Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magnus Carlsen nagy fölénnyel vezet a világranglistán

Címkék: Világranglista

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2012. január 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A norvég Magnus Carlsen harminc ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik londoni első helyével megelőzte a regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anandot. Lékó Péter a legjobb magyarként 26. a listán, Almási Zoltán a 27.  A top 25-ben többek között kilenc orosz, három azeri, két-két ukrán és amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2700 pont! A női világranglistát ötvenegyedszer vezeti Polgár Judit!

A novemberi rangsorhoz képest sok a változás, a helycsere a sakkozók világranglistáján. A csapat Európa-bajnokság, a moszkvai és a londoni szuperverseny  eredményei alaposan megváltoztatták a ranglistát. A 21 éves norvég Magnus Carlsen a Tal-emlékverseny holtversenyes első helyével és londoni második helyezésével növelte Élő-pontjainak számát. Harminc ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant, aki az elmúlt periódusban 25 partit játszott, de csak 3 pontot kasszírozott. A regnáló világbajnok Viswanathan Anand csak negyedik a rangsorban. Az indiai nagymester erejét már a jövő év májusában esedékes világbajnoki döntőre tartogatta, esélyes állásaiban nem tudott kellőképpen koncentrálni, hogy begyűjtse az egész pontot. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik londoni sikerével biztosította be világbajnok-jelöltségét, Carlsen és Aronjan mellett ő készülhet a legújabb tervezet szerint nyolc résztvevős, kétfordulós tornára. A Világkupáról az orosz Peter Szvidler és Alekszandr Griscsuk és az ukrán Vaszilij Ivancsuk harcolta ki a részvételi jogot, a vb-döntő vesztese és a rendező ország által megnevezett nagymester játszhat még a viadalon.

Az azeri Tejmur Radzsabov megőrizte ötödik helyét, az alig versenyző, meghívásokban nem dúskáló bolgár Veszelin Topalov hatodik a rangsorban. Az orosz Szergej Karjakin kicsit javított, az ukrán Vaszilij Ivancsuk a sakk iránti hihetetlen elkötelezettséggel és rajongással játssza a versenyeket.

Lékó Péter legjobb magyarként a 26., az Eb-n a tőle elvárt teljesítményt hozta. Almási Zoltán remekelt, kettőjük között csak 3 pont a különbség.  

A férfi világranglista élcsoportja:

név

   nemzet

0711

0911

1111

j.

Szül.

1.

Carlsen,M

norvég

2823

2826

2835

17

1990

2.

Aronjan,L

örmény

2805

2802

2805

25

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

27981

2800

2801

17

1975

4.

Anand,V

indiai

2817

2811

2799

17

1969

5.

Radzsabov,T

azeri

2752

2781

2773

9

1987

6.

Topalov,V

bolgár

2768

2768

2770

9

1975

7.

Karjakin,S

orosz

2772

2763

2769

16

1990

8.

Ivancsuk,V

ukrán

2765

2775

2766

16

1969

9.

Morozevics,A

orosz

2737

2762

2763

6

1977

10.

Gasimov,V

azeri

2756

2757

2761

9

1986

11.

Griscsuk,A

orosz

2757

2757

2761

8

1983

12.

Nakamura,H

amerikai

2758

2758

2759

17

1987

13.

Szvidler,P

orosz

2740

2755

2749

17

1976

14.

Mamedgyarov,S

azeri

2746

2733

2747

9

1985

15.

Tomasevszkij,E

orosz

2710

2740

2740

0

1987

16.

Gelfand,B

izraeli

2746

2744

2739

9

1968

17.

Caruana,F

olasz

2712

2727

2736

19

1992

18.

Nepomnjacsij,J

orosz

2718

2730

2735

16

1990

19.

Wang Hao

kínai

2731

2736

2733

3

1989

20.

Kamsky,G

amerikai

2756

2732

2732

0

1974

21.

Dominguez,P,L

kubai

2710

2712

2730

6

1983

22.

Jakovenko,D

orosz

2736

2729

2729

0

1983

23.

Ponomarjov,R

ukrán

2758

2723

2727

13

1983

24.

Vitjugov,N

orosz

2726

2729

2726

1

1987

25.

Adams,M

angol

2725

2734

2724

17

1971

26.

Lékó,P

magyar

2728

2720

2720

9

1979

27.

Almási,Z

magyar

2710

2707

2717

8

1976

 

 

 

 

 

 

 

32.

Polgár,J

magyar

2701

2710

2710

0

1976

67.

Berkes,F

magyar

2706

2705

2682

16

1985

81.

Balogh,Cs

magyar

2662

2662

2665

8

1987

103.

Gyimesi,Z

magyar

2646

2652

2652

4

1977

 

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. A franciák a harmadikok. Sakkozóink javítottak pontszámukon, az örményekkel holtversenyben negyedikek.

1.Oroszország 2748 (+ 1, 213 nemzetközi nagymester, 484 nemzetközi mester, 2074 címviselő)

2. Ukrajna 2693 (- 2, 78, 199, 482)      

3. Franciaország 2661(+ 2, 45, 95, 336)

4. Magyarország 2657 (0, 51, 104, 408)

5. Örményország 2657 (+ 2, 33, 22, 84)

6. Kína 2657 (- 5, 29, 22, 111)     

7. India 2645 (+ 3, 25, 76, 204)

8. Azerbajdzsán 2644 (+ 2, 20, 16, 73)

9. Egyesült Államok 2643 (- 1, 71, 119, 555)

10. Izrael 2643 (- 1, 39, 45, 153)

 

A magyar ranglistát Lékó Péter vezeti, Almási Zoltánt három ponttal előzi meg. Lékó pontszáma az Eb-n nem változott, Almásié tízzel növekedett.

 

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2720, Almási Zoltán 2717 (+ 10), Polgár Judit 2710, Berkes Ferenc 2682 (- 23), Balogh Csaba 2665 (+ 3), Gyimesi Zoltán 2652, Erdős Viktor 2634 (+ 11), Alekszander Csernyin 2614, Ribli Zoltán 2588, Ács Péter 2587, Bánusz Tamás 2583 (+ 20), Ruck Róbert 2579, Bérczes Dávid 2560 (+ 5), Héra Imre 2558 (+ 16), Balog Imre 2554 (+ 2), Papp Gábor 2551. Prohászka Péter 2547 (- 17)

 

 

A női világranglistán 51. alkalommal első Polgár Judit. A világbajnoki címét megvédő kínai Hou Ji-fan ismét + 2600 pontos. Az indiai Humpy Konerut megközelítette a szlovén színekben játszó Anna Muzicsuk. A legjobb orosz Nagyezsda Koszinceva csak nyolcadik a rangsorban.

 

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2710

2. Hou Ji-fan (kínai) 2605 (+ 27, 20)

3. Humpy Koneru (indiai) 2589 (- 11, 16)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2580 (+ 18, 9)

5. Katyerina Lahno (ukrán) 2557 ( - 8, 7)

6. Ju Wenjun (kínai) 2552 (+ 10, 15)

7. Zhao Xue (kínai) 2551 (+ 12, 15)

8. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2537 (+ 9, 17)

9. Nana Dzagnidze (grúz) 2535 (+ 19, 16)

10. Antoaneta Sztefanova (bolgár) 2523 (- 8, 7)

44. Hoang Thanh Trang (magyar) 2435 (- 11,  8)

78. Mádl Ildikó (magyar) 2386 (- 13, 7)

93. Vajda Szidónia (magyar) 2367

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban nagy változás, hogy a kínai sakkozónők átvették a vezetést.  Hat ponttal előzik meg az oroszok legjobbjait. Egy hellyel romlott helyezésünk, de hatodik helyünket elsősorban Polgár Judit magas pontszámának köszönhetjük.

 

1. Kína 2472 (+ 8)

2. Oroszország 2466 ( - 2)

3. Grúzia 2451 (- 2)

4. Ukrajna 2419 (+ 1)

5. India 2395 - 2)

6. Magyarország 2391 (- 6)

7. Lengyelország 2354 + 6)

8. Németország 2342(+ 2)

9. Egyesült Államok 2338 (+ 1)

10. Franciaország 2338 (+ 2)

A honi rangsort a csapat Európa-bajnokság eredményei minimálisan változtatták meg.

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2710, Hoang Thanh Trang 2435 (- 11), Mádl Ildikó 2386 ( - 13), Vajda Szidónia 2367, Gara Tícia 2354 ( - 21), Gara Anita 2341 (+ 1),  Rudolf Anna 2333 (- 14), Grábics Mónika 2336, Medvegy Nóra 2333, Schneider Veronika 2312

A legjobb junioroknál az olasz Fabiano Caruana növelte előnyét, a holland Anish Giri ismét második, a vietnami L Quang Liem „túlkoros” lett.

A legjobb juniorok:

1. Fabiano Caruana (olasz) 2736 (+ 9) 1992

2. Anish Giri (holland) 2714 1994

3. Ding Liren (kínai) 2660 1992

4. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2653 (- 6) 1993

5. Negi Parimarjan (indiai) 2641 (+ 24) 1993

A 17 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A sorrendet átírta, hogy az 1991-es sikeres korosztály „kiöregedett”.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-Fan (kínai) 2605 (+ 27) 1994

2. Marija Muzicsuk (ukrán) 2483 (+ 23) 1992

3. Anasztazia Bodnaruk (orosz) 2419 (+ 2) 1992

4. Devsi Cori (perui) 2415 (- 1)  1993

5. Nazi Pajkidze (grúz) 2411 (- 11) 1993

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Mardinban a kínai válogatott fölényes győzelmével fejeződött be a III. női csapat-világbajnokság. A világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével tripláztak, harmadszor diadalmaskodtak. Az utolsó fordulóban az indiai csapatra mértek minimális vereséget. A világbajnoki kihívóval, Humpy Koneruval az éltáblán az indiai együttes végül nem került dobogóra. Az olimpiai bajnok orosz négyes az örmények elleni négy remivel bebiztosította az ezüstérmet. A harmadik helyen a grúz csapat végzett.

 

A kínai csapat már világbajnokként játszotta utolsó meccsét, annál nagyobb volt a tét az indiai együttes számára. Három döntetlen mellett a harmadik táblán folyó érdekes csata döntött. Zhao Xue királya „vándorútra” kényszerült Sachdev Tania tisztáldozatát követően, de győztesen fejezte be a körutat. A kínai válogatott nyolc győzelemmel és az ukránoktól elszenvedett váratlan vereséggel zárta szereplését, védte meg bajnoki címét. A 20 éves átlagéletkorú csapat a lehetséges 36 pontból elért 27,5 pontja hűen jelzi nagy fölényüket.

 

 

Az érmekért nagy harc dúlt és az olimpiai bajnok orosz együttes a riválistól elszenvedett 4-0-s vereség után bajba került. A rutinos nagymesternők a szakmai vezetés hathatós segítségével túlélték a krízist, s végül harmadszor is ezüstérmes lettek. Az utolsó játéknapon az örményekkel villámgyorsan remiztek, ami a második helyet jelentette számukra, de a sakkvilág nem kedveli a megegyezéses eredményeket.

A grúzok jól hajráztak, bronzérmüket a nagyon szimpatikusan küzdő vietnami sakkozónőknek is köszönhették, akik a vésőkig kiélezett csatában négy döntetlent harcoltak ki az ukránokkal szemben. Az előző két világbajnokság bronzérme után az ukránoknak be kellett érniük az ötödik hellyel. Nagyon hiányzott csapatukból legjobbjuk, Katyerina Lahno.

Az indiai Humpy Koneru az éltáblán 8 partiból elért 6 pontja 2656-os performance-pontszámot jelent, a világbajnoknő Hou Ji-fan 7-ből 5 ponttal és 2648-cal zárta szereplését. Az orosz válogatottban a Koszincava nővérek nagy csalódást okoztak, szerencséjükre Valentyina Gunyina állta  a sarat. A törökök kitűnő házigazdáknak bizonyultak, remek körülményeket biztosítottak a női sakkvilág elitjének csatájához.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Vietnam – Ukrajna  2 – 2

Pham Le Thao Nguyen (2341) – Maria Muzicsuk (2460) döntetlen

Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Inna Gaponenko (2435) döntetlen

Nguyen Thi Thanh An (2300) – Natalija Zsukova (2427) döntetlen

Hoang hi Nhu (2218) – Tatjana Vasziljevics (2412) döntetlen

 

Oroszország – Örményország  2 - 2

Tatjana Koszinceva (2526) – Elina Danieljan (2497) döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Lilit Mkrtchian (2469) döntetlen

Valentyina Gunyina (2514) – Lilit Galojan (2383) döntetlen

Natalija Pogonyina (2451) – Nelly Aginjan (2263) döntetlen

 

Grúzia – Törökország 3 – 1

Nana Dzagnidze (2516) – Cemre Betul Yildiz (2297) 1 – 0

Bela Hotenasvili (2497) – Kubra Ozturk (2239) 0 – 1

Nino Hurcidze (2440) – Kardelen Cemhan (1881) 1 – 0

Salome Melia (2392) – Ebru Kaplan (1849) 1 – 0

 

Kína – India  2,5 – 1,5

Hou Ji-fan (2578) – Humpy Koneru (2600) döntetlen

Ju Wenjun (2543) – Dronavalli Harika (2512) döntetlen

Zhao Xue (2541) – Sachdev Tania (2428) 1 – 0

Tan Zhongyi (2448) – Rout Padmini (2392) döntetlen

 

Görögország – Dél-Afrika  4 – 0

 

A III. női csapat-világbajnokság végeredménye:

1.Kína (Hou Ji-fan 5/7, Ju Wenjun 6,5/9, 2543, Zhao Xue 7/9, 2492, Tan Zhongyi 7/9, Zhang Xiaowen 2/2) 16 meccspont, 27,5 pont

2. Oroszország (Nagyezsda Koszinceva 4,5/8, Tatjana Koszinceva 3,5/8, Alexandra Kostenjuk 4/7, Valentyina Gunyina 6/8, Natalia Pogonina 3,5/5) 13, 21,5

3. Grúzia (Nana Dzagnidze 5,5/8, Lela Zsavahasvili 3/7, Bela Hotenasvili 5,5/9, Nino Hurcidze 4/7, Melia Salome 3.5/5) 12, 21,5

4. India 11, 23

5. Ukrajna 11, 21

6. Örményország 9, 19,5

7. Vietnam 9, 19

8. Görögország 5, 15

9. Törökország 4, 11

10. Dél-Afrika 0, 1

 

 

Helyezés

Nemzet

Forduló

+

=

-

Meccspont

Táblapont

1.

KÍNA

9

8

0

1

16

27½

2.

OROSZORSZÁG

9

5

3

1

13

21½

3.

GRÚZIA

9

5

2

2

12

21½

4.

INDIA

9

5

1

3

11

23

5.

UKRAJNA

9

4

3

3

11

21

6.

ÖRMÉNYORSZÁG

9

4

1

4

9

19½

7.

VIETNAM

9

4

1

4

9

19

8.

GÖRÖGORSZÁG

9

2

1

6

5

15

9.

TÖRÖKORSZÁG

9

2

0

7

4

11

10.

DÉL-AFRIKA

9

0

0

9

0

1

 

 

Sors.

Nemzet

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Meccspont

Táblapont

Helyezés

1

India

*

4

4

1

1

2

11

23

4

2

Törökország

½

*

3

½

½

1

½

1

4

11

9

3

Dél-Afrika

0

1

*

0

0

0

0

0

0

0

0

1

10

4

Örményország

½

4

*

2

4

0

9

19½

6

5

Vietnam

0

4

*

3

1

2

9

19

7

6

Oroszország

3

3

4

2

*

2

2

0

3

13

21½

2

7

Görögország

4

0

2

*

1

1

½

5

15

8

8

Grúzia

3

3

4

1

2

3

*

1

2

12

21½

3

9

Kína

4

4

3

4

3

3

*

16

27½

1

10

Ukrajna

2

4

2

1

2

*

11

21

5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai válogatott veresége ellenére is megnyerte a csapat-vb-t

Címkék: Női csapat-világbajnokság

A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság utolsó előtti fordulójában óriási meglepetésre Ukrajna válogatottja legyőzte a címvédő kínai csapatot. Három döntetlen mellett Natalija Zsukova minőségáldozattal rombolta szét Zhao Xue királyállását. A kínai együttes veresége ellenére harmadszor is megnyerte a vb-t. Megtáltosodtak a grúzok, az indiai négyes második vereségét szenvedte el. Az oroszok Dél-Afrika elleni könnyed nyeréssel a második helyen várják a befejező fordulót.

A hét fordulón keresztül magabiztosan menetelő kínai csapat megbotlott a hajrában. Ukrajna a váratlan, de megérdemelt győzelemmel a bronzérem megszerzésére vált esélyessé. Az ukránoknak a két meccspontot jelentő győzelmet Natalija Zsukova, az orosz Alekszandr Griscsuk felesége szerezte meg. Zhao Xue kissé naivan besáncolt, amire dördült a minőségáldozat. Zsukova a könnyű nyerést kihagyta, de kínai ellenfele vezérlépésével végképp megpecsételte saját sorsát. A vereség ellenére is triplázást ünnepelhet a kínai válogatott.

A grúz együttes sem mutatott meggyőző formát, de India elleni győzelemmel esélyt kapott dobogós helyezésre. Taktikusan játszottak, a két legjobb pontszerzőt kiremizték. a másik két táblán hozták  a papírformát.

Könnyed nyeréssel a második helyről várja az utolsó fordulót az olimpiai bajnok orosz csapat. India lecsúszhat a dobogóról, ha veszít a bajnok ellen.

A 8. forduló eredményei:

Ukrajna – Kína  2,5 – 1,5

Maria Muzicsuk (2460) – Hou Ji-fan (2578) döntetlen

Inna Gaponenko (2435) – Ju Wenjun (2543) döntetlen

Natalija Zsukova (2427) – Zhao Xue (2541) 1 – 0

Tatjana Vasziljevics (2412) – Tan Zhongyi (2448)  döntetlen

 

India – Grúzia  1 – 3

Humpy Koneru (2600) – Nana Dzagnidze (2516) döntetlen        

Dronavalli Harika (2512) – Lela Zsavahisvili (2475) döntetlen

Sachdev Tania (2428) – Bela Hotenasvili (2497) 0 – 1

Swamitnathan Soumya (2302) – Nino Hurcidze (2440) 0 - 1

 

Törökország – Görögország  0,5 – 3,5

Cemre Betul Yildiz (2297) – Yelena Dembo (2468) 0 – 1

Kubra Ozturk (2239) – Marina Makropoulou (2201)  0 - 1

Kardelen Cemhan (1881) – Ekaterini Fakhiridou (2180)  döntetlen

Yesim Patel (1832) – Ekaterini Pavlidou (2176) 0 - 1

 

Dél-Afrika – Oroszország 0 – 4

Cecile van der Merwe (2057) – Nagyezsda Koszinceva (2546) 0 – 1

Anzel Solomons (1926) – Alekszandra Kosztenjuk (2439) 0 – 1

Denise Frick (1916) – Valentyina Gunyina (2514) 0 – 1

Lauren van Niekerk (1607) – Natalija Pogonyina (2451) 0 – 1

 

Örményország – Vietnam  2,5 – 1,5

Elina Danieljan (2497) – Pham Le Thao Nguyen (2341) 1 – 0

Lilit Mkrtchian (2469) – Hoang Thi Bao Tram (2341)  1 - 0

Maria Kurszova (2315) – Nguyen Thi Mai Hung (2244)  0 - 1

Nelly Aginjan (2263) – Hoang Thi Nhu (2218)  döntetlen

 

A csapat-világbajnokság állása az utolsó forduló előtt

 

 

Helyezés

Csapat

Forduló

+

=

 -

Meccspont

Táblapont

1.

Kína

8

7

0

1

14

25

2.

Oroszország

8

5

2

1

12

19½

3.

India

8

5

1

2

11

21½

4.

Ukrajna

8

4

2

2

10

19

5.

Grúzia

8

4

2

2

10

18½

6.

Örményország

8

4

0

4

8

17½

7.

Vietnam

8

4

0

4

8

17

8

Törökország

8

2

0

6

4

10

9

Görögország

8

1

1

6

3

11

10

Dél-Afrika

8

0

0

8

0

1

                                                                                         

 

Sorsz.

Csapat

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

MP

Pont.

Helyezés

1

INDIA

*

4

4

1

1

2

11

21½

3

2

TÖRÖKORSZÁG

½

*

3

½

½

1

½

4

10

8

3

DÉL-AFRIKA

0

1

*

0

0

0

0

0

0

0

1

10

4

ÖRMÉNYORSZÁG

½

4

*

4

0

8

17½

6

5

VIETNAM

0

4

*

3

1

8

17

7

6

OROSZORSZÁG

3

3

4

*

2

2

0

3

12

19½

2

7

GÖRÖGORSZÁG

0

2

*

1

1

½

3

11

9

8

GRÚZIA

3

4

1

2

3

*

1

2

10

18½

5

9

KÍNA

4

4

3

4

3

3

*

14

25

1

10

UKRAJNA

2

4

1

2

*

10

19

4

 

Az utolsó forduló párosítása:

Vietnam – Ukrajna

Oroszország – Örményország

Görögország – Dél-Afrika

Grúzia – Törökország

Kína – India

 

Zsukova,N (2427) - Zhao Xue (2541)
Vezércsel [D38]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 d5 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.Vc2 c5 8.g3 h6 9.Fe3 Va5 10.Fg2 Hb6 11.0-0 Fxc3 12.bxc3 Hc4 13.He5 Hxe3 14.fxe3 0-0

                                                    


15.Bxf6! gxf6 16.Fxd5 Kh8 17.Bf1

Natalija gyorsan nyerhetett volna 17.Hg6+ Kg7 18.Hxf8 f5 (18...Kxf8 19.Vh7) 19.Vb3 Vc7 20.Vc4 Ve7 21.e4 változatban.

17...fxe5 18.Bf6 Kg7 19.dxe5 Vd8?

A kínai nagymesternő vesztőt húzott. 19...Vc7 20.Ve4 Bd8 21.Bxf7+ Vxf7 22.Fxf7 Bd1+ 23.Kg2 Kxf7 után világosnak még meg kell küzdenie a nyerésért.

 

 

 

20.Ve4! Vxf6 21.exf6+ Kxf6 22.Vh7 Fe6 23.Vxh6+ Ke7 24.Fxb7 Bab8 25.Vg5+ Kd6 26.Vf4+ Kd7 27.Va4+ Ke7 28.Vxa7 Kf6 29.a4 Bfd8 30.Kf2 Bh8 31.h4 c4 32.a5 Bbd8 33.Vc5 Bhg8 34.a6 Bd1 35.Fg2 Kg7 36.Va5 Kh6 37.a7 Bdd8 38.a8V és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A csapat-vb-n hetedszer is nyert a kínai válogatott,

Címkék: Női csapat-világbajnokság

A törökországi Mardinban feltartóztathatatlan a címvédő kínai válogatott. A világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével az együttes újabb két meccset nyert. A hatodik fordulóban a görögök, a hetedik játéknapon a grúzok ellen győztek 3-1-re. A kínaiaktól elszenvedett 4-0-s vereség után az orosz csapat fontos rangadót nyert az indiai négyes ellen, majd a törökökkel szemben hozták a kötelező győzelmet, dobogós helyezésüket biztosra vehetjük. India megőrizte második helyét, de a grúzok után a kínai együttessel kell megbirkózniuk.

 

Harmadszor is csapat-világbajnok lesz a kínai válogatott. Újabb kettős győzelemmel fokozták előnyüket, két fordulóval a befejezés előtt három meccsponttal előzik meg az indiai együttest. Az oroszok elleni „kiütéses” nyerést követően a görögökkel szemben két táblán csak remiztek, ahogy a vb egyik rangadóján is „csak” 3-1-re verték a 2008-as olimpiai bajnok grúz négyest.

 

Az orosz szakvezetésnek sikerült elfeledtetni a nagymesternőkkel a sokkoló vereséget, és a presztízsmeccsnek számító találkozón 3-1-re győzték le az öt fordulón keresztül veretlen indiai csapatot. A törökkel vívott meccs szenzációja, hogy a házigazdák második táblása, Kubra Ozturk a kínai Zhao Xue „skalpja” után Tatjana Koszincevát is legyőzte.

Izgalmas párharcot láttunk az ukrán-grúz mérkőzésen. Az ukránok sokáig hátrányban voltak, az időzavaros kapkodásban a grúz Nino Hurcidze hibázott. A kínai csapat ellen nem volt igazi ellenszerük. A nyolcadik fordulóban Ukrajna-Kína és India-Grúzia találkozók döntően befolyásolhatják a dobogós helyezésekét folyó versengést.

 

A 6. forduló eredményei:

Ukrajna – Grúzia 2 - 2

Anna Usenyina (2463) – Nana Dzagnidze (grúz, 2516) döntetlen

Maria Muzicsuk (2460) – Bela Hotenasvili (2497) 0 – 1

Natalija Zsukova (2427) – Nino Hurcidze (2440) 1 – 0

Tatjana Vasziljevics (2412) – Salome Melia (2392) döntetlen

 

Kína – Görögország 3 – 1

Hou Ji-fan (2578) – Yelena Dembo (2468) 1 – 0

Ju Wenjun (2543) – Marina Makropoulou (2201) döntetlen

Zhao Xue (2541) – Ekaterini Fakhiridou (2180) 1 – 0

Tan Zongyi (2448) – Ekaterini Pavlidou (2176) döntetlen

 

India – Oroszország  1 – 3

Humpy Koneru (2600) – Nagyezsda Koszinceva (2546) döntetlen

Dronovalli Harika (2512) – Tatjana Koszinceva (2526) döntetlen

Sachdev Tania (2428) – Valentyina Gunyina (2514) 0 – 1

Swaminathan Soumya (2302) – Natalija Pogonyina (2451) 0 - 1

 

Törökország – Vietnam 0,5 – 3,5

Dél-Afrika – Örményország 0 - 4

 

A 7. forduló eredményei:

Örményország – Ukrajna  1,5 – 2,5

Elina Danieljan (2497) – Anna Usenyina (2463)  1 - 0

Lilit Mkrtchian (2469) – Maria Muzicsuk (2460) 0 - 1

Lilit Galojan (2383) – Inna Gaponenko (2435)  0 - 1

Maria Kurszova (2315) – Natalija Zsukova (2427)  döntetlen

 

Vietnam – Dél-Afrika  4 - 0

Pham Le Thao Nguyen (2341) – Cecile van der Merwe (2057)  1 - 0

Hoang Thi Bao Tram (2341) – Anzel Solomons (1926)  1 - 0

Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Denise Frick (1916) 1 - 0

Hoang Thi Nhu (2218) – Lauren van Niekerk (1607)  1 - 0

 

Oroszország – Törökország  3 - 1

Nagyezsda Koszinceva (2546) – Cemre Betul Yildiz (2297)  1 - 0

Tatjana Koszinceva (2526) – Kubra Ozturk (2239)  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Kardelen Cemhan (1881)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2451) – Ebru Kaplan (1849)  1 - 0

 

Görögország – India 1,5 – 2,5

Yelena Dembo (2468) – Humpy Koneru (2600)  döntetlen

Marina Makropoulou (2201) – Dronavalli Harika (2512)  0 - 1

Ekaterini Fakhiridou (2180) – Sachdev Tania (2428)  döntetlen

Ekaterini Pavlidou (2176) – Rout Padmini (2392)  döntetlen

 

Grúzia – Kína  1 - 3

Nana Dzagnidze (2516) – Hou Ji-fan (2578)  döntetlen

Lela Zsavahisvili (2475) – Ju Wenjun (2543)  0 - 1

Bela Hotenasvili (2497) – Zhao Xue (2541)  0 - 1

Salome Melia (2392) – Tan Zongyi (2448)  döntetlen

 

A verseny állása:

1.Kína 14 meccspont, 23,5

2. India 11, 20,5

3. Oroszország 10, 15,5

4. Ukrajna 8, 16,5

5. Grúzia 8, 15,5

6. Vietnam 8, 15,5

7. Örményország 6, 15

8. Törökország 4, 9,5

9. Görögország 1, 7,5

10. Dél-Afrika 0, 1

 

A 8. forduló párosítása:

Ukrajna – Kína

India – Grúzia

Törökország – Görögország

Dél-Afrika – Oroszország

Örményország - Vietnam

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság ötödik fordulójában a címvédő kínai válogatott „kiütéses” győzelmet aratott a tavalyi sakkolimpián százszázalékos eredménnyel első orosz csapat ellen. A világbajnoknő Hou Ji-fan nyert elsőként és társai is sorban feladásra kényszerítették ellenfeleiket. A 4-0-s sikerrel a kínai együttes megerősítette vezető pozícióját. A világbajnoki kihívó Humpy Koneru vezetésével remekelt az indiai csapat. Az ukrán, az örmény és a grúz válogatott érvényesítette a papírformát.

   

           

A világbajnokság csúcsrangadója, a címvédő kínai csapat és a tavalyi sakkolimpián győztes orosz válogatott találkozója meglepő eredményt hozott. A 2007-es világbajnokságon is 4-0-ra nyert a kínai együttes, de azóta az oroszok fölényes győzelmet arattak a tavalyi sakkolimpián és kétszer a kontinensbajnokságon is diadalmaskodtak. Garri Kaszparov egykori szekundánsa, Jurij Dohojan kapitányként mindhárom sikerben nagy szerepet játszott. Jövőre már a férfi válogatott első számú szakvezetője lesz, arra aligha számított, hogy ekkora fiaskóval búcsúzik a női csapattól.

Az éltáblán a világbajnoknő Hou Ji-fan a szicíliai védelem sárkány változatát választotta, ez Nagyezsda Koszincevát felkészületlenül érte. Elkerülte a bonyolult változatokat, az elhibázott bástyacsere után ellenállás nélkül vesztett. Tehetetlen volt a világbajnoknő futópárjától támogatott gyalogokkal szemben. A másik világos táblán is gyorsan eldőlt a csata, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk ellenállása csak jelképes volt. A kínai nagymesternők nem kegyelmeztek a világos táblákon sem.  

Az indiai együttesben remekel a világbajnoki kihívó Humpy Koneru, negyedik győzelmével megalapozta  a csapat negyedik nyerését. A másik három meccsen is érvényesült a papírforma. Az örmények nem kímélték a házigazdák négyesét. Az ukránok és a  grúzok hozták a kötelező győzelmet. A pénteki pihenőnap után  a hatodik játéknapon az érmekért folytatott versengésben az India-Oroszország és az Ukrajna-Grúzia mérkőzés eredménye akár döntő is lehet.

 

Az 5. forduló eredményei:

Dél-Afrika – Ukrajna  0 - 4

Cecile van der Merwe (2057) – Anna Usenyina (2463)  0 - 1

Anzel Solomons (1926) – Maria Muzicsuk (2460)  0 - 1

Denise Frick (1916) – Inna Gaponenko (2435)  0 - 1 

Luren van Niekerk (1607) – Tatjana Vasziljevics (2412)  0 - 1

 

Örményország – Törökország  3,5 – 0,5

Elina Danieljan (2497) – Cemre Betul Yildiz (2297)  1 - 0

Lilit Mkrtchian (2469) – Kubra Ozturk (2239)  döntetlen

Lilit Galojan (2383) – Kardelen Cemhan (1881)  1 - 0

Maria Kurszova (2315) – Yesim Patel (1832)  1 - 0

 

Vietnam – India  0 - 4

Pham Le Thao Nguyen (2341) – Humpy Koneru (2600)  0 - 1

Hoang Thi Bao Tram (2341) – Dronavalli Harika (2512)  0 - 1

Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Sachdev Tania (2428)  0 - 1

Hoang Thi Nhu (2218) – Rout Padmini (2392)  0 - 1

 

Oroszország – Kína  0 - 4

Nagyezsda Koszinceva (2546) – Hou Ji-fan (2578)  0 - 1

Tatjana Koszinceva (2526) – Ju Wenjun (2543)  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (2439) – Zhao Xue (2541)  0 - 1

Valentyina Gunyina (2514) – Tan Zhongyi (2448)  0 - 1

 

Görögország – Grúzia 1 - 3

Yelena Dembo (2468) – Nana Dzagnidze (2516)  0 - 1

Marina Makropoulou (2201) – Lela Zsavahisvili (2475)  döntetlen

Ekaterini Fakhiridou (2180) – Bela Hotenasvili (2497)  0 - 1

Ekaterini Pavlidou (2176) – Salome Melia (2392)  döntetlen

 

 

A verseny állása:

1.Kína 10 meccspont, 17,5 pont

2. India 9, 17

3. Grúzia 7, 12,5

4. Oroszország 6, 9,5

5. Ukrajna 5, 12

6. Örményország 4, 9,5

7. Vietnam 4, 8

8. Törökország 4, 8

9. Görögország 1, 5

10. Dél-Afrika 0, 1

 

A szombati 6. forduló párosítása:

Ukrajna – Grúzia

Kína – Görögország

India – Oroszország

Törökország – Vietnam

Dél-Afrika – Örményország

Koszinceva,N (2546) - Hou,Ji-fan (2578)
Szicíliai védelem [B70]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.Hb3 Hf6 7.Fe2 d6 8.0-0 0-0 9.Be1 b6 10.Fg5 h6 11.Fh4 Fb7 12.f4 e5 13.fxe5 Hxe5 14.Ff1 a6 15.Vd2 b5 16.Bad1 Hc4 17.Fxc4 bxc4 18.e5 dxe5 19.Vxd8 Baxd8 20.Bxd8?

Az oroszok éltáblása ellenállás nélkül veszít a világbajnoknő ellen. 20.Ha5 Fa8 21.Hxc4 Bxd1 22.Bxd1 He4 23.Hxe4 Fxe4 24.c3 g5 egyenlő álláshoz vezetett volna.

20...Bxd8 21.Ha5 Fa8 22.Hxc4 Bd4 23.Fxf6 Fxf6 24.b3 e4

A sötét futópárral szemben a huszárok tehetetlenek.


 

25.He2 Bd8 26.Kf2 Kg7 27.g3 Fe7 28.Hc3 f5 29.Ke2 Kf6 30.Bd1 Bxd1 31.Hxd1 g5 32.Hde3 Ke6 33.Hg2 Fd8 34.Ke3 Fd5 35.Hd2 Ke5 36.c4 Ff7 37.c5 f4+ 38.gxf4+ gxf4+ 39.Kf2 e3+ 40.Hxe3 fxe3+ 41.Kxe3 Fg5+ 42.Kd3 Fxd2 43.Kxd2 Kd5 44.b4 Kc4 és világos feladta

Kosztenjuk,A (2439) - Zhao,Xue (2541)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fa6 5.Vb3 d5 6.cxd5 exd5 7.Hc3 Fe7 8.g3

A változatban a 8.Fg5 c6 9.Fxf6 Fxf6 10.e4, Alekszej Drejev folytatása tűnik logikusnak.

8...0-0 9.Fg2 c5 10.dxc5 Hc6 11.0-0

Az orosz exvilágbajnoknő jóval otthonosabb az 1.e4-gyes nyitásokban. El kellett volna fogadnia a gyalogáldozatot, de 11.cxb6 d4 12.Hb5 Vxb6 13.a4 He4 14.0-0 Hc5 15.Vc2 Bad8 változatban sötétnek elegendő kompenzációja lett volna.

11...bxc5 12.Bd1 d4 13.Vc2 Bc8 14.e4?! Be8 15.Hd5 Hxd5 16.exd5 Ha5 17.Fd2 Hc4 18.Va4 Vb6 19.Fc1 d3 20.Vd7? Ff6

Még erősebb volt 20...Bcd8 21.Vf5 g6 22.Vf4 Bxd5 folytatás.

21.Bb1?! Bed8 22.Vf5  

 

 

22...Hxa3 23.Ba1 Hc2 24.Ba4 g6 25.Vg4 h5 26.Ve4 Fb5 27.Ba2 Hb4 28.Ba3 Be8

A csúcsrangadón a két világos táblán ellenállás nélkül kaptak ki az orosz nagymesternők.

29.Vf4 Hxd5 30.Vh6 Fg7 31.Vg5 Hb4 32.g4 hxg4 33.Vxg4 Hc2 34.Bc3 Ve6 35.Vh4 Ve2 36.Bf1 Ve4 37.Vh3 Vf5 38.Vg3 Bcd8 39.Bb3 c4 40.Bc3 Hd4 41.Hxd4 Bxd4 42.Fh3 Vh5 43.Fe3 Bh4 44.Fg2 Fe5 45.f4 Fxc3 46.bxc3 Bg4 47.Vf3

 

47...Bxe3! 48.Vxe3 Fc6 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság negyedik fordulójában a címvédő kínai válogatott ismét győzött. Az olimpiai bajnokok mérkőzésén, a grúz-orosz találkozón négy döntetlen született. Az ötödik játéknapon a kínai csapat kétpontos előnnyel játssza a csúcsrangadót az orosz együttessel szemben. India négyese ismét remekelt, az ukránok érvényesítették a papírformát, a törökök második győzelmüket aratták.

               

A 2008-as drezdai olimpián győztes grúz válogatott és a tavaly Hanti-Manszijszkban százszázalékos eredménnyel első orosz csapat vívta a negyedik forduló rangadóját. A grúzok a harmadik játéknapon nagy meglepetésre kikaptak a vietnami négyestől, az oroszok pontot vesztettek a görögökkel szemben. A grúzokkal szemben reális esélyt egyetlen partiban sem kaptak, sőt az időzavaros kapkodásban Valentyina Gunyinának kellett vigyáznia.

Kína gond nélkül szerezte meg negyedik győzelmét. Meglepetésként értékelhetjük, hogy a világbajnoknő Hou Ji-fan és Ju Wenjun csak remizett. A világbajnoki kihívó Humpy Koneru vezetésével remekel az indiai csapat, Humpy harmadik játszmáját is megnyerte.

Első győzelmét szerezte meg az ukrán válogatott, a görögök a bravúros remit követően nem tudták megismételni jó játékukat. A törökök másodszor nyertek, az ukránok elleni győzelem után papírforma volt újabb sikerük.

 

A 4. forduló eredményei:

Ukrajna – Görögország 3,5 – 0,5

Maria Muzicsuk (2460) – Yelena Dembo (2468)  1 - 0

Inna Gaponenko (2435) – Marina Makropoulou (2201)  döntetlen

Natalija Zsukova (2427) – Ekaterini Pavlidou (2176) 1 – 0

Tatjana Vasziljevics (2412) – Zoi Iordanidou (2169)  1 – 0

 

Grúzia – Oroszország  2 - 2

Nana Dzagnidze (2516) – Nagyezsda Koszinceva (2546)  döntetlen

Lela Zsavahisvili (2475) – Tatjana Koszinceva (2526) döntetlen

Bela Hotenasvili (2497) – Alekszandra Kosztenjuk (2439)  döntetlen

Nino Hurcidze (2440) – Valentyina Gunyina (2514)  döntetlen

 

Kína – Vietnam  3 - 1

Hou Ji-fan (2578) – Pham Le Thao Nguyen (2341)  döntetlen

Ju Wenjun (2543) – Hoang Thi Bao Tram (2341)  döntetlen

Zhao Xue (2541) – Nguyen Thi Thanh An (2300) 1 – 0

Tan Zongyi (2448) – Hoang Thi Nhu (2218) 1 – 0

 

India – Örményország  3,5 – 0,5

Humpy Koneru (2600) – Elina Danieljan (2497)  1 - 0

Dronavalli Harika (2512) – Lilit Mkrtchian (2469) döntetlen

Sachdev Tania (2428) – Lilit Galojan (2383) 1 – 0

Swaminathan Soumya (2302) – Nelly Aginjan (2263) 1 – 0

 

Törökország – Dél-Afrika  3 - 1

Betul Cemre Yildiz (2297) – Cecile van der Merwe (2057) 1 – 0

Kubra Ozturk (2239) – Anzel Solomons (1926)  döntetlen

Kardelen Cemhan (1881) – Denise Frick (1916) 1 – 0

Yesim Patel (1832) – Lauren van Niekerk (1607) döntetlen

 

 

A verseny állása:

1.Kína 8 meccspont, 13,5

2. India 7, 13

3. Oroszország 6, 9,5

4. Grúzia 5, 9,5

5. Vietnam 4, 8

6. Törökország 4, 7,5

7. Ukrajna 3, 8

8. Örményország 2, 6

9. Görögország 1, 4

10. Dél-Afrika 0, 1

 

Az 5. forduló párosítása:

Dél-Afrika – Ukrajna

Örményország – Törökország

Vietnam – India

Oroszország – Kína

Görögország – Grúzia

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Mardinban zajló női csapat-világbajnokság harmadik fordulójában a címvédő kínai válogatott „kiütéses” győzelmet aratott, 4-0-ra nyert az örmény együttes ellen. India négyese a papírformának megfelelően nyert, a másik három találkozó végeredménye nagy meglepetés. A görögök pontot raboltak az olimpiai bajnok orosz csapattól. A házigazdák az ukránokra mértek vereséget! Vietnam együttese a 2008-as olimpiai bajnok grúz válogatottat 3-1-re győzte le.

 

 

A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan vezetésével a címvédő csapat „elgázolta” az örmény négyest. Az éltáblán a sötéttel játszó Hou Ji-fan a Nimzoindiai védelmű partiban gond nélkül játszotta túl Elina Danieljant. Csapatversenyeken a „vezérevezős” sikere mindig szárnyakat ad a társaknak.

 A világbajnoki kihívó Humpy Koneru csapatkapitányi minőségben is nyugodtan nézhette együttesének könnyed győzelmét.

A másik három találkozón az esélyes válogatottak keserű pirulákat voltak kénytelen lenyelni. Számomra a legnagyobb meglepetés az olimpiai bajnok orosz együttes pontvesztése volt a görög négyessel szemben. A tetemes Élő-pont különbség az orosz nagymesternők sima nyerését ígérte, de a Koszinceva nővérek csak remiztek. Valentyina Gunyina harmadszor is nyert, de az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjukot váltó Natalija Pogonyina gyenge napot fogott ki.

Nagy lehet az öröm a török csapatnál. A 2006-os olimpiai bajnok ukrán együttes elleni győzelmük igazolja azokat az erőfeszítéseket és jelentős anyagi áldozatokat, amelyek segítik sakkozásuk előrelépését. A vb rendezése minden igényt kielégít, a remek feltételekről elismerően nyilatkoznak a résztvevők, és a kínaiak elleni minimális vereség után az ukránokkal szembeni győzelem igazi szenzáció.

Megingott a grúz együttes, meglepő, hogy a világos partikat vesztették el nagymesternőik. A vietnami együttes két éve a vb-n az utolsó helyen végzett, azóta sakkozónőik nemcsak Élp-pontban léptek előre.

 

A 3. forduló eredményei:

Törökország – Ukrajna  2,5 – 1,5

Betul Cemre Yildiz (2297) – Anna Usenyina  (2463) 1 - 0

Kubra Ozturk (2239) – Inna Gaponenko (2435)  1 - 0

Cemhan Kardelen (1881) – Natalija Zsukova (2427)  döntetlen

Ebru Kaplan (1849) - Tatjana Vasziljevics (2412)  0 - 1

 

Dél-Afrika – India  0 - 4

Cecile van der Merwe (2057) – Dronavalli Harika (2512)  0 - 1

Anzel Solomons (1926) – Sachdev Tania (2428)  0 - 1

Denise Frick (1916) – Rout Padmini (2392)  0 - 1

Lauren van Niekerk (2607) – Swaminathan Soumya (2302)  0 - 1

 

Örményország – Kína  0 - 4

Elina Danieljan (2497) – Hou Ji-fan (2578)  0 - 1

Lilit Mkrtchian (2469) – Ju Wenjun (2543)  0 - 1

Lilit Galojan (2383) – Zhao Xue (2541)  0 - 1  

Maria Kurszova (2315) – Tan Zhongyi (2448) 0 – 1

 

Vietnam – Grúzia  3 - 1

Pham le Thao Nguyen (2341) – Nana Dzagnidze (2516)  döntetlen

Hoang Thi Bao Tram (2341) – Lela Zsavahisvili (2475)  1 - 0

Nguyen Thi Mai Hung (2244) – Bela Hotenasvili (2497) döntetlen

Hoang Thi Nhu (2218) – Nino Hurcidze (2440)  1 - 0

 

Oroszország – Görögország  2 - 2

Nagyezsda Koszinceva (2546) – Yelena Dembo (2468)  döntetlen

Tatjana Koszinceva (2526) – Marina Makropoulou (2201)  döntetlen

Valentyina Gunyina (2514) – Ekaterini Fakhiridou (2180)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2451) – Ekaterini Pavlidou (2176)  0 - 1

 

A verseny állása:

1.Kína 6 meccspont, 10,5

2. India 5, 9,5

3. Oroszország 5, 7,5

4. Grúzia 4, 7,5

5. Vietnam 4, 7

6. Örményország 2, 5,5

7. Törökország 2, 4,5

8. Ukrajna 1, 4,5

9. Görögország 1, 3,5

10. Dél-Afrika 0, 0

 

A 4. forduló párosítása:

Ukrajna – Görögország

Grúzia – Oroszország

Kína – Vietnam

India – Örményország

Törökország – Dél-Afrika

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Mardinban az esélyesek sikereivel zárult a női csapat-világbajnokság második fordulója. Az olimpiai bajnokok csatáját, az ukránok elleni rangadót a Koszinceva nővérek vezette orosz együttes meggyőzően nyerte meg 3-1-re. A címvédő kínai csapat hozta a kötelezőt Dél-Afrika négyese ellen. A grúz-örmény meccset Nana Dzagnidze győzelme döntötte el. Az indiai válogatott Humpy Koneruval az éltáblán simán verte a házigazdák együttesét. Vietnam megszerezte első győzelmét.

 

Mardinban három együttes nyerte meg mindkét mérkőzését a III. női csapat-világbajnokságán. A legértékesebb győzelmet az orosz válogatott könyvelhette el, a két világos partiban elért sikerrel nyert a tavalyi olimpiai bajnok  a 2006-os győztes ukránokkal szemben. Az ukránok nagyon érzik legjobbjuk, Katyerina Lahno hiányát.    

A kínai csapat szabadnapként is megélhette Dél-Afrika négyese elleni meccset. A grúzok igen taktikusan játszottak az örményekkel szemben, az éltáblán Nana Dzagnidze két meccspontot is érő győzelmet aratott.

A világbajnoki kihívó Humpy Koneru vezetésével „gólarányt” is javított az indiai együttes. A vietnami csapat megszerezte első győzelmét.

 

A 2. forduló eredményei:

Ukrajna (1, 2) – Oroszország (2, 2,5)  1 - 3

Anna Usenyina (2463) – Nagyezsda Koszinceva (2546)  döntetlen

Maria Muzicsuk (2460) – Tatjana Koszinceva (2526)  0 - 1

Natalija Zsukova (2427) – Alekszandra Kosztenjuk (2439)  döntetlen

Tatjana Vasziljevics (2412) – Valentyina Gunyina (2514)  0 - 1

 

Görögország (0, 0) – Vietnam (0, 1,5)  1,5 – 2,5

Yelena Dembo (2468) – Pham Le Thao Nguyen (2341)  döntetlen

Marina Makropoulou (2201) – Hoang Thi Bao Tram (2341) 0 - 1

Ekaterini Pavlidou (2176) – Nguyen Thi Mai Hung (2244)  döntetlen

Zoi Iordanidou (2169) – Nguyen Thi Thanh An (2300)  döntetlen

 

Grúzia (2, 4) – Örményország (2, 4)  2,5 – 1,5

Nana Dzagnidze (2516) – Elina Danieljan (2497)  1 - 0

Lela Zsavahisvili (2475) – Lilit Mkrtchian (2469)  döntetlen

Bela Hotenasvili (2497) – Lilit Galojan (2383)  döntetlen

Nino Hurcidze (2440) – Maria Kurszova (2315)  döntetlen

 

Kína (2, 2,5) – Dél-Afrika (0, 0)  4 - 0

Ju Wenjun (2543) – Cecile van der Merwe (2057)  1 - 0

Zhao Xue (2541) – Anzel Solomons (1926)  1 - 0

Tan Zongyi (2448) – Denise Frick (1916)  1 - 0

Zhang Xiaowen (2364) – Lauren van Niekerk (1607)  1 - 0

 

India (1, 2) – Törökország (0, 1,5)  3,5 – 0,5

Humpy Koneru (2600) – Yildiz Betuz Cemre (2297)  1 - 0

Sachdev Tania (2428) – Ozturk Kubra (2239)  döntetlen

Rout Padmini (2392) – Cemhan Kardelen (1881)  1 - 0

Swaminathan Soumya (2302) – Kaplam Ebru (1849)  1 - 0

 

A világbajnokság állása:

1-2. Grúzia és Kína 4 meccspont, 6,5 pont

3. Oroszország 4, 5,5

4. India 3, 5,5

5. Örményország 2, 5,5

6. Vietnam 2, 4

7. Ukrajna 1, 3

8. Törökország 0, 2

9. Görögország 0, 1,5

10. Dél-Afrika 0, 0

 

A 3. forduló párosítása:

Törökország – Ukrajna

Dél-Afrika – India

Örményország – Kína      

Vietnam – Grúzia

Oroszország – Görögország

 

Dzagnidze,N (2516) - Danieljan,E (2497)
Szláv védelem [D19]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 Ff5 6.e3 e6 7.Fxc4 Fb4 8.0-0 0-0 9.Ve2 Hbd7 10.He5 Vc7 11.e4 Fxc3 12.Hxd7 Hxd7 13.bxc3 Fg6 14.f4 Bfe8 15.g4 f6

A nagymesternők az 1936-ban játszott Pirc-Trifunovic játszma nyomán haladtak.

16.f5

A szlovén sakkozó 16.Fa3 a6 17.f5 mellett döntött.

16...Ff7 17.g5 fxg5 18.Fxg5 Hb6 19.Fa2 exf5 20.Bxf5 Fxa2 21.Vxa2+ Kh8 22.Baf1 h6 23.Bf7 Vc8 24.Vg2! Ve6


 

25.B1f6!

Látványos megoldás. A szép és gyors nyerés megkönnyítette a csapattársak feladatát is.

25...gxf6 26.Fxf6+ Vxf6 27.Bxf6 Be7 28.Bxh6+ Bh7 29.Vg6 Bxh6 30.Vxh6+ Kg8 31.a5 Ha4 32.Ve6+ Kh8 33.Vf6+ Kg8 34.e5 Hxc3 35.e6 Bf8 36.Vg6+ Kh8 37.Vh5+ Kg7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Mardinban kisebb meglepetésekkel kezdődött meg a női csapat-világbajnokság. A kétszeres címvédő kínai válogatott csak 2,5-1,5-re nyert a házigazdák együttese ellen. Megszenvedett az olimpiai bajnok orosz csapat a Vietnam négyesével szemben, minimális győzelemmel zárták a találkozót. India és Ukrajna meccs 2-2-vel ért véget. A grúz és az örmény válogatott 4-0-s győzelemmel érvényesítette a papírformát.

 

Az első játéknap egyik legnagyobb szenzációját a török csapat második táblásának, Kubra Ozturknak sötéttel elért győzelme jelentette Zhao Xue ellen. A kétszeres bajnok kínai együttes a világbajnoknő Hou Ji-fan nélkül játszott, az óriási Élő-pont és játékerő különbség ellenére nagyon megszenvedtek a minimális nyerésért.

Az olimpiai bajnok orosz csapatban csak Valentyina Gunyina tudott nyerni. Sokáig „billegett” a második tábla, Tatjana Koszinceva a bonyodalmak végén örülhetett a reminek, Hoang minőségáldozattal teremtett jó ellenesélyt.

A forduló rangadója, az India-Ukrajna találkozó 2-2-vel ért véget. Az éltáblán a világbajnoki kihívó, a világranglista második helyezett Humpy Koneru többször is fonalas nyerést hagyott ki, majd látványos vezéráldozattal próbálkozott, de Anna Usenyina védhette volna a fenyegetéseket. A „mérgezett” áldozat elfogadása matthoz vezetett. A grúz és az örmény együttesek gond nélkül érvényesítették a papírformát.

Az első forduló eredményei:                                 

India – Ukrajna  2 - 2

Humpy Koneru (2600) – Anna Usenyina (2463)  1 - 0

Dronavalli Harika (2512) – Maria Muzicsuk (2460)  döntetlen

Sachdev Tania (2428) – Inna Gaponenko (2435)  döntetlen

Rout Padmini (2392) – Natalija Zsukova (2427)  0 - 1

 

Törökország – Kína  1,5 – 2,5

Yildiz Betul Cemre (2297) – Ju Wenjun (2543)  döntetlen

Ozturk Kubra (2239) – Zhao Xue (2541)  1 – 0

Cemhan Kardelen (1881) – Tan Zongyi (2448) 0 – 1

Patel Yesem (1832) – Zhang Xiaowen (2364)  0 - 1

 

Dél-Afrika – Grúzia  0 - 4

Cecile van der Merwe (2057) – Lela Zsavahisvili (2475) 0 - 1

Anzel Solomons (1926) – Bela Hotenasvili (2497)  0 - 1

Denise Frick (1916) – Nino Hurcidze (2440) 0 - 1

Lauren van Niekerk (1607) – Salome Melia (2392)  0 - 1

 

Örményország -  Görögország  4 - 0

Lilit Mkrtchian (2469) – Marina Makropoulou (2201)  1 - 0

Lilit Galojan (2383) – Ekaterini Fakhiridou (2180) 1 - 0

Maria Kurszova (2315) – Ekaterini Pavlidou (2176)  1 - 0

Nelly Aginjan (2263) – Zoi Iordanidou (2169)  1 - 0

 

Vietnam – Oroszország  1,5 – 2,5

Pham Le Thao Nguyen (2341) – Nagyezsda Koszinceva (2546)  döntetlen

Hoang Thi Bao Tram (2341) – Tatjana Koszinceva (2526)  döntetlen

Nguyen Thi Thanh An (2300) – Alekszandra Kosztenjuk (2439)  döntetlen

Hoang Thi Nhu (2218) – Valentyina Gunyina (2514)  0 - 1

 

 

A 2. forduló párosítása:

Ukrajna – Oroszország

Görögország – Vietnam

Grúzia – Örményország

Kína – Dél-Afrika

India – Törökország

 

Koneru,H (2600) – Usenyina,A (2463)
Vezércsel [D30]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 e6 5.Fd3 Hbd7 6.b3 c5 7.0-0 Fe7 8.Fb2 cxd4 9.exd4 b6 10.Hbd2 Fb7 11.Ve2 0-0 12.Bac1 Bc8 13.Bfd1 Be8 14.He5 Fd6 15.Hef3 Fe7 16.He5 Fd6 17.Hdf3 Hf8 18.Ve3 dxc4 19.bxc4 h6 20.Hd2 Ve7 21.f4 Vc7 22.Bf1 Bed8 23.Fb1 H8d7 24.Kh1 Vb8 25.a3 Va8 26.Vg3 Hh5 27.Vh3 Hhf6

A tisztáldozatra is világosnál az előny. 27...Hxf4 28.Bxf4 Hxe5 29.Bf2 (29.dxe5 Fxa3 30.Fxa3 Bxd2 31.Bg4 Bxc4 32.Bgxc4 Fxg2+ 33.Kg1 Fxh3 34.Bc8+ Bd8 35.Bxa8 Bxa8 36.Fe4 Bd8) 29...Hg6 30.Fxg6 fxg6 31.Vxe6+ Kh7 32.d5 változatban.

28.Bce1 Bc7 29.Bf2 Hf8 30.Kg1 Be7 31.Be3 H6h7?! 32.Bg3 Kh8 33.Vh5 Hf6

 

34.Vh4

Humpy Koneru még aligha feledte a világbajnoki döntőt, ahol nem tudott játszmát sem nyerni Hou Ji-fan ellen. Nem vállalkozott a kombinációs megoldásra, a  34.Hxf7+ Bxf7 35.Vxf7 Bd7 36.Bxg7 Bxf7 37.Bxf7 He8 38.f5 e5 39.c5 Fd5 40.cxd6 Fxf7 41.dxe5 Kg8 42.Bf3 Vd5 43.Bg3+ Hg7 44.Fd3 folytatásra.

34...Vc8 35.f5

Kimaradt a nagy fölényhez vezető 35.d5 Fxe5 36.fxe5 Hg8 37.Vg4 g6 38.Bgf3 Bdd7 39.Fd3 változat.

35...Vc7 36.fxe6 Bxe6 37.Hdf3 Be7 38.Bf1

Nyert a 38.d5! Bxe5 39.Hxe5 Fxe5 (39...Fc5 40.Fd4) 40.Bxf6! folytatás.

38...Bde8?

Anna Usenyina csökkenthette volna a támadó haderőt 38...Fxf3 39.Bgxf3 Fxe5 40.dxe5 H6h7-tel.

39.Hg5 Fxe5? 40.dxe5 H6h7

 

41.Vxh6?

A vezéráldozat kockára tette Humpy nyerését, s mindez már az időkontroll után! 41.Hxh7 Hxh7 42.e6 f6 43.Bxf6! Vc5+ 44.Bf2 simán nyert.

41...gxh6?             

Anna nem látta meg a partit mentő és a meccset megnyerő 41...Vc5+ 42.Kh1 (42.Bf2?? gxh6 43.e6+ f6) 42...Vxc4 43.Kg1 Vc5+ és remi!

42.e6+ f6 43.Bxf6 Kg8

Sötétnek már nem volt mentsége. 43...Hxf6 44.Fxf6+ Bg7 45.Hf7+ Vxf7 46.exf7 Be1+ 47.Kf2 Bxb1 48.Fxg7+ Kh7 49.Fxf8 Bb2+ 50.Ke1 Bb1+ 51.Kd2 Bf1 52.Bg7+ Kh8 53.Kc3 és a király betörése ellen nincs védelem.

44.Hf7+ és sötét feladta, a matt védhetetlen. 44…Hg5 (44...Vxg3 45.Hxh6+ Kg7 46.Bg6 matt) 45.Hxh6+ Kg7 46.Bf4+ Kxh6 47.Bh4 a matt!

Zhao Xue (2541) - Ozturk,K (2239)
Elfogadott vezércsel [D20]

1.d4 d5 2.c4 dxc4 3.e4 e5 4.Hf3 Fb4+ 5.Fd2 Fxd2+ 6.Hbxd2 exd4 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 Vf6 9.e5 Vg6 10.Vb3 Hge7 11.Va3 0-0 12.b4 a6 13.Bfe1 Fe6 14.Fd3 Vh6 15.Vb2 Hd5 16.Fe4 Bad8 17.Hf1 Hdxb4 18.a3 Hd5 19.Hg3 Hc3 20.Fxc6 bxc6 21.Hxd4 Ha4 22.Vb4

 

22...c5 23.Vxa4 cxd4 24.Vc6 d3 25.Be3 d2 26.Vf3 Vg6 27.h3 Bd4 28.Bd1 Bfd8 29.Bc3 h6 30.Kh2

 

 

30...c5

A második c5 lépés már nyer.

31.Ve3 c4 32.Hf1 Bd3 33.Bxd2 Fd5! 34.f3 Bxe3 35.Hxe3 Vg5 36.Hxc4 Fxc4 37.Bxd8+ Vxd8 38.Bxc4 Ve7 39.a4 Vxe5+ 40.Kg1 Ve1+ 41.Kh2 Kh7 42.Be4 Vd1 43.Bc4 g5 44.h4 Vd5 45.Be4 f5 46.Be2 Vd6+ és világos feladta

Koszinceva,T (2526) – Hoang,T (2341)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 Fg4 7.Hbd2 g6 8.c4 He7 9.cxd5 cxd5 10.h3 Fxf3 11.Hxf3 Fg7 12.Vb3 Vb6 13.Va3 Hc6 14.Fe3 Ff8 15.Vd3 Fg7 16.a3 0-0 17.b4 Bac8 18.Hd2 He7 19.Hb3 Hf5 20.Fd2 Bc4 21.Fc3 Bfc8 22.Fb2 Bc2 23.Bab1 B2c7 24.Hc5 Hf8 25.f4 a5 26.g4 He7 27.Fc3 axb4 28.Bxb4 Va7 29.Ba4 Vb8 30.Fa5

 

30...Bxc5!

A minőségáldozattal Hoang megragadta az esélyt, bonyolulttá a küzdelmet az időzavarral is küszködő Tatjana ellen.

31.dxc5 Hd7 32.Fb6 Hxc5 33.Fxc5 Bxc5 34.Vd4 Vc8 35.Ba8 Vxa8 36.Vxc5 Ff8 37.Vc3 Va7+ 38.Kg2 d4 39.Vf3 Hd5 40.Bc1 He3+ 41.Kh2 Va5 42.Bc8 Kg7 43.h4

 

43...Fe7

Bajban lehetett volna Tatjana a 43...Vd2 44.Bd8 (44.Kh3 d3 45.Ff1 Fe7 46.f5 exf5 47.gxf5 Hxf5 48.Fxd3 Hxh4) 44...Ve1 45.Bd7 Vxh4+ 46.Kg1 Ve1+ 47.Kh2 Fc5 48.Kh3 Hd5 változatban.

44.h5 Ve1?

44…gxh5 45.gxh5 Kh6-tal menekülni kellett volna.

 

 

  45.Bc7?!

A bonyodalmakban mindketten hibáztak. 45.h6+! Kxh6 46.Bg8 Vh4+ 47.Vh3 Vxh3+ 48.Kxh3 g5 49.fxg5+ Fxg5 50.Bb8 b6 51.Kg3 Kg7 52.Bxb6 Hd5 53.Bb7 és az anyagi előny eldönti a pont sorsát.

45...Hd5 46.Bxb7 Vh4+ 47.Kg2 He3+ 48.Kg1 d3 49.Fxd3 Fc5 50.Bc7 Fb6 51.Bb7 Fd4 52.Bd7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Varsóban a grúz Baadur Zsobava győzelmével fejeződött be a rapidsakk Európa-bajnokság. A 28 ország 747 sakkozója részvételével lezajlott 13 fordulós, svájci rendszerű viadalon a győztes 11 pontot szerzett. Erdős Viktor 10,5 ponttal hetes holtversenyben a második helyen végzett, a „hirtelen halál” partikkal vívott rájátszáson  kétszer kikapott, végül ötödik lett. Polgár Judit 9,5 ponttal a tizenötödikként zárta szereplését, Ruck Róbert a 34., Bánusz Tamás a 40. a 73 nemzetközi nagymestert is felvonultató mezőnyben. Játszmánként 15-15 perc volt a gondolkodási idő, 10-10 másodperc lépésenként a bónusz.

 

 

Az Európa-bajnokságon ma öt fordulót bonyolítottak le, izgalmas párharcok jellemezték a küzdelmeket. Láttunk remek támadásokat, jó technikai megoldásokat, elhibázott esélyeket, a kapkodásban nagy rontásokat. A svájci rendszerre jellemzően kinek kisebb, másnak nagyobb szerencséje volt a párosítással. Az élen állók nehéz csatákat vívtak, mások a „külső körön” gyengébb ellenfelekkel szemben araszoltak előre.

A második játéknapot remekül kezdte Erdős Viktor, a később győztes grúz Baadur Zsobavára mért vereséget, majd az első helyen kiemelt orosz Jan Nepomnjacsijjal osztozott meg a ponton. A 11. fordulóban viharos támadással, szép kombinációval mattolta be a lengyel Mateusz Bartelt és négyes holtversenyben az élen állt. Utolsó két partijában remizett, és négyes nyerősorozattal Baadur Zsobava lett a befutó, fél ponttal megelőzte a második helyen hetes holtversenyben végzetteket. Erdős Viktornak hiába volt a legjobb a módosított Bucholz pontszáma (a legerősebb és a leggyengébb ellenfelet nem számolják), a versenykiírás szerint az érmek sorsát rájátszás döntötte el. 

„Hirtelen halál” partikat vívtak a nagymesterek, világosnak 4, sötétnek 3 perce volt és lépésenként 1-1 másodperc. A remi sötétnek kedvezett. Erdős Viktor mindkét partiját sötéttel játszotta, a lengyel Robert Kempinskitől és az ukrán Anton Korobovtól is kikapott, így végül ötödikként zárta a maratoni vetélkedést, ahol a 13 fordulóban megőrizte veretlenségét. A 18 esztendős orosz Szanan Sjugirov, a FIDE elnökének, Kirszan Iljumzsinovnak a földije három győztes partival ezüstérmet vehetett át, míg a bronzéremnek a lengyel Robert Kempinski örülhetett.

Polgár Judit két győzelemmel felzárkózott az élmezőnyhöz. A svéd Ralf Akesson elleni sikere után a villámbajnok örmény Hrant Melkumjant érdekes végjátékban kényszerítette megadásra. A 11. körben egyenlő állást vesztett el az örmény Andriaszjannal szemben, majd könnyedén győzte le Bánusz Tamást. Az utolsó fordulóban nem bírt a lelkesen cserélgető lengyel Antoniewskivel. A 9,5 pontosok csoportjában csak az orosz Jan Nepomnjacsijnak volt jobb a módosított Bucholz pontszáma.  Ruck Róbert a mai játéknapon három, Bánusz Tamás két és fél pontot szerzett.

 

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:

Szanan Sjugirov (orosz, 7,5) – Anton Korobov (ukrán, 7,5) 1 – 0

Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730, 7) – Jevgenyij Romanov (orosz, 7) 1 – 0

Artyom Tyimofejev (orosz, 7) – Andrej Volokityin (ukrán, 7) döntetlen

Erdős Viktor (7) – Baadur Zsobava (grúz, 7) 1 – 0

Szergej Azarov (fehérorosz, 7) – Robert Kempinski (lengyel, 7) 1 – 0

David Howell (angol, 7) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 6,5) döntetlen

Szergej Zsigalko (fehérorosz, 6,5) – Ruck Róbert (6,5) 1 – 0

Bánusz Tamás (6,5) – Bartosz Socko (lengyel, 6,5) 1 – 0

Ralf Akesson (svéd, 6) – Polgár Judit (6) 0 - 1

 

Az élcsoportban a 10. forduló eredményei:

Szergej Azarov (fehérorosz, 8) – Szanan Sjugirov (orosz, 8,5) döntetlen

Erdős Viktor (8) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 8) döntetlen

Grzegorz Gajewski (lengyel, 7,5) – Szergej Movszeszjan (örmény, 7,5) 0 – 1

Andrje Volokityin (ukrán, 7,5) – Szergej Zsigalko (fehérorosz, 7,5) 1 – 0

Anton Korobov (ukrán, 7,5) – David Howell (angol, 7,5) 1 – 0

Pawel Jaracz (lengyel, 7,5) – Artyom Tyimofejev (orosz, 7,5) döntetlen

Mateusz Bartel (lengyel, 7,5) – Kirill Brizgalin (orosz, 7,5) 1 – 0

Etienne Bacrot (francia, 7) – Bánusz Tamás (7,5) döntetlen

Polgár Judit (7) – Hrant Melkumjan (örmény, 7) 1 – 0

 

Az élcsoportban a 11. forduló eredményei:

Szanan Sjugirov (orosz, 9) – Andrej Volokityin (ukrán, 8,5)  döntetlen

Jan Nepomnjacsij (orosz, 8,5) – Anton Korobov (ukrán, 8,5)  0 - 1

Szergej Movszeszjan (örmény, 8,5) – Szergej Azarov (fehérorosz, 8,5)  1 - 0

Mateusz Bartel (lengyel, 8,5) – Erdős Viktor (8,5)  0 - 1

Zaven Andriaszjan (örmény, 8) – Polgár Judit (8)  1 - 0

Robert Kempinski (lengyel, 8) – Alekszandr Rjazancev (orosz, 8)  döntetlen

Bánusz Tamás (8) – Baadur Zsobava (grúz, 8) 0 – 1

Artyom Tyimofejev (orosz, 8) – Andrej Zontah (ukrán, 8)  1 – 0

 

Az élcsoportban a 12. forduló eredményei:

Szergej Movszeszjan (örmény, 9,5) – Szanan Sjugirov (orosz, 9,5)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 9,5) – Erdős Viktor (9,5)  döntetlen

Andrej Volokityin (ukrán, 9) – Zaven Andriszjan (örmény, 9)  1 - 0

Baadur Zsobava (grúz, 9) – Artyom Tyimofejev (orosz, 9)  1 - 0

Jan Nepomnjacsij (orosz, 8,5) – Kamil Miton (lengyel, 8,5)  1 - 0

Etienne Bacrot (francia, 8,5) – Dimitrios Mastrovasilis (görög, 8,5)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (8,5) – Rafal Antonievski (lengyel, 8,5)  döntetlen

Grzegorz Gajewski (lengyel, 8,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 8,5)  döntetlen

Polgár Judit (8) – Bánusz Tamás (8)  1 – 0

 

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

Anton Korobov (ukrán, 10) – Szergej Movszeszjan (örmény, 10)  döntetlen

Baadur Zsobava (grúz, 10) – Andrej Volokityin (ukrán, 10)  1 - 0

Erdős Viktor (10) – Szanan Sjugirov (orosz, 10)  döntetlen

Robert Kempinski (lengyel, 9,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 9,5)  1 - 0

Szergej Azarov (fehérorosz, 9,5) – Alekszander Mista (lengyel, 9.5)  0 - 1

Mateusz Bartel (lengyel, 9,5) – Michal Olszewski (lengyel, 9,5)  0 - 1

Hrant Melkumjan (örmény, 9) – Etienne Bacrot (francia, 9)  0 - 1

Dimitrios Mastrovasilis (görög, 9) – Arkadij Naiditsch (német, 9)  döntetlen

Rafal Antoniewski (lengyel, 9) – Polgár Judit (9)  döntetlen

Alekszej Drejev (orosz, 9) – Jacek Tomczak (lengyel, 9) 0 – 1

Ralf Akesson (svéd, 9) – Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 9) 0 – 1

Alekszej Shirov (spanyol, 9) – Andrej Zsigalko (fehérorosz, 9) 1 - 0

 

A verseny végeredménye:

Európa-bajnok: Baadur Zsobava (grúz) 11 pont

2. Szanan Sjugirov (orosz) 10,5

3. Robert Kempinski (lengyel) 10,5

4. Anton Korobov (ukrán) 10,5

5. Erdős Viktor (magyar) 10,5

6. Szergej Movszeszjan (örmény) 10,5

7. Michael Olszewski (lengyel) 10,5

8. Alekszander Mista (lengyel) 10,5

9-13. Andrej Volokityin (ukrán), Alekszej Shirov (spanyol), Radoslaw Wojtaszek (lengyel), Etienne Bacrot (francia) és Jacek Tomczak (lengyel) 10

14-36. Jan Nepomnjacsij (orosz), Polgár Judit (magyar), Mateusz Bartel (lengyel), Kirill Brizgallin (orosz), Szergej Azarov (fehérorosz), Pawel Jaracz (lengyel), Zaven Andriszjan (örmény), Viorel Bologan (moldáv), … Ruck Róbert (magyar),… 9,5

38-66. Jevgenyij Podolcsenko (fehérorosz), Vlagyimir Potkin (orosz), Bánusz Tamás (magyar), … 9

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Varsóban 28 ország 747 sakkozója részvételével zajlik a rapidsakk Európa-bajnokság. A 13 fordulós svájci rendszerű viadalon az első játéknapon nyolc fordulót játszottak le. Az ukrán Anton Korobov és az orosz Szanan Sjugirov vezet 7,5 ponttal. Nagymestereink közül bajnokunk, Erdős Viktor holtversenyben a harmadik 7-tel, Ruck Róbert és Bánusz Tamás 6,5-öt gyűjtött, Polgár Judit 6 pontos. Játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő, 10-10 másodperc lépésenként a bónusz.

 

 

Polgár Judit három könnyű nyeréssel kezdett, majd a negyedik fordulóban világossal Jacek Tomczak (2544) ellen győzött. Ötödik partiját sötéttel elremizte Robert Kempinskivel (2603). Érdekes bástyavégjátékban játszotta túl a lengyel Marcin Dziubát (2589). A hetedik fordulóban a spanyol Alekszej Shirovval és a grúz Baadur Zsobavával holtversenyben vezető 6 pontos ukrán Anton Korobovval (2660) szemben a sötét bábukat vezette. A nagyon izgalmas, a királyindiai védelemre jellemző fordulós parti végül örökös sakkal lett döntetlen. Shirov és Zsobava is remizett.

Bajnokunk, Erdős Viktor ötös nyerősorozattal indított. Először nehéz ellenfelet a hatodik fordulóban kapott, az ukrán Andrej Volokityinnel (2695) megosztozott a ponton. Hetedik játszmáját a lengyel Radoslaw Wojtaszekkel vívta. Végig kézben tartotta az irányítást. Wojtaszeknek állása mellett az idővel is meggyűlt a baja. Viktor tisztet nyert, anyagi előnyét érvényesítette, remek győzelmet aratott.

Ruck Róbertet a harmadik körben érte „baleset”, majd három győzelemmel folytatta, Hhozta a kötelezőt  a hetedik játszmájában is, 6 pontja lett.

Bánusz Tamás váratlanul botlott a harmadik fordulóban, három nyeréssel kapaszkodott vissza. Ő is nehéz ellenfelet kapott az ukrán Jurij Krivorucsko (2666) személyében, döntetlent ért el.

A hetedik kör után kilenc sakkozónak volt 6,5 pontja, tizennégyen gyűjtöttek hatot.

 

A játéknap  utolsó fordulójában az élcsoportban a következő eredmények születtek:

Baadur Zsobava (grúz, 2678, 6,5) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730, 6,5)  döntetlen

Anton Korobov (ukrán, 2660, 6,5) – Alekszej Drejev (orosz, 2710, 6,5)  1 - 0

Szanan Sjugirov (orosz, 2622, 6,5) – Alekszej Shirov (spanyol, 2705, 6,5)  1 - 0

Andrej Volokityin (ukrán, 2695, 6,5) – Robert Kempinski (lengyel, 2603, 6,5)  döntetlen

Szergej Movszeszjan (örmény, 2710, 6) – Erdős Viktor (magyar, 2623, 6,5)  döntetlen

Jevgenyij Romanov (orosz, 2627, 6) – Arkadij Naiditsch (német, 2712, 6)  1 - 0

Polgár Judit (magyar, 2710, 6) – David Howell (angol, 2633, 6)  0 - 1

Ruck Róbert (magyar, 2579, 6) – Vlagyimir Potkin (orosz, 2684, 6)  döntetlen

 

Polgár Judit a nyitásból kis előnnyel került ki, de fölösleges gyalogáldozatot hozott. Az angol David Howell hárította a taktikai fenyegetéseket, jelentős anyagi előnyét megőrizve került döntő fölénybe. Erdős Viktor sötéttel szép előnyt ért el a nyitásairól nem éppen híres örmény Szergej Movszeszjannal szemben, de fokozatosan elvesztette a kezdeményezést. Ruck Róbert nehéz pillanatokat is átélt az idei Európa-bajnok orosz Vlagyimir Potkin ellen, Bánusz Tamás hozta a kötelező győzelmet.

 

A verseny állása a 8. forduló után:

1-2.Anton Korobov és Szanan Sjugirov 7,5 pont

3-11. Andrej Volokityin, Jan Nepomnjacsij, Erdős Viktor, Jevgenyij Romanov, Robert Kempinski, Baadur Zsobava, Szergej Azarov, Artyom Tyimofejev és David Howell 7

12-31. Alekszej Shirov, Pawel Jaracz, Vlagyimir Potykin,… Ruck Róbert, Bánusz Tamás 6,5

32-69. Polgár Judit, Arkadij Naiditsch, … 6

Vasárnap reggel 9 óra 30 perctől folytatódnak a küzdelmek, öt forduló dönti el a bajnoki cím, az érmek, a helyezések sorsát.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A törökországi Mardinban december 18. és 27. között rendezik meg a III. női csapat-világbajnokságot. Négy évvel ezelőtt az oroszországi Jekatyerinburgban a kínai válogatott nagy fölénnyel győzött, Ningbóban, hazai pályán Hou Ji-fan vezetésével megismételték sikerüket. A tíz válogatott rangsorában a tavalyi sakkolimpián százszázalékos eredménnyel első orosz csapat a második, India a harmadik, a grúzok a negyedikek.  Körmérkőzéses rendszerben, négy táblán folynak majd a csatározások, a meccspontok döntenek.

A legjobb női sakkozóknak idén rendkívül gazdag a versenyprogramjuk. Dohában fejeződött be az előző Grand Prix-ciklus, amely a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan sikerét hozta, az indiai Humpy Koneru második helyével kihívója lett. A 2011-12-es Grand Prix-sorozat három versenyére is sor került, Rosztov, Shenzen és Nalcsik rendezett tornát, remek csatákat vívtak a nagymesternők. Csapat Európa-bajnokság, a Klubcsapatok Európa-kupája mellett a Sportaccord pekingi Szellemi Világjátékán is szerepeltek a legjobbak. Tiranában megvédte világbajnoki címét a sakktörténelem legfiatalabb világelsője, a 17 esztendős Hou Ji-fan. Az esztendőt Mardinban megrendezendő csapat-világbajnokság zárja. Mardin tartomány Törökország dél-keleti részén található, Szíriával határos. A tartományi székhely, Mardin a hegyoldalban elterülő fehér házairól híres.                        

Négy éve Jekatyerinburgban rendezték meg először a vb-t. Válogatottunk a torinói sakkolimpián elért ötödik helyével jogot szerzett a részvételre, de sajnos a tetemes költségek és adminisztrációs hiba miatt együttesünk nem játszott. A kínai válogatott fölényes győzelmet aratott, a legnagyobb riválist az orosz csapatot 4-0-ra győzték le. Nyolc csapatgyőzelmet arattak és csak a grúzoknak sikerült 2-2-öt játszani a világbajnok együttessel. 

 

A végeredmény:

1.Kína (Zhao Xue 6,5/8, Hou Ji-fan 7,5/9, Ruan Lufei 6/7, Shen Yang 6,5/8, Huang Qian 4/4) 17 Meccspont, 30,5 pont

2. Oroszország (Tatjana Koszinceva 6/9, Nagyezsda Koszinceva 4,5/9, Jekatyerina Korbut 3,5/6, Jekatyerina Kovalevszkaja 6,5/7, Elena Tajrova 3,5/5) 15, 24

3. Ukrajna (Katyerina Lahno 3/8, Anna Usenyina 6,5/9, Inna Gaponenko 7/8, Tatjana Vasziljevics 5,5/8, Okszana Vozovics 1,5/3) 14, 23,5

4. Grúzia 11, 20

5. Lengyelország 9, 19,5

6. Németország 8, 18

7. Vietnam 8, 16,5

8. Örményország 5, 17

9. Csehország 3, 11

10. Botswana 0, 0

 

Ningbóban, a II. csapat-világbajnokságon a címvédő kínaiak abszolút esélyesek voltak. A drezdai sakkolimpián elszenvedett súlyos kudarcuk után – második helyre voltak rangsorolva, de csak a nyolcadik helyen végeztek – hazai pályán kellett a csorbát kiköszörülniük. Ningbóban korántsem mutattak meggyőző játékot, két meccset is vesztettek, legjobbjuk a tartaléknak nevezett Huang Qian volt. Az utolsó fordulóban a riválisok eredményeinek köszönhetően négy remivel bebiztosították első helyüket.

Az orosz csapat megvédte második helyét. A drezdai olimpián mutatott gyengébb játékuk után a világbajnoknő, Alekszandra Kosztenjuk távollétében is bizonyítottak. A Koszinceva nővérek közül ezúttal Nagyezsda volt az eredményesebb. Legjobbjuk pedig Valentyina Gunyina, akit 1 perces késés miatt vesztesnek nyilvánítottak Indiával szemben. Az első négy helyezett rangsora megegyezik a két évvel ezelőttiével.

 

A világbajnokság végeredménye:

1.Kína A (Hou Ji-fan 4/7, Zhao Xue 4,5/8, Shen Yang 3/5, Ju Wenjun 4/8, Huang Qian 6/8) 12 meccspont, 21,5 pont

2. Oroszország (Tatjana Koszinceva 4,5/9, Nagyezsda Koszinceva 6,5/9, Jekatyerina Kovalevszkaja 0,5/4, Marina Romanko 3/6, Valentyina Gunyina 6,5/8)  12, 21

3. Ukrajna (Anna Usenyina 3,5/8, Natalija Zsukova 5,5/9, Inna Gaponenko 5,5/8, Marija Muzicsuk 1,5/4, Natalija Zdebszka 4,5/7) 12, 20,5

4. Grúzia 11, 20

5. Örményország 10, 18,5

6. Lengyelország 10, 17,5

7. India 9, 17,5

8. Egyesült Államok 6, 16,5

9.Kína B 6, 16

10. Vietnam 2, 11

 

A törökországi vb-t kisebb vihar előzte meg, a rendezők túlzottan is borsos árakat szabtak meg a résztvevő csapatok számára. Több együttes is kilátásba helyezte, hogy bojkottálja a viadalt, végül a jobbak közül csak az Egyesült Államok marad távol. Algéria, Peru és Kuba sem vállalta  a tetemes költségeket. Az eredeti mezőny négy helyen változott meg, India, Örményország, Görögország és Dél-Afrika válogatottjai az új résztvevők. A szervezők végül felére csökkentették a sakkozónők költségeit, az ötcsillagos Erdoba Elegance Hotelben egyágyas szobában a teljes ellátás plusz a transzfer költsége a reptérről 730 euró a 11 napra, kétágyas elhelyezésnél ez 510. A kísérőknek azonban a régi árat kell fizetni, 1.390 eurót!

 

Érdekesség, hogy India csapatában az éltáblás Humpy Koneru, aki több világversenyen is visszautasította a részvételt. Parádés a mezőny, nagy kínai-orosz versenyfutás várható. Az orosz női csapat tavaly a sakkolimpián valamennyi riválisát legyőzte és 2009-ben és 2011-ben is megnyerte az Eb-t. A címvédésre törő kínai válogatott korátlaga 20 év! India okozhat meglepetést, a grúzokat sem szabad lebecsülni. Az ukránoknál hiányzik legjobbjuk, Katyerina Lahno.

 

A résztvevő válogatottak sorendje a legjobb négy Élő-pontszám alapján:

Kína (2527): Hou Ji-fan 2578, Ju Wenjun 2543, Zhao Xue 2541, Tan Zongyi 2448, Zhang Xiaowen 2346

Oroszország (2509): Nagyezsda Koszinceva 2546, Tatjana Koszinceva 2626, Valentyina Gunyina 2514, Natalija Pogonyina 2451, Alekszandra Kosztenjuk 2439

India (2483): Humpy Koneru 2600, Dronavalli Harika 2512, Tania Sachdev 2428, Rout Padmini 2392, Mary Ann Gomes 2354

Grúzia (2482): Nana Dzagnidze 2516, Bela Hotenasvili 2497, Lela Zsavahasvili 2475, Nino Hurcidze 2440, Melia Salome 2392

Ukrajna (2446): Anna Usenyina 2463, Maria Muzicsuk 2460, Inna Gaponenko 2435, Natalija Zsukova 2427, Tatjana Vasziljevics 2412

Örményország (2416): Elina Danieljan 2497, Lilit Mkrtchian 2469, Lilit Galojan 2383, Maria Kurszova 2315, Nelly Aginjan 2263

Vietnam 2306, Görögország 2256, Törökország 2066, Dél-Afrika 1876

Helyi idő szerint 15 órakor kezdődnek a fordulók, kivétel az utolsó játéknap, ekkor 10 órakor indulnak a sakkórák. Öt forduló után, december 23-án szabadnap lesz. Az időkontroll a megszokott, 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 30-30 perc a játszma befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc a bónusz. A meccspontok döntenek, a második kritérium a táblapontok. Esetleges újabb holtversenyt a győztes játszmák számáért kapott 1, a remikért kapott fél pont, majd az egymás elleni eredmény dönti el.

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Varsóban hármas holtverseny után az örmény Hrant Melkumjan győzelmével fejeződött be a villámsakk Európa-bajnokság. Az orosz Alekszej Drejev az ezüstérmes, a lengyel Radoslaw Wojtaszek harmadikként zárta a maratoni versengést, ahol a svájci rendszerű 13 fordulós viadalon kétjátszmás párosmeccseket játszottak. Polgár Judit remekül hajrázott, az utolsó fordulóban az első helyen kiemelt orosz Jan Nepomnjacsijt 2-0-ra verte, a hatodik helyen végzett. Partinként 3-3 perc volt a gondolkodási idő és 2-2 másodperc lépésenként. Huszonhat országból 367-en álltak rajthoz. Szombaton és vasárnap a 13 fordulós rapidtornára kerül sor.

 

Nagyfokú koncentrálással, a pillanat törtrésze alatti helyzetfelismeréssel, mentális felkészültséggel lehetett csak sikeresen végigjátszani a 26 partit. A legjobbak számára az első fordulók „bemelegítést” jelentettek, jóval gyengébb játékerejű sakkozókkal kellett megmérkőzniük, de meglepetések azért akadtak.

Jól rajtoltak nagymestereink, Bánusz Tamás sokáig érmes helyen is volt, de a hajrá izgalmait már kevésbé bírta. Polgár Judit menetelését a fehérorosz Alekszej Fedorov állította meg, de két nyeréssel ismét az élmezőnybe tornászta magát. A kilencedik fordulóban Ruck Róberttől szenvedett vereséget, de egy remit követően utolsó három meccsét 2-0-ra nyerte meg. A 13. fordulóban az első helyen kiemelt Jan Nepomnjacsijt győzte le, különösen meggyőző volt világossal elért villámgyőzelme, a középen rekedt király elleni akciója.

A sokáig vezető lengyel Bartosz Socko nem került dobogóra. Az első helyet eldöntő rájátszásban az örmény Hrant Melkumjan volt a legszerencsésebb, a „veteránnak” számító orosz Alekszej Drejev a harmadik helyen végzett Radoslaw Wojtaszektől kapott csak ki a viadalon. Wojtaszeket az első helytől éppen honfitársa, Socko fosztotta meg.

 

A villámverseny végeredménye:

Európa-bajnok: Hrant Melkumjan (örmény, 2615) 20 pont

2. Alekszej Drejev (orosz, 2710) 20

3. Radoslaw Wojtaszek (lengyel, 2705) 20

4. Bartosz Socko (lengyel, 2635) 19,5

5-8. Anton Korobov (ukrán, 2660), Polgár Judit (magyar, 2710), Alekszandr Rjazancev (orosz, 2710), Wojciech Moranda (lengyel, 2568) 19

9. Pavel Jaracz (lengyel, 2542) 18,5

10-14. Andrej Volokityin (ukrán, 2695), Alekszandr Simanov (orosz, 2549), Artyom Tyimofejev (orosz, 2659), Grzegorz Gajewski (lengyel, 2616) és Martin Kravcsiv (ukrán, 2601) 18

15-28. Szergej Movszeszjan (örmény, 2710), Viorel Bologan (moldáv, 2665), Etienne Bacrot (francia, 2714), Gawain Jones (angol, 2635), Dariusz Swiercz (lengyel, 2584), Ruck Róbert (magyar, 2579), … 17,5

29-40. Bánusz Tamás (magyar, 2563), … 17

41-45. Jan Nepomnjacsij (orosz, 2730), Alekszej Fedorov (fehérorosz, 2579), Erdős Viktor (magyar, 2623), … 16,5

 

A rapidtornára 28 országból 797(!) nevezés érkezett, 63 nemzetközi nagymester is szerencsét próbál. Tizenhárom fordulós a viadal, játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. Szombaton nyolc, vasárnap még öt fordulóra kerül sor.

 

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Almási Zoltán aranyérmes a pekingi "vakversenyben", Hou Ji-fan duplázott

Címkék: SportAccord Peking

Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékának „vakversenyén”   remek magyar siker született. Almási Zoltán több győzelmének köszönhetően megnyerte a tornát. A francia Maxime Vachier-Lagrave és az azeri Vugar Gasimov is 5-5 pontot gyűjtött, de csak három-három nyerést könyvelhettek el.  A viadalon a nagymestereknek 20-20 perc gondolkodási idejük volt és 20-20 másodperc lépésenként. A nők versenyében a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan diadalmaskodott, az öt fordulón keresztül vezető litván Viktorija Cmilyte elvesztette utolsó két partiját, ezüstérmes lett. A bronzérmet az orosz exvilágbajnoknő Alekszandr Kosztenjuk vehette át. A férfiak versenyében 61 ezer dollárt osztottak szét az első nyolc helyezett között, Almási osztotta az első díjat holtversenyes társaival, 10 ezer dollárt nyert. A nőknél 44 ezer dollár volt a díjalap, Hou Ji-fan 9 ezret kasszírozott.

 

A Világjátékok utolsó játéknapján két fordulóra került sor. A megszokottnál is többet hibáztak már a sakkozók. Almási első partiját sötéttel elremizte az éllovas francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Maxime tisztáldozattal örökös sakkot kényszerített ki. Szerencsés volt az azeri Vugar Gasimov. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk talán elfelejtkezett arról, hogy ma két órával korábban kezdődött a játék, elkésett, játék nélkül vesztett.

 Az utolsó forduló sem nélkülözte a fordulatokat. Almási Zoltán ismét sötéttel játszott és az amerikai Gata Kamskyval csatázott. A spanyol megnyitás berlini változatában számos taktikai motívum tarkította a küzdelmet, majd a viharok után bástyavégjáték alakult ki, ahol Kamskynak gyalogelőnye volt, de kevesebb ideje. A világbajnokjelölt megoldotta a problémát, bástyáját ütésbe tette, s ez nyolcszoros bajnokunk elsőségét jelentette. A két nagy rivális, Vugar Gasimov és Maxime Vachier-Lagrave megosztozott a ponton, a francia nagymester a villámverseny aranyérme után ezüstérmet vehetett át.

 

A 6. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (4) – Almási Zoltán (3,5) döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (3) – Vugar Gasimov (3,5) - +

Sahriyar Mamedgyarov (3) – Wang Hao (3) 0 – 1

Alekszandr Griscsuk (2,5) – Le Quang Liem (2,5) 1 – 0

Leinier Dominguez Perez (2) – Ruszlan Ponomarjov (2,5) döntetlen

Wang Yue (2) – Peter Heine Nielsen (2,5) 1 – 0

Anish Giri (2) – Gata Kamsky (2) 0 – 1       

Szergej Karjakin (1,5) – Francisco Vallejo Pons (0,5) 1 - 0

 

Az utolsó forduló eredményei:

Vugar Gasimov (4,5) – Maxime Vachier-Lagrave (4,5) döntetlen

Wang Hao (4) – Alekszanszandr Griscsuk (3,5) 0 – 1

Gata Kamsky (3) – Almási Zoltán (4) 0 – 1

Vaszilij Ivancsuk (3) – Wang Yue (3) döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 3) – Sahriyar Mamedgyarov (3)

Leinier Dominguez Perez (2,5) – Szergej Karjakin (2,5) döntetlen

Le Quang Liem (2,5) – Anish Giri (2) 0 – 1       

Peter Heine Nielsen (2,5) – Francisco Vallejo Pons (0,5) döntetlen

 

A verseny végeredménye:

1.Almási Zoltán (magyar, 2707) 5 pont

2. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2710) 5

3. Vugar Gasimov (azeri, 2757) 5

4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) 4,5

5. Wang Hao (kínai, 2736) 4

6. Wang Yue (kínai, 2697) 3,5

7. Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733) 3,5

8. Vaszilij Ivaqncsuk (ukrán, 2775) 3,5

9. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) 3,5

10-14. Anish Giri (holland, 2714) Gata Kamsky (amerikai, 2732), Szergej Karjakin (orosz, 2763), Peter Heine Nielsen (dán, 2693) és Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712) 3

15. Le Quang Liem (vietnami, 2714) 2,5

16. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705) 1

 

Hazai pályán megszületett a harmadik kínai aranyérem is. Wang Hao megnyerte a férfiak rapidtornáját, a világbajnoknő Hou Ji-fan duplázni tudott. A villámversenyen aratott fölényes elsősége után a „vakversenyen” is a legjobbnak bizonyult. Az első fordulóban kikapott a litván Viktorija Cmilytétől, de következő hat játszmájából 5,5 pontot gyűjtött. Az éllovas Cmilyte az utolsó játéknapon mindkét játszmáját elvesztette, de így is ezüstérmes lett. Gyengébb kezdés után jól hajrázott az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, bronzérmet vehetett át. Ő is két érmet nyert, a rapidtornán diadalmaskodott.

 

A 6. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (4,5) – Alekszandra Kosztenjuk (3) 0 – 1

Hou Ji-fan (4) – Ju Wenjun (3) 1 – 0

Katyerina Lahno (3) – Antoaneta Sztefanova (2,5) 1 - 0

Dronavalli Harika (2,5) – Nana Dzagnidze (2,5) 0 – 1

Elina Danieljan (2,5) – Elisabeth Paehtz (2,5)  0 – 1

Yelena Dembo (2,5) – Anna Muzicsuk (1,5)  1 – 0

Anna Zatonskih (2) – Monika Socko (2) 1 – 0

Pia Cramling (1) – Almira Szkripcsenko (1) 1 - 0

 

Az utolsó forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (4) – Hou Ji-fan (5) döntetlen

Nana Dzagnidze (3,5) – Viktorija Cmilyte (4,5) 1 – 0

Elisabeth Paehtz (3,5) – Katyerina Lahno (4) 1 – 0

Ju Wenjun (3) – Yelena Dembo (3,5) 0 – 1

Antoaneta Sztefanova (2,5) – Anna Zatonskih (3) 0 – 1

Monika Socko (2) – Dronavalli Harika (2,5) 0 – 1

Almira Szkripcsenko (1) – Elina Danieljan (2,5) 0 – 1

Anna Muzicsuk (1,5) – Pia Cramling (2) 1 - 0

 

 

A verseny végeredménye:

1.Hou Ji-fan (kínai, 2578) 5,5 pont

2. Viktorija Cmilyte (litván, 2503) 4,5

3. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439) 4,5

4. Nana Dzagnidze (grúz, 2516) 4,5

5. Yelena Dembo (görög, 2468) 4,5

6. Elisabeth Paehtz (német, 2457) 4,5

7. Anna Zatonskih (amerikai, 2506) 4

8. Katyerina Lahno (ukrán, 2549) 4

9-10. Elina Danieljan (örmény, 2497) és Dronavalli Harika (indiai, 2512) 3,5

11. Ju Wenjun (kínai, 2543) 3

12-13. Anna Muzicsuk (szlovén, 2562) és Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) 2,5

14-15. Monika Socko (lengyel, 2479) és Pia Cramling (svéd, 2495) 2

16. Almira Szkripcsenko (francia, 2468) 1

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Varsóban december 16. és 18. között rendezik meg a villám és a rapid Európa-bajnokságot. A lengyel államelnök, Bronisław Komorowski az Eb fővédnöke, szponzorok sokasága támogatja a viadal megrendezését. Pénteken a 13 fordulós, 26 játszmás villámversenyre kerül sor, majd szombaton és vasárnap 13 fordulót játszanak a rapidtornán. A svájci rendszerű viadalokon a magyar színeket Polgár Judit, Erdős Viktor, Ruck Róbertés Bánusz Tamás képviseli. A női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit a villámtornán a hatodik, a rapidversenyben a hetedik kiemelt.

 

A pénteki villámversenyen 26 országból 429-en vesznek részt. Ötvenöt nemzetközi nagymester a mezőnyben, Polgár Judit (2710) a hatodik kiemelt. Az orosz Jan Nepomnjacsij (2730), a francia Etienne Bacrot (2714), a német Arkadij Naiditsch (2712), az orosz Alekszandr Rjazancev, az örmény Szergej Movszeszjan (2710), az orosz Alekszej Drejev (2710) és a lengyel Radoslaw Wojtaszek (2705) tagja még a + 2700 Élő-pontosok elit klubjának.

A svájci rendszerű tornán 13 fordulóban mini párosmeccseket játszanak a sakkozók, partinként 3-3 perc gondolkodási idejűk van és 2-2 másodperc lépésenként.

A rapidtornára 28 országból 797(!) nevezés érkezett, 63 nemzetközi nagymester is szerencsét próbál, a spanyol Alekszej Shirov (2705) erősíti még az elitbe tartozó nagymesterek számát. Tizenhárom fordulós a viadal, játszmánként 15-15 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. Szombaton nyolc, vasárnap még öt fordulóra kerül sor. A győztes a 16 ezer 250 eurós díjalapból 4 ezret kap, az esetleges holtversenyt rájátszás dönti el. Almási Zoltán nem védheti meg címét, hiszen Pekingben, a SportAccord Szellemi Világjátékokon szerepel.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékán a „vakversenyen”   három fordulóra került sor. A nagymestereknek 20-20 perc gondolkodási idejük van és 20-20 másodperc lépésenként. Almási Zoltán a holland Anish Giri elleni győzelemmel kezdte a játéknapot, majd remizett a kubai Leinier Dominguez Perezzel. Ötödik játszmáját az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen megnyerte  és 3,5 pontjával a második helyen várja a pénteki befejező két partit.  A francia Maxime Vachier-Lagrave vezet 4 ponttal, nagymesterünk a villámverseny győztesével a hatodik fordulóban mérkőzik meg, A nők versenyében a litván Viktorija Cmilyte 4,5 ponttal áll az élen, a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan féllel kevesebbet gyűjtött.

Almási Zoltán a hétfordulós, svájci rendszerű „vakverseny” második játéknapján sikeresen szerepelt. Két világos partiját megnyerte, sötéttel remizett. A holland Anish Girit a rapidversenyhez hasonlóan megadásra kényszerítette, majd a kubai Leinier Domonguez Perezzel kiegyenlített küzdelmet vívott, kis előnyét nem tudta győzelemig fokozni. Nyolcszoros bajnokunk az azeri Sahriyar Mamedgyarovot a Pirc védelemben könnyedén győzte le, közbeiktatott sakkal gyalogot nyert, majd kötést kihasználva tisztet is begyűjtött. A hatodik fordulóban a villámverseny győztese, a francia Maxime Vachier Lagrave ellen sötéttel játszik. A francia nagymester félpontos előnnyel vezet. A végső helyezés szempontjából döntő lehet az Ivancsuk-Gasimov és a Mamedgyarov-Wang Hao összecsapás is. Magyar idő szerint hajnali 5 órakor lesz a 6. kör, majd 8 órakor a befejező forduló.

 

Almási Zoltán másodikként várja a befejező két fordulót

A 3. forduló eredményei:                       

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733, 1,5) 0 – 1

Vugar Gasimov (azeri, 2757, 1,5) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723, 1,5) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2710, 1,5) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712, 1,5) 1 – 0

Peter Heine Nielsen (dán, 2693, 1,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752, 1) döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2707, 1) – Anish Giri (holland, 2714, 1)  1 – 0

Gata Kamsky (amerikai, 2732, 0,5) – Szergej Karjakin (orosz, 2763, 0,5) 1 – 0

Le Quang Liem (vietnami, 2714, 0,5) – Wang Yue (kínai, 2697, 0,5) 1 – 0

Wang Hao (kínai, 2736, 0) – Francisco vallejo Pons (spanyol, 2705, 0) + -

 

A 4. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (2,5) – Vugar Gasimov (2) döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (2) – Maxime Vachier-Lagrave (2,5)  0 - 1

Peter Heine Nielsen (2) – Vaszilij Ivancsuk (2) döntetlen

Leinier Dominguez Perez (1,5) – Almási Zoltán (2) döntetlen

Alekszandr Griscsuk (1,5) – Gata Kamsky (1,5)

Wang Hao (1) – Le Quang Liem (1) 1 – 0

Anish Giri (1) – Szergej Karjakin (0,5) döntetlen

Wang Yue (0,5) – Francisco Vallejo Pons (0) 1 - 0

 

Az 5. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (3,5) – Vaszilij Ivancsuk (2,5) döntetlen

Almási Zoltán (2,5) – Sahriyar Mamedgyarov (3) 1 – 0

Vugar Gasimov (2,5) – Peter Heine Nielsen (2,5) 1 – 0

Ruszlan Ponomarjov (2) – Alekszandr Griscsuk (2) döntetlen

Gata Kamsky (2) – Wang Hao (2) 0 – 1

Le Qunag Liem (1,5) – Leinier Dominguez Perez (2) 1 – 0

Szergej Karjakin (1) – Wang yue (1,5) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (0) – Anish Giri (1,5) döntetlen

 

A verseny állása:

1.Maxime Vachier Lagrave 4 pont

2. Almási Zoltán 3,5

3. Vugar Gasimov 3,5

4-6. Wang Hao, Sahriyar Mamedgyarov és Vaszilij Ivancsuk 3

7-10. Le Quang Liem, Alekszandr Griscsuk, Peter Heine Nielsen és Ruszlan Ponomarjov 2,5

11-14. Anish Giri, Wang Yue, Leinier Dominguez Perez és Gata Kamsky 2

15. Szergej Karjakin 1,5

16. Francisco Vallejo Pons 0,5

 

 

A nők viadalán az első forduló meglepetéseként a litván Európa-bajnoknő Viktorija Cmilyte legyőzte a világbajnoknő Hou Ji-fant. Kettős győzelmet a grúz Nana Dzagnidze aratott. A női partikban jóval több volt az elnézés, az állás rossz memorizálása. A grúz Dzagnidze jó kezdés után visszaesett, a rapidverseny győztese, az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk gyengébb kezdés után felzárkózott. A hatodik fordulóban Cmilyte-Kosztenjuk, Hou Ji-fan-Ju Wenjun, Lahno-Sztefanova összecsapások lesznek, ½ 7 órakor kezdődnek a női játszmák.

 

 Viktorija Cmilyte félpontos előnnyel vezet

A 3. forduló eredményei:

Nana Dzagnidze (grúz, 2516, 2) – Ju Wenjun (kínai, 2543, 1,5) 0 – 1

Viktorija Cmilyte (litván, 2503, 1,5) – Elina Danieljan (örmény, 2497, 1,5) 1 – 0

Pia Cramling (svéd, 2495, 1) – Hou Ji-fan (kínai, 2578, 1) 0 – 1

Yelena Dembo (görög, 2468, 1) – Katyerina Lahno (ukrán, 2549, 1) 0 – 1

Almira Szkripcsenko (francia, 2468, 1) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 1) 0 – 1

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439, 1) – Dronavalli Harika (indiai, 2512, 1) 0 – 1

Elisabeth Paehtz (német, 2457, 0,5) – Monika Socko (lengyel, 2479, 0,5) döntetlen

Anna Muzicsuk (szlovén, 2562, 0,5) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506, 0) 0 - 1

 

A 4. forduló eredményei:

Ju Wenjun (2,5) – Viktorija Cmilyte (2,5) 0 – 1

Hou Ji-fan (2) – Antoaneta Sztefanova (2) 1 – 0

Katyerina Lahno (2) – Nana Dzagnidze (2) döntetln

Dronavalli Harika (2) – Elina Danieljan (1,5) döntetlen

Anna Zatoonskih (1) – Yelena Dembo (1) 0 – 1

Elisbaeth Paehtz (1) – Pia Cramling (1) 1 – 0

Monika Socko (1) – Almira Szkripcsenko (1) 1 – 0

Anna Muzicsuk (0,5) – Alekszandra Kosztenjuk (1) 0 – 1

 

Az 5. forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (3,5) – Dronavalli Harika (2,5) 1 – 0

Nana Dzagnidze (2,5) – Hou Ji-fan (3) 0 – 1

Ju WEnjun (2,5) – Katyarina Lahno (2,5) döntetlen

Antoaneta Sztefanova (2) – Elisabeth Paehtz (2) döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2) – Monika Socko (2) 1 - 0

Elina Danieljan (2) – Yelena Dembo (2) 1 – 0

Pia Cramling (1) – Anna Zatonskih (1) 0 – 1

Almira Szkripcsenko (1) – Anna Muzicsuk (0,5) 0 - 1

 

A verseny állása:

1.Viktorija Cmilyte 4,5 pont

2. Hou Ji-fan 4

3. Alekszandra Kosztenjuk 3

4-5. Ju Wenjun és Katyarina Lahno 3

6-11. Katyarina Lahno, Nana Dzagnidze, Elina Danieljan, Yelena Dembo, Antoaneta Sztefanova, Dronavalli Harika és Elisabeth Paehtz 2,5

12-13. Anna Zatonskih és Monika Socko 2

14. Anna Muzicsuk 1,5

15-16. Almira Szkripcsenko és Pia Cramling 1

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékán a „vakversenyen”   két fordulóra került sor. A nagymestereknek 20-20 perc gondolkodási idejük van és 20-20 másodperc lépésenként. Almási Zoltán első partiját megnyerte a rapidverseny győztese, a kínai Wang Hao ellen, majd vereséget szenvedett az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. Az első helyen kiemelt Ivancsuk kettős győzelemmel rajtolt, a nők viadalán a grúz Nana Dzagnidze nyerte meg mindkét partiját. Csütörtökön három fordulóval folytatódik a viadal.

 

A kínai fővárosban megkezdődtek a vakon vívott csaták. A meghívott nagymesterek közül az ukrán Vaszilij Ivancsuk a legtapasztaltabb ebben a műfajban, hiszen valamennyi Amber-versenyen játszott, a sakkvilág legjobbjaival csatázott évről-évre. Ivancsuk a rapidversenyen pocsék formában sakkozott, most esélye van, hogy kiköszörülje a csorbát, kettős győzelemmel rajtolt.

Almási Zoltán visszavágott a kínai Wang Haonak a rapidtornán elszenvedett vereségéért, a második fordulóban Ivancsuktól a szicíliai védelem ún. Kalasnyikov-változatában kapott ki érdekes küzdelem után. Nyolcszoros bajnokunk harmadik partiját a holland Anish Girivel játszik.

 

Az első forduló eredményei:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) – Anish Giri (holland, 2714) 1 – 0

Le Quang Liem (vietnami, 2714) – Szergej Karjakin (orosz, 2763) döntetlen

Vugar Gasimov (azeri, 2757) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2710) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) 1 – 0

Wang Hao (kínai, 2736) – Almási Zoltán (magyar, 2707) 0 – 1

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733) 0 – 1

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – Wang Yue (kínai, 2697) döntetlen

Peter Heine Nielsen (dán, 2693) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) döntetlen

 

A 2. forduló eredményei:

Almási Zoltán - Vaszilij Ivancsuk 0 – 1

Sahriyar Mamedgyarov – Maxime Vachier-Lagrave döntetlen

Szergej Karjakin  – Peter Heine Nielsen 0 – 1

Wang Yue– Vugar Gasimov 0 – 1

Leinier Dominguez Perez – Gata Kamsky 1 – 0

Ruszlan Ponomarjov– Le Quang Liem 1 – 0

Alekszandr Griscsuk – Francisco Vallejo Pons 1 – 0

Anish Giri – Wang Hao 1 – 0

 

A verseny állása:

1.Vaszilij Ivancsuk 2 pont

2-7. Peter Heine Niselsen, Leinier Dominguez Perez, Sahriyar Mamedgyarov, Maxime Vachier-Lagrave, Ruszlan Ponomarjov és Vugar Gasimov 1,5

8-10. Anish Giri, Almási Zoltán és Alekszandr Griscsuk 1

11-14. Wang Yue, Le Quang Liem, Gata Kamsky és Szergej Karjakin 0,5

15-16. Francisco Vallejo Pons és Wang Hao 0

 

A nők viadalán az első forduló meglepetéseként a litván Európa-bajnoknő Viktorija Cmilyte legyőzte a világbajnoknő Hou Ji-fant. Kettős győzelmet a grúz Nana Dzagnidze aratott. A női partikban jóval több volt az elnézés, az állás rossz memorizálása.

 

Az első forduló eredményei:

Viktorija Cmilyte (litván, 2503) - Hou Ji-fan (kínai, 2578) 1 – 0

Anna Muzicsuk (szlovén, 2562) – Elina Danieljan (örmény, 2497) 0 – 1

Pia Cramling (svéd, 2495) – Katyerina Lahno (ukrán, 2549) döntetlen

Ju Wenjun (kínai, 2543) – Monika Socko (lengyel, 2479) 1 – 0

Yelena Dembo (görög, 2468) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2516) – Almira Szkripcsenko (francia, 2468) 1 – 0

Elisabeth Paehtz (német, 2457) – Dronavalli Harika (indiai, 2512) döntetlen

Anna Zatonskih (amerikai, 2506) – Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439) 0 – 1

 

A 2. forduló eredményei:

Elina Danieljan – Ju Wenjun döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk – Nana Dzagnidze 0 – 1

Katyerina Lahno – Viktorija Cmilyte döntetlen

Antoaneta Sztefanova – Pia Cramling döntetlen

Dronavalli Harika – Yelena Dembo döntetlen

Hou Ji-fan – Elisabeth Paehtz 1 – 0

Monika Socko – Anna Muzicsuk döntetlen

Almira Szkripcsenko – Anna Zatonskih 1 – 0

 

A verseny állása:

1.Nana Dzagnidze 2 pont

2-4. Viktorija Cmilyte, Elina Danieljan és Ju Wenjun 1,5

5-12. Almira Szkripcsenko, Alekszandra Kosztenjuk, Hou Ji-fan, Pia Cramling, Yelena Dembo, Katyerina Lahno, Antoaneta Sztefanova és Dronavalli Harika 1

13-15. Elisabth Paehtz, Monika Socko és Anna Muzicsuk 0,5

16. Anna Zatonskih 0

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékának villámversenyében a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan és a francia Maxime Vachier-Lagrave győzött. Hou Ji-fan kétpontos előnnyel nyerte meg a 15 fordulós tornát, ahol 3-3 perces gondolkodási idejű és lépésenkénti 2-2 másodperces   partikban csatáztak. A férfiaknál a remekül hajrázó Vachier-Lagrave ért elsőként célba. Almási Zoltán nyolcadikként zárta szereplését. A következő három napban „vakon” sakkoznak a nagymesterek, hétfordulós a svájci rendszerű viadal, 20-20 perc mellett lépésenként 20-20 másodperc a gondolkodási idő.

Két napon keresztül a gyorsaság játszotta a főszerepet a pekingi SportAccord Szellemi Világjátékokon. Tegnap nyolc, ma hét fordulóban csatáztak. Az idő döntő tényező volt, a rapidtornán eredményes sakkozók kisebb meglepetésre gyengébben szerepeltek. Nem kétséges, hogy nehéz a váltás a 20 perces rapidpartikról a villámjátszmákra. Kinek jobban, kinek kevésbé sikerült az átállás.

Az első játéknap nyolc  fordulója után a női tornán a világbajnoknő Hou Ji-fan, a férfiak versenyében az azeri Sahriyar Mamedgyarov félpontos előnnyel vezetett. Almási Zoltán a nyolcadik helyen várta a folytatást, mesterhármassal javított sokat helyezésén, a nyolcadik körben  későbbi győztes francia Maxime Vachier Lagrave ellen is győzött. Az izgalmas hajrában végül nyolcadik lett.

Az első játéknap után vezető azeri Sahriyar Mamedgyerov bronzérmes lett, Vachier-Lagrave ötös nyerősorozattal tört előre. Az egyetemi tanulmányait sikerrel befejezett francia sakkozó érthetően örült bajnoki címének. Elsősége utáni interjújában elmondta, hogy a  villámpartik sok energiát vesznek el a sakkozóktól. Nyolc partiból 5,5 pontja volt, majd 6,5 pontot gyűjtött a hét játszmából. Nem tagadta, hogy két totálisan vesztett pozíciót nyert meg, és két döntetlen állásból is a maximumot hozta ki. Első helye a 61 ezer dolláros díjalapból 12 ezret ért, Almási Zoltán 4 ezret kasszírozott.

Almási Zoltán eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) – Almási Zoltán 0 – 1

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733) – Almási Zoltán 1 – 0

Almási Zoltán – Wang Yue (kínai, 2697) döntetlen

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712) – Almási Zoltán 1 – 0

Almási Zoltán – Le Quang Liem (vietnami, 2714) 0 – 1

Vugar Gasimov (azeri, 2757) – Almási Zoltán 0 – 1

Almási Zoltán – Peter Heine Nielsen (dán, 2693) 1 – 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2710) – Almási Zoltán 0 – 1

Almási Zoltán – Szergej Karjakin (orosz, 2763) 1 – 0

Francisco Vallejo Pond (spanyol, 2705) – Almási Zoltán 0 – 1

Almási Zoltán – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) döntetlen

Gata Kamsky (amerikai, 2732) – Almási Zoltán 1 – 0

Almási Zoltán – Anish Giri (holland, 2714) 1 – 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) – Almási Zoltán 1 – 0

Almási Zoltán – Wang Hao (kínai, 2736) döntetlen

 

 A SportAccord Szellemi Világjátékok férfi villámversenyének végeredménye:

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Pts

1

Maxime Vachier-Lagrave

2710

FRA

*

½

½

1

1

0

1

0

1

1

1

1

1

1

1

1

12

2

Alekszandr Griscsuk

2752

RUS

½

*

½

½

1

1

0

1

1

1

½

½

1

1

0

1

10½

3

Sahriyar Mamedgyarov

2733

AZE

½

½

*

1

½

1

1

1

0

½

0

0

1

1

1

1

10

4

Szergej Karjakin

2763

RUS

0

½

0

*

½

0

1

0

½

1

1

1

1

1

1

1

5

Vugar Gasimov

2757

AZE

0

0

½

½

*

1

1

0

½

1

½

1

1

1

1

0

9

6

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

1

0

0

1

0

*

½

0

1

½

1

1

1

1

0

1

9

7

Vaszilij Ivancsuk

2775

UKR

0

1

0

0

0

½

*

½

½

½

1

1

1

1

1

1

9

8

Almási Zoltán

2707

HUN

1

0

0

1

1

1

½

*

1

0

0

1

½

0

½

1

9

Ruszlan Ponomarjov

2723

UKR

0

0

1

½

½

0

½

0

*

1

1

1

0

½

1

1

8

10

Le Quang Liem

2714

VIE

0

0

½

0

0

½

½

1

0

*

1

0

0

½

1

1

6

11

Gata Kamsky

2732

USA

0

½

1

0

½

0

0

1

0

0

*

1

1

0

½

0

12

Giri Anish

2714

NED

0

½

1

0

0

0

0

0

0

1

0

*

0

1

1

½

5

13

Wang Hao

2736

CHN

0

0

0

0

0

0

0

½

1

1

0

1

*

0

½

1

5

14

Leinier Dominguez Perez

2712

CUB

0

0

0

0

0

0

0

1

½

½

1

0

1

*

½

½

5

15

Wang Yue

2697

CHN

0

1

0

0

0

1

0

½

0

0

½

0

½

½

*

½

16

Peter Heine Nielsen

2693

DEN

0

0

0

0

1

0

0

0

0

0

1

½

0

½

½

*

 

A női viadalon a rapidtornán gyengélkedő kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan fölényesen nyert. Egyetlen vereségét honfitársnőjétől, Ju Wenjutól szenvedte el, kétpontos előnnyel ért célba. A rapidtorán sikeres nagymesternők gyengébben "kapkodtak", az érmesek nem kerültek dobogóra.

                                               

A SportAccord Szellemi Világjátékok női villámversenyének végeredménye:

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

Pont

1

Hou Ji-fan

2578

CHN

*

1

½

½

½

½

½

1

1

1

0

1

1

1

1

1

11½

2

Antoaneta Sztefanova

2531

BUL

0

*

½

½

1

0

0

1

1

1

½

½

1

1

1

½

3

Anna Muzicsuk

2562

SLO

½

½

*

1

½

1

½

1

½

½

0

½

1

½

1

½

4

Alekszandra Koszteniuk

2439

RUS

½

½

0

*

1

1

0

1

½

0

½

1

1

½

½

1

9

5

Nana Dzagnidze

2516

GEO

½

0

½

0

*

½

1

1

1

0

0

½

1

1

1

1

9

6

Harika Dronavalli

2512

IND

½

1

0

0

½

*

1

½

½

0

0

½

½

1

1

1

8

7

Yelena Dembo

2468

GRE

½

1

½

1

0

0

*

1

0

1

1

0

1

0

1

0

8

8

Katyerina Lahno

2549

UKR

0

0

0

0

0

½

0

*

1

1

1

1

1

1

½

½

9

Anna Zatonskih

2506

USA

0

0

½

½

0

½

1

0

*

½

1

1

1

0

0

1

7

10

Elina Danieljan

2497

ARM

0

0

½

1

1

1

0

0

½

*

½

1

0

½

0

1

7

11

Ju Wenjun

2543

CHN

1

½

1

½

1

1

0

0

0

½

*

0

0

½

1

0

7

12

Almira Szkripcsenko

2468

FRA

0

½

½

0

½

½

1

0

0

0

1

*

0

1

0

1

6

13

Viktorija Cmilyte

2503

LTU

0

0

0

0

0

½

0

0

0

1

1

1

*

½

1

½

14

Socko Monika

2479

POL

0

0

½

½

0

0

1

0

1

½

½

0

½

*

1

0

15

Elisabeth Paehtz

2457

GER

0

0

0

½

0

0

0

½

1

1

0

1

0

0

*

1

5

16

Pia Cramling

2495

SWE

0

½

½

0

0

0

1

½

0

0

1

0

½

1

0

*

5

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot ünnepelhetik győztesként, veretlenül nyerte meg a London Chess Classic 2011 szuperversenyt. Az utolsó fordulóban Kramnyik világossal nem kockáztatott, remizett az örmény Levon Aronjannal. A norvég Magnus Carlsen beérhette volna őt, de sötéttel csak döntetlenre futotta erejéből az angol Nigel Shorttal vívott csatában. Az amerikai Hikaru Nakamura kalandos partiban győzött az angol Michael Adams ellen, aki időzavarban nyerőesélyes állását sorozatos hibákkal vesztésre rontotta. Nakamura negyedik nyerésével megelőzte Carlsent, második lett a viadalon, ahol a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ért. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az angol Luke McShane megosztozott a ponton. Anand és Aronjan csalódást okozott ötvenszázalékos eredményükkel.

 

Idén Vlagyimir Kramnyik második tornagyőzelmét aratta. Dortmundi diadala után, moszkvai kisiklását feledtetve, veretlenül, a gyengébbeket biztosan legyőzve ért elsőként célba a londoni szuperversenyen. Kihasználta a felkínált esélyeket, kevesebbet hibázott riválisainál. Az első hely sorsa a tegnapi angol Luke McShane elleni partijával dőlt el, de sikeréhez hozzájárult a viadalon változó formában játszó, a hajrában feljavult angol Nigel Short is, aki az olasz megnyitású partiban egy pillanatra sem adott esélyt a világranglista-vezető Magnus Carlsennek. A bástyavégjátékban még egy kicsit gyötörte is Magnust, de természetesen a pozíció remi volt. Kramnyik világossal gond nélkül remizett az örmény Levon Aronjannal, s ez elegendő volt elsőségéhez.

Az angol Luke McShane és az indiai világbajnok Viswanathan Anand játszmája is pontosztozkodással végződött. McShane negyedik helye a rendezők számára kellemes meglepetés, megismételte tavalyi jó játékát, de túlerőltette Kramnyikkal vívott csatáját.

Az utolsó fordulóban drámai küzdelmet láttunk az amerikai Hikaru Nakamura és az angol Michael Adams partijában. Nakamura királycsellel próbált zavart okozni rutinos ellenfele soraiban. Adams szépen túljátszotta Nakamurát, időzavarban azonban nyerést adó folytatást nem vett észre, majd három gyenge lépéssel el is vesztette a játszmát. Nakamura az ajándékba kapott ponttal második lett a tornán. Moszkvai fiaskója után ezúttal Fortuna kegyeltje volt, gondoljunk csak Aronjan, vagy éppen Anand elleni nyerésére. Dicséretére szóljon, hogy gyanús pozíciókban is megőrizte hidegvérét, az ellenfelek hibáira pedig lecsapott.

A világranglista-vezető Magnus Carlsen nem tudott triplázni, kétszeres bajnokként ezúttal be kellett érnie a harmadik hellyel. A tőle megszokott érdekes játékkal rukkolt ki, riválisaival ellentétben variálta  a nyitásokat, küzdelemre törekedett.

Ismét csalódást okozott a regnáló világbajnok Viswanathan Anand. Szinte hihetetlen, hogy a 2008-as Morelia-Linares szuperverseny óta nem nyert versenyt, csak a rapidtornákon villogott. Idén második volt Wijk aan Zee-ben, holtversenyben harmadik a Grand Slam-döntőn, nyeretlenül hatodik Moszkvában. Anand a májusi világbajnoki döntőig már nem játszik több tornán, rövidesen megkezdi felkészülését. Levon Aronjan nem tudta megismételni moszkvai teljesítményét, Nakamura elleni vereségét követően tőle szokatlan módon megingott.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Luke McShane (angol, 2671) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) döntetlen (Caro-Kann védelem, 25)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – Michael Adams (angol, 2734) 1 – 0 (Királycsel, 41)

Nigel Short (angol, 2698) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Olasz megnyitás, 77)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – Levon Aronjan (örmény, 2802) döntetlen (Vezércsel, 32)

David Howell lesz szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik 16

2. Hikaru Nakamura 15

3.Magnus Carlsen 14

4.Luke McShane 13

5-6. Viswanathan Anand és Levon Aronjan 9

7. Nigel Short 6

8. David Howell 4

9. Michael Adams 3

               

A verseny végeredménye a klasszikus pontozás szerint:

1.Vlagyimir Kramnyik 6

2-3. Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura 5,5

4. Luke McShane 5

5-6. Viswanathan Anand és Levon Aronjan 4

7. Nigel Short 3

8. David Howell 2

9. Michael Adams 1,5

 

London   Chess Classic 2011

kat. XX   (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2826

*

½

½

1

½

½

1

1

1

16

2932

2.

Hikaru Nakamura

g

NOR

2800

½

*

0

½

1

1

½

1

1

15

2883

3.

Magnus Carlsen

g

NOR

2826

½

1

*

½

½

½

½

1

1

14

2875

4.

Luke McShane

g

USA

2671

0

½

½

*

½

½

1

1

1

13

2846

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2802

½

0

½

½

*

½

1

½

½

9

2741

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2698

½

0

½

½

½

*

1

½

½

9

2742

7.

Nigel Short

g

ENG

2811

0

½

½

0

0

0

*

½

1

6

2618

8.

David Howell

g

ENG

2633

0

0

0

0

½

½

½

*

½

4

2572

9.

Michael Adams

g

ENG

2734

0

0

0

0

½

½

0

½

*

3

2496

 

 

Az Élő-pontszámok változása:

Vlagyimir Kramnyik + 14, Magnus Carlsen + 5, Hikaru Nakamura + 14, Luke McShane + 20, Levon Aronjan – 7, Viswanathan Anand – 8, Nigel Short – 9, David Howell – 6, Michael Adams – 23

 

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2834,8 (+ 8,8)

2. Levon Aronjan (örmény) 2808,8 (+ 6,8)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2800,6 (+ 0,6)

4. Viswanathan Anand (indiai) 2798,6 (- 12,4)

5. Tejmur Radzsabov (azeri) 2773,2 (- 7,8)

6. Veszelin Topalov (bolgár) 2769,7 (+ 1,7)

7. Szergej Karjakin (orosz) 2768,7 (+ 5,7)

8. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2765,6 (- 9,4)

9. Alekszandr Morozevics (orosz) 2762,9 (+ 0,9)

10. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2760,9 (+ 8,9)

11. Hikaru Nakamura (amerikai) 2759,3 (+ 1,3)

12. Vugar Gasimov (azeri) 2750,4 (- 6,6)

13. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2747,4 (+ 14,4)

14. Peter Szvidler (orosz) 2745,9 (- 9,1)

15. Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 2740

26. Lékó Péter (magyar) 2720

27. Almási Zoltán (magyar) 2715,3 (+ 8,3)

31. Polgár Judit (magyar) 2710

 

A sakkvilág elitje egy hónapig most pihenhet, 2012. január 13-tól Wijk aan Zee-ben a Tata Steel szuperversenyen láthatjuk őket ismét csatázni. A mezőnyből hiányozni fog Anand és Kramnyik, de nélkülük is káprázatos a szereposztás.

 

A résztvevők:

Magnus Carlsen (norvég), Levon Aronjan (örmény), Tejmur Radzsabov (azeri), Veszelin Topalov (bolgár), Szergej Karjakin (orosz), Vaszilij Ivancsuk (ukrán), Hikaru Nakamura (amerikai), Vugar Gasimov (azeri), Borisz Gelfand (izraeli), Fabiano Caruana (olasz), Gata Kamsky (amerikai), David Navara (cseh), Anish Giri (holland), Loek van Wely (holland)

Kramnyik,V (2800) - Aronjan,L (2802)
Vezércsel [D37]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.a3 c5 8.cxd5 Hxd5 9.Hxd5 exd5 10.dxc5 Hxc5 11.Fe2 Ff6 12.Fe5 Fxe5 13.Hxe5 Be8

A világbajnok-jelölti párosmérkőzésen az azeri Tejmur Radzsabov a 13...Fe6 14.Hf3 Vb6 15.Vd4 Bfc8 16.0-0 Hb3 17.Vxb6 axb6 18.Bab1 változatban remizett Vlagyimir Kramnyikkal.

14.Hf3 Vb6 15.Bc1 He6 16.Vd2 Bd8 17.Hd4 Fd7 18.Hxe6 Fxe6 19.Vd4 Vxd4 20.exd4 Kf8 21.Kd2 Bdc8 22.Bc5 Ke7 23.Bhc1 b6 24.Bxc8 Bxc8 25.Bxc8 Fxc8 26.Fd3 h6 27.Ke3 g5 28.g3 f6 29.Fc2 Fd7 30.Fd3 Fc8 31.Fc2 Fd7 32.Fd3 és döntetlen

Short,N (2698) - Carlsen,M (2826)
Olasz megnyitás [C50]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.Hc3 Hf6 5.d3 d6 6.Fe3 Fb6 7.Fb3 Fe6 8.0-0 0-0 9.h3 Be8 10.Fxb6 axb6 11.He2 h6 12.Hg3 d5 13.c3 b5 14.Be1 d4

Más szituációban Magnus alighanem a 14...dxe4 15.dxe4 Vxd1 16.Bexd1 Ha5 folytatást választotta volna.

15.Vc2 dxc3 16.bxc3 Vd7 17.Bad1 Ha5

 

18.d4 exd4 19.cxd4

Jobb volt a 19.Hxd4 Hxb3 20.axb3 változat.

19...Hxb3 20.axb3 c6 21.d5 cxd5 22.e5 Hh7 23.Hd4 f6?!

Magnus Carlsen kockáztatott.

 24.Vd3 fxe5 25.Hxe6 Vxe6 26.Vxd5

Vlagyimir Kramnyik az állásra pillantva tornagyőztesnek érezhette magát.

26...Hf6 27.Vxb5 Ba6 28.Vxb7 Bb6 29.Vc7 Bxb3 30.Bd6 Vf7 31.Vc5 e4 32.Bc6 Bd3 33.Bc8 Bxc8 34.Vxc8+ Kh7 35.Vf5+ Vg6 36.Vxg6+ Kxg6 37.Hxe4 Hxe4 38.Bxe4

 

38...Bd2

A 3 gyalog a 2 gyalog elleni végjátékban akár remire is adhatták volna. A viadal doyenje egy kicsit "gyötörte" a világranglista-vezetőt.

39.Be5 Kf6 40.Bh5 Kg6 41.g4 Ba2 42.Kg2 Kh7 43.Bf5 Ba3 44.f3 Kg8 45.Kg3 Ba1 46.Bc5 Ba4 47.h4 Kf7 48.Bc7+ Kg8 49.g5 hxg5 50.hxg5 g6 51.Be7 Kf8 52.Be4 Ba5 53.Kg4 Kf7 54.Bb4 Kg7 55.Bb7+ Kg8 56.Bb3 Kf7 57.f4 Ba4 58.Kf3 Kg7 59.Bb7+ Kf8 60.Bd7 Bb4 61.Ke3 Ba4 62.Bd4 Ba7 63.Bd6 Kg7 64.Ke4 Be7+ 65.Kd5 Bf7 66.Ke5 Bf5+ 67.Ke4 Bf7 68.Bc6 Be7+ 69.Kd5 Bf7 70.Bc4 Bf5+ 71.Ke4 Bf7 72.Ke5 Bf5+ 73.Ke6 Kg8 74.Bc8+ Kg7 75.Bc7+ Kg8 76.Bc8+ Kg7 77.Bc7+ és döntetlen

Nakamura,H (2758) - Adams,M (2734)
Királycsel [C36]

1.e4 e5 2.f4 exf4 3.Hf3 d5 4.exd5 Hf6 5.Fc4 Hxd5 6.0-0 Fe6 7.Fb3 c5 8.Kh1 Hc6 9.d4 c4 10.Fa4?!

A kisebb rossz 10.Fxc4 He3 11.Fxe3 Fxc4 12.Fxf4 Fxf1 13.Vxf1 Fd6 14.Fg5 lett volna.

10...Fd6 11.b3 c3 12.Vd3 0-0 13.Fxc6 bxc6 14.Hxc3 Be8 15.Hxd5 Fxd5 16.c4 Fe4 17.Vc3 a5 18.a3 f6 19.Fb2 Ba7 20.Bad1 Bae7

Kétség sem férhet ahhoz, hogy Michael Adams túljátszotta Hikaru Nakamurát.

 

 

21.b4 axb4 22.axb4 Kh8

Figyelmet érdemelt a 22...Bb7 23.c5 Fb8 24.Bfe1 Bbe7 folytatás is.

23.Vb3 Bb7 24.Fc3 Vb8 25.b5 cxb5 26.c5

 

26...b4! 27.Fd2 Ff8 28.Bde1 g5

A tornán még nyeretlen Adams támadásra játszott. Stílusának talán jobban megfelelt a 28...Fg6 29.Bxe8 Fxe8 30.Ve6 Fg6 folytatás.

29.Vc4!

Hikaru Nakamura megragadta az esélyt, hogy megkavarja az állást.

29...g4 30.Hh4

 

30...f3 31.d5 fxg2+ 32.Hxg2

 

 

32...Ff3! 33.Kg1

 Jobb volt a 33.d6 Vc8 34.Bxe8 Vxe8 35.Vd4 Ve2 36.Vf2 Vxf2 37.Bxf2 Kg8 38.Kg1 folytatás.

33...Bc8! 34.c6

 

34...Bb5 35.Hf4

 

35...Fc5+?!

Michael hibák sorozatát követi el. 35...b3 36.Be6 b2 37.Bb1 g3! 38.h3 (38.hxg3 Fxd5!) 38...Fc5+ 39.Fe3 Va7 40.Vc3 Bf8 41.Vd2 Fxe3+ 42.Vxe3 Va2 43.Ve1 Fxd5 végzett volna világossal.

36.Fe3 Fxe3+?

Időzvarban újabb hiba. 36...Vb6 37.Bxf3 gxf3 38.Kf2 Fxe3+ 39.Bxe3 Be8 40.He6 Bxe6 41.dxe6 Be5 42.Vb3 Kg8 nyert volna.

37.Bxe3 Vb6 38.Bfe1 b3?

Vesztőlépés.

 

 

39.Vc3! Bf8 40.He6 b2 41.c7 és sötét feladta, 41… b1V-re 42.Vxf6+! mattolja sötétet.

McShane,L (2671) - Anand,V (2811)
Caro-Kann védelem [B11]

1.e4 c6 2.Hc3 d5 3.Hf3 Fg4 4.h3 Fxf3 5.Vxf3 e6 6.g3 Hf6 7.Fg2 Hbd7 8.Ve2 dxe4 9.Hxe4 Hxe4 10.Vxe4 g6 11.0-0 Fg7 12.d4 0-0 13.Bd1 a5 14.a4 Hf6 15.Ve2 Hd5 16.h4 Be8 17.c3 Vb6 18.Ff3 h6 19.Kg2 Bad8 20.Vc4 Bd7 21.Bb1 Bed8 22.Fd2 Vc7 23.Fe1 Vb6 24.Fd2 Vc7 25.Fe1 Vb6 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperverseny nyolcadik fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sötéttel nyert az angol Luke McShane ellen. McShane minőséget áldozott, kezdeményezéshez jutott, de Kramnyik védeni tudta gyenge királyállását. Az angol sakkozó többször is hibázott, időzavarban vesztésre rontotta pozícióját. A győzelemmel az utolsó játéknap előtt Kramnyik egyedül vezet. A klasszikus vezércselben remizett az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen. Az amerikai Hikaru Nakamura nem tudta megtörni az angol Nigel Short ellenállását, az örmény Levon Aronjan sem bírt az angol David Howellel.

 

 

Az utolsó előtti játéknapon egyetlen játszma végződött döntéssel, Vlagyimir Kramnyik kihasználta az angol Luke McShane kockázatos játékát. A spanyol megnyitású parti békésen indult, a jól ismert manővereket játszották meg a nagymesterek, majd McShane minőséget áldozott. A meggyengült sötét királyállás volt a célpontja és életre keltette a nagyátlós futóját is. Luke túlértékelte esélyeit, időzavarban sem a döntetlent ígérő lebonyolítást választotta, életben hagyta Kramnyik szabadgyalogját.

Az exvilágbajnok bástyaelőnnyel játszhatott, kicsit vigyáznia kellett, de nyeréséhez nem férhetett kétség. A győzelemmel Vlagyimir Kramnyik már egyedül vezet és az örmény Levon Aronjannal szemben már a döntetlen is holtversenyes elsőségét jelentené, de ehhez a címvédő Magnus Carlsennek nyernie kell Nigel Short ellen. Az első helyen előálló holtversenyt „hirtelen halál” játszma döntené el, világosnak 6, sötétnek 5 perce van, mindkettőjüknek még lépésenként 2-2 másodperc, sötétnek remifórral.

A forduló és a torna csúcsrangadója, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világanglistát vezető norvég Magnus Carlsen partija a klasszikus vezércsel egyik jól ismert változatában lett remi.

Csalódást okozhatott mentorának, Garri Kaszparovnak az amerikai Hikaru Nakamura vérszegény játéka. Nakamura sajtótájékoztatón elmondta, hogy az exvilágbajnokkal elsősorban nyitásokat néznek, de ebből keveset mutatott az angol Nigel Short ellen. A torna doyenje áttörhetetlen véderőt alakított ki. Az örmény Levon Aronjan meglepetésre nem bírt az angol David Howellel.

 

A 8. forduló eredményei:

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Vezércsel, 33)

David Howell (angol, 2633) – Levon Aronjan (örmény, 2802) döntetlen (Pirc védelem, 54)

Luke McShane (angol, 2671) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 69)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – Nigel Short (angol, 2698) döntetlen (Angol megnyitás, 90)

Michael Adams volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1.Vlagyimir Kramnyik 15(sz)

2.Magnus Carlsen 13(sz)

3-4.Luke McShane és Hikaru Nakamura 12(sz)

5-6. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 8(sz)

7. Nigel Short 5(sz)

8. David Howell 4

9. Michael Adams 3(sz)

               

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1.Vlagyimir Kramnyik 5,5(sz)

2. Magnus Carlsen 5(sz)

3-4. Luke McShane és Hikaru Nakamura 4,5(sz)

5-6. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 3,5(sz)

7. Nigel Short 2(sz)

8. David Howell 2

9. Michael Adams 1,5(sz)

 

London   Chess Classic 2011

kat. XX   (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2826

*

½

1

½

½

1

1

1

15

2958

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2800

½

*

½

1

½

½

1

1

13

2903

3.

Luke McShane

g

ENG

2758

0

½

*

½

½

1

1

1

12

2852

4.

Hikaru Nakamura

g

USA

2800

½

0

½

*

1

1

½

1

12

2850

5.

Levon Aronjan

g

ARM

2802

½

½

0

*

½

1

½

½

8

2733

6.

Viswanathan Anand

g

IND

2698

½

½

0

½

*

1

½

½

8

2751

7.

Nigel Short

g

ENG

2811

0

0

½

0

0

*

½

1

5

2585

8.

David Howell

g

ENG

2633

0

0

0

0

½

½

½

*

½

4

2572

9.

Michael Adams

g

ENG

2734

0

0

0

½

½

0

½

*

3

2524

 

 

Az utolsó forduló párosítása:

Luke McShane – Viswanathan Anand

Hikaru Nakamura – Michael Adams

Nigel Short – Magnus Carlsen

Vlagyimir Kramnyik – Levon Aronjan

David Howell lesz szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

Anand,V (2811) - Carlsen,M (2826)
Vezércsel [D58]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Fg5 h6 6.Fh4 0-0 7.e3 b6 8.Fe2 Fb7 9.Fxf6 Fxf6 10.cxd5 exd5 11.b4 c5 12.bxc5 bxc5 13.Bb1 Fc6 14.0-0 Hd7 15.Fb5 Vc7 16.Vc2 Bab8

Az 1984/85-ös Karpov-Kaszparov világbajnoki döntő 39. partijában a kihívó Garri Kaszparov a 16...Bfd8 17.Bfc1 Bab8 18.a4 Vd6 19.dxc5 Hxc5 20.Fxc6 Vxc6 21.Hb5 Fe7 22.Hxa7 Va6 23.Hb5 Vxa4 24.Vxa4 Hxa4 25.Hfd4 folytatásban kis hátrányba került. A párharc 42. partijában Anatolij Karpov sötéttel játszotta meg a változatot; 16...Bfc8 17.Bfc1 Fxb5 18.Hxb5 Vc6 19.dxc5 Hxc5 20.Vf5 Ve6 21.Hfd4 Vxf5 22.Hxf5 He6 23.Bxc8+ Bxc8 24.Hxa7 Bc2 egyenlő álláshoz vezetett.

17.Bfc1 Fxb5 18.Hxb5 Vc6 19.Hc3 cxd4

A sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

20.Hxd4 Fxd4 21.exd4 Bxb1 22.Hxb1 Vxc2 23.Bxc2 Bb8 24.Hd2 Hf8 25.g3 He6 26.Hb3 Bb4 27.Bc6 Ba4 28.Hc5 Bc4 29.Bd6 Hxc5 30.dxc5 Bxc5 31.Ba6 Bc7 32.Bd6 Bc5 33.Ba6 Bc7 és döntetlen

McShane,L (2671) - Kramnyik,V (2800)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Fxc6 dxc6 6.b3 Fg4 7.Hbd2 Hd7 8.Fb2 f6 9.Hf1 Hf8 10.h3 Fxf3 11.Vxf3 He6 12.He3 Vd7 13.h4 a5 14.a4 0-0 15.h5 Fxe3 16.Vxe3 c5 17.Vh3 Vc6 18.0-0 Hf4 19.Vh2 Ve8 20.h6 g5 21.g3 He6

 

 

22.f4

Az angol nagymester a minőségáldozatban esélyt látott.

22...gxf4 23.gxf4 Hxf4 24.Bxf4 exf4 25.Kf2

Luke kevesellte az f4 gyalog leütését. 25.Vxf4 f5 26.Kf2 Ba6 (26...fxe4?? 27.Bg1+) 27.exf5 Bg6 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

25...Bf7 26.Vh5 Ve6

Vlagyimir Kramnyik a gyalogáldozattal ellenjátékra törekedett.

27.Vxc5 Kh8 28.Vc4 Be8 29.Bh1 Vd7 30.Vb5 Be6 31.Vxd7 Bxd7

 

32.Bg1 Bc6 33.Kf3 Bd8 34.Bg5 Bf8

 

35.Bg2

Az időzavar közbeszólt. 35.Bd5 Bxc2 36.Fxf6+ Kg8 37.Fe7 Be8 38.Bd7 Bc6 39.Fg5 Bf8 volt a helyes folytatás.

35...Bg8 36.Bh2 Bg1 37.d4? Bf1+ 38.Kg4 f3 39.d5

 

39...Bd6?

 Kramnyik kihagyta az azonnali nyerést a 39...f2 40.Kf3 Bxc2 41.Fxf6+ Kg8 42.Bg2+ Kf8 43.Fg7+ Kf7 44.Fd4 Bb1 változatban.

40.c4?! Kg8

Pontatlan. 40...Bb6 kihasználta volna a c4 lépés hibáját, a b3 gyalog védtelenségét.

41.c5

 

41...f5+! 42.Kxf5 Bg6 43.Fd4 Bd1 44.Fe3 Bg2 45.Bh3 f2 46.Fxf2 Bxf2+ 47.Ke6 Bf7!

Az exvilágbajnoknak bástyaelőnye van, némi technikai nehézséggel még birkóznia kell.

48.d6 c6 49.Ke5 Kf8 50.Bh2 Bg1 51.b4 axb4 52.Bb2 Bg5+ 53.Ke6 Bg6+ 54.Ke5 Bxh6 55.a5 Bh5+ 56.Ke6 Bh6+ 57.Ke5 Bh5+ 58.Ke6 Ke8 59.a6 Bh6+ 60.Ke5 bxa6 61.Bxb4 Ba7 62.Bb8+ Kf7

Remi lett volna a 62...Kd7?? 63.Bf8 Bb7 64.Bf7+ Kc8 65.Bf8+ folytatás.

63.Bc8 Be6+ 64.Kf5 a5 65.Bh8 Bf6+ 66.Ke5 Kg7 67.Bc8 a4 68.Bxc6 a3 69.d7 a2 és világos feladta

Howell,D (2633) - Aronjan,L (2802)
Pirc védelem [B09]

1.e4 d6 2.d4 Hf6 3.Hc3 g6 4.f4 Fg7 5.Hf3 0-0 6.Fd3 Ha6 7.0-0 c5 8.d5 Fg4 9.Kh1 Bb8 10.Fd2 Vc8 11.e5

Az elmélet 11.Fe2, illetve 11.h3 mellett voksol.

11...dxe5 12.fxe5 Hd7 13.Fg5 Fxf3

Nem ad előnyt a 13...Hxe5 14.Fxe7 Be8 15.d6 Fxf3 16.gxf3 Hxd3 17.Vxd3 Hb4 18.Ve4 változat.

14.gxf3 c4 15.Fe2 f6       

Meglepő döntés. 15...Fxe5 16.Fxe7 Be8 17.d6 Vc6 18.Be1 Hb4 jobb lehetőség volt.

16.exf6 Hxf6 17.Ff4 Ba8 18.Fe5 Bd8 19.Vd4 Hb4 20.Vxc4 Hfxd5 21.Bad1 Vc6 22.Hxd5 Hxd5 23.Ve4 Hb6 24.Vxc6 bxc6 25.f4 Bxd1 26.Bxd1 Fxe5 27.fxe5 Bf8 28.Bd4 c5 29.Be4 Kg7 30.Kg1 g5 31.h4 h6 32.hxg5 hxg5 33.Kg2 Bd8 34.Fd3

Beengedte a sötét bástyát a második sorra, de a kevés anyag miatt nem lett baj belőle.

 

 

34...c4 35.Fxc4 Bd2+ 36.Kf3 Bxc2 37.Fb3 Bxb2 38.Bd4 Kg6 39.Bd8 Kf5 40.Be8 Hd7 41.Bxe7 Hxe5+ 42.Kg3 Bd2 43.Bxa7 Bd3+ 44.Kg2 Bc3 45.Ba5 g4 46.Fd1 Kf4 47.Ba4+ Kf5 48.Ba5 Bc4 49.Kg3 Bc3+ 50.Kg2 Be3 51.Kf2 Bh3 52.Fxg4+ Kxg4 53.Bxe5 Bh2+ 54.Ke3 Bxa2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A kínai Wang Hao és az orosz Alekszandra Kosztenjuk sikere Pekingben

Címkék: SportAccord Peking

Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékának férfi rapidversenyében kínai siker született. Wang Hao félpontos előnnyel nyerte meg a hétfordulós, svájci rendszerű viadalt. Az azeri Vugar Gasimov lett a második, az amerikai Gata Kamsky a bronzérmes. Almási Zoltán a 13. helyen végzett. A nők versenyében az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk másfél pontos előnnyel győzött, az ukrán Katyerina Lahno az ezüstérmet vehette át, a grúz Nana Dzagnidze harmadikként zárta a csatározást. A villámversenyekkel folytatódik a program. Hétfőn nyolc, kedden hét fordulóra kerül sor. A nagymestereknek 3-3 percük lesz partinként és 2-2 másodperc lépésenként.

 

A mai játéknapon a férfiak rapidversenyében az utolsó két fordulóra került sor. A hatodik körben Almási Zoltán megszerezte első győzelmét. A holland Anish Girit a spanyol megnyitásban szépen túljátszotta, de nyert állásban bizonytalankodott, Giri bástyaáldozattal örökös sakkot harcolhatott volna ki, de rossz helyen adta a vezérsakkot.

Az első hely szempontjából sorsdöntő  volt az orosz Szergej Karjakin és az éllovas kínai Wang Hao összecsapása. Wang Hao érdekes tisztáldozata után a parti logikus befejezése döntetlen lett volna, de rontott a kínai nagymester. Szergej Karjakinnak két bástyája és huszárja volt Wang vezérével szemben, de kevesebb ideje. A kapkodásban fonalas nyeréseket hagyott ki, majd nem tudta feltartóztatni Wang szabadgyalogját.

A győzelemmel Wang Hao egypontos előnyre tett szert és utolsó partiját az amerikai Gata Kamskyval játszotta, aki bástyavégjátékban nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét, a kínai sakkozó tornagyőzelmet ünnepelhetett. Az azeri Vugar Gasimov másfél pontot szerzett a befejező játéknapon és megérdemelten lett második, Kamsky bronzérmesként zárta szereplését.

Almási Zoltán utolsó partiját az azeri Sahriyar Mamedgyarovval sötéttel játszotta. A királyindiai védelmű partiban korán anyagi hátrányba került, az azeri sakkozó nem hibázott, jó kezdés után ötven százalékot ért el. Nyolcszoros bajnokunk a 13. helyen végzett.

Meglepetés az orosz nagymesterek gyenge eredménye, Alekszandr Griscsuk a viadal előtt megnyerte az Orosz Kupát, és Karjakin is eredményes rapidjátékosnak számít. A legnagyobb szenzáció természetesen az első helyen kiemelt ukrán Vaszilij Ivancsuk utolsó helye, az első játéknapot másfél ponttal zárta, de négy játszmát vesztett zsinórban.

A 6. forduló eredményei:

Szergej Karjakin (orosz, 2763, 3) – Wang Hao (kínai, 2736, 4)  0 - 1

Vugar Gasimov (azeri, 2757, 3,5) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752 3)  döntetlen

Gata Kamsky (amerikai, 2732, 3) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723, 3,5)  1 - 0

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712, 2,5) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733, 2,5)  1 - 0

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2710, 2,5) – Peter Heine Nielsen (dán, 2693, 2,5)  1 - 0

Wang Yue (kínai, 2697, 2) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705, 2)  1 - 0

Almási Zoltán (magyar, 2707, 1,5) – Anish Giri (holland, 2714, 2)  1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775, 1,5) – Quang Liem Le (vietnami, 2714, 1) 0 – 1

 

Az utolsó forduló eredményei:

Wang Hao (5) – Gata Kamsky (4) döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (3,5) – Vugar Gasimov (4)  0 - 1

Alekszandr Griscsuk (3,5) – Leinier Dominguez Perez (3,5)  döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (3,5) – Wang Yue (3)  döntetlen

Peter Heine Nielsen (2,5) – Szergej Karjakin (3)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2,5) – Almási Zoltán (2,5)  1 - 0

Quang Liem Le (2) – Anish Giri (2)  döntetlen

Francisco Vallejo Pons (2) – Vaszilij Ivancsuk (1,5)  döntetlen

 

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok férfi rapidversenyének végeredménye:

 

Hely.

Rajtl.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Győz.

Sötét

Élő-átlag

1

5

Wang Hao

2736

CHN

0

5

3

2743

2

3

Vugar Gasimov

2757

AZE

5

0

4

4

2723

3

7

Gata Kamsky

2732

USA

0

3

4

2728

4

11

Leinier Dominguez Perez

2712

CUB

4

0

3

4

2742

5

8

Ruszlan Ponomarjov

2723

UKR

4

0

3

3

2724

6

4

Alekszandr Griscsuk

2752

RUS

4

0

2

3

2746

7

6

Sahriyar Mamedgyarov

2733

AZE

0

3

3

2727

8

15

Wang Yue

2697

CHN

0

2

4

2724

9

12

Maxime Vachier-Lagrave

2710

FRA

0

2

3

2740

10

2

Szergej Karjakin

2763

RUS

0

2

3

2737

11

16

Peter Heine Nielsen

2693

DEN

3

0

1

3

2732

12

14

Francisco Vallejo Pons

2705

ESP

2

1

4

2733

13

13

Almási Zoltán

2707

HUN

2

1

3

2722

14

10

Le Quang Liem

2714

VIE

1

1

4

2727

15

9

Anish Giri

2714

NED

1

0

4

2725

16

1

Vaszilij Ivancsuk

2775

UKR

2

0

1

4

2727

 

A torna díjalapja 61 ezer dollár volt, ezt az első nyolc helyezett között osztották szét. A győztes 12, a második 10, a harmadik 9 ezer dolláros díjat vehetett át, majd ezer dolláronként csökkent az összeg, a nyolcadik helyezett 4 ezret kapott. A résztvevőknek garantált minimális díj 4 ezer dollár, ezt a három kategória egyik versenyén sem díjazott versenyzők kapják.

A nők versenyében az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk félpontos előnnyel várta a befejező három fordulót. A negyedik fordulóból két eredmény rosszul jelent meg a közvetítés során, máig sem érthető módon Alekszandra Kosztenjuk megnyerte a német Elisabeth Paehtz elleni partiját, ahogy a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan csodával határos módon elremizte a grúz Nana Dzagnidze elleni agyonnyert játszmáját.

Az ötödik körben Kosztenjuk újabb nagy lépést tett a tornagyőzelem felé, az ukrán Katyerina Lahno fölényes állást vesztett el. Pontosztozkodás született a kínai nagymesternők derbijén, míg Dzagnidze visszajött a versenybe. Hatodik játszmáját Kosztenjuk taktikusan gond nélkül remizte el, Lahno javított, kihasználta a világbajnoknő hibáját.

Alekszandra Kosztenjuk a hetedik fordulóban megszerezte ötödik győzelmét is, fölényes, másfél pontos előnnyel ért célba a rajtlistán csak a 16. nagymesternő. A hármas holtverseny Katyerina Lahnonak kedvezett, több nyerése miatt ő lett az ezüstérmes, alighanem Nana Dzagnidze sem nagyon bánatos a bronzérem miatt. A kínai Ju Wenjun érem nélkül maradt, Hou Ji-fan csak a hatodik helyen végzett.

 

Az 5. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439, 3,5) – Katyerina Lahno (ukrán, 2549, 3)  1 - 0

Hou Ji-fan (kínai, 2578, 2,5) – Ju Wenjun (3)  döntetlen

Nana Dzagnidze (grúz, 2516, 2,5) – Elisabeth Paehtz (2,5)  1 - 0

Almira Szkripcsenko (francia, 2468, 2) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2562, 2)  0 - 1

Pia Cramling (svéd, 2495, 2) – Monika Socko (lengyel, 2479, 2)  döntetlen

Dronavalli Harika (indiai, 2513, 1,5) – Elina Danieljan (örmény, 2497, 1,5)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 1,5) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506, 0,5)  1 - 0

Viktorija Cmilyte (litván, 2503, 0,5) – Yelena Dembo (görög, 2468, 1,5)  0 - 1

 

A 6. forduló eredményei:

Anna Muzicsuk (3) – Alekszandra Kosztenjuk (4,5)  döntetlen

Ju Wenjun (3,5) – Nana Dzagnidze (3,5)  döntetlen

Katyerina Lahno (3) – Hou Ji-fan (3)  1 - 0

Elisabeth Paehtz (2,5) – Antoaneta Sztefanova (2,5)  döntetlen

Pia Cramling (2,5) – Dronavalli Harika (2,5)  döntetlen

Yelena Dembo (2,5) – Almira Szkripcsenko (2)  1 - 0

Anna Zatonskih (0,5) – Monika Socko (2,5) döntetlen

Viktorija Cmilyte (0,5) – Elina Danieljan (1,5)  1 – 0

 

Az utolsó forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (5) – Yelena Dembo (3,5) 1 - 0

Nana Dzagnidze (4) – Katyerina Lahno (4) döntetlen

Anna Muzicsuk (3,5) – Ju Wenjun (4)  döntetlen

Hou Ji-fan (3) – Elisabeth Paehtz (3)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (3) – Pia Cramling (3)  döntetlen

Dronavalli Harika (3) – Almira Szkripcsenko (2)  1 - 0

Monika Socko (3) – Viktorija Cmilyte (1,5)  0 - 1

Elina Danieljan (1,5) – Anna Zatonskih (1) 0 - 1

 

A SportAccord Szellemi Világjátékok női rapidversenyének végeredménye:

 

Hely.

Rajtl.

Név

Élő

FED

Pont

Res.

Gy.

Söt.

Élő-átlag

1

16

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2439

RUS

6

0

5

3

2524

2

3

GM

Katyerina Lahno

2549

UKR

0

4

4

2507

3

6

GM

Nana Dzagnidze

2516

GEO

0

3

3

2515

4

4

WGM

Ju Wenjun

2543

CHN

0

2

4

2510

5

7

GM

Dronavalli Harika

2512

IND

4

0

3

3

2486

6

1

GM

Hou Ji-fan

2578

CHN

4

0

2

3

2528

7

2

IM

Anna Muzicsuk

2562

SLO

4

0

1

3

2519

8

13

IM

Yelena Dembo

2468

GRE

0

2

4

2510

9

11

GM

Pia Cramling

2495

SWE

0

1

4

2535

10

5

GM

Antoaneta Stefanova

2531

BUL

0

1

3

2501

11

15

IM

Elisabeth Paehtz

2457

GER

3

0

2

4

2529

12

12

GM

Monika Socko

2479

POL

3

0

2

3

2524

13

9

GM

Viktorija Cmilyte

2503

LTU

0

2

4

2513

14

14

IM

Almira Szkripcsenko

2468

FRA

2

1

2

4

2524

15

8

IM

Anna Zatonskih

2506

USA

2

0

1

4

2498

16

10

GM

Elina Danieljan

2497

ARM

0

0

3

2522

 

A női torna díjalapja 44 ezer dollár volt, az első nyolc helyezett között osztották szét. A győztes 9, a második 8, a harmadik 7 ezret kapott, a nyolcadik 2 ezer dolláros díjat vehetett át. A résztvevőknek garantált minimális díj 2 ezer dollár, ezt a három kategória egyik versenyén sem díjazott versenyzők kapják.

Karjakin,S (2763) - Wang,Hao (2736)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 c5 6.Fe3 Hd7 7.0-0 a6

A leggyakrabban a 7...He7 8.c4 változatot játsszák. A nagymesterek készülhettek, hiszen a párosítást még a második játéknap végén elkészítették.

8.Hbd2 c4 9.He1 h6 10.c3 He7 11.g4 Fh7 12.Hg2 b5 13.f4 Hb6 14.Vc1 Vd7 15.Fd1 Hc6 16.Fc2 Fxc2 17.Vxc2 h5 18.h3 hxg4 19.hxg4 g6 20.f5?!

A ponthátrányban levő Szergej Karjakin próbált rohamozni, de az állás nyitása sötét malmára hajtotta a vizet.

20...gxf5 21.gxf5 0-0-0 22.f6 Fh6 23.Kf2 Fxe3+ 24.Hxe3

 

24...Hxe5!?

Az éllovas célpontja a világos király. Számításba jött a 24...Bh2+ 25.Hg2 (25.Ke1? Hxe5! 26.dxe5 d4) 25...Bdh8 26.Hf3 B2h6 kevésbé rizikós folytatás.

25.dxe5 d4 26.Hg2?

A játszma tétje Karjakint nyomta jobban. 26.cxd4 Bh2+ 27.Kg1 Vxd4 28.Kxh2 Vxe3 29.Hf3 Bh8+ 30.Kg2 Hd5 31.Hh2 Vxe5 32.Kh1 He3 33.Ve2 Vd6 34.Bf2 Vd5+ 35.Bg2 Hxg2 36.Vxg2 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

26...dxc3 27.Hf3 Hd5?!

Jóval erősebb volt a 27...cxb2 28.Vxb2 Va7 29.Ke1 Hd5 folytatás.

28.bxc3 Va7+ 29.Ke1 He3 30.Hxe3 Vxe3+ 31.Ve2 Vxc3+ 32.Kf2

 

32...Bd2! 33.Vxd2

Fonalas a matt a 33.Hxd2 Bh2+ 34.Ke1 Vxa1+ 35.Vd1 Vxe5+ változatban.

33...Bh2+ 34.Hxh2 Vxd2+ 35.Kg3 c3?

Wang Hao hibázott. 35...Vd3+ 36.Hf3 Vg6+ 37.Kf2 Vc2+ örökös sakk lett volna.

36.Hf3 Vd5 37.Bh1

Karjakinnak két bástyája és huszárja volt a vezérért.

37...b4 38.Bad1 Vc4 39.Bh4 Vc5 40.Bh8+ Kb7 41.Bd7+

Nem menekülhetett volna sötét a [41.Bhd8 c2 (41...Kb6 42.B8d7) 42.Bc1 Kb6 43.Bd7 Vc3 44.Bd2 változatban.

41...Kb6 42.Bh1

Karjakin "válogathatott" a nyerések között. 42.Bd6+ Ka5 43.Ba8 Ve3 44.Baxa6+ Kb5 45.Bac6 volt a legegyszerűbb, de nyert 42.Bxf7 c2 43.Bh1 c1V 44.Bxc1 Vxc1 45.Be7 Vh6 46.Bxe6+ Kb5 47.Kg4 Vf8 48.Hg5 Vc8 49.f7 Vc4+ 50.Kh5 Ve2+ 51.Kh6 Vh2+ 52.Kg7 Vg3 53.Kg6 Vd3+ 54.Kh6 is.

42...Vf8 43.Kf2

Mi szólt 43.Bh7 c2 44.Bdxf7 Vxf7 45.Bxf7 c1V 46.Be7 ellen?

43...a5 44.Ke2 Kb5 45.Bh7?

Gyengébb lépések sorozata után az orosz nagymester kiengedte előnyét.

45...Vc8 46.Bhxf7 c2 47.Bc7

 

47...c1V 48.Bxc8 Vxc8 49.Be7 Ka4 50.Hd4 Vc5 51.Hf3?

 

51...Ka3 52.Bd7 Kxa2 53.f7 b3 54.Bd8 b2

 

55.f8V Vxf8 56.Bxf8 b1V 57.Bf6 Ve4+ 58.Kf2 Vd5 59.Bf4 Kb2 60.Bd4 Vc5 61.Kg3 Kc3 62.Bd6 Vc4 63.Hg5 a4 64.Hxe6 a3 65.Hf4 a2 66.Bd1 Kb2 67.Kg4 Vc2 68.Hd3+ Ka3 69.Be1 Vxd3 70.e6 Vd2 és világos feladta

Lahno,K (2549) - Hou,Ji-fan (2578)
Nimzoindiai védelem [E48]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 d5 6.Hge2 dxc4 7.Fxc4 e5 8.a3 Fd6 9.0-0 Hc6 10.d5 He7 11.e4 h6 12.b4 Fd7 13.b5 Hg6 14.Hg3 Hf4 15.Be1 Hg4 16.h3 Hf6 17.Ff1 Hh7 18.Hf5 Vc8 19.Vc2

Világos előnyéhez vezetett volna a 19.Hxd6 cxd6 20.Fxf4 exf4 21.Bc1 folytatás.

19...Be8 20.g3?!


20...Hg5! 21.Be3 Hfxh3+ 22.Kh2 Fc5

Jobb volt a 22...g6 23.Hxd6 cxd6 24.Ve2 Vc5 változat.

23.Fxh3 Fxe3 24.Fxe3 Hxh3 25.Kxh3 g6 26.g4 gxf5 27.exf5 f6 28.He4 Kf7?

A világbajnoknő királyával elaknázott mezőre lépett, a 28...Fxf5 29.gxf5 Vxf5+ 30.Kg2 Vg6+ 31.Kf1 f5 32.Hc5 Vh5 33.Bc1 f4 folytatást elmulasztotta.

 

29.d6! c6 30.Vb3+ Kg7?

Fonalas a matt. Reménytelen volt a 30...Fe6 31.fxe6+ Vxe6 32.Vxe6+ Kxe6 33.bxc6 bxc6 34.Bd1 változat is.

 

 

31.Fxh6+! Kxh6 32.Vf7 Fxf5 33.Vxf6+ Fg6 34.Kg3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperverseny hetedik fordulójában a tornagyőzelemre pályázók megnyerték játszmáikat. A norvég Magnus Carlsen az angol Michael Adams időzavaros durva hibáját használta ki. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hatásos kombinációs megoldással győzött az angol David Howell ellen. Az angol Luke McShane a torna doyenje, Nigel Short királycselével szemben diadalmaskodott. A játéknap rangadója csalódást okozott, az örmény Levon Aronjan és az indiai világbajnok Viswanathan Anand 25 lépésben remizett. Az amerikai Hikaru Nakamurát hárman is megelőzték, de vetélytársainak nehezebb ellenfelei lesznek a hátralevő két fordulóban. Carlsen, Kramnyik és McShane 12-12 ponttal vezet, Nakamura 11 pontos.

 

Négyen pályáznak még az idei esztendő utolsó szuperversenyén a tornagyőzelemre. Az amerikai Hikaru Nakamura szabadnapos volt, erőt gyűjthetett a hajrára. Riválisai sorban gyűjtötték be a győzelmeket.  A játéknapon a taktika játszotta a főszerepet. A címvédő Magnus Carlsen sokáig nem lehetett biztos a 3 pont megszerzésében, de az időzavarba került angol Michael Adams már hátrányosabb állásban vesztőt húzott. A világranglistát vezető Magnus Carlsen és a regnáló világbajnok Viswanathan Anand a nyolcadik fordulóban mérkőzik meg.

A játéknap rangadója csalódást okozott, az örmény Levon Aronjan és Vishy Anand 25 lépésben remizett, és mindketten csak ötven százalékon állnak.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik pontos játékkal használta ki az angol David Howell óvatlan futólépését. A figurák túlterheltségének motívumára épített akciója anyagi előnnyel végződött, hatásos eszközzel vezette győzelemre haderejét.

Az angol derbin Nigel Short királycselt játszott, de Luke McShane nem ijedt meg a látszatfenyegetésektől. Királyát biztonságba helyezte, anyagi előnyét érvényesítette.

 

A 7. forduló eredményei:

Nigel Short (angol, 2698) – Luke McShane (angol, 2671) 0 - 1 (Királycsel, 36)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – David Howell (angol, 2633) 1 – 0 (Vezércsel,  40)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) döntetlen (Vezércsel,

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – Michael Adams (angol, 2734) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 38)

Hikaru Nakamura volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1-3. Magnus Carlsen, Vlagyimir Kramnyik és Luke McShane 12(sz)

4.Hikaru Nakamura 11(sz)  pont

5-6. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 7(sz)

7. Nigel Short 4(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 3

               

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1-3. Magnus Carlsen, Vlagyimir Kramnyik és Luke McShane 4,5(sz)

4.Hikaru Nakamura 4

5-6. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 3(sz)

7. Nigel Short 1,5(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 1,5

 

London   Chess Classic 2011

kat. XX   (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2826

*

½

½

1

½

.

.

1

1

12

2923

2.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2800

½

*

.

½

.

½

1

1

1

12

2934

3.

Luke McShane

g

ENG

2758

½

.

*

½

½

.

1

1

1

12

2932

4.

Hikaru Nakamura

g

USA

2800

0

½

½

*

1

1

.

.

1

12

2877

5.

Levon Aronjan

g

ARM

2802

½

.

½

0

*

½

1

½

.

7

2750

6.

Viswanathan Anand

g

IND

2698

½

0

½

*

1

½

½

7

2738

7.

Nigel Short

g

ENG

2811

.

0

0

.

0

0

*

1

½

4

2551

8.

Michael Adams

g

ENG

2734

0

0

0

.

½

½

0

*

½

3

2524

9.

David Howell

g

ENG

2633

0

0

0

0

½

½

½

*

3

2532

 

 

A 8. forduló párosítása:

Viswanathan Anand – Magnus Carlsen

David Howell – Levon Aronjan

Luke McShane – Vlagyimir Kramnyik

Hikaru Nakamura – Nigel Short

 

Aronjan,L (2802) - Anand,V (2811)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0-0 c5 9.dxc5 Hxc5 10.Fxc4 a6

Egy fordulóval korábban Viswanathan Anand világossal játszotta a változatot Vlagyimir Kramnyik ellen. Az orosz exvilágbajnok a vezércserét választotta. 10...Vxd1 11.Bfxd1 b6 12.Hd4 Fb7 13.f3 Bfc8 14.Bac1 a6 folytatást láttuk, remi lett a vége.

11.Hd4

Levon Aronjan a Tal-emlékversenyen 11.He5-tel folytatta Borisz Gelfand ellen. 11...Hcd7 12.Fe2 Hxe5 13.Fxe5 Va5 14.Fg3 b5 15.Ff3 Ba7 16.He2 Fb7 17.Fxb7 Bxb7 18.Hd4 Bd7 19.Hc6 Vb6 következett.

11...Fd7 12.a3 Bc8 13.Bc1 Hce4 14.Hxe4 Hxe4 15.Fd3 Bxc1 16.Vxc1 Hf6 17.Bd1 Vb6 18.Fc2 Bc8 19.Vb1 h6 20.Hf3 Fe8 21.Fe5 Fc6 22.Fd4 Vc7 23.Fe5 Vb6 24.Fd4 Vc7 25.Fe5 és döntetlen

Carlsen,M (2826) - Adams,M (2734)
Nimzoindiai védelem [E21]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.Vc2 Fb7 6.a3 Fxc3+ 7.Vxc3 d5

Magnus Carlsen ellen Szergej Karjakin és Viswanathan Anand a 7...0-0 8.Fg5 d6 változatot választotta. Vaszilij Ivancsuk variálta, 7...d6 8.g3 Hbd7 9.Fg2 a5 mellett  7...He4 8.Vc2 f5-tel is próbálkozott, utóbbi sikertelen kísérlet volt.

8.cxd5 Vxd5 9.e3 Hbd7 10.b4 0-0 11.Fb2 a5 12.Fd3 axb4 13.axb4 Bxa1+ 14.Fxa1 Va2 15.0-0 Hd5

Michael Adams elégedett lehetett a nyitással.

16.Ve1 c5?!

Elhamarkodott lépés. 16...Ba8 17.b5 c5 jobb volt.

17.dxc5 bxc5 18.b5 Ba8 19.Vc1 h6 20.h3 Va3 21.Vd2 Vb4 22.Vc2 Va4 23.Vb2 f6 24.Bc1 Hb4 25.Fe2 Fxf3

Kevesen szánták volna el magukat erre a cserére, a világos futópár erőt sugározhat.

26.gxf3 Hd5 27.f4 H7b6 28.Fg4 Kf7 29.Vb1 Va3 30.Bd1 f5

Számításba jött 30...g6 31.h4 (31.Fxe6+ Kxe6 32.Vxg6 Va4 33.Be1 Va5 34.f5+ Kd7 35.Bd1 Va4) 31...f5 32.Ff3 h5 folytatás.

 

                       

 

31.Ff3

Magnus kevesellte a 31.Fxf5 exf5 32.Vxf5+ Kg8 33.Ve5 Va7 34.e4 Hf6 35.Ve6+ Kh8 36.Fxf6 gxf6 37.Kf1 Bf8 38.Vd6 Vb8 39.Vxc5 tisztáldozat nyújtotta esélyt.

31...Ba4 32.Fe5 Vb4 33.Vd3 Ba3?!

A futópár erejét jól mutatja a 33...c4 34.Vf1 Vxb5 35.Vg2 g6 36.e4 He7 (36...fxe4 37.Fxe4 He7 38.Kh2) 37.exf5 exf5 38.Bd6 Hd7 39.Fc6 Vb1+ 40.Kh2 Hxe5 41.Fxa4 Vb2 42.Fd7 változat

34.Vf1 g6 35.h4 Hc4?

Nehéz állásban időzavaros hiba, vesztőlépés.

 

 

36.Bxd5! Hxe5 37.Bxe5 Vc3 38.Kg2! és sötét feladta. A királylépés megfosztotta sötétet egyetlen trükkjétől. 38…Ba1-re 39.Bxc5 Vxc5 40.Vxa1 Vxb5 41.Va7+ Kf6 42.Vh7 könnyen nyert volna.

Kramnyik,V (2800) - Howell,D (2633)
Vezércsel [D40]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 dxc4 4.e3 e6 5.Fxc4 c5 6.0-0 a6 7.Hc3 Hc6 8.a3 b5 9.Fa2 Fb7 10.Ve2 Vc7 11.Bd1 Bd8 12.d5 exd5 13.Hxd5 Hxd5 14.Fxd5 Fe7 15.e4 0-0 16.g3 Ha5 17.Ff4 Vc8 18.a4 b4 19.Bac1 Fc6?

David Howell motívumba lépett, amit az exvilágbajnok könyörtelenül kihasznált. A figurák túlterheltségének szép példája.

 

 

20.Fg5! Fxg5 21.Bxc5 Ff6 22.Bxa5 Fxd5 23.Baxd5 Bxd5 24.Bxd5 Vc1+ 25.Kg2 Fxb2 26.Vxa6 Vc2 27.Bd2 Vb3 28.a5 Fc3 29.Bd5 Vc2 30.Vb7 b3 31.a6 b2 32.Bb5 Va4 33.a7 h6 34.e5 Kh7 35.Bb3 Va2 36.h4 Kg8 37.h5 Va5 38.Vb8 Va2 39.Bxc3!

Vladnak megtetszett a szép poén, 39.e6 fxe6 40.Hh4 b1V 41.Bxb1 Vxf2+ 42.Kh3 Fe5 43.Vxe5 is tetszetős nyerés volt.

39...b1V

 

40.Bc8! és sötét feladta. A kulisszák mögött maradt a 40… Vf1+ (40...Bxc8 41.Vxc8+ Kh7 42.a8V) 41.Kxf1 Va6+ 42.Kg2 Bxc8 43.Hd4 Kh7 44.Kh2 változat, sötét nem tud megbirkózni a vezér és a huszár összjátékával, az a7 gyalog is gondokat okoz!

Short,N (2698) - McShane,L (2671)
Királycsel [C34]

1.e4 e5 2.f4 exf4 3.Hf3 h6 4.d4 g5 5.Hc3 d6 6.g3

A lublini tornán a spanyol Alekszej Shirov az orosz Jevgenyij Alekszejevet lepte meg a királycsellel.

6...fxg3 7.hxg3 Fg7 8.Fe3 Hf6 9.Vd3 Hg4 10.0-0-0 c6 11.Be1 Hd7

 

12.e5

Nigel Short célpontja a király, de Luke McShane nem ijedt meg...

12...dxe5 13.Fh3 Hxe3 14.Bxe3

A sötét király a vezérszárnyon kerülhet biztonságba a  14.Fxd7+ Kxd7 15.Bxe3 exd4 16.Hxd4 Kc7 változatban.

14...0-0 15.He4 Hf6

Még erősebbnek tűnik a 15...g4! 16.Fxg4 exd4 17.Bee1 Hc5 18.Hxc5 Fxg4 folytatás.

16.Fxc8

 

 

16...exd4!

Ez a közbeiktatás volt sötét tervének "méregfoga".

17.Fxb7

Nigel próbál halászni a zavarosban. A 17.Hxd4 Hxe4 18.Bxe4 Bxc8 változatban világosnak nincs semmi ellenértéke az áldozott gyalogokért.

17...dxe3 18.Fxa8 Hxe4 19.Vxe4 Vb6

Simán nyert a 19...Be8! 20.Vxc6 g4 21.Vd5 Vb8 22.Vb7 Vxg3 23.He1 Bb8 24.Bg1 Vd6 folytatás.

20.He5 Bxa8 21.Vxc6 Vxc6 22.Hxc6 Be8 23.c3 Be6 24.Hxa7?

Megkönnyítette Luke nyerését.

 

 

24...Fe5! 25.Hb5 e2 26.Kd2 Fxg3 27.Be1 Fxe1+ 28.Kxe1 h5 29.Hd4 Ba6 30.a3 h4 31.Kxe2 g4 32.c4 h3 33.Kf2 h2 34.Kg2 Bh6 35.Kh1 g3 36.Hf5 g2+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Pekingben, a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékának rapidversenyén a férfiak küzdelmében három fordulóra került sor. A hétfordulós svájci rendszerű viadalon Almási Zoltán harmadik partijában remizett a vietnami Le Quanggal, majd kikapott az amerikai Gata Kamskytól. Ötödik játszmájában nagy csata után megosztozott a ponton a spanyol Francisco Vallejo Ponsszal, 1,5 pontjával az ukrán Vaszilij Ivancsukkal holtversenyben 14. A kínai Wang Hao vezet 4 ponttal. A nők versenyében csak két fordulóra került sor, a negyedik partik befejezése után ötös holtverseny az élen. Az orosz Alekszandra Kosztenjuk, a kínai Hou Ji-fan és Ju Wenjun, a német Elisabeth Paehtz és az ukrán Katyerina Lahno gyűjtött 3 pontot.

 

 

A férfiak versenyében a kínai Wang Hao két rivális elleni győzelemmel kezdte a napot. Nem csinált csodákat az azeri Sahriyar Mamedygarov ellen, sőt objektíven kicsit rosszabbul is állt a végjátékban, de az azeri sakkozó hibázott. A vesztés nagyon megviselte Mamedgyarovot, kiesett az az előkelő helyezésre pályázók versengéséből. Nagy szerencséje volt az orosz Alekszandr Griscsuknak, az első helyre rangsorolt ukrán Vaszilij Ivancsuk sem tudott magához térni, vesztett még kettőt. Lendületbe jött az azeri Vugar Gasimov és az ukrán Ruszlan Ponomarjov. A vietnami Le Quang Liem ellen a kapkodásban Almási Zoltán gyalogelőnyös vezérvégjátékot érhetett volna el, ehelyett a remit választotta.

A negyedik fordulóban sötéttel a vezérgyalog megnyitásban nagyon könnyen megadta magát az amerikai Gata Kamskynak, és a nyeréssel Kamsky is felzárkózott. Wang Hao magabiztos játékkal győzte le Griscsukot, akinek ismét gyorsan fogyott a gondolkodási ideje.

Az ötödik körben Wang Hao túlerőltette a játékot, Vugar Gasimov higgadtan védekezett, majd a váratlanul kapott eséllyel élni tudott. Eszelős partit játszott a két orosz nagymester, Szergej Karjakin és Alekszandr Griscsuk, mindketten álltak jobban, végül Karjakin hagyta ki a nyerőesélyes folytatást. Almási Zoltán és Francisco Vallejo Pons francia védelmű ütközete is megtépázta az idegeket, a nagymestereknek csak másodperceik maradtak, lépésismétléssel lett remi a csata.

  

A 3. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2736, 2) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733, 2)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752, 1,5) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775, 1,5)  1 - 0

Szergej Karjakin (orosz, 2763, 1) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2705, 1,5) döntetlen

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724, 1) – Vugar Gasimov (azeri, 2757, 1)  0 - 1

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723, 1) – Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712, 1)  1 - 0

Anish Giri (holland, 2714, 0,5) – Gata Kamsky (amerikai, 2732, 0,5) döntetlen

Wang Yue (kínai, 2697, 0,5) – Peter Heine Nielsen (dán, 2693, 0,5) döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2707, 0,5) – Le Quang Liem Le (vietnami, 2714, 0) döntetlen

 

A 4. forduló eredményei:

Alekszandr Griscsuk (2,5) – Wang Hao (3)  0 - 1

Vugar Gasimov (2) – Ruszlan Ponomarjov (2)  döntetlen

Maxime Vachier-Lagrave (2) – Sahriyar Mamedgyarov (2)  döntetlen

Vaszilij Ivancsuk (1,5) – Szergej Karjakin (1,5)  0 - 1

Gata Kamsky (1) – Almási Zoltán (1)  1 – 0

Francisco Vallejo Pons (1) – Anish Giri (1)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (1) – Wang Yue (1)  1 - 0

Peter Heine Nielsen (1) – Le Quang Liem (0,5)  döntetlen

 

Az 5. forduló eredményei:

Wang Hao (4) – Vugar Gasimov (2,5)  0 - 1

Szergej Karjakin (2,5) – Alekszandr Griscsuk (2,5)  döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (2,5) – Maxime Vachier-Lagrave (2,5)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2,5) – Gata Kamsky (2)  0 - 1

Anish Giri (1,5) – Leinier Dominguez Perez (2)  döntetlen

Peter Heine Nielsen (1,5) – Vaszilij Ivancsuk (1,5)  1 - 0

Almási Zoltán (1) – Francisco Vallejo Pons (1,5) döntetlen

Le Quang Liem (1) – Wang Yue (1)  0 – 1

 

A verseny állása:

1.Wang Hao (kínai, 2736) 4 pont

2-3. Vugar Gasimov (azeri, 2757) és Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) 3,5

4-6. Gata Kamsky (amerikai, 2732), Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) és Szergej Karjakin (orosz, 2763) 3

7-10.Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712), Sahriyar Mamedgyarov (azer, 2733), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2710) és Peter Heine Nielsen (dán, 2693) 2,5

11-13. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2705), Wang Yue (kínai, 2697) és Anish Giri (holland, 2714) 2

14-15. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775) és Almási Zoltán (magyar, 2707) 1,5

16. Le Quang Liem (vietnami, 2714) 1

 

A 6. forduló párosítása:

Szergej Karjakin (3) – Wang Hao (4)

Vugar Gasimov (3,5) – Alekszandr Griscsuk (3,5)

Gata Kamsky (3) – Ruszlan Ponomarjov (3,5)

Leinier Dominguez Perez (2,5) – Sahriyar Mamedgyarov (2,5)

Maxime Vachier-Lagrave (2,5) – Peter Heine Nielsen (2,5)

Wang Yue (2) – Francisco Vallejo Pons (2)

Almási Zoltán (1,5) – Anish Giri (2)

Vaszilij Ivancsuk (1,5) – Quang Liem Le (1) 

   

A nők versenyében két fordulóra került sor, a nagymesternők a zárónapon játszanak három partit. A kettős nyeréssel rajtoló orosz exvilágbajnoknő, Alekszandra Kosztenjuk két remivel folytatta szereplését és négyen is beérték őt. Az ukrán Katyerina Lahno zárt jó napot, kettőt nyert. Az ötös élboly teljes ponttal előzi meg az üldözőket.

A 3. forduló eredményei:

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439, 2) – Ju Wenjun (kínai, 2543, 1,5)  döntetlen

Elisabeth Paehtz (német, 2457, 1,5) – Pia Cramling (svéd, 2495, 1,5)  1 - 0

Hou Ji-fan (kínai, 2578, 1,5) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2562, 1)  döntetlen

Katyerina Lahno (ukrán, 2549, 1) – Yelena Dembo (görög, 2468, 1)  1 - 0

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531, 1) – Monika Socko (lengyel, 2479, 1)  0 - 1

Elina Danieljan (örmény, 2497, 1) – Nana Dzagnidze (grúz, 2516, 1)  0 - 1

Almira Szkripcsenko (francia, 2468, 1) – Viktorija Cmilyte (litván, 2503, 0)  1 - 0

Dronavalli Harika (indiai, 2513, 0) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506, 0)  1 - 0

 

A 4. forduló eredményei:

Elisabeth Paehtz (2,5) – Alekszandra Kosztenjuk (2,5)  döntetlen

Nana Dzagnidze (2) – Hou Ji-fan (2)  0 - 1

Monika Socko (2) – Katyerina Lahno (2)  0 - 1

Ju Wenjun (2) – Almira Szkripcsenko (2)  1 - 0

Anna Muzicsuk (1,5) – Pia Cramling (1,5)  döntetlen

Elina Danieljan (1) – Antoaneta Sztefanova (1)  döntetlen

Yelena Dembo (1) – Dronavalli Harika (1)  döntetlen

Anna Zatonskih (0) – Viktorija Cmilyte (0)  döntetlen

 

A verseny állása:

1-5. Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439), Elisabeth Paehtz (német, 2457), Ju Wenjun (kínai, 2543), Hou Ji-fan (kínai, 2578) és Katyerina Lahno (ukrán, 2549) 3 pont

6-10. Nana Dzagnidze (grúz, 2516), Monika Socko (lengyel, 2479), Almira Szkripcsenko (francia, 2468), Anna Muzicsuk (szlovén, 2562) és Pia Cramling (svéd, 2495) 2

11-14. Elina Danieljan (örmény, 2497), Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531), Yelena Dembo (görög, 2468) és Dronavalli Harika (indiai, 2513) 1,5

15-16. Viktorija Cmilyte (litván, 2503) és Anna Zatonskih (amerikai, 2506) 0,5

 

Az 5. forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk (3) – Katyerina Lahno (3)

Hou Ji-fan (3) – Ju Wenjun (3)

Nana Dzagnidze (2) – Elisabeth Paehtz (3)

Almira Szkripcsenko (2) – Anna Muzicsuk (2)

Pia Cramling (2) – Monika Socko (2)

Dronavalli Harika (1,5) – Elina Danieljan (1,5)

Antoaneta Sztefanova (1,5) – Anna Zatonskih (0,5)

Viktorija Cmilyte (0,5) – Yelena Dembo (1,5)

 

Almási,Z (2707) - Le,Quang Liem (2714)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.c4 Hf6 2.Hf3 c6 3.d4 d5 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Fg4 6.Hc3 Hbd7 7.e4 Fxf3 8.gxf3 e5 9.Fe3 exd4 10.Fxd4 Fd6 11.0-0-0 Vc7 12.Bg1 0-0 13.Fh3 He5 14.Ve2 Hh5 15.Fe3 Hg6 16.Ff5 Bad8 17.h4 Hhf4 18.Vc2 Fe5 19.Fxg6 hxg6 20.He2 Hxe2+ 21.Vxe2 c5 22.Vc4 Vb6 23.Vc2 Vf6 24.Ve2 Vxh4 25.Kb1 Ve7 26.f4 Fd4 27.Fxd4 Bxd4 28.Bxd4 cxd4 29.f3 Vh4 30.Vd2 Bd8 31.a3 b6 32.Ka2 a5 33.Bg5 Bd6 34.Bd5 Bxd5 35.exd5 Vf6 36.Kb3 g5 37.fxg5 Vxf3+ 38.Kc4 Ve4 39.Vxd4 Vxd4+ 40.Kxd4 Kf8

 

 

41.d6

Gyalogelőnyös vezérvégjátékhoz vezetett a 41.Kc4 Ke7 42.Kb5 Kd6 (42...f5 43.gxf6+ gxf6 44.Kc6 Kd8 45.Kd6 f5 46.Ke5) 43.Kxb6 Kxd5 44.a4 f5 45.gxf6 gxf6 46.Kxa5 f5 47.Kb6 f4 48.a5 f3 49.a6 f2 50.a7 f1V 51.a8V+ Kd4 52.Va4+ folytatás.

41...Ke8 42.Kd5 Kd7 43.a4 f5 44.gxf6 gxf6 45.b3 f5 46.Ke5 és döntetlen

Griscsuk,A (2752) - Ivancsuk,V (2775)
Skandináv védelem [B01]

1.e4 d5 2.exd5 Vxd5 3.Hc3 Vd6 4.d4 Hf6 5.Hf3 c6 6.Fc4 Fg4 7.Fe3 Hbd7 8.h3 Fh5 9.g4 Fg6 10.Hh4 e6 11.Hxg6 hxg6 12.Vf3 Hd5 13.Fd2 Hb4 14.0-0-0 Vxd4 15.Ve2 Ve5 16.He4 Hc5 17.f3 Hd5 18.Kb1 Bd8 19.Bhe1 Hxe4 20.fxe4 Hb6 21.Fc3 Bxd1+ 22.Bxd1 Vc7 23.Fb3 Bxh3 24.Vd2 Hd7 25.a3 Fe7 26.Fxg7 Hc5 27.e5 Vd8 28.Ve2 Vb6 29.Vd2 Vd8 30.Ve2 Vb6 31.Ff6 Hxb3 32.cxb3 Vxb3?

Az ukrán nagymester döntő előnyéhez vezetett volna a 32...Fxf6 33.exf6 Vxb3 34.Vd2 Vd5 folytatás.

33.Fxe7 Kxe7 34.Vd2

 

 

34...Vd5?

Az előző hiba után Ivancsuk elnézte a vezérét. A sötét király nem kapott volna mattot a 34...Kf8 35.Vd8+ Kg7 36.Vf6+ Kh6 37.Vh8+ Kg5 38.Vf6+ Kxg4 39.Bd4+ Kh5 40.Vh8+ Kg5 41.Vd8+ Kh6 42.Vf8+ Kh7 43.Vxf7+ Kh6 változatban.

35.Vg5+ Ke8 36.Bxd5 cxd5 37.Vf4 és sötét feladta

Griscsuk,A (2752) - Wang,Hao (2736)
Szicíliai védelem [B63]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 d6 6.Fg5 e6 7.Vd2 Fe7 8.0-0-0 Hxd4 9.Vxd4 0-0 10.f3 a6 11.h4 b5 12.Kb1 Fb7 13.Vd2 Bc8 14.He2 Be8 15.Hd4 Hd7 16.Fd3 d5 17.Bhe1 dxe4 18.Fxe4 Fxe4 19.Bxe4 Hf6 20.Bee1 Vc7 21.Ve2 h6 22.Fc1 Vg3 23.Ve5 Vxe5 24.Bxe5 Bed8 25.Bee1 Bc4 26.Fe3 b4 27.b3 Bcc8 28.He2 Hd5 29.Ff2 Bc7 30.g3 Bdc8 31.Bd2 a5 32.Fd4 a4 33.f4 h5?!

 

34.Bf1

Griscsuk kihagyta a kiegyenlítést nyújtó a 34.f5 axb3 (34...exf5 35.Fxg7 He3 36.Hd4) 35.cxb3 Hc3+ 36.Hxc3 bxc3 37.Bc2 exf5 38.Fe5 lehetőséget.

34...g6 35.Bf3 Kf8 36.Bfd3 Ke8 37.Kb2 Hc3 38.Fe5 Bc6 39.bxa4?

 

39...He4 40.Hd4 Hxd2 41.Bxd2 Ba6 42.Hb5 Bxa4 43.Hc7+ Kf8 44.Bd7 Ba5 45.Fd4 Bd8 46.Bxd8+ Fxd8 47.Fb6 Fxc7 és világos feladta

Karjakin,S (2763) - Griscsuk,A (2752)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.0-0 c5 7.c4 Hbc6 8.dxc5 d4 9.Vb3

A báznai szuperversenyen Szergej Karjakin a 9.Fd3 Fxd3 10.Vxd3 Hg6 11.Ve4 Fxc5 12.a3 változatot választotta Magnus Carlsen ellen, remi lett a játszma.

9...Hg6 10.Vxb7 Bc8

 Már a nyitásban jelentős időhátrányba került Alekszandr Griscsuk. 10...Vc8 11.Vxc8+ Bxc8 12.a3 a5 13.Fd1 Fxc5 volt a jó.

11.Fd1 Bc7 12.Va6 Vc8 13.Va4 Fxc5 14.b4? Fxb4 15.Hxd4 0-0 16.Hxf5 exf5 17.Ff3 Fc5

Griscsuk került előnybe, de csak 4 perce maradt.

18.Fxc6 Bxc6 19.Fa3 Hxe5 20.Fxc5 Bxc5 21.Hd2 Vc7 22.Bac1 g6 23.Bc3 Bd8 24.Vc2 Vd6 25.Hb3 Hg4 26.g3 Bc7 27.c5 Vd5 28.Ve2 Hf6 29.Bcc1 Be8 30.Vd1 Vc6 31.Hd4 Va6 32.Vb3 He4 33.c6 Hd2

 

34.Vb5 Vxa2 35.Bfe1 Bd8 36.Ve5 Bcc8 37.c7

 

37...Bxd4!

A nagy kapkodásban is meglátta sötét a taktikai lehetőséget.

38.Ve8+ Kg7 39.Vxc8 Hf3+ 40.Kf1 Hxh2+ 41.Kg2 Hg4 42.Bf1 Bd2 43.Vf8+ Kxf8 44.c8V+ Kg7 45.Vc3+ Kh6 46.Vc5 Kg7

Jobb volt a 46...a5 47.Ba1 Ve6 48.Kg1 Ve4 folytatás.

47.Ba1 Vb3 48.Kg1 Ve6? 49.Vc3+ He5

 

50.Bfe1?

Csak remi. 50.Bae1 Bd5 51.f4 Vc6 (51...Vb6+ 52.Bf2 Bb5 53.Bxe5 Bb3 54.Vc5 Bxg3+ 55.Bg2) 52.Va1 Vb6+ 53.Bf2 Bb5 54.fxe5 nyerőeséllyel jöhetett volna.

50...Bd5 51.f4 Vb6+ 52.Kh1 Vb7 53.Kg1 Vb6+ 54.Kh1 Vb7 55.Kg1 Vb6+ és döntetlen

Wang,Hao (2736) - Gasimov,V (2757)
Angol megnyitás [A30]

1.d4 Hf6 2.Hf3 e6 3.c4 c5 4.g3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 cxd4 7.Vxd4 d6 8.Hc3 Fe7 9.Bd1 a6 10.Fg5 Hbd7 11.Bac1 0-0 12.Vd2 Bc8 13.b3 Bc7 14.Ff4 He8 15.e4 Va8 16.Ve2 h6 17.h4 Bc8 18.g4 Hc5 19.Be1 Hf6 20.Hd4 Hh7 21.Fg3 Bfe8 22.f4 Ff8 23.g5 e5 24.fxe5 hxg5 25.hxg5 dxe5 26.Hf3 He6

 

27.g6 fxg6 28.Hxe5 Vb8 29.Vg4 Fd6 30.Hd7 Vc7 31.Fxd6 Vxd6 32.Bcd1 Ve7 33.Vg3 b5 34.He5

Az éllovasnak jóval kevesebb ideje volt, kiengedte előnyét. 34.Hb6 Bcd8 35.Hcd5 Va3 36.Vxg6 Fxd5 37.Hxd5 bxc4 38.bxc4 Vc5+ 39.Kh2 Vxc4 40.Be3 volt a helyes folytatás.

34...Hef8 35.Hg4 bxc4 36.bxc4 Bxc4 37.Hd5 Vc5+ 38.Kh1 Kh8 39.He5 Fxd5 40.exd5 Bc3 41.Vf4 Hf6 42.d6 Kg8

 

43.Fd5+?

Vesztőlépés. 43.d7 Bd8 44.Vd4 volt a jó.

43...Hxd5 44.Vf7+ Kh7 45.Bxd5 Vb4! 46.Vf2 Bh3+ 47.Kg1 Bxe5! 48.Bdxe5 Vg4+ 49.Vg2 Bg3 50.Vxg3 Vxg3+ 51.Kh1 Hd7 52.Be6 Hc5 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperverseny hatodik fordulójában négy döntetlen született. A rangadó, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik csatája fonalas lebonyolítással lett remi. Az amerikai Hikaru Nakamura megőrizte vezető pozícióját, de eggyel több partit játszott, mint a címvédő norvég Magnus Carlsen, a tavalyi tornához hasonlóan remek formában sakkozó angol Luke McShane és Vlagyimir Kramnyik.

Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik összecsapásai már örökrangadónak számítanak.  Első partijukat az 1989-es moszkvai GMA versenyen vívták, a 2008-as Amber-versenyen került sor jubileumi, 125. játszmájukra, s azóta még huszonkilencszer találkoztak. A bonni világbajnoki döntőt Anand 6,5-4,5-re megnyerte, sötéttel két nagyon fontos játszmát nyert. A 154 parti mérlege a regnáló világbajnoknak kedvez, 25-16-ra vezet 113 döntetlen mellett. Klasszikus időkontrollal hatvannyolcszor csatáztak, ötvenkétszer megosztoztak a ponton és 8-8-ra állnak! Az eldőlt partik során találunk két maratoni hosszúságú csatát is. Az 1996-os amszterdami Euwe-emlékversenyen Vishy 106 lépésben nyert, Vlad alig két hónap múlva Dos Hermanasban 101 lépésben vágott vissza. Utolsó játszmájukat a moszkvai Tal-emlékversenyen játszották, megosztoztak a ponton. Kramnyik is segítette Anandot tavaly a bolgár Veszelin Topalovval játszott szófiai világbajnoki döntő során. 

Anand ezúttal a vezércsel 5.Ff4-es változatára szavazott és a 13. lépésig a moszkvai Tal-emlékversenyen játszott Gelfand-Kramnyik parti nyomán haladt az ütközetük. A világbajnok más tervet választott, de előnybe nem tudott kerülni. Az orosz exvilágbajnok a változat minden csínját-bínját jól ismerte, a fonalas lebonyolítás elméleti döntetlen végjátékhoz vezetett.

Elmaradt az igazi csata az angol Luke McShane és az éllovas amerikai Hikaru Nakamura partijában is. Villámgyorsan húztak, láthatóan mindketten alaposan felkészültek a varira, a sorozatos cserék teljes kiegyenlítést eredményeztek.

Az angol Michael Adams hármas vesztőszéria után a biztonságot tűzte zászlajára, az örmény Levon Aronjan sem volt harcos kedvében. Az angol derbi, a generációs küzdelem, David Howell és Nigel Short partija fejeződött be utoljára, a pontosztozkodás nem okozott meglepetést.

 

A 6. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2734) – Levon Aronjan (örmény, 2802) döntetlen (Spanyol megnyitás, 34)

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) döntetlen (Vezércsel, 39)

David Howell (angol, 2633) – Nigel Short (angol, 2698)  döntetlen (Francia védelem, 36)

Luke McShane (angol, 2671) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Magnus Carlsen volt szabadnapos és a nap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 11 pont

2-4.Magnus Carlsen, Luke McShane és Vlagyimir Kramnyik 9(sz)

5-6. Viswanathan Anand és Levon Aronjan 6(sz)

7. Nigel Short 4(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 3

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1.Hikaru Nakamura 4

2-4. Magnus Carlsen, Vlagyimir Kramnyik és Luke McShane 3,5(sz)

5-6. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 2,5(sz)

7. Nigel Short 1,5(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 1,5

 

London   Chess Classic 2011

kat. XX   (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Hikaru Nakamura

g

USA

2758

*

0

½

½

1

1

.

.

1

11

2877

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2826

1

*

½

½

.

½

.

.

1

9

2879

3.

Luke McShane

g

ENG

2758

½

½

*

.

.

½

.

1

1

9

2897

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2800

½

½

.

*

½

.

1

1

.

9

2912

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2802

0

.

.

½

*

.

1

½

½

6

2725

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2698

0

½

½

.

.

*

1

½

.

6

2738

7.

Nigel Short

g

ENG

2811

.

.

.

0

0

0

*

1

½

4

2609

8.

Michael Adams

g

ENG

2734

.

.

0

0

½

½

0

*

½

3

2545

9.

David Howell

g

ENG

2633

0

0

0

.

½

½

.

½

*

3

2559

 

A 7. forduló párosítása:

Nigel Short – Luke McShane

Vlagyimir Kramnyik – David Howell

Levon Aronjan – Viswanathan Anand

Magnus Carlsen – Michael Adams

Hikaru Nakamura lesz szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

Anand,V (2811) - Kramnyik,V (2800)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.Fe2 dxc4 8.0-0 c5 9.dxc5 Hxc5 10.Fxc4 Vxd1 11.Bfxd1 b6 12.Hd4 Fb7 13.f3

A Tal-emlékversenyeen az izraeli Borisz Gelfand a 13.Bac1 a6 14.b4 Hce4 15.Hxe4 Fxe4 16.a3 Bfc8 17.f3 Fb7 18.e4 a5 19.Hxe6 axb4 20.axb4 b5 21.Hc7 bxc4 22.Hxa8 változatban kisebb előnybe került, a parti remi lett.

13...Bfc8 14.Bac1 a6 15.a3 Hh5 16.Fe5 Hf6 17.Fg3 Kf8 18.e4 Ke8 19.Ff1 g6 20.Ff2 e5 21.Hc2 Hb3 22.Bb1 b5 23.He3 Bd8 24.a4

Fonalas lebonyolítás következett.

 

 

24...Hd2 25.axb5 Hxb1 26.Bxb1 Fc5 27.Hc4 Fxf2+ 28.Kxf2 axb5 29.Hxb5 Kf8 30.Hxe5

 

30...Fxe4 31.fxe4 Hxe4+ 32.Kg1 Hd2 33.Bc1 Ba2 34.Ha3 Bxb2 35.Hac4 Hxc4 36.Hxc4 Bc8 37.Ba1 Bc2 38.He5 Bc1 39.Bxc1 Bxc1 és döntetlen

McShane,L (2671) - Nakamura,H (2758)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.exd5 exd5 5.d4 Hf6 6.Fg2 Fe7 7.0-0 0-0 8.dxc5 Fxc5 9.Fg5 Fe6 10.Hc3 Hc6 11.Bb1 d4 12.Fxf6 Vxf6 13.He4 Ve7 14.Hxc5 Vxc5 15.b4

Az állást mindketten gondosan elemezhették, mert villámgyorsan húztak.

15...Vb5 16.a4

Világos gyalogot nyerhetett volna a 16.Hxd4 Hxd4 17.Vxd4 Bfd8 18.Vh4 Bac8 19.Bfd1 Be8 20.a3 változatban, de sötétnek elegendő ellenjátéka van.

16...Vxa4 17.b5 He7 18.Hxd4 Bfd8 19.c3 Vxd1 20.Bfxd1 Fd5 21.Ff1 a5 22.bxa6 bxa6 23.Be1 Kf8 24.c4 Hc6 25.Hb3 Fe6 26.Fg2 Bac8 27.Hc5 Ff5 28.Hb7 Fxb1 29.Hxd8 Hxd8 30.Bxb1 Bxc4 31.Ba1 és döntetlen

Adams,M (2734) - Aronjan,L (2802)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.Be1 Hd6 6.Hxe5 Fe7 7.Ff1 Hxe5 8.Bxe5 0-0 9.d4 Ff6 10.Be1 Be8 11.Bxe8+ Hxe8 12.c3 d5 13.Ff4 Fg5 14.Vf3 Fxf4 15.Vxf4 Vd6 16.Vxd6 Hxd6 17.Hd2 a5 18.a4 Ff5 19.f3 f6 20.Kf2 Kf7 21.h4 h5 22.Fe2 Fg6 23.Hf1 Hf5 24.He3 c6 25.g3 Hxe3 26.Kxe3 Ff5 27.Kd2 Ke7 28.Fd3 Fxd3 29.Kxd3 Kd6 30.Ke3 Be8+ 31.Kd3 Ba8 32.Ke3 Be8+ 33.Kd3 Ba8 34.Ke3 és döntetlen

Howell,D (2633) - Short,N (2698)
Francia védelem [C09]

1.e4 c5 2.c3 e6 3.d4 d5 4.exd5 exd5 5.Hf3 Hc6 6.Fb5 Fd6 7.dxc5 Fxc5 8.0-0 Hge7 9.Hbd2 0-0 10.Hb3 Fb6 11.Be1 Fg4 12.Fe3 Be8 13.h3 Fh5 14.Fxb6 Vxb6 15.Fxc6

Világossal korábban inkább a csere elkerülésére szavaztak.

15...Fxf3 16.Vxf3 bxc6 17.Be2 Hg6 18.Bae1 Bxe2 19.Bxe2 Bd8 20.Hd4 c5 21.Hf5 d4 22.Ve4 h6 23.cxd4 cxd4 24.Bd2 Va5 25.Bxd4 Bxd4 26.Hxd4 Vxa2 27.b3 Hf8 28.g3 g6 29.Kg2 a5 30.Vc6 Vd2 31.Va4 Vd3 32.Hf3 Vd5 33.b4 axb4 34.Vxb4 He6 35.Vd2 Vxd2 36.Hxd2 Kg7 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Izgalmas partik, kihagyott esélyek a pekingi rapidtorna első játéknapján

Címkék: SportAccord Peking

Pekingben két fordulót játszottak le a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékának rapidversenyén. A hétfordulós svájci rendszerű viadalt Almási Zoltán vereséggel kezdte, a kínai Wang Hao ellen túlértékelte esélyeit, majd remizett a dán Peter Heine Nielsennel. A kínai nagymester és az azeri Sahriyar Mamedgyarov kezdte kettős győzelemmel a versenyt. A nők viadalán az orosz exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk rajtolt két nyeréssel. A szombati játéknapon a férfiak három, a nők két fordulóval folytatják a versengést, magyar idő szerint reggel 7 órakor játsszák a harmadik kört.

Érdekes csatákkal, fordulatos partikkal kezdődött meg a hétfordulós rapidtorna. A 20-20 perces játékidővel és a 10-10 másodperces lépésenkénti extraidővel folyó küzdelmekre jellemzően a játszmák kapkodással  érnek véget, és váratlan eredmények is születtek. Az első körben Almási Zoltán túlerőltette állását, a kínai Wang Hao hibátlanul használta ki a felkínált esélyt. Sötéttel nagymesterünk nem tudott mit kezdeni a lelkesen cserégető dán Peter Heine Nielsen ellen.

A legfiatalabb és a legidősebb, a 17 esztendős holland Anish Giri és a 42 éves ukrán Vaszilij Ivancsuk szicíliai védelmű ütközetében Ivancsuk nyerőesélyt rontott el, majd nem kegyelmezett a kubai Leinier Dominguez Pereznek. A második forduló egyik legizgalmasabb partiját az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Szergej Karjakin vívta, Mamedgyarov többször is azonnali nyerést hagyott ki, majd Karjakin kihagyta az örökös sakkhoz vezető folytatást. Az orosz rapidbajnok Alekszandr Griscsuk jobban bírta a kapkodást, mint az amerikai Gata Kamsky.

 

Az első forduló eredményei:

Anish Giri (holland, 2714) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775)  döntetlen

Szergej Karjakin (orosz, 2763) – Liem Quang Le (vietnami, 2714)  1 - 0

Leinier Dominguez Leinier (kubai, 2712) – Vugar Gasimov (azeri, 2757)  1 - 0

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2705)  döntetlen

Almási Zoltán (magyar, 2707) – Wang Hao (kínai, 2736)  0 - 1

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724)  1 - 0

Wang Yue (kínai, 2697) – Gata Kamsky (amerikai, 2732)  döntetlen

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) – Peter Heine Nielsen (dán, 2693)  1 – 0

 

A 2. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (1) – Szergej Karjakin (1)  1 - 0

Wang Hao (1) – Ruszlan Ponomarjov (1)  1 - 0

Vaszilij Ivancsuk (0,5) – Leinier Dominguez Perez (1)  1 - 0

Gata Kamsky (0,5) – Alekszandr Griscsuk (0,5)  0 - 1

Maxime Vachier-Lagrave (0,5) – Anish Giri (0,5)  1 - 0

Vugar Gasimov (0) – Wang Yue (0,5)  1 - 0

Quang Liem Le (0) – Francisco Vallejo Pons (0)  0 - 1

Peter Heine Nielsen (0) – Almási Zoltán (0)  döntetlen

 

A verseny állása:

1-2. Wang Hao és Sahriyar Mamedgyarov 2 pont

3-5. Maxime Vachier-Lagrave, Alekszandr Griscsuk és Vaszilij Ivancsuk 1,5

6-10. Francisco Vallejo Pons, Leinier Dominguez Perez, Szergej Karjakin, Ruszlan Ponomarjov, Vugar Gasimov 1

11-15. Anish Giri, Wang Yue, Gata Kamsky, Almási Zoltán és Peter Heine Nielsen 0,5

16. Quang Liem Le 0

 

A 3. forduló párosítása:

Wang Hao (2) – Sahriyar Mamedgyarov (2)

Alekszandr Griscsuk (1,5) – Vaszilij Ivancsuk (1,5)

Szergej Karjakin (1) – Maxime Vachier-Lagrave (1,5)

Francisco Vallejo Pons (1) – Vugar Gasimov (1)

Ruszlan Ponomarjov (1) – Leinier Dominguez Perez (1)

Anish Giri (0,5) – Gata Kamsky (0,5)

Wang Yue (0,5) – Peter Heine Nielsen (0,5)

Almási Zoltán (0,5) – Quang Liem Le (0)

 

A nők versenyét az orosz Alekszandra Kosztenjuk kezdte kettős nyeréssel. Agresszív támadó stílusa eddig remekül érvényesült. A torna doyenje, a kétszeres Európa-bajnoknő svéd Pia Cramling kicsit kedvezőbb állást remizett el a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen.

 

Az első forduló eredményei:

Hou Ji-fan (kínai, 2578) – Viktorija Cmilyte (litván, 2503)  1 - 0

Elina Danieljan (örmény, 2497) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2562)  döntetlen

Katyerina Lahno (ukrán, 2549) – Pia Cramling (svéd, 2495)  0 - 1

Monika Socko (lengyel, 2479) – Ju Wenjun (kínai, 2543)  0 - 1

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) – Yelena Dembo (görög, 2468)  döntetlen

Almira Szkripcsenko (francia, 2468) – Nana Dzagnidze (grúz, 2516)  0 - 1

Dronavalli Harika (indiai, 2513) – Elisabeth Paehtz (német, 2457) 0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506)  1 – 0

 

A 2. forduló eredményei:

Pia Cramling (1) – Hou Ji-fan (1)  döntetlen

Ju Wenjun (1 ) – Elisabeth Paehtz (1)  döntetlen

Nana Dzagnidze (1) – Alekszandra Kosztenjuk (1)  0 - 1

Anna Muzicsuk (0,5) – Antoaneta Sztefanova (0,5)  döntetlen

Yelena Dembo (0,5) – Elina Danieljan (0,5)   döntetlen

Viktorija Cmilyte (0) – Katyerina Lahno (0)  0 - 1

Monika Socko (0) – Dronavalli Harika (0)  1 - 0

Anna Zatonskih (0) – Almira Szkripcsenko (0)  0 – 1

 

Az első játéknap után az állás:

1.Alekszandra Kosztenjuk 2 pont

2-5. Elisabeth Paehtz,  Pia Cramling, Hou Ji-fan és Ju Wenjun 1,5

6-13. Almira Szkripcsenko, Katyerina Lahno,  Nana Dzagnidze,  Monika Socko,  Anna Muzicsuk,  Yelena Dembo, Elina Danieljan és Antoaneta Sztefanova 1

14-16. Viktorija Cmilyte, Dronavalli Harika és Anna Zatonskih 0

 

A 3. forduló párosítása:

Alekszandra Kosztenjuk (2) – Ju Wenjun (1,5)

Elisabeth Paehtz (1,5) – Pia Cramling (1,5)

Hoi Ji-fan (1,5) – Anna Muzicsuk (1)

Katyerina Lahno (1) – Yelena Dembo (1)

Antoaneta Sztefanova (1) – Monika Socko (1)

Elina Danilejan (1) – Nana Dzahnidze (1)

Almira Szkripcsenko (1) – Viktorija Cmilyte (0)

Dronavalli Harika (0) – Anna Zatonskih (0)

 

Almási,Z (2707) - Wang,Hao (2736)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hb6 6.Hf3 Hc6 7.0-0 Fe7 8.Bb1 g5 9.d3 g4 10.Hd2 Hd4 11.e3 He6 12.Hc4 Hxc4 13.dxc4 Vxd1 14.Bxd1 0-0 15.b4 Hg5 16.Hd5 Fd8 17.e4 c6 18.He3 Fe6 19.Hf5 Ff6 20.Hd6 b6 21.a4 Bfd8 22.Fe3 Hf3+ 23.Fxf3 gxf3 24.c5 Fe7 25.Hf5 Fxf5 26.exf5 bxc5 27.bxc5 Bab8 28.h3

Jobb folytatás volt 28.Bxb8 Bxb8 29.h4 Bd8 30.Bxd8+ Fxd8 31.Kh2 e4 32.Kh3 f6 33.Kg4 Fc7 34.Kh5 Kg7 35.g4 de sötét állása tartható.

28...Bxb1 29.Bxb1 Bd5 30.Fh6 f6 31.Bb7?

Remi lett volna a 31.Bb8+ Kf7 32.Bb7 Ke8 33.Bb8+ Kd7 34.Bb7+ Kd8 35.Fe3 Fxc5 36.Fxc5 Bxc5 37.g4 Bc2 38.Bxa7 e4 39.g5 fxg5 40.f6 Ke8 41.Bxh7 Kf8 42.Be7 Bc4 43.a5 Ba4 44.Kh2 Bxa5 45.Kg3 Ba4 folytatás.

 

 

31...Fxc5 32.Bg7+ Kf8 33.g4

A királyállás gyengesége miatt nem ment 33.Bxa7+ Ke8 34.Bxh7 Bd1+ 35.Kh2 Fxf2 és a sötét király eltáncol a sakkok elől.

33...Ke8 34.g5 e4 35.Bg8+ Kd7 36.Bg7+ Kc8 37.Bg8+ Kb7 38.Bg7+ Ka6 39.gxf6 Bd1+ 40.Kh2 Fd6+ 41.Bg3 Bd5 42.f7 Bxf5 43.f8V Fxf8 44.Fxf8 Bxf8 45.Kg1 Bd8 és világos feladta

Giri,A (2714) - Ivancsuk,V (2775)
Szicíliai védelem [B96]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fg5 e6 7.f4 Vc7 8.Fxf6 gxf6 9.Vd3 b5 10.f5 b4 11.Hd1 e5 12.Hb3 Fh6 13.a3 Hc6 14.c3 bxc3 15.Hxc3 He7 16.Bb1?! Bb8 17.Ha1?

 

17...d5! 18.Hxd5 Hxd5 19.Vxd5 Bxb2

Figyelmet érdemelt a 19...Fb7 20.Vd1 Fxe4 21.Fd3 Vb7 22.Va4+ Fc6 23.Vxa6 Vxa6 24.Fxa6 Fxg2 változat is.

20.Bxb2 Vc1+ 21.Ke2 Vxb2+ 22.Kf3 Fb7 23.Vc5

 

23...Bg8?

Kiengedte az előnyt. Nyert a vezérmanőver: 23...Vd2! 24.g3 Vd7! 25.Fg2 Vd3+ 26.Kf2 Vd2+ 27.Kf1 a5! 28.Vb5+ Kf8 29.Vxb7 Vd3+ 30.Kf2 Fe3+ és matt a vége.

24.Vb4 Vxb4 25.axb4 Fd2 26.Hc2 Ke7 27.Fd3 Fc3 28.Bb1 Bd8 29.Ke2 Bd6 30.Bb3 Fd4 31.Ba3 h5 32.g3 Fg1 33.h4 Fb6 34.Bc3 Bc6 35.Bxc6 Fxc6 36.He3 Fxe3 37.Kxe3 Fb5 38.Fe2 Fxe2 39.Kxe2 Ke8 40.Kf3 Kf8 41.Kf2 Ke8 42.Ke3 Ke7 43.Kd3 Kd7 44.Kd2 Kd6 45.Ke3 Ke7 46.Ke2 Ke8 47.Kd2 Kd8 48.Kc3 Kc7 49.Kd3 Kd7 50.Kd2 Kd8 51.Kc2 Kc7 52.Kc3 Kc6 53.Kd2 Kd7 54.Ke3 és döntetlen

Mamedgyarov,S (2733) - Karjakin,S (2763)
Elfogadott vezércsel [D23]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Vc2 dxc4 5.Vxc4 Ff5 6.g3 e6 7.Fg2 Hbd7 8.0-0 Fe7 9.e3 0-0 10.Bd1 Vc7 11.Hc3 Hd5 12.He1 Hxc3 13.bxc3 e5 14.e4 Fg4 15.Ff3 Hb6 16.Ve2 Fe6 17.Hd3 Hc4 18.Hb2 Hxb2 19.Vxb2 Fc4 20.Fe3 Bfe8 21.a4 Fd6 22.a5 h6 23.Ba4 Fb5 24.Baa1 Fc4 25.Kg2 Be7 26.Bd2 Bae8 27.dxe5 Bxe5 28.Bad1 Bb5 29.Vc1 Fe5 30.a6 bxa6 31.Bd7 Vb8 32.Fxa7 Vc8 33.Fg4 Bb7 34.Ve3 Fe6 35.Fxe6 fxe6 36.Bxb7 Vxb7 37.Fc5 a5 38.Vd3 a4 39.Ba1 Ba8 40.Vc4 Kf7 41.Ve2

 

41...Vb5? 42.Vh5+ Kf6 43.Bd1

 Még pontosabb volt a 43.f4 Vxc5 44.Bb1 Va7 45.fxe5+ Ke7 46.Vg6 Bf8 47.Vxg7+ Bf7 48.Vxh6 a3 49.Bd1 Vc7 50.Bd6 folytatás.

43...Vxc5 44.Bd7 Bf8 45.f4 a3? 46.fxe5+

Mamedgyarov válogathatott a nyerések között. 46.f5 Fxg3 47.Vg6+ Ke5 48.Vxe6+ Kf4 49.hxg3+ is elég meggyőző volt.

46...Vxe5 47.Vf3+ Kg6 48.Vxf8 a2 49.Bd1

A kapkodás ára. 49.Vf7+ Kh7 50.Ba7 sima volt.

49...Vxc3 50.Vf1 c5 51.Kh3 c4 52.Ba1

Kimaradt a 52.Bd6 Ve5 53.Ba6 Vxe4 54.Bxa2 nyerés.

52...Vb2 53.e5 Kh7 54.Bc1

 

54...Vxe5 55.Vd1 Vf5+ 56.Kg2 Ve4+ 57.Vf3 Ve5 58.Vf1 Ve4+ 59.Kh3 Ve5 60.Vd1 Vf5+ 61.Kg2 Ve4+ 62.Kg1 Ve3+ 63.Kf1 Ve4 64.Kf2 Vf5+ 65.Ke3 Ve5+ 66.Kd2 Va5+ 67.Kc2 Va3 68.Vd4 Vb3+ 69.Kd2 Vb1 70.Vc3?

 

70...Kh8?

Remi volt 70...a1V! 71.Vxa1 Vd3+ 72.Ke1 Ve3+ 73.Kf1 Vf3+ 74.Kg1 Ve3+ örökös sakk!

71.Be1 e5 72.h4 Kh7 73.Vc2+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Almási Zoltán a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékán

Címkék: SportAccord

Pekingben december 9. és 16. között rendezik meg a SportAccord Szellemi Sportok Világjátékát. A sakk mellett többek között a bridzs, a go, a kínai sakk is szerepel a műsoron. Olimpiai bajnokok, világbajnokok, világbajnok-jelöltek, szupernagymesterek játszanak a 16-16 meghívott férfi és női sakkozó vetélkedésében. A magyar színeket Almási Zoltán képviseli. Hétfordulós a svájci rendszerű rapidtorna, 15 fordulós a villámverseny és hét fordulót játszanak „vakon”. A teljes díjalap 320 ezer dollár. A  honlapon, a http://sportaccord2011.fide.com –on élőben is követhetőek a játszmák.

 

 

Pekingben három évvel ezelőtt rendezték meg az I. Szellemi Világjátékokat. Szép magyar siker született a villámsakk csapatversenyén, hazánk válogatottja a döntőben éppen a házigazdák együttesét győzte le. Almási Zoltán vezetésével remekelt csapatunk, nyolcszoros bajnokunk meghívottként most rangos mezőnyben szerepel. A világranglista első négy helyezettje, Magnus Carlsen, Viswanathan Anand, Levon Aronjan és Vlagyimir Kramnyik a londoni szuperversenyen játszik, de nélkülük is fantasztikus a résztvevők névsora. A rangidős, az ukránok kétszeres olimpiai bajnoka, Vaszilij Ivancsuk az első számú kiemelt, akit az orosz Szergej Karjakin követ Élő-pontszámban. Az orosz Alekszandr Griscsuk pár napja nyerte meg az orosz rapidbajnokságot. Ők hárman  a legesélyesebbek a végső győzelemre, de akár meglepetés is születhet a hétfordulós rapid, a 15 körös villámversenyen, nem beszélve a „vakon” sakkozásról.

 

A férfi verseny résztvevői:

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775)

Szergej Karjakin (orosz, 2763)

Vugar Gasimov (azeri, 2757)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752)

Wang Hao (kínai, 2736)

Sahriyar Mamedgyarov (2733)

Gata Kamsky (amerikaI, 2732)

Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723)

Liem Quang Liem (vietnami, 2714)

Anish Giri (holland, 2714)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2712)

Almási Zoltán (magyar, 2707)

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2705)

Wang Yue (kínai, 2697)

Peter Heine Nielsen (dán, 2693)

 

Az első forduló párosítása:

Anish Giri (holland, 2714) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2775)

Szergej Karjakin (orosz, 2763) – Liem Quang Le (vietnami, 2714)

Leinier Dominguez Leinier (kubai, 2712) – Vugar Gasimov (azeri, 2757)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2752) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2705)

Almási Zoltán (magyar, 2707) – Wang Hao (kínai, 2736)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2733) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2724)

Wang Yue (kínai, 2697) – Gata Kamsky (amerikai, 2732)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2723) – Peter Heine Nielsen (dán, 2693)

 

A női világbajnoki döntőn fölényes győzelmet arató kínai címvédő, Hou Ji-fan részvétele fémjelzi a női versenyt. Olimpiai bajnoknők, exvilágbajnoknők, kontinensbajnokok is játszanak, de a december 18-án kezdődő csapat-világbajnokság miatt kissé foghíjas a mezőny.

 

A női verseny résztvevői:

Hou Ji-fan (kínai, 2578)

Anna Muzicsuk (szlovén, 2562)

Katyerina Lahno (ukrán, 2549)

Ju Wenjun (kínai, 2543)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531)

Nana Dzagnidze (grúz, 2516)

Dronavalli Harika (indiai, 2513)

Anna Zatonskih (amerikai, 2506)

Viktorija Cmilyte (litván, 2503)

Elina Danieljan (örmény, 2497)

Pia Cramling (svéd, 2495)

Monika Socko (lengyel, 2479)

Yelena Dembo (görög, 2468)

Almira Szkripcsenko (francia, 2468)

Elisabeth Paehtz (német, 2457)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439)

 

Az első forduló párosítása:

Hou Ji-fan (kínai, 2578) – Viktorija Cmilyte (litván, 2503)

Elina Danieljan (örmény, 2497) – Anna Muzicsuk (szlovén, 2562)

Katyerina Lahno (ukrán, 2549) – Pia Cramling (svéd, 2495)

Monika Socko (lengyel, 2479) – Ju Wenjun (kínai, 2543)

Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2531) – Yelena Dembo (görög, 2468)

Almira Szkripcsenko (francia, 2468) – Nana Dzagnidze (grúz, 2516)

Dronavalli Harika (indiai, 2513) – Elisabeth Paehtz (német, 2457)

Alekszandra Kosztenjuk (orosz, 2439) – Anna Zatonskih (amerikai, 2506)

 

Az első három napon a nagymesterek rapidoznak, majd a villámtorna következik, végül a „vakverseny” zárja a programot. A rapidjátszmákban 20-20 perc a gondolkodási idő és 10-10 másodperc lépésenként. A villámpartik 3-3 percesek és 2-2 másodperc lépésenként, végül vakon 20-20 perc és 20-20 másodperc. A teljes díjalap 320 ezer dollár.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperverseny ötödik fordulójának rangadója, az örmény Levon Aronjan és a norvég Magnus Carlsen játszmája döntetlennel ért véget. Aronjan kezdeményezett, a világranglistát vezető Carlsen kiharcolta a remit. Az amerikai Hikaru Nakamura nyert az angol Dvid Howell ellen és átvette a vezetést. Megszerezte első győzelmét az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az angol Nigel Short harmadik vereségét szenvedte el. Zsinórban harmadszor vesztett az angol Michael Adams, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzte le.

Az esztendő utolsó szuperversenyén a szerdai pihenőnap után folytatódott a pontvadászat, ismét három játszma végződött döntéssel. A játéknap rangadóját az örmény Levon Aronjan és a norvég Magnus Carlsen vívta. A szláv védelmű partiban a világranglista vezetőjének meg kellett küzdenie e remiért. Aronjan gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, majd az anyagi egyensúlyt helyreállítva kedvezőbben állt. Carlsen jól védekezett, megoldotta a7-en sokáig passzívan álló bástyájának játékba hozatalát, s ezzel kiegyenlítette esélyeit.

 

 

A másik három partiban érvényesült a papírforma. Lendületben az amerikai Hikaru Nakamura. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand legyőzése után nagy önbizalommal játszott az angol David Howell ellen. Szép kombinációs megoldással nyert.

Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben, az angol Michael Adams zsinórban harmadik játszmáját vesztette el.

Érdekes volt az angol Nigel Short és az indiai világbajnok Viswanathan Anand szicíliai védelmű küzdelme. Short eredeti módon kezelte az állást, de a kritikus pillanatban elhibázott volt vezérmanővere, időzavarban nem bírta a feszültséget. Gyalogjai elgyengültek, a világbajnok anyagi előnyt szerzett, s ezt a végjátékban érvényesítette.

 

Az 5. forduló eredményei:

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – David Howell (angol, 2633) 1 – 0 (Angol megnyitás, 38)

Nigel Short (angol, 2698) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 62)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – Michael Adams (angol, 2734) 1 – 0 (Bogoindiai védelem, 55)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Szláv védelem, 39)

Luke McShane volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1.Hikaru Nakamura 10 pont

2. Magnus Carlsen 9

3-4.  Luke McShane és Vlagyimir Kramnyik 8(sz)

5-6. Viswanathan Anand és Levon Aronjan 5(sz)

7. Nigel Short 3(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 2

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1-2. Magnus Carlsen és Hikaru Nakamura 3,5

3-4. Vlagyimir Kramnyik és Luke McShane 3(sz)

5-6. Levon Aronjan és Viswanathan Anand 2(sz)

7. Nigel Short 1(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 1

 

London   Chess Classic 2011

kat. XX   (2748)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

Hikaru Nakamura

g

USA

2758

*

0

.

½

1

1

.

.

1

10

2.

Magnus Carlsen

g

NOR

2826

 1

*

½

½

.

½

.

 .

1

9

3.

Luke McShane

g

ENG

2758

.

½

*

.

 . 

 ½

 .

 1

1

8

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2800

½

½

 .

*

.

 .

 1

 1

.

8

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2802

 0

 .

 .

.

*

 .

 1

½

½

5

6.

Levon Aronjan

g

ARM

2698

 0

½

½

 .

 .

*

 1

.

.

5

7.

Nigel Short

g

ENG

2811

.

.

 .

 0

 0

 0

*

1

 .

 3

8.

Adams, Michael

g

ENG

2734

.

 .

 0

 0

½

 .

 0

*

½

2

9.

Howell, David W L

g

ENG

2633

0

0

 0

.

½

.

 .

½

*

2

 

A 6. forduló párosítása:

Michael Adams – Levon Aronjan

Viswanathan Anand – Vlagyimir Kramnyik

David Howell – Nigel Short

Luke McShane – Hikaru Nakamura

Magnus Carlsen lesz szabadnapos és a nap egyik kommentátora

 

Aronjan,L (2802) - Carlsen,M (2826)
Szláv védelem [D15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.e3 Ff5 5.Hc3 a6

A moszkvai Tal-emlékversenyen Magnus Carlsen világossal győzte le az izraeli Borisz Gelfandot az 5...e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.0-0 Fd6 10.h3 dxc4 11.Fxc4 Hb6 12.Fb3 e5 13.Vc2 Ve7 14.Fd2 0-0-0 15.d5 folytatás  bonyodalmaiban.

6.Fe2

A legnépszerűbb a 6.Vb3-ra a 6...Ba7 változat, de könnyen elképzelhető, hogy Magnus más folytatást készített elő.

6...h6 7.Vb3 Ba7 8.cxd5 cxd5 9.Fd2 e6 10.He5 Fe7 11.Bc1 0-0 12.0-0 Hfd7 13.Hxd7 Hxd7 14.a4 Hb8

 

15.e4

Levon Aronjan gyorsan döntött a gyalogáldozatról.

15...dxe4 16.d5 Hd7 17.Fe3 Fc5?!

Jobb volt a 17...Hc5 18.Vc2 Ba8 folytatás.

 

 

18.Hxe4! Fxe3 19.Vxe3 Vb6 20.Hg3

Magnus Carlsen a világos számára esélyesebbnek tűnő 20.Hd6 Baa8 21.Vxb6 Hxb6 22.g4 Fg6 23.dxe6 fxe6 24.Hxb7 Hxa4 25.b3 Ba7 26.bxa4 Bxb7 27.a5 Fe8 28.Fxa6 Ba7 29.Fc4 Bxa5 30.Fxe6+ változatban is eléri az áhított döntetlent.

20...Vxe3 21.fxe3 Fg6 22.dxe6 fxe6 23.Bfd1 Hf6 24.Bd6 Ff7 25.Ff3

Számításba jött a [25.a5 Baa8 26.Ff3 Bab8 27.He4 Hd5 28.Hc5 változatot választani.

25...a5! 26.Bb6 Fe8 27.Bxe6 Fxa4 28.Be7 Be8 29.Hf5 Bxe7 30.Hxe7+ Kf8 31.Hc8 Ba6 32.Fxb7 Be6 33.e4 Fd7 34.Bc5 Hxe4 35.Bxa5 Fxc8 36.Fxc8 Bc6 37.Bf5+ Hf6 38.Fb7 Bb6 39.Ff3 Bxb2 és döntetlen

Short,N (2698) - Anand,V (2811)
Szicíliai védelem [B52]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Fd7 4.Fxd7+ Vxd7 5.0-0 Hc6 6.Ve2 g6 7.c3 Fg7 8.Bd1 e5 9.b4 cxb4 10.cxb4 Hge7 11.d4 exd4 12.Fb2 0-0 13.b5 He5 14.Hxd4 Bac8 15.Hd2 d5 16.h3 Bfe8 17.Bab1 Vc7 18.Bbc1 Vb6 19.Bxc8 Hxc8 20.exd5 Hd6 21.Vf1 Bc8 22.H2b3 Hec4 23.Fa1 Ha3 24.Ve1 Bd8 25.Ve7 Be8 26.Vg5?! Haxb5 27.Hxb5 Vxb5 28.Fxg7 Kxg7 29.Vf4 Vb6 30.Bc1 h5

Érdekes, hogy Vishy Anand eltekintett a második sorra történő betöréstől.

31.Hc5 Vd8 32.Vb4 Ve7 33.a4 b6 34.Ha6 Vf6 35.Be1 Bc8 36.Vb1 Bc4

Elgyengültek a világos gyalogok.

37.Hb4 Vc3 38.Hc6 Bxa4 39.Vd1 b5 40.Kh2 Vf6 41.Vd2 He4 42.Ve3 Vd6+ 43.Kg1 Vxd5 44.Hxa7 Vb7 45.Vd3 Vxa7 46.Bxe4 Bxe4 47.Vxe4

A rvégjáték a szabadgyaloggal gond nélkül nyer.

 

 

47...Va1+ 48.Kh2 Vc3 49.f4 Vc5 50.Vd3 b4 51.f5 h4 52.Vd7 g5 53.Vd8 Vxf5 54.Vd4+ Kg6 55.Vd6+ Vf6 56.Vxb4

 

56...Vf4+ 57.Vxf4 gxf4 58.Kg1 Kf5 59.Kf1 Ke4 60.Ke2 f3+ 61.gxf3+ Kf4 62.Kf2 f6 és világos feladta

Kramnyik,V (2800) - Adams,M (2734)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5 6.Fg2 0-0 7.Hf3 Hbd7 8.0-0 dxc4 9.Ha3 e5 10.Hxc4 e4 11.Hfe5 Hb6 12.He3 a5 13.Bac1 c6 14.b3 Be8 15.Bfd1 Fe6 16.Bc5 a4 17.b4 a3 18.Ba5 Vd6 19.Bc1 Hbd5 20.Hxd5 Fxd5 21.Hc4 Ve7 22.e3 h5?!

 

 

23.Bxa8 Bxa8 24.Hb6 Bd8 25.Hxd5 Hxd5 26.Bc5 h4 27.Ff1 g6 28.b5 cxb5? 29.Bxb5 Vc7 30.Va5 b6 31.Vxa3

Vlagyimir Kramnyik gyalogot nyert, győzelme biztossá vált.

31...Bd6 32.Vb3 Hf6 33.Bb4 Kg7 34.Bc4 Bc6 35.Bxc6 Vxc6

 

36.gxh4 Hg4 37.h3 Hh6 38.Vb5 Vf6 39.Ve5 Hf5 40.Fg2 Hd6 41.a4 Vxe5 42.dxe5 Hc4 43.Fxe4 Hxe5 44.Kg2 Kh6 45.Kg3 f6 46.Fc2 Hc4 47.Fd3 Hd6 48.Kg4 Hf7 49.Fe2 Hd6 50.Kf4 Hb7 51.h5 gxh5 52.Kf5 Hc5 53.Kxf6 He4+ 54.Kf5 Hxf2 55.h4 és sötét feladta

Nakamura,H (2758) - Howell,D (2633)
Angol megnyitás [A29]

1.c4 e5 2.Hc3 Hf6 3.g3 Fb4 4.Hf3 Fxc3 5.bxc3 Hc6 6.Fg2 0-0 7.0-0 Be8 8.d3 e4 9.Hd4 exd3 10.exd3 Hxd4 11.cxd4 d5 12.Fe3 h6

A változatban az egyik legfrissebb példa a holland Anish Giri és a Fülöp-szigeteki Wesley So tavalyi partija. A 12...Ff5 13.Vb3 Vd7 14.Bfe1 c6 15.Fg5 Bxe1+ 16.Bxe1 Be8 17.Bxe8+ Vxe8 18.h3 Ve1+ 19.Kh2 Fxh3 20.Fxf6 Fxg2 21.Kxg2 dxc4 22.Vxb7 gxf6 23.Vc8+ folytatásban világos előnybe került.

13.h3 b6 14.Bc1 Vd7 15.Ff4 Fb7 16.Fe5 Hh7 17.c5 Bac8 18.h4 Hf8 19.Kh2 bxc5 20.Fh3 He6 21.Bxc5 f6 22.Ff4 Vd8 23.Ba5 c5 24.Bxa7 Vb6 25.Ba4 Hxd4 26.Vh5

Hikaru Nakamura kevesellte a 26.Fxc8 Fxc8 27.Fe3 Ve6 28.g4 Fd7 29.Fxd4 Fxa4 30.Vxa4 cxd4 31.Vxd4 folytatás esélyeit.

26...Vc6?!

Számításba jött a 26...f5 27.Bxd4 cxd4 28.Fxf5 Ba8 29.a4 Vf6 változat.

27.Bb1 Ba8?!

Az angol nagymester nehéz állásban hibázott.

28.Bxa8 Bxa8 29.Fg2 He6

 

30.Bxb7!

Nakamura remekül vezeti az akciót.

30...Vxb7 31.Fxd5 Vc8

 

32.Fxh6! Ba6 33.Fe3 Bd6 34.Fxc5 Bxd5 35.Vxd5 Kf7 36.Fe3 Va6 37.Vc4 Va8 38.d4 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperverseny negyedik fordulójának óriási szenzációja, hogy az amerikai Hikaru Nakamura sötéttel legyőzte az indiai világbajnok Viswanathan Anandot. A királyindiai védelem bonyodalmaiban Vishy Anand többször is hibázott, Nakamura királyszárnyi támadása átütött. Óvatos játékkal lett döntetlen a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik partija. Az angol derbiket a sötéttel játszók nyerték meg, Nigel Short szép minőségáldozattal győzött Michael Adams ellen, míg Luke McShane elfogadta David Howell hibásan felkínált vezéráldozatát. A szerdai pihenőnap után csütörtökön játsszák az ötödik fordulót.

Megszületett a londoni torna nagy szenzációja, az amerikai Hikaru Nakamura legyőzte a regnáló világbajnok Viswanathan Anandot. Sokan gondolhatták, hogy Nakamura a harmadik játéknapon Magnus Carlsentől elszenvedett vereség után óvatos játékkal rukkol ki Ananddal szemben, ehelyett „élesre töltött”, a királyindiai védelmet választotta. Vishy a megnyitáselméleti párbajt megnyerte, fölényesen állt, de egyre bizonytalanabb lett. Az éles állásban nagy bakit követett el 29.Hc4 lépésével és Nakamura nem késlekedett, hogy éljen a tálcán felkínált lehetőséggel.

A világos király körül viharfelhők gyülekeztek, a bonyodalmak közepette mindketten pontatlankodtak. Az indiai világbajnok a 40. lépésben óriási hibát követett el. Nakamura sem élt azonnal a lehetőséggel, nem ütötte le a bástyát, a 43. lépését követően vált biztossá győzelme. Anand tizenegy döntetlen után szenvedett vereséget, és a virtuális világranglistán már csak 2797 pontja van.

Elmaradt a remélt nagy küzdelem a játéknap rangadóján, Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik partijában.

A sötéttel játszók diadalát hozták az angol derbik. David Howell alaposan elszámolta magát és szinte ajándékba adta a pontot. Luke McShane könnyedén hárította a látszatfenyegetéseket.

Nigel Short nyerte a presztízscsatát, Michael Adams második partiját vesztette el világossal. A francia védelmű játszmában Short remekül használta ki Adams hibás tervét, szép minőségáldozattal rombolta szét világos királyállását, majd szabadgyalogja eldöntötte a pont sorsát.   

 

A 4. forduló párosítása:

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 55)

Michael Adams (angol. 2734) – Nigel Short (angol, 2698) 0 – 1 (Francia védelem, 71)

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) 0 – 1  (Királyindiai védelem, 49)

David Howell (angol, 2633) – Luke McShane (angol, 2671) 0 - 1(Skót megnyitás, 37)

Levon Aronjan volt szabadnapos és a játéknap kommentátora

 

A verseny állása:

1-2. Luke McShane és Magnus Carlsen 8 pont

3. Hikaru Nakamura 7

4. Vlagyimir Kramnyik 5(sz)

5. Levon Aronjan 4(sz)

6. Nigel Short 3(sz)

7. Viswanathan Anand 2(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 2

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1-2.Luke McShane és Magnus Carlsen 3 pont

3. Hikaru Nakamura 2,5

4. Vlagyimir Kramnyik 2(sz)

5. Levon Aronjan 1,5(sz)

6-7 Viswanathan Anand és Nigel Short 1(sz)

8-9. Michael Adams és David Howell 1

 

A csütörtöki 5. forduló párosítása:

Hikaru Nakamura – David Howell

Nigel Short – Viswanathan Anand

Vlagyimir Kramnyik – Michael Adams

Levon Aronjan – Magnus Carlsen

Luke McShane lesz szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

Anand,V (2811) - Nakamura,H (2758)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Hf3 0-0 6.Fe2 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 He8 10.c5 f5 11.Hd2 Hf6 12.a4 g5

Vlagyimir Kramnyik ellen tavaly a sakkolimpián Hikaru Nakamura a 12...f4 13.Hc4 g5 14.Fa3 g4 15.cxd6 cxd6 16.b5 He8 17.Fxg4 Vc7 18.Fe2 f3 folytatásban csatázott, a bonyodalmakban gazdag összecsapás kölcsönös hibák után pontosztozkodással végződött.

13.Hc4 h6 14.f3 f4 15.Fa3 Hg6 16.b5 dxc5 17.Fxc5 Bf7 18.a5 h5 19.b6 g4

 

20.Hb5

Mi szólt 20.bxa7 ellen?

20...cxb6 21.axb6 g3 22.Kh1

A világbajnok profilaktikus királylépése lehetőséget ad a futó visszalépésére g1-re. 22.Bxa7 Bb8 23.Kh1 is számításba jött.

22...Ff8 23.d6

Vishy Anand a legkisebb esélyt sem szerette volna adni Nakamurának. 23.Bxa7 Bb8 24.Fg1 (24.Fxf8? Hxe4!) 24...gxh2 25.Ff2 is figyelmet érdemelt.

23...a6 24.Hc7 Bb8 25.Ha5 Kh8 26.Fc4 Bg7 27.He6 Fxe6 28.Fxe6 gxh2 29.Hc4?

 

29...Ve8!

 Világos jelentős előnye eltűnt, sötét reményei feléledtek.

 30.Fd5

A futó nem léphetett h3-ra a 30...Vb5 kettős támadás miatt.

30...h4 31.Bf2 h3 32.gxh3 Bc8 33.Ba5

 

33...Hh4!?

Kimaradt a 33...Hd7 34.Fb4 He7! lehetőség.

34.Kxh2 Hd7 35.Fb4 Bg3 36.Vf1

 

 

36...Vh5 37.Ba3 a5?

Időzavaros baki. 37...Hxb6 38.Bc3 (38.Hxb6? Bc1!) 38...Hxd5 39.exd5 Bd8 40.Bd3

 

 

40...Hg2! 41.Vxg2 Bd7! 42.Fc3 Bh7 43.Fxe5+ Fg7 44.Kg1 Bxg2+ 45.Bxg2 Fxe5 nyert volna.

38.Fe1 Bxc4 39.Fxc4 Fxd6

 

 

40.Bxa5?

Vishynek még bőven volt ideje, 7 perce, hogy a 40.Bd3 Fc5 41.Fe6! folytatást meglássa.

40...Fc5! 41.Fe2 Fxb6

Még egyszerűbb volt a 41...Fxf2 42.Fxf2 Hxf3+ 43.Fxf3 Vxf3 változat.

42.Bb5 Fd4?

Nakamura miért nem ütötte a bástyát?

43.Fd1?

Megnehezíthette volna sötét életét a 43.Bd5 Vh7 44.Bd6 Hg2 45.Vxg2 Fxf2 46.Fxf2 Bxg2+ 47.Kxg2 Ve7 48.Bd5 folytatás.

 

 

43...Fxf2 44.Fxf2 Hxf3+ 45.Fxf3 Vxf3 46.Bb1 Bg6 47.Bxb7 Hf6 48.Bb8+ Kh7 49.Bb7+ Kh6 és világos feladta

Carlsen,M (2826) - Kramnyik,V (2800)
Nimzoindiai védelem [E20]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 c5 5.g3 cxd4 6.Hxd4 0-0 7.Fg2 d5 8.cxd5 Hxd5 9.Vb3 Vb6 10.Fxd5 exd5 11.Fe3 Fxc3+ 12.Vxc3 Va6 13.Vd3 Vxd3 14.exd3 Fd7 15.Kd2 Hc6 16.Hxc6 Fxc6

 

17.Fd4

Nagy küzdelmet reméltünk, de elmaradt az igazi ütközet.

17...Bfe8 18.g4 Be6 19.Bae1 Fd7 20.Bxe6 Fxe6 21.g5 a6 22.h4 Be8 23.h5 Fg4 24.h6 gxh6 25.gxh6 Be6 26.Fe3 Kf8 27.Kc3 Bg6 28.Kd4 Fd7 29.Be1 Fc6 30.Kc5 Ke8 31.f4 Fd7 32.Fd4+ Be6 33.Bxe6+ Fxe6 34.Kb6 Ff5 35.Kxb7 Fxd3 36.Kc6 Ke7 37.Kxd5 Fb1 38.a3 Fa2+ 39.Ke4 Fb3 40.Kf5 Fe6+ 41.Ke5 f6+ 42.Ke4 Fb3 43.Fc5+ Ke6 44.Kd4 a5 45.a4 Fxa4 46.Fb6 Kf5 47.Fxa5 Kxf4 48.Fd2+ Kg4 49.b4 f5 50.Ke5 Fb5 51.Ff4 Fd3 52.Fe3 Fb5 53.Ff4 Fd3 54.Fe3 Fb5 55.Ff4 és döntetlen

Howell,D (2633) - McShane,L (2671)
Skót megnyitás [C45]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4.Hxd4 Fb4+ 5.c3 Fc5 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d6 8.0-0 He7 9.Hd2 0-0 10.b4 Fb6 11.a4 a5 12.Hc4 axb4 13.Hxb6 cxb6 14.cxb4 c5 15.Fb2 Fe6 16.Be1 f6 17.Vd2 Hc6 18.Fc3 Vc7 19.b5 Ha5 20.Fc2 Bfd8 21.Bab1 Kh8 22.Vf4 Fa2 23.Bb2 Fg8 24.Bbb1 Vf7 25.h3 h6 26.Be3 Fh7 27.Bd1 Ve7 28.Fxa5 Bxa5 29.Bed3?

David Howell rosszul számolt, és két lépésben elbukta a partit.

29...Vxe4 30.Bxd6? Vxf4 31.Bxd8+ Fg8 32.Fg6

 

32...Vc4! 33.g3 Bxa4 34.Be1 f5 35.Be7 f4 36.gxf4 Vxf4 37.Ff7? Vg5+ és világos feladta

Adams,M (2734) - Short,N (2698)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 h6 4.Fd3 c5 5.dxc5 Fxc5 6.Hgf3 Hc6 7.0-0 Hge7 8.Ve2 0-0 9.Hb3 Fb6 10.c3 dxe4 11.Vxe4 Hg6 12.Fc4 Kh8 13.Vc2 Hce5 14.Hxe5 Hxe5 15.Fe2 Vh4 16.g3 Vh3 17.Fe3 Fxe3 18.fxe3 Hg4 19.Fxg4 Vxg4 20.Bad1 f6 21.Hd4 e5 22.Hf5 Fe6 23.e4 Bfd8 24.He3 Vg6 25.Kg2 b5 26.b3 a5 27.c4 bxc4 28.bxc4 Vh5 29.h4 Fd7 30.Bf2 Fc6 31.Hd5 Bab8 32.Ve2 Vg6 33.Vf3 Bd7 34.Kh2 Bdb7 35.Bdd2 a4 36.Ve3 Fd7 37.Vf3 Fg4 38.Ve3 Fe6 39.Vf3 Bb1 40.He3 Bc1 41.Bd6 Vf7 42.Bfd2 Bbb1 43.g4 Kh7 44.h5 Bc3 45.Kg2

 

45...Bxe3! 46.Vxe3 Fxg4 47.Bb6 Ba1 48.Vc3 Be1 49.Bf2 Bxe4 50.c5 Fxh5 51.Bb4 Fg6 52.Kh2 Ve6 53.Bg2 Ff5 54.Bb7 Fg4 55.Bf2 f5 56.Bb4 Bxb4 57.Vxb4 e4 58.Vd4 e3 59.Bf1 Vxa2+ 60.Kg3 Ve2 61.Vf4 Vd2 62.Ve5

 

 

62...e2 63.Bg1 h5 64.c6 f4+ 65.Kh4 Vd8+ 66.Vg5 Vxg5+ 67.Kxg5 f3 68.c7 f2 69.Bxg4 f1V 70.c8V Vf6+ 71.Kxh5 Vh6 matt!

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombathelyen az osztrák Markus Ragger 4,5-3,5-ös győzelmével ért véget Rapport Richárd elleni párosmérkőzése. A párharc utolsó partijában a sötéttel játszó Rapport a kapkodásban a remit ígérő állásban vesztőt húzott, a 72. lépésben feladásra kényszerült.

A párharc utolsó játszmájában ismét a Grünfeld védelem Schlechter-változata került megjátszásra. A hetedik parti elvesztése után Markus Ragger tartalmasabb játékra törekedett. Az időkontrollt követően Rapport Richárdnak gyaloghátránnyal kellett küzdenie, de az állás döntetlent ígért. A kapkodásban azonban legfiatalabb nagymesterünk vesztőt húzott, a szerencsés győzelemmel végül Markus Ragger megnyerte a mérkőzést.

A meccs két érdekes, bonyodalmakban gazdag partival kezdődött, majd a vezetés megszerzése után Ragger sem kereste a tartalmasabb játékokat ígérő nyitásokat, változatokat. Ricsi a hetedik játszma megnyerésével egyenlített, de a döntő ütközetet az utolsó pillanatban elvesztette. Úgy érzem, hogy Rapport Richárd a párharcban elmulasztotta a lehetőségét, hogy szélesebb repertoárral vegye fel a harcot az Élő-pontszámot tekintve erősebb ellenféllel szemben.

 

A párosmérkőzés végeredménye:

Rapport Richárd (magyar, 2534) – Markus Ragger (osztrák, 2662)  3,5 – 4,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 – 0, 0 - 1)

 

                                        

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Szláv védelem, 51)

Markus Ragger – Rapport Richárd 1 – 0 (Grünfeld védelem, 56)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Markus Ragger – Rapport Richárd döntetlen (Grünfeld védelem, 17)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 30)

Markus Ragger – Rapport Richárd döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Rapport Richárd – Markus Raggert 1 – 0 (Félszláv védelem, 33)

Markus Raggert – Rapport Richárd 1 – 0 (Grünfeld védelem, 72)

 

Ragger,M (2662) - Rapport,R (2534)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 a6 8.Vb3 dxc4 9.Fxc4 b5 10.Fe2 Ff5 11.Hg5 c5 12.e4 cxd4 13.exf5 dxc3 14.fxg6 hxg6 15.Vxc3 Ba7 16.Vh3 Vc8 17.Vh4 Hbd7 18.a4 bxa4 19.Bxa4

Számításba jött a 19.Fe3 Bc7 20.Bxa4 Hc5 21.Bf4 Hcd7 22.Ba1 folytatás is.

19...Vc2 20.Bxa6?!

A honlap szerint az osztrák nagymester fél órát gondolkodott a lépésen. 20.Be1 He5 21.Bd4 Bc8 22.h3 jobb volt.

20...Bxa6 21.Fxa6 Ba8 22.Vc4 Vxc4 23.Fxc4 He5 24.Fe2 Hd5 25.Bd1 e6 26.He4 Hc6 27.Kf1 Bb8 28.Fc4 Hb6 29.Fb5 Hd4 30.Ff4 Ba8 31.Fd3 Hd5 32.Fg5 f5 33.Hc3 Bb8 34.Fc4 Bxb2 35.Hxd5 exd5 36.Fxd5+ Kh7 37.g3 Bb5 38.Fg2 Fe5 39.Fe3 Bb4 40.Fd5 Hc2

 

41.Fg5

Gyalogelőny a futópár mellett. A gyalogok azonban  azonos szárnyon.

41...Bd4 42.Bxd4 Hxd4 43.f4 Fg7 44.Ke1 Hb5 45.Kd2 Fd4 46.Kd3 Fg1 47.h3 Hd6 48.Ff6 Ff2 49.Fe5 He8 50.g4 fxg4 51.hxg4 Fc5 52.Kc4 Fe7 53.Fc6 Hf6 54.g5 Hh5 55.Fe4 Hg7 56.Kd5 Fa3 57.Kc6 Fc1 58.Kd7 Hh5

 

59.f5 gxf5 60.Fxf5+ Kg8 61.Fe6+ Kh7 62.Ff5+ Kg8 63.g6 Hg7 64.Fe4 Kh8 65.Ke7

 

65...Kg8

Egyszerűbb volt a 65...Fa3+ 66.Kf7 Fb2 67.Ff4 Fd4 folytatás.

 66.Fd5+ Kh8 67.Ff3 Kg8 68.Kf6 Fd2 69.Fd5+ Kh8 70.Fe6

 

70...Fg5+?

A kapkodásban a patt lehetőségeinek keresése közepette vesztőlépés. 70...Fe3 71.Fc4 (71Kf7 Fd4!) 71...Fc1 72.Fb3 Fd2 73.Kf7 Fc3! 74.Ff6 Fxf6 75.Kxf6 Hh5+ 76.Kf7 Hg7 77.Fd5 Hh5 remi lett volna.

71.Kf7 Ff6 72.Kxf6 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic szuperverseny harmadik fordulójában a norvég Magnus Carlsen világossal legyőzte az amerikai Hikaru Nakamurát. A világranglista-vezető minőségáldozattal bombázta szét ellenfele királyállását, Nakamura időzavarban nem tudott ellenállást kifejteni. Az örmény Levon Aronjan kisebb bakik után nyert az angol Nigel Short ellen. Az angol derbin Michael Adams hibázott, nem fogadta el Luke McShane tisztáldozatát, elbukta a partit. Sorozatban tizenegyedik játszmáját remizte el az indiai világbajnok Viswanathan Anand, az angol David Howell esélyes állást rontott el, igaz korábban Anand nem akart örökös sakkot tartani. A negyedik forduló slágermeccse Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik összecsapása lesz.

A norvég Magnus Carlsent láthatóan nem viselte meg a második fordulóbeli szerencsés megmenekülése, az angol Luke McShane nagyon megszorongatta a világranglista vezetőjét. Az amerikai Hikaru Nakamura gyanús állását megnyerte az örmény Levon Aronjannal szemben, de ez is kevés volt, hogy elviselje a pszichológiai nyomást, Magnus elleni sikertelen sorozatának hatását. A vesztőszéria a tavalyi londoni tornán kezdődött, majd kikapott a Tata Steel szuperversenyen is. A báznai viadalon is vesztett egy partit, a moszkvai Tal-emlékverseny utolsó fordulójában világossal sem tudott ellenállni.

 

 

Az olasz megnyitású partiban Nakamura jól megoldotta a nyitást, Carlsen a királyszárnyi játékot erőltette, az amerikai sakkozó a vezérszárnyon talált ellenjátékot. A fenyegető időzavar árnyékában azonban Nakamura egyre bizonytalanabb lett, Carlsen minőségáldozattal felszakította ellenfele királyállását, de nem egyszerűsített le a nyert végjátékra. Nakamura azonnal vesztőt húzott a ravasz futólépésre, a gyilkos futósakkra a 41. lépésben kapitulált. Carlsen a virtuális világranglistán 2833,7 pontnál tart!

Az örmény Levon Aronjan játékán meglátszott a tegnapi rontás. Az angol Nigel Short huszárlépésével nagyot hibázott, de Aronjan később kiengedte előnyét. Short időzavarban ismét hibázott, a másodszor kapott esélyt a kétszeres olimpiai bajnok már „meghálálta”, szép mattképpel nyert.

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nem találja „góllövő cipőjét”, sorozatban tizenegyedik játszmája végződött pontosztozkodással. Nem gondoltuk volna, hogy világossal a remiért kell küzdenie az angol David Howell elleni partijában. Elkerülte az örökös sakkot, de csak az ifjú angolon múlott, hogy nem lett nagy baj ebből.

Az angol házirangadót Luke McShane nyerte. Michael Adams nem fogadta el a felkínált tisztáldozatot, ami örökös sakkhoz vezetett volna. Megmaradt a gyaloghátrány és a reménytelen állás. McShane időzavarban sem hibázott, vezérével és bástyájával szépen bekerítette Adams királyát, majd nyert gyalogvégjátékra egyszerűsített.

 

A 3. forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Nigel Short (angol, 2698) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 57)

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 41)

Michael Adams (angol, 2734) – Luke McShane (angol, 2671) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 61)

Viswanathan Anand (indiai, 2811) – David Howell (angol, 2633) döntetlen (Szláv védelem,  65)

Vlagyimir Kramnyik volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1. Magnus Carlsen 7 pont

2. Luke McShane 5

3. Vlagyimir Kramnyik 4(sz)

4-5. Hikaru Nakamura és Levon Aronjan 4

6. Viswanathan Anand 2(sz)

7-8. David Howell és Michael Adams 2

9. Nigel Short 0(sz)

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 2,5 pont

2. Luke McShane 2

3. Vlagyimir Kramnyik 1,5(sz)

4-5. Hikaru Nakamura és Levon Aronjan 1,5

6. Viswanathan Anand 1(sz)

7-8. David Howell és Michael Adams 1

9. Nigel Short 0(sz)

 

A 4. forduló párosítása:

Magnus Carlsen – Vlagyimir Kramnyik

Michael Adams – Nigel Short

Viswanathan Anand – Hikaru Nakamura

David Howell – Luke McShane

Levon Aronjan lesz szabadnapos és a játéknap kommentátora

 

Carlsen,M (2826) - Nakamura,H (2758)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 d6 6.Fb3 a6 7.Hbd2 Fa7 8.Hf1

Jól ismert manőver, sáncolás helyett a huszár g3-ra átjátszása.

8...h6

Figyelmet érdemelt a 8...d5 9.Fe3 0-0 10.Fxa7 Bxa7 11.He3 d4 változat.

9.Hg3 0-0 10.0-0 Fe6 11.h3 Vd7 12.Fe3 He7 13.Hh4 Hg6 14.Hhf5 He7 15.Hxe7+

A Rybka elemzőprogram a tisztáldozatot javasolja, de a15.Hxh6+ gxh6 16.Fxh6 Bfb8 17.Vf3 He8 18.Hh5 Kh7 19.Fg5 Fxb3 20.axb3 Ve6 21.b4 túlzottan is kalandos elképzelés.

15...Vxe7 16.Fxa7 Bxa7 17.f4 c5 18.Fc2

Magnus a futó megőrzése mellett döntött és nem zavarta, hogy sötét a vezérszárnyon előrenyomulhat gyalogjaival.

18...b5 19.Vd2 Bb7 20.a3 a5 21.Bf2 b4 22.axb4 axb4 23.Baf1 bxc3 24.bxc3 exf4 25.Bxf4 Hh7 26.d4 cxd4 27.cxd4 Vg5

Az amerikai nagymesternek vészesen fogyott a gondolkodási ideje. A vezérlépés tempókat adott világosnak. A logikus terv 27...Bb2 28.Vc1 Vb7 volt, egyenlő esélyekkel.

28.Kh2 Hf6 29.Fd1 Bfb8?

A fenyegető időzavar árnyékában hiba. 29...Ba8 30.h4 Va5 31.Ve3 Va3 után nincs baja sötétnek.

30.h4 Vg6

 

31.Bxf6!

A királyállást szétromboló minőségáldozat tipikus megoldás.

31...gxf6 32.Vf4 Bb2 33.Fh5 Vg7 34.Ff3

Magnus rájátszott Hikaru időzavarára. 34.d5 Fc8 35.Vxf6 Vxf6 36.Bxf6 B2b7 37.Bxd6 Bb6 38.Bd8+ Kg7 39.Ff3 volt a jó folytatás.

34...Ba8?

Vesztőlépés.

 

 

35.d5 Fc8 36.Hh5 Vf8 37.Hxf6+ Kh8 38.Bc1 Kg7?

 

39.e5! dxe5 40.Hh5+ Kh7 41.Fe4+ és sötét feladta

Aronjan,L (2802) - Short,N (2698)
Vezérindiai védelem [E15]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.g3 Fb4+

A viadal doyenje a kevésbé járt utakat kereste.

5.Fd2 Fxd2+ 6.Vxd2 Fa6 7.b3 0-0 8.Fg2 d5 9.cxd5 exd5 10.0-0 Vd6 11.Hc3 Hc6 12.Bac1 Bfe8 13.Vf4 Bad8 14.Bfe1

Logikusabbnak tűnik a vezércsere, de Levon Aronjan halogatta.

14...g6 15.a3 Kg7 16.Ff1 Ha5

Számításba jött a 16...Vxf4 17.gxf4 Ha5 18.b4 Hb3 19.Bb1 Fc4 20.e3 a5 folytatás.

17.Vxd6 Bxd6 18.Hd2 He4?

Nigel Short hibázott. 18...c5 volt a jó, s nem látható, hogy világos miként tudna előnybe kerülni.

 

 

19.Hcxe4 dxe4 20.b4 Hc6 21.e3 Fxf1 22.Kxf1 Be7 23.Hc4 Bd8 24.Be2 f6 25.Bec2 Hb8 26.a4

Könnyelmű lépés. 26.b5 Kf7 27.Hd2 Bdd7 28.h4 volt az előnyt megőrző folytatás.

26...Ha6 27.Hd2 c5 28.bxc5 bxc5 29.Hb3 cxd4 30.Hxd4 Hb4 31.Bc7 Bdd7 32.Bxd7 Bxd7 33.a5 Kf7 34.g4 Hd5 35.Bc8 Ke7

Az időzavarban ismét világosnál az előny.

36.h4 Bb7 37.h5 f5? 38.hxg6 hxg6 39.gxf5 gxf5 40.Hxf5+ Kd7 41.Bc5 Hb4 42.Hg3 Hc6 43.Hxe4 Bb1+ 44.Ke2 Ba1 45.f4 Bxa5

 

46.Bc2 Hb4 47.Bd2+ Ke7 48.Kf3 Bh5 49.Hg5 a5 50.e4 Bh1 51.e5 Bf1+ 52.Kg4 a4

 

53.e6 a3 54.Bd7+ Ke8

 

55.He4 Hd5 56.Bxd5 a2 57.Bd7! és a védhetetlen matt láttán Short feladta. 57…a1V-re 58.Hd6+ Kf8 59.e7+ Kg7 60.e8V+ Kh6 (60...Kf6 61.He4 matt) 61.Hf5 matt a vége.

Anand,V (2811) - Howell,D (2633)
Szláv védelem [D16]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e3 c5 7.Fxc4 Hc6 8.0-0 cxd4 9.exd4 Fe7 10.Ve2 0-0 11.Bd1 Hd5 12.Ve4 Hf6 13.Vh4 Hb4 14.Fg5 b6 15.Fd3

Meglepő döntés a természetes 15.He5 helyett.

15...Hxd3 16.Bxd3 Fa6 17.Bd2 Fb7

 

18.d5 Fxd5 19.Hxd5 exd5 20.Hd4 Vd7 21.Bd3 Bfe8 22.Bh3 h5 23.Fxf6 Fxf6 24.Vxh5 g6 25.Vh7+ Kf8 26.Vh6+ Kg8 27.Vd2

A világbajnok nem akart remizni, de alighanem megbánta...

27...Be4 28.Bd3 Bae8 29.b3 Fxd4 30.Bxd4 Be2 31.Vd1 Vf5 32.Vf1

 

32...B8e4

Jobb volt a 32...Bb2 33.g3 Be4 34.Bxe4 Vxe4 35.Be1 Vc2 folytatás.

33.Bad1 Ve6 34.Bxe4 Vxe4 35.g3 Kg7 36.h4 a5 37.Bd4 Ve6 38.Vg2 Be1+ 39.Kh2 Be4 40.Bxe4 dxe4 41.Vh1 Vxb3 42.Vxe4 Vb2 43.Kg2

A vezérvégjáték már remi volt.

43...b5 44.h5 bxa4 45.Vxa4 Vb7+ 46.Kg1 Vb1+ 47.Kg2 Vb7+ 48.Kg1 Vd5 49.Va1+ Kh7 50.hxg6+ Kxg6 51.Va4 Kf5 52.Kh2 Ke6 53.Ve8+ Kd6 54.Vd8+ Kc6 55.Va8+ Kd6 56.Vd8+ Ke5 57.Vg5+ Ke6 58.Ve3+ Ve5 59.Vb6+ Ke7 60.Vb7+ Kf6 61.Vc6+ Kg7 62.Vc4 Vh5+ 63.Kg2 Ve5 64.Kh2 Vh5+ 65.Kg2 Ve5 és döntetlen

Adams,M (2734) - McShane,L (2671)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.Hbd2 Fb6 8.Hc4 He7 9.Fa4 Hg6 10.h3 Fe6 11.Fc2 h6 12.a4 c5 13.Hxb6 axb6 14.d4 Vc8 15.Be1 b5 16.Fd2 bxa4 17.Bxa4 Bxa4 18.Fxa4

 

18...Fxh3 19.Hh2

Michael Adams nem fogadta el a tisztáldozatot. 19.gxh3 Vxh3 20.Ve2 Vg4+ 21.Kf1 után sötétnek örökös sakkot kell tartania.

19...Fd7 20.Fb3 Fe6 21.d5 Fd7 22.Hf1 b5 23.Vf3 Hh7 24.Hg3 He7 25.Vh5 f5 26.f4 Hf6 27.Ve2 c4 28.Fc2 fxe4 29.fxe5 dxe5 30.d6 Vc5+ 31.Fe3 Vxd6 32.Hxe4 Hxe4 33.Fxe4 Ff5 34.Bd1 Vg6 35.Fxf5 Bxf5 36.Bd7 Bf7 37.Ff2 Vb1+ 38.Fe1 Hg6 39.Bd6 Kh7 40.Kh2 Vf5

Az időzavar utolsó lépésénél kimaradt a még erősebb 40...Bf4 41.Vd1 Vf5 lehetőség.

41.Fg3 Hf4 42.Vf3 Vc2 43.Be6 Bf5 44.Fxf4 Bxf4 45.Vh5 Bf2 46.Vg4

 

46...Vd3 47.Bxe5 Bxb2 48.Vf4 Vg6 49.Vf3 Bd2 50.Bxb5 Vd6+ 51.Kg1 Bd1+ 52.Kf2 Vd2+ 53.Kg3 Ve1+ 54.Kg4 Bd6 55.g3 Bf6 56.Bf5

 

56...Ve6 57.Vd5 h5+ 58.Kg5 Bxf5+ 59.Vxf5+ Vxf5+ 60.Kxf5 Kh6 61.Kf4 Kg6 és világos feladta

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombathelyen Rapport Richárd győzelmével fejeződött be az osztrák Markus Ragger elleni nyolcjátszmás páros mérkőzésének hetedik összecsapása. Ricsi a nyitásban meglepte ellenfelét. A játszma eldőlt, amikor sakkozónk bástyája betört a hetedik sorra. Rapport győzelmével kiegyenlített, kedden játsszák a párharc utolsó partiját.

Alapos felkészülés, jól megválasztott változat vezetett Rapport Richárd kiegyenlítést jelentő győzelméhez. A bonyolult folytatás világosnak jó esélyt a kreatív játékra. A megnyitáselmélet a varit Sabalov-Shirov cselnek is elnevezte, igen gazdag az irodalma, sötét korán bajba kerülhet, ha nem ismeri alaposan az eltéréseket. Ricsi jobban kiismerte magát, mint Markus Ragger.

Rapport 14. lépése feladta a leckét Raggernek, akinek gondjai a vezércserével sem csökkentek. Elhibázott huszármanővere döntő hátrányához vezetett, a világos bástya betört a hetedik sorra, a másik a félig nyílt g vonalon vitézkedett, majd a h vonalon és a nyolcadik soron jelent meg döntő fenyegetéssel. Ragger az elháríthatatlan tisztvesztés láttán a 33. lépésben feladta a reménytelen küzdelmet.

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2534) – Markus Ragger (osztrák, 2662)  3,5 – 3,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)

                                        

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Szláv védelem, 51)

Markus Ragger – Rapport Richárd 1 – 0 (Grünfeld védelem, 56)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Markus Ragger – Rapport Richárd döntetlen (Grünfeld védelem, 17)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 30)

Markus Ragger – Rapport Richárd döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Rapport Richárd – Markus Raggert 1 – 0 (Félszláv védelem, 33)

 

Rapport,R (2534) - Ragger,M (2662)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.g4

Az egykori lett, most amerikai színekben játszó Sabalov kedvenc varija.

7...h6

Alekszej Shirov gyorsan előnybe került a 7...0-0?! 8.g5 Hh5 9.Fd2 f5 10.gxf6 Hhxf6 11.Hg5 Ve8 12.0-0-0 h6 13.h4 Fb4 (13...hxg5? 14.hxg5 He4 15.Hxe4 dxe4 16.Vxe4 Bf5 17.c5) 14.Fd3 változatban Thorhallson ellen 1992-ben, Reykjavíkban. Garri Kaszparov ellen 2003-ban a Deep Junior program a 7…dxc4 változat mellett döntött, 8.Fxc4 b6 9.e4 e5 10.g5 Hh5 11.Fe3 0-0 12.0-0-0 Vc7 után alaposan meglepődött a 13.d5! újításra. 13…b5 14.dxc6! bxc4 15.Hb5 Vxc6 16.Hxd6 után az orosz exvilágbajnok simán nyert. A 7...Hxg4 változatra Markus Ragger nem vállalkozott.

8.Bg1 e5

Világos előnyéhez vezet a 8...dxc4?! 9.Fxc4 Hd5 10.Fd2 a6 11.He4 Ff8 12.a3 eltérés is.

9.cxd5 cxd5 10.Hb5

A változatot világossal kedvelők előszeretettel játsszák a 10.h4 e4 11.g5-öt is, ahogy Gonda László is kísérletezett Markus Ragger ellen 2007-ben. 11...hxg5 12.hxg5 exf3 13.gxf6 Hxf6 14.Fd2 Kf8 15.Vd1 He4 (15...Fg4! 16.Bxg4 Hxg4 17.Vxf3 Vh4 18.0-0-0 Hxf2 19.Fe1 Fg3 20.Fg2 Bh6) 16.Vxf3 következett kiegyenlített esélyekkel.

10...Fb8 11.g5 hxg5 12.Hxg5 e4

Az amerikai Ray Robson tavaly Alekszander Oniscsuk ellen a 12...0-0 13.Fd2 a6 14.Hc3 Hb6 15.0-0-0 Ve7 16.Kb1 Fd7 17.dxe5 Fxe5 18.f4 változatban vesztett.

13.Fd2 Hb6 14.Vc5 Hfd7

Újítás, talán a tábla mellett kitalált lépés, hiszen az osztrák sakkozó jelentős időhátrányba került.

15.Hd6+ Fxd6 16.Vxd6 Ve7

Számításba jött a 16...Bh6 17.Vf4 Vf6 18.Vg3 Ve7 folytatás.

17.Vxe7+ Kxe7 18.Fb4+

Figyelmet érdemelt a 18.f3 Hf6 19.Bc1 Fd7 20.Bc7 Bxh2 21.Bxb7 változat is.

18...Ke8 19.Bc1 Hb8?

Kevesen engednék be a bástyát a hetedik sorra…

                       

 

20.Bc7 Fd7 21.Fc5! Hc6? 22.Fxb6 axb6

 

23.Hxf7! Kxf7 24.Bxd7+ He7 25.Bg5! Bxa2 26.Be5 Be8 27.Fh3 Kf8 28.Bh5 Hg8

 

29.Bh8 Bxb2 30.Kf1 Bc2 31.Ff5! Bc1+ 32.Kg2 Bc6 33.Fh7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperverseny második fordulójában az amerikai Hikaru Nakamura legyőzte az örmény Levon Aronjant, aki időzavarban többet hibázott ellenfelénél, előnyösebb állását elrontotta. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik könnyedén nyert az angol Nigel Shorttal szemben. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen nagyon nehéz órákat élt át az angol Luke McShane elleni partijában. Anyagi hátránya mellett rossz állása is volt, de ellenfele segítségével remire mentette a játszmát. Pontosztozkodással zárult az angol meccs, David Howell és Michael Adams összecsapása. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand szabadnapos volt, de elemzőként nem volt könnyű dolga, a Nakamura-Aronjan és a McShane-Carlsen partik bonyodalmai nehéz feladat elé állították.  

 

Magnus Carlsen, a szabadulóművész 

A tavalyi londoni torna első fordulójában az angol Luke McShane legyőzte Magnus Carlsent. A 27 esztendős nagymester az idei viadal második játéknapján is nagyon közel állt hasonló bravúrhoz. A spanyol megnyitás Möller támadásában hosszasan az elméleti folytatást játszották, Magnus az ismert remivarit elkerülte. Megtámadott huszárjával a7-re lépett vissza és következő lépései nem igazán bizonyultak szerencsésnek. Az áldozott gyalogért nem kapott kompenzációt, és 32.h4 után úgy tűnt, hogy sorsa megpecsételődött. Rossz futójába azonban újabb gyalogáldozattal életet tudott lehelni, és a végjátékban vezére és bástyája sikerrel tartóztatta fel McShane védett szabadgyalogját. A bástyavégjátékban végül lépésismétléssel remiztek, Magnus megmenekült a vereségtől. 

Az amerikai Hikaru Nakamura nagyon örülhet az örmény Levon Aronjan elleni győzelmének. A bonyolult partiban Aronjan előnybe került, még erősebb folytatást is mellőzött, a minőségáldozatra játszott. Kölcsönös időzavarban mindketten hibáztak. Aronjan kezéből kicsúszott a kezdeményezés, majd a váratlanul felcsillant lehetőséggel sem tudott élni. Nakamura az időkontroll után már nem követett el több bakit, anyagi előnyét érvényesítette.

 

Dária ürülhetett, hogy végre nyert a papa 

Az angol Nigel Short láthatóan a döntetlen elérését tűzte zászlajára az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal vívott partijában. A sorozatos cserék azonban nem könnyítették meg Short életét, 16.b4 lépése gyakorlatilag megpecsételte sorsát. A végjátékban gyaloggyengeségeit védeni nem tudta, a sötét futópár a király segítségével végrehajtotta a gyalogáttörést. Kramnyik a moszkvai Tal-emlékversenyt nyeretlenül játszotta végig, megtört a rossz sorozata.

Az angol derbi, David Howell és Michael Adams partija igazolta a spanyol megnyitás egyik jól ismert változatának megítélését. Sötétnek az áldozott gyalogért elegendő kompenzációja van.

 

A 2. forduló eredményei:

David Howell (angol, 2633) – Michael Adams (angol, 2734) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

Luke McShane (angol, 2671) – Magnus Carlsen (norvég, 2826) döntetlen (Spanyol megnyitás, 83)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) – Levon Aronjan (örmény, 2802) 1 – 0 (Vezércsel, 54)

Nigel Short (angol, 2698) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) 0 – 1 (Spanyol négyeshuszárjáték, 43)

Viswanathan Anand volt szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

A verseny állása:

1-3. Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura és Vlagyimir Kramnyik 4 pont

4-5. Luke McShane és Michael Adams 2

6. Viswanathan Anand 1(sz)

7-8. Levon Aronjan és David Howell 1

9. Nigel Short 0(sz)

 

A verseny állása a klasszikus pontozás szerint:

1-3. Magnus Carlsen, Hikaru Nakamura és Vlagyimir Kramnyik 1,5 pont

4-5. Luke McShane és Michael Adams 1

6. Viswanathan Anand 0,5(sz)

7-8. Levon Aronjan és David Howell 0,5

9. Nigel Short 0(sz)

 

A 3. forduló párosítása:

Levon Aronjan – Nigel Short

Magnus Carlsen – Hikaru Nakamura

Michael Adams – Luke McShane

Viswanathan Anand – David Howell

Vlagyimir Kramnyik lesz szabadnapos és a nap egyik kommentátora

 

Nakamura,H (2758) - Aronjan,L (2802)
Vezércsel [D31]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Fe7 4.cxd5 exd5 5.Ff4 c6 6.e3 Ff5 7.Hge2 Hd7 8.Hg3 Fg6 9.Fe2 Hb6 10.Fe5

A világbajnok-jelölti párharcban Alekszandr Griscsuk 10.Bc1 Hf6 11.h4 h6 12.h5 Fh7 13.Fd3 Fxd3 14.Vxd3 0-0 15.Hf5 Be8 16.f3 Ff8 17.Kf2 folytatásban remizett Levon Aronjannal.

10...Hf6 11.h4 h6 12.h5 Fh7 13.Fd3 0-0 14.Fxh7+ Kxh7 15.Vc2+ Kh8 16.Hf5 Hc4 17.b3 Hxe5 18.dxe5 Hg4 19.f4 Vd7! 20.0-0-0

 

20...f6!?

 Az örmény nagymester még erősebben játszhatott volna a 20...Fc5 21.Bhe1 f6 22.exf6 Bxf6 23.e4 Be8 folytatásban.

21.e4 fxe5 22.Ve2 Hf6 23.Hh4 exf4

20...f6-nál már ezt a minőségáldozatot tervezte Levon Aronjan.

24.Hg6+ Kg8 25.Hxf8 Fxf8 26.exd5 cxd5 27.Vd3 Bd8 28.Kb1 Fc5 29.Bhf1

Figyelmet érdemelt a 29.g3 fxg3 30.Vxg3 Vf5+ 31.Vd3 Vxd3+ 32.Bxd3 Kf7 33.Bf1 változat.

 

 

29...Fe3

Meggondolandó volt  a 29...Vg4 30.Vf3 (30.He2 Fe3 31.g3 f3 32.Hd4 Fxd4 33.Vxd4 He4) 30...Vf5+ 31.Bd3 Ve5 folytatás.

30.g3 d4 31.gxf4 Ve7

Mi szólt 31...Ve8 ellen?

32.Bde1 Bd7 33.Hd1 Hd5 34.Hxe3 dxe3 35.Bc1

Kölcsönös időzavarban játszották a partit,Hikaru  Nakamaura kiegyenlítette esélyeit.

35...Bd8 36.Vf5 Ve8 37.Bfe1 b6 38.a3?

Hiba a kapkodásban. 38.Bc4 a5 39.Kb2 Hb4 40.Be2 volt a jó.

 

 

38...Kh8?

Sötét ismét jobban állhatott volna 38...e2 39.Ka2 Ve3 40.Ve5 Vxe5 41.fxe5 Hf4 után.

39.Kb2 a5?

Másodszor is kimaradt a 39...e2 40.Bc2 Ve3 lehetőség, ezúttal a remit megcélozva.

40.Bc4 Hf6

 

 

41.Ve5

Vége az időzavarnak, sötét fellegek Aronjan állása felett.

41...Vf8 42.Vxe3 b5? 43.Bd4 b4 44.a4 Bxd4 45.Vxd4 Hxh5 46.Be5 Hxf4 47.Bxa5 He6 48.Vd2 g5 49.Ba6 Vf6+ 50.Ka2 Ve5 51.Vb2 Vxb2+ 52.Kxb2 Hf4 53.Bxh6+ Kg7 54.Bd6 és sötét feladta

McShane,L (2671) - Carlsen,M (2826)
Spanyol megnyitás [C78]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 b5 6.Fb3 Fc5 7.c3 d6 8.a4 Bb8 9.d4 Fb6 10.axb5 axb5 11.Vd3 0-0 12.Fg5 h6

A Porto Carrasban megrendezett csapat Európa-bajnokságon a horvát Ivan Saric követte a Vishy Anand receptjét, a 2009-ben játszott Gasimov-Anand partit. A 12...exd4 13.cxd4 h6 14.Fh4 g5 15.Fg3 Hh5 16.Bc1 Fd7 17.e5 Kg7 18.exd6 Hxg3 19.dxc7 Vxc7 20.hxg3 Vd6 21.Hc3 Hxd4 22.Hd5 Hxb3 23.Vxb3 b4 24.Hxb6 Vxb6 25.Vd5 Bfd8 26.Ve5+ folytatásban remizett Almási Zoltánnal.

13.Fxf6 Vxf6 14.Vxb5 Ha7

Két másik huszárlépés is előfordult a gyakorlatban. A 14...Ha5 15.Fd5 Fg4 16.dxe5 dxe5 17.Hxe5 Fe6 18.Hd7 Fxd7 19.Vxd7 változatot a Sabalov-Ganguly partiban láttuk. 14...He7 15.dxe5 Vf4 16.Ve2 Fg4 sem volt túlzottan meggyőző sötét szempontjából.

15.Va4

Mérlegelni kellett a 15.Vd3 exd4 16.cxd4 Hc6 17.Ba4 lehetőséget is.

15...Vg6 16.Be1

Az angol nagymester került minden kockázatot. 16.dxe5 Fh3 17.He1 Bfe8 18.Hd2 Bxe5 19.Hc4 Be7 20.Hxb6 Bxb6 21.Fc2 Hc8 22.b3 is előnyéhez vezetett volna.

16...Fh3 17.g3 Vf6

Jobbnak tűnik a 17...Bfd8 18.Hbd2 Fd7 19.Va2 exd4 20.Hxd4 Fxd4 21.cxd4 Hc6 22.Hf3 Fg4 23.Fa4 Hb4 24.Vb3 c5 terv.

18.Hbd2 Bbd8

 Figyelmet érdemelt a 18...Bfd8 19.Vc4 Fg4 20.Vd3 Fxf3 21.Vxf3 exd4 folytatás, de a világranglista-vezető Carlsen kevesellte ezt a lehetőséget?

19.Vc4 g5 20.Vd3 Fg4

 

21.Hc4! Hc6 22.Hxb6

A közvetítés alighanem hibásan mutatta, hogy 22.Be3 történt, hiszen akkor a d4 gyalogot ütni lehetett volna.

22...cxb6 23.Be3

Magnus ellenjátékot kapott volna a 23.d5 Hb4 24.Vb5 Fxf3 25.Vxb4 h5 26.Ba6 Kg7 27.c4 h4 28.Vd2 Bb8 változatban.

23...Kg7 24.Kg2 h5 25.h3 Fd7 26.Fa4 Ba8 27.Fxc6 Fxc6 28.Bxa8 Bxa8 29.Vc4 Bc8 30.Va6 Bb8 31.d5 Fd7

 

32.h4!

Luke sikerrel blokkolta a királyszárnyat, és szabad kezet kapott a vezérszárnyi játékához.

32...g4 33.Hd2 Vd8 34.Va3 Vc7 35.Be1 b5 36.Ba1 b4

Újabb áldozat a futó kiszabadítására, ellenjáték keresésre.

37.cxb4

Számításba jött a 37.Va7 Bb7 (37...Vxa7 38.Bxa7 bxc3 39.bxc3 Bd8 40.c4 Kf6 41.Hb3) 38.Ve3 f6 39.c4 folytatás is.

37...Fb5 38.Ve3 f6 39.Vc3 Vb7 40.b3 Kg6 41.Bc1 Vb6 42.Kg1 Fe2

 

43.Vc6 Vd8 44.Hc4 Bxb4 45.Hxd6 Bb6 46.Vc2 Vxd6 47.Vxe2 Bxb3 48.Bd1 Bb4 49.Vc2

 

49...Bb8 50.Vc3 Ba8 51.Vc6 Bd8 52.Bb1 Vd7 53.Kg2 Vd6 54.Bb3

Luke időzavarba került, a várakozás időhúzást jelentett, hogy a 60. lépés után megpróbálja megtalálni a jó tervet.

54...Vd7 55.Bb1 Vd6 56.Bb3

Világos nem tud előrejutni a [56.Bb7 Vxc6 57.dxc6 Bd6 58.c7 Bc6 59.Kf1 Bc2 60.Ke1 Bc6 61.Kd2 Bc4 62.Kd3 Bc1 változatban.

56...Vd7 57.Va6 Vc8 58.Vd3 Vc5 59.Bc3 Vb4 60.Bc4?! Ve1

 

61.Vc3 Vxc3 62.Bxc3 Ba8 63.Bd3 Kf7 64.f3?!

Többé nincs esély, Magnus Carlsen a pokol tornácát is megjárva kiharcolta a remit.

 64...Ba2+ 65.Kf1 Ba1+ 66.Kf2 Ba2+ 67.Kf1 Ba1+ 68.Ke2 Ba2+ 69.Bd2 gxf3+

 

 70.Ke1

Tilos volt 70.Ke3?, mert 70… Ba3+ 71.Kf2 f5! és sötét nyer! 72.exf5 e4 73.Bc2 Kf6 74.d6 Bd3 75.Bc1 Kxf5 76.Bc5+ Ke6 77.Bc8 Bd2+ 78.Ke1 Be2+ 79.Kd1 Kxd6 változatban.

70...Ba4 71.d6 Bxe4+ 72.Kf2 Ke8 73.Kxf3 Ba4 74.d7+ Kd8 75.Bd6 f5 76.Be6 Ba3+ 77.Kf2 e4 78.Bd6 Bf3+ 79.Kg2 f4 80.gxf4 Bxf4 81.Kg3 Bf3+ 82.Kg2 Bf4 83.Kg3 Bf3+ és döntetlen

Short,N (2698) - Kramnyik,V (2800)
Spanyol kettőshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.Hc3 Hd4 5.Hxd4 exd4 6.e5 dxc3 7.exf6 Vxf6 8.dxc3 Fc5 9.Ve2+ Ve6 10.0-0 0-0 11.Vf3 d6 12.Fg5 Vf5 13.Fe7 Vxf3 14.gxf3 a6 15.Fa4?

A nagymesterek úgy ítélték meg, hogy 15.b4 axb5 16.bxc5 Be8 17.cxd6 cxd6 18.Fxd6 után rendben lett  világos állása.

15...b5!

 

16.b4?

Gyakorlatilag vesztőlépés. Világos gyalogszerkezeti gyengeségei halálosak. 16.Fxf8 bxa4 17.Fe7 f6 18.Bfe1 Fd7 19.b4 axb3 20.axb3 Kf7 21.b4 Fb6 22.c4 Fd4 23.Ba3 is sötétre lett volna előnyös.

16...Be8 17.Bfe1 Fb6 18.Fb3 Fb7 19.Kg2 d5!

Nigel Short többé nem talált védelmet.

20.Be5 c6 21.Bae1 Fc7 22.B5e2 Fc8 23.a4 Fd7 24.Fh4 Bxe2 25.Bxe2 Be8 26.Bxe8+ Fxe8 27.Fg3 Fd8 28.Fe5 f6 29.Fb8 Fg6 30.axb5 axb5 31.Kf1

 

31...Kf7 32.Ke2 Ke6 33.Ke3 Fb6+ 34.Ke2 Fh5 35.Fa2 g5 36.Fb3 f5 37.Fa2 f4 38.Fb3 Kf5 39.Fd6 g4 40.Kf1 g3

Vlagyimir Kramnyik válogathatott a nyerések között.

41.fxg3 fxg3 42.Fxg3 Fxf3 43.Fa2 Fe3 és világos feladta

Howell,D (2633) - Adams,M (2734)
Spanyol megnyitás [C88]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.h3 Fb7 9.d3 d5 10.exd5 Hxd5 11.Hxe5 Hd4 12.Fd2 c5 13.Hc3 Hxb3 14.axb3 Hb4 15.He4 Vd5 16.Hf3 Bfe8 17.Fxb4 cxb4 18.c4 bxc3 19.bxc3 a5 20.d4 Ff8 21.Hed2 Bxe1+ 22.Vxe1 a4 23.bxa4 bxa4 24.c4 Va5 25.Ve3 a3 26.Ba2 Va4 27.Vd3 h6 28.Hf1 Fxf3 29.gxf3 Bd8 30.Kg2 Fc5 31.d5 Bb8 32.Hd2 Vd1 33.Vf1 Va4 34.Vd3 Vd1 35.Vf1 Va4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombathelyen döntetlennel végződött Rapport Richárd és az osztrák Markus Ragger nyolcjátszmás páros mérkőzésének hatodik partija. Folytatódott a Grünfeld védelem Schlechter-változatában az elméleti vita. Ragger kis kezdeményezését Rapport ügyesen hárította, a küzdelem a 60. lépésben ért véget remivel, lépésismétlés lett a parti befejezése. Markus Ragger megőrizte egypontos előnyét, 3,5-2,5-re vezet.

Sorozatban a negyedik játszma is döntetlennel végződött legfiatalabb nagymesterünk, a 15 esztendős Rapport Richárd és az osztrákok legjobbja, a 23 éves Markus Ragger párharcában. Harmadszor került terítékre a Grünfeld védelem Schlechter-változata. Az eldőlt második parti, a negyedik összecsapás gyors remije után ezúttal pozíciós küzdelmet láthattunk. Ragger kezdeményezett, vezérszárnyi akcióját követően bástyái aktívabbak voltak, de Rapport állásában nem volt igazi gyengeség. Ricsi pontos védekezéssel kiharcolta a remit.

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2534) – Markus Ragger (osztrák, 2662)  2,5 – 3,5 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Szláv védelem, 51)

Markus Ragger – Rapport Richárd 1 – 0 (Grünfeld védelem, 56)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Markus Ragger – Rapport Richárd döntetlen (Grünfeld védelem, 17)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 30)

Markus Ragger – Rapport Richárd döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

 

Ragger,M (2662) - Rapport,R (2534)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 Fe6 8.b3

A párharc negyedik partijában 8.cxd5 cxd5 9.He5 He4 10.Hd3 Hc6 11.Fd2 Hxc3 12.Fxc3 Ff5 13.Hf4 Fh6 14.Hd3 Fxd3 15.Fxd3 e6 16.Bc1 a6 17.Bc2 következett döntetlennel.

8...He4 9.Fb2 Hd7 10.Bc1 Hxc3 11.Fxc3 Hf6 12.Fd3 Fg4 13.h3 Fxf3 14.Vxf3 e6 15.Bc2 Ve7 16.Bb1 Bfd8 17.Ve2 Bac8 18.c5 He4 19.Fa5 Be8 20.f3 Hf6 21.f4 He4 22.Fe1 f5 23.b4 a6 24.a4 Ba8 25.b5 axb5 26.axb5 g5 27.g3 Kh8 28.Kh2 Bg8 29.bxc6 bxc6 30.Bcb2 gxf4 31.gxf4 Ve8

Számításba jött a fut aktivizálását akadályozó 31...Ff6 32.Fxe4 dxe4 33.Bb7 Ve8 folytatást választani.

32.Fxe4 fxe4 33.Fh4 Ba7 34.Bg1

Jobb volt a 34.Bb7 Va8 35.Bxa7 Vxa7 36.Bb6 Vf7 37.Vb2 (37.Bxc6 Fxd4 38.Vd2 (38.exd4 Vxf4+ 39.Kh1 Vxh4) 38...Fg7 39.Bd6 Be8 40.Ve1) 37...Fh6 38.Fg3 Vg7 39.Vf2 Vd7 40.Fh4 folytatás.

34...Vf7 35.Vg4 Ba3 36.Be2 Baa8 37.Beg2 Baf8 38.Vg5 Be8 39.Bg3 Bef8 40.Ve7 Vxe7 41.Fxe7 Bf7 42.Fd6 Ba8 43.Bb1 Ff6 44.Bb6 Bc8 45.Bg2 Ba7 46.Bgb2 Kg7 47.Bb7+ Bxb7 48.Bxb7+ Kg6

Nagymesterünk teljes kiegyenlítést ért el.

49.Ba7 h5 50.Kg3 Kf5 51.Kf2 Bg8 52.Bf7 Kg6 53.Bc7 Kf5 54.Bf7 Kg6 55.Bc7 Kf5

                       

 

56.Bxc6 Fh4+ 57.Ke2 Bg2+ 58.Kd1 Bg1+ 59.Kd2 Bg2+ 60.Kd1 Bg1+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A London Chess Classic 2011 szuperversenyen a címvédőként játszó norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen győzelemmel rajtolt. Gyalogáldozattal jutott kezdeményezéshez, az angol David Howell nem tudott megbirkózni az állásban rejlő fenyegetésekkel. A másik három parti döntetlennel végződött. Folytatódott a moszkvai Tal-emlékversenyt idézően az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik remiszériája. Anand sötéttel az angol Michael Adamsszel, Kramnyik világossal az amerikai Hikaru Nakamurával osztozott meg a ponton. Az angol Luke McShane örökös sakkal harcolt ki döntetlent az örmény Levon Aronjannal szemben.

A kezdőlépést a hatszoros Grand Slam-győztes, Wimbledonban háromszor diadalmaskodó Borisz Becker tette meg 

A tavalyi viadalon nagy meglepetésre a címvédő Magnus Carlsen az angol Luke McShane elleni sötéttel elszenvedett vereséggel rajtolt. A London Chess Classic 2011-es szuperversenyt a kétszeres győztes világranglista-vezető az angol David Howellel szemben elért győzelemmel kezdte meg. Elkerülte a spanyol megnyitás berlini változatában a vezércserés folytatást. Magnus 14.f4 lépését gyalogáldozatos ötlettel kombinálta. David elfogadta a kihívást, leütötte a b2 gyalogot, de később a már fenyegető időzavar árnyékában nem találta meg a legjobb védekezési esélyt. Carlsen profi módon használta ki ellenfele pontatlan játékát.

Az angol Michael Adams és az indiai világbajnok Viswanathan Anand jól ismeri egymást. Első csatájukat egy ifjúsági tornán 25 évvel ezelőtt vívták meg. 1994-ben a PCA kereteiben belül játszottak világbajnok-jelölti párosmeccset, Vishy 5,5-1,5-re nyert. Az 1997-es groningeni kieséses rendszerű vb-n a hetedik körben csatáztak, nyolc döntetlen után Anand a kilencedik játszma megnyerésével jutott a döntőbe. 2000-ben, Újdelhiben az elődöntőben találkoztak, Anand 2,5-1,5-re győzött. Az eddig lejátszott 74 partiból Anand 27-szer nyert, hat játszmában szenvedett vereséget a 40 remi mellett. A szicíliai védelem Najdorf-változatában ezúttal megosztoztak a ponton. Adams újítására Anand nem talált előnyhöz vezető folytatást.

A tavalyi viadalon Vlagyimir Kramnyik kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától, s ezért nagy árat fizetett, elszalasztotta a tornagyőzelmet. Kramnyik a kedvenc katalán megnyitásban ezúttal sem tudta kis előnyét döntővé fokozni, Nakamura pontosan védekezett.

Minden dicséretet megérdemel az angol Luke McShane, hogy a bonyodalmak közepette is megőrizte hidegvérét és értékes döntetlennel kezdte meg idei szereplését. Az örmény Levon Aronjan minőséget áldozott, szabadgyalogja elérte az átváltozási mezőt, Luke örökös sakkal harcolta ki  a pontosztozkodást.

 

Az első forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2758) döntetlen (Katalán megnyitás, 45)

Levon Aronjan (örmény, 2802) – Luke McShane (angol, 2671) döntetlen (Szláv védelem, 42)

Magnus Carlsen (norvég, 2826) – David Howell (angol, 2633) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 40)

Michael Adams (angol, 2734) – Viswanathan Anand (indiai, 2811) döntetlen (Szicíliai védelem, 49)

Nigel Short (angol, 2698) szabadnapos volt

 

A 2. forduló párosítása:

David Howell – Michael Adams

Luke McShane – Magnus Carlsen

Hikaru Nakamura – Levon Aronjan

Nigel Short – Vlagyimir Kramnyik

Viswanathan Anand lesz szabadnapos és a játéknap egyik kommentátora

 

Carlsen,M (2826) - Howell,D (2633)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 Be8 7.Fg5 h6 8.Fh4 Ff8 9.Hbd2 d6 10.d4 exd4 11.Hxd4 Fd7 12.Hxc6 bxc6 13.Fd3 Fe7 14.f4 Vb8 15.Fxf6 Fxf6

 

16.e5

A gyalogáldozattal a világranglista-vezető Magnus Carlsen kezdeményezéshez jutott.

16...dxe5 17.He4 Vxb2

David Howell kevés gondolkodási idő mellett is vállalta a veszélyt. Jobb volt 17…Vd8.

18.f5?!

Meglepő döntés a logikusabb 18.Vh5 helyett.

18…Bed8 19.Fc4

A "hideg fejjel" gondolkodó elemzőprogramok is nehezen birkóztak meg Magnus tervével.

19...Fe8 20.Vh5 Bd6

A vezér visszatérhetett volna védelembe 20…Va3-e7-tel.

21.Bab1! Vc2 22.Vg4 Kf8 23.h3 Bad8 24.Kh2 Va4 25.Bb4 Va3 26.Bb7 B6d7 27.Vf3 Va4 28.Ve2 Be7?!

 

 

29.Hxf6 gxf6 30.Ve3 Bed7? 31.Vc5+ Bd6 32.Bxc7 Vc2?

 

33.Bc8! B8d7 34.Fe6! Ke7 35.Fxd7 Fxd7 36.Bh8 Vd3 37.Bf3 Vd5 38.Vxa7

Pontosabb volt a 38.Ve3 e4 39.Vxh6 Ve5+ 40.Bf4 Fe8 41.Vf8+ Kd7 42.Vxe8+ Vxe8 43.Bxe8 Kxe8 44.Bxe4+ folytatás.

38...e4 39.Vb8 Ve5+ 40.Bg3 és sötét feladta

Adams,M (2734) - Anand,V (2811)
Szicíliai védelem [B92]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe2 e5 7.Hb3 Fe7 8.0-0 0-0 9.Fe3 Fe6 10.Vd2 Hbd7 11.a4 Hb6 12.a5 Hc4 13.Fxc4 Fxc4 14.Bfd1 Bc8 15.Fb6

Lékó Péter a spanyol Alekszej Shirov ellen kétszer is megjátszotta a változatot. A 15.Hc1 d5 16.Fb6 Ve8 17.exd5 Fb4 18.d6 Vd7 19.Hd3 Vxd6 20.Hxb4 Vxb4 21.He4 Vxd2 22.Hxf6+ gxf6 23.Bxd2 Fe6után létrejött  pozíciót sötét kiremizte. A 2008-as Tal-emlékversenyen Shirov a minőségáldozat mellett döntött, de elbukta a partit a15.f3 Bc6 16.Fb6 Bxb6 17.axb6 Fxb3 18.cxb3 Vxb6+ 19.Kh1 Vxb3 20.Bac1 Bd8 21.Hd5 Hxd5 22.Vxd5 Vxd5 23.Bxd5 után létrejött végjátékban.

15...Ve8 16.Hc1 d5 17.Hxd5 Hxe4 18.Hxe7+ Vxe7 19.Ve1 f5 20.b3 Ff7 21.c4 Bfe8 22.f3

Michael Adams új terve. A holland Jan Smeets 22.Hd3 Fh5 23.f3 Hg5 24.Vf1?! e4! után gondokkal küszködött honfitársa, Anish Giri ellen.

22...Hc5 23.Ve3 Hd7 24.Hd3 Hxb6 25.axb6

 

25...e4

Számításba jött a 25...Vf6 26.Bac1 f4 27.Vf2 Bed8 folytatás.

26.fxe4 fxe4 27.Hf4 Bc6 28.Hd5 Fxd5

A sorozatos cserék után már elkerülhetetlen a remi.

29.Bxd5 Ve6 30.Bad1 Bxb6 31.Bd8 Bc6 32.B1d4 Bc8 33.Bxc8 Vxc8 34.Bxe4 Bxe4 35.Vxe4 Vd7 36.Kf2 h6 37.Ke3 a5 38.h3 b6 39.Ve5 Vc6 40.Ve4 Vc5+ 41.Kd3 Vg1 42.Ve8+ Kh7 43.Ve4+ Kg8 44.Vf3 Vc5 45.g4 Vd6+ 46.Ke3 Ve5+ 47.Kd3 Vd6+ 48.Ke3 Ve5+ 49.Kd3 és döntetlen

Aronjan,L (2802) - McShane,L (2671)
Szláv védelem [D15]

1.Hf3 d5 2.d4 Hf6 3.c4 c6 4.Hc3 a6 5.Vb3 e6 6.Fg5 Fe7 7.e3 0-0 8.Fe2 h6 9.Fh4 dxc4 10.Vxc4 b5 11.Vd3 Hbd7 12.a4 b4 13.Fxf6 Hxf6 14.He4 c5

A tavalyi viadalon remek eredményével nagy meglepetést szerző Luke McShane kissé elsiette ezt a lépést.

15.Hxc5 Fxc5 16.dxc5 Fb7 17.Bc1 Bc8 18.Hd4

Levon Aronjan kevesellte a vezércsere nyújtotta esélyt a 18.Vxd8 Bfxd8 19.Hd4 e5 20.Ff3 Fxf3 21.Hxf3 He4 22.c6 f6 változatban.

18...Fxg2 19.Bg1 Fd5 20.f3 Vc7 21.Bg3 Bfd8 22.Vxa6 Ba8 23.Vb6 Ve5 24.Kf2 Hh5

 

25.c6! Hxg3 26.hxg3 Vh5 27.Kg2 e5 28.e4

Számításba jött a 28.c7 Be8 (28...Bdc8 29.e4 exd4 30.exd5 Vxd5 31.Fa6 Vb3 32.Bc5) 29.Bh1 Vg5 30.Hb5 Be6 31.Hd6 Bg6 32.Bh3 folytatás.

28...exd4 29.exd5 Be8 30.Vb5 Ba5 31.c7 Bxb5 32.Fxb5 Vg5

 

33.c8V Bxc8 34.Bxc8+ Kh7 35.d6 Vd2+ 36.Kh3 Vd1 37.d7 f5 38.Kg2 Vd2+ 39.Kg1 Ve1+ 40.Kg2 Vd2+ 41.Kg1 Ve1+ 42.Kg2 és döntetlen

Kramnyik,V (2800) - Nakamura,H (2758)
Katalán megnyitás [E04]

1.Hf3 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.d4 dxc4 5.Fg2 Hc6 6.Va4 Fb4+ 7.Fd2 Hd5 8.Fxb4 Hdxb4 9.0-0 Bb8 10.Ha3 0-0 11.Vb5 b6 12.Vxc4 Fa6

A játszmát a www.chessdom.com honlapon kommentáló, a görögországi csapat Európa-bajnokságon szenzációs elsőséget elért német válogatott éltáblása, Arkadij Naiditsch lesújtó véleményt fogalmazott meg a változattal kapcsolatban. Úgy ítélte meg, hogy világos a végjátékban előnyösebben áll és rizikó nélkül játszhat nyerésre.

13.Hb5 Vd5 14.Vxd5 Hxd5 15.a4 Ha5 16.He5 Bbd8 17.Hxa7 Hb4 18.Bac1 Bxd4 19.Hb5

A tavalyi Grand Slam-döntőn Vishy Anand 19.Bxc7 mellett döntött Vlagyimir Kramnyik ellen, 19…Fxe2 20.Bfc1 f6 21.Hec6 Haxc6 22.Hxc6 Hxc6 23.B7xc6 Bfd8 24.h3 B8d6 25.Bxd6 Bxd6 26.Bc6 Bxc6 27.Fxc6 e5 28.f4 exf4 29.gxf4 Kf7 30.Kf2 Fc4 31.b4 g5 32.fxg5 fxg5 33.h4 gxh4 34.a5 után remi lett a játszma.

19...Fxb5 20.axb5 f6 21.e3 Bdd8 22.Hf3 Bf7

Naiditsch nem szívesen emlékezett vissza a horvát Bosiocsiccsal játszott partijára, ahol választása 22...Bd7-re esett.

23.Fh3 Be7 24.Bc3 Kf7 25.Ba1 Bd3 26.Ff1 Bxc3 27.bxc3 Hd5 28.c4 Hc3 29.c5 Bd7

Az amerikai nagymester nagyon pontosan védekezett.

30.Hd4 He4 31.cxb6 cxb6 32.Bc1 Hc5 33.f4 Ke7 34.Hc6+ Hxc6 35.bxc6 Ba7 36.Bd1 Bc7 37.Fg2 e5 38.fxe5 fxe5 39.Bb1 e4 40.Bxb6 Kd6 41.Bb4 Kd5 42.Bd4+ Ke5 43.Bc4 Kd5 44.Bd4+ Ke5 45.Bc4 Kd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombathelyen két döntetlennel folytatódott Rapport Richárd és az osztrák Markus Raggert nyolcjátszmás párosmérkőzése. A negyedik parti mindössze 17 lépésig tartott, Raggert kínálta a békekötést. Az ötödik összecsapás is békés mederben zajlott, kiegyenlített  állásban egyeztek meg a remiben. Markus Raggert megőrizte egypontos előnyét, 3-2-re vezet.

A párosmérkőzésekre jellemzően megnyitáselméleti párbajok is jellemzik legfiatalabb nagymesterünk, a 15 esztendős Rapport Richárd és az osztrákok legjobbjának, a 23 éves Markus Raggertnek a párharcát. A meccs negyedik partija csak 17 lépésig tartott, a második játszma megnyerésével vezető Ragger világossal igen békés húrokat pengetett.

A szláv, a félszláv, a Grünfeld védelmű partik aligha hozzák lázba a sakkrajongókat. Az első két partiban látott bonyodalmak után óvatos harcmodorban sakkoznak.

 

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2534) – Markus Ragger (osztrák, 2662)  2 – 3 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen, döntetlen, döntetlen)

 

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Szláv védelem, 51)

Markus Ragger – Rapport Richárd 1 – 0 (Grünfeld védelem, 56)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 29)

Markus Ragger – Rapport Richárd döntetlen (Grünfeld védelem, 17)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 30)

 

Ragger,M (2662) - Rapport,R (2534)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 Fe6 8.cxd5 cxd5 9.He5 He4 10.Hd3 Hc6 11.Fd2 Hxc3 12.Fxc3 Ff5 13.Hf4 Fh6 14.Hd3

Az osztrák sakkozó nem volt éppen harcias kedvében. A 14.g4 Fc8 15.Hd3 Vd6 16.b4 folytatásban kezdeményezhetett volna.

14...Fxd3 15.Fxd3 e6 16.Bc1 a6 17.Bc2 és döntetlen

Rapport,R (2534) - Ragger,M (2662)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 b6 9.Fb2 Fb7 10.0-0 Ve7 11.Bfe1 Bfe8

A párharc harmadik partijában a 11...Bad8 12.e4 Hxe4 13.Hxe4 dxe4 14.Vxe4 f5 15.Ve3 c5 16.Hg5 e5 folytatást láttuk.

12.e4 Hxe4 13.Hxe4 dxe4 14.Vxe4 Hf6 15.Vc2 Bad8 16.Fd3 Fa3 17.Fc3 h6 18.Bad1 Fb4 19.Fxb4 Vxb4 20.c5 bxc5 21.Vxc5 a5 22.He5 Bd5 23.Vxb4 axb4 24.Fc4 Ba5 25.Hd3 Bxa2 26.Hxb4 Ba5 27.Ba1 Bea8 28.Bxa5 Bxa5 29.Hd3 Hd7 30.h3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombattól Londonra figyel a sakkvilág. Az esztendő utolsó szuperversenyén, a London Chess Classic 2011 tornán ismét együtt verseng az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen,  az örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A nagy négyes a moszkvai Tal-emlékversenyen már megmérkőzött egymással, Carlsen és Aronjan holtversenyben végzett az élen. Az angol fővárosban Magnus Carlsen címvédőként játszik. A 20-as kategóriájú, 2748-as Élő-átlagú torna bruttó díjalapja 160 ezer euró,  a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér, remizni csak a főbíró engedélyével lehet. A verseny honlapja a www.londonchessclassic.com, ahol élő közvetítés lesz.

A teniszezők világbajnoksága után London újabb rangos versenyt szervez. Harmadszor versengenek a 64 kockás világ szupernagymesterei az Olimpiai Konferencia-központban. A szervezők nem titkolt célja, hogy a szigetországban növeljék a sakk népszerűségét, bemutassák a játék nevelési szerepét az iskolákban és a közösségekben. A viadalt a gyerekek belépődíj nélkül tekinthetik meg, számukra szerveznek kísérőversenyt is, nyílt torna, női meghívásos verseny színesíti még a gazdag programot. A sakkrajongók a sakkozás legendájával, Viktor Korcsnojjal december 5-én és 9-én szimultánon is összemérhetik erejüket. Az orosz exvilágbajnok Garri Kaszparov december 11-én dedikálja 1973 és 1985 között játszmáinak gyűjteményét.

 

 

A London Chess Classic 2011 torna 2748-as Élő-átlagú, 20-as kategóriájú. A szuperversenyen a norvég Magnus Carlsen kétszeres címvédőként játszik. 2009-ben a viadal első fordulójában legyőzte Vlagyimir Kramnyikot, 3 pontos hátrányát az orosz exvilágbajnok nem tudta ledolgozni.

 

A London Chess Classic 2009 torna végeredménye:

1. Magnus Carlsen  (norvég, 2801) 13 pont

2. Vlagyimir Kramnyik  (orosz, 2772) 12

3-4. David Howell (angol, 2597) és Michael Adams (angol, 2698) 9

5. Luke McShane  (angol, 2615) 7

6-7.Ni Hua (kínai, 2665) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2715) 6

8. Nigel Short (angol, 2707) 5

 

A klasszikus pontozás szerint:

1.Magnus Carlsen 5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4,5

3-4. Michael Adams és David Howell 4

5. Hikaru Nakamura 3

6-8. Nigel Short, Ni Hua  és Luke McShane 2,5

 

Magnus Carlsen tavalyi tornagyőzelme nem volt annyira meggyőző, mint a 2009-es elsősége. A 20 esztendős nagymester túltette magát az első fordulóban elszenvedett vereségén, „túlélte” a presztízscsata elvesztését Viswanathan Ananddal szemben. Négy győzelemmel, két vereséggel és egy remivel nyerte meg a tornát és 50 ezer eurós díjjal zárta második londoni „látogatását”,  visszahódította világranglistás első helyezését.

Viswanathan Anand veretlenül fejezte be a versenyt, két győzelme mellett ötször remizett. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nagy árat fizetett azért, hogy a hatodik játéknapon nem tudta megnyerni pozícióját Magnus Carlsennel szemben. Elsősége múlott ezen a partin, és csak magát okolhatja az amerikai Hikaru Nakamurától elszenvedett veresége miatt is. A szervezők számára kellemes meglepetés Luke McShane volt remek szereplése, Anandhoz hasonlóan megőrizte a veretlenségét.

 

A verseny végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2802) 13 pont

2-3. Viswanathan Anand (indiai, 2804)  és Luke McShane (angol, 2645) 11

4-5. Hikaru Nakamura (amerikai, 2741) és Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2781) 10

6. Michael Adams (angol, 2723) 8

7. David Howell (angol, 2611) 4

8.Nigel Short (angol, 2680) 2

 

A klasszikus pontozás szerint:

1-3. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen  és Luke McShane 4,5

4-5. Vlagyimir Kramnyik és Hikaru Nakamura 4

6. Michael Adams 3,5

7. David Howell 2

8. Nigel Short 1

 

Az idei tornán a világranglista első négy helyezettje is játszik. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand utolsó versenye a májusi világbajnoki döntője előtt. A tavalyi mezőnyhöz képest az örmény Levon Aronjan az új résztvevő, aki tíz évvel ezelőtt ifjú titánként játszott a hastingsi tornán.

 

A London Chess Classic 2011 szuperverseny résztvevői az Élő-pontszámok sorrendjében:

Magnus Carlsen (norvég, 2826)

Viswanathan Anand (indiai, 2811)

Levon Aronjan (örmény, 2802)

Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2800)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2758)

Michael Adams (angol, 2734)

Nigel Short (angol, 2698)

Luke McShane (angol, 2671)

David Howell (angol, 2633)

 

Az első forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik – Hikaru Nakamura

Levon Aronjan – Luke McShane

Magnus Carlsen – David Howell

Michael Adams – Viswanathan Anand

Nigel Short lesz szabadnapos, Borisz Beckerrel játszik majd és segít a játéknap partijainak kommentálásában

A torna díjalapja bruttó 160 ezer euró, 50 ezret kap a győztes, 25 ezret a második helyezett, 20 ezret a harmadik, 15 ezret a negyedik és 10-10 ezret az ötödik és a hatodik. Naponta a legjobb játszma ezer euróval jutalmazzák. 21 ezer eurót tartalékolnak a győzelmek jutalmazására, a végelszámolásnál derül ki, hogy mennyit ér egy-egy nyerés. A korábbi tornákhoz hasonlóan a győzelem 3, a döntetlen 1 pont, remizni csak a főbíró engedélyével lehet. A gondolkodási idő a klasszikus, 2-2 óra 40 lépésre, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és lépésenként 30-30 másodperc a játszma befejezéséig. Négy forduló után, december 7-én pihenőnapot kapnak a nagymesterek. A játszmák helyi idő szerint 14 órakor kezdődnek, a negyedik játéknapon 16 óra a kezdési időpont, míg az utolsó fordulót 12 órától játsszák.

Holtverseny esetén a győzelmek száma dönt, második kritérium a sötéttel elért több nyerés, végül az egymás elleni eredmény. Ha minden mutató azonos, akkor „hirtelen halál” parti dönti el a győztes személyét, világosnak 6, sötétnek 5 perce lenne, lépésenként még 2-2 másodperc, sötétnek elegendő a döntetlen.

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Szombathelyen döntetlen született Rapport Richárd és az osztrák Markus Raggert nyolcjátszmás páros mérkőzésének harmadik partjában. A félszláv védelmű összecsapás során Ragger fonalas lebonyolítással az örökös sakkos folytatást választotta, megőrizte egypontos előnyét, 2-1-re vezet.

A párharc második játszmájának bonyodalmai, a kölcsönösen kihagyott esélyek hatását érezhettük a harmadik partiban. A vezetést szerző osztrák Markus Ragger sötéttel érthetően nagy kalandokba nem bocsátkozott. Az összecsapás során a 12.e4, illetve a 16…e5 lépések érdemelnek alapos elemzést. Ragger vezetésének birtokában kerülte a még nagyobb kalandokat, az örökös sakkhoz vezető folytatással megőrizte egypontos vezetését.

A párosmérkőzés állása:

Rapport Richárd (magyar, 2534) – Markus Ragger (osztrák, 2662)  1 – 2 (döntetlen, 0 – 1, döntetlen)

 

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Szláv védelem, 51)

Markus Ragger – Rapport Rchárd 1 – 0 (Grünfeld védelem, 56)

Rapport Richárd – Markus Ragger döntetlen (Félszláv védelem, 29)

 

Rapport,R (2534) - Ragger,M (2662)
Félszláv védelem [D45]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.e3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Hf3 Hbd7 6.Vc2 Fd6 7.b3 0-0 8.Fe2 b6 9.0-0 Fb7 10.Fb2 Ve7 11.Bfe1 Bad8 12.e4

A szupernagymesterek négy éve  halogatták ezt a lépést. 12.Bad1 Bfe8 13.e4 (13.Fd3 e5 14.cxd5 cxd5 15.dxe5 Hxe5 16.Hd4 Hxd3 17.Vxd3 He4 folytatást Borisz Gelfand és Viswanathan Anand partijában láttuk.) 13...Hxe4 14.Hxe4 dxe4 15.Vxe4 Fb4 többek között Magnus Carlsen és Lékó Péter partijában fordult elő.

12...Hxe4 13.Hxe4 dxe4 14.Vxe4 f5 15.Ve3 c5 16.Hg5

 

16...e5!? 17.dxe5

Mérlegelni kellett a 17.d5 f4 18.Vh3 Vxg5 19.Ve6+ Bf7 20.Vxd6 e4 21.Ve6 változat esélyeit is.

17...Hxe5 18.f4 h6 19.Fh5 hxg5 20.fxe5 Fc7 21.Fg6 g4 22.Vf4 Fc6 23.Bad1 Fe4 24.h3

 

 

24...Vh4!?

A kevesebb gondolkodási idővel rendelkező, a párharcban vezető Markus Ragger elkerülte  a bonyodalmakat a 24...gxh3 25.gxh3 Ve6 26.Vg5 Ff3 27.Bd5 változatban.

25.hxg4 fxg4 26.Vxe4 Vf2+ 27.Kh2 Vh4+ 28.Kg1 Vf2+ 29.Kh2 Vh4+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog