadra került. Nálunk nincs változás, a győztes csapaton ne változtass elv érvényesült, a pihenőnap előtt legjobbjainknak még mozgósítani kell energiáikat. Három nagyon nehéz mérkőzés után kicsit könnyebbnek látszik a mai találkozó, de ne feledjük, hogy Izrael négyese legyőzte a házigazdák csapatát.

Lékó Péter és Michael Roiz első partiját játssza, ahogy Polgár Judit és Evgeny Postny és Balogh Csaba és Tamir Nabaty is. Almási Zoltán és Ilia Szmirin hatodszor csap össze, semmi jelentősége, hogy Szmirin 11 éve nyert Zoli ellen, és még négyszer megosztoztak a ponton.

A játéknapon két slágermeccs is lesz, Kína – Örményország és Azerbajdzsán - Ukrajna összecsapás.

A spanyol megnyitások napja, Szmirin a 6.Ve2-es változatot választotta, Juditéknál a Breyer-változat van műsoron, Csaba ellenfele a berlini változatban elkerülte a vezércserés varit. Az éltáblán Péter 1.e4-gyet húzott, Roiz Caro-Kann védelmére a 3.e5-ös változat mellett döntött.

Másfél órai játék után elégedettek lehettünk a pozíciókkal. Péteréknél a nagy kérdés, hogy sötét d3 gyalogjának mi lesz a sorsa, reméljük, hogy elhullik. Zoliéknál egyenlőek az esélyek. Juditék spanyolja már végjátékra egyszerűsödött, kicsit jobb nagymesternőnknek. Csaba állása futópárjával szép reményekre jogosít.

Csaba nyerésre áll, a különböző színű futók mellett Judit szorongatja Postny királyát. Péter állása is egyre biztatóbb, majd kezdeményezése döntő előnyhöz vezetett. Ilia Szmirin és Almási Zoltán a 30. lépésben döntetlenben egyezett meg, biztosan kézben a meccs. Tamir Nabaty tisztet áldozott, Csaba futópárjával nyerni fog, és a 40. lépés után az izraeli sakkozó fel is adta reménytelen állását. Lékó megszerezte második győzelmét, megvan a meccs, Judit még tovább javíthat a gólarányon! A c szabadgyalog eldöntötte a játszmát, Judit győzelmével újabb bravúros nyerés született, 3,5 - 0,5!

Az örmény-kínai meccsen sorban születtek a döntetlenek, Gabriel Szargiszjan volt a nyerőember, Arshak Petroszjan csapata megőrizte vezető pozícióját. Korai volt a nagy öröm az azeri táborban, az ukránok nyerték a rangadót. Alekszander Mojszejenko ismét bástyavégjátékban nyert. Meggyőző játékot mutatott az amerikai válogatott, a tavalyi vb-n bronzérmes indiai csapat igen halovány teljesítményt nyújt.  

Szinte hihetetlen, hogy az egyiptomiak két döntetlent is kiharcoltak az oroszok ellen. Nyikita Vitjugov 158 lépés alatt sem tudta megtörni Mohamed Ezat ellenállását.

Az 5. forduló eredményei:

Magyarország – Izrael  3,5 - 0,5

Lékó Péter (2717) – Michael Roiz (2669) 1 - 0 (Caro-Kann védelem, 30)

Ilia Szmirin (2676) – Almási Zoltán (2726) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Polgár Judit (2699) – Evgeny Postny (2618) 1 - 0 (Spanyol megnyitás,65)

Tamir Nabaty (2584) – Balogh Csaba (2643) 0 - 1 (Spanyol megnyitás,40)

 Egyiptom – Oroszország  1 - 3

Ahmed Adly (2631) – Alekszandr Griscsuk (2746) 0 -1

Bassem Amin (2609) – Jan Nepomnjacsij (2711)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

Mohamed Ezat (2430) – Nyikita Vitjugov (2733)  döntetlen

 Kína – Örményország 1,5 -2,5

Wang Hao (2718) –Levon Aronjan (2805)  döntetlen

Wang Yue (2709) – Szergej Movszeszjan (2700) döntetlen

Li Chao (2669) –Vlagyimir Akopjan (2667) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Gabriel Szargiszjan (2663)  0 - 1

 India – Egyesült Államok  1 - 3

Pentala Harikrishna (2669) – Gata Kamsky (2741) döntetlen

Krishnan Sasikiran (2681) – Alekszander Oniscsuk (2675)  0 - 1

Surya Ganguly (2627) – Yuri Shulman (2617) döntetlen  döntetlen

Parimarjan Negi (2642) – Robert Hess (2609)  0 - 1

 Azerbajdzsán – Ukrajna  1,5 - 2,5

Tejmur Radzsabov (2744) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Vugar Gasimov (2760) – Pavel Eljanov (2697) döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Gadir Guszejnov (2625) – Alekszander Mojszejenko (2715)  0- 1

A világbajnokság állása:

1.Örményország 8 meccspont, 13,5 pont

2. Oroszország 7, 12

3. Magyarország 7, 11,5

4. Ukrajna 6, 10,5

5. Kína 5, 11

6. Azerbajdzsán 5, 11

7. Egyesült Államok 5, 10

8. Izrael 4, 8

9. India 3, 8

10. Egyiptom 0, 4,5

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Örményország

 * 

2

   

 

2

 

8

13.5

0

2

Oroszország

2

 * 

3

   

1

3

   

3

7

12.0

0

3

Magyarország

 

1

 * 

 

 

2

 

7

11.5

0

4

Ukrajna

   

 * 

   

6

10.5

0

5

Kína

   

 * 

2

   

5

11.0

1

6

Azerbajdzsán

 

3

2

 * 

   

3

 

5

11.0

1

7

Egyesült Államok

2

1

   

½

 

 * 

 

3

5

10.0

0

8

Izrael

½

 

½

 

   

 * 

3

4

8.0

0

9

India

   

2

 

1

1

 * 

 

3

8.0

0

10

Egyiptom

½

1

 

   

½

1

 

 * 

0

4.5

0

 A szombati 6. forduló párosítása:

Oroszország – Ukrajna

Izrael – Azerbajdzsán

Egyesült Államok – Magyarország

Örményország – India

Egyiptom – Kína

Lékó,P (2717) - Roiz,M (2669)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 Hbc6 8.Ha3 a6 9.dxc5 d4 10.Va4 Hg6 11.Bd1 Fxc5 12.b4 Fa7

Világosra előnyös a 12...Fxb4 13.Hxd4 Va5 14.Vxa5 Hxa5 15.Hxf5 exf5 16.Hc2 változat.

13.c5 0-0 14.Hc4 Fe4 15.Fe3 d3 16.He1

Hosszas gondolkodás után.

16...Vd5 17.Hd6

 

17...Hgxe5?!

Számításba jött a 17...Hcxe5 18.Hxd3 Fxd3 19.Fxd3 Hxd3 20.Va3 Hge5 21.f4 Hc4 22.Hxc4 Vxc4 23.Bxd3 folytatás.

18.Hxe4 Vxe4 19.Hxd3 Hxd3 20.Fxd3 Vxb4 21.Vc2 Vh4 22.g3 Vh5 23.Bab1 Bab8 24.Fe2 Ve5

 

25.Bd7 Bfd8 26.Bxd8+ Bxd8 27.Bxb7 Bb8 28.Fxa6 Hb4? 29.Va4

Pontosabb volt a 29.Vd1 Hxa6 30.Bxa7 Hc7 31.Ff4 folytatás.

 29...Hd5? 30.Vd4 és sötét feladta

Szmirin,I (2676) - Almási,Z (2726)
Spanyol megnyitás [C86]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Ve2 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d6 9.d4 Fg4 10.Bd1 Vc8 11.a4 Ha5 12.Fc2 b4 13.Fe3 c5 14.dxe5 dxe5 15.Hbd2 bxc3 16.bxc3 Vc7 17.Bab1 Hd7 18.h3 Fe6 19.Hg5 Fxg5 20.Fxg5 f6 21.Fe3 Hb6 22.Hb3 Hb7 23.Ba1 Hc4 24.Fc1 Bfd8 25.Bb1 Bxd1+ 26.Vxd1 Bd8 27.Ve2 Vd7 28.Kh2 Ff7 29.f3 h6 30.Vf2 és döntetlen

Polgár,J (2699) - Postny,E (2618)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.b3 Bb8 16.a4 d5

Postny igen nagy önbizalommal játszotta meg a centrumrobbantást. Krishnan Sasikiran és Sahriyar Mamedgyarov receptje.

17.axb5 axb5 18.Hxe5 Hxe5 19.dxe5 Hxe4 20.Hxe4 dxe4 21.Ff4 Vxd1 22.Baxd1 Fg7 23.Fxe4 Fxe5

 

24.Fc6!

A különböző színű futók mellett nem lesz annyira egyszerű sötét élete.

24...Fxc6 25.Bxe5 Bxe5 26.Fxe5 Bc8 27.Ff6 Kf8 28.g4 Be8 29.Kh2 Be6 30.Bd8+ Be8 31.Bd1 Be6 32.g5 Bd6 33.Ba1 Bd2 34.Ba7 Bxf2+ 35.Kg1 Be2 36.Bxc7 Be6 37.Bc8+ Fe8 38.Kg2 Be2+ 39.Kf3 Be6 40.h4 h5 41.Bb8 Be1 42.c4 bxc4 43.bxc4 Be6 44.c5 Bc6 45.Fe5 Be6 46.Ke4 Ke7 47.Bb7+ Kd8

 

48.Kd4 Fd7 49.Ba7

Gyorsabb volt a nyerés a 49.Bb8+ Fc8 50.Kd5 Kd7 51.Fd6 Be1 52.c6+ Kd8 53.Ba8 Bd1+ 54.Kc5 Bc1+ 55.Kb5 Bb1+ 56.Fb4 változatban.

49...Kc8 50.Fd6 Kd8 51.Ba8+ Fc8 52.Kd5 Be2 53.Kc6 Be6 54.Ba7 f6 55.gxf6 Bxf6 56.Bh7 Be6 57.Bg7 Fa6 58.Kd5 Be2 59.c6 Ke8

 

60.Ba7 Fc8 61.Ba8 Kd8 62.Ff4 Be1 63.Kd6 Bd1+ 64.Kc5 Bb1? 65.Fd2! és sötét feladta

Nabaty,T (2584) - Balogh,Cs (2643)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fe7 6.Be1 0-0 7.c3 a6 8.Fxc6 bxc6 9.d4 exd4 10.cxd4 d5 11.e5 He4 12.Vc2 c5 13.Fe3 c4 14.Hc3 Hxc3 15.bxc3 Fg4

A nyitásból Csaba előnnyel jött ki.

16.Hd2 Vd7 17.Hf1 Ff5 18.Vd2 Bab8

Futópár, a nyílt b vonal feletti uralom, remek állás.

19.Fg5? Fa3 20.Hg3 Fg6 21.f4 h6 22.Ff6 Vg4 23.f5 Bb2 24.Ve3 Fxf5 25.h3 Vg6 26.Vf3 Fe6 27.Fh4 Bfb8 28.Bf1 Vd3 29.Vf4 Vd2 30.Vf3 Vd3 31.Vf4

31...g5 32.Fxg5 hxg5 33.Vxg5+ Vg6 34.Vxg6+ fxg6 35.Bf6 Bb1+ 36.Bxb1 Bxb1+ 37.Kf2 Bb6 38.Bxg6+ Kh7 39.Bf6 Fe7 40.Kf3 Bb2 és világos feladta

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Dortmundban július 21. és 31. között rendezik meg a hagyományos Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. A 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-pontátlagú, 6 résztvevős, kétfordulós viadalon címvédőként az ukrán Ruszlan Ponomarjov játszik. A kilenc dortmundi elsőséggel büszkélkedő orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik tizennyolcadik fellépésére készül. Az amerikai Hikaru Nakamura, a vietnami Le Quang Liem, a holland Anish Giri és a német Georg Maier kapott még meghívást.  Másodszor alkalmazzák az ún. szófiai szabályt, csak kijátszott állásokban lehet remizni!

Dortmund Vlagyimir Kramnyik kedvenc városa. Páratlan az orosz exvilágbajnok sikersorozata, vitrinjében kilenc dortmundi elsőségért járó trófea díszeleg. Kramnyik szponzori szerződéseire hivatkozva mondta le a csapat-világbajnokságon való szereplést. Címvédőként játszik a FIDE kieséses rendszerű világbajnoki rendszerének legfiatalabb bajnoka, a 2002-ben 18 évesen győztes ukrán Ruszlan Ponomarjov. Először kapott meghívást az amerikai Hikaru Nakamura, aki Ponomarjovhoz hasonlóan a csapat-világbajnokságot áldozta fel a dortmundi szereplésért.

Nagy örömünkre Lékó Péter a válogatottban való játékot, a csapat-világbajnokságon együttesünk éltábláját választotta! A vietnami Le Quang Liem a moszkvai Aeroflot-versenyen ismételt, elsősége másodszor is dortmundi meghívót jelentett számára. A 17 esztendős holland Anish Girinek sorozatos sikerei egyre több rangos versenyre szóló invitálást jelentenek, nagy próbatétel lesz az ifjú bajnok számára a viadal. A német Georg Meier újonc a versenyen, a rendezők alighanem nem tudtak meggyezni Arkadij Naiditsch-csal részvételének feltételeiről.

A hagyományokhoz híven már korábban megtartották a sorsolást, így a nagymesterek alaposan készülhettek. Az esztendő negyedik szuperversenye 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú. Kétfordulós a torna, ezért az első körben a 4. és az 5. fordulót felcserélik, hogy elkerüljék a háromszori színismétlést. Az első fordulót július 21-én játsszák, az utolsót pedig július 31-én, 26-án szabadnap lesz a viadalon. A torna hivatalos honlapja: http://www.sparkassen-chess-meeting.de/, élő közvetítés lesz a playchess.com oldalon is.  Újítás, hogy a nagymesterek csak kijátszott állásokban remizhetnek, illetve a jól ismert kritériumok szerint: háromszori lépésismétlés, tükörkép, 50 lépéses szabály.

Ruszlan Ponomarjov címvédőként áll rajthoz

A résztvevők a rajtszámok sorrendjében:

1. Georg Meier (német, 2656)

2. Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781)

3. Anish Giri (holland, 2701)

4. Hikaru Nakamura (amerikai, 2770)

5. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2764)

6. Le Qang Liem (vietnami, 2715)

Az első forduló párosítása:

Meir – Le

Kramnyik – Ponomarjov

Giri - Nakamura

A torna előtt idézzük fel a legfontosabb dortmundi viadalok krónikáját. Vlagyimir  Kramnyik 1995-ben az első helyért Anatolij Karpovval vívott külön versenyt, végül a 20 éves Vlagyimir 7 pontot gyűjtve fél ponttal megelőzte „veterán” honfitársát. Lékó az ukrán Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben a harmadik helyen végzett. Egy évvel később Kramnyik a tornagyőzelemért Viswanathan Ananddal csatázott, végül holtverseny után az orosz nagymestert hirdették ki győztesként. 1997-ben egy ponttal előzte meg  Anandot, 1998-ban hárman osztoztak a dicsőségen, Kramnyik, az angol Michael Adams és az orosz Peter Szvidler triójából ismét Vlagyimir emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

A következő verseny már 19-es kategóriájú volt, a nyolc résztvevő küzdelmében Lékó Péter diadalmaskodott, pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el. Fél ponttal előzte meg Kramnyikot, egy ponttal teljesített többet, mint Karpov, Anand és Adams, három győzelem díszelgett a neve mellett. 2000-ben kilenc nagymester (2752-es átlaggal) és a Deep Junior program versengett, utóbbi Péter balszerencséjére. Nagymesterünk nyerőesélyes állást rontott vesztésre, a két holtversenyes győztes, a 6 pontot szerző Kramnyik és Anand mögött holtversenyben harmadik lett. Ismét az orosz sakkozóé az első hely, bár veretlenségét nem tudta megőrizni, az angol Adams legyőzte, de Anandot fantasztikus partiban kényszerítette kapitulációra.

Tíz éve rendezték meg először hat résztvevővel, két fordulóval a szuperversenyt, s a sakkrajongók igazi csúcstalálkozót kísérhettek fokozott figyelemmel. Kramnyik ezúttal a bolgár Veszelin Topalovval versengett, veretlen maradt, egyszer riválisát is legyőzte, 6,5 pontot gyűjtött, hatodik dortmundi tornagyőzelmének örülhetett. Lékó Péter megőrizte veretlenségét, de csak egyszer tudott nyerni, harmadik lett. A torna nagy szenzációjaként Anand nyeretlenül végzett az utolsó helyen, négy játszmát is vesztett.

2002-ben a Dortmunder Sparkassen az Einstein-csoport világbajnok-jelölti versenyét szponzorálta, amely Lékó Péter fényes diadalát hozta. A csoportmérkőzések során kezdetben még döcögött Péter játéka, csoportjából másodikként jutott tovább. Szárnyalásában többé már nem lehetett megállítani, az elődöntőben Shirov ellen remekelt, majd a döntőben Topalov elleni diadalával végső győztesként, Vlagyimir Kramnyik kihívójaként  ünnepelhettük. 2003-ban a torna óriási szenzációjaként az Aeroflot nyílt verseny megnyerésével a dortmundi részvételt kiharcoló Viorel Bologan, a szupernagymesterek között újoncnak számító moldáviai sakkozó győzött, egy ponttal előzte meg a veretlenségét megőrző Kramnyikot, és a kétszer is kapitulációra kényszerülő Anandot. A világbajnoki döntő körüli huzavona rányomta bélyegét Lékó játékára, több esélyes állást is időzavarban elrontva nyeretlen maradt.

Hét éve a meghívott nyolc résztvevőt két négyes csoportra osztották, majd az első két helyezettek jutottak az elődöntőbe. Lékó a világbajnoki döntő előtt utoljára mérkőzött meg Kramnyikkal, egy csoportban játszottak, a rapid rájátszásban biztosították továbbjutásukat. Az elődöntőben Péter Anandtól szenvedett hosszabbításban vereséget, kettőt remiztek a klasszikus időkontroll szerint, kettőt rapidban, majd a két snelljátszma hozta meg Anand számára a továbbjutást. A döntőben Anand és Kramnyik először kétszer megosztozott a ponton, de a rapid meccset „villámkezű” Vishy 1,5-0,5-re megnyerte, és először emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. A bronzos mérkőzésen a két Péter csapott össze, Szvidler volt a szerencsésebb a rapid kapkodásban, 2,5-1,5-re nyert.

2005-ben a 10 résztvevős versenyen nagy meglepetés született. Az egykori rigai csodagyerek, a hokival is kacérkodó, fizikailag tökéletesen felkészült, a nehéz állásokban is jól küzdő Arkadij Naiditsch nevétől volt hangos a sakkvilág. A 19 éves német nagymester félpontos előnnyel megnyerte a 33. Sparkassen Chess-Meeting szuperversenyt. Messze a legalacsonyabb Élő-pontszámmal rajtolt, de „megleckéztette” az egymásra figyelő, az argentínai világbajnokság előtt „tartaléklángon” játszó szupersztárokat.

Öt éve hetedszer lett a dortmundi szuperverseny győztese Vlagyimir Kramnyik. Az orosz világbajnok a torna utolsó fordulójában a félpontos előnnyel sakkasztalhoz ülő Lékó Pétert győzte le a világos bábukat vezetve. Lékó a vereséggel az angol Michael Adams és az izraeli Borisz Gelfand társaságában holtversenyben harmadikként végzett. Az orosz Peter Szvidler honfitársához hasonlóan 4,5 pontot szerzett, de rosszabb Berger-Sonneborn értékeléssel másodiknak hirdették ki.

2007-ben 20-as kategóriájú volt a viadal, Kramnyik, Anand, Lékó és Gelfand a mexikói világbajnokságra történő felkészülés jegyében játszott. Három újonc is bemutatkozott, a 16 éves Magnus Carlsen mellett az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Jevgenyij Alekszejev. Sok remi született, Kramnyik egypontos előnnyel ért célba, Péter holtversenyben másodikként zárta szereplését.

2008-ban Lékó Pétert harmadszor ünnepelték tornagyőztesként. Okos versenyzéssel, esélyeit jól kihasználva, remek megnyitáselméleti felkészültségét érvényesítve ért elsőként célba. A legfontosabb pillanatban az éllovas német Jan Gustafssonra mért vereséget és vette át a vezetést. A jó szerepléshez nagyon kellett a második játéknapon az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni nyerése, amivel visszavágott a linaresi tornán elszenvedett kettős vereségért.

Kramnyik Kazanyban nem bírt honfitársával, Alekszandr Griscsukkal

Két éve a 20-as kategóriájú, 2744-es Élő-átlagú viadal Vlagyimir Kramnyik győzelmével ért véget. Kramnyik kilencedszer diadalmaskodott kedvenc városában, veretlenül lett első. Másfél évet kellett várnia tornagyőzelemre, utoljára 2007 novemberében a Tal-emlékversenyen aratott fényes diadalt. A tavalyi bonni világbajnoki döntő elvesztése után kislányának születése miatt sorban mondta le meghívásait, csak rapidtornákon szerepelt. A  „sakkéhség” megtette hatását, a verseny tempója, a sok remi nagyon jól megfelelt stratégiájának. Fölös kockázatot nem vállalt, de a nagy rivális, a versenyben akkor félpontos előnnyel vezető 18 éves Magnus Carlsen ellen remekül megérezte az esélyt, gyalogot áldozott, elkerülte az örökös sakkot. Számítása bevált, a 16 évvel fiatalabb ellenfél türelmetlen volt, nagyot hibázott.

A címvédőként rajthoz állt Lékó Péter holtversenyben végzett a második helyen, jobb Berger-Sonneborn pontszáma miatt az ezüstérmesnek járó trófeát vehette át. Lékó megőrizte veretlenségét, a francia Etienne Bacrot elleni győzelme örvendetes volt,  az utolsó fordulóban kecsegtető pozíciót rontott el holtversenyes társa, az orosz Dmitrij Jakovenko ellen. Carlsen jó kezdéssel a 8. fordulóig vezetett, de rutintalansága a szófiai versenyhez hasonlóan megfosztotta a tornagyőzelemtől. A tornán játszott 30 játszmából 8 végződött döntéssel, hétszer nyertek a világossal játszók.

Tavaly az esztendő negyedik szuperversenyét, a 20-as kategóriájú, 2731-es Élő-átlagú tornát kisebb meglepetésre, de megérdemelten nyerte meg a 26 esztendős ukrán Ruszlan Ponomarjov.Először kapott meghívást a Sparkassen-versenyre, és okos versenyzéssel egypontos előnnyel ért célba. Magabiztosságát növelte, hogy a tornát Lékó Péter elleni győzelemmel kezdte, majd parádés játszmában nyert a kilencszeres dortmundi győztes Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Egyetlen vereségét a vietnami Quang Liem Le ellen szenvedte el.

Oly sok rontás, kihasználatlanul hagyott esély után Lékó Péter győzelemmel zárta szereplését. Nagymesterünk három játszmát is vesztett, rendszeresen időzavarba került, ahol többször is hibázott.

38. Sparkassen Chess-Meeting, Dortmund

 
 

1

2

3

4

5

6

 

1.

Ponomarjov, Ruslan

g

UKR

2734

*

*

0

½

1

½

1

½

½

1

1

½

2840

2.

Le Quang Liem

g

VIE

2681

1

½

*

*

½

½

0

½

½

½

1

½

2776

3.

Kramnyik, Vlagyimir

g

RUS

2790

0

½

½

½

*

*

½

1

1

0

½

½

5

2718

4.

Mamedgyarov, Sahriyar

g

AZE

2761

0

½

1

½

½

0

*

*

1

0

½

1

5

2724

5.

Naiditsch, Arkadij

g

GER

2684

½

0

½

½

0

1

0

1

*

*

½

0

4

2668

6.

Lékó, Péter

g

HUN

2734

0

½

0

½

½

½

½

0

½

1

*

*

4

2658

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt játszmája, az orosz Alekszandr Morozevics és a norvég Magnus Carlsen összecsapása pontosztozkodással zárult. A Grünfeld védelmű partiban ellenkező oldalra sáncoltak a nagymesterek, a világranglista-vezető Carlsen kedvezőbb pozícióját nem tudta győzelemig fokozni. A torna doyenje, a spanyol Alekszej Shirov a legfiatalabb résztvevő, a címvédő olasz Fabiano Caruana ellen győzött. Döntetlennel végződött a svájci Yannick Pelletier és a francia Maxime Vachier-Lagrave partija. A pontvadászat a pihenőnap után pénteken folytatódik.

Öt évvel ezelőtt a bieli tornán nagy meglepetésre a 15 esztendős Magnus Carlsen kétszer is vereséget mért Alekszandr Morozevicsre. Az orosz nagymester azóta sok siker mellett megjárta a „hadak útját”, pályafutását hullámvölgyek és nagy sikerek követték. A rendkívül szerény Élő-pontszám méltatlan az egyik legeredetibb sakkot játszó Morozevicshez, az orosz bajnokságon aratott győzelmével meg is kezdte a felzárkózást. A rutinos versenyző úgy gondolta, hogy ritkább változattal több esélye lehet a Magnussal szemben. A különböző oldalra történt sáncolás kiélezte a küzdelmet, Carlsen a kavargásban kisebb előnyt ért el, de Morozevics jól védekezett, majd ellentámadásba lendült. Az érdekes összecsapás logikus végeredménye volt a pontosztozkodás, Magnus megőrizte vezető pozícióját.

A generációs párharc, a legidősebb harcos, Alekszej Shirov és a legfiatalabb résztvevő küzdelme a spanyol sakkozó javára dőlt el. Shirov jól tudta, hogy a tavalyi viadal győztese elméletileg az egyik legképzettebb sakkozó, ezért nem az „elméleti ösvényt” választotta. Sötéttel Caruana kisebb kezdeményezéshez jutott, majd elfogyott a muníciója. Hibás vezérlépésével elvesztette szabadgyalogját. Shirov anyagi előnyét precíz játékkal érvényesítette.

A svájci Yannick Pelletier és a francia Maxime Vachier-Lagrave hibákkal tarkított játszmája remivel végződött. A francia nagymester taktikai csapással egyenlő esélyeket ért el, majd hibája után Pelletier bátrabb is lehetett volna, nyerésre játszva minőségelőnyével.

A 3. forduló eredményei:

Yannick Pelletier (svájci, 2590) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) döntetlen (Királyindiai védelem, 34)

Alekszej Shirov (spanyol, 2714) – Fabiano Caruana (olasz, 2711) 1 – 0 (Futójáték, 63)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) – Magnus Carlsen (norvég, 2821) döntetlen (Grünfeld védelem,

 A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 7 pont

2. Alekszandr Morozevics 5

3. Alekszej Shirov 4

4-6. Fabiano Caruana, Yannick Pelletier és Maxime Vachier-Lagrave 2

 A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 2,5 pont

2. Alekszandr Morozevics 2

3. Alekszej Shirov 1,5

4-6. Fabiano Caruana, Yannick Pelletier és Maxime Vachier-Lagrave 1

 A pénteki 4. forduló párosítása:

Alekszej Shirov – Maxime Vachier-Lagrave

Alekszandr Morozevics – Yannick Pelletier

Magnus Carlsen – Fabiano Caruana

Morozevics,A (2694) - Carlsen,M (2821)
Grünfeld védelem [D80]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Fg5

Alekszandr Morozevics úgy gondolta, hogy ritkább változatban több esélye lehet Magnus Carlsen ellen.

 4...He4 5.Hxe4 dxe4 6.Vd2 Fg7 7.e3 c5 8.d5 Hd7 9.He2 He5 10.Hc3 f5 11.Fe2 Hf7 12.Fh4 0-0 13.f3 exf3 14.gxf3 Vd6 15.Fg3 e5 16.0-0-0

A különböző oldalra történt sáncolás kiélezte az állást.

16...Fd7 17.Kb1 a6 18.e4 f4 19.Ff2 Bab8 20.h4 b5 21.Bc1 Bfc8 22.Ka1 Ff8 23.Hd1

Morozevics meglepő módon a védekezésre koncentrált.

23...a5 24.cxb5 Fxb5 25.Fxb5 Bxb5 26.Hc3 Bb4 27.Bc2 c4 28.Bhc1 a4 29.a3 Bb3 30.Ve2 Va6 31.Hb1 Hd6 32.Hd2 Hb5 33.d6 Hxd6 34.Vf1

 34...Bb7

Számításba jött a 34...Bd3 35.Vh3 Bc6 36.h5 g5 folytatás.

35.Vh3 Be8

 Időzavarban nehéz megtalálni a legjobb esélyt nyújtó 35...c3 36.Ve6+ Bf7 37.bxc3 Be8 38.Va2 Hb5 változatot.

36.h5 g5 37.Fc5 Bc7 38.Fxd6 Vxd6 39.Bxc4

Világos visszanyerte a gyalogot, többé támadás nem fenyegeti.

39...Bxc4 40.Hxc4 Ve6 41.Vg2 Fe7 42.Hd2 Kg7 43.Hb1 Kh6 44.Bc7 Bc8 45.Bxc8 Vxc8 46.Vg4 Vc4

A vezércsere nem adott előnyt a 46...Vxg4 47.fxg4 f3 48.Hd2 f2 49.Ka2 Kg7 50.b3 axb3+ 51.Kxb3 Kf6 változatban.

47.Vf5 Fc5 48.Vxe5 Fd4 49.Vd6+ Kxh5 50.Vd7 Kg6 51.Vf5+ Kh6 52.Vh3+ Kg7 és döntetlen

Shirov,A (2714) - Caruana,F (2711)
Futójáték [C24]

1.e4 e5 2.Fc4 Hf6 3.d3 c6 4.Hf3 Fe7 5.0-0 d6 6.Hbd2 0-0 7.Be1 Hbd7 8.a3 h6 9.Hf1 Hh7 10.Hg3 Hb6 11.Fb3 Hg5 12.c3 Fg4 13.d4 Vc8 14.Vd3 Hxf3+ 15.gxf3 Fe6 16.d5 Fh3 17.f4 exf4 18.Fxf4 Vg4 19.Fd2 Fg5 20.f3 Vh4 21.Fxg5 hxg5!? 22.dxc6 bxc6 23.Hf5 Fxf5 24.exf5 d5 25.Vd4 Vh6 26.Be2 Bfe8 27.Bae1 Bxe2 28.Bxe2 Vd6 29.c4 c5 30.Vd2 d4 31.Vxg5 d3 32.Be4 Hd7 33.Ve7

 

33...Vc6?

A kézitusát követően a címvédő Fabiano Caruana hibázott. 33...Vb6 34.Vxd7 Vxb3 35.Be8+ Bxe8 36.Vxe8+ Kh7 37.Ve4 f6 egyenlő álláshoz vezetett volna.

34.Be3 d2 35.Bd3 Hf6 36.Ve3

Sötét szabadgyalogja elhullott, a parti sorsa is eldőlt ezzel.

36...Vc7 37.Vxd2 Ve5 38.Bd8+ Bxd8 39.Vxd8+ Kh7 40.Vd2 a5 41.Kf1

Shirov királyával biztonságba, a vezérszárnyra igyekszik.

41...Kg8 42.Fd1 Vc7 43.Ke1 Ve5+ 44.Fe2 Vc7 45.Kd1 Hd7 46.h4 Hf6 47.Kc2 Kh7 48.Kb3 Hd7 49.Ka2 Hf6 50.Fd1 Hh5 51.Fa4 f6 52.Fe8 Hf4 53.Vd7 Vb8 54.Ff7 He2 55.Fg6+ Kh8 56.h5 Hd4 57.Kb1 Vg8 58.h6! gxh6 59.Ve7 Hxf3 60.Ff7 Vg1+ 61.Ka2 He5 62.Vf8+ Kh7 63.Fg6+ és sötét feladta

Pelletier,Y (2590) - Vachier-Lagrave,M (2722)
Királyindiai védelem [E94]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hbd7 8.0-0 Ve7 9.Vc2 exd4 10.Hxd4 Be8 11.f3 He5 12.Bad1 Fe6 13.Hd5 Fxd5 14.cxd5 Bac8 15.Bfe1

 15...Hxd5!

Látványos taktikai csapás.

16.exd5 Hg4 17.Fb5 Hxe3 18.Fxe8 Bxe8?

A francia sakkozó hibázott. 18...Fe5 19.Fxf7+ (19.Bxe3 Fxd4) 19...Kxf7 20.Vf2 Hxd1 21.Bxd1 Fxd4 volt a helyes folytatás.

19.Vd2 Fh6 20.Hc2 f5 21.Vd3

Még jobb volt a 21.Vd4 f4 22.Vxa7 Vd7 23.Hxe3 fxe3 24.Bd4 folytatás.

21...f4 22.Hxe3 fxe3 23.Be2 Bf8 24.Vb3 Ve5 25.Bc1 Ff4 26.g3?! Fxg3! 27.hxg3 Bxf3 28.Bg2 Bxg3 29.Vc3 Vf4 30.Bxg3

Yannick Pelletier nyerésre játszhatott volna a 30.Ve1 Bxg2+ 31.Kxg2 Ve4+ 32.Kg3 Ve5+ 33.Kf3 Vxd5+ 34.Kxe3 c6 változatban.

30...Vxg3+ 31.Kh1 Vh3+ 32.Kg1 Vg3+ 33.Kh1 Vh4+ 34.Kg1 Vg3+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Válogatottunk szenzációs győzelmet aratott a csapat-világbajnokság negyedik fordulójában. Csapatunk az olimpiai bajnok Ukrajna négyese ellen 2,5-1,5-re nyert. Az éltáblán Lékó Péter jól előkészített tisztáldozatos házivarival lepte meg Vaszilij Ivancsukot. Az időzavarba került ukrán sakkozó hibázott, elkerülte az örökös sakkot, a 41. lépés után feladásra kényszerült. Almási Zoltán remizett Pavel Eljanovval, Polgár Judit Zahar Efimovval,  Balogh Csaba pedig Alekszander Mojszejenkoval osztozott meg  a ponton. A játéknap bombameglepetése, hogy az azeri együttes 3-1-re legyőzte a címvédő orosz csapatot. Az örmény válogatott átvette a vezetést, csapatunk az ötödik a szoros mezőnyben. A viadalt hihetetlen keresztbeverések teszik nagyon izgalmassá. Az ötödik játéknapon Izrael lesz az ellenfél.

Vaszilij Ivancsuk vezetésével az ukránok eddig két mérkőzést nyertek. India és Egyiptom elleni minimális győzelmük keveset árul el játékosaik igazi formájáról, becsúszott a házigazdák elleni vereség, Ivancsuk többször is fonalas nyerést hagyott ki.

A 2004-es és a 2010-es sakkolimpián diadalmaskodó ukrán csapatban a 42 évével már veteránnak számító Ivancsuk a „vezérevezős”. Mindkét sikerben oroszlánrésze volt, ahogy a 2001-es jereváni vb-n az aranyérem megszerzésében is. Lékó Péterrel igazán jól ismerik egymást, oly sok nagy csatát vívtak már, rapid párharcokat is játszottak. Az 1995-ös dortmundi tornán játszottak először egymással, s azóta még 28 klasszikus gondolkodási idejű játszmában csaptak össze. Ivancsuk számára kedvező a mérleg, hétszer győzött, Péter háromszor kényszerítette őt feladásra,17 partijuk lett remi. Emlékezetes volt a drezdai sakkolimpiai párbajuk, ahol Ivancsuk 127 lépésben nyert, Péter az utolsó pillanatban rontotta a bástya és futó a bástya elleni végjátékot vesztésre. A szép pattkombináció a 2007-es moszkvai villám-világbajnokságon, 215 lépésben lett remi az ütközetük.

Lélektani szempontból is nagyon fontos volt, hogy Almási Zoli tegnap döntetlenre mentette Vugar Gasimov elleni partiját. Még belegondolni is szörnyű, hogy Gasimov kezében volt a pont, de szerencsére d6 lépése végül örökös sakkhoz vezetett. Zoli ma világossal Pavel Eljanovval játszik. Két partiban mérték össze eddig erejüket, 2004-ben, a genfi openen az ukrán sakkozó nyert, a drezdai olimpián Almási Zoli diadalmaskodott. Eljanov állt már sokkal előkelőbben is a ranglistán, a 2697 pont nem tükrözi hűen játékerejét.

Polgár Judit első csatájára készül Zahar Efimenkóval szemben, Balogh Csaba a harmadik összecsapásra Alekszander Mojszejenkóval, kétszer megosztoztak a ponton.

A forduló másik rangadóját Oroszország és Azerbajdzsán vívta. A címvédő az alapcsapattal játszott, Szergej Karjakin és Tejmur Radzsabov küzdött meg az éltáblán. Karjakin tegnap nagy csatában kapott ki Levon Aronjantól, az orosz együttes az örmények elleni 2-2-vel is megőrizte vezető pozícióját. Kapitányuk, a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev interjújában külön kiemelte, hogy remekül felkészültek az örmény sakkozók, Aronjan újítása, tisztáldozata, majd bástyaáldozata váratlanul érte Karjakint. Az azeri kapitány „feladta” taktikáját, Sahriyar Mamedgyarov sötéttel játszott a harmadik táblán.

Vaszilij Ivancsuk és Lékó Péter a spanyol megnyitás Marshall támadásában csatázik. Kellemes visszaemlékezni, hogy a 2004-es brissagói világbajnoki döntő nyocadik partijában Péter milyen zseniálisan nyert Vlagyimir Kramnyik ellen. Nagymesterünk már sokszor megjátszotta, sötétnek aktív tisztjátéka van az áldozott gyalogért.

Péter 18...f4 lépésével tisztet áldozott! Házielemzés, Ivancsuk sűrűn nézegethette a plafont...

Nincs meglepetés a második táblán, Almási Zolinak saját kedvenc fegyvere, a berlini-változat ellen kellett játszania. Judit a Najdorf-változatra készült, Zahar Efimenko óvatos, a g3-as rendszert választotta. Csabáéknál a Szvesnyikov-változat került megjátszásra.

Ivancsuk meglepődött, 19...c5 után még nem húzott, tábla mellett nem könnyű megtalálni a receptet a tisztáldozatra, amit Péter bizonyára a szuper szegedi számítógéppel is elemeztetett.

A megszokott manőverek Zoliék partijában, Csabáéknál sincs sok újdonság a sokat elemzett változatban. Judit kis időhátrányban, de az elkötelező 16...e5 lépését meg kellett gondolnia. Ivancsuk már 40 perce nem húzott! Érthető, mert igazi tündérvarik vannak az állásban. Az ukrán éltáblásnak 23 perce és a lépésenként járón 30-30 másodperce maradt az időkontrollig. 20.Be4 mellett döntött,  20...fxg3 21.hxg3 c4 22.Fc2 Fxg3 után le kell áldoznia  a vezérét, s közel egyenlőek az esélyek.

Judit a kezdeményezéért gyalogot áldozott, Zoli kicsit kedvezőbb állásban félórás időhátrányban volt, Csabáéknál kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Az orosz-azeri meccsen remi lett az éltáblások küzdelme. Tejmur Radzsabov Jaenisch-csele kiállta  a próbát Szergej Karjakin ellen.

Lékó Péter már 50 perce gondolkodik, ellenőrzi a varikat, aligha van jobb, mint a vezéráldozat elfogadása. Lépésismétlés után a 31. lépésben remivel fejeződött be Zahar Efimenko és Polgár Judit partija, a sötét vezér és huszár kettős sakkjai biztosították a fél pontot. 

A második világos partit is elremizte az orosz válogatott, Wang Yue győzelmével vezetést szerzett a kínai csapat. Amire kevesen számítottak, Gadir Guszejnov legyőzte Peter Szvidlert, vezet az azeri együttes! Vugar Gasimov nyert Alekszandr Griscsukkal szemben, 3-1-re győzött az azeri csapat!!!

Ivancsuk elkerülte az örökös sakkos változatot, Péter állása nyerőesélyt ígért. Csaba játszmája a remihez közeledett, Zolinak gyalogelőnye volt, de különböző színű futók a táblán, a 60. lépést követően döntetlen a parti. Csaba rontott,  de sikerrel vívta meg  a küzdelmet.

Lékó Péter a 41. lépés után fogadhatta Vaszilij Ivancsuk gratulációját, Péter győzelme a rangadó megnyerését jelentette 2,5 -1,5-re! A kilenchónapos versenyzési szünet után hihetetlenül értékes győzelem.

Az örmények hozták a kötelező, nagy arányú győzelmet. A kínaiak fiatal csapata "elgázolta" az amerikai négyest. India megszerezte első két meccspontját.

A 4. forduló eredményei:

Ukrajna – Magyarország  1.5 - 2.5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Lékó Péter (2717) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 41)

Almási Zoltán (2726) - Pavel Eljanov (2697) döntetlen (Spanyol megnyitás, 60)

Zahar Efimenko (2706) – Polgár Judit (2699) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Balogh Csaba (2643) – Alekszander Mojszejenko (2715) döntetlen (Szicíliai védelem, 59)

Oroszország – Azerbajdzsán  1 -3

Szergej Karjakin (2788) – Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (2746) – Vugar Gasimov (2760) 0 - 1

Jan Nepomnjacsij (2711) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  döntetlen

Peter Szvidler (2739) – Gadir Guszjnov (2625)  0 - 1

Izrael – India 1,5 - 2,5

Emil Szutovszkij (2700) – Pentala Harikrishna (2669)  0 - 1

Michael Roiz (2669) – Krishnan Sasikiran (2681)  döntetlen

Ilia Szmirin (2676) – Surya Ganguly (2627)  döntetlen

Tamir Nabaty (2584) – G.N. Gopal (2576)  döntetlen

 Egyesült Államok – Kína  0,5 - 3,5

Gata Kamsky (2741) – Wang Hao (2718) döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) –Wang Yue (2709) 0 - 1

Yuri Shulman (2617) -  Li Chao (2669)  0 - 1

Yasser Seirawan (2635)- Yu Yangyi (2672)  0 - 1

Örményország – Egyiptom 3,5 - 0,5

Szergej Movszeszjan (2700) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Vlagyimir Akopjan (2667) – Bassem Amin (2609) 1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Samy Shoker (2475) döntetlen

Robert Hovhanniszjan (2556) – Mohamed Ezat (2430)  1 - 0

A világbajnokság állása:

1.Örményország 6 meccspont, 11 pont

2. Azerbajdzsán 5, 9,5

3. Kína 5, 9,5

4. Oroszország 5, 9

5. Magyarország 5, 8

6. Ukrajna 4, 8

7. Izrael 4, 7,5

8. India 3, 7

9. Egyesült Államok 3, 7

10. Egyiptom 0, 3,5

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Örményország

 * 

   

2

   

 

2

6

11.0

0

2

Azerbajdzsán

 

 * 

2

3

   

3

   

5

9.5

1

3

Kína

 

2

 * 

   

 

 

5

9.5

1

4

Oroszország

2

1

 

 * 

3

     

3

 

5

9.0

0

5

Magyarország

 

 

1

 * 

 

2

   

5

8.0

0

6

Ukrajna

   

 

 * 

 

 

4

8.0

0

7

Izrael

½

 

     

 * 

 

3

4

7.5

0

8

India

 

1

   

2

 * 

   

3

7.0

0

9

Egyesült Államok

2

 

½

1

       

 * 

3

7.0

0

10

Egyiptom

½

       

1

 

½

 * 

0

3.5

0

Az 5. forduló párosítása:

Egyiptom – Oroszország

Kína – Örményország

Indiai – Egyesült Államok

Magyarország – Izrael

Azerbajdzsán – Ukrajna

Ivancsuk,V (2768) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d4 Fd6 13.Be1 Vh4 14.g3 Vh3 15.Ve2 Fg4 16.Vf1 Vh5 17.Hd2

A másik fővari 17.Fe3 Bae8, vagy 17....f5, mindkét színnel sokat kell tudni.

17...f5

Péter négy éve Peter Szvidler ellen a 17...Bae8 18.Bxe8 Bxe8 19.f3 Ff5 20.He4 Fc7 21.Fd2 Vg6 eltérésben remizett.

18.c4

 

18...f4!

Derült égből villámcsapás!

19.cxd5 c5!

Nagymesterünk két villámgyors lépése után Vaszilij Ivancsuk mintegy 50 percet gondolkodott. Nem hitt a szemének, hogy létezik ilyen tisztáldozat?

20.Be4

Volt mit számolnia, szép tündérvarikat is felfedezhettünk a várakozás közepette. 20.Vg2-re  sötétre előnyös a 20...Bae8 21.Be6 c4 22.Fc2 Fxe6 23.dxe6 Bxe6 24.Fe4 f3 25.g4 Vf7 változat.

20...c4 21.Fc2 fxg3 22.hxg3 Fxg3 23.fxg3 Bxf1+ 24.Hxf1 Vh3

 

25.Be3 Bf8 26.Fd2 Ff3 27.Bxf3 Bxf3 28.Fe4 Bxg3+ 29.Hxg3 Vxg3+

 

30.Fg2?

Ivancsuk kockáztatott. 30.Kf1 Vh3+ 31.Kf2 Vh2+ 32.Ke3 Vh3+ 33.Ff3 Vh6+ örökös sakkal remi lett volna.

30...Vd3! 31.Fe1 Vxd4+ 32.Ff2 Vxb2 33.Bf1 Vd2

 Számításba jött a 33...Va3 34.Fe4 c3 folytatás.

 34.Fc5 g6 35.Bf8+ Kg7 36.Bf2

Érdekes volt a 36.Be8 Vg5 37.Fe3 Vg4 38.Ba8 c3 39.Ba7+ Kf6 40.Bxa6+ Kf5 41.Kf2 változat.

36...Vd1+ 37.Bf1 Vd2 38.Kh2

Ivancsuk döbbenetes, nem akart lépést ismételni….

38...c3 39.Bf2 Ve1 40.Fd4+ Kh6 41.Fh3?

 

41...c2! és világos feladta

Almási,Z (2726) - Eljanov,P (2697)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.Hc3 Fd7 10.h3

Az idei orosz csapatbajnokságon Eljanov az olasz Fabiano Caruana ellen vesztett a 10.b3 Kc8 11.Fb2 h5 12.He4 Fe7 13.Bad1 a5 14.a4 c5 15.c4 Ba6 16.Bd3 változatban. Almási Zoli elismert nagy specialistája sötéttel a berlini változatnak, saját kedvenc varija ellen kellett játszania.

10...b6 11.b3 Fe7 12.Fb2 h5 13.Bad1 Kc8 14.He4 Fe6 15.Hfg5 Fxg5 16.Hxg5 a5 17.a4 Kb7 18.Bd3 c5 19.Bfd1 Bae8 20.c4 Kc8 21.g4 hxg4 22.hxg4 He7 23.f3 Hg6 24.B3d2 Hf4 25.Kf2 Hh3+ 26.Hxh3 Bxh3 27.Kg2 Bh7 28.Bh1 Bxh1 29.Kxh1 Bd8 30.Bxd8+ Kxd8

A végjáték világosra kicsit előnyösebb, de a különböző színû futók miatt nem nyerhető.

 

31.Kg2 Ke7 32.Kf2 Fc8 33.Ke3 Ke6 34.Fc3 g6 35.Fe1 Fb7 36.Fh4 Fc6 37.f4 Fb7 38.f5+ gxf5 39.gxf5+ Kxf5 40.Fd8 Fe4 41.e6 fxe6 42.Kd2 e5 43.Fxc7 Ke6 44.Fxb6 Kd6 45.Fxa5 Ff5 46.Fd8 Fg4 47.Fg5 Ff3 48.Fh6 Kc6 49.Fg7 e4 50.Fh6 Fg4 51.Fe3 Ff5 52.a5 Fc8 53.Ff2 Fg4 54.a6 Kb6 55.Fxc5+ Kxa6 56.b4 Kb7 57.b5 Fe6 58.Kc3 Ff7 59.Fe3 Fe6 60.Kd4 Ff7 és döntetlen

Efimenko,Z (2706) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B80]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.g3 d6 7.Fg2 Fd7 8.0-0 Hf6 9.Hce2 Bc8 10.b3 b5 11.Hxc6 Fxc6 12.Vd3 Fe7 13.Hd4 Fd7 14.a4 Va5 15.Fd2 b4 16.Bfc1 e5

Elkötelező lépés, Judit ellenjátékban bízott.

17.Hf5 Fxf5 18.exf5 d5 19.c3 0-0 20.cxb4 Fxb4 21.Bxc8 Bxc8 22.Fxb4 Vxb4 23.Vxa6

Efimenko a23.Fxd5 e4 24.Vxa6 Bd8 25.Fc4 e3 bonyodalmakat nem kedvelte.

23...Vc3 24.Vf1 e4 25.a5

 

25...e3! 26.fxe3 Vxe3+ 27.Kh1

Az ukrán sakkozónak nem tetszett a 27.Vf2 Vc3 28.Ve1 Vd4+ 29.Kh1 He4 30.Ba2 változat.

27...Hg4 28.Be1 Hf2+ 29.Kg1 Hh3+ 30.Kh1 Hf2+ 31.Kg1 és döntetlen

Balogh ,Cs (2643) - Mojszejenko,A (2715)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4 b4 12.Hc2 0-0 13.h4 Fe6 14.g3 Bb8 15.b3 g6 16.Hxf6+ Vxf6 17.Fg2 Bfd8 18.0-0 a5 19.Ve2 Ve7 20.Bad1 a4 21.Kh2 Ba8 22.Fh3 Fxh3 23.Kxh3 axb3 24.axb3 Ba2 25.Vd3 Bda8 26.Kg2 B8a6 27.Ba1 Bxa1 28.Hxa1 Hd4 29.Hc2 Hxc2 30.Vxc2 h5 31.Bd1 Va7 32.Bd2 Kg7 33.Vd1 Ba1 34.Vf3 Va6 35.Bd5 Bc1 36.Bb5 Bc3 37.Vd1 Va8 38.Vd5 Vxd5 39.cxd5 Bxb3 40.Bb6 f5 41.exf5 gxf5 42.Bxd6 Bd3 43.Bb6 b3 44.d6 Kf7 45.Bb7+ Ke6 46.d7 Ke7 47.Kf1 e4 48.Kg2 Kd8 49.Kf1 Bd1+ 50.Kg2 Bb1 51.Kh2 Bb2 52.Kg1 Ke7 53.Kf1 Bb1+ 54.Kg2 Kd8 55.Kh2 Ke7 56.Kg2 Bb2 57.Kg1 Kd8 58.Kf1 Bb1+ 59.Kg2 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bieli szuperverseny második fordulójában Magnus Carlsen könnyed játékkal, 33 lépésben nyert a spanyol Alekszej Shirov ellen. A norvég világranglista-vezető a Meráni-változatban megnyitáselméleti párbajban múlta felül ellenfelét, második győzelmét aratta. A háromszoros tornagyőztes orosz Alekszandr Morozevics ajándékba kapta a pontot a rosszul számoló francia Maxime Vachier-Lagravétől. A svájci Yannick Pelletier remizett az olasz Fabiano Caruana ellenében. A viadalon a győzelmet 3 ponttal díjazzák, a remi egy pontot ér. A harmadik fordulóban Morozevics-Carlsen összecsapásra kerül sor.

Magnus Carlsen a bieli torna első fordulójába „túlórázott”, hogy a vezérvégjátékban érvényesítse anyagi előnyét a svájci Yannick Pelletier ellen. A második játéknapon meglepő könnyedséggel győzte le a svájci Alekszej Shirovot. A norvég világranglista-vezető házielemzésével szemben Shirov tehetetlen volt. A spanyol sakkozó tisztjei egyre szánalmasabb helyzetbe kerültek, Magnus még pontosabban is játszhatott volna, de a középen rekedt sötét király nem találhatott védelmet, csak 33 lépésig tartott a parti.

Ajándékba kapta a pontot a korábbi háromszoros bieli tornagyőztes orosz Alekszandr Morozevics. A Grünfeld védelmű partiban a francia Maxime Lagrave-Vachier veszélyes támadáshoz jutott, de a kritikus pillanatban alaposan elszámolta magát. Az érthetetlen tisztáldozatot Moro „megköszönte”, az egész pontot begyűjtötte.

Az olasz Fabiano Caruana második kecsegtető állását is remire rontotta, a svájci Yannick Pelletier a bástyavégjátékban kiharcolta a döntetlent.

A 2. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 41)

Magnus Carlsen (norvég, 2821)  – Alekszej Shirov (spanyol, 2714) 1 – 0 (Félszláv védelem, 33)

Fabiano Caruana (olasz, 2711) - Yannick Pelletier (svájci, 2590) döntetlen (Francia védelem, 59)

A verseny állása:

1.Magnus Carlsen 6 pont

2. Alekszandr Morozevics 4

3. Fabiano Caruana 2

4-6. Alekszej Shirov, Yannick Pelletier és Maxime Vachier-Lagrave 1

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 2 pont

2. Alekszandr Morozevics 1,5

3. Fabiano Caruana 1

4-6. Alekszej Shirov, Yannick Pelletier és Maxime Vachier-Lagrave 0,5

A 3. forduló párosítása:

Yannick Pelletier – Maxime Vachier-Lagrave

Alekszej Shirov – Fabaiano Caruana

Alekszandr Morozevics – Magnus Carlsen

Carlsen,M (2821) - Shirov,A (2714)
Félszláv védelem [D48]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 e6 5.e3 Hbd7 6.Fd3 dxc4 7.Fxc4 b5 8.Fd3 Fb7 9.0-0 a6 10.e4 c5 11.d5 c4 12.Fc2 Vc7 13.Hd4

Főváltozatnak 13.dxe6 számít, de Magnus szereti kerülni a legdivatosabb varikat.

13...e5 14.Hf5 g6 15.Hh6 Hh5

 

16.g3

Borisz Gelfand 1993-ban Alekszej Drejev ellen a 16.Vf3 Hf4 17.Hxf7 Kxf7 18.g3 g5 19.gxf4 gxf4 20.Vh5+ Ke7 21.Vh4+ Kf7 változatban kitért a lépésismétlés elől, elvesztette a játszmát.

16...Fc5 17.Vf3 Bf8 18.Fd2 Fd4 19.b4! cxb3?! 20.Fxb3

Magnus a 16.g3-mal bevezetett tervvel megnyerte a megnyitáselméleti párbajt.

20...Vd6 21.Bac1 Hg7 22.a4 f5 23.axb5 f4 24.He2 Fb6 25.bxa6 Fxa6 26.Fc4

Nem a legerősebb folytatás, de nem veszélyezteti a nyerést. 26.gxf4 exf4 27.Fa4 döntő fölényhez vezetett volna.

26...g5?! 27.Fxa6 Bxa6 28.Bc8+ Fd8 29.Hf5 Hxf5 30.exf5 Hf6 31.Vd3 Ba7 32.Vb5+ Vd7

 

33.Bxd8+! és sötét feladta

Vachier-Lagrave,M (2722) - Morozevics,A (2694)
Grünfeld védelem [D87]

1.c4 Hf6 2.Hc3 d5 3.cxd5 Hxd5 4.e4 Hxc3 5.bxc3 g6 6.d4 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 Vc7 11.Bc1 b6 12.Vd2 Fb7 13.Fh6 Bad8 14.Fxg7 Kxg7 15.f4 Vd7 16.Fb5 Ve6 17.f5 Vd6 18.Fxc6 Fxc6 19.d5 Fd7 20.c4 Ve5 21.Bc3 Bh8 22.Bh3 f6 23.Vf4 b5 24.Vh6+ Kf7 25.Hf4 Bdg8

 

26.He6

Világos előnyéhez vezetett volna a 26.Be3 Ke8 27.cxb5 Fxb5 28.Bfe1 folytatás.

26...bxc4 27.Ba3 Vxe4 28.Hg5+?

A francia titán elszámolta magát. A 28.fxg6+ Bxg6 29.Hg5+ Bxg5 30.Vxg5 Bg8 31.Vh5+ Kf8 32.g3 c3 33.Bxa7 Ve3+ 34.Kh1 c2 35.Vxh7 Vf3+ 36.Bxf3 c1V+ 37.Kg2 Vd2+ 38.Bf2 Vxd5+ 39.Kg1 Vd1+ fonalasnak tűnő változat remi lett volna.

28...fxg5 29.fxg6+ Ke8 30.Bxa7 hxg6 31.Ba8+ Fc8 32.Vxg5 Kd8 33.d6 Vd4+ 34.Bf2 Vd1+ 35.Bf1 Vd4+ 36.Bf2 Vd1+ 37.Bf1 Vxd6 38.h3 Vd4+ 39.Kh1 Bf8 40.Be1 Bf6 41.Vg3 Bhf8 és világos feladta

Caruana,F (2711) - Pelletier,Y (2590)
Francia védelem [C10]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Hd7 5.Hf3 Hgf6 6.Hxf6+ Hxf6 7.Fd3 c5 8.Fe3 Vc7 9.Ve2 a6 10.0-0 b6 11.dxc5 Fxc5 12.Fxc5 Vxc5 13.Ve5 Vxe5 14.Hxe5 Ke7 15.a4 Fb7 16.Ba3 a5 17.f4 g6 18.Be1 Bhd8 19.g3 Bab8 20.Bb3 Fa8 21.Bc3 Bbc8 22.Bxc8 Bxc8 23.Kf2 Hd7 24.Hxd7 Kxd7 25.h4 h5 26.Ke3 Bc5 27.Kd2 Fc6 28.b3 Kd6 29.c3 Fd7 30.Be4 Bd5 31.Ke3 Bc5 32.Fc4 b5 33.Bd4+ Kc7 34.axb5 Fxb5 35.Fxb5 Bxb5 36.b4 axb4 37.cxb4 e5 38.fxe5 Bxe5+ 39.Be4 Bb5 40.Bf4 f5 41.Bd4 Be5+ 42.Kf4 Be6 43.Kg5 Kc6 44.Bd8 Be3 45.Kxg6 Bxg3+ 46.Kxh5 f4 47.Bf8 f3 48.Bf5 Kb6 49.Kh6 Kc6 50.h5 Kb6 51.Kh7 Kc6 52.h6 Kb6 53.Kh8 Kc6 54.h7 Kb6 55.Bf8 Kb5 56.Bb8+ Kc6 57.b5+ Kc7 58.Bg8 f2 59.Bf8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban, a csapat-világbajnokság 3. fordulójában válogatottunk emlékezetes nagy csatában 2,5-1,5-re legyőzte a 2009-es kontinensbajnok azeri csapatot. Lékó Péter remizett Tejmur Radzsabovval, Polgár Judit remek játékkal nyert Rauf Mamedov ellen. Balogh Csaba izgalmas partija pontosztozkodással zárult Sahriyar Mamedgyarovval. Almási Zoltán örökös sakkal kiharcolta a remit Vugar Gasimovval szemben. Az örmény-orosz csúcsrangadó döntetlennel zárult, Levon Aronjan legyőzte Szergej Karjakint, Peter Szvidler nyert a címvédő együttesből két remi mellett. A forduló meglepetése az izraeli csapat 2,5-1,5-ös győzelme a házigazdák ellen. A negyedik játéknapon válogatottunk az olimpiai bajnok Ukrajnával játszik.

A második játéknapon a címvédő orosz válogatott elleni 3-1-es vereségben főszerepet játszottak nagymestereink időzavarai, gyorsabban kell dönteni a lépésjelöltek között, jobban vigyázni az időre. A sorsolás szeszélye folytán újabb nehéz rangadó várt csapatunkra, a 2009-es Európa-bajnokságon aranyérmes azeri együttes volt az ellenfél.  A tavaly januárban megrendezett vb-n, Bursában negyedikek voltak. A vártnál gyengébb szereplésüket, ahogy a sakkolimpián való gyengélkedésüket is többen grúz kapitányukkal, Zurab Azmaiparasvilivel kialakult konfliktussal  magyarázták. A szövetségük nagyot lépett, leigazolták az ukránokkal kétszeres olimpiai aranyérmes  kapitányt, Vlagyimir Tukmakovot. Sikerült rendezni a viszonyt Vugar Gasimovval is, aki lemondta a bieli meghívást, hogy játszhasson a válogatottban. Folytatták a taktikájukat, a legmagasabb Élő-pontszámú nagymesterük, Sahriyar Mamedgyarov a negyedik táblásuk, tőle világossal egész pontokat várnak.

 A tavalyi sakkolimpián meccsünk az azeriekkel 2-2-vel ért véget. Lékó Péter remizett Mamedgyarovval, Almási Zoltán sötéttel kikapott Tejmur Radzsabovtól, Polgár Judit megosztozott a ponton Rauf Mamedovval, Balogh Csaba legyőzte Gadir Guszejnovot.

 Az éltáblán Lékó Péter két sötét partija után világossal játszhatott. Radzsabov a kazanyi világbajnok-jelölti párharcban nagyszerű elméleti felkészüléssel egyenrangú ellenfele volt Vlagyimir Kramnyiknak, végül az emlékezetes sakkórás baki pecsételte meg sorsát. Péter remek mérleggel büszkélkedhet Tejmurral szemben, öt nyerése mellett 11 döntetlen született még a klasszikus időbeosztású játszmáikban.

 Almási Zoltán kettős vereséggel kezdett, nyerőesélyes, jó állást, tartható pozíciót vesztett el időzavaraiban. Két világos partit követően sötéttel küzdött meg Gasimovval, akivel korábban négyszer remizett. Nagyon bíztunk Juditban, aki világossal Mamedovval játszott. Balogh Csabának sötéttel kellett megálljt parancsolni a kettős győzelemmel rajtoló Mamedgyarovnak.

A címvédő orosz válogatott két meggyőző győzelemmel a tarsolyában várta a presztízscsatát az örményekkel. A világranglista harmadik és negyedik helyezettje, Levon Aronjan és Szergej Karjakin viaskodott  az éltáblán. Kíváncsian vártuk a Kína-Izrael összecsapást. Az ukránoknak második fordulóbeli vereségük után égető szükségük lett volna a győzelemre.  

Elindultak a sakkórák... Az éltáblán Radzsabov a kedvenc királyindiai védelmére szavazott. Zoli ellen a vezérindiai védelemben Gasimov a 4.a3-as varit játszotta meg. A várakozásnak megfelelően Judit a szicíliai védelem Maróczy-változatában csatázott Mamedovval, míg Mamedgyarovéknál a szláv védelem egyik éles változata került megjátszásra.

A kezdetben oly magabiztos Radzsabov 16.Vd2-öt követően elgondolkodott. Kis előnyt éreztem Péternél, egy pillanatban mintegy 20 perces időelőnye is volt, de a bonyolult állásban végül a 32. lépés után döntetlenben egyeztek meg. Almási Zoli  gond nélkül egyenlített ki, majd vezérmanőverét követően hátrányba került. Joggal aggódhattunk. Juditnál a szisztémában a megszokott pici előny, futópárja érezhetően uralta a táblát, Mamedov nem is tudott mit kezdeni állásával. 24…a3 25.b4 Ha4 26.Bb3 után már biztosak lehettünk nagymesternőnk győzelmében. Judit már válogathatott a nyerések között, a 48. lépését követően Mamedov kapitulált, vezetéshez jutott válogatottunk. Csaba tisztet áldozott, két gyalogot kapott cserébe, a vezérszárnyi szabadgyalogok bőséges ellenértéket adtak. Kisebb időzavarban Csaba rossz lebonyolítást választott, a bástyavégjátékban gyaloghátránya volt, de aktív bástyájával kiharcolta a döntetlent.

Zoli partija döntötte el ismét a meccspontok sorsát. Gasimov az egyenlítésért, Zoli a mérkőzés megnyerését jelentő remiért küzdött. Gasimov hibázott, karnyújtásnyira az áhított remi! Örökös sakk a vége, megvan a remek 2,5-1,5-ös győzelem!

Az örmény-orosz mérkőzésen lépésismétlést követően 24 lépésben remizett Alekszandr Griscsuk és Szergej Movszeszjan. Két vereség után első fél pontjának örülhetett az egyiptomi Ahmed Adly.Két remit beírtak az örmény-orosz meccsen, az éltáblán Aronjan nyerőesélyes vezérvégjátékot játszott Karjakinnal. Szargiszjan sokáig jól tartotta magát Szvidlerrel szemben, de vgül a négyszeres olimpiai bajnok nyert a kétszeres aranyérmessel szemben. Aronjan győzelme az örmény csapat számára a kiegyenlítést jelentette.

A játéknap meglepetését Izrael négyesének sikere jelentette, a házigazdák együttese elszenvedte első vereségét. Alaposan megizzadt a minimális győzelemért az ukrán válogatott, Mojszejenko 104 lépésben nyert.

A 3. forduló eredményei:

Magyarország – Azerbajdzsán  2,5 - 1,5

Lékó Péter (2717) –Tejmur Radzsabov (2744) döntetlen (Királyindiai védelem, 32)

Vugar Gasimov (2760) – Almási Zoltán (2726) döntetlen (Vezérindiai védelem, 55)

Polgár Judit (2699) – Rauf Mamedov (2679) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48)

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Balogh Csaba (2643) döntetlen (Szláv védelem, 59)

Örményország – Oroszország  2 - 2

Levon Aronjan (2805) – Szergej Karjakin (2788)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) – Alekszandr Griscsuk (2746)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Jan Nepomnjacsij (2711)  döntetlen

Gabriel Szargiszjan (2663) – Peter Szvidler (2739) 0 - 1

Egyiptom – Egyesült Államok 0,5 - 3,5

Ahmed Adly (2631) – Gata Kamsky (2741)  döntetlen

Bassem Amin (2609) – Alekszandr Oniscsuk (2675) 0 - 1

Essam El Gindy (2510) –Yasser Seirawan (2635)  0 - 1

Samy Shoker (2475) – Robert Hess (2609)  0 - 1

Kína – Izrael 1,5 - 2,5

Wang Hao (2718) – Emil Szutovszkij (2700)  döntetlen

Wang Yue (2709) –Michael Roiz (2669) döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Ilia Szmirin (2676)  döntetlen

Ding Liren (2654) – Tamir Nabaty (2584)  0 - 1

 India – Ukrajna  1,5 - 2,5

Pentala Harikrishna (2669) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  döntetlen

Krishnan Sasikiran (2681) – Pavel Eljanov (2697)  döntetlen

Primarjan Negi (2642) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

G.N. Gopal (2576) – Alekszander Mojszejenko (2715)  0 - 1

A világbajnokság állása:

1.Oroszország 5 meccspont, 8 pont

2. Örményország 4, 7,5

3. Ukrajna 4, 6,5

4. Izrael 4, 6

5. Azerbajdzsán 3, 6,5

6. Egyesült Államok 3, 6,5

7. Kína 3, 6

8. Magyarország 3, 5,5

9. India 1, 4,5

10. Egyiptom 0, 3

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

Oroszország

 * 

2

     

3

 

3

   

5

8.0

0

2

Örményország

2

 * 

 

 

2

       

4

7.5

0

3

Ukrajna

   

 * 

     

 

4

6.5

0

4

Izrael

 

½

 

 * 

   

   

3

4

6.0

0

5

Azerbajdzsán

       

 * 

 

2

3

 

3

6.5

0

6

USA

1

2

     

 * 

     

3

6.5

0

7

Kína

   

2

 

 * 

     

3

6.0

0

8

Magyarország

1

     

   

 * 

2

 

3

5.5

0

9

India

   

 

1

   

2

 * 

 

1

4.5

0

10

Egyiptom

   

1

 

½

     

 * 

0

3.0

0

A 4. forduló párosítása:

Oroszország – Azerbajdzsán

Ukrajna – Magyarország

Izrael – India

Egyesült Államok- Kína

Örményország – Egyiptom

Lékó,P (2717) - Radzsabov,T (2744)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.Fe3 Hg4 8.Fg5 f6 9.Fh4 g5 10.Fg3 Hh6 11.h3 exd4 12.Hxd4 Hc6 13.0-0 f5 14.Hxf5 Hxf5 15.exf5 Fxf5 16.Vd2 Kh8 17.Bad1 Hd4 18.Fg4 Fg6 19.Bde1 Hc2 20.Bc1 Hb4 21.Fe2 a5 22.b3 Ha6 23.Fd3 Fxd3 24.Vxd3 Hc5 25.Vd2 Vd7 26.f3 Bae8 27.Bcd1 h6 28.Hd5 b6 29.Bfe1 He6 30.Ff2 Vf7 31.Be2 Fe5 32.Be4 Bg8 és döntetlen

Gasimov,V (2760) - Almási,Z (2726)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Vc2 Hxc3 8.bxc3 Fe7 9.e4 0-0 10.Fd3 c5 11.0-0 Vc7 12.Ve2 Hd7 13.Fe3 Bac8 14.Hd2 Bfd8 15.a4 cxd4 16.cxd4 Vc3 17.Fc4 Hf6 18.Bfc1 Va5

Figyelmet érdemelt a 18...Vb2 19.Bab1 Va3 20.f3 Fa6 változat.

19.f3 Vh5 20.Bcb1 Hd7 21.a5

Világos kezdeményezéshez jutott.

21...Fg5 22.axb6 axb6 23.Ba7 Fxe3+ 24.Vxe3 Fc6 25.Fe2 b5 26.Bc1 Hf8 27.Bc5 Vh4 28.g3 Vf6 29.Hb3 Fe8 30.Vc1 Ba8 31.Bxa8 Bxa8 32.Bc8 Bxc8 33.Vxc8 Fd7 34.Vc5 Vh6 35.f4 Vg6 36.Hd2 Vf6 37.Hf3 Vd8 38.Fxb5 Fxb5 39.Vxb5 Va8

 

 40.d5

Viharfelhők gyülekeztek nagymesterünk állása felett.

40...Va7+ 41.Kg2 Va2+ 42.Kh3 exd5 43.exd5 Vc2 44.Hd4

Gasimov szerencsére alaposan elgondolkodta idejét.

44...Vd1 45.Vc4 h5 46.Hc6 Hd7 47.He5 Hxe5 48.fxe5 g5!?

 

49.d6?

Aggódhattunk volna a 49.Vc8+ Kg7 50.Vf5 Vxd5 51.Vxg5+ Kf8 52.Vxh5 után.

 49...Vf3!

Már karnyújtásnyira volt a remi!

50.e6 fxe6 51.d7 g4+ 52.Kh4 Vf6+ 53.Kxh5 Vf5+ 54.Kh4 Vh7+ 55.Kxg4 Vf5+ és döntetlen

Polgár,J (2699) - Mamedov,R (2679)
Szicíliai védelem [B36]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 g6 5.c4 Hf6 6.Hc3 Hxd4 7.Vxd4 d6 8.Fe2 Fg7 9.Fe3 0-0 10.Vd2 a5 11.f3 a4 12.Bc1 Va5 13.Bc2 Fd7 14.0-0 Fc6 15.Bfc1 Hd7 16.Hd5 Fxd5 17.Vxa5 Bxa5 18.cxd5

Tetszetős állás, Judit futópárjával, aktívabb haderejével lépésről lépésre erősíthette pozícióját.

18...Hc5 19.Kf1 b6 20.Bb1 f5 21.exf5 Bxf5 22.Bd1 Ba8 23.h4 a3?

Mamedovnak elfogyott a türelme, nagy hibát követett el.

24.b4 Ha4 25.Bd3 Hb2

 

26.Bb3! Bxd5 27.Fxb6 Bb8 28.Fa7 Bb7 29.Fe3 Fd4 30.Fc1

Még egyszerűbb volt a 30.Bd2 Fxe3 (30...e5 31.Bdxb2 Fxb2 32.Fc4 Bbb5 33.Bd3) 31.Bxd5 Fc5 32.Bxa3 Bxb4 33.Bb3 folytatás.

30...Ba5 31.bxa5 Bxb3 32.Fc4+

Judit válogathatott a nyerések között.

32...Hxc4 33.axb3 Hb2?!

 

34.a6 a2 35.a7 a1V 36.Bc8+ Kf7 37.a8V Vxa8 38.Bxa8 Hd3 39.Fg5 h5 40.Ke2 Hb4 41.Ba4 Hc6 42.Bc4 Fc5 43.Fe3 He5 44.Bf4+ Ke6 45.b4 Fxe3 46.Kxe3 Kd5 47.Bd4+ Kc6 48.Be4 és sötét feladta

Mamedgyarov,S (2765) - Balogh,Cs (2643)
Szláv védelem [D10]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 dxc4 4.e4 b5 5.a4 b4 6.Ha2 Hf6 7.e5 Hd5 8.Fxc4 e6 9.Hf3 a5 10.Fe3 Fe7 11.Hc1 Fb7 12.Hb3 Hd7 13.0-0 0-0 14.Bc1 Hxe3 15.fxe3 Hb6 16.Fd3 Hxa4 17.Vc2 g6 18.Ba1

 

18...Hxb2!

A tisztáldozatért Csaba bőséges ellenértéket kapott.

19.Vxb2 a4 20.Hbd2 c5 21.Fe4 Vb8 22.Fxb7 Vxb7 23.Hc4 b3 24.Hd6 Vb4 25.dxc5 Vxc5 26.Vd4 Vxd4 27.Hxd4

 

27...b2 28.Ba2 Bfb8 29.Bb1 a3 30.Kf2 Ba6 31.Ke2 Fxd6

A csere kiengedte az előnyt.

32.exd6 Kf8 33.Hf3

Mamedgyarov kapkodott. 33.Hc2 Bb3 34.Hxa3 Baxa3 35.Bxa3 Bxa3 36.Bxb2 Ke8 37.Bb8+ Kd7 38.Bb7+ volt a korrekt folytatás.

 33...Ke8 34.He5 f6?! 35.Hc4?!

Jobb volt a 35.d7+ Ke7 36.Bxa3 Bxa3 37.Hc6+ Kxd7 38.Hxb8+ Kc7 39.Bxb2 h5 40.Kf3 Ba8 41.Bc2+ Kxb8 42.Bc6 Ba5 43.Bxe6 folytatás.

35...Ba4 36.Hxa3 Bb3?!

 

37.Baxb2 Bxb2+ 38.Bxb2 Bxa3 39.Bb7

Váratlanul Csabának a remiért kellett küzdenie.

39...Ba2+ 40.Kf3 Bd2 41.Be7+ Kf8 42.Bxe6 Kf7 43.Be7+ Kf8 44.Bd7 Ke8 45.Bxh7 Bxd6 46.Bg7 g5 47.g3 Kf8 48.Ba7 Bd2 49.h3 Bh2 50.Kg4 Be2 51.Ba3 Kf7 52.Kh5 Bh2 53.Ba7+ Ke6 54.Ba6+ Kf7 55.Kg4 Be2 56.Kf3 Bh2 57.Kg4 Be2 58.Kf3 Bh2 59.Kg4 és döntetlen

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bielben, a svájci üdülővárosban megkezdődött az esztendő harmadik szuperversenye. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen sötéttel nyert, hosszú vezérvégjátékban érvényesítette anyagi előnyét a svájci Yannick Pelletierrel szemben. Megosztozott a ponton a spanyol Alekszej Shirov és az orosz Alekszandr Morozevics. Az olasz Fabiano Caruana előnyösebb állását remire rontotta a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen.

A tornán elsőként a Alekszej Shirov és Alekszandr Morozevics francia védelmű partija fejeződött be. Bielben korábban háromszor is tornagyőztes Morozevics érdekes újítással lepte meg Shirovot, 24 lépés kellett a lépésismétléses remijükhöz.

Kedvező esélyű állását időzavarban elrontotta a címvédőként rajtoló olasz Fabiano Caruana, a két évvel ezelőtti győztes francia Maxime Vachier-Lagrave a legjobb pillanatban talált ellenjátékot.

Négy év elteltével láthatják ismét a bieli arénában Magnus Carlsent. A svájci Yannick Pelletierrel a Grünfeld védelem egyik éles változatában vívott elméleti párbajt. Pelletier a kritikus pillanatban rossz döntést hozott, visszaadta a minőséget, a cserekombinációt anyagi hátránnyal zárta. Magnus vezérvégjátékra egyszerűsített. Királya a vezérszárnyi szabadgyalogok segítségére sietett, a sok-sok sakkból sikerrel ellépett. Pelletier 88 lépés után adta fel reménytelen állását.

Az első forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2711) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722) döntetlen (Szicíliai védelem, 45)

Yannick Pelletier (svájci, 2590) – Magnus Carlsen (norvég, 2821) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 88)

Alekszej Shirov (spanyol, 2714 ) – Alekszandr Morozevics (orosz, 2694) döntetlen (Francia védelem, 24)

 A 2. forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave – Alekszandr Morozevics

Magnus Carlsen – Alekszej Shirov

Yannick Pelletier – Fabiano Caruana

Pelletier,Y (2590) - Carlsen,M (2821)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 b6 10.0-0 Fb7 11.d5 Fxc3 12.Fc4 Fg7 13.Vd3 Vc8

A nagymesterek gyorsan játszottak, az éles változatot mindketten alaposan elemezték.

14.Fg5 Be8 15.e5 e6 16.dxe6 fxe6 17.Bbd1 Fxf3 18.Vxf3 Hc6 19.Fb5 Hxe5

Több esélyt adott, mint a 19...Hd4 20.Bxd4! cxd4 21.Bc1! Vb8 22.Fxe8 Vxe8 23.Bc7 Fxe5 (23...Bc8 24.Bxg7+ Kxg7 25.Vb7+ Kg8 26.Fh6 Vf8 27.h4) 24.Be7 Vf8 25.Vh3 Fg7 26.Vxe6+ Kh8 27.Ve4 változat.

20.Ve4 Hf7 21.Fh4 Fd4

 22.Bxd4?!

A svájci nagymester félt a d4-re lépett futótól? 22.Fxe8 Vxe8 23.Bfe1 e5 egyenlő álláshoz vezetett volna.

22...cxd4 23.Fxe8 Vxe8 24.Vxd4 Bc8 25.Be1 e5 26.Vg4 Bc2 27.h3 Vc6 28.Fg3 Bxa2 29.Fxe5 Hxe5 30.Bxe5 Ba4 31.Vd1

Jobb volt a 31.Ve2 Ba1+ 32.Kh2 Kf8 folytatás.

31...Bf4 32.Vb3+ Bf7 33.Be7 Vc1+ 34.Kh2 Vf4+ 35.Kh1 Kf8 36.Be2 Kg7 37.Vd5 a5 38.f3 Bc7

Magnus szöktethette volna az a gyalogot is.

39.Be1 Bc1 40.Bxc1 Vxc1+ 41.Kh2 Vc7+ 42.Kh1

 

42...Kf6

A norvég világranglista-vezető királyával a vezérszárnyi gyalogok segítségére indul, Pelletier pedig sakkokkal próbálja akadályozni a szabadgyalogok előrenyomulását.

43.Vd4+ Ke6 44.Vg4+ Kd6 45.Vd4+ Kc6 46.Ve4+ Kb5 47.Ve2+ Vc4 48.Ve8+ Vc6 49.Ve2+ Kc5 50.Ve3+ Kb4 51.Ve1+ Kc4 52.Ve2+ Kc3 53.Ve3+ Kb2 54.Vd2+ Kb1 55.Vd3+ Vc2 56.Vb5+

 

56...Ka1 57.Kh2 Vc7+ 58.Kh1 Vc1+ 59.Kh2 Vf4+ 60.Kh1 Vd4 61.Vf1+ Kb2 62.Ve2+ Kc1 63.Ve4 Vc3 64.f4 b5 65.Ve5 Vc4 66.Va1+ Kc2 67.Vxa5 b4 68.Va4+ Kb2 69.f5 gxf5 70.Kh2 h5 71.Vd7 Vf4+ 72.Kh1 b3 73.Vd3 Vf2 74.Vd5 h4 75.Kh2 Vf4+ 76.Kh1

 
76...Kc2 77.Vc5+ Kb1 78.Vb5 b2 79.Vd3+ Ka2 80.Va6+ Kb3 81.Vb5+ Ka3 82.Va5+ Va4 83.Vc5+ Ka2 84.Vd5+ Ka1 85.Ve5 Ve4 86.Va5+ Kb1 87.Vc3 f4 88.Vd2 és világos feladta
 

Shirov,A (2714) - Morozevics,A (2694)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Vb6 9.Vd2

Alekszej Shirov a gyalogáldozatos varit választotta.

9...Vxb2 10.Bb1 Va3 11.Fb5 Hxd4 12.Fxd4 a6 13.Fxd7+

Az Ambert-tornán a Topalov.Nakamura partiban a bolgár exvilágbajnok másképp játszott: 13.Bb3 Ve7 14.Fa4 b5 15.Fxb5 axb5 16.Hxb5 Vd8 17.Vc3 Va5 18.Hc7+ Kd8 19.Hxa8 Vxa8 20.0-0 Va4 21.Kh1 Fe7 22.Bfb1 következett.

13...Fxd7 14.Bb3 Ve7 15.Bxb7 Vh4+ 16.Vf2

Szergej Karjakin nem jutott előnyhöz Hikaru Nakamura ellen a 16.Ff2 Vd8 17.0-0 Vc8 18.Bb3 Vc4 19.He2 Fe7 20.Bfb1 0-0 21.Bb7 Vc8 22.Vc3 Fd8 változatban.

16...Fe7

Alekszandr Morozevics újítása. Georg Meier a Spice-kupán Almási Zoltánnal szemben 16...Vd8 17.Fb6 Vc8 18.Bc7 Vd8 -cal folytatta, nagymesterünk kihagyta a nagyon erős 19.f5 Bc8 20.fxe6 Fxe6 (20...fxe6 21.Bxc8 Vxc8 22.0-0) 21.Bxf7 lehetőséget.

17.Vxh4 Fxh4+ 18.Kd2 Fd8 19.Bhb1 Fc6 20.Bb8 Bxb8 21.Bxb8 0-0 22.Bc8 Fb7 23.Bb8 Fc6 24.Bc8 Fb7 és döntetlen

Caruana,F (2711) – Vachier-Lagrave,M (2722)
Szicíliai védelem [B96]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 h6 8.Fh4 Vb6 9.a3 Hbd7 10.Fc4 g5 11.Ff2 Vc7 12.Ve2 Hb6 13.Fb3 gxf4 14.0-0-0 Fe7 15.Bhe1 Bg8 16.g3 fxg3 17.Fxg3 e5 18.Hf5 Fxf5 19.exf5 Bg7 20.Kb1 0-0-0 21.Ff2 Bd7 22.Fxb6 Vxb6 23.Fxf7 Kb8 24.Fb3 Bc7 25.Bd3 Bg5 26.Bf1 h5 27.h3 Bg1 28.Bxg1 Vxg1+ 29.Ka2 Vg5 30.Vf3 h4 31.Be3 Bc5 32.He4 Hxe4 33.Bxe4 Ff6 34.Bb4 Vg7 35.Vd3 Vd7 36.Bb6

Számításba jött a 36.Vxa6 e4 37.Bxb7+ Vxb7 38.Vxd6+ Vc7 39.Vxf6 folytatás.

36...Bc6 37.Bb4 Vc7? 38.Vd5 Ka7 39.Bg4 Vc8 40.Ve4 d5!? 41.Vxd5

Az egyetlen esélyt a 41.Fxd5 Bb6 42.Bg6 Vc7 43.Fe6 változat adta volna.

41...Vxf5 42.c3 Vf2 43.Vf7 e4 44.Bg7 Vb6 45.Bg2 e3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Időzavarban rontottak sakkozóink, Oroszország-Magyarország 3 - 1

Címkék: Ningbo csapat-világbajnokság

Ningbóban nagy rangadót játszott válogatottunk, a címvédő orosz csapattal mérkőzött meg, és 3-1-es vereséget szenvedett.  Az orosz együttes kapitánya a meccs előtt a sakkolimpián elszenvedett vereségért visszavágást ígért, a kiélezett küzdelmekben az időzavaros feszültséget kevésbé bírták sakkozóink. Lékó Péter sötéttel remizett Szergej Karjakinnal, Almási Zoltán kölcsönös kapkodásban fatális hibát követett el Alekszandr Griscsukkal szemben. Polgár Judit szuperbajnok ellenfele, Jan Nepomnjacsij villámgyorsan húzott, nagymesternőnk időzavarban elkövetett taktikai elnézését tisztáldozattal használta ki. Balogh Csaba remijével alakult ki a végeredmény. Az azeri csapat megszerezte első győzelmét, az amerikai négyes pontot rabolt az örményektől. A harmadik fordulóban Azerbajdzsán - Magyarország összecsapás  lesz.

Hanti-Manszijszkban válogatottunk szenzációs küzdelemben 2,5-1,5-re legyőzte az orosz csapatot. Lékó Péter nyert Alekszandr Griscsuk ellen, Almási Zoltán, Polgár Judit és Berkes Ferenc játszmái pontosztozkodással végződtek. Az oroszok kapitánya, a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev visszavágást ígér. A világbajnok-jelölti döntőt játszott Griscsuk ülhet a második táblához.

Balszerencsésen alakult  a nyitányon Indiával játszott meccsünk. A legoptimistább pillanatainkban még 3-1-es nyerést is jósoltunk, de az időzavarokban az indiai sakkozók szerencsésebb kézzel sakkoztak. Gyorsan feledni kellett a hibákat, és készülni a nagy csatára.

Az azeriek ukrán kapitánya, Vlagyimir Tukmakov az egyik titkos aranyesélyesnek nevezte a kínai együttest, amelynek tagjai szinte napról napra fejlődnek. A kínaiak elleni 2-2-ben véleménye szerint szerepet játszott, hogy játékosai az éltáblás Tejmur Radzsabot leszámítva keveset versenyeztek, és a legintenzívebb felkészülés sem helyettesítheti a játszmák izgalmas pillanatait. Tukmakov az előre kitervelt taktikát folytatta, Sahriyar Mamedgyarov ismét világossal játszhatott.

Négy 1.e4-gyes játszma volt a meccsünkön. Az éltáblán a várakozásnak megfelelően spanyol megnyitás, Szergej Karjakin elkerülte a fővarit, 6.d3-mal játszott. Péter és Szergej korábban hat klasszikus gondolkodási idejű partiban mérte össze erejét. Öt döntetlen mellett a 2009-es zsermuki GP-viadalon nagymesterünk világossal emlékezetes győzelmet aratott. Almási Zoli ellen Griscsuk a Caro-Kann védelmet választotta, a 3.e5-ös varit láttuk, kettőjük első összecsapását. Polgár Judit a szicíliai védelemben ezúttal nem a nagy kedvenc Najdorf-változatra szavazott, hanem a Richter-Rauser variban 6...Vb6-tal játszott. Napomnjacsijjal eddig csak egy rapid és egy villámpartit vívott. Vitjugov a francia védelem 3.Hd2-es változatában 3...c5-tel játszott, majd a vezérrel ütött d5-re.  Csaba is először nézett farkasszemet orosz ellenfelével.

Lépéscserékkel Péterék már szokásos spanyolos csatát vívtak. Az orosz szuperbajnok Nepomnjacsij nagyon gyorsan játszott, Judit nehezen talált tervet. Csaba pozíciója kicsit jobbnak tűnt. Almási Zoli 14.c3 húzása után Griscsuk is eltűnődött. Nepomnjacsij még mindig villámtempóban lépett, Juditnak mintegy fél óra gondolkodási ideje maradt 18 lépésre.

Fokozódtak az izgalmak Judit partijában. Nepomnjacsij nem lassult le, húzott, mint a villám. Nem fogadta el a gyalogáldozatot, Judit bástyáival bevédte h4 gyalogját, mindössze 4 perce maradt az időkontrollig hátralevő 12 lépésre, ellenfelének 46 percével szemben.

Lékó Péter sikerrel blokkolta világos szabadgyalogját, egyenlőek az esélyek, a 30. lépés után Péter ajánlatára döntetlen a parti. Balogh Csaba kis előnye tovatűnt, egyenlő az állás. Judit időzavaros kapkodásában elkövetett taktikai elnézését Nepomnjacsij tisztáldozattal használta ki, jutott védhetetlen támadáshoz. Almási Zoli és Alekszandr Griscsuk partijában kölcsönös nagy időzavar borzolta a kedélyeket.

Átkozott időzavar! Zoli tartható állásban elhibázott cserével azonnal vesztőt húzott, Balogh Csabáék megegyeztek remiben, a feszültséget jobban bíró orosz együttes 3 - 1-re győzött.

A játéknap egyik nagy meccsét Ukrajna és Kína vívta. Az ukrán kapitány, Olakszandr Sulypa nem hagyta ki együtteséből Arescsenkot, aki az első fordulóban oly nagy feltűnést keltő vereséget szenvedett, nyerő helyett vesztőt húzott. A szerény Élő-pontszámú Shoker Samyt dicséri, hogy látványos támadással használta ki Arescsenko hibáját. Arescsenko nem hálálta meg a bizalmat, a mérkőzés negyedik tábláján a 18 esztendős, kétszeres bajnok Ding Liren 28 lépéses győzelemmel vezetéshez juttatta a házigazdák csapatát, s három döntetlen mellett ez a végső sikert is jelentette számukra.  

Az azeri csapatban a világossal játszó Tejmur Radzsabov és Sahriyar Mamedgyarov nyert, 3-1-re verték az indiai négyest. Az Egyesült Államok együttese pontot rabolt az örményektől, Gata Kamsky legyőzte Levon Aronjant! Izrael négyese érvényesítette a papírformát.

A 2. forduló eredményei:

Oroszország – Magyarország  3 - 1

Szergej Karjakin (2788) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Spanyol megnyitás, 30)

Almási Zoltán (2726) – Alekszandr Griscsuk (2746) 0 -1 (Caro-Kann védelem, 37)

Jan Nepomnjacsij (2711) – Polgár Judit (2699) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 41)

Balogh Csaba (2643) – Nyikita Vitjugov (2733) döntetlen (Francia védelem, 38)

Azerbajdzsán – India 3 - 1

Tejmur Radzsabov (2744) – Pentala Harikrihna (2669)  1 - 0

Vugar Gasimov (2760) – Krishnan Sasikiran (2681)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2765) – Surya Ganguly (2627)  1 - 0

Gadir Guszejnov (2625) – Parimarjan Negi (2642)  döntetlen

Ukrajna – Kína 1,5 - 2,5

Vaszilij Ivancsuk (2768) – Wang Hao (2718)  döntetlen

Pavel Eljanov (2697) – Wang Yue (2709)  döntetlen

Zahar Efimenko (2706) – Li Chao (2669)  döntetlen

Alekszander Arescsenko (2682) – Ding Liren (2654)  0 - 1

Izrael – Egyiptom  3 -1

Emil Szutovszkij (2700) – Ahmed Adly (2631)  1 - 0

Ilia Szmirin (2676) – Bassem Amin (2609)  döntetlen

Evgeny Postny (2618) – Samy Shoker (2475)  döntetlen

Tamir Nabaty (2584) – Mohamed Ezat (2430) 1 - 0

Egyesült Államok – Örményország 2 - 2

Gata Kamsky (2741) – Levon Aronjan (2805)  1 - 0

Alekszander Oniscsenko (2675) – Szergej Movszeszjan (2700)  0 - 1

Yuri Shulman (2617) – Vlagyimir Akopjan (2667)  döntetlen

Yasser Seirawan (2635) - Gabriel Szargiszjan (2663)  döntetlen

A világbajnokság állása:

1.Oroszország 4 meccspont, 6 pont

2. Örményország 3, 5,5

3. Azerbajdzsán 3, 5

4. Kína 3, 4,5

5. Ukrajna 2, 4

6. Izrael 2, 3,5

7-8. Magyarország és India 1, 3

9. Egyesült Államok 1, 3

10. Egyiptom 0, 2,5

A 3. forduló párosítása:

Örményország – Oroszország

Egyiptom – Egyesült Államok

Kína – Izrael

India – Ukrajna

Magyarország – Azerbajdzsán

 

Karjakin,S (2788) - Lékó,P (2717)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 0-0 10.Fc2 Be8 11.Be1 h6 12.Hbd2 Ff8 13.h3 He7 14.d4 Hg6 15.Hf1 c5 16.d5 Hh7 17.Fe3 Fe7 18.b4 c4 19.Vd2 Hg5 20.H1h2 Hxf3+ 21.Hxf3 Hh4 22.Hxh4 Fxh4 23.Ba3 a5!

A teljes kiegyenlítést biztosítja.

24.Bea1 axb4 25.cxb4 Fg5 26.a5 Ba6 27.Fxg5 Vxg5 28.Vxg5 hxg5 29.g4 g6 30.Kg2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Griscsuk,A (2746)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hd2 e6 5.Hb3 Hd7 6.Hf3 a6 7.Fe2 c5 8.dxc5 Fxc5 9.Hxc5 Hxc5 10.0-0 He7 11.Hh4 Fe4 12.f3 Fg6 13.Fe3 Bc8 14.c3 b5

Griscsuk hosszas tűnődés után húzta.

15.Be1 Ha4 16.Vd2 Hc6 17.Hxg6 hxg6 18.f4 Ha5 19.Fd4 Hc4 20.Fxc4 dxc4 21.Vf2 Vh4 22.g3 Ve7 23.Bad1 0-0 24.Bd2 Bfd8 25.Bed1 Bd5 26.Fe3 Bxd2 27.Vxd2 Vb7 Kiegyenlítődtek az esélyek, a gondolkodási ideje mindkét nagymesternek erősen megcsappant.

28.Kf2 b4 29.Vc2 Vb5 30.cxb4 Vxb4 31.b3 Hb6 32.Bd4

Remizni kellett volna a 32.bxc4 Hxc4 33.Vb3 folytatással.

32...Vb5 33.h4?! c3!

A kölcsönös kapkodásban kellemetlen lépés.

34.a4 Va5?! 35.Be4? Bd8

 

36.Fxb6??

Fatális hiba, már megoszlott a figyelem a sakktábla és az óra között.

36...Vxb6+ 37.Kf3 Vc6! és világos feladta

Nepomnjacsij,J (2711) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B60]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 Hc6 6.Fg5 Vb6 7.Hb3 e6 8.Fxf6 gxf6 9.Vd2 a6 10.f4 Fd7 11.Fe2 h5 12.Bf1 0-0-0 13.0-0-0 Kb8 14.Kb1 Fe7 15.Bf3 Bdg8 16.Ff1 Bc8 17.Ve1

Az orosz szuperbajnok villámtempóban húzott. Szergej Karjakin hat éve Nijboer ellen 17.Bh3 Ha5 18.Fe2 h4 19.Ve1 Hxb3 20.axb3 Vc5 21.Bxh4 f5 22.Bxh8 Bxh8 23.h3 fxe4 24.Hxe4 gyel folytatta.

17...Hb4 18.Vd2 Hc6 19.a3 Bc7 20.Ha2 h4 21.Bh3 Bcc8

Judit ismét hosszabban tűnődött. 21...d5 22.exd5 exd5 23.Hc3 Fxh3 24.Hxd5 Va7 25.gxh3 (25.Hxc7? Fg4 26.Hxa6+ bxa6 27.Be1 Fe6) 25...Bd7 26.c4 változat esélyeit mérlegelte?

22.Ve1 Vc7 23.Vf2 Ka8 24.Hc3 Ha5 25.Hc1 Bh5 26.H1a2

A még mindig villámtempóban húzó Nepomnjacsij a legkisebb ellenesélyt sem akarta adni, nem fogadta el a gyalogáldozatot. 26.Fe2 Bh6 27.Bxh4 Bxh4 28.Vxh4 Vb6 29.Vh3 f5 30.exf5 Ff6 31.H1a2 folytatásban.

26...Bch8 27.Fe2 B5h7 28.Hb4 Fe8

Juditnak csak 4 perce maradt és a lépésenkénti 30-30 másodpercek.

29.f5 Vc5 30.Vf1 Hc6?

A kapkodásban taktikai elnézés.

 

31.Fxa6! bxa6

A tisztáldozat elfogadása meggyorsítja a vesztést. 31...Hxb4 32.axb4 Vxb4 33.Fb5 Kb8 jobb volt.

32.Hxa6 Va5 33.Hb5 Fd8 34.Bb3 Fb6 35.Hxd6 He5 36.Hxe8 Bxe8 37.Bd6 Ka7 38.Bdxb6 Vxb6 39.Bxb6 Kxb6 40.a4 Bc8 41.Vb5+ és sötét feladta

Balogh,Cs (2643) - Vitjugov,N (2733)
Francia védelem [C07]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 c5 4.exd5 Vxd5 5.dxc5 Hf6 6.Hgf3 Vxc5 7.Fd3 Fe7 8.Ve2 Hbd7 9.0-0 0-0 10.He4 Vc7 11.Fg5 b6 12.Bad1 Fb7 13.Fh4 Hc5 14.Hxc5 Vxc5 15.He5 Bad8 16.c4 g6 17.a3 a5 18.Ve3 Kg7 19.Fg5 Hg8 20.Fxe7 Hxe7 21.Fc2 Fc6 22.Vf4 f6 23.Hxc6 Vxc6 24.b4 e5 25.Ve4 axb4 26.axb4 Vc7

Kellemetlenebb lett volna a 26...Bxd1 27.Bxd1 Bc8 28.Vxc6 Hxc6 folytatás.

27.f4 Hc6 28.fxe5 Hxe5 29.Fb3 Ve7 30.Bd5 Bxd5 31.cxd5 Bc8 32.Vd4 Vd6 33.Ba1 Bc7 34.Kh1 h5 35.h3 Be7 36.Vf4 Bc7 37.Vd4 Hf7 38.Be1 He5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Ningbóban, a csapat-világbajnokság nyitányán válogatottunk India együttesével vívott, fordulatokban gazdag mérkőzése 2-2-vel ért véget. Polgár Judit nagy csatában sötéttel nyert Surya Ganguly ellen. Almási Zoltán világossal szenvedett vereséget Krishnan Sasikirantól. Lékó Péter remizett Pentala Harikrishnával. Balogh Csaba nyerőeélyes bástyavégjátékot remire rontott Gopallal szemben. A címvédő orosz együttes 3-1-re verte az amerikai négyest, az örmények 3,5-0,5-tel rajtoltak, az izraeli csapat nélkülözi Borisz Gelfandot. A házigazdák pontot raboltak az azeriektől. Egyiptom nehéz ellenfele volt az ukrán olimpiai bajnok együttesnek, Ivancsukék minimális győzelmet arattak. A második fordulóban válogatottunk az orosz együttessel méri össze erejét.

A tegnapi kapitányi értekezleten derült ki, hogy az azeriek ukrán kapitánya, Ivancsukékkal kétszeres aranyérmes szakvezető, Vlagyimir Tukmakov egy kissé felforgatta csapatát. A legmagasabb Élő-pontszámú Sahriyar Mamedgyarovot a negyedik(!) táblára jelölte. Hasonló elképzelése volt a tavalyi bursai vb-n is a grúz Zurab Azmaiparasvilinek, Mamedgyarov 8 pontot gyűjtött a 9 partijából, de ez a trükk is kevés volt az éremszerzéshez. Az oroszok táblasorrendje is kissé meglepő, a 21 esztendős Szergej Karjakin az éltáblás, és a tavalyi szuperbajnok Jan Nepomnjacsij  megelőzi Peter Szvidlert. A többi együttesnél meglepetés nem történt.

Válogatottunk Indiával a 2006-os torinói sakkolimpián összemérte erejét, de akkor Viswanathan Anand ült az éltáblánál. Almási Zoltán nyerőesélyes folytatást hagyott ki Vishy ellen, az indiaiak 2,5-1,5-re nyertek, de csak a 30. helyen végeztek, míg együttesünk sikeres hajrával Lékó Péter és Polgár Judit nélkül is ötödik lett.

Lékó Péter először mérte össze erejét Pentala Harikrishnával, Almási Zoltán rapid partik mellett még négyszer játszott Krishnan Sasikirannal, az indiai sakkozó a 2005-ös Marx György emlékversenyen legyőzte nagymesterünket, háromszor megosztoztak a ponton. Polgár Judit még nem ütközött meg Surya Gangulyval, Balogh Csaba és Gopal is először csatázott.

Az első játéknapon fokozott figyelmet érdemelt az Egyesült Államok – Oroszország meccs, különösen az éltáblán Gata Kamsky és Szergej Karjakin játszmája. Az örmény Levon Aronjan is régen nyert már partit, az izraeli Emil Szutovszkij ellen bizonyíthatta, hogy kazanyi gyengébb szereplése csak kisiklás volt. A forduló egyik rangadóját Kína és Azerbajdzsán vívta. A mezőny legfiatalabb korátlagú csapata tesztelhette az azeri aranyálmokat…

Harikrishna és Péter játszmája lassú mederben folyt, a vezérindiai védelem került terítékre. Zoli és Sasikiran villámgyorsan húztak, a spanyol megnyitás Breyer-változatában csatáztak. Nem meglepetés a vari, hiszen a 2005-ös korzikai rapidtornán kétszer is megmérkőztek a változatban, Zoli egyszer nyert, a második összecsapás döntetlen lett. Juditéknál a szicíliai védelem Paulsen-változata volt a téma, Gopal a spanyol megnyitásban a 3...Fc5-ös vari mellett döntött Csabával szemben. 

Almási Zoli ideálisan fejlesztette ki haderejét, sötét nehéz döntés előtt állt, hogy próbálkozzon-e a 20...d5 lépéssel? Nagymesterünknek kedvezőbb állása mellett kis időelőnye volt. Juditék partija érdekesen alakult. Ganguly e5 gyalogját sikerrel bevédte, nagymesternőnk c6-c5 lépéssel b7-en álló futóját aktivizálhatta. Lékóék csak a 13. lépésnél tartottak, Péternél az időelőny, megjött a c5 lépés. Zoli már mintegy félórája nem lépett, de könnyen lehet, hogy a közvetítés adta meg magát?  A chessdom elemzőprogramja 21.Hxe5-öt világos előnyére vezette le.

Balogh Csaba pozíciója joggal töltött el bennünket optimizmussal, a h4 huszár játékon kívül, még elfogások is fenyegethették. Ha igaz volt a közvetítésen látható idő, akkor Zolinak kevés gondolkodási ideje maradt, az állás kiegyenlítődött.  Harikrishna vezércserét kínált fel, Péternél kis előnyt éreztem. Nagy manőverezéseket láttunk a zárt gyalogszerkezet mellett Judit partijában.

Gyors remi lett a Kamsky-Karjakin parti, míg Levon Aronjan győzelemmel vezetéshez juttatta csapatát. Szutovszkij vezért áldozott, világos királya érdekes tánc után biztonságba jutott.

Csaba gyalogelőnnyel, kölcsönös időzavarban küzdött. Péteréknél is nagy a kapkodás, éltáblásunk kissé kedvezőbb pozícióját elrontotta, volt miért aggódnunk. Judit elkerülte a lépésismétlést, királyával átvonult a vezérszárnyra. Harikrishna a 40. lépésben hibázott, minden rendben az éltáblán. Csaba biztos kézzel vezette haderejét. Ganguly úgy tűnt, hogy megszervezte védelmét Judit ellen,

A címvédő orosz csapat a két világos táblán aratott győzelemmel simán nyert az Egyesült Államok négyesével szemben.  Mérkőzésünkön az izgalmak a második időzavarnál csak fokozódtak. Judit 48…g5!-tel alaposan meglepte Gangulyt, a taktikaivá vált állásban nagymesternőnk nagyszerű győzelmet aratott, vezetéshez juttatva együttesünket Lékóék remije után. Csaba a nyerőesélyes bástyavégjátékot remire rontotta, s tetézte a bajokat, hogy Zoli pozíciója többszöri fordulat után reménytelenné vált, és 85 lépés után feladásra kényszerült, 2-2 lett a mérkőzés vége.

Az örmény válogatott meggyőző nyeréssel rajtolt, nagyon hiányzott az izraeli csapatból a világbajnoki kihívó Borisz Gelfand. Kína pontot rabolt az azeriektől. Egyiptom csak minimális vereséget szenvedett az olimpiai bajnok ukránoktól.

Az első forduló eredményei:

India – Magyarország 2 - 2

Pentala Harikrishna (2669) – Lékó Péter (2717) döntetlen (Vezérindiai védelem, 44)

Almási Zoltán (2726) - Krishnan Sasikiran (2681)  0 - 1 (Spanyol megnyitás, 85)

Surya Ganguly (2627) – Polgár Judit (2699)  0 - 1 (Szicíliai védelem, 60)

Balogh Csaba (2643) - G.N.Gopal (2576) döntetlen (Spanyol megnyitás,69)

 Egyesült Államok – Oroszország  1 - 3

Gata Kamsky (2741) – Szergej Karjakin (2788)  döntetlen

Alekszander Oniscsuk (2675) – Jan Nepomnjacsij (2711)  0 - 1

Yuri Shulman (2617) – Peter Szvidler (2739)  döntetlen

Robert Hess (2609) – Nyikita Vitjugov (2733)  0 - 1

Örményország – Izrael  3,5 - 0,5

Levon Aronjan (2805) – Emil Szutovszkij (2700)  1 - 0

Szergej Movszeszjan (2700) –Michael Roiz (2669)  döntetlen

Vlagyimir Akopjan (2667) – Jevgenyij Postny (2618)  1 - 0

Gabriel Szargiszjan (2663) – Tamir Nabaty (2584)  1 - 0

 Egyiptom – Ukrajna 1,5 - 2,5

Ahmed Adly (2631) – Vaszilij Ivancsuk (2768)  0 - 1

Bassem Amin (2609) – Zahar Efimenko (2706)  döntetlen

Essam El Gindy (2510) – Alekszander Mojszejenko (2715) 0 - 1

Samy Shoker (2475) – Alekszander Arescsenko (2682)  1 - 0

 Kína – Azerbajdzsán  2 - 2

Wang Hao (2718) – Tejmur Radzsabov (2744)  döntetlen

Wang Yue (2709) – Vugar Gasimov (2760)  1 - 0

Li Chao (2669) – Rauf Mamedov (2679)  döntetlen

Yu Yangyi (2672) – Sahriyar Mamedgyarov (2765)  0 - 1

A világbajnokság állása:

1.Örményország 2 meccspont, 3,5 pont

2. Oroszország 2, 3

3. Ukrajna 2, 2,5

4.-7. Magyarország, Kína, India és Azerbajdzsán 1, 2

8. Egyiptom 0, 1,5

9. Egyesült Államok 0, 1

10. Izrael 0, 0,5

A 2. forduló párosítása:

Oroszország – Magyarország

Azerbajdzsán – India

Ukrajna – Kína

Izrael – Egyiptom

Egyesült Államok – Örményország

Harikrishna,P (2669) - Lékó,P (2717)
Vezérindiai védelem [E16]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fb4+ 5.Hd2 0-0 6.Hgf3 b6 7.0-0 Fb7 8.cxd5 exd5 9.He5 Be8 10.Hdf3 h6 11.Ff4 Ff8 12.Va4 c5 13.Bac1 Ha6 14.Bfd1 Vc8 15.e3 Ve6 16.h4 Fd6 17.b3 He4 18.Vd7 Vxd7 19.Hxd7 Fxf4 20.gxf4 Fc8 21.Hde5 f6 22.Hd3 Fg4 23.Hde1 Bed8 24.Ff1 Hc7 25.Fe2 a5?! 26.dxc5 bxc5 27.Hd4 Fd7

 

28.f3 cxd4 29.fxe4 Hb5 30.Fxb5 Fxb5 31.Bc5 Bdb8 32.Bxd4 dxe4 33.Bxe4 Bb7 34.Bd4 Fe8 35.Hc2 a4 36.b4 a3 37.Bdc4 Ff7 38.Bc8+ Bxc8 39.Bxc8+ Kh7 40.Bc3?

Az időzavar utolsó lépésével Harikrishna elnézte gyalogját. 40.Bc5 Fxa2 41.b5 Bd7 42.Hxa3 Bd3 43.Hc2 Fb1 44.Hd4 Bxe3 45.b6 Fe4 46.Kf2 Bd3 okozhatott volna kellemetlen pillanatokat.

 40...Fxa2 41.Bxa3 Fd5 42.Kf2 Fe4 43.Ba2 Fxc2 44.Bxc2 és döntetlen

Almási,Z (2726) - Sasikiran,K (2681)
Spanyol megnyitás [C95]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0-0 9.h3 Hb8 10.d4 Hbd7 11.Hbd2 Fb7 12.Fc2 Be8 13.Hf1 Ff8 14.Hg3 g6 15.b3 c6 16.Fg5 Fg7 17.Vd2 Ve7 18.a4 Vf8

Sasikiran tért el a 2005-ös korzikai rapidtornán játszott 18...Hf8 19.b4 He6 20.Fe3 Vc7 21.Fh6 Kh8 22.Fb3 Bad8 23.Bad1 folytatástól.

19.Fe3

A korzikai másik játszmájukban Almási sietette a b5-ön a cserét.

19...Bac8 20.Fd3

 

20...d5

Sasikiran hosszas gondolkodás után szánta rá magát erre a lépésre, a centrumban cseréket kényszerít ki.

21.dxe5 Hxe5 22.Hxe5 Bxe5 23.f4 Bee8 24.e5 Hd7 25.axb5 cxb5 26.b4 f6 27.exf6 Hxf6 28.Fd4 He4 29.Fxe4 dxe4 30.He2 Bcd8 31.Ve3 Fh6 32.Bf1 Vf7 33.Bad1 Bd5 34.Hg3 Bd7 35.Bde1 Vd5 36.He2 Bf7 37.Bd1 Vc6 38.Fc5 Bd7 39.Fd4 Bf8 40.Bf2 Vc7 41.Vg3 Bf5 42.Bff1 Vc4 43.Vg4 Bdf7 44.Fc5 Ff8? 45.Bd8

 
 
45...Bxc5

Kényszerű minőségáldozat.

 46.bxc5 Kg7 47.f5

Számításba jött [47.Hd4 Vxc5 48.f5 Fe7 49.Bd7 Fc8 50.f6+ folytatás.

 47...Fe7 48.Bd7 Vxc5+ 49.Hd4 Fc8

  

50.f6+ Fxf6 51.Bxf7+

Jobb volt a 51.Bxf6! Bxd7 52.Bc6 Bxd4 53.Bxc5 Fxg4 54.cxd4 Fe2 55.Bc7+ Kf8 56.d5 folytatás.

51...Kxf7 52.Vh4 Ff5 53.Vxh7+ Ke8 54.Kh1 Vc4 55.Bd1 Fxd4 56.cxd4 e3 57.Vh8+ Kf7 58.Vh7+ Ke8 59.Vh6

Nagymesterünk elkerülte a remit...

59...e2 60.Bc1?

Időzavaros hiba.

60...Vxd4 61.Be1 Fd3

Sasikiran a hibáknak köszönhetőn bőséges ellenértéket kapott a minőségért. Nagy kapkodás következett.

62.Vd2 Vf2 63.Kh2 Fc4 64.Ba1 Vf6 65.Ve3+ Kd8 66.Be1 Vd6+ 67.Kg1

 67...a5 68.Va7 a4 69.Va8+ Kd7 70.Vb7+ Vc7 71.Ve4 Vb6+ 72.Kh2 a3 73.Vg4+ Ve6 74.Vf3 Vd6+ 75.Kh1 a2 76.Vb7+ Vc7 77.Ve4 Vc6 78.Vd4+ Vd6 79.Vc3 Ke6 80.Vc2 Kf6 81.Vc3+ Ve5 82.Va3 Kg7 83.Va7+ Kh6 84.Va3 b4 85.Vc1+ Kg7 és világos feladta

Ganguly,S (2627) - Polgár,J (2699)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Be1 Fe7 10.e5 Hd7 11.Vg4 g6 12.b3 h5 13.Vf3 Vc7 14.Ha4 Fb7

A gyalog természetesen nem üthető, 14...Hxe5?-re 15.Bxe5 Vxe5 16.Fb2 tisztet nyerne.

15.Ve2 h4 16.h3 c5 17.c4 d4 18.Ff4 Fc6 19.Fe4 Bh5 20.Hb2 Vb7 21.Fxc6 Vxc6 22.Hd3 a5 23.Bab1 Kf8 24.Fd2 Kg7 25.a4 Bf5 26.f4 Vc7 27.Bf1 Hb8 28.Hf2 Hc6 29.He4 Bh5 30.Bf3 Bg8 31.Bbf1 Kf8 32.Ve1 Bf5 33.Ve2 Bh5 34.Ve1 Ke8

Judit a tőle megszokott harciassággal elkerülte a lépésismétlést, királyával a vezérszárnyra vándorolt.

35.Hf2 Kd7 36.Hg4 Kc8 37.Ve4 Kb7 38.Bd3 Ka6 39.Bdf3 Bb8 40.Bd3 Bhh8 41.Ve2 Bb7 42.Bff3 Bhb8 43.Ve1 Bb6 44.Kh1 Vc8 45.Ve2 B8b7 46.Ve1 Vb8 47.Vd1 Fd8 48.Kg1

 48...g5! 49.Hh6 gxf4 50.Fxf4 Fc7 51.Hxf7 Hxe5 52.Fxe5 Fxe5 53.Hxe5 Vxe5 54.Bf8 Ve4 55.Vd2?! Bg7 56.Bf4 Vb7 57.Bxh4 e5 58.Ve2 Bbg6 59.Bf3

 

59...d3! 60.Vf2 d2 és világos feladta

Balogh,Cs (2643) - Gopal,G.H. (2576)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3

Csaba elkerülte a divatos változatokat, küzdelemre kényszerítette ellenfelét.

5…0- 0 6.0-0 d6 7.Hbd2 Fb6 8.h3 He7 9.d4 Hg6 10.Be1 c6 11.Fd3 Be8 12.Hf1 h6 13.Hg3 Hh4 14.Hf5 Fxf5 15.exf5 Hh4 16.Hh2!

Bajba kerülhet a h4-en álló sötét huszár.

16...Hf6 17.Hg4 e4

Gopal a legjobb esélyt választotta.

18.Hxf6+ Vxf6 19.Bxe4 Bxe4 20.Fxe4 Be8 21.Fd3 c5 22.dxc5 Fxc5? 23.Fd2 Ve5 24.Vg4 Vd5

 

25.Fxh6! Vxg2+ 26.Vxg2 Hxg2 27.Fd2 Hh4 28.Kf1 g6 29.fxg6 fxg6 30.Be1 Bf8? 31.Fe3

Még erősebb volt a 31.Fc4+ Kh8 32.Be2 Hf5 33.Kg2 Hh4+ 34.Kg3 Hf5+ 35.Kg4 Kg7 36.Fg5 folytatás.

31...Hf3 32.Be2 Fxe3 33.Bxe3 He5 34.Fe4 b6 35.Ke2 Bf4 36.Fd5+ Kg7 37.Be4 Bf5 38.f4 Hd3 39.Kxd3 Bxd5+ 40.Bd4 Bh5 41.Bxd6 Bxh3+ 42.Kc2 Bf3 43.Bd7+ Kh6 44.Bxa7 Bxf4 45.Ba6 b5

 

46.b4 Kg7 47.a4 bxa4 48.Bxa4 g5 49.Kb3?!

Tempóvesztés, 49.Ba7+ Kf6 50.b5 Ke5 51.Bg7 g4 52.Bg6 Kf5 53.Bg8 adott nyerőesélyt.

 49...g4 50.Ba1 g3 51.b5 Kf7 52.c4?! Ke6 53.Ba6+ Kf7 54.Ba7+ Kf6 55.Ba6+ Kf7 56.Ba1 Ke6 57.Kb4 g2 58.Bg1 Bg4 59.Kc5 Kd7 60.Kb6 Kc8 61.c5 Kb8 62.c6

 

62...Bg7 63.Kc5 Bg5+ 64.Kd6 Bg6+ 65.Kd7 Bg7+ 66.Kd6 Bg6+ 67.Kc5 Bg5+ 68.Kb6 Bg7 69.Kc5 Bg5+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai kikötővárosban, Ningbóban látványos ünnepséggel nyitották meg a VIII. csapat-világbajnokságot. Megtartották a sorsolást, válogatottunk az indiai négyessel, a tavalyi világbajnokság bronzérmesével csatázik a vasárnapi első fordulóban, majd hétfőn a címvédő orosz válogatottal játszik. Harmadik ellenfelünk az azeri, negyedik az ukrán együttes.

 Válogatottunk tagjai sikerrel pihenték ki a hosszú repülőút fáradalmait. A csapat-világbajnokság helyszínéül is szolgáló New Centery Grand Hotelben a rendezők luxus körülményeket biztosítanak a válogatottak és kísérőik számára. Ma délután tartották meg a nyitóünnepséget és a sorsolást, magyar idő szerint vasárnap reggel 9 órakor indulnak a sakkórák a csapat-világbajnokságon.

Csapatunk a hatos sorszámmal rajtol, az első két fordulóban színt ismétel az éltábla. A tavaly januárban Bursában nagy meglepetésre bronzérmes India négyese ellen kezdi meg együttesünk a kilencfordulós viadalt, majd három nehéz ellenfél következik, Oroszország, Azerbajdzsán és Ukrajna.   India ötöse Élő-pontszámát tekintve a kilencedik a mezőnyben, Krishnan Sasikiran (2681), Pentala Harikrishna (2669), Surya Ganguly (2627), Negi Parimarjan (2642) és Geetha Gopal (2576) az ötösfogatuk.

A kilencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a győzelemért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el. Amennyiben ez sem döntene, akkor az egymás elleni eredmény számítana. Az esetleges újabb holtversenynél az ún. berlini pontszámítást alkalmazzák, a táblánként elért pontokat súlyozzák. A játékidő 90-90 perc az eső negyven lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még lépésenként 30-30 másodperc extraidő. Az első 30 lépésben tilos döntetlent ajánlani, és érvényes a zéró tolerancia szabály, tilos késni a játszmára.

 A világbajnokság teljes menetrendje:

I.forduló:

Egyesült Államok – Oroszország

Örményország – Izrael

Egyiptom – Ukrajna

Kína – Azerbajdzsán

India – Magyarország

 II. forduló:

Oroszország – Magyarország

Azerbajdzsán – India

Ukrajna – Kína

Izrael – Egyiptom

Egyesült Államok – Örményország

 III. forduló:

Örményország – Oroszország

Egyiptom – Egyesült Államok

Kína – Izrael

India – Ukrajna

Magyarország – Azerbajdzsán

 IV. forduló:

Oroszország – Azerbajdzsán

Ukrajna – Magyarország

Izrael – India

Egyesült Államok- Kína

Örményország – Egyiptom

 V. forduló:

Egyiptom – Oroszország

Kína – Örményország

Indiai – Egyesült Államok

Magyarország – Izrael

Azerbajdzsán – Ukrajna

 VI. forduló:

Oroszország – Ukrajna

Izrael – Azerbajdzsán

Egyesült Államok – Magyarország

Örményország – India

Egyiptom – Kína

 VII. forduló:

Kína – Oroszország

India –Egyiptom

Magyarország – Örményország

Azerbajdzsán – Egyesült Államok

Ukrajna – Izrael

 VIII. forduló:

Oroszország – Izrael

Egyesült Államok –Ukrajna

Örményország – Azerbajdzsán

Egyiptom – Magyarország

Kína – India

 Az utolsó forduló:

India – Oroszország

Magyarország – Kína

Azerbajdzsán – Egyiptom

Ukrajna –Örményország

Izrael –Egyesült Államok

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Magnus Carlsen a Bieli Sakkfesztivál sztárja

Címkék: Magnus Carlsen Biel

A svájci üdülőparadicsomban, Bielben immár a 44. sakkfesztivált rendezik meg. A hagyományoknak megfelelően svájci rendszerű versenyek, rapidtornák is színesítik a programot, amelynek a legnagyobb érdeklődéssel kísért tornája ezúttal is a szuperverseny. A július 18. és 29. között megrendezendő  6 résztvevős, kétfordulós viadal 2709-es Élő-átlaggal 19-es kategóriájú. Külön szponzor biztosította a világranglistát vezető Magnus Carlsen részvételét. Címvédőként az olasz Fabiano Caruana ül sakkasztalhoz. 

Biel 1976 óta a képzeletbeli sakktérkép egyik legjelentősebb városa. Zónaközi döntő megrendezésével indult útjára a szép sorozat. A viadalt a dán Bent Larsen nyerte meg, Portisch Lajos holtversenyben második lett a szovjet Tigran Petroszjan és Mihail Tal társaságában, majd a rájátszáson kiharcolta a világbajnok-jelötséget. (Petroszjan volt a másik továbbjutó.) Egy évvel később a nagymesterversenyen az angol Anthony Miles ért elsőként célba, majd két év múlva Viktor Korcsnoj aratott szenzációs győzelmet, 13 partiból 12 pontot gyűjtve. A későbbi meghívásos tornák is inkább a svájci sakkozók számára jelentettek jó versenyzési lehetőséget. 1983-ban Adorján András játszott, harmadikként végzett.

1985-ben másodszor rendeztek zónaközi döntőt, egyetlen magyar résztvevőként Sax Gyula tízedikként nem jutott tovább. 1993-ban harmadszor volt Biel a házigazdája a zónaközi döntőnek, amelyet 13 fordulós svájci rendszerben rendeztek meg. Portisch Lajos végig esélyes volt a továbbjutásra. Az utolsó fordulóban a párosítás szeszélye folytán Polgár Judittal került szembe, és a harcos döntetlen végül megakadályozta, hogy ismét világbajnok-jelölt legyen.

1996-ban Almási Zoltán is bemutatkozott Bielben, a 12 fős mezőnyben holtversenyben negyedikként zárta szereplését. 1999-ben először bonyolították le a viadalt két fordulóval, 6 résztvevővel, és egyre rangosabbak lettek a mezőnyök. 2001-ben Viktor Korcsnoj  szenzációs teljesítménnyel végzett az élen, Peter Szvidlert előzte meg fél ponttal. 2003-ban az orosz Alekszander Morozevics remekelt, a 10 játszmából 8 pontot szerzett. Egy évvel később sikerét megismételte, majd az orosz nagymester harmadik bieli tornagyőzelmét ünnepelte, meglepetésre azonban kettős vereséget szenvedett a norvég csodagyerektől, Magnus Carlsentől.

2007-ben 10 résztvevő vetélkedett a 18-as kategóriájú tornán, ahol Polgár Judit is szerepelt. A meglepetésekkel tarkított viadal a 16 éves Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be. A norvég nagymester az utolsó fordulóban világossal legyőzte az éllovas Tejmur Radzsabovot, holtversenyben végzett az élen az amerikai Alekszander Oniscsukkal. A tornagyőzelmet eldöntő rájátszásban a két rapid, majd a két villámparti is remi lett, a „hirtelen halál” játszmát Carlsen sötéttel bravúros játékkal megnyerte. Nagymesternőnk félpontos hátránnyal holtversenyben harmadik lett a svájci Yannick Pelletier, az orosz  Alekszander Griscsuk és Tejmur Radzsabov társaságában.

Egy év múlva az orosz Jevgenyij Alekszejev nyerte a bieli sakkfesztivál szuperversenyét. A viadal utolsó fordulójában az egypontos előnnyel vezető kubai Perez Leinier Dominguezt legyőzte a francia Etienne Bacrot. A váratlan esélyt kihasználta Alekszejev, győzött a svájci Yannick Pelletier ellen, ezzel befogta Dominguezt. A címvédő norvég Magnus Carlsen világossal csak remizett az amerikai Alekszander Oniscsukkal, így fél ponttal kevesebbet gyűjtött. Az első helyen előállt holtversenyt rájátszás döntötte el. Az első két rapidparti döntetlennel végződött, a villámjátszmák közül a másodikat megnyerte Alekszejev, így ő lett a torna győztese.

Két éve a francia sakkozás nagy reménysége, a 19 esztendős Maxime Vachier-Lagrave elsőségével pályafutása legnagyobb sikerét érte el. Veretlenül ért célba. Döntőnek bizonyult a nyolcadik fordulóban az orosz Alekszandr Morozeviccsel vívott csatája, a korábbi háromszoros tornagyőztes sorozatos hibákkal vesztésre rontotta könnyen nyerhető állását. Morozevics sokáig magabiztosnak tűnt, a tőle megszokott érdekes játékot nyújtotta. Az olasz Fabiano Caruana elleni veresége megtörte lendületét, majd Jevgenyij Alekszejevtől is előnyösebb állásból kapott ki.

Tavaly ifjú titánok versenyére került sor. A címvédő Vachier-Lagrave mellett az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Andrejkin, az olasz Fabiano Caruana, a Fülöp-szigeteki So Wesley, a holland Anish Giri, a vietnami Nguyen Ngoc Truong Son, az angol David Howell, az indiai Paramirjan Negi és az izraeli Maxim Rodhstein csatázott. A hármas holtversenyt rájátszás döntötte el, Caruana nyerte a párharcokat Nguyen és Vachier-Lagrave előtt.

A nagymesterversenyek eddigi győztesei:

1977 Anthony Miles (angol)
1979 Viktor Kortcsnoj (svájci)
1980 Yehuda Grünfeld (izraeli)
1981 Eric Lobron (német) és Vlastimil Hort (cseh)
1982 John Nunn (angol) és Florin Gheorghiu (román)
1983 Anthony Miles és  John Nunn (mindkettő angol)
1984 Vlastimil Hort (cseh) és Robert Hübner (német)
1986 Lev Polugajevszkij (szovjet) és Eric Lobron (német)
1987 Borisz Gulko (amerikai)
1988 Ivan Szokolov (jugoszláv) és Borisz Gulko (amerikai)
1989 Vaszilij Ivancsuk (szovjet)
1990 Anatolij Karpov (szovjet)
1991 Alekszej Shirov (lett)
1992 Anatolij Karpov (orosz)
1994 Viktor Gavrikov (svájci)
1995 Alekszej Drejev (orosz)
1996 Anatoly Karpov (orosz)
1997 Viswanathan Anand (indiai)
1998 Mladen Palac (horvát)
1999 Jeroen Piket (holland)
2000 Peter Szvidler (orosz)
2001 Viktor Korcsnoj (svájci)
2002 Ilija Szmirin (izraeli)
2003 Alekszander Morozevics (orosz)
2004 Alekszander Morozevics (orosz)
2005 Borisz Gelfand (izraeli és Andrej Volokityin (ukrán)
2006 Alekszander Morozevics (orosz)

2007 Magnus Carlsen (norvég)

2008 Jevgenyij Alekszejev (orosz)

2009 Maxime Vachier-Lagrave (francia)

2010 Fabiano Caruana (olasz)

A zónaközi döntők győztesei:

1976 Bent Larsen (dán)

1985 Rafael Vaganjan (szovjet)

1993 Borisz Gelfand (fehérorosz)

Az idei szuperversenyt ismét 6 résztvevővel rendezik meg, 19-es kategóriájú, 2709 az Élő-pontátlag. A világranglistát július 1-től ismét vezető norvég Magnus Carlsen ötödször játszik, 2007-es tornagyőzelem mellett 2006-ban második, két év múlva harmadik volt, míg 2005-ös bemutatkozása alkalmából hatodik. A francia Maxime Vachier-Lagrave harmadszor kapott meghívást, tornagyőztes, majd holtversenyes első volt két fellépésén. A spanyol Alekszej Shirov tizenhat év után játszik ismét a svájci városban, meghívását annak köszönhette, hogy az azeri Vugar Gasimov a csapat-világbajnokságon való játékot választotta. Shirov 1995-ben második volt, az 1993-as zónaközi döntőn 13., 1992-ben hetedikként végzett.

A címvédőként rajtoló Fabiano Caruana harmadszor csatázik. 2009-ben a hatodik helyen végzett. A nagy visszatérő, az orosz Alekszandr Morozevics három első és 2009-es második helyével a viadal egyik titkos esélyese. Az első forduló napján, július 18-án ünnepli 34. születésnapját. A bieli születésű Yannick Pelletier 1997-ben játszott először a tornán, s még tízszer mérettette meg magát. Szívesen emlékszik vissza a 2005-ös és a 2007-es versenyre, harmadikként zárta szereplését.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2821)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2722)

Alekszej Shirov (spanyol, 2714)

Fabiano Caruana (olasz, 2711)

Alekszandr Morozevics (orosz, 2694)

Yannick Pelletier (svájci, 2590)

Július 18-án játsszák az első, 29-én az utolsó fordulót. Július 21-én és 24-én szabadnap lesz. A játszmákat 14 órakor kezdik, a torna hivatalos honlapja: http://www.bielchessfestival.ch

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Chennai, Viswanathan Anand szülővárosa lehet a 2012-es világbajnoki döntőre, Anand és az izraeli Borisz Gelfand 12 játszmás párosmérkőzés megrendezésére kiírt pályázat nyertese. A Tamil Nadu Kormányzat július 13-án hivatalosan is bejelentette rendezési szándékát. A mintegy négy és félmilliós dolláros költségvetésből nem derül ki, hogy a két nagymester mekkora díjalapon osztozik.

A sakkozás 15. világbajnoka, Viswanathan Anand az elmúlt napokban többször is nyilatkozott, hogy mekkora öröm lenne számára, ha hazai környezetben játszhatná a világbajnoki döntőt Borisz Gelfanddal szemben, és védhetné meg sikerrel címét. Július 13-án a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov személyes megbeszélést is folytatott a Tamil Nadu Kormányzat csúcsminiszterével, J. Jayalalitha asszonnyal, aki hivatalosan is bejelentette Chennai rendezési szándékát. A mintegy 4,5 milliós költségvetést az állam biztosítja, az összeg minden eddigi döntő költségvetését felülmúlja. A pályázat benyújtásának végleges határideje július 31., Moszkva is fontolgatja a rendezés megpályázását, ahogy Izraelből is várnak ajánlatot.

A „madrasi tigris”-nek is nevezett Anand ötödik világbajnoki döntőjére készül. Az 1993-95-ös világbajnoki ciklusban két vasat is tartott a tűzben. A FIDE ciklusban 1994-ben nem kis meglepetésre hazai pályán rájátszásban kikapott az amerikai Gata Kamskytól. Egy év múlva Sanghinagarban a PCA világbajnok-jelölti döntőben visszavágott a vereségért, Kamskyt 6,5-4,5-re győzte le és harcolta ki a kihívói címet, Garri Kaszparovval játszhatott a címért. (Kaszparov a New York-i meccsen 10,5-7.5-re nyert.)

1997-ben Anand remekelt az első kieséses rendszerű vb-n Groningenben, biztosan jutott a döntőbe, amelyet azonban Anatolij Karpov ellen 1998. januárjában Lausanne-ban rájátszás után elvesztett. Anand 2000-ben a FIDE kieséses rendszerű világbajnokságán Újdelhiben valamennyi ellenfelét legyőzte, majd a döntőben immár Teheránban a spanyol Alekszej Shirovot is megadásra kényszerítette. Mexikóban 2007-ben győzött a nyolc résztvevős világbajnokságon, majd világbajnoki címét Bonnban megvédte Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Tavaly Szófiában diadalmaskodott, a hazai pálya előnyét élvező bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot győzte le.

Kisfiának születése után Anand hazaköltözött Spanyolországból, Chennaiban készül versenyeire, az év második felében több nagy tornán is sakkasztalhoz ül. Elfogadta a meghívást a moszkvai Botvinnik emlékversenyre, ahol Magnus Carlsennel, Levon Aronjannal és Vlagyimir Kramnyikkal rapid tempóban mérkőzik meg, majd honfitársnőjével, Humpy Koneruval párt alkotva négykezest játszanak a riválisokkal szemben. A Grand Slam-döntő biztos pont a versenynaptárában, ahogy a decemberi londoni szuperverseny is.  A 12 játszmás világbajnoki döntő tervezett időpontja jövő év áprilisa, májusa.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai Ningbóban július 16-án kezdődő csapat-világbajnokságon válogatottunk az öt sakkozónk Élő-pontátlaga alapján az ötödik. Csapatunk Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Balogh Csaba és Erdős Viktor összeállításban optimista hangulatban, éremszerzési reménnyel várja a vasárnapi rajtot. A szombati sorsoláskor derül ki, hogy az aranyéremre pályázó orosz és azeri válogatott milyen táblasorrenddel vág neki a kilencfordulós viadalnak.

A címvédő orosz válogatott érkezett meg elsőként a kínai kikötővárosba, és sorban futnak be a csapatok. A címvédő orosz együttes kapitánya, a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev a hírek szerint a 21 esztendős, két éve orosz állampolgár, ukrán színekben olimpiai bajnok Szergej Karjakinnak szánja az első táblát, amennyiben az ifjú titán kész a nagy feladatra. Korábban biztosnak tűnt, hogy a rutinos, Borisz Gelfanddal világbajnok-jelölti döntőt játszó Alekszandr Griscsuké az éltábla, de Karjakin báznai sikere, magabiztos játéka, világranglistás negyedik helye megingatta a kapitányt.

Nagy a titkolódzás az azeri berkekben. Az ukránokkal kétszeres aranyérmes kapitány, Vlagyimir Tukmakov a játékosokkal egyetértésben jelölte a szupernagymestereket az első három táblára. Ha jósolnom kellene, akkor a Tejmur Radzsabov, Sahriyar Mamedgyarov, Vugar Gasimov sorrendre szavaznék.

Az ukránoknál is várhatunk meglepetést, mert az Élő-pontok alakulása kissé megváltoztatta az erőviszonyokat. Az örményeknél adott az összeállítás, ahogy az izraeli és az indiai együttesnél is.

Meglepetést okozott a nyilvánosságra került, a tavaly januári vb-n ezüstérmes amerikai csapat ötöse. Élő-pontszámát tekintve a világranglistán hatodik Hikaru Nakamura a dortmundi szuperversenyen játszik, így a háromszoros bajnok, 1996-ban világbajnoki döntőt is játszó, sokszoros világbajnokjelölt Gata Kamsky az éltáblás. Az igazi szenzációt a veterán, 2003 óta elsősorban szakíróként tündöklő 51 esztendős Yasser Seirawan csapattagsága jelenti, akit „sakkéhsége” ismét a tábla mellé ültetett.

A válogatottak összeállítása:

Oroszország (2743): Szergej Karjakin (2788), Alekszandr Griscsuk (2746), Peter Szvidler (2739), Jan Nepomnjacsij (2711), Nyikita Vitjugov (2733)

Azerbajdzsán (2715): Sahriyar Mamedgyarov (2765), Vugar Gasimov (2760), Tejmur Radzsabov (2744), Rauf Mamedov (2679), Gadir Guszejnov (2625)

Ukrajna (2714): Vaszilij Ivancsuk (2768), Alekszandr Mojszejenko (2715), Zahar Efimenko (2706), Pavel Eljanov (2697), Alekszandr Arescsenko (2682)

Kína (2684): Wang Hao (2718), Wang Yue (2709), Li Chao (2669), Yu Yangyi (2672) Ding Liren (2654)

Magyarország (2680): Lékó Péter (2717), Almási Zoltán (2726), Polgár Judit (2699), Balogh Csaba (2643), Erdős Viktor (2613)

Örményország (2678): Levon Aronjan (2805), Movszeszjan (2700), Vlagyimir Akopjan (2667), Gabriel Szargiszjan (2663), Robert Hovhanniszjan (2556)

Egyesült Államok (2655): Gata Kamsky (2741), Alekszander Oniscsuk (2675), Yasser Seirawan (2635), Yuri Shulman (2617), Robert L Hess (2609)

Izrael (2649): Emil Szutovszkij (2700), Ilia Szmirin (2676), Michael Roiz (2669), Evgeny Postny (2618), Tamir Nabaty (2584)

India (2639): Krishnan Sasikiran (2681), Pentala Harikrishna (2669), Surya Ganguly (2627), Negi Parimarjan (2642), Geetha Gopal (2576)

Egyiptom (2531): Ahmed Adly (2631), Bassem Amin (2609), Essam El Gindy (2510), Samy Shoker (2475), Mohamed Ezat (2430)

 

A világbajnokságot a ningbói New Centery Grand Hotelben rendezik meg. A rendezők az 5-5 csapattag és a kapitány számára is egyágyas szobát biztosítanak teljes ellátással. A kilencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a győzelemért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el. Amennyiben ez sem döntene, akkor az egymás elleni eredmény számítana. Az esetleges újabb holtversenynél az ún. berlini pontszámítást alkalmazzák, a táblánként elért pontokat súlyozzák. A játékidő 90-90 perc az eső negyven lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még lépésenként 30-30 másodperc extraidő. Az első 30 lépésben tilos döntetlent ajánlani, és érvényes a zéró tolerancia szabály, tilos késni a játszmára.

A megnyitót és a sorsolást július 16-án tartják meg helyi idő szerint 18 órakor. Jjúlius 17. és 21. között öt fordulóra kerül sor, majd a pihenőnap után július 23. és 26. között lesz a következő négy játéknap. Az utolsó fordulót helyi idő szerint 10 órakor rendezik meg (+ 6 óra, így ez nálunk hajnali 4 óra), a többi játéknapon helyi idő szerint 15 órakor kezdődnek a játszmák.

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Tíz év után játszhat válogatottunk a csapat-világbajnokságon

Címkék: Ningbo csapat-világbajnokság

A hétezer éves történelemmel büszkélkedő kínai kikötővárosban, Ningbóban július 16. és 26. között rendezik meg 10 csapat részvételével a VIII. sakkcsapat-világbajnokságot. Válogatottunk a tavaly Hanti-Manszijszkban megrendezett sakkolimpián elért negyedik helyezésével harcolta ki a részvételi jogot, Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Balogh Csaba és Erdős Viktor összeállításban játszik. 2001 óta először vehetünk ismét részt a rangos csapatversenyen, a körmérkőzéses lebonyolításnak köszönhetően nagymestereink a világ legjobbjaival mérkőzhetnek meg. 1985-ben ezüstérmes volt csapatunk, négy év múlva negyedikek, 2001-ben ötödikként végzett válogatottunk. Korábban négyévente rendezték meg a vb-t, a legújabb szabályzat szerint 2011-től kétévente lesz a viadal. Címvédőként az orosz együttes játszik, 2752-es Élő-átlaggal Ningbóban is az első számú favorit.

 A sakkolimpia mellett a csapat-világbajnokságot kíséri a legnagyobb érdeklődés, hiszen 10 csapat körmérkőzéses lebonyolításban vívja meg a csatáját. Ningbóban kiegyenlített erőviszonyok jellemzik az együtteseket. Egyiptom ötöse is okozhat meglepetést, de Afrika bajnokával szemben az éremesélyes gárdák a „gólarányukat” is szeretnék javítani.   Oly sokszor  leírtam már, hogy a svájci rendszer különlegessége, hogy valamennyi együttes  a maga versenyét játssza, megmérkőznek ugyanazon ellenfelekkel is, de jelentős különbségek is vannak. Egyes csapatok könnyebb utat járnak be, mások végig az élcsoportban szenvednek,  s a hajrában egyetlen botlásért is súlyos árat fizetnek. Mindenki tudja, hogy a 11 fordulós lebonyolítás mellett óriási a párosítás jelentősége, kis szerencsével nagyot lehet előrelépni. Körmérkőzés esetén legfeljebb a kedvezőtlen színelosztás miatt kesereghetnek…

 A részvételre jogosult válogatottak:

Oroszország (címvédő)

Ukrajna, Izrael és Magyarország (a Hanti-Manszijszkban megrendezett olimpiáról)

Azerbajdzsán (a 2009-es Európa-bajnokság győztese)

India

Egyesült Államok

Egyiptom

Kína (rendező ország)

Örményország (a FIDE elnöke jelölte a kétszeres olimpiai bajnok együttest)

A csapat-világbajnokságok története

Az eddigi győztesek:

1985 Szovjetunió

1989 Szovjetunió

1993 Egyesült Államok

1997 Oroszország

2001 Ukrajna

2005 Oroszország

2010 Oroszország

A világbajnokságok történetében Luzern, az 1982-es sakkolimpia városa négyszer volt házigazdája a 2011-ig négyévente megrendezésre került viadalnak. Az elsőt 1985-ben rendezték meg, akkor 10 csapat részvételével, hat táblán folytak a küzdelmek. Garri  Kaszparov nélkül felálló szovjet válogatott győzött, három ponttal előzte meg a Portisch Lajos vezette együttesünket. Az aranyérmes szovjet csapatban Karpov, Juszupov, Vaganjan, Szokolov, Beljavszkij, Szmiszlov, Csernyin és Polugajevszkij szerepelt. Nálunk Portisch Lajos (5,5/9), Ribli Zoltán (6,5/9), Sax Gyula(6/8), Pintér József (6/9), Adorján András (2,5/4), Faragó Iván (3/6), Csom István (4,5/7) és Grószpéter Attila (05/2) volt tagja az ezüstérmes gárdának. Harmadik helyen az angolok hatosa végzett. A világbajnokság ötödik fordulójában sakkozóink visszavágtak a Szalonikiben, 1984-ben megrendezett olimpián a szovjet csapattól elszenvedett csúfos, a magyar sakkozás történetében példátlan 4-0-s vereségért. Öt döntetlen mellett Pintér József Beljavszkij elleni nyerésével biztosította a 3,5-2,5 arányú csapatgyőzelmet.

1989-ben ismét a szovjet válogatott győzött, öt (!) ponttal előzte meg az ezüstérmes jugoszláv csapatot. Ekkor már csak négy táblán folytak a csatározások, Karpov, Beljavszkij, Elveszt, Vaganjan, Ivancsuk (6,5 pontot szerzett a 7 partiból), Gurevics alkotta az aranyérmes együttest. Harmadikok ismét az angolok. Portisch Lajos és Ribli Zoltán nélkül felálló válogatottunknak nem volt esélye éremszerzésre. A negyedik helyen végzett. Sax Gyula (3/7), Adorján András (3/8), Grószpéter Attila (4/6), Horváth József (3,5/6), Lukács Péter (1,5/4), Tolnai Tibor (3,5/5) összeállításban.

A következő két világbajnokságra nem kvalifikálta magát csapatunk.1993-ban komoly fiaskó érte a Vlagyimir Kramnyik vezette orosz válogatottat, csak harmadikok lettek. Az aranyérmes amerikai csapatban Kamsky, Yermolinszkij, Gulko, Kajdanov, Benjamin és Christiansen játszott. Az ezüstérmes ukránoknál Ivancsuk villogott az első táblán, 8 partijából 6 pontot gyűjtött. Egy évvel korábban a manilai olimpián tartalékként bemutatkozott és 9 játszmából 8,5 pontot gyűjtött  Kramnyiknak nem ment a játék, csak 3 pontot szerzett 7 partiból.

1997-ben nagy csatában, fej-fej melletti szoros küzdelemben, félpontos előnnyel győzött az orosz csapat. Barejev, Szvidler, Halifman, Rublevszkij, Drejev, Zvjagincsev összeállításban vágott vissza a négy évvel korábbi kudarcért, a második helyen a címvédő amerikaiak végeztek,  a bronzérmet az örmények szerezték meg.

 Jerevánban ukrán győzelem született

Örményország fővárosa, Jereván volt a házigazdája 2001-ben az 5. sakkcsapat-világbajnokságnak. Drámai küzdelemben, az utolsó fordulójában a nagy rangadót félpontos hátrányban kezdő Ukrajna négyese Ponomarjov győzelmével diadalmaskodott a címvédő orosz csapattal szemben,  és lett világbajnok. Az ukrán együttes megőrizte veretlenségét, és a hajrában két riválisa elleni nyeréssel megérdemelten hódította el a büszke címet.

A váratlan fordulatok, előre nehezen megjósolható eredmények versenye ismét bizonyította, hogy a legjobbak is hibázhatnak, az Élő-pontszámok nem döntik el egy-egy játszma sorsát. A címvédő orosz válogatott a világbajnokság előtt többször is változtatott csapatösszeállításán, végül Morozevics és Barejev nélküli orosz csapat sebezhetőnek bizonyult,  és a három „K”, Kaszparov, Kramnyik és Karpov sem játszott. Egy kilenc csapat részvételével megrendezett versenyen végzetes lehet egyetlen kisiklás is.

Balszerencsés volt tartalékos válogatottunk sorsolása. A címvédő orosz csapattal játszott együttesünk, és 3-1-es vereséget szenvedett. Négy remivel 2-2 lett a németek elleni meccs, majd váratlan 2,5-1,5-ös vereség a kubai sakkozóktól. Üzbegisztánnal 2-2-re végzett csapatunk, majd az ukránok is minimális arányban legyőzték válogatottunkat. A szabadnapunk után hármas győzelmi széria következett Irán ellen 3,5-0,5-re, Macedóniával szemben 2,5-1,5-re nyert együttesünk, majd az utolsó játéknapon az aranyéremre is pályázó örményeket 2,5-1,5-re győzték le.

A világbajnokság végeredménye:

1. Ukrajna 21,5 pont (Ivancsuk 3,5/6, Ponomarjov 5,5/7, Baklan 3/6, Ejngorn 4/5, Romanisin 3/5 Malahatko 2,5/3)

2. Oroszország 21 (Szvidler, Drejev, Griscsuk, Rublevszkij, Szakajev, Motiljev)

3. Örményország 20 (Akopjan, Vaganjan, Lputjan, Aszrian, Anasztazian, Minaszian),

4. Németország 18,5

5. Magyarország 16,5 (Lékó Péter 3/7, Gyimesi Zoltán 4,5/7, Ruck Róbert 4/7, Varga Zoltán 2,5/5, Ács Péter 2,5/6)

6. Üzbegisztán 15,5

7. Kuba 14,5

8. Macedónia 9,5

9. Irán 7

 Az orosz válogatott Beer Shevában valamennyi ellenfelét legyőzte

Az izraeli Beer Shevában 2005-ben megrendezett vb-n az orosz válogatott valamennyi ellenfelét legyőzve lett első. Az aranyérem sorsa az utolsó fordulóban dőlt el. Négy éve az orosz csapat az ukránokkal szemben elvesztette a sorsdöntő meccset, Beer Shevában nem hibáztak. A kínaiak keze megremegett, a jóval esélyesebb, rutinosabb orosz nagymesterek sorban nyertek. Meglepő, hogy a világbajnok együttes öt mérkőzést is csak 2,5-1,5-re tudott megnyerni. A négy kulcsemberük – Szvidler, Griscsuk, Morozevics és Barejev – csak egyetlen partit vesztett, Drejev és Rublevszkij kis híján elrontotta örömüket.

A kínai válogatott ezüstérme óriási meglepetés, a játszmák menete nem mindig igazolta eredményességüket, de a hajráig megőrizték hidegvérüket. Az örmények jó indulás után kissé könnyen adták meg magukat, láthatóan csak a bronzérem megszerzésére koncentráltak. Ezt meglepő módon szinte gond nélkül érték el, ehhez a címvédő ukrán válogatott nyújtott hathatós támogatást, három meccset is vesztettek. Mélyen a várakozás alatt szerepelt az izraeli együttes, hazai pályán ötször is kikaptak.

 A VI. csapat-világbajnokság végeredménye:

1. Oroszország 22 pont (Peter Szvidler 5/7, Alekszandr Griscsuk 4,5/7, Alekszej Drejev 1/3, Alekszandr Morozevics 5,5/7, Jevgenyij Barejev 5,5/7, Szergej Rublevszkij 0,5/2)

2. Kína férfi válogatott 21,5 (Bu Xiangzhi 5/8, Zhang Pengxiang 3,5/6, Ni Hua 5/8, Zhang Zhong 5/7, Zhou Jianchao 2/2, Liang Chong 1/1)

3. Örményország 18,5 (Aronjan 5/8, Akopjan 4/7, Aszrjan 4,5/7, Vaganjan 0,5/2, Lputjan 2/3, Anasztazian 2,5/5)

4. Ukrajna 17,5

5. Egyesült Államok 16,5

6. Izrael 14,5

7. Grúzia 13,5

8. Kuba 13

9. Kína női válogatott 7

 Bursában az orosz válogatott megvédte elsőségét

A túlzsúfolt versenynaptár miatt a 2009-re tervezett vb-t  2010. január 5. és 13. között a törökországi Bursában rendezték meg. Meglepetésre az utolsó pillanatban visszalépett a négy évvel ezelőtti vb ezüstérmes kínai együttes, a beugró indiai gárda is jó nevekből állt, bár hiányzott világbajnokuk, Viswanathan Anand. Az első helyre rangsorolt orosz csapat 2005 és 2009 között csak a vb-n és a 2007-es krétai Eb-n tudta érvényesíteni a papírformát. 2006-ban és 2008-ban a sakkolimpiát az örmények nyerték, 2009-ben az Eb-n az azeri válogatott elhalászta az aranyérmet Morozevicsék orra elől.

A viadal utolsó fordulójában gyorsan eldőlt az elsőség kérdése, négy döntetlennel 2-2-vel ért véget az amerikai-azeri mérkőzés. A címvédő orosz válogatott nyugodtan játszhatta Izrael elleni meccsét, az aranyérem már a zsebükben volt. Az orosz sakkozók a jól ismert taktikával nyertek 3-1-re, világossal győzelemre vezették partijaikat, míg sötéttel tartották az egyensúlyt. A görögök elleni botlás után többet nem hibáztak, riválisaik közül csak az örményekkel remiztek.

Nem kis meglepetésre az éremre pályázó kontinensbajnok azeri együttes Vugar Gasimov és Tejmur Radzsabov nélkül ült sakkasztalhoz a rivális amerikai csapattal szemben. Hikaru Nakamura vezetésével az amerikai sakkozók rizikót nem vállaltak, számukra a négy döntetlennel elért 2-2  ezüstérmet jelentett. Nakamura és Oniscsuk vállukon vitték a csapatot, Kamsky nélkül is remek eredményt értek el. Az azeriek pedig tálcán kínálták a lehetőséget a Kína lemondása után meghívott indiai együttesnek a bronzérem megszerzésének lehetőségét. Az esélyt magabiztos győzelemmel használták ki.

Az újvidéki Európa-bajnokságon is érem nélkül maradt a kétszeres olimpiai bajnok örmény válogatott, Bursában sem sikerült a dobogós helyezés elérése. A rajtnál elszenvedett vereség után még visszakapaszkodtak, de a görögökkel szembeni vesztés már végzetes volt. A szabadkártyás görögök várakozás felett szerepeltek. A drezdai sakkolimpián ezüstérmes izraeli együttes öt meccset is elvesztett.

 A világbajnokság végeredménye:

1.Oroszország (Alekszandr Griscsuk 4,5/7, Dmitrij Jakovenko 3,5/5, Alekszandr Morozevics 2/6, Jevgenyij Tomasevszkij 3,5/5, Vlagyimir Malahov 5/7, Nyikita Vitjugov 5,6/6) 15 meccspont, 24 pont

2. Egyesült Államok (Hikaru Nakamura 6/8, Alekszander Oniscsuk 6,5/9, Yuri Shulman 2,5/6, Akobian 4,5/7, Robert L Hess 1/2, Ray Robson 1/2) 13, 21,5

3. India (Krishnan Sasikiran 5,5/9, Pentala Harikrishna 4/8, Surya Ganguly 5/7, Geetha Gopal 3/5, Arun Prasad 2,5/5, B Adhiban 1/2) 13, 21

4. Azerbajdzsán (Vugar Gasimov 2,5/7, Tejmur Radzsabov 5/7, Gadir Guszejnov 1,5/4, Sahriyar Mamedgyarov  8/9, Rauf Mamedov 3/6, Nidjat Mamedov 2/4) 12, 22

5. Örményország (Levon Aronjan 6/9, Vlagyimir Akopjan 6/9, Gabriel Szargiszjan 3/6, Arman Pashikjan 3,5/6, Tigran L Petroszjan 2,5/6, Tigran Kotanjan) 12, 20,5

6. Görögország 8, 18

7. Izrael 7, 17

8. Brazília 4, 12,5

9. Egyiptom 3, 12

10. Törökország  3, 11,5

 

Hely.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont

1

Oroszország

*

3

2

3

15

24

2

Egyesült Államok

1

*

3

2

3

3

3

13

21½

3

India

1

*

2

3

13

21

4

Azerbajdzsán

2

*

3

2

3

3

12

22

5

Örményország

2

2

*

1

3

12

20½

6

Görögország

1

3

*

3

8

18

7

Izrael

1

2

*

3

7

17

8

Brazília

1

½

½

1

*

4

12½

9

Egyiptom

½

1

1

1

1

*

2

3

12

10

Törökország

½

1

1

1

½

2

*

3

11½

Sok meglepő eredmény született a viadalon. Az első nagy szenzációt a második játéknapon a görögök győzelme jelentette az oroszok ellen. Meglepődtünk, amikor az örmények elleni nyeréssel rajtoló azeriek a harmadik fordulóban kikaptak az indiai négyestől. A címvédő oroszok az amerikaiakat 3-1-re verték, majd a kontinensbajnok azeriekkel szemben is fontos rangadót nyertek 2,5-1,5-re. Az ötödik fordulóban India pontot rabolt az örményektől, az amerikaiak Izrael legyőzésével javítottak. 

A hatodik körben újabb hidegzuhany érte a kétszeres  olimpiai bajnok örmény válogatottat, 3-1-re kaptak ki a görögöktől. A hetedik játéknapon nagy esélyt szalasztottak el az oroszok ellen, a 2-2 a címvédőnek kedvezett, igaz át kellett adniuk az éllovasi pozíciót az amerikaiaknak. A nyolcadik fordulóban gyakorlatilag eldőlt az elsőség kérdése, az örmények megfosztották Nakamuráékat „aranyálmaiktól”.

A világbajnokság tanulságaként megállapíthattuk, hogy még jobban kiegyenlítődtek az erőviszonyok, csak egészséges kockázatvállalással, nagy küzdőkedvvel lehetett játszmát nyerni. Meglepő, hogy a rangadók, az orosz, amerikai, azeri és örmény nagy négyes egymás elleni találkozói közül  csak az orosz-örmény és az amerikai-azeri végződött döntetlennel.

 A legjobb egyéni eredmények:

Első tábla:

HikaruNakamura (amerikai, 2708) 6/8, 2851

Levon Aronjan (örmény, 2781) 6/9, 2789

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2736) 4,5/7  2797

 2. tábla:

Alekszander Oniscsuk (amerikai, 2670) 6,5/9, 2809

Tejmur Radzsabov (azeri, 2733) 5/7, 2808

Vlagyimir Akopjan (örmény, 2678) 6/9, 2762

 3. tábla:

Surya Ganguly (indiai, 2654) 5/7, 2804

Hristos Banikas (görög, 2608) 4,5/8 2688

Gabriel Szargiszjan (örmény, 2680) 3/6, 2613

 4. tábla:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2741) 8/9, 2950

Emil Szutovszkij (izraeli, 2657) 4,5/7, 2689

Arman Pashikjan (örmény, 2647) 3,5/6, 2671

 Tartalékok:

Vlagyimir Malahov (orosz, 2716) 5/7, 2771

Nyikita Vitjugov (orosz, 2692) 5,5/6, 2939

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A hétezer éves történelemmel büszkélkedő kínai kikötővárosban, Ningbóban július 16. és 26. között rendezik meg 10 csapat részvételével a VIII. sakkcsapat-világbajnokságot. Válogatottunk a tavaly Hanti-Manszijszkban megrendezett sakkolimpián elért negyedik helyezésével harcolta ki a részvételi jogot, Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Balogh Csaba és Erdős Viktor összeállításban játszik. 2001 óta először vehetünk ismét részt a rangos csapatversenyen, a körmérkőzéses lebonyolításnak köszönhetően nagymestereink a világ legjobbjaival mérkőzhetnek meg. 1985-ben ezüstérmes volt csapatunk, négy év múlva negyedikek, 2001-ben ötödikként végzett válogatottunk. Korábban négyévente rendezték meg a vb-t, a legújabb szabályzat szerint 2011-től kétévente lesz a viadal. Címvédőként az orosz együttes játszik, 2752-es Élő-átlaggal Ningbóban is az első számú favorit.

 A részvételre jogosult válogatottak:

Oroszország (címvédő)

Ukrajna, Izrael és Magyarország (a Hanti-Manszijszkban megrendezett olimpiáról)

Azerbajdzsán (a 2009-es Európa-bajnokság győztese)

India

Egyesült Államok

Egyiptom

Kína (rendező ország)

Örményország (a FIDE elnöke jelölte a kétszeres olimpiai bajnok együttest)

A tavalyi sakkolimpián Hanti-Manszijszkban bravúros holtversenyes harmadik, a sokat vitatott olimpiai Berger-pontszámítás miatt negyedik helyezett válogatottunkban a nagy trió szerepel az első három táblán. A hatszoros olimpikon Lékó Péter másodszor játszik csapat-világbajnokságon, 2001-ben is az éltáblás volt a jereváni viadalon. Lékó 2717 pontjával jelenleg a 25. a világranglistán. Kilenc hónapos szünet után versenyez ismét, és remélhetjük, hogy a „sakkéhség” megteszi hatását. A kilencszeres olimpikon Almási Zoltán 2726 pontjával a 19. a ranglistán, sem ő, sem a női válogatottal kétszeres olimpiai bajnok Polgár Judit nem szerepelt a 10 évvel ezelőtti vb-n. A férfi csapatban hatszoros olimpikon Judit a görög csapatbajnokságon „melegített”, négy partijából 3,5 pontot szerzett, 3,3 pontot gyűjtött, a virtuális ranglistán ismét tagja lett a + 2700 Élő-pontosok előkelő klubjának. Ningbóban 2699-cel játszik, ezzel a 43. a világranglistán.

Hanti-Manszijszkban válogatottunk 2,5-1,5-re legyőzte az orosz csapatot

Sajnálatos, hogy 2003 óta valamennyi nagy világversenyen játszó Berkes Ferenc lemondta a szereplést, úgy érezte, hogy főiskolai vizsgái mellett nem tudott volna optimálisan felkészülni a nagy feladatra, s fáradtan nem lett volna képes olyan teljesítményt nyújtani, amit elvár magától és elvárunk tőle. Úgy érzem, hogy a fanatikus küzdő, Hanti-Manszijszkban is veretlenségét megőrző nagymester nagyon fog hiányozni a csapatból.

A 2005-ös Európa-bajnokságon debütált a válogatottban Balogh Csaba, három olimpiai és Európa-bajnoki szerepléssel már igazán rutinosnak számít.  Biztató, hogy a májusi ranglistán nagy ugrással, + 35 ponttal 2643-ra nőtt Élő-pontja. A görög csb-n is eredményesen játszott, 2689-es performance-pontszámot ért az 5,5 pontja a 7 játszmából és + 6,3 Élő-pont.

Válogatottunk újonca Erdős Viktor. Eddig csak a Mitropa-kupákon játszó együttesben színeinket képviselő Erdős négy éven belül háromszor nyerte meg a nyílt magyar bajnokságot, májusban Zalakaroson veretlenül végzett az élen, a júliusi listán 2613 Élő-pontja van. A négy legjobb Élő-pontszámával 2696-os átlagú együttesünk kapitánya Horváth Tamás nemzetközi mester.

 Mit tudunk a riválisokról?

Címvédőként az orosz válogatott játszik. Alekszandr Griscsuk (2746), Szergej Karjakin (2788), Peter Szvidler (2739), Jan Nepomnjacsij (2711) és Nyikita Vitjugov (2733) összeállításban a csapat  július 10-én elutazott Ningbóba, hogy nagymestereik akklimatizálódjanak. Kapitányuk a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev, szekundánsként Alekszandr Rjazancev tartott még a csapattal. Barejev a korábbi hírekkel ellentétben még töpreng, hogy ki játsszon az éltáblán Karjakinnal külön eszmecserét is folytatott, hogy a 21 éves nagymester kész-e a megtisztelő, de nagyon nehéz feladatra, vagy a rutinosabb Griscsuk legyen az éltáblásuk,  a táblasorrend csak a helyszínen derül ki.Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kérését teljesítették, a vb helyett a dortmundi szuperversenyen játszhat, de vállalta a részvételt az augusztus 8. és 15. között Moszkvában megrendezésre kerülő 64. orosz szuperbajnokságon. Ne feledjük, hogy sakkolimpiát utoljára 2002-ben nyertek, 2005-ben és 2010-ben – a 2009-ről elhalasztott – győztek a világbajnokságon, 2003-ban és 2007-ben az Eb-n. A tavaly januári bursai vb-n Griscsuk és Vitjugov tagja volt az aranyérmes együttesnek.

A 2009-es kontinensbajnok azeri csapat Bursában negyedik volt. A vártnál gyengébb szereplésüket, ahogy a sakkolimpián való gyengélkedésüket is többen grúz kapitányukkal, Zurab Azmaiparasvilivel kialakult konfliktussal  magyarázták. A szövetség nagyot lépett, leigazolták az ukránokkal kétszeres olimpiai aranyérmes  kapitányt, Vlagyimir Tukmakovot. Sikerült rendezni a viszonyt Vugar Gasimovval is, aki lemondta a bieli meghívást, hogy játszhasson a válogatottban. Sahriyar Mamedgyarov (2765), Vugar Gasimov (2760) Tejmur Radzsabov (2744), Rauf Mamedov (2679) és Gadir Guszejnov (2625) alkotja az együttest, a négy legjobb átlaga 2737.

A 2004-es és 2010-es sakkolimpián diadalmaskodó ukrán válogatottban Vaszilij Ivancsuk a „vezérevezős”. Mindkét sikerben oroszlánrésze volt, ahogy a 2001-es jereváni vb-n is az aranyérem megszerzésében. Az ukránok sokat vesztettek Karjakin „átigazolásával”, s ráadásul nem számíthatnak Ruszlan Ponomarjovra sem, aki címvédőként a dortmundi szuperversenyen játszik. Kíváncsian várhajuk, hogy a csapatkapitány, Olakszandr Sulypa nemzetközi nagymester milyen táblasorrendet határoz meg, mert Vaszilij Ivancsuk (2768) mögött érdekesen alakultak az  Élő-pontszámok: Pavel Eljanov 2697, Zahar Efimenko 2706, Alekszandr Arescsenko 2682 és nagyot lépett előre Alekszandr Mojszejenko 2715, átlaguk 2722.

A 2006-ban és 2008-ban sakkolimpiát nyert örmény válogatott Bursában csak az ötödik helyet szerezte meg, Hanti-Manszijszkban is  nagy csalódásként élték meg, hogy hetedikként végeztek. 2007-ben megnyerték a csapat Eb-t.  Az örmények joggal aspirálnak dobogós helyezésre, hiszen hazatért Szergej Movszeszjan, s vele sokat erősödött a gárda. Éltáblásuk a világranglistán harmadik Levon Aronjan (2805), Movszeszjan (2700), Vlagyimir Akopjan (2667), Gabriel Szargiszjan (2663) és Robert Hovhanniszjan (2556). A csapat átlaga 2709, kapitányuk Arshak Petroszjan, akit  a második olimpiai aranyérem megszerzése után örökös kapitánnyá választottak.

A házigazda kínai csapat a legfiatalabb korátlagú együttes. Hazai pályán érthetően érmes helyezésben reménykednek, 2005-ben nagy meglepetés volt ezüstérmük, tavaly az utolsó pillanatban lemondták szereplésüket.  A 22 éves Wang Hao (2718), a 24 esztendős Wang Yue (2709), a 22 éves Li Chao (2669), a 17 éves Yu Yangyi (2672) és a 18 éves Ding Liren (2654) játszik a 2692-es átlagú együttesben.

 A sakkolimpián 2008-ban ezüstérmes, 2010-ben bronzérmes izraeli válogatott nélkülözi legjobbját, a világbajnoki kihívó Borisz Gelfandot. A hosszú évek óta sikeres kapitányként működő Alon Greenfeld nagymester 2666-os  átlagú csapatot jelölt: Emil Szutovszkij (2700), Ilia Szmirin (2676), Michael Roiz (2669), Evgeny Postny (2618) és Tamir Nabaty (2584). Szekundánsként Borisz Avrukh segíti a játékosokat.

Ázsia bajnokságán második helyezést elért India a kínai rendezésnek köszönheti a részvételi lehetőséget. Tavaly a kínaiak lemondták a szereplést, és a beugró indiaiak világbajnokuk, Viswanathan Anand nélkül is szenzációs teljesítménnyel bronzérmesek lettek.  Krishnan Sasikiran (2681), Pentala Harikrishna (2669), Surya Ganguly (2627) és Geetha Gopal (2576) Ningbóban is játszik,  idei bajnokuk, a 18 éves Negi Parimarjan (2642) szerepel még az együttesben, amelynek átlaga 2655.

 Még nem ismert az amerikai együttes összeállítása, de nélkülözni fogják a világranglistán immár hatodik Hikaru Nakamurát, akinek főszerep jutott a tavalyi vb-n elért második hely elérésében a 8 partiból szerzett 6 pontjával. Nakamura a dortmundi szuperversenyt választotta.

 

A világbajnokságot a ningbói New Centery Grand Hotelben rendezik meg. A rendezők az 5-5 csapattag és a kapitány számára is egyágyas szobát biztosítanak teljes ellátással. A kilenc fordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a győzelemért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el. Amennyiben ez sem döntene, akkor az egymás elleni eredmény számítana. Az esetleges újabb holtversenynél az ún. berlini pontszámítást alkalmazzák, a táblánként elért pontokat súlyozzák. A játékidő 90-90 perc az eső negyven lépésre, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még lépésenként 30-30 másodperc extraidő. Az első 30 lépésben tilos döntetlent ajánlani, és érvényes a zéró tolerancia szabály, azonnali játszmavesztés a késés.

A megnyitót és a sorsolást július 16-án tartják meg, július 17. és 21. között öt fordulóra kerül sor, majd a pihenőnap után július 23. és 26. között lesz a következő négy játéknap. Az utolsó fordulót helyi idő szerint 10 órakor rendezik meg (+ 6 óra), a többi játéknapon helyi idő szerint 15 órakor kezdődnek a játszmák.

 Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Polgár Judit ismét a 2700 Élő-pontosok klubjában

Címkék: Polgár Judit

Pénteken fejeződött be Eritreában a görög csapatbajnokság. Polgár Judit a győztes Peristeri csapatában szerepelt. 3,5 Élő-pontot gyűjtött, ismét tagja a + 2700 Élő-pontosok népes klubjának  Almási Zoltánnal, Lékó Péterrel és Berkes Ferenccel együtt. A naponta számolt ún. virtuális világranglistán jelentős változásokat hoztak a június végi, július eleji viadalok. Július második felében a sakkrajongók a bőség zavarában szenvednek majd, Ningbóban július 16-án kezdődik a csapat-világbajnokság, 18-án a bieli, 21-én a dortmundi szuperverseny.  

 

Fölényes győzelmet aratott a görög csapat-bajnokságban a címvédő Peristeri együttese. Az ukrán Vaszilij Ivancsukkal és Polgár Judittal az éltáblákon a 34 csapat részvételével megrendezett svájci rendszerű hétfordulós viadalon hat győzelemmel és egy döntetlennel végzett az élen. Polgár Judit négy partit játszott és 3,5 pontot szerzett, 3,3 Élő-pontot is gyűjtött, s ezzel visszakerült a + 2700 Élő-pontosok táborába. A csapat-világbajnokságon szereplő válogatottunkból Balogh Csaba is jó formában sakkozott, 7-ből 5,5 pontot szerzett, ez + 6,3 jelentett számára, együttese azonban a 19. lett. Rapport Richárd és Prohászka Péter a 9. helyezett Panionois csapatában küzdött. Legfiatalabb nagymesterünk az éltáblán 7-ből 3 pontot gyűjtött, többek között Ivancsuk, a cseh David Navarra és a német Arkadij Naiditsch is ellenfele volt, nem bírt velük. Prohászka 5,5 ponttal fejezte be a viadalt, egyetlen vereségét Polgár Judittól szenvedte el, aki szép bástyaáldozat bombázta szét sötét királyállását. A csapatok nyolc táblán játszottak, 3 férfi és 1 női tábla mellett két fiú ifit (U18 és U12), illetve két leányt (U18 és U16) kellett játszatni.

A görög csapatbajnokság mellett még számos tornán játszottak a sakkvilág élvonalába tartozó nagymesterek. Az ún. virtuális világranglistán, amelyet a + 2700 Élő-pontosoknál szinte napról napra számolnak a július 1-től érvényes rangsorhoz képest érdekesek a változások. Immár négy magyar sakkozó is ebbe a „klubba” tartozik, Almási Zoltán és Lékó Péter mellett Berkes Ferenc és Polgár Judit. A FIDE hivatalosan is módosította az amerikai Hikaru Nakamura és az ukrán Ruszlan Ponomarjov pontszámát, beszámolták hatjátszmás párosmeccsüket. Nakamura a + 4 ponttal a hatodik helyre lépett előre, Ponomarjov a – 4-gyel a tizedikre csúszott vissza. A top 15-ből csak Ivancsuk és Gata Kamsky játszott, az ukrán vesztett, az amerikai pontokat nyert.  A holland bajnokságon aratott fölényes győzelmével a 17 esztendős holland Anish Giri nagyot lépett előre. Az olasz Fabiano Caruana Újdelhiben diadalmaskodott, az orosz bajnokság kissé meglepő végeredménye is sokat változtatott a ranglistán, amelyen 46 sakkozónak van 2700, illetve több Élő-pontja. A július 16-án kezdődő csapat-világbajnokság, a dortmundi és a bieli szuperverseny jelentősen befolyásolhatja majd a rangsort...

A virtuális világranglista állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2821

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817

3. Levon Aronjan (örmény) 2805

4. Szergej Karjakin (orosz) 2788

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2781

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 2770

7. Veszelin Topalov (bolgár) 2768

8. Vaszelij Ivancsuk (ukrán) 2765,1 (- 2,9)

9. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2765

10. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2764

11. Vugar Gasimov (azeri) 2760

12. Gata Kamsky (amerikai) 2747,5 (+ 6,5)

13.Borisz Gelfand (izraeli) 2746

14. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2746

15. Tejmur Radzsabov (azeri) 2744

16. Peter Szvidler (orosz) 2739

17.Nyikita Vitjugov (orosz) 2726,2 (- 6,8)

18. Almási Zoltán (magyar) 2726

19. Fabiano Caruana (olasz) 2724,8 (+ 13,8)

20. Francisco Vallejo Pons (spanyol) 2724

21. Michael Adams (angol) 2723,5 (+ 8,5)

22.David Navara (cseh) 2723,2 (+ 1,2)

23. Perez Leinier Dominguez (kubai) 2719

24. Maxime Vachier-Lagrave (francia)  2718,5 (- 3,5)

25. Wang Hao (kínai) 2718

26. AnishGiri (holland) 2717 (+ 16)

27. Lékó Péter (magyar) 2717

28. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2715,9 (- 20,1)

29. Le Quang Liem (vietnami) 2715

30. Alekszandr Mojszejenko (ukrán) 2715

31. Alekszej Shirov (spanyol) 2714

32. Alekszej Drejev (orosz) 2713,3 (+ 2,3)

33. Baadur Zsobava (grúz) 2713

34. Jan Nepomnjacsij (orosz) 2711

35.Etienne Bacrot (francia) 2710

36. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 2709,5 (+ 2,5)

37. Wang Yue (kínai) 2709

38. Alekszandr Morozevics (orosz) 2703,3 (+ 13,3)

39. Berkes Ferenc (magyar) 2706,2 (+ 10,2)

40-41. Zahar Efimenko (ukrán) és Vlagyimir Malahov (orosz) 2706

42. Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2703,6 (+ 20,6)

43. Arkadij Naiditsch (német) 2703 (-3)

44. Polgár Judit (magyar) 2702,3 (+ 3,3)

45-46. Szergej Movszeszjan (örmény) és Emil Szutovszkij (izraeli) 2700

 Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Kaszparov: A kemény munka mennyisége maga a tehetség

Címkék: Garri Kaszparov Borisz Gelfand sakk

A Hollandiában megjelenő, a sakkozók körében oly népszerű angol nyelvű New in Chess magazin legutóbbi számában a sakkozás 13. világbajnoka, Garri Kaszparov  értékelte a kazanyi világbajnok-jelölti meccseket, a szovjet sakkiskolát, amelynek kiemelkedő képviselője, 1996 óta izraeli színekben játszó Borisz Gelfand sikerét hozta. „A regnáló indiai világbajnok Viswanathan Anand számára jó hír, hogy Gelfand nem a legveszélyesebb ellenfél. A rossz hír, hogy a szponzorok is tudatában vannak ennek” – vélekedik Kaszparov. Az exvilágbajnok írásának legfontosabb gondolataiból szemezgettem.

Az elmúlt évtizedekben több és több világklasszis jelent meg kicsi, vagy jelentéktelen sakk-kultúrával  rendelkező országokból, Kínában és Indiában egy centrálisan képzett generáció leváltotta  első nagymestereiket. Norvégia és Vietnam első sztárjaikat teremtette meg és Amerika is végre új tehetséggel jelentkezett miután egy teljes generáció hiányzott náluk. Jelenleg a „szovjet sakkiskola” haláláról szóló jóslatok nagymértékben túlzottak.

 

 „A 2011-es kazanyi világbajnok-jelölti párosmérkőzések mezőnyét Bobby Fischer  éjszakai lidércnyomásként élhette volna meg. Hét „szovjet” és egy bolgár sakkozó, aki kitűnően beszél oroszul” - sommázta véleményét Kaszparov.

Hárman a négy elődöntősből – Kramnyik, Kamsky és Gelfand – közvetlenül ihatott a szovjet sakkiskola forrásából és birtokolhatta azt a komolyságot és a szolid felépítést, ami szovjet sakkiskolát fémjelezte. A képet még teljesebbé teszi, hogy a győztes  a legidősebb és a szovjet hátországból legtöbbet profitáló Borisz Gelfand lett. 1990-ben megkérdezték Botvinnniket, hogy ki lehet veszélyes a koronámra. Ivancsukot és Gelfandot nevezte meg, akkor 21 és 22 évesek voltak, Anandot és Shirovot említette még, de felhívta a figyelmet, az akkor még csak 15 éves Kramnyikra.

Kaszparov emlékezteti olvasóit, hogy Botvinnik 49 éves volt, amikor utolsó világbajnoki döntőjét megnyerte. Gelfand 43 éves lehet a jövő évi döntő idején, Anand az év végén a 42. életévét tölti be, s ezzel a Steinitz-korszak után a sakktörténelem egyik legnagyobb korátlagú döntőjére kerül sor. 1934-ben az Aljechin-Bogoljubov párharc viszi a pálmát, ketten 86 évesek voltak, az 1963-as Botvinnik-Petroszjan világbajnoki döntőn pedig 84 évesek.

Kaszparov úgy véli, hogy a kazanyi döntő előtt a FIDE iroda titkosan rangsorolta a világbajnok-jelölteket, előnybe részesítve úgy a szembenállókat, hogy a címmeccsre szponzort találjanak. Az orosz exvilágbajnok Aronjant hibásan nevezte az első számú kiemeltnek Topalov helyett, az örmény győzelme nagyszerű hír lett volna Iljumzsinovval jó barátságot ápoló politikai vezetés számára. A másik két favorit, Kramnyik és Topalov bizonyítottan lett egymás ellen párosítva. Griscsuk új arc lehetett volna Oroszország számára a cím visszaszerzésére. A két azeri nagymester nem lehetett veszélyes kihívó, de a nemzeti olajuk kétségkívül igénybe vehető. Kamsky hasonlóképpen nem éppen szívesen látott lett volna, de akár új frontot is nyithattak volna Amerika felé. És természetesen nem lehetett volna a kihívó Gelfand…

Az exvilágbajnok sokadszor bírálta a FIDE elnökét, Kirszan Iljumzsinovot, hogy visszautasította a világbajnoki döntő megrendezésére tett 2,4 millió eurós londoni ajánlatot, s most szervezőt kereshetnek. (Egyes hírforrások Moszkvát jelöltként emlegetik.) A világbajnok-jelölti párosmeccsek nagy értékű politikai színdarabot jelentettek Iljumzsinov számára, amelyet végül Kazanyban rendeztek meg, de az azeri szabadkártya megmaradt. Kaszparov élesen kritizálta a lebonyolítást, a sok döntetlent, megemlítve, hogy a FIDE elképzeléseihez a játékosok is asszisztáltak. Megkésetten, csak a verseny, a látható katasztrófa után küldött a FIDE kérdőívet, hogy milyen világbajnoki rendszert javasolnak.

Kaszparov a cikke végén visszatér Botvinnik jóslatára és megemlíti, hogy Ivancsuk Havannában újabb tornagyőzelemmel gazdagította a nagyszerű gyűjteményét. Ellenfeleinek korátlaga 25 év volt, de Gelfandhoz hasonlóan a hajrában veteránként több energiát mozgósított. A fáradhatatlan Vaszilij megnyerte utolsó két partiját, és legyőzte a zárónapon a vezető 20 éves vietnami Le Quang Liemet.

A szüntelen munka, Botvinnik és létrehozott iskolájának dicsősége nem hoz a legtöbb esetben könnyen eredményt. „Én már régóta védem az álláspontomat, hogy a kemény munka mennyisége maga a tehetség, és nem valakinek a választása. Ezért öröm látni, hogy Borisz Gelfandot pályafutásában megjutalmazta a szenvedélyes munkája. Csak remélhetjük, hogy az a megtiszteltetés, hogy a legmagasabb titulusért játszhat, nem csak az ő jutalma” – fejezte be gondolatait Garri Kaszparov.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Morozevics kvalifikálta magát az orosz szuperbajnokságra

Címkék: Alekszandr Morozevics

Moszkvában a Központi Sakk-klubban augusztus 8. és 15. között 8 résztvevővel rendezik meg a 64. orosz szuperbajnokságot. A sakkozás ötödik világbajnoka, Mihail Botvinnik születésének 100. évfordulóját is köszöntik a bajnoksággal. Címvédőként Jan Nepomnjacsij játszik, a tavalyi viadalról még az ezüstérmes Szergej Karjakin és a bronzérmes Alekszandr Griscsuk kapott meghívást. A napokban befejeződött orosz bajnokságról Alekszandr Morozevics, Artyom Tyimofejev és Alekszandr Galkin harcolta ki a részvételi jogot. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler Élő-pontszámuk alapján játszhat.

A legjobb orosz sakkozókra versenyekben gazdag nyári hónapok várnak. A válogatottjuk Alekszandr Griscsuk, Szergej Karjakin, Peter Szvidler, Jan Nepomnjacsij és Nyikita Vitjugov összeállításban címvédőként már július 7-én elutazik a kínai Ningbóba, ahol július 16-án kezdődik 10 csapat részvételével a VIII. sakkcsapat-világbajnokság. Kapitányuk a négyszeres olimpiai bajnok Jevgenyij Barejev, szekundánsként Alekszandr Rjazancev tart még a csapattal. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kérését teljesítették, a vb helyett a dortmundi szuperversenyen játszhat, de vállalta a részvételt az augusztus 8. és 15. között Moszkvában megrendezésre kerülő 64. orosz szuperbajnokságon. A 8 résztvevő között 3,5 millió rubeles (kb. 87 ezer euró) díjalapot osztanak szét, a bajnok 950 ezret kap.

 A tavalyi szuperbajnokságról hárman játszanak, címvédőként a 2010-es Európa-bajnok Jan Nepomnjacsij. Jól mutatkozott be az ukránoktól „átigazolt” Szergej Karjakin, csak a rapid rájátszáson maradt alul a későbbi győztessel szemben. Harmadikként  Alekszandr Griscsuk végzett. Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és az ötszörös bajnok Peter Szvidler Élő-pontszámuk alapján kapott meghívást. Három hely sorsa a Rosztov melletti Tagenrogban megrendezett 64. orosz bajnokságon dőlt el. A 62 résztvevő, 11 fordulós svájci rendszerű viadalán negyedik kiemeltként a háromszoros olimpiai bajnok Alekszandr Morozevics veretlenként végzett az élen. A mintegy 62 ezer eurós díjalapból Morozevics 12 ezer ötszáz eurót kasszírozott és teljesítményének 2791-es performance-pontszáma +13,3 Élő-pontot is jelentett számára. Morozevics mellett Artyom Tyimofejev és Alekszandr Galkin játszhat még a szuperbajnokságon. A sokáig vezető 18 esztendős, a FIDE kalmük elnökének, Kirszan Iljumzsinovnak a földije, Szanan Sjugirov a hajrában elhibázta a nagy lehetőséget.

A bajnokság élcsoportjának a végeredménye:

1.Alekszandr Morozevics (2694) 8 pont

2-3. Artyom Tyimofejev (2665) és Alekszandr Galkin (2598) 7,5

4-12. Jevgenyij Tomasevszkij (2707), Szanan Sjugirov (2629), Makszim Matlakov (2632), Erneszto Inarkijev (2679), Szergej Volkov (2615), Vagyim Zvjagincev (2659), Borisz Gracsev (2669), Szergej Rublevszkij (2682) és Vlagyimir Fedoszejev (2506) 7

 A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében:

Morozevics 2794, Tyimofejev 2755, Galkin 2779, Tomasevszkij 2727, Sjugirov 2715, Matlakov 2728, Inarkijev 2700, Volkov 2736, Zvjagincev 2724, Gracsev 2693, Rublevszkij 2657, … Vitjugov 2685, Jakovenko 2596

 Az Élő-pontszámok változása:

Morozevics + 13,3, Tyimofejev + 13,6, Galkin + 27,2, Tomesevszkij + 2,5, Sjugirov + 13, Matlakov + 14,4, Inarkijev + 3,2, Volkov + 18,1, Zvjagincev + 9,7, Gracsev + 3,3, Rublevszkij – 3,3, … Vitjugov – 6,8, Jakovenko – 20,1

 

Morozevics pályafutása során sokadszor  ünnepelhet nagy visszatérést. A legjobbak között kétségkívül az egyik legeredetibb stílusú játékos, a megnyitásokban váratlan ötleteivel, a bonyodalmakat mindig vállaló stílusával mindenki számára kellemetlen ellenfél. A fantasztikus sikerek mellett a pokol tornászát sokszor megjárta, többször fontolgatta, hogy hátat fordít a profi sakkozásnak. Nagy csalódás volt számára, amikor a tavalyi sakkolimpián csak a „B” válogatottba jelölték, egészségi gondokkal is küszködve lemondta a szereplést.

 Az 1977. július 18-án született háromszoros olimpiai bajnok, szuperbajnok nagymester az 1994-es Lloyds Bank versenyén ért el először káprázatos eredményt, 10 partiból 9,5 pontot szerzett. 1998-ban Elisztában tagja volt az olimpiai bajnok orosz válogatottnak (8/10), Pamplonában fölényesen győzött, a kilenc játszmából csak 2 remit engedélyezett ellenfeleinek. A fantasztikus eredményeknek köszönhetően 1999. júliusában már 2758 az Élő-pontja!  2000-ben Isztambulban ismét olimpiai aranyérmes, Újdelhiben a vb-n a 16 között a francia Vladiszlav Tkacsijevtől kapott ki. Egy év múlva Moszkvában az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen a nyolc között vesztett, rájátszásban maradt alul.

Formája hanyatlott, Cannes-ban egyenesen utolsó lett, a dortmundi világbajnok-jelölti versenyen is nyeretlenül sereghajtó a csoportjában. A bledi olimpián aranyérmes, de korántsem villogott. 2003 januárban  már csak 2678(!) az Élő-pontja. A bieli torna előtt profi versenyzői karrierjének feladását fontolgatta, önmagát cáfolta meg, hogy 10 játszmából 8 pontot gyűjtött. Holtversenyben Szvidlerrel első az orosz bajnokságon és ismét sínen van a pályafutása. 2004 januárban 2738 ponttal már  hetedik a ranglistán. Megnyerte az Amber torna „vak” versenyét, összetettben Kramnyikkal holtversenyben lett első. A bieli tornán ismét győz, októberben 2758 a pontszáma és negyedik a listán. Másfél év sikerei után ismét hullámvölgy, az utolsó pillanatban lemondta a szereplését a Tripoliban megrendezett vb-n, alaposan bezavart a már elkészített sorsolásba. Gyengélkedik a calviai sakkolimpián, 13. a Corus-tornán Wijk aan Zee-ben.

 A San Luis-i vb-n fél ponttal megelőzte Lékó Pétert, negyedikként  a mexikói vb-n előcsatározás nélkül játszhatott.  A szuperbajnokságon holtversenyben második volt, az Amber-tornán rekordként könyvelhettük el a „vakon” vívott játszmából elért 9,5 pontját. Botladozott a torinói sakkolimpián, tőle többet vártak a + 3-nál. Harmadszor első Bielben, A moszkvai Tal-emlékversenyen utolsó, majd megnyerte a pamplonai tornát. A Linares/Morelia szuperverseny első félidejében csak 2 pontot szerzett, de a második körben megtáltosodott, 5,5 pontot gyűjtött, holtversenyben második lett. Az orosz csb-n is remekel, de a Bosna-versenyen csak ötvenszázalékos. Mexikóban -2-vel a hatodik helyet osztotta az örmény Levon Aronjannal. Kárpótlásul megnyerte a szuperbajnokságot. 2008 júliusában 2788 ponttal második volt a világranglistán! 2009-ben gyenge játékkal csak utolsó a Tal-emlékversenyen, meglepetésre már a második körben búcsúzott a Világkupán. 2010 januárjában 2732 pontja volt, 17. a ranglistán. Nagyon keveset játszott, de fellépései újabb pontvesztéseket jelentettek. A 2011. májusi listán 2694-gyel már csak a 44. volt. Ismét a visszavonulás gondolatával foglalkozott. Katarban vállalt edzői munkát. Győzelme után bevallotta, hogy nem szerepelt tervei között az orosz bajnokságon való részvétel, az utolsó pillanatban döntött a játékról. A torna előtt senki nem említette nevét esélyesként, de rutinos versenyzőhöz méltóan a hajrában kihasználta lehetőségeit.

Alekszandr Morozevics július 18. és 29. között a 44. Bieli Sakkfesztivál nagymesterversenyén játszik. A világranglistát ismét vezető norvég Magnus Carlsen (2821) mellett még a francia Maxime Vachier-Lagrave (2722), a spanyol Alekszej Shirov (2714), az olasz Fabiano Caruana (2711) és a svájci Yannick Pelletier (2590) verseng majd a kétfordulós tornán.

A FIDE honlapján megjelent, hogy a Hanti-Manszijszkban, augusztus 27. és szeptember 20. között megrendezésre kerülő Világkupán kik játszanak. Az indiai  világbajnok Viswanathan Anand és a két évvel ezelőtti győztes, világbajnoki kihívó izraeli Borisz Gelfand nem nevezett, ahogy Vlagyimir Kramnyik sem. A kontinens-bajnokságokról bejutottak mellett huszonketten - köztük Lékó Péter is – Élő-pontszámuk alapján játszhat. Almási Zoltán és Berkes Ferenc a tavalyi Eb-ről kvalifikálta magát, Polgár Judit idei bronzérmével szerzett jogosultságot. Alekszandr Morozevics huszadik pontszámmal játszhat a VK-n.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Köszöntő

Címkék: Nem tartozik hozzá címke

Tisztelt Olvasóim! Kedves Sakkbarátok, Sakkrajongók!

Mától a sakkrovatom sakk-blogként működik. Változatlan tartalommal, a legjelentősebb nemzetközi és hazai sakkversenyekről beszámolókkal, értékelésekkel, játszmaelemzésekkel  jelentkezem. Mi újság a sakkvilágban? Hírek, sztorik, interjúk.

A teljes archívumot itt találhatják meg.

Üdvözlettel

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2011. július 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen báznai sikerével visszahódította az első helyet az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól. Az örmény Levon Aronjan őrzi harmadik helyét. Az orosz Szergej Karjakin megelőzte az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. Almási Zoltán a 19., Lékó Péter a 25. a rangsorban. A női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit változatlanul a 43., Berkes Ferenc a 46. a listán. A top 25-ben többek között hat orosz,  három azeri, két-két magyar, ukrán és amerikai sakkozó található. A top 100 Élő-átlaga 2699 pont!

A májusi rangsorhoz képest sok a változás, a helycsere a sakkozók világranglistáján. A 20 éves norvég Magnus Carlsen ismét visszahódította az első helyet. A báznai 21-es kategóriájú szuperversenyen korántsem játszott látványos sakkot, kalandokba nem bocsátkozott, de megőrizte veretlenségét és hat pontot kasszírozott. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand csak rapidmeccset vívott, ígérete szerint az esztendő harmadik negyedében sorban játssza majd a tornákat. Az örmény Levon Aronjan az orosz Alekszandr Griscsukkal vívott világbajnok-jelölti meccsén vesztett 3 pontot. Szergej Karjakin 2009. júliusában kapta meg az orosz állampolgárságot, akkor 2717-tel huszadik volt a rangsorban, két év alatt 16 helyet lépett előre és már 2788-nál tart. A 21 éves nagymester a báznai viadalon remekül várta ki esélyeit.

 Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik Kazanyban meglepetésre a rájátszás izgalmait nem bírta  honfitársával, Alekszandr Griscsukkal szemben, és az azeri Tejmur Radzsabov ellen sem mutatott jó játékot. A legjobbak közül ismét az ukrán Vaszilij Ivancsuk volt a legszorgalmasabb. Havannában szerzett, gyenge báznai szereplésével pontokat vesztett. Ruszlan Ponomarjov fokozatosan araszolt előre, a top 10-ben a 2006. áprilisi listán szerepelt, akkor a hatodik volt. Veretlenül nyerte a 80. ukrán bajnokságot, de az olimpiai bajnok együttesben nem játszik a csapat-világbajnokságon, címvédőként a dortmundi szuperversenyt választotta.

 A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov „mélyrepülése” még mindig tart, Kazanyban újabb 7 pontot bukott az amerikai Gata Kamsky elleni vereségével. A világbajnoki kihívó jogát megszerző izraeli Borisz Gelfand négy helyet lépett előre. A magyar ranglistát vezető Almási Zoltán hat helyezést javított. A cseh David Navara ismét a top 25-ben. Lékó Péter nyolc hónapos versenyzési szünet után a csapat-vb-n tér vissza. A vietnami Le Quang Liem 28 pontot gyűjtött és 2715 ponttal a 27, ahogy az ukrán Alekszander Mojszejenko is újonc a + 2700 Élő-pontosok klubjában, 36 pontot szerzett és 2715-nél tart.  A 17 esztendős holland Anish Giri 2701 pontos, 42 sakkozónak van 2700, illetve több pontja. A női világranglistát nagy fölénnyel vezető Polgár Judit változatlanul a 43., Berkes Ferencnek a paksi Marx György emlékversenyen szerzett 10 pontját a szeptemberi listán számolják el.

  

 

A top 25 listája:

1.Magnus Carlsen (norvég)  2821 (+ 6, 10)

2. Viswanathan Anand (indiai) 2817 (0)

3. Levon Aronjan (örmény) 2805 (-3, 4)

4. Szergej Karjakin (orosz) 2788 (+ 12, 10)

5. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2781 (- 4, 8)

6. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2768 (- 8, 20)

7. Ruszlan Ponomarjov (ukrán)  2768 (+ 14, 11)

8. Veszelin Topalov (bolgár) 2768 (- 7, 4)

9. Hikaru Nakamura (amerikai) 2766 (- 8, 10)

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2765 (- 7, 4)

11. Vugar Gasimov (azeri) 2760 (0)

12. Borisz Gelfand  (izraeli) 2746 (+ 13, 17)

13. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2746 (- 1,12)

14. Tejmur Radzsabov (azeri) 2744 (0, 14)

15. Gata Kamsky (amerikai) 2732 (+ 9, 12)

16. Peter Szvidler (orosz) 2739 (0)

17. Dmitrij Jakovenko (orosz) 2736 (+ 4, 6)

18. Nyikita Vitjugov (orosz) 2733 (0)

19. Almási Zoltán (magyar) 2726 (+ 7,8)

20. Francisco Vallejo Pons (spanyol) 2724 (+ 2, 18)

21. David Navara (cseh) 2722 (+ 20, 30)

22. Maxime Vachier-Lagrave (francia)  2722 - 9, 13)

23. Perez Leinier Dominguez (kubai) 2719 (- 7, 10)

24. Wang Hao (kínai) 2718 (- 14, 15)

25. Lékó Péter (magyar) 2717 (0)

43. Polgár Judit (magyar) 2699 (0)

46. Berkes Ferenc (magyar) 2696 (+ 3, 20)

 

 Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Meglepetésre a franciák a harmadikok. Sakkozóink 11 pontot és két helyezést javítva az ötödikek.

1.Oroszország 2736 (+ 2, 205 nemzetközi nagymester, 477 nemzetközi mester, 2032 címviselő)

2. Ukrajna 2697 (+ 1, 78, 198, 473)

3. Franciaország 2659 (+11, 43, 91, 332)

4. Kína 2659 (0, 28, 23, 110)

5. Magyarország 2655 (+ 11, 51, 102, 399)

6. Örményország 2649 (- 5, 33, 20, 76)

7. India 2647 (+ 2, 24, 74, 199)

8. Izrael 2645 (+ 5, 37, 47, 149)

9. Egyesült Államok 2641 (+ 2, 71, 119, 539)

10. Azerbajdzsán 2640 (+ 1, 20, 14, 70)

 A magyar ranglistát változatlanul Almási Zoltán vezeti. A rangsor első négy sorrendje nem változott, pontszámát 13-mal növelve tartotta meg ötödik helyét Gyimesi Zoltán, Balogh Csaba a hatodik, 35 pontot szerzett.

 A magyar ranglista élcsoportja:

Almási Zoltán 2726(+ 7), Lékó Péter 2717, Polgár Judit 2699, Berkes Ferenc 2696 (+ 3), Gyimesi Zoltán 2646 (+ 13), Balogh Csaba 2643 ( + 35), Alekszander Csernyin 2614 (+ 3), Erdős Viktor 2613 (+ 4), Ács Péter 2607 (+ 1), Ribli Zoltán 2588 (+ 10),

Ruck Róbert 2562 (+ 7),  Bánusz Tamás 2555 (- 1), Papp Gábor 2554 (+ 1), Flumbort András 2552 (- 20), Bérczes Dávid 2550 (+ 19), Prohászka Péter 2547, Pintér József  2547 (+ 9), Rapport Richárd 2545 (- 7).

 A női világranglistán 48. alkalommal első Polgár Judit.  Az indiai Humpy Koneru tisztes távolságból követi őt. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan férfi tornákon játszott és 37 pontot vesztett. A Koszinceva nővérek az Európa-bajnokságon  nem villogtak. Ismét a top 10-ben a litván Viktorija Cmilyte, Európa-bajnoki címe mellé 24 Élő-pontot is szerzett.

 A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2699 (0)

2. Humpy Koneru (indiai) 2614 (0)

3. Hou Ji-fan (kínai) 2612 ( - 37, 24)

4. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2560 ( - 7, 11)

5. Tatjana Koszinceva (orosz) 2557 (- 2, 11)

6. Anna Muzicsuk (szlovén) 2538 (+ 1, 12)

7. Nana Dzagnidze (grúz) 2577 (- 10)

8. Katyerina Lahno (ukrán) 2536 (+ 6, 11)

9.Viktorija Cmilyte (litván) 2528 (+ 24, 11)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2524 (+ 18, 11)

35. Hoang Thanh Trang (magyar) 2459 (+ 3, 20)

70. Mádl Ildikó (magyar) 2405 (- 9, 14)

83. Gara Tícia 2375 (+ 15, 13)

89. Gara Anita (magyar) 2369 (- 1, 10)

92. Vajda Szidónia (magyar) 2367 (+ 2, 5)

 A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján  összeállított rangsort az oroszok vezetik a kínaiak előtt.  Az első tíz sorrendje nem változott, ötödik helyezésünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának  köszönhetjük.

1. Oroszország 2473   

2.Kína 2456

3. Grúzia 2452

4. Ukrajna 2416

5. Magyarország 2402

6. India 2397

7. Egyesült Államok 2351

8. Lengyelország 2349

9. Németország 2346                   

10. Franciaország 2334

 A honi rangsorban helyet cserélt Gara Tícia és Anita, Schneider Veronika 80(!) pontot szerzett.

 A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2699, Hoang Thanh Trang 2459 (+ 3), Mádl Ildikó 2396 (- 9), Gara Tícia 2375 (+ 16) Gara Anita 2369 (- 1), Vajda Szidónia 2367 (+ 2), Rudolf Anna 2355 Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333 (- 3), Schneider Veronika 2331 (+ 80)

 A legjobb junioroknál a vietnami Le Quang Liem vette át a vezetést, egy-egy helyezést rontott az olasz Fabiano Caruana és a holland Anish Giri. A kínai Yu Yangyi volt a legszorgalmasabb. A sakkolimpián csalással megvádolt francia Sebastien Feller is a listán.

 A legjobb juniorok:

1.Le Quang Liem (vietnami) 2715 (+ 28) 1991

2. Fabiano Caruana (olasz) 2711 (- 4) 1992

3. Anish Giri (holland) 2701 (+ 11) 1994

4. Yu Yangyi (kínai) 2672 (+ 26) 1994

5. Sebastien Feller (francia) 2666 (+ 6) 1991

 A 17 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan vezeti az ifjú hölgyek rangsorát.

 A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan  (kínai) 2612 (- 37)  1994

2. Ju Wenjun (kínai) 2515 (+ 4)  1991

3. Harika Dronavalli (indiai) 2513 (- 7) 1991

4. Marija Muzicsuk (ukrán) 2469 (- 4) 1992

5. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2430 (+12) 1992

 Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog