Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. november 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  vezető világbajnoki kihívó norvég Magnus Carlsen 69 ponttal előzi meg az örmény Levon Aronjant. A háromszoros olimpiai bajnok a Grand Slam-döntőn szerzett Élő-pontjaival visszalépett a + 2800 Élő-pontos klubba. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a harmadik,  az amerikai Hikaru Nakamura immár a negyedik, szenzációs az izraeli Borisz Gelfand hetedik helye. Lékó Péter a 23.,  Almási Zoltán a 38., Polgár Judit az 58. a listán.  Rapport Richárd a 64., Berkes Ferenc a 73. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hat orosz, három ukrán és két amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hetvenedszer vezeti Polgár Judit!

A november 7-én kezdődő világbajnoki döntő előtt a 22 éves norvég Magnus Carlsen 69 pontos előnnyel vezeti a világranglistát. A regnáló világbajnok indiai Viswanathan Anand 95 pontos hátránnyal csak a nyolcadik, de párharcukat nem az Élő-pontok fogják eldönteni. Anand óriási rutinjával kell megküzdenie Carlsennek.

A világranglistás sorrendet számos nagy torna végeredménye alakította. A párizsi GP-versenyen, az orosz szuperbajnokságon, a bilbaói Grand Slam-döntőn és a Klubcsapatok Európa-kupáján is versengtek a szupernagymesterek. Az örmény Levon Aronjan visszahódította a második helyet, Vlagyimir Kramnyik nem tudta megnyerni az orosz finálét. Az amerikai Hikaru Nakamura már negyedik a rangsorban, az orosz Alekszandr Griscsuk őrzi előkelő helyezését, az olasz Fabiano Caruana már-már a 2800-as határt ostromolta, de a túlzsúfolt versenyprogramja végül visszaütött.

Az izraeli Borisz Gelfand remekelt Párizsban,  az orosz Szergej Karjakin búcsút intett a top tíznek. A hétszeres bajnok orosz Peter Szvidler négy helyet javított, a francia Etienne Bacrot és az orosz Nyikita Vityjugov hetet, jól kamatozott az ukrán Pavel Eljanovnak szentpétervári sikere. Öt helyezést rontott a top 25 legfiatalabbja, a holland Anish Giri, hetet a FIDE exvilágbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov.

Lékó Péter a Klubcsapatok Európa-kupáját – 2-vel zárta, két helyet esett vissza, 23. a rangsorban. Almási Zoltán a 38., Polgár Judit az 58., Rapport Richárd a 64., Berkes Ferenc a 73. a top 100-as listán.  

A férfi világranglista élcsoportja:                   

                 név

     nemzet

0913

1013

1113

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2862

2870

2870

0

1990

   2.  

Aronjan,L

örmény

2813

2795

2801

6

1982

3.

Kramnyik,V

orosz

2794

2796

2793

9

1975

4.

Nakamura,H

amerikai

2772

2783

2786

17

1987

5.

Griscsuk,A

orosz

2785

2786

2785

17

1983

6.

Caruana,F

olasz

2779

2779

2782

25

1992

7.

Gelfand,B

izraeli

2764

2765

2777

11

1968

8.

Anand,V

indiai

2775

2775

2775

0

1969

9.

Topalov,V

bolgár

2769

2771

2774

6

1975

10.

Mamedgyarov,S

azeri

2775

2759

2757

11

1985

11.

Karjakin,S

orosz

2772

2762

2756

14

1990

12.

Dominguez,PL

kubai

2757

2753

2754

18

1983

13.

Szvidler,P

orosz

2746

2740

2752

14

1976

14.

Adams,M

angol

2761

2753

2752

12

1971

15.

Bacrot,E

francia

2723

2730

2749

13

1983

16.

Vachier-Lagrave,M

francia

2722

2742

2742

12

1990

17.

Vityjugov,N

orosz

2719

2729

2741

15

1987

18.

Wang Hao

kínai

2736

2733

2737

25

1989

19.

Eljanov,P

ukrán

2706

2729

2733

9

1983

20.

Giri,A

holland

2737

2749

2732

19

1994

21.

Ponomarjov,R

ukrán

2756

2751

2731

19

1983

22.

Ivancsuk,V

ukrán

2731

2733

2731

11

1969

23.

Lékó,P

magyar

2740

2732

2730

7

1979

24.

Morozevics,A

orosz

2739

2734

2727

5

1977

25.

Naiditsch,A

német

2710

2724

2727

2

1985

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

      38.

Almási,Z

magyar

2707

2707

2710

1

1976

      58.

Polgár,J

magyar

2696

2689

2689

0

1976

      64.

Rapport,R

magyar

2693

2676

2680

15

1996

      73.

Berkes,F

magyar

2678

2673

2674

3

1985

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Sakkozóink hatodikak a legerősebb sakknemzetek értékelésében.

1.Oroszország 2743 (+ 3, 221 nemzetközi nagymester, 501 nemzetközi mester, 2217 címviselő)

2. Ukrajna 2704 (81, 196, 501)

3. Kína 2673 (+ 4, 34, 25, 127)

4. Franciaország 2666 (+ 3, 47, 100, 371)

5. Örményország 2658 (- 3, 36, 23, 98)

6. Magyarország 2654 (+ 1, 52, 111, 428)

7. Egyesült Államok 2648 (- 5, 79, 123, 613)

8. India 2644 (+ 4, 34, 76, 231)

9. Hollandia 2637 (- 2, 30, 79, 297)

10. Izrael 2632 (+ 2, 39, 49, 161)

A honi ranglistán nem változott a top hét rangsora. Minimális pontgyűjtések és vesztések jellemezték legjobbjaink teljesítményét.

A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2730 (- 2), Almási Zoltán 2710 (+ 3), Polgár Judit 2689, Rapport Richárd 2680 (+ 4),  Berkes Ferenc 2674 (+ 1), Erdős Viktor 2658 (- 3), Balogh Csaba 2630 (- 2), Papp Gábor 2593 (+ 10), Bánusz Tamás 2593 (- 1), Ribli Zoltán 2575 (- 9), Ács Péter 2569 (- 1), Héra Imre 2564 (+ 7),  Szabó Krisztián (+ 6), Ruck Róbert 2563 (- 8)

A női világranglistán 70. alkalommal első Polgár Judit. A Klubcsapatok Európa-kupáján fölényesen első monacói Cercle d’Echecs de Monte-Carlo együttesének sztárjai, a kínai Hou Ji-fan, az indiai Humpy Koneru, a szlovén Anna Muzicsuk és a svéd Pia Cramling Pia is Élő-pontokat gyűjtött. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang az indonéz nemzetközi nyílt bajnokságon értékes pontokat szerzett, hét helyet javítva a 12. a rangsorban.

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2689

2. Hou Ji-fan (kínai) 2629 (+ 8, 6)

3. Humpy Koneru (indiai) 2618 (+ 11, 22)

4. Anna Muzicsuk (szlovén) 2566 (+ 6, 6)

5. Zhao Xue (kínai) 2565 (- 14, 15)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2556

7. Katyerina Lahno (ukrán) 2542 (+ 8, 18)

8. Bela Hotenasvili (grúz) 2524 (+ 10, 11)

9. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2523

10. Pia Cramling (svéd) 2520 (+ 5, 10)

12. Hoang Thanh Trang (magyar) 2511 (+ 16, 11)

 

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

1. Kína 2480 (+ 3)

2. Oroszország 2475

3. Grúzia 2441 (+ 2)

4. Ukrajna 2408 (+ 2)

5. India 2396 (- 3)

6. Magyarország 2376 (+ 4)

7. Lengyelország 2360 (+ 4)

8. Németország 2355 (+ 1)

9. Franciaország 2334 (- 3)

10. Románia 2314 (- 3)

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2689, Hoang Thanh Trang 2511 (+ 11), Vajda Szidónia 2351 (+ 2), Gara Tícia 2350 (+ 4), Medvegy Nóra 2342, Mádl Ildikó 2329 (+ 1), Gara Anita 2311 (+ 4), Papp Petra 2300 (+ 6), Lakos Nikoletta 2293 (+ 8), Rudolf Anna 2281, Dudás Eszter 2275 (- 9), Schneider Veronika 2262 (+ 13)

A legjobb junioroknál Rapport Richárd a harmadik, messze a legfiatalabb, a 18 évesek rangsorában az első.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2732 (- 17, 1994)

2. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2719 (+ 13, 1993)

3. Rapport Richárd (magyar) 2680 (+ 4, 1996)

4. Parimarjan Negi (indiai) 2671 (1993)

5. Yu Yangyi (kínai) 2668  (- 13, 1994)

 

A 19 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. Papp Petra 19. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai)   2629   (+ 8, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2451 (+ 8, 1995)

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2438 (+ 2, 1998)

4. Devsi Cori (perui) 2425 (1993)

5. Alina Kaslinszkaja (orosz) 2422 (- 13, 1993)

19. Papp Petra 2300 (+ 6, 1993)

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rodoszon a G-Team Novy Bor együttesének szenzációs sikerével fejeződött be a 29. Klubcsapatok Európa-kupája. A cseh csapat a Minszk elleni 4,5-1,5-re nyert, egy meccsponttal előzte meg az orosz Malahit gárdáját. A címvédő, a rajtlistát vezető azeri SOCAR harmadikként fejezte be szereplését. A francia Clichy Echecs 92 negyedik lett, legjobb pontszerzője Rapport Richárd 7-ből 5,5 pontot gyűjtött. A Jugra hatodikként végzett, Lékó Péter 7-ből 4,5 pontot szerzett. A Haladás VSE szép győzelemmel búcsúzott, a 19. helyet szerezték meg az 53 csapat küzdelmében. A női Klubcsapatok versenyét nagy fölénnyel nyerte az abszolút esélyes Cercle de Echecs de Monte-Carlo együttese. Meglepetés a Jugra második helye, bronzérmes az SHSM Nase Naszledije csapata.

 

A 29. Klubcsapatok Európa-kupáját nagy meglepetésre a rajtlistán ötödik G-Team Novy Bor együttese nyerte meg. Két kötelező győzelemmel rajtoltak, a harmadik játéknapon a Rosztov hatosa ellen diadalmaskodtak, majd az orosz Malahittal szemben bravúros 3-3-at értek el. Következett a belga SK Eynatten, és 4,5-1,5-ös sikerrel léptek tovább.  A hatodik fordulóban a százszázalékos címvédő SOCAR csapatát győzték le 3,5-2,5-re, az első három táblán David Navara, Radoslaw Wojtaszek és Viktor Laznicka brillírozott, Élő-pontszámban, világranglistás helyezésben jóval előkelőbben jegyzett Fabiano Caruana, Veszelin Topalov és Gata Kamsky kénytelen volt fejet hajtani az „esélytelenek” nyugalmával játszó riválisaikkal szemben. A párosítás a vezetést átvett cseh együttest „pártolta”, nagymestereik a befejező fordulóban érvényesítették a papírformát. A bonyolult partikban jól bírták a feszültséget, jóval esélyesebb csapatokat megelőzve szenzációs sikert értek el.

A forduló rangadóját a SOCAR és a Szentpétervár vívta, sorban születtek a döntetlenek. A legnagyobb esélyt Peter Szvidler szalasztotta el, Fabiano Caruana kiharcolta a döntetlent. A rajtlistát nagy fölénnyel vezető azeri együttesnek be kellett érnie a bronzéremmel.

 

A Malahit két ászának, Alekszandr Griscsuknak és Szergej Karjakinnak köszönhetően nyerte meg a Rosztov elleni meccset, a 4-2-es győzelem az ezüstérmet jelentette az orosz csapat számára.  

A Jugra nagyarányú győzelmet aratott, az azeri Odlar Yuru nehéz párosítással játszotta végig a viadalt. Lékó Péter sorozatban ötödször remizett, 7-ből 4,5 pontot szerzett, 2690-nek felel meg az eredménye, - 2,2 Élő-pont. A negyedik helyre rangsorolt csapat a hatodik helyen végzett.

 

Rapport Richárd könnyű nyeréssel zárta szereplését, a francia bajnokcsapat, a Clichy Echecs 92 legjobb pontszerzője volt a hét partiból gyűjtött 5,5 ponttal. Teljesítménye 2745-ös performance-pontszámnak felel meg, + 5,9 Élő-pontot kasszírozott. A franciák a svájci rendszerre jellemző módon nagyot léptek előre a versenyben, negyedik helyük szép siker a korántsem acélos összeállításban.

A Haladás VSE szép győzelemmel búcsúzott, a rajtlistás 16. helyezésükhöz képest hárommal gyengébben végeztek. Kovács Gábor 3, Németh Miklós 4, Petényi Tamás 5,5, Nagy Gábor 3,5, Csonka Attila István 4,5, Pergel László 4,5 pontot gyűjtött.

 

 

Az utolsó forduló eredményei:

Minszk (10, 136, 26) – G-Team Novy Bor (11, 168, 24)  1,5 – 4,5

Andrej Zsigalko (2615) – David Navara (2703)  döntetlen

Vladiszlav Kovalev (2563) – Radoslaw Wojtaszek (2698)  döntetlen

Kirill Stupak (2487) – Viktor Laznicka (2666)  0 - 1

Vitalij Teterev (2506) – Krishnan Sasikiran (2662)  0 - 1

Vitalij Meribanov (2404) – Zbynek Hracek (2636)  0 - 1

Alekszandr Kocsejev (2388) – Mateusz Bartel (2638)  döntetlen

 

SOCAR (10, 170, 26) – Szentpétervár (10, 142, 26)  3 - 3

Fabiano Caruana (2779) – Peter Szvidler (2740)  döntetlen

Veszelin Topalov (2771) – Leinier Dominguez Perez (2753)  döntetlen

Gata Kamsky (2725) – Nyikita Vityjugov (2729)  döntetlen

Sahriyar Mamedgyarov (2759) – Szergej Movszeszjan (2696)  döntetlen

Wang Hao (2733) – Makszim Matlakov (2682)  döntetlen

Anish Giri (2749) – Zahar Efimenko (2661)  döntetlen

 

PGMB-Rosztov (10, 151,5, 26) – Malahit (10, 143, 28) 2 - 4

Baadur Zsobava (2694) – Alekszandr Griscsuk (2786) 0 - 1

Ivan Cseparinov (2672) – Szergej Karjakin (2762)  0 - 1

Szergej Zsigalko (2683) – Alekszej Shirov (2685)  döntetlen

Pavel Szmirnov (2641) – Vlagyimir Malahov (2711)  döntetlen

Szergej Azarov (2623) – Alekszandr Rjazancev (2697)  döntetlen

Szanan Szjugirov (2635) – Alekszandr Motiljev (2676) döntetlen

 

Besiktas JK (8, 98, 25) – Clichy Echecs 92 (9, 137, 24)  1 - 5

(Dragan Solak (2611) – Maxime Vachier-Lagrave (2742)  0 - 1

Ogulcan Kanmazalp (2417) – Rapport Richárd (2676)  0 – 1)

 

Jugra (8, 145, 23,5) – Odlar Yurdu (8, 152, 24,5)  5 - 1

(Dmitrij Jakovenko (2719) – Emil Szutovszkij (2657)  1 - 0

Lékó Péter (2732) – Gadir Guszejnov (2603)  döntetlen)

 

Asker (8, 98, 25,5) – O. R. Padova (8, 124, 20)  2,5 – 3,5

Reichenstein SSB (8, 111,5, 24) - Schachklub MPO Maria Saal (7, 96, 18,5)  5 - 1

Accres Apeldoorm (7, 77, 16,5) - Amay Chess Club (7, 114, 20) 2 - 4

En Passant (7, 103, 19,5) - Limhamns SK (7, 91,5, 18) 2,5 – 3,5

A.S.I. Bologna (7, 95, 19  - Edinburgh Chess Club (6, 64, 16) 4 - 2

Peristeri (6, 114,5, 20) – Sautron (6, 58,5, 15)  5,5 – 0,5

Club d’Echecs de Geneve (6, 66, 15,5) – SK 47 Eynatten (6, 87,5, 19) 2,5 – 3,5

 

Haladás VSE Szombathely (6, 87,5, 20) – SK Advisory Invest Baden (6, 56, 15,5)  5 - 1

(Kovács Gábor (2459) – David Shengelia (2556)  0 - 1

Németh Miklós (2468) – Hannes Ganaus (2302)  1 - 0

Petényi Tamás (2464) – Stefan Dzierzenga (2173)  1 - 0

Nagy Gábor (2414) – Martin Herndlbauer (2125)  1 - 0

Csonka Attila István (2387) – Otto Eidenberger (0)  1 - 0

Pergel László (2249) – Christian Ebert (2008)  1 – 0)

 

A 28. Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

 

Hely.

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

CZE

G-Team   Novy Bor

7

6

1

0

13

236.0

28.5

2

RUS

Malahit

7

5

2

0

12

211.0

32.0

3

AZE

SOCAR

7

5

1

1

11

244.0

29.0

4

FRA

Clichy   Echecs 92

7

5

1

1

11

206.0

29.0

5

RUS

Szentpétervár

7

5

1

1

11

199.5

29.0

6

RUS

Jugra

7

5

0

2

10

204.0

28.5

7

RUS

PGMB-Rosztov

7

5

0

2

10

195.5

28.0

8

BLR

Minszk

7

5

0

2

10

187.0

27.5

9

SUI

Reichenstein   SSB

7

5

0

2

10

174.5

29.0

10

ITA

O.R. Padova

7

5

0

2

10

168.0

23.5

11

BEL

Amay Chess   Club

7

4

1

2

9

155.5

24.0

12

SWE

Limhamns   SK

7

4

1

2

9

138.0

21.5

13

ITA

A.I.S.   Bologna

7

4

1

2

9

133.0

23.0

14

AZE

Odlar   Yurdu

7

3

2

2

8

185.5

25.5

15

NOR

Asker

7

4

0

3

8

156.0

28.0

16

GRE

Peristeri

7

4

0

3

8

153.5

25.5

17

TUR

Besiktas   JK

7

4

0

3

8

133.5

26.0

18

BEL

S.F.   Wirtzfield

6

4

0

2

8

126.5

21.0

19

HUN

Haladás   VSE Szombathely

7

3

2

2

8

126.0

25.0

20

BEL

SK 47 Eynatten

7

4

0

3

8

124.0

22.5

21

ISR

Kfar Saba Chess   Club

7

4

0

3

8

114.5

21.0

 

G-Team Novy Bor

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

Perf.

1

GM

David Navara

2703

CZE

1

0

1

0

1

1

½

4.5

7

2635

2737

2

GM

Radoslaw Wojtaszek

2698

POL

1

1

½

1

1

½

5.0

6

2603

2876

3

GM

Viktor Laznicka

2666

CZE

1

½

0

1

1

1

1

5.5

7

2558

2788

4

GM

Krishnan Sasikiran

2662

IND

1

1

½

0

1

½

1

5.0

7

2531

2689

5

GM

Zbynek Hracek

2636

CZE

1

½

½

½

0

1

3.5

6

2546

2603

6

GM

Mateusz Bartel

2638

POL

0

1

1

1

0

0

½

3.5

7

2495

2495

7

GM

Robert Cvek

2517

CZE

½

1

1.5

2

2277

0

 

Malahit

 

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

Perf.

1

GM

Alekszandr Griscsuk

2786

RUS

1

1

1

½

½

1

5.0

6

2596

2869

2

GM

Szergej Karjakin

2762

RUS

1

1

½

½

1

4.0

5

2552

2792

3

GM

Alekszandr Morozevics

2734

RUS

1

1

0

½

½

3.0

5

2543

2615

4

GM

Alekszej Shirov

2685

LAT

1

1

1

1

½

4.5

5

2453

2832

5

GM

Vlagyimir Malahov

2711

RUS

1

1

1

½

1

½

5.0

6

2374

2705

6

GM

Alekszandr Rjazanzev

2697

RUS

1

1

0

½

½

3.0

5

2470

2546

7

GM

Alekszandr Motiljev

2676

RUS

1

1

½

1

½

4.0

5

2355

2654

8

GM

Viorel Bologan

2670

MDA

+

1

1

½

0

3.5

5

2234

2470

 

SOCAR

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J.

Élő-átlag

Perf.

1

GM

Fabiano Caruana

2779

ITA

½

½

½

½

0

½

2.5

6

2715

2658

2

GM

Tejmur Radzsabov

2723

AZE

½

½

½

½

2.0

4

2640

2640

3

GM

Veszelin Topalov

2771

BUL

1

1

1

1

0

½

4.5

6

2602

2795

4

GM

Gata Kamsky

2725

USA

1

1

1

½

½

0

½

4.5

7

2551

2654

5

GM

Sahriyar Mamedgyarov

2759

AZE

1

1

1

½

½

4.0

5

2535

2799

6

GM

Wang Hao

2733

CHN

1

½

½

1

1

½

4.5

6

2562

2756

7

GM

Anish Giri

2749

NED

1

1

1

½

1

½

5.0

6

2482

2789

8

GM

Safarli Eltaj

2651

AZE

1

1

2.0

2

2251

0

 

 

Óriási fölénnyel szerezte meg ötödik elsőségét a Cercle d’Echecs de Monte-Carlo együttese. A női sakkozás szupersztárjait felvonultató  csapat hét győzelemmel végzett az élen, nem volt igazi riválisuk a mezőnyben.

Meglepetés a Jugra második helye, az esélyesebb SHSM Nase Naszledije az utolsó pillanatban csípte el a bronzérmet. A csapat Európa-bajnokság előtt csak Natalija Pogonyina eredményével lehet elégedett a szakvezetés, a bajnoknő Valentyina Gunyina három vereséget is szenvedett.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (12, 112,5, 19,5) – Fischer Chieti (5, 28, 10,5)  4 - 0

Chess Club BAS (5, 39, 10) – Jugra (9, 62,5, 14)  2 - 2

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (7, 77, 16) – Mika Chess Club (7, 71,5, 12,5)  1 - 3

SHSM Nase Naszledije (7, 87,5, 15) – ASVOE Pamhagen (1, 20, 4)  4 - 0

„Rudar” Prijedor (3, 18,5, 7) – Jelica PEP (4, 51,5, 11,5)  0,5 – 3.5

Az MRU – Vilnaiaus Fortas volt az erőnyerő

 

A 18. Női Klubcsapatok Európa-kupa végeredménye:

 

Hely.

FED

 

Csapat

Ford.

    + 

    = 

    - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

MNC

Cercle d’Echecs de   Monte-Carlo

7

7

0

0

14

154.5

23.5

2

RUS

Jugra

7

4

2

1

10

89.5

16.0

3

RUS

SHSM   Nase Naszledije

7

3

3

1

9

108.0

19.0

4

ARM

Mika Chess Club

7

4

1

2

9

104.0

15.5

5

ROU

CS   Politechnica-Antibiotice Iasi

7

3

1

3

7

101.5

17.0

6

LTU

MRU –   Vilnaiaus Fortas

7

3

1

3

7

56.0

14.0

7

SRB

Jelica PEP

7

2

2

3

6

72.5

15.0

8

SRB

Chess Club BAS

7

2

2

3

6

67.5

12.0

9

ITA

FischerChieti

7

2

1

4

5

31.0

10.5

10

BIH

„Rudar” Prijedor

7

1

1

5

3

24.5

7.5

11

AUT

ASVOE   Pamhagen

7

0

1

6

1

23.0

4.0

 

 Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J

Élő-átlag

Perf.

1

GM

Hou Ji-fan

2621

CHN

1

½

1

1

½

1

5.0

6

2463

2736

2

GM

Humpy Koneru

2607

IND

1

½

1

1

½

1

1

6.0

7

2412

2725

3

GM

Anna Muzicsuk

2560

SLO

1

1

1

0

1

1

5.0

6

2370

2643

4

GM

Pia Cramling

2515

SWE

1

½

1

½

1

1

5.0

6

2260

2548

5

IM

Almira Szkripcsenko

2441

FRA

½

1

1

2.5

3

2132

2425

 

Jugra

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J

Élő-átlag

Perf.

1

GM

Anna Usenyina

2497

UKR

+

½

0

½

½

½

½

3.5

7

2499

2442

2

WGM

Natalija Pogonyina

2485

RUS

+

1

0

1

1

½

½

5.0

7

2472

2597

3

WGM

Bajra Kovanova

2396

RUS

1

0

½

½

½

2.5

5

2326

2326

4

IM

Marina Romanyko

2359

RUS

0

1

½

1

½

3.0

5

2355

2427

5

WGM

Tatjana Sadrina

2364

RUS

1

1

0

0

2.0

4

2290

2311

 

SHSM Nase Naszledije

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

Pont

J

Élő-átlag

Perf.

1

GM

Alekszandra Kosztenjuk

2495

RUS

1

1

0

½

½

3.0

5

2481

2553

2

GM

Valentyina Gunyina

2506

RUS

0

1

0

0

½

1

2.5

6

2426

2370

3

IM

Jekatyerina Kovalevszkaja

2410

RUS

½

1

½

1

½

1

4.5

6

2315

2508

4

WGM

Olga Girja

2439

RUS

½

1

1

½

½

½

1

5.0

7

2272

2430

5

IM

Anasztazia Szavina

2403

RUS

1

1

1

+

4.0

4

2188

2995

 

A virtuális világranglista állása:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2870

2. Levon Aronjan (örmény) 2801,4 (+ 6,4, 6)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2792,7 (- 3,3)

4. Hikaru Nakamura (amerikai) 2786,4 (+ 3,4, 17)

5. Alekszandr Griscsu (orosz) 2785,4 (- 0,6, 17)

6. Fabiano Caruana (olasz) 2782,1 (+ 3,1, 25)

7. Borisz Gelfand (izraeli) 2776,9 (+ 11,9, 11)

8. Viswanathan Anand (indiai) 2775

9. Veszelin Topalov (bolgár) 2774,2 (+ 3,2, 6)

10. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2754,4 (- 1,6, 11)

11. Szergej Karjakin (orosz) 2755,8 (- 6,2, 14)

12. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2753,7 (+ 0,7, 18)

13. Peter Szvidler (orosz) 2752,3 (+ 12,3, 14)

14. Michael Adams (angol) 2752 (- 1, 12)

15. Etienne Bacrot (francia) 2748,6 (+ 18,6, 13)

16. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2742 (0, 12)

17. Nyikita Vityjugov (orosz) 2740,9 (+ 11,9, 15)

18. Wang Hao (kínai) 2737,3 (+ 4,3, 25)

19. Wang Yue (kínai) 2736,1 (+ 23,1, 12)

20. Pavel Eljanov (ukrán) 2732,6 (+ 3,6, 9)

21. Anish Giri (holland) 2732,1 (- 16,9, 19)

22. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2731,4 (- 19,6, 19)

23. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2730,7 (- 2,3, 1)

24. Lékó Péter (magyar) 2729,8 (- 2,2, 7)

25. Arkadij Naiditsch (német) 2724,4 (+ 3,4, 2)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Rodoszon zajló Klubcsapatok Európa-kupájának hatodik fordulójában a cseh G-Team Novy Bor együttese óriási meglepetésre 3,5-2,5-re legyőzte s címvédő, a rajtlistát vezető SOCAR csapatát. A cseh gárda átvette a vezetést, kedvező a párosítása a befejező játéknapon. Még öten pályáznak dobogós helyezésre, a csúcsrangadót a SOCAR és a Szentpétervár vívja. Meglepő, hogy a rosztoviak legyőzték a Jugra csapatát, Lékó Péter megosztozott a ponton a bolgár Ivan Cseparinovval. A francia bajnokcsapat, a Clichy Echecs 92 „tarolt”, csak Rapport Richárd remizett. A Haladás 3-3-ra végzett genfi ellenfelével. A női klubcsapatok versenyében a címvédő Cercle d’Echecs de Monte-Carlo hatodszor is nyert, végső győzelmét ünnepelheti a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan vezette együttes.

 

Szenzációs győzelmet aratott a cseh G-Team Novy Bor együttese. Az első három táblán 3-0-ra győzték le a szupernagymester idegenlégiósokat felvonultató SOCAR csapatát. David Navara az olasz Fabiano Caruanát kényszerítette megadásra. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov 4-ből 4 ponttal a címvédő gárda legjobb pontszerzője volt, egyenlőnek értékelhető pozícióban vesztőt húzott a lengyel Radoslaw Wojtaszek ellen. Viktor Laznicka az amerikai Gata Kamsky „skalpját” szerezte meg. Az indiai Krishnan Sasikiran kiremizte az azeri együttes egyetlen honi képviselőjét, Sahriyar Mamedgyarovot. A kínai Wang Hao és a holland Anish Giri győzelme csak csökkentette a vereség mértékét. A rajtlistán ötödik G-Team Nov Bor a befejező forduló előtt vezeti a tabellát, ideális a párosítása, óriási esélyt kapott a végső sikerre.

Meglepetésre a Malahit éltábláin Alekszandr Griscsuk és Alekszandr Morozevics csak döntetlent ért el. Viorel Bologan a hatodik táblán kikapott, a vártnál kisebb orosz győzelem született a belga S. F. Wirtzfield elleni találkozón.

Nehéz meccset vívott a Szentpétervár az éltáblán az izraeli Szutovszkijjal megerősített Odlar Yurdi azeri együttessel, a minimális nyeréssel a két évvel ezelőtti győztes megőrizte dobogós helyezési reményeit.

 

A játéknap másik nagy meglepetését a PGMB-Rosztov gárdája okozta, az adok-kapok csatában az esélyesebb Jugra csapatát győzte le, és a harmadik helyen várja a befejező játéknapot. Lékó Péter sorozatban negyedik partiját remizte el, ezúttal világossal Topalov szekundánsával, Ivan Cseparinovval osztozott meg a ponton.

A francia bajnokcsapat, a Clichy „tarolt”, csak Rapport Richárd nem tudta győzelemre vezetni hadseregét. A Haladás négy eldőlt játszmával döntetlenre végzett genfi ellenfelével.

 

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

G-Team Novy Bor (9, 119, 20,5) – SOCAR (10, 114,5, 23,5)  3,5 – 2,5

(David Navara (2703) – Fabiano Caruana (2779)  1 - 0

Radoslaw Wojtaszek (2698) – Veszelin Topalov (2771)  1 - 0

Viktor Laznicka (2666) – Gata Kamsky (2725)  1 - 0

Krishnan Sasikiran (indiai, 2662) – Sahriyar Mamedgyarov (2759)  döntetlen

Zbynek Hracek (2636) – Wang Hao (2733)  0 - 1

Mateusz Bartel (2638) – Anish Giri (2749)  0 - 1

 

Malahit (8, 99, 24) - S.F.Wirtzfeld (8, 77, 19) 4 - 2

 

Szentpétervár (8, 101, 22,5) – Odlar Yurdu (8, 119,5, 22)  3,5 – 2,5

Peter Szvidler (2740) – Emil Szutovszkij (2657)  döntetlen

Leinier Dominguez Perez (2753) – Vasif Durarbajli (2548)

Nyikita Vityjugov (2729) – Hidjat Mmedov (2612)  1 – 0)

 

PGMB-Rosztov (8, 94,5, 22,5) – Jugra (8, 108, 21)  3,5 – 2,5

(Baadur Zsobava (2694) – Dmitrij Jakovenko (2719)  1 - 0

Ivan Cseparinov (2672) – Lékó Péter (2732)  döntetlen

Szergej Zsigalko (2683) – Anton Korobov (2716)  1 - 0

Pavel Szmirnov (2641) – Szergej Rublevszkij (2695)  0 - 1

Szanan Szjugirov (2635) – Alekszej Drejev (2679)  1 - 0

Ivan Popov (2653) – Denisz Hiszmatullin (2656)  0 – 1)

 

Schachklub MPO Maria Saal (7, 50, 16) – Minszk (8, 96,5, 22,5)  2,5 – 3,5

 

Clichy Echecs 92 (7, 101, 18,5) – Kfar Saba Chess Club (6, 57, 16)  5,5 – 0,5

Maxime Vachier-Lagrave (2742) – Danny Raznikov (2486)  1 - 0

Rapport Richárd (2676) – Avital Burocsovszkij (2453)  döntetlen)

 

O. R. Padova (6, 86, 16,5) – Peristeri (6, 73, 17,5)  3,5 – 2,5

Amay Chess Club (6, 81, 17) – En Passant (6, 78, 16,5)  3 - 3

SK Advisory Invest Baden (6, 47,5, 15) – Reichenstein SSB (6, 64,5, 18,5) 0,5 – 5,5

Sautron (6, 37, 14,5) – Besiktas JK (6, 52, 19,5) 0,5 – 5,5

White Rose (6, 34,5, 14) – Asker (6, 71, 21)  1,5 – 4,5

SK 47 Eynatten (6, 57,5, 17) – Accres Apeldoorm (5, 37, 12,5)  2 - 4

 

Haladás VSE Szombathely (5, 50, 17) – Club d’Echecs de Geneve (5, 45, 12,5) 3 - 3

(Kovács Gábor (2459) – Gilles Miralles (2472)  1 - 0

Németh Miklós (2468) – Richard Gerber (2390)  1 - 0

Petényi Tamás (2464) – Claude Landerbergue (2393)  döntetlen

Nagy Gábor (2414) – Alekszandre Domont (2373)  0 - 1

Csonka Attila István (2387) – Alexandre Vuilleumier (2325) 0 - 1

Pergel László (2249) – Nicolas Duport (2219)  döntetlen)

 

Az élcsoport állása:

 

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

CZE

G-Team Novy Bor

6

5

1

0

11

168.0

24.0

2

AZE

SOCAR

6

5

0

1

10

170.0

26.0

3

RUS

PGMB-Rosztov

6

5

0

1

10

151.5

26.0

4

RUS

Malahit

6

4

2

0

10

143.0

28.0

5

RUS

Szentpétervár

6

5

0

1

10

142.0

26.0

6

BLR

Minszk

6

5

0

1

10

136.0

26.0

7

FRA

Clichy Echecs 92

6

4

1

1

9

137.0

24.0

8

AZE

Odlar Yurdu

6

3

2

1

8

152.0

24.5

9

RUS

Jugra

6

4

0

2

8

145.0

23.5

10

ITA

O.R. Padova

6

4

0

2

8

124.0

20.0

11

SUI

Reichenstein SSB

6

4

0

2

8

120.5

24.0

12

BEL

S.F.Wirtzfeld

6

4

0

2

8

111.5

21.0

13

NOR

Asker

6

4

0

2

8

98.0

25.5

14

TUR

Besiktas JK

6

4

0

2

8

98.0

25.0

15

BEL

Amay Chess Club

6

3

1

2

7

114.0

20.0

16

NED

En Passant

6

3

1

2

7

103.0

19.5

17

AUT

Schachklub MPO Maria Saal

6

3

1

2

7

96.0

18.5

18

ITA

A.S.I Bologna

6

3

1

2

7

95.0

19.0

19

SWE

Limhamns SK

6

3

1

2

7

91.5

18.0

20

NED

Accres Apeldoorm

6

3

1

2

7

77.0

16.5

21    GRE      Peristeri                                              6          3      0   3      6     114.5       20.0

22    HUN      Haladás VSE Szombathely                      6          2      2   2      6      87.5       20.0

 

Az utolsó forduló párosítása:

Minszk (10, 136, 26) – G-Team Novy Bor (11, 168, 24)

SOCAR (10, 170, 26) – Szentpétervár (10, 142, 26)

PGMB-Rosztov (10, 151,5, 26) – Malahit (10, 143, 28)

Besiktas JK (8, 98, 25) – Clichy Echecs 92 (9, 137, 24)

Jugra (8, 145, 23,5) – Odlar Yurdu (8, 152, 24,5)

Asker (8, 98, 25,5) – O. R. Padova (8, 124, 20)

Reichenstein SSB (8, 111,5, 24) - Schachklub MPO Maria Saal (7, 96, 18,5)

Accres Apeldoorm (7, 77, 16,5) - Amay Chess Club (7, 114, 20)

En Passant (7, 103, 19,5) - Limhamns SK (7, 91,5, 18)

Peristeri (6, 114,5, 20) – Sautron (6, 58,5, 15)

Club d’Echecs de Geneve (6, 66, 15,5) – SK 47 Eynatten (6, 87,5, 19)

Haladás VSE Szombathely (6, 87,5, 20) – SK Advisory Invest Baden (6, 56, 15,5)

 

A címvédő, a rajtlistán első, a női sakkozás szupersztárjait felvonultató Cercle D’Echecs de Monte-Carlo együttese már végső, ötödik győzelmét ünnepelheti. A mai játéknapon a vilniusi csapat elleni 4-0-s nyeréssel bebiztosították első helyüket. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, az indiai Humpy Koneru, a svéd Pia Cramling és a francia Almira Szkripcsenko játszott.

Meglepetésre a Jugra várja a második helyen a befejező fordulót. Négy döntetlen született a játéknap rangadóján, a román-orosz találkozón.

 

A 6. forduló eredményei:

MRU – Vilnaius Fortas (6, 28,5, 12) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (10, 73, 15,5)  0 – 4

 

Jelica PEP (4, 32, 10) – Jugra (7, 45, 11,5) 1,5 – 2,5

 

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (6, 51,5, 14) - SHSM Nase Naszledije (6, 49, 13) 2 - 2

(Katyerina Lahno (2534) – Alekszandra Kosztenjuk (2495)  döntetlen

Viktorija Cmilyte (2505) – Valentyina Gunyina (2506) döntetlen

Irina Bulmaga (2401) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2410)  döntetlen

Alina L’Ami (2362) – Olga Girja (2439) döntetlen)

 

Fischer Chieti (3, 15, 7) – „Rudar” Prijedor (3, 14, 6,5)  3,5 – 0,5

Chess Club BAS (3, 27, 6,5) – ASVOE Pamhagen (1, 14,5, 3,5)  3,5 – 0,5

A Mika Chess Club volt az erőnyerő

 

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

MNC

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo

6

6

0

0

12

112.5

19.5

2

RUS

Jugra

6

4

1

1

9

62.5

14.0

3

RUS

SHSM Nase Naszledije

6

2

3

1

7

87.5

15.0

4

ROU

CS Politechnica-Antibiotice Iasi

6

3

1

2

7

77.0

16.0

5

ARM

Mika Chess Club

6

3

1

2

7

71.5

12.5

6

LTU

MRU – Vilnaius Fortas

6

3

0

3

6

38.5

12.0

7

SRB

Chess Club BAS

6

2

1

3

5

39.0

10.0

8

ITA

Fischer Chieti

6

2

1

3

5

28.0

10.5

9

SRB

Jelica PEP

6

1

2

3

4

51.5

11.5

10

BIH

„Rudar” Prijedor

6

1

1

4

3

18.5

7.0

11

AUT

ASVOE Pamhagen

6

0

1

5

1

20.0

4.0

 

Az utolsó forduló párosítása:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (12, 112,5, 19,5) – Fischer Chieti (5, 28, 10,5)

Chess Club BAS (5, 39, 10) – Jugra (9, 62,5, 14)

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (7, 77, 16) – Mika Chess Club (7, 71,5, 12,5)

SHSM Nase Naszledije (7, 87,5, 15) – ASVOE Pamhagen (1, 20, 4)

„Rudar” Prijedor (3, 18,5, 7) – Jelica PEP (4, 51,5, 11,5)

Az MRU – Vilnaiaus Fortas lesz erőnyerő

 

Navara,D (2703) - Caruana,F (2779)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3 b5 7.Fb3 d6 8.a4 Fd7 9.c3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Vb8 12.Fg5 h6 13.Fxf6 Fxf6 14.dxc5 dxc5 15.Vd5 Hb7?! 16.axb5?! Fe6 17.Vc6+ Fd7 18.Vd5 Fe6 19.Vd1 axb5 20.Bxa8 Vxa8 21.Ha3 Va5 22.Hxb5! Fc4?!

 

 

 

23.Hd6+

A cseh nagymester jól számolt, esélyes minőségáldozatot hozott.

23...Hxd6 24.Vxd6 Fxf1 25.Kxf1 Vb5+ 26.Ke1 c4 27.g3 h5 28.h4 Fe7 29.Vxe5 Vxe5 30.Hxe5

 

 

 

30...g5 31.Fa4+ Kf8 32.hxg5 Fxg5 33.Fc6 h4 34.gxh4 Bxh4 35.Hxc4 f5

 

 

 

36.He5 Bh1+ 37.Ke2 Bb1 38.Hd3 fxe4 39.Fxe4 Ke7 40.f4 Fh6 41.b4 Fg7 42.Kd2 Ba1 43.Fd5 Kd6

 

 

44.c4 Fd4 45.Kc2 Ba3 46.f5 Bc3+ 47.Kd2 Ba3 48.Fe4 Ba2+ 49.Kd1 Fe3 50.c5+ Ke7 51.He5?! Bb2? 52.Fc2 Fg5

 

 

53.c6 Ba2 54.b5 Fe3 55.f6+ Kd8?! 56.f7 Fc5 57.b6 Ba1+ 58.Ke2 Ba2 59.Kd3 Bb2

 

 

 

60.Hc4 Bb5 61.Fd1 és sötét feladta

 

Topalov,V (2771) - Wojtaszek,R (2698)

 

 

46.Hc3? axb4 47.axb4 Ba3 48.Kb2? Bha8 49.Bd2

 

 

49...Hbc5! 50.bxc5 Hxc5 51.Fe4 Bb3+ 52.Kc2 Baa3 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A címvédő azeri SOCAR együttese a Klubcsapatok Európa-kupájának ötödik fordulójában újabb rangadót nyert, az orosz Jugra elleni 4-2-es győzelemmel megerősítette vezető pozícióját. Lékó Péter világossal remizett az azeri Tejmur Radzsabovval. Az orosz Malahit hat döntetlennel csak 3-3-mat ért el. A második helyre kedvező párosításának köszönhetően a cseh G-Team Novy Bor lépett előre. A női klubcsapatok versenyében a címvédő Cercle d’Echecs de Monte-Carlo növelte előnyét.

 

Magabiztos játékkal nyerte még ötödik meccsét a SOCAR. Az azeri együttes a négy győzelemmel álló orosz Jugra elleni találkozón 4-2-vel gyűjtötte be az újabb két meccspontot. A kínai Wang Hao szerzett vezetést, a döntetlenek mellett a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov érvényesítette anyagi előnyét. Lékó Péter világossal küzdött meg Tejmur Radzsabovval. Nagymesterünknek a döntetlenért kellett megküzdenie.

 

Malahit második meccsét remizte el, a jóval esélyesebb orosz csapat nem bírt az azeri ellenfelével, a hat döntetlen csalódást okozott. A cseh G-Team Novy Bor érvényesítette a papírformát, feljött a második helyre.

 

A Szentpétervár csapata megszenvedett a szoros győzelemért, az éltáblán a hétszeres orosz bajnok Peter Szvidler világossal kikapott az amerikai Hikaru Nakamurától.

A francia bajnokcsapat, a Clichy Echecs 92 javított pozícióján. Rapport Richárd a szerény Élő-pontszámú  Christian Jepson (2392) ellen nyerőesélyt szalasztott el, meg kellett elégednie s csalódást jelentő remivel. A Haladás VSE második vereségével a 27. helyre esett vissza.

 

Az élcsoportban az 5. forduló eredményei:

SOCAR (8, 74,5, 19,5) – Jugra (8, 71, 19) 4 - 2

(Fabiano Caruana (2779) – Dmitrij Jakovenko (2719) döntetlen

Tejmur Radzsabov (2723) – Lékó Péter (2732)  döntetlen

Veszelin Topalov (2771) – Anton Korobov (2716)  1 - 0

Gata Kamsky (2725) – Szergej Rublevszlij (2695)  döntetlen

Wang Hao (2733) – Alekszej Drejev (2679)  1 - 0

Anish Giri (2749) – Denisz Hiszmatullin (2656)  döntetlen)

 

Odlar Yurdu (7, 69,5, 19) – Malahit (7, 69, 21)  3 - 3

(Emil Szutovszkij (2657) – Alekszandr Griscsuk (2786) döntetlen

Vasif Durarbayli (2548) – Szergej Karjakin (2762)  döntetlen

Nidjat Mamedov (2612) – Alekszandr Morozevics (2734)  döntetlen

Vugar Raszulov (2514) – Alekszandr Rjazancev (2697)  döntetlen

Nijat Abaszov (2505) – Alekszandr Motiljev (2676)  döntetlen

Rauf Mamedov (2641) – Viorel Bologan (2670)  döntetlen)

 

G-Team Novy Bor (7, 72, 16) – SK 47 Eynatten (6, 41, 15,5)  4,5 – 1,5

 

Szentpétervár (6, 66, 19) – O.R. Padova (6, 46, 14)  3,5 – 2,5

(Peter Szvidler (2740) – Hikaru Nakamura (2783)  0 - 1

Leinier Dominguez Perez (2753) – Pentala Harikrishna (2709) 1 - 0

Nyikita Vityjugov (2729) – Kiril Georgijev (2664) 1 – 0)

 

En Passant (6, 44, 14,5) – PGMB-Rosztov (6, 62, 18,5)  2 - 4

Minszk (6, 66, 18,5) – Amay Chess Club (6, 48,5, 15)  4 - 2

Asker (6, 46, 18,5) - S.F.Wirtzfeld (6, 50,5, 15,5)  2,5 – 3,5

Limhamns SK (5, 33, 11,5) – Clichy Echecs 92 (5, 59, 14,5)  2 - 4

 

Schachklub MPO Maria Saal (5, 30,5, 12) - Haladás VSE Szombathely (5, 36, 15)  4 - 2

(Markus Ragger (2668) – Kovács Gábor (2459)  1 - 0

Ranier Buhmann (2582) – Németh Miklós (2468)  döntetlen

Robert Kreisl (2408) – Petényi Tamás (2464)  1 - 0

Mario Schachinger (2402) – Nagy Gábor (2414)  1 - 0

Georg Halvax (2326) – Csonka Attila István (2387) 0 - 1

Johann Ertl (2258) – Pergel László (2249)  döntetlen)

 

Az élcsoport állása:

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

AZE

SOCAR

5

5

0

0

10

114.5

23.5

2

CZE

G-Team Novy Bor

5

4

1

0

9

119.0

20.5

3

AZE

Odlar Yuru

5

3

2

0

8

119.5

22.0

4

RUS

Jugra

5

4

0

1

8

108.0

21.0

5

RUS

Szentpétervár

5

4

0

1

8

101.0

22.5

6

RUS

Malahit

5

3

2

0

8

99.0

24.0

7

BLR

Minszk

5

4

0

1

8

96.5

22.5

8

RUS

PGMB-Rosztov

5

4

0

1

8

94.5

22.5

9

BEL

S.F.Wirtzfeld

5

4

0

1

8

77.0

19.0

10

FRA

Clichy Echecs 92

5

3

1

1

7

101.0

18.5

11

AUT

Schachklub MPO Maria Saal

5

3

1

1

7

50.0

16.0

12

ITA

O.R. Padova

5

3

0

2

6

86.0

16.5

13

BEL

Amay Chess Club

5

3

0

2

6

81.0

17.0

14

NED

En Passant

5

3

0

2

6

78.0

16.5

15

GRE

Peristeri

5

3

0

2

6

73.0

17.5

16

NOR

Asker

5

3

0

2

6

71.0

21.0

 

Az élcsoportban a 6. forduló párosítása:

G-Team Novy Bor (9, 119, 20,5) – SOCAR (10, 114,5, 23,5)

Malahit (8, 99, 24) - S.F.Wirtzfeld (8, 77, 19)

Szentpétervár (8, 101, 22,5) – Odlar Yurdu (8, 119,5, 22)

PGMB-Rosztov (8, 94,5, 22,5) – Jugra (8, 108, 21)

Schachklub MPO Maria Saal (7, 50, 16) – Minszk (8, 96,5, 22,5)

Clichy Echecs 92 (7, 101, 18,5) – Kfar Saba Chess Club (6, 57, 16)

O. R. Padova (6, 86, 16,5) – Peristeri (6, 73, 17,5)

Amay Chess Club (6, 81, 17) – En Passant (6, 78, 16,5)

SK Advisory Invest Baden (6, 47,5, 15) – Reichenstein SSB (6, 64,5, 18,5)

Sautron (6, 37, 14,5) – Besiktas JK (6, 52, 19,5)

White Rose (6, 34,5, 14) – Asker (6, 71, 21)

SK 47 Eynatten (6, 57,5, 17) – Accres Apeldoorm (5, 37, 12,5)

Haladás VSE Szombathely (5, 50, 17) – Club d1Echecs de Geneve (5, 45, 12,5)

 

A női klubcsapatok versenyében a címvédő monacói együttes újabb riválist győzött le. A Cercle d’Echecs de Monte-Carlo négyesében a szlovén Anna Muzicsuk nyert, a másik három parti döntetlennel ért véget. Az orosz Jugra hárompontos hátránnyal a második, a honi derbi 2-2-re végződött. A pár nappal korábban befejeződött  szuperbajnokság bronzérmese, Natalija Pogonyina vereséget mért a bajnoknőre, Valentyina Gunyinára.

Az 5. forduló eredményei:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (8, 46,5, 13) – CS Politechnica-Antibiotice Iasi (6, 31,5, 12,5)  2,5 – 1,5

(Hou Ji-fan (2621) – Katyrina Lahno (2534)  döntetlen

Humpy Koneru (2607) – Viktorija Cmilyte (2505)  döntetlen

Anna Muzicsuk (2560) – Irina Bulmaga (2401)  1 - 0

Almira Szkripcsenko (2441) – Alina L’Ami (2362)  döntetlen)

 

Jugra (6, 27, 9,5) – SHSM Nase Naszledije (5, 28,5, 11)  2 - 2

(Anna Usenyina (2497) – Alekszandra Kosztenjuk (2495)  döntetlen

Natalija Pogonyina (2485) – Valentyina Gunyina (2506)  1 - 0

Marina Romanyko (2359) – Olga Girja (2439)  döntetlen

Tatjana Sadrina (2364) – Anasztazia Szavina (2403) 0 – 1)

 

Mika Chess Club (4, 30, 8) – Chess Club BAS (3, 12,5, 5)  2,5 – 1,5

„Rudar” Prijedor (3, 6, 5,5) – MRU – Vilnaius Fortas (4, 12, 9)  1 - 3

ASVOE Pamhagen (1, 11,5, 3) – Fischer Chieti (1, 7, 3,5)  0,5 – 3,5

A Jelica PEP volt erőnyerő

 

 

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

 

MNC

Cercle d’Echecs d Monte-Carlo

5

5

0

0

10

73.0

15.5

2

 

RUS

Jugra

5

3

1

1

7

45.0

11.5

3

 

ROU

CS Politechnica-Antibiotice Iasi

5

3

0

2

6

51.5

14.0

4

 

ARM

Mika Chess Club

5

3

0

2

6

50.0

10.5

5

 

RUS

SHSM Nase Naszledije

5

2

2

1

6

49.0

13.0

6

 

LTU

MRU – Vilnaius Fortas

5

3

0

2

6

28.5

12.0

7

 

SRB

Jlica PEP

5

1

2

2

4

32.0

10.0

8

 

SRB

Chess Club BAS

5

1

1

3

3

27.0

6.5

9

 

ITA

Fischer Chieti

5

1

1

3

3

15.0

7.0

10

 

BIH

„Rudar” Prijedor

5

1

1

3

3

14.0

6.5

11

 

AUT

ASVOE Pamhagen

5

0

1

4

1

14.5

3.5

 

A 6. forduló párosítása:

MRU – Vilnaius Fortas (6, 28,5, 12) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (10, 73, 15,5)

Jelica PEP (4, 32, 10) – Jugra (7, 45, 11,5)

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (6, 51,5, 14) - SHSM Nase Naszledije (6, 49, 13)

Fischer Chieti (3, 15, 7) – „Rudar” Prijedor (3, 14, 6,5)

Chess Club BAS (3, 27, 6,5) – ASVOE Pamhagen (1, 14,5, 3,5)

A Mika Chess Club lesz erőnyerő

 

Lékó,P (2732) - Radzsabov,T (2723)
Angol megnyitás [A36]

1.c4 g6 2.g3 Fg7 3.Fg2 c5 4.e3 Hc6 5.He2 e6 6.d4 cxd4 7.exd4 d5 8.cxd5 exd5 9.Hbc3 Hge7 10.0-0 Fe6 11.Fe3 0-0 12.Hf4 Vd7 13.Vd2 Bad8 14.Bfe1 Kh8 15.Kh1 Hf5

 

 

16.Hfxd5?! Hfxd4 17.Fh6 f6 18.Fxg7+ Vxg7 19.Vc1 g5 20.Bd1 Vf7 21.He3 Vh5 22.Hf1 Fh3 23.Fxh3 Vxh3 24.f4 Vh5 25.Bd3?

 

25...Vg6?

Tejmur Radzsabov 25...Hb4 26.Bxd4 Vf3+ 27.Kg1 Bxd4-gyel döntő előnybe kerülhetett volna.

26.Bd2 b5 27.Vb1 f5 28.b4 gxf4 29.gxf4 Bg8 30.Hg3 Vh6 31.Bg2 Vxf4 32.Vf1

 

 

 

32...Vxf1+

Nagymesterünk megkönnyebbülhetett. 32...Hf3 33.Hce2 Vg4 34.Bd1 Bde8 még mindig kellemetlen perceket okozhatott volna.

33.Bxf1 Bgf8 34.Hge2 a6 35.Hxd4 Bxd4 36.a3 He7 37.He2 Bd2 38.Hf4 Bxg2 39.Kxg2 Hg6 40.Kg3 Be8 41.Hd3 Bd8 42.Hc5 f4+ 43.Kg4 Bd2 44.Hxa6 Ba2 45.Hc7 és döntetlen

 

Szvidler,P (2740) - Nakamura,H (2783)
Királyindiai védelem [E71]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3 0-0 6.Fg5 Ha6 7.f4 Hh5 8.Hge2 c5 9.d5 b5!?

Az amerikai nagymester stílusához híven azonnal akciót kezdeményezett.

10.cxb5 Hc7 11.a4 Bb8 12.g4 Hf6 13.Hg3 h6 14.Fh4 Hh7 15.Vd2 a6 16.Fc4 axb5 17.axb5 Fd7

 

 

18.e5?

A hétszeres orosz bajnok rosszul értékelte az állást. 18.Ba5 Fxc3 19.bxc3 Fxb5 20.Fxb5 Hxb5 21.Ba2 volt a helyes folytatás.

18...Fxb5 19.Hxb5 Hxb5 20.Va5? Ve8 21.0-0

 

 

 

21...g5! 22.Hf5 gxh4 23.Bae1 dxe5 24.Bxe5? Fxe5 25.fxe5 e6 26.Hxh6+ Kg7 27.Vd2 Vd8 28.Bf6 Hd4 29.Hxf7  

 

 

29...Hxf6 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

(Fotók: http://euro2013.chessdom.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Rodoszon zajló Klubcsapatok Európa-kupáján az azeri SOCAR és az orosz Jugra negyedik győzelmét is megszerezte. A címvédő SOCAR a francia bajnokcsapatra, a Clichy Echecs 92 hatosára mért vereséget, Rapport Richárd sötéttel remizett Tejmur Radzsabovval. A Jugra a két évvel ezelőtti bajnokot, a Szentpétervár együttesét győzte le minimális arányban, Lékó Péter sötéttel a kubai Leinier Dominguez Perezzel szemben tartotta az egyensúlyt. A Haladás VSE döntetlent játszott a svéd  Limhamns csapatával. A női klubcsapatok versenyében a monacói Cercle d’Echecs de Monte-Carlo újabb rangadót nyert, fölényesen vezet.

 

Az orosz Malahit csapata három fordulón keresztül a párosítás kegyeltje volt, az esélyt 18-0-al ki is használták, első rangadójukon azonban botlottak. Négy játszma is döntéssel végződött a cseh G-Team Novy Bor elleni csatában. Alekszandr Griscsuk éltáblásként világossal hozta a tőle elvárt győzelmet David Navarával szemben, Szergej Karjakin megküzdött a remiért, 83 lépésben osztozott meg a ponton a lengyelek legjobbjával, Radoslaw Wojtaszekkel. Az oroszok számára hidegzuhanyként hatott Alekszandr Morozevics veresége. A lett Alekszej Shirov győzelme kellett az egy meccsponthoz, mert a lengyel Mateusz Bartel az időzavarba került Alekszandr Rjazancevre mért vereséget.

A játéknap egyik meglepetése, hogy a Jugra az ukrán Anton Korobov győzelmével legyőzte a két évvel korábbi bajnok Szentpétervár együttesét. A hétszeres bajnok Peter Szvidler kecsegtető pozíciót rontott el remire. Lékó Péter az orosz huszárjátékkal lepte meg a kubai Leinier Dominguez Perezt, gond nélkül tartotta a döntetlent. Nyikita Vityjugov hibák sorozatával kapott ki, a hátsó táblákon nem bírtak egymással a nagymesterek.

 

Negyedik győzelmével a címvédő, a rajtlistát vezető azeri SOCAR átvette a vezetést. A francia bajnokcsapat az első három táblán még tartotta az egyensúlyt, de a hátsó táblákon nagy volt az „azeriek” fölénye. Rapport Richárd mesterhármas után az azeri Tejmur Radzsabovval lépésismétléssel remizett. Legfiatalabb nagymesterünk lehetett boldog a pontosztozkodással. Ricsi 4-ből 3,5 pontjával a francia együttes legjobb pontszerzője, + 10 Élő-pontnál tart.

Az azeri Odlar Yuru és a PGMB-Rosztov „tarolt”, a Padova csapatában az amerikai Hikaru Nakamura harmadik remijét könyvelhette el.

A Haladás VSE csapata nagy küzdelemben remizett svéd ellenfelével. Az adok-kapok összecsapás során négy parti is döntéssel végződött. Petényi Tamás negyedik győzelmét aratta.

 

Az élcsoportban a 4. forduló eredményei:

Malahit (6, 48, 18) – G-Team Novy Bor (6, 34, 13)  3 - 3

(Alekszandr Griscsuk (2786) – David Navara (2703)  1 - 0

Szergej Karjakin (2762) – Radoslaw Wojtaszek (2698)  döntetlen

Alekszandr Morozevics (2734) – Viktor Laznicka (2666)  0 – 1

Alekszej Shirov (2685) – Krishnan Sasikiran (2662)  1 - 0

Vlagyimir Malahov (2711) – Zbynek Hracek (2636)  döntetlen

Alekszandr Rjazancev (2697) – Mateusz Bartel (2638)  0 - 1)

 

Jugra (6, 40, 15,5) – Szentpétervár (6, 42, 16,5) 3,5 – 2,5

(Dmitrij Jakovenko (2719) – Peter Szvidler (2740)  döntetlen

Lékó Péter (2732) – Leinier Dominguez Perez (2753)  döntetlen

Anton Korobov (2716) – Nyikita Vityjugov (2729)  1 - 0

Szergej Rublevszkij (2695) – Szergej Movszeszjan (2696)  döntetlen

Alekszej Drejev (2679) – Makszim Matlakov (2682)  döntetlen

Denisz Hiszmatullin (2656) – Zahar Jefimenko (2661)  döntetlen)

 

Clichy Echecs 92 (5, 26, 12,5) – SOCAR (6, 44, 15,5)  2 - 4

(Maxime Vachier-Lagrave (2742) – Fabiano Caruana (2779)  döntetlen

Rapport Richárd (2676) – Tejmur Radzsabov (2723)  döntetlen

Pavel Tregubov (2606) – Gata Kamsky (2725)  döntetlen

Maxime Lagarde (2523) – Sahriyar Mamedgyarov (2759)  0 - 1

Axel Delorme (2482) – Wang Hao (2733)  döntetlen

Jean-Baptiste Mullon (2445) – Anish Giri (2749)  0 - 1)

 

Odlar Yuru (5, 33, 13,5) – Schachklub MPO Maria Saal (5, 19, 11,5) 5,5 – 0,5

Tammer Shakki (4, 14, 8,5) – PGMB-Rosztov (4, 30, 12,5)  0 - 6

O.R. Padova (4, 18, 10) – Kfar Saba Chess Club (4, 20, 10)  4 - 2

Minszk (4, 19, 13) – Barbican 4NCL (4, 11, 8)  5,5 – 0,5

Peristeri (4, 22, 9,5) – En Passant (4, 17, 11)  2,5 – 3,5

Amay Chess Club (4, 18,5, 11) – A.S.I. Bologna (4, 14, 9)  4 - 2

SK 47 Eynatten (4, 14, 11) – Caercle d’Echecs de Monte-Carlo (4, 12, 9,5)  4,5 – 1,5

S.F.Wirtzfeld (4, 31, 11,5) – Oslo Schakselskap (4, 16,5, 9)  4 - 2

 

Haladás VSE Szombathely (4, 21, 12) – Limhamns SK (4, 10, 8,5)  3 - 3

(Kovács Gábor (2459) – Bjorn Ahlander (2442)  döntetlen

Németh Miklós (2468) – Christian Jepson (2392)  0 - 1

Petényi Tamás (2464) – Linus Johansson (2321)  1 - 0

Nagy Gábor (2414) – Stefan Schneider (2327)  döntetlen

Csonka Attila István (2387) – Philip Lindgren (2278)  0 - 1

Pergel László (2249) – Osmani Penalver (2264)  1 - 0)

 

Az élcsoport állása:

 

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

AZE

SOCAR

4

4

0

0

8

74.5

19.5

2

RUS

Jugra

4

4

0

0

8

71.0

19.0

3

CZE

G-Team Novy Bor

4

3

1

0

7

72.0

16.0

4

AZE

Odlar Yurdu

4

3

1

0

7

69.5

19.0

5

RUS

Malahit

4

3

1

0

7

69.0

21.0

6

RUS

Szentpétervár

4

3

0

1

6

66.0

19.0

7

BLR

Minszk

4

3

0

1

6

66.0

18.5

8

RUS

PGMB-Rosztov

4

3

0

1

6

62.0

18.5

9

BEL

S.F.Wirtzfeld

4

3

0

1

6

50.5

15.5

10

BEL

Amay Chess Club

4

3

0

1

6

48.5

15.0

11

NOR

Asker

4

3

0

1

6

46.0

18.5

12

ITA

O.R. Padova

4

3

0

1

6

46.0

14.0

13

NED

En Passant

4

3

0

1

6

44.0

14.5

14

BEL

SK 47 Eynatten

4

3

0

1

6

41.0

15.5

15

FRA

Clichy Echecs 92

4

2

1

1

5

59.0

14.5

16

HUN

Haladás VSE Szombathely

4

2

1

1

5

36.0

15.0

17

SWE

Limhamns SK

4

2

1

1

5

33.0

11.5

18

AUT

Schachklub MPO Maria Saal

4

2

1

1

5

30.5

12.0

 

Az élcsoportban az 5. forduló párosítása:

SOCAR (8, 74,5, 19,5) – Jugra (8, 71, 19)

Odlar Yurdu (7, 69,5, 19) – Malahit (7, 69, 21)

G-Team Novy Bor (7, 72, 16) – SK 47 Eynatten (6, 41, 15,5)

Szentpétervár (6, 66, 19) – O.R. Padova (6, 46, 14)

En Passant (6, 44, 14,5) – PGMB-Rosztov (6, 62, 18,5)

Minszk (6, 66, 18,5) – Amay Chess Club (6, 48,5, 15)

Asker (6, 46, 18,5) - S.F.Wirtzfeld (6, 50,5, 15,5)

Limhamns SK (5, 33, 11,5) – Clichy Echecs 92 (5, 59, 14,5)

Schachklub MPO Maria Saal (5, 30,5, 12) - Haladás VSE Szombathely (5, 36, 15)

 

A női klubcsapatok versenyében a címvédő monacói együttes újabb rangadót nyert, gyakorlatilag bebiztosította végső győzelmét. A  kínai világbajnoknő Hou Ji-fan a túlzott agresszivitással játszott orosz exvilágbajnoknőt, Alekszandra Kosztenjukot győzte le. Az indiai Humpy Koneru a kétszeres orosz bajnoknőt, Valentyina Gunyinát kényszerítette megadásra. A szlovén Anna Muzicsuk botlása meglepetés.

A Jugra és a Mika Chess Club csatájában az orosz nagymesternők sötéttel voltak eredményesek. A román-szlovén találkozón az éltáblán ukrán olimpiai bajnoknők remiztek, Katyerina Lahno és Natalija Zsukova osztozott meg a ponton.

 

A 4. forduló eredményei:

 

SHSM Nase Naszledije (5, 13, 9,5) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (6, 26. 10,5)  1,5 – 2,5

(Alekszandra Kosztenjuk (2495) – Hou Ji-fan (2621)  0 - 1

Valentyina Gunyina (2506) – Humpy Koneru (2607) 0 – 1

Jekatyerina Kovalevszkaja (2410) – Anna Muzicsuk (2560)  1 - 0

Olga Girja (2439) – Pia Cramling (2515)  döntetlen)

 

Jugra (4, 10, 6,5) – Mika Chess Club (4, 16,5, 7)  3 - 1

(Anna Usenyina (2497) – Dronavalli Harika (2475)  döntetlen

Natalija Pogonyina (2485) – Lilit Mkrtchian (2469)  1 - 0

Bajra Kovanova (2396) – Elina Danieljan (2471)  döntetlen

Marina Romanyko (2359) – Lela Zsavahashivili (2435)  1 – 0)

 

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (4, 10, 9) – Jelica PEP (3, 16, 7,5)  3,5 – 0,5

Fischer Chieti (1, 2, 2,5) – MRU – Vilnaius Fortas (2, 7, 6)  1 - 3

ASVOE Pamhagen (1, 6, 2,5) – „Rudar” Prijedor (1, 0, 2)  0,5 – 3,5

A Chess Club BAS volt az erőnyerő

 

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

MNC

Cercle d’Echecs de Monte Carlo

4

4

0

0

8

46.5

13.0

2

ROU

CS Politechnica-Antibiotice Iasi

4

3

0

1

6

31.5

12.5

3

RUS

Jugra

4

3

0

1

6

27.0

9.5

4

RUS

SHSM Nase Naszledije

4

2

1

1

5

28.5

11.0

5

ARM

Mika Chess Club

4

2

0

2

4

30.0

8.0

6

LTU

MRU – Vilnaius Fortas

4

2

0

2

4

12.0

9.0

7

SRB

Jelica PEP

4

1

1

2

3

19.0

8.0

8

SRB

Chess Club BAS

4

1

1

2

3

12.5

5.0

9

BIH

„Rudar” Prijedor

4

1

1

2

3

6.0

5.5

10

AUT

ASVOE Pamnagen

4

0

1

3

1

11.5

3.0

11

ITA

Fischer Chieti

4

0

1

3

1

7.0

3.5

 

Az 5. forduló párosítása:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (8, 46,5, 13) – CS Politechnica-Antibiotice Iasi (6, 31,5, 12,5)

Jugra (6, 27, 9,5) – SHSM Nase Naszledije (5, 28,5, 11)

Mika Chess Club (4, 30, 8) – Chess Club BAS (3, 12,5, 5)

„Rudar” Prijedor (3, 6, 5,5) – MRU – Vilnaius Fortas (4, 12, 9)

ASVOE Pamhagen (1, 11,5, 3) – Fischer Chieti (1, 7, 3,5)

A Jelica PEP lesz erőnyerő

 

Verőci Zsuzsa

 Fotók:  http://euro2013.chessdom.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Rodoszon zajló Klubcsapatok Európa-kupáján öt együttes nyerte meg harmadik mérkőzését is. Az orosz Malahit újabb „kiütéses” győzelmet aratott, a SOCAR, a Szentpétervár, a Jugra és a G-Team Novy Bor előtt vezet. Lékó Péter remizett harmadik partijában, Rapport Richárd harmadszor is győzni tudott. A női viadalon a címvédő Cercle d’Echecs de Monte-Carlo csapata vezet.

 

Nem született meglepetés a viadal harmadik fordulójában, öt együttes nyert harmadszor is. Az esélyes csapatok közül ki nagyobb, ki kisebb arányban, de hozta a kötelező győzelmet. A játéknap legnagyobb derbijét a SOCAR és a Padova találkozó éltábláján láttuk, a virtuális világranglista negyedik és ötödik helyezettje, az olasz Fabiano Caruana és az amerikai Hikaru Nakamura csatázott. Nakamura a spanyol megnyitás berlini változatában előnybe került, kecsegető esélyét azonban elrontotta, 91 lépés után egyeztek meg a döntetlenben. Az azeri Tejmur Radzsabov folytatta remisorozatát.

Kedvező párosítását kihasználva harmadik meccsét is 6-0-ra nyerte meg az orosz Malahit együttese, Alekszandr Griscsuk, Szergej Karjakin, Alekszej Shirov, Vlagyimir Malahov, Alekszandr Rjazancev és Viorel Bologan játszott. A Szentpétervár gárdája az előző fordulóban meglepetést okozó görög Peristeri  hatosának csak két remit engedélyezett. Hasonló arányban győzött a Jugra, Lékó Péter nem tudta túljátszani a szerény Élő-pontszámú Avital Borucsovszkijt. Jól szerepelt a cseh G-Team Novy Bor, az első két táblán dőlt el a meccsük a rosztoviak ellen.

 

A francia bajnokcsapat erejéből csak 3-3-ra futotta azeri ellenfelével szemben. Rapport Richárd már mesterhármasnál tart, a korai vezércsere ellenére is jól játszható állást ért el, huszárjai uralták a táblát. Maxime Vachier-Lagrave is nyert, a hátsó táblákon azonban gyengébbek.

Javított a Haladás VSE együttese. Nagy Gábor szerzett vezetést a szombathelyi csapatnak, Petényi Tamás harmadszor győzött, a többiek döntetlenekkel járultak hozzá a 4-2-es győzelemhez a dán ellenféllel szemben.

Az élcsoportban a 3. forduló eredményei:

 

SOCAR (4, 11, 11) – O. R. Padova (4, 9, 8,5)  4,5 – 1,5

(Fabiano Caruana (2779) – Hikaru Nakamura (2783)  döntetlen

Tejmur Radzsabov (2723) – Pentala Harikrishna (2709)  döntetlen

Veszelin Topalov (2771) – Kiril Georgijev (2664)  1 - 0

Gata Kamsky (2725) – Michele Godena (2514)  1 - 0

Sahriyar Mamedgyarov (2759) – Daniele Vocaturo (2557)  1 - 0

Wang Hao (2733) – Danyyil Dvirnyy (2568) döntetlen

 

Tammer-Shakki (4, 7, 8,5) – Malahit (4, 12, 12)  0 - 6

 

Szentpétervár (4, 12, 11,5) – Peristeri (4, 9, 8,5)  5 - 1

(Peter Szvidler (2740) – Ioannis Papaioannou (2633)  1 – 0

Leinier Dominguez Perez (2753) – Hristos Banikas (2630)  döntetlen

Nyikita Vityjugov (2729) – Stelios Halkias (2568) 1 - 0

Szergej Movszeszjan (2696) – Andreas Tzermiadianos (2436)  döntetlen

Makszim Matlakov (2682) – Angelos Sandalakis (2394)  1 - 0

Ildar Hairullin (2651) – Ioannis Stathopoulos (2286)  1 - 0

 

Kfar Saba Chess Club (4, 7, 9) – Jugra (4, 10, 10,5)  1 - 5

(Danny Raznikov (2486) – Dmitrij Jakovenko (2719)  0 - 1

Avital Borucsovszkij (2453) – Lékó Péter (2732)  döntetlen)

 

PGMB-Rosztov (4, 12, 10,5) – G-Team Novy Bor (4, 9, 9)  2 - 4

(Baadur Zsobava (2694) – David Navara (2703)  0 - 1

Ivan Cseparinov (2672) – Radoslaw Wojtaszek (2698)  0 - 1

Szergej Zsigalko (2683) – Viktor Laznicka (2666)  1 - 0

Pavel Szmirnov (2641) – Krishnan Sasikiran (2662)  döntetlen

Szergej Azarov (2623) – Zbynek Hracek (2636)  döntetlen

Szanan Szjugirov (2635) – Mateusz Bartel (2638)  0 – 1)

 

Clichy Echecs 92 (4, 8, 9,5) – Odlar Yurdu (4, 12, 10,5)  3 - 3

(Maxime Vachier-Lagrave (2742) – Emil Szutovszkij (2657)  1 - 0

Rapport Richárd (2676) – Gadir Guszejnov (2603)  1 – 0)

 

Istogu Chess Club (2, 3, 5) – Schachclub MPO Maria Saal (3, 9, 6,5) 1 - 5

Oslo Schakselskap (2, 2, 4,5) – CE De Sprenger Echternach (3, 9, 7,5)  4,5 – 1,5

Accres Apeldoorn (2, 0, 4,5) – Minszk (2, 8, 7,5)  0,5 – 5,5

Amay Chess Club (2, 6, 5,5) – White Rose (2, 1, 5,5)  5,5 – 0,5

Nordea Skandenborg (2, 0, 3,5) – Haladás VSE Szombathely (2, 10, 8)  2 - 4

(Mads Andersen (2476) - Kovács Gábor (2459) döntetlen

Nikolai Vesterbaek Persen (2397) - Németh Miklós (2468) döntetlen

Jan Rode Pedersen (2219) - Petényi Tamás (2464) 0 - 1

Tavs Bjerre (2019) - Nagy Gábor (2414) 0 - 1

Colin Watson (1926) - Csonka Attila István (2387) döntetlen

Jonas Bjerre (1792) - Pergel László (2249) döntetlen)

 

Az élcsoport állása

FED

 

Team

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

RUS

Malahit

3

3

0

0

6

48.0

18.0

2

AZE

SOCAR

3

3

0

0

6

44.0

15.5

3

RUS

Szentpétervár

3

3

0

0

6

42.0

16.5

4

RUS

Jugra

3

3

0

0

6

40.0

15.5

5

CZE

G-Team Novy Bor

3

3

0

0

6

34.0

13.0

6

AZE

Odlar Yurdu

3

2

1

0

5

33.0

13.5

7

FRA

Clichy Echecs 92

3

2

1

0

5

26.0

12.5

8

AUT

Schachklub MPO Maria Saal

3

2

1

0

5

19.0

11.5

9

BEL

S.F. Wirtzfeld

3

2

0

1

4

31.0

11.5

10

RUS

PGMB-Rosztov

3

2

0

1

4

30.0

12.5

11

GRE

Peristeri

3

2

0

1

4

22.0

9.5

12

HUN

Haladás VSE Szombathely

3

2

0

1

4

21.0

12.0

13

ISR

Kfar Saba Chess Club

3

2

0

1

4

20.0

10.0

14

BLR

Minszk

3

2

0

1

4

19.0

13.0

15

BEL

Amay Chess Club

3

2

0

1

4

18.5

11.0

16

ITA

O.R. Padova

3

2

0

1

4

18.0

10.0

 

Az élcsoportban a 4. forduló párosítása:

Malahit (6, 48, 18) – G-Team Novy Bor (6, 34, 13)

Jugra (6, 40, 15,5) – Szentpétervár (6, 42, 16,5)

Clichy Echecs 92 (5, 26, 12,5) – SOCAR (6, 44, 15,5)

Odlar Yuru (5, 5, 33, 13,5) – Schachklub MPO Maria Saal (5, 19, 11,5)

Tammer Shakki (4, 14, 8,5) – PGMB-Rosztov (4, 30, 12,5)

O.R. Padova (4, 18, 10) – Kfar Saba Chess Club (4, 20, 10)

Minszk (4, 19, 13) – Barbican 4NCL (4, 11, 8)

Peristeri (4, 22, 9,5) – En Passant (4, 17, 11)

Amay Chess Club (4, 18,5, 11) – A.S.I. Bologna (4, 14, 9)

SK 47 Eynatten (4, 14, 11) – Caercle d’Echecs de Monte-Carlo (4, 12, 9,5)

S.F.Wirtzfeld (4, 31, 11,5) – Oslo Schakselskap (4, 16,5, 9)

Haladás VSE Szombathely (4, 21, 12) – Limhamns SK (4, 10, 8,5)

 

A női klubcsapatok versenyében a címvédő Cercle d’Echecs de Monte-Carlo együttese újabb győzelemmel megerősítette vezető pozícióját. Az éltáblán a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan az ukrán exvilágbajnoknőre, Ana Usenyinára mért vereséget. A világbajnoki döntő második partijában Anna már megjátszotta a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatát, ezúttal Hou Ji-fan más varit választott, előnybe került, kiskombinációval matthálóba kergette az exvilágbajnoknő királyát. Az indiai Humpy Koneru ellen Natalija Pogonyina hátrányos pozícióban vesztőt húzott. A szlovén Anna Muzicsuk és a svéd Pia Cramling is hozta a kötelező győzelmet.

A rajtnál bizonytalankodó orosz SHSM Nase Naszledije négyese lendületbe jött, az éllovassal mérkőzik meg a negyedik fordulóban, az első hely sorsa is eldőlhet.

 

A 3. forduló eredményei:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (4, 8, 6,5) – Jugra (4, 5, 6,5) 4 - 0

(Hou Ji-fan (2621) – Anna Usenyina (2497)  1 - 0

Humpy Koneru (2607) – Natalija Pogonyina (2485)  1 - 0

Anna Muzicsuk (2560) – Bajra Kovanova (2396)  1 - 0

Pia Cramling (2515) – Tatjana Sadrina (2364)  1 - 0)

 

Chess Club BAS (2, 0, 2,5) – SHSM Nase Naszledije (3, 6, 6)  0,5 – 3,5

(Natasa Bojkovic (2414) – Alekszandra Kosztenjuk (2495)  0 - 1

Inna Gaponenko (2400) – Valentyina Gunyina (2506)  0 – 1)

 

Jelica PEP (3, 6, 6) – Mika Chess Club (2, 6, 4,5)  1,5 – 2,5

„Rudar” Prijedor (1, 0, 2) – CS Politechnica-Antibiotece Iasi (2, 6, 5)  0 - 4

MRU – Vilnaius Fortas (0, 3, 2,5) – ASVOE Pamhagen (1, 0, 2) 3,5 – 0,5

A Fischer Chieti volt az erőnyerő

 

 

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

1

 

MNC

Cercle d’Echecs de Monte Carlo

3

3

0

0

6

26.0

10.5

2

 

RUS

SHSM Nase Naszledije

3

2

1

0

5

13.0

9.5

3

 

ARM

Mika Chess Club

3

2

0

1

4

16.5

7.0

4

 

ROU

CS Politechnica-Antibiotece Iasi

3

2

0

1

4

10.0

9.0

5

 

RUS

Jugra

3

2

0

1

4

10.0

6.5

6

 

SRB

Jelica PEP

3

1

1

1

3

16.0

7.5

7

 

LTU

MRU – Vilnaius Fortas

3

1

0

2

2

7.0

6.0

8

 

SRB

Chess Club BAS

3

1

0

2

2

2.5

3.0

9

 

AUT

  

ASVOE Pamhagen

3

0

1

2

1

6.0

2.5

10

 

ITA

Fischer Chieti

3

0

1

2

1

2.0

2.5

11

 

BIH

„Rudar” Prijedor

3

0

1

2

1

0.0

2.0

 

A 4. forduló párosítása:

SHSM Nase Naszledije (5, 13, 9,5) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (6, 26. 10,5)

Jugra (4, 10, 6,5) – Mika Chess Club (4, 16,5, 7)

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (4, 10, 9) – Jelica PEP (3, 16, 7,5)

Fischer Chieti (1, 2, 2,5) – MRU – Vilnaius Fortas (2, 7, 6)

ASVOE Pamhagen (1, 6, 2,5) – „Rudar” Prijedor (1, 0, 2)

Chess Club BAS lesz az erőnyerő

 

Guszejnov,G (2603) - Rapport,R (2676)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.exd5 exd5 5.Fd3 c6 6.Vf3 Vf6 7.Vxf6 Hxf6 8.Fd2 0-0 9.0-0-0 Fg4 10.f3 Fh5 11.Hge2 Fg6 12.Fxg6 hxg6 13.h4 Ha6 14.g4 Hc7 15.h5 gxh5 16.gxh5?! He6 17.Bdg1 Kh7 18.Hd1 Fxd2+ 19.Kxd2 Hg8 20.Hf2 Hh6 21.Hd3 Bae8 22.Hdf4 Be7 23.Bh2 Bfe8 24.c3 Hf5 25.Bhg2

 

25...Hh4 26.Bg3 Kh6 27.Bh1 Hf5 28.Bg2 Hg5 29.Hg1

 

 

29...He3 30.Bf2 Hc4+ 31.Kc2 Be1 32.Hd3 He3+ 33.Kb3 Bd1 34.He5 f6 35.Hg6?  

 

 

 

35...Hf5 36.f4 He4 37.Bg2 He3 38.Bhh2 Hxg2 39.Bxg2 Bd2 és világos feladta

 

Hou Ji-fan (2621) - Usenyina,A (2497)
Szicíliai védelem [B33]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 e5 6.Hdb5 d6 7.Fg5 a6 8.Ha3 b5 9.Hd5 Fe7 10.Fxf6 Fxf6 11.c4

A vb-döntőn Hou Ji-fan a 11.c3 Fg5 12.Hc2 He7 13.Hcb4 0-0 14.Fe2 a5 15.Hxe7+ Vxe7 16.Hd5 Vb7 17.Vd3 b4 18.h4 Fd8 19.g3 Fe6 20.Bd1 bxc3 21.bxc3 Fb6 22.Hxb6 Vxb6 23.Vxd6 Vxd6 24.Bxd6 Fxa2 folytatásban nem tudott előnyt elérni, 33 lépésben remi lett a játszma.

11...b4 12.Hc2 0-0 13.g3 a5 14.Fg2 Fg5 15.0-0 Fe6 16.Vd3 Fxd5?! 17.cxd5 Hb8 18.a3 Ha6 19.axb4 Hxb4 20.Hxb4 axb4 21.h4 Fh6 22.Vc4 Bxa1?! 23.Bxa1 Vb8 24.Fh3 g6

 

 

 

25.Ba6 Bd8 26.Kg2 Fd2 27.Vc6 b3?! 28.Bb6 Va7 29.Bb7 Vd4?

Az exvilágbajnoknő időzavarban vesztőt húzott. 

 

 

30.Fe6! Vxe4+ 31.Kh2 Bf8? 32.Bxf7 Bxf7 33.Ve8+ Kg7 34.Vxf7+ Kh6 35.Vf8+ Kh5

 

 

36.Ve7

Kimaradt a nyerés a 36.g4+ Kxh4 37.Ve7+ g5 38.Ff5 változatban.

36...Kh6 37.Vf8+ Kh5 38.Fh3 Vc2?

 

 

39.Fg4+! Kxg4 40.f3+ Kh5 41.Kh3 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

(Fotók: http://euro2003.chessdom.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rodoszon Lékó és Rapport megnyerte második partiját is

Címkék: Klubcsapatok Európa-kupája 2013

A Rodoszon zajló 29. Klubcsapatok Európa-kupáján az orosz Malahit sakkozói még hibátlanok, tizenkét együttes megnyerte második mérkőzését is. A Jugra csapatában Lékó Péter, a Clichy gárdájában Rapport Richárd ismét győzött. A Haladás VSE küzdelmes meccsen minimális vereséget szenvedett a finn Tammer-Shakki hatosától.

A címvédő azeri SOCAR csapata másodszor „hullajtott el” fél pontot, Fabiano Caruana után Tejmur Radzsabov sem tudta hozni a kötelező győzelmet, a svéd Bjorn Ahlander örülhetett a szupernagymestertől elcsent reminek. A Malahit Alekszandr Griscsuk vezetésével simán nyert dán csapattal szemben. Taroltak a szentpéterváriak, a kubai Leinier Dominguez Perez „helyettesítette” a hétszeres bajnok Peter Szvidlert.  

Lékó Péter pályafutása során harmadszor mérkőzött meg a holland Friso Nijboerrel, kétszer remiztek, de akkor elsőszámú nagymesterünk csak tinédzser volt. A mostani összecsapásuk Péter nagy fölényének jegyében zajlott, a spanyol megnyitású partiban gyorsan átvette a kezdeményezést, kiskombinációval gyalogelőnyt szerzett, 41 lépésben nyert. Az ukrán Anton Korobov és az orosz Alekszej Drejev csak remizett.

A G-Team Novy Bor együttesében legjobbjuk, a cseh David Navara botlott, a Padova csapatában az amerikai Hikaru Nakamura döntetlen miatt bosszankodhatott.

A francia bajnokcsapatban Rapport Richárd a svájci együttessel szemben a második táblán játszott Maxime Vachier-Lagrave mögött. Legfiatalabb nagymesterünk ismét a világos bábukat vezette, Karsten Volke nem állította nagy feladat elé, Ricsi gyorsan játszva, itt-ott pontatlant is húzva 33 lépés után már fogadhatta ellenfele gratulációját, juttatta vezetéshez csapatát, a 4-2-nél aligha többre számítottak.

A Haladás meccse rosszul kezdődött, az éltáblán Kovács Gábor világossal 28 lépés után kapitulálni kényszerült. Petényi Tamás győzelmével a szombathelyiek egyenlítettek, Nagy Gábor veresége is hidegzuhanyként hatott, a közel hatórás küzdelemben a finn hatos 3,5 – 2,5-re megnyerte a találkozót.

Az élcsoportban a 2. forduló eredményei:

Limhamns SK (2, 4,5) – SOCAR (2, 5,5)  0,5 – 5,5

Malahit (2, 6) – Nordea Skanderborg (2, 3,5)  6 - 0

Club d’Echecs de Geneve (2, 4,5) – Szentpétervár (2, 5,5)  0 - 6

Jugra (2, 5,5) – En Passant (2, 4,5)  5 - 1

Dmitrij Jakovenko (2719) – Vjacseszlav Ikonnikov (2564)  1 - 0

Lékó Péter (2732) – Friso Nijboer (2528)  1 – 0)

G-Team Novy Bor (2, 4,5) – S.F. Wirtzfeld (2, 5,5)  4,5 – 1,5

PGMB-Rosztov (2, 6) – A.S.I. Bologna (2, 3,5)  4,5 – 1,5

Besiktas JK (2, 6) – O.R. Padova (2, 4)  1,5 – 4,5

Odlar Yurdu (2, 6) – Amay Chess Club (2, 4)  4,5 – 1,5

Reichenstein SSB (2, 4,5) – Clichy Echecs 92 (2, 5,5)  2 - 4

(Andreas Heimann (2493) – Maxime Vachier-Lagrave (2742)  döntetlen

Karsten Volke (2459) – Rapport Richárd (2676) 0 – 1)

Minszk (2, 5,5) – Peristeri (2, 4,5)  2 - 4

Haladás VSE (2, 5,5) – Tammer-Shakki (2, 5)  2,5 – 3,5

(Kovács Gábor (2459) – Mika Karttunen (2445)  0 - 1

Németh Miklós (2468) – Veijo Maki (2379)  döntetlen

Petényi Tamás (2464) – Janne Mertanen (2350)  1 - 0

Nagy Gábor (2414) – Pekka Koykka (2302)  0 - 1

Csonka Attila István (2249) – Jani Ahvenjarvi (2241)  1 - 0

Pergel László (2249) - Jyrki Kytoniemi (2263) 0 – 1)

FED

 

Csapat

Ford.

  + 

  = 

  - 

 TB1 

 TB2 

 TB3 

 TB4 

1

RUS

Malahit

2

2

0

0

4

12.0

12.0

7.0

2

RUS

Szentpétervár

2

2

0

0

4

12.0

11.5

9.0

3

AZE

Oldar Yurdu

2

2

0

0

4

12.0

10.5

11.0

4

RUS

PGMB-Rosztov

2

2

0

0

4

12.0

10.5

9.5

5

AZE

SOCAR

2

2

0

0

4

11.0

11.0

9.5

6

RUS

Jugra

2

2

0

0

4

10.0

10.5

8.0

7

CZE

G-Team Novy Bor

2

2

0

0

4

9.0

9.0

13.5

8

GRE

Peristeri

2

2

0

0

4

9.0

8.5

13.5

9

ITA

O.R. Padova

2

2

0

0

4

9.0

8.5

11.0

10

FRA

Clichy Echecs 92

2

2

0

0

4

8.0

9.5

9.0

11

ISR

Kfar Saba Chess Club

2

2

0

0

4

7.0

9.0

11.0

12

FIN

Tammer-Shakki

2

2

0

0

4

7.0

8.5

12.0

13

LUX

CE De Sprenger Echternach

2

1

1

0

3

9.0

7.5

11.0

14

AUT

Schachclub MPO Maria Saal

2

1

1

0

3

9.0

6.5

15.5

15

HUN

Haladás VSE Szombathely

2

1

0

1

2

10.0

8.0

11.5

Az élcsoportban a 3. forduló párosítása:

SOCAR (4, 11, 11) – O. R. Padova (4, 9, 8,5)

Tammer-Shakki (4, 7, 8,5) – Malahit (4, 12, 12)

Szentpétervár (4, 12, 11,5) – Peristeri (4, 9, 8,5)

Kfar Saba Chess Club (4, 7, 9) – Jugra (4, 10, 10,5)

PGMB-Rosztov (4, 12, 10,5) – G-Team Novy Bor (4, 9, 9)

Clichy Echecs 92 (4, 8, 9,5) – Odlar Yurdu (4, 12, 10,5)

Istogu Chess Club (2, 3, 5) – Schachclub MPO Maria Saal (3, 9, 6,5)

Oslo Schakselskap (2, 2, 4,5) – CE De Sprenger Echternach (3, 9, 7,5)

Accres Apeldoorn (2, 0, 4,5) – Minszk (2, 8, 7,5)

Amay Chess Club (2, 6, 5,5) – White Rose (2, 1, 5,5)

Nordea Skandenborg (2, 0, 3,5) – Haladás VSE Szombathely (2, 10, 8)

A női csapatok versenyében nehezen nyerte meg a második forduló rangadóját a címvédő Cercle d’Echecs de Mone-Carlo együttese. A két meccspontot a szlovén Anna Muzicsuk győzelme jelentette. Az örmény négyesnél az indiai Dronavalli Harika biztosan tartotta az éltáblát a kínai világbajnoknő Hou Ji-fannal szemben. Az ukrán olimpiai bajnoknők csatájában Katyerina Lahno és az exvilágbajnoknő Anna Usenyina nem bírt egymással.

A 2. forduló eredményei:

Mika Chess Club (2, 3) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (2, 4)  1,5 – 2,5

(Dronavalli Harika (2475) – Hou Ji-fan (2621)  döntetlen

Lilit Mkrtchian (2469) – Humpy Koneru (2607)  döntetlen

Elina Danieljan (2471) – Anna Muzicsuk (2560)  0 - 1

Lela Zsavahasvili (2435) – Pia Cramling (2515) döntetlen)

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (2, 3,5) – Jugra (2, 4)  1,5 – 2,5

(Katyerina Lahno (2534) – Anna Usenyina (2497)  döntetlen

Viktorija Cmilyte (2505) – Natalija Pogonyina (2485)  0 – 1)

ASVOE Pamhagen (1, 2) – Jelica PEP (1, 2)  0 - 4

SHSM Nase Naszledije (1, 2) – Fischer Chieti (0, 0,5)  4 - 0

MRU – Vilniaus Fortas (0, 1) – Chess Club BAS (0, 0)  1,5 – 2,5

„Rudar” Prijedor volt az erőnyerő

Hely.

FED

Csapat

Ford.

+

=

-

TB1

TB2

TB3

TB4

1

MNC

Cercle d'Echecs de Monte-Carlo

2

2

0

0

4

8.0

6.5

7.0

2

RUS

Jugra

2

2

0

0

4

5.0

6.5

7.0

3

SRB

Jelica PEP

2

1

1

0

3

6.0

6.0

8.0

4

RUS

SHSM Nase Naszledije

2

1

1

0

3

6.0

6.0

6.5

5

ROU

CS-Politechnica-Antibiotice Iasi

2

1

0

1

2

6.0

5.0

7.0

6

ARM

Mika Chess Club

2

1

0

1

2

6.0

4.5

9.0

7

SRB

Chess Club BAS

2

1

0

1

2

0.0

2.5

9.0

8

BIH

"Rudar" Prijedor

2

0

1

1

1

0.0

2.0

6.5

9

AUT

ASVOE Pamhagen

2

0

1

1

1

0.0

2.0

6.0

10

LTU

MRU Vilniaus Fortas

2

0

0

2

0

3.0

2.5

7.0

11

ITA

Fischer Chieti

2

0

0

2

0

0.0

0.5

11.0

A 3. forduló párosítása:

Cercle d’echecs de Monte-Carlo (4, 8, 6,5) – Jugra (4, 5, 6,5)

Chess Club BAS (2, 0, 2,5) – SHSM Nase Naszledije (3, 6, 6)

Jelica PEP (3, 6, 6) – Mika Chess Club (2, 6, 4,5)

„Rudar” Prijedor (1, 0, 2) – CS Politechnica-Antibiotece Iasi (2, 6, 5)

MRU – Vilnaius Fortas (0, 3, 2,5) – ASVOE Pamhagen (1, 0, 2)

Fischer Chieti lesz erőnyerő

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az első osztályú csapatbajnokság harmadik fordulójában a címvédő Aquaprofit-NTSK csapata a makóiak elleni nagyarányú győzelemmel visszaszerezte a vezető pozíciót. A Mátyásföldi LTC együttese nehéz körülmények között játszotta le Pakson mérkőzését, a csapatot szervező és irányító Zsinka László tragikus halála pótolhatatlan veszteséget jelent számukra. A Pénzügyőr szép győzelemmel zárta vendégként a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK-val vívott meccsét. A Budapesti Titánok 6-6-tal is dobogós helyen, a Haladás VSE a rodoszi Klubcsapatok Európa-kupáján szerepel, ezért a Decs elleni találkozót november 17-én játsszák le.

Sakkozásunkat újabb nagy veszteség érte. A Mátyásföldi LTC csapatvezetője, játékosa, Zsinka László nemzetközi mester életének 60. évében szívinfarktusban elhunyt. Laci sokunk barátja volt, őrizzük derűs humorát, egymás ellen játszott partijaink emlékét, a kihagyott lehetőségeket, a bosszantó hibákat, közös versenyeink sikerét és bánatát. Csapatvezetőként megküzdött az oly szorító anyagi gondokkal, a csapatösszeállítási nehézségekkel. Imádta a sakkot, élvezte a csatákat, és politikusként is jelentős szerepet játszott fővárosunk életének alakításában. Október 25-én 16 órakor a Farkasréti temetőben veszünk tőle végső búcsút.

A címvédő Aquaprofit-NTSK együttese nagyarányú győzelemmel visszavette a vezetést, hat győzelemmel és hat döntetlennel érték el a 9-3-as eredményt. a makóiaknak nagy vérveszteséget jelent Erdős Viktor átigazolása. A Paks a vártnál kisebb arányban tudta legyőzni az MLTC-t.

A Pénzügyőr játszmaveszteség nélkül zárta zalaegerszegi vendégjátékát, és javított a tabellán elfoglalt helyezésén. Az újonc Budapesti Titánok 6-6-tal is harmadik a rangsorban, a Klubcsapatok Európa-kupáján szereplő Haladás VSE november 17-én pótolja a Decs ellen elhalasztott meccsét.

A 3. forduló és az éltáblák eredményei:

Atomerőmű SE Paks – Mátyásföldi LTC  7 – 5

(Berkes Ferenc (2678) - Medvegy Zoltán (2547) döntetlen

Ács Péter (2567) – Dragan Kosic (2480) döntetlen

Vladislav Nevednichy (2574) – Izsák Gyula (2444) döntetlen)

Aquaprofit-NTSK – ASS-Makói SVSE 9 – 3

(Erdős Viktor (2650) – Mihók Olivér (2456) döntetlen

Luka Lenic (2630) – Szalai Kornél (2416) 1 – 0

Markus Robert (2622) – Horváth Zsolt (2389) 1 – 0)

Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK – Pénzügyőr SE  4 – 8

(Szabó Gergely (2550) – Horváth Csaba (2524) döntetlen

Bogdan Lalic (2476) – Balog Imre (2526)  döntetlen

Sax Gyula (2436) – Héra Imre (2564) 0 – 1)

Budapesti Titánok – Dunaharaszti MTK 6 – 6

(Szergej Grigorjanc (2576) – Gonda László (2524) 1 – 0

Horváth József (2500) – Zoran Jovanovic (2529) döntetlen

Kállai Gábor (2463) – Faragó Iván (2477) döntetlen)

A Haladás VSE – Decs 1990 mérkőzés elhalasztva, november 17-én játsszák le.

A bajnokság állása:

1.Aquaprofit-NTSK 23,5

2. Atomerőmű SE Paks 22,5

3. Budapesti Titánok 19

4-5. Mátyásföldi LTC és Pénzügyőr SE 18

6. Dunaharaszti MTK 17,5

7. Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK 17,5

8. Haladás VSE 12,5(12)

9. ASS-Makói SVSE 12,5

10. Decs 1990 9(12)

A 4. forduló (november 3.) párosítása:

Decs 1990 – Dunaharaszti MTK

Pénzügyőr SE – Budapesti Titánok

ASS-Makói SVSE – Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK

Mátyásföldi LTC – Aquaprofit-NTSK

Haladás VSE – Atomerőmű SE Paks

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A híres görög szigeten, Rodoszon megkezdődött a 29. Klubcsapatok Európa-kupája. Az 53 csapat hattáblás, 7 fordulós svájci rendszerű viadalán a Haladás VSE képviseli a magyar színeket, nagyarányú győzelemmel rajtoltak a szombathelyiek. Címvédőként a rajtlistát is vezető, neves idegenlégiósokat szerepeltető azeri SOCAR játszik.  Olimpiai bajnokok, exvilágbajnok, kontinensbajnokok, szupernagymesterek egész sora szerepel. A negyedik helyre rangsorolt Jugra együttesét Lékó Péter,  a francia bajnokcsapatot, a Clichy gárdáját Rapport Richárd is erősíti, mindketten győzelemmel kezdtek. A nők viadalán 11 együttes indul, a négytáblás tornán többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnoknők, olimpiai és kontinensbajnokok csatáznak majd.

 

A hétfordulós svájci rendszerű versenyre 53 férficsapat és 11 női együttes  nevezett, a mezőnyben neves szupernagymesterek egész sora játszik. Többek között a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan, exvilágbajnokok, olimpiai bajnokok, Európa-bajnokok, világbajnok-jelöltek részvétele is fémjelzi az esztendő egyik legjelentősebb csapatversenyének számító viadalt.

Az egyik legnagyobb esélyesnek számító SOCAR Azerbajdzsán tavaly csak nagyot hajrázva, szerencsés párosításának is köszönhetően nyerte meg először a versenyt. Új igazolásuk az olasz Fabiano Caruana, veszteségük az orosz Alekszandr Griscsuk, aki a Malahit együttesének éltáblása lett, az orosz csapat nem titkoltan az első helyre tör. A hétszeres bajnok Peter Szvidler vezeti a két évvel korábbi győztes Szentpétervár gárdáját. Negyedikként rangsorolták az UGRA hatosát, ahol a tavalyi Európa-bajnok Dmitrij Jakovenko mögött Lékó Péter a második táblás.  A francia Clichy Echess 92 együttesében Maxime Vachier-Lagrave mögött Rapport Richárd játszik. A mezőnyben 21 nagymester tagja a + 2700-as „klubnak”,

Ezúttal sem játszik a honi csapatbajnokságot sorozatban ötször megnyerő Aquaprofit-NTSK együttese. A bronzérmes Haladás VSE képviseli a magyar színeket, sakkozói lehetőséget kaptak, hogy megmérettessék magukat, megérezzék a nagy versenyek semmivel össze nem hasonlítható légkörét.

A top csapatok legjobbjai:

SOCAR (azeri, 2753): Fabiano Caruana (olasz) 2779, Tejmur Radzsabov 2723, Veszelin Topalov (bolgár) 2771, Gata Kamsky (amerikai) 2725, Sahriyar Mamedgyarov 2759, Wang Hao (kínai) 2733, Anish Giri (holland) 2749, Eltaj Safarli 2651

Malahit (orosz, 2729): Alekszandr Griscsuk 2786, Szergej Karjakin 2762, Alekszandr Morozevics 2734, Alekszej Shirov (lett) 2685, Vlagyimir Malahov 2711, Alekszandr Rjazancev 2697, Alekszandr Motiljev 2676, Viorel Bologan (moldáviai) 2670

Szentpétervár (orosz, 2710): Peter Szvidler 2740, Leinier Dominguez Perez (kubai) 2753, Nyikita Vityjugov 2729, Szergej Movszeszjan (örmény) 2696, Makszim Matlakov 2682, Zahar Efimenko (ukrán) 2661, Vagyim Zvjagincev 2659, Ildar Hairullin (2651)

Jugra (orosz, 2700): Dmitrij Jakovenko 2719, Lékó Péter (magyar) 2732, Anton Korobov (ukrán) 2716, Szergej Rublevszkij 2695, Alekszej Drejev 2679, Denisz Hiszmatullin 2656, Nikolaj Kabanov 2475, Alekszej Pridorozsnij 2516

G-Team Novy Bor (cseh, 2667): David Navara 2703, Radoslaw Wojtaszek (lengyel) 2698, Viktor Laznicka 2666, Krishnan Sasikiran (indiai) 2662, Zbynek Hracek 2636, Mateusz Bartel (lengyel) 2638, Robert Cvek 2517

PGMB-Rosztov (orosz, 2663): Baadur Zsobava (grúz) 2694, Ivan Cseparinov (bolgár) 2672, Szergej Zsigalko (fehérorosz) 2683, Pavel Szmirnov 2641, Szergej Azarov (fehérorosz) 2623, Szanan Szjugirov 2635, Ivan Popov 2653, Dmitrij Krjakvin 2584

O.R.Padova (olasz, 2633): Hikaru Nakamura (amerikai) 2783, Pentala Harikrishna (indiai) 2709, Kiril Georgijev (bolgár) 2664, Michele Godena 2514, Daniele Vocaturo 2557, Danyyvil Dvirnyy 2568

Odlar Yurdu (azeri, 2596): Emil Szutovszkij (izraeli) 2657, Gadir Guszejnov 2603, Vasif Durarbajli 2548, Nidjat Mamedov 2612, Rauf Mamedov 2641,

Clichy Echecs 92 (francia, 2579): Maxime Vachier-Lagrave 2742, Rapport Richárd (magyar) 2676, Pavel Tregubov (orosz) 2606, Maxime Lagarde 2523

Haladás VSE Szombathely (2407): Kovács Gábor 2459, Németh Miklós 2468, Tamás Petényi (szlovák) 2464, Nagy Gábor 2414, Csonka Attila István 2387, Pergel László 2249

 

A svájci rendszerre jellemzően a legjobb csapatok számára az első forduló „pontgyűjtést” jelentett. A SOCAR a legjobb összeállításában szerepelt, az éltáblán Fabiano Caruana nem bírt Simon Agdeistennel, Magnus Carlsen menedzserével. A Malahit tarolt Alekszandr Griscsuk nélkül is. A Szentpétervár és a Jugra is vesztett fél pontot. A Haladás VSE meggyőző győzelemmel kezdte meg szereplését, kedvező a szombathelyiek második fordulóbeli párosítása is.

Az első forduló érdekesebb eredményei:

SOCAR – Oslo Schakselskap 5,5 – 0,5

Jutes of Kent – Malahit  0 - 6

Szentpétervár – Barbican 4NCL  5,5 – 0,5

Viking Chess Club – Jugra 0,5 – 5,5

(Hannes Stefansson (2521) – Dmitrij Jakovenko (2719) döntetlen

Bjorn Thorfinsson (2385) – Lékó Péter (2732) 0 – 1)

G-Team Novy Bor – Chess Club Velhot 4,5 – 1,5

Accres Apeldoorn – PGMB Rosztov 0 - 6

O.R.Padova – Schachgesellschaft Solingen  4 - 2

Sautron – Odlar Yurdu  0 - 6

Clichy Echecs 92 – SK Advisory Invest Baden 5,5 – 0,5

(Rapport Richárd (2676) – David Shengelia (2556) 1 – 0)

Chess Club Eppingen – Haladás VSE Szombathely  0,5 – 5,5

(Cristopher Noe (2445) – Kovács Gábor (2459) 0 – 1

TRhomas Welz (2207) – Németh Miklós (2468) döntetlen

Tobias Wenner (2147) – Tamás Petényi (2464) 0 - 1

Gerhard Staub (2062) – Nagy Gábor (2414) 0 – 1

Jonas Reimold (2037) – Csonka Attila István (2387)  0 - 1

Ulrich Gass (2116) – Pergel László (2249) 0 – 1)

Az élcsoportban a 2. forduló párosítása:

Limhamns SK (2, 4,5) – SOCAR (2, 5,5)

Malahit (2, 6) – Nordea Skanderborg (2, 3,5)

Club d’Echecs de Geneve (2, 4,5) – Szentpétervár (2, 5,5)

Jugra (2, 5,5) – En Passant (2, 4,5)

G-Team Novy Bor (2, 4,5) – S.F. Wirtzfeld (2, 5,5)

PGMB-Rosztov (2, 6) – A.S.I. Bologna (2, 3,5)

Besiktas JK (2, 6) – O.R. Padova (2, 4)

Odlar Yurdu (2, 6) – Amay Chess Club (2, 4)

Reichenstein SSB (2, 4,5) – Clichy Echecs 92 (2, 5,5)

Minszk (2, 5,5) – Peristeri (2, 4,5)

Haladás VSE (2, 5,5) – Tammer-Shakki (2, 5)

A női klubcsapatok versenyét tizenhetedszer rendezik meg, ezúttal tizenegy csapat nevezett. A neves idegenlégiósokat is felvonultató legjobb együttesek küzdelme azonban érdekes csatákat ígér. A címvédő Cercle d’Echecs de Monte-Carlo abszolút esélyes, aligha képzelhető el, hogy bármelyik négyes problémát jelenthet a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan vezette együttesnek.

A top csapatok legjobbjai:

Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (monacói, 2576): Hou Ji-fan (kínai) 2621, Humly Koneru (indiai) 2607, Anna Muzicsuk (szlovén) 2560, Pia Crmaling (svéd) 2515, Almira Szkripcsenko 2441 (francia) 2441

SHSM Nase Naszledije (orosz, 2463): Alekszandra Kosztenjuk 2495, Valentyina Gunyina 2506, Jekatyerina Kovalevszkaja 2410, Olga Girja 2439, Anasztazia Szavina 2403

Mika Chess Club (örmény, 2463): Dronavalli Harika (indiai) 2475, Lilit Mkrtchian 2469, Elina Danieljan 2471, Lela Zsavahasvili (grúz) 2435

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (román, 2451): Katyerina Lahno (ukrán) 2534, Viktorija Cmilyte (litván) 2505, Irina Bulmaga 2401, Alina L’Ami 2362

Jugra (orosz, 2436): Anna Usenyina (ukrán) 2497, Natalija Pogonyina 2485, Bajra Kovanova 2396, Marina Romanko 2359, Tatjana Sadrina 2364

A monacói együttes Hou Ji-fan vezetésével hozta a kötelező győzelmet. A szlovén Jelica PEP meglepte az orosz csapatot, az éltáblán Natalija Zsukova legyőzte a bajnoknőt, Valentyina Gunyinát.

Az első forduló eredményei:

Cercle d’echecs de Monte-Carlo – Chess Club BAS  4 - 0

Jelica PEP – SHSM Nase Naszledije  2 - 2

Mika Chess Club – MRU Vilniaus Fortas  3 - 1

Fischer Chieti – CS Politechnica-Antibiotice Iasi  0,5 – 3,5

Jugra – „Rudar” Prijedor  4 - 0

ASVOE Pamhagen volt az erőnyerő

A 2. forduló párosítása:

Mika Chess Club (2, 3) – Cercle d’Echecs de Monte-Carlo (2, 4)

CS Politechnica-Antibiotice Iasi (2, 3,5) – Jugra (2, 4)

ASVOE Pamhagen (1, 2) – Jelica PEP (1, 2)

SHSM Nase Naszledije (1, 2) – Fischer Chieti (0, 0,5)

MRU – Vilniaus Fortas (0, 1) – Chess Club BAS (0, 0)

„Rudar” Prijedor lesz az erőnyerő

 Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Az olasz Fabiano Caruana nyerte meg a Bukarestben megrendezett 7. Királyi versenyt. A befejező játéknapon gyorsan remizett az azeri Tejmur Radzsabovval. A kínai Wang Hao csa fél ponttal maradt el a győztestől, tízedik játszmájában az ukrán Ruszlan Ponomarjovot kényszerítette megadásra. A tornán játszott húsz partiból csak hat végződött döntéssel, nagy csalódást okozott Tejmur Radzsabov és Ruszlan Ponomarjov, nyeretlenek maradtak.

 

A bukaresti szuperversenyen Fabiano Caruana rajt-cél győzelmet aratott. Az utolsó fordulóban sötéttel gyorsan remizett a fásultan játszó Tejmur Radzsabovval, ezzel bebiztosított tornagyőzelmét. A párizsi GP-versenyen holtversenyben végzett az élen, a román fővárosban fáradtan is teljesítette az elvárást.

Wang Hao a hajrában „megtáltosodott”, kettős győzelemmel a második helyen zárta szereplését. Ruszlan Ponomarjov pontatlanul védekezett, a kínai nagymester érvényesítette anyagi előnyét. Nagy csalódás Radzsabov és Ponomarjov mutatott játéka, eredménytelenségük. A román Liviu-Dieter Nisipeanu számára siker az ötven százalék.

Csak négy napot kell várnunk, és szupernagymesterek újabb viadalát követhetjük nyomon. Október 20-tól Rodoszon rendezik meg a 29. Klubcsapatok Európa-kupáját 52 férfi és 11 női csapat részvételével. A szupernagymesterek közül többen hazájuk klubcsapatában játszanak, mások idegenlégiósként más együttesekben vállaltak szereplést. Az előzetes nevezés alapján olimpiai bajnokok, kontinens viadalok győztesei is indulnak, huszonegyen a + 2700 Élő-pontos klub tagjai. Lékó Péter az Ugra csapatát erősíti, Rapport Richárd a francia Clichy együttesében kap újabb lehetőséget. A női mezőnyben a kínai világbajnoknő Hou Ji-fan az abszolút esélyes Cercle d’Echecs de Monte-Carlo csapat éltáblása.

 

 

Az utolsó forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2733) – Ruszlan Ponomarjov ukrán, 2751) 1 – 0 (Panov támadás, 59)

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Fabiano Caruana (olasz, 2779) döntetlen (Félszláv védelem, 19)

Liviu-Dieter Nisipeanu volt  szabadnapos

 

A verseny végeredménye

 

7. Királyi   verseny Bukarest 2013. október 7-16.

kat. XX   (2732)

1

2

3

4

5

1.

Fabiano Caruana

g

ITA

2779

*

*

½

0

1

½

1

½

½

1

5

2815

2.

Wang Hao

g

CHN

2733

½

1

*

*

0

½

½

½

½

1

2774

3.

Liviu-Dieter Nisipeanu

g

ROU

2674

0

½

1

½

*

*

½

½

½

½

4

2746

4.

Tejmur Radzsabov

g

AZE

2723

0

½

½

½

½

½

*

*

½

½

2691

5.

Ruszlan Ponomarjov

g

UKR

2751

½

0

½

0

½

½

½

½

*

*

3

2640

 

 

A virtuális világranglista állása:

1.Magnus Carlsen (norvég)  2870

2. Levon Aronjan (örmény)  2801,4 (+ 6,4, 6)

3. Vlagyimir Kramnyik (orosz)  2792,7 (- 3,3, 9)

4. Fabiano Caruana (olasz)  2792,1 (+ 13,1, 19)

5. Hikaru Nakamura (amerikai)  2788,6 (+ 5,6, 11)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz)  2779,3 (- 6,7, 11)

7. Borisz Gelfand (zraeli)  2776,9 (+ 1,9, 11)

8. Viswanathan Anand (indiai)  2775

9. Veszelin Topalov (bolgár) 2771

10. Michael Adams (angol) 2759 (+ 6, 6)

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri)  2754,4 (- 4,6, 6)

12. Peter Szvidler (orosz)  2754,1 (+ 14,1, 9)

13. Szergej Karjakin (orosz)  2753,2 (- 8,8, 9)

14. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2751 (- 2, 11)

15. Etienne Bacrot (francia)  2748,6 (+ 18,6, 13)

16. Wang Yue (kínai) 2736,1 (+ 23,1, 12)

17. Wang Hao (kínai) 2734,6 (+ 1,6, 19)

18. Nyikita Vityjugov (orosz)  2734,6 (+ 5,6, 9)

19. Maxime Vachier-Lagrave (francia)  2734,2 (- 7,8, 6)

20. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734

21. Pavel Eljanov (ukrán)  2732,6 (+ 3,6, 9)

22. Lékó Péter (magyar) 2732

23. Ruszlan Ponomarjov (ukrán)  2731,4 (- 19,6, 19)

24. Vaszilij Ivancsuk (ukrán)  2730,7 (- 2,3, 11)

25. Anish Giri (holland)  2728,1 (- 20,9, 13)

 

Radzsabov,T (2723) - Caruana,F (2779)
Félszláv védelem [D31]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dxc4 5.a4 e6 6.e4 Fb4 7.e5 Hd5 8.Fd2 b5 9.axb5 Fxc3 10.bxc3 cxb5 11.Hg5 h6 12.Vh5 0-0 13.He4 Hc6

14.Fxh6 gxh6 15.Vxh6 f5 16.Vg6+ Kh8 17.Vh6+ Kg8 18.Vg6+ Kh8 19.Vh6+ és döntetlen

Wang Hao (2733) - Ponomarjov,R (2751)
Panov támadás [D42]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.cxd5 Hxd5 7.Fd3 Fe7 8.0-0 0-0 9.a3 b6 10.Vc2 Hxc3 11.bxc3 g6 12.Bd1 Vc7 13.Fb2 Fb7 14.dxc5 bxc5 15.c4 f5 16.Bab1 Bad8 17.Fe2 Bxd1+ 18.Fxd1 Fa8 19.Vd2 Bd8 20.Vc3 e5 21.He1 Va5 22.f3 Kf7 23.Fc2 Ff6 24.e4 Vxc3 25.Fxc3 Hd4 26.Fxd4 Bxd4 27.exf5 gxf5 28.Bb8 Fc6 29.Fxf5 Bxc4?!

30.Bc8 Fb5?! 31.Bc7+ Fe7 32.Fd3 Bc1 33.Fxb5 Bxe1+ 34.Kf2 Bh1 35.Kg3

Wang Hao időzavarban nem vállalkozott a 35.Bxa7 Ke6 (35...Bxh2 36.a4 Bh1 37.a5) 36.Fc4+ Kd6 37.Ba6+ Kc7 38.Bh6 folytatásra.

35...a5 36.Ba7 Bc1 37.Bxa5 c4 38.Fc6 c3 39.Fe4 h5 40.a4 Ba1 41.Ba6 Fd8 42.Fc2 Fg5

43.Bc6 Ba3 44.Bb6 Fe7 45.Bb7 Ba1 46.Bb1 Ba3 47.Kh3 h4 48.g3 hxg3 49.hxg3 Kg7 50.Bb7 Kf7 51.Bb5 e4?!

 

52.fxe4 Ba1 53.Bb1 Ba3 54.Kg4 Kg7 55.Bb3 Bxa4? 56.Bb7 Ba2 57.Fb3 Bb2 58.Bxe7+ Kf6 59.Be6+ Kf7 és sötét feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny hajrájában váratlanul megbotlott a fölényesen vezető olasz Fabiano Caruana. A kínai Wang Hao ellen nyerőesélyes jezteállását lépésről-lépésre rontotta el, sötét váratlan királymanővere meglepte, el is vesztette a partit, veszélybe sodorta torngyőzelmét. A román Liviu-Dieter Nisipeanu az azeri Tejmur Radzsabov döntetlennel már befejezte a versenyt, ötvenszázalékos eredményt ért el. Caruana az utolsó fordulóban sötéttel Radzsabovval játszik, Wang Hao világossal az ukrán Ruszlan Ponomarjovval mérkőzik meg.

 

Az olasz Fabiano Caruana tornagyőztesként és a 2800 Élő-pontos klub tagjaként állhatott volna fel a sakkasztaltól a kínai Wang Haóval vívott partiban Remek nyerőesélyt nyújtó állásában azonban többször is hibázott, a remiért kellett volna küzdenie, de Wang Hao váratan királymanővere meglepte a viadalon jó formát mutató éllovast. Fonalas döntetlent szalasztott el, majd újabb hibával el is vesztette az ütközetet, Matematikailag Wang Hao befoghatja az olasz nagymestert, ha Caruanát újabb „baleset” érné a befejező játéknapon.

Döntetlennel fejezte be a versenyt a hazai pályán játszó Liviu-Dieter Nisipeanu. Az azeri Tejmur Radzsabov még mindig nyeretlen a tornán.

 

 

A 9. forduló eredményei:

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) döntetlen 8Szicíliai védelem, 32)

Fabiano Caruana (olasz, 2779)  – Wang Hao (kínai, 2733) 0 – 1 (Orosz huszárjáték, 48)

Ruszlan Ponomarjov voltszabadnapos

 

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4,5(sz) pont

2. Liviu-Dieter Nisipeanu 4

3. Wang Hao 3,5(sz)

4-5. Ruszlan Ponomarjov és Tejmur Radzsabov 3(sz)

 

Az utolsó forduló párosítása:

Wang Hao – Ruszlan Ponomarjov

Tejmur Radzsabov – Fabiano Caruana

Licviu-Dieter Nisipeanu lesz szabadnapos

 

Caruana,F (2779) – Wang Hao (2733)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 b6

A kínai nagymester másodszor játszotta meg a változatot a megszokott 8...Hc6, illetve 8...Hd7 helyett.

 9.0-0-0 Fb7 10.Hd4 Hc6 11.Hf5 Ff6 12.Hg3

Hikaru Nakamura a norvégiai szuperversenyen a 12.h4 Be8 13.Fg5 He5 14.f4 Hg4 15.Fb5 Be4 16.Hg3 Be6 17.Bde1 folytatásban kihasználva Wang Hao hibáját előnybe került, nyert is.

12...He7 13.Hh5 Hf5 14.Ff4 Fe5 15.h4 g6?

 

16.Fd3 gxh5 17.Fxf5 Vf6 18.Fxe5 dxe5 19.Fd3

A tornán jó formában játszó olasz éllovasról nehéz volt elhinni, hogy kecsegtető pozícióját elvesztette.

19...Kg7 20.Ve2 e4 21.Fc4 Vh6+ 22.Kb1 Bad8 23.a3 f5 24.Fb3 Kg6?! 25.Bh3 f4 26.Bxd8 Bxd8

 

27.g4!?

Fabiano Caruana remek esélyt szalasztott el a 27.Bd3! Bxd3 a) 27...exd3? 28.Ve6+ Kg7 29.Ve7+ Kh8 30.Vxd8+; b) 27...Vf8 28.Ff7+! Kg7 (28...Kxf7 29.Vxh5+ Ke6 30.Vg4+) 29.Bxd8 Vxd8 30.Vxh5; 28.cxd3 e3 29.fxe3 fxe3 30.Vf1 Vg7 31.Vf4 folytatásban.

 27...c5 28.Bh1 f3 29.Vc4!?

Még erősebb volt a 29.gxh5+ Kxh5 30.Ff7+ változat.

29...Fd5 30.Va4 Fxb3 31.cxb3?! Vf4 32.Be1?! hxg4 33.Bxe4 Vf5 34.Ka2 Kh5 35.Be1 h6 36.Vxa7 g3

37.fxg3?

Lépésről-lépésre csúszott ki Fabiano kezéből az állás. 37.Vg7 gxf2 38.Be5 Vxe5 39.Vxe5+ Kg4 40.Ve6+ Kg3 41.Vg6+ Kh2 42.Vc2 Kg1 43.Vg6+ remi lett volna.

37...f2 38.Bf1 Kg4! 39.Vg7+ Kf3 40.g4 Vf4 41.Vb7+ Ke2 42.Bb1 Bd3 43.Vg2?

 

43...Bd1 44.Bxd1 Kxd1 45.Vf1+ Kd2 46.g5 hxg5 47.hxg5 Vg3 48.Vb5 Vd3 és világos feladta

 

Nisipeanu,LD (2674) - Radzsabov,T (2723)
Szicílai védelem [B22]

1.e4 c5 2.c3 Hf6 3.e5 Hd5 4.Hf3 Hc6 5.d4 cxd4 6.cxd4 d6 7.Fc4 dxe5 8.Hxe5 e6 9.0-0 Fd6 10.Fxd5 exd5 11.Ff4 Fxe5 12.Fxe5 0-0 13.Be1 Ff5 14.Hc3 Vd7 15.Vd2 Bfe8 16.Fg3 Bxe1+ 17.Bxe1 Be8 18.Bxe8+ Vxe8 19.Hxd5 Ve4 20.Hc3 Vxd4 21.Vxd4 Hxd4 22.f3 Fe6 23.Ff2 Hc6 24.a3 a6 25.He2 Fc4 26.Hd4 Hxd4 27.Fxd4 f6 28.Kf2 Kf7 29.h4 h6 30.Ke3 Ke6 31.g4 Fb3 32.Fc3 és döntetlen

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny nyolcadik fordulójában az olasz Fabiano Caruana sötéttel győzte le a játszmáig még veretlen ukrán Ruszlan Ponomarjovot, és növelte előnyét. A kínai Wang Hao és a román Liviu-Dieter Nisipeanu megosztozott a ponton.

 

A párizsi GP-versenyen elért holtversenyes első helye után Fabiano Caruana újabb tornagyőzelem küszöbére érkezett. A FIDE exvilágbajnokát, Ruszlan Ponomarjovot sötéttel könnyen győzte le. Az ukrán nagymester egy prózai felfedett támadást nézett el, minőséget vesztett, védekezési lehetőségeivel sem tudott élni, hatos remisorozat után ellenállás nélkül vesztett. Caruana a francia és a román fővárosban lejátszott 17 partijában 19,5 pontot gyűjtött, a virtuális világranglistán megelőzte Vlagyimir Kramnyikot és mindössze másfél pont választja el a 2800 Élő-pontos határtól.

A kínai Wang Hao és a román Liviu-Dieter Nisipeanu az orosz huszárjátékban békésen megosztozott a ponton, a sorozatos cserékkel már a 30. lépésben békét kötöttek.

 

A 8. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2733) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) döntetlen (Orosz huszárjáték, 30)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Fabiano Caruana (olasz, 2779)  0 – 1 (Szicíliai védelem, 46)

Tejmur Radzsabov volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 4,5(sz) pont

2. Liviu-Dieter Nisipeanu 3,5

3. Ruszlan Ponomarjov 3

4-5. Wang Hao és Tejmur Radzsabov 2,5(sz)

A 9. forduló párosítása:

Liviu-Dieter Nisipeanu – Tejmur Radzsabov

Fabiano Caruana – Wang Hao

Ruszlan Ponomarjov lesz szabadnapos

Ponomarjov,R (2751) - Caruana,F (2779)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 Hc6 4.Fg2 Hf6 5.Ve2 e5 6.0-0 Fe7 7.c3 0-0 8.d4 cxd4 9.cxd4  

9...d5 10.exd5 Hxd4 11.Hxd4 exd4 12.Ve5 d3 13.Hc3 Be8 14.Ff4?

Ruszlan Ponomarjov elnézte az éllovas válaszlépését. 14.Vd4 Ff5 15.Ff4 egyenlő esélyű álláshoz vezetett volna.

14...Fa3 15.Vd4 Fxb2 16.Vxd3 Fxa1 17.Bxa1 Fd7 18.h3 Bc8

Fabiano Caruana jobbnak ítélte a 18...Va5 lépést.

19.Fe3 Ff5 20.Vxf5 Bxc3 21.Fd4 Bc4 22.Bd1 Vd6 23.Ff1 Bb4 24.Fc3 Bbe4 25.Fb5

 

25...Vc5 26.Fxf6?

Vesztőlépés. 26.Fxe8 Vxc3 27.Fb5 g6 28.Vg5 Be1+ 29.Bxe1 Vxe1+ 30.Kg2 Ve4+ 31.Kh2 Hxd5 32.Ff1 változatban világos még hosszan küzdhetett volna.

26...Be1+ 27.Kh2

Világosnak már nem volt védelme. 27.Ff1-re 27...Bxd1 28.Vg4 Bxf1+ 29.Kxf1 Vb5+ 30.Kg1 Vb1+ 31.Kh2 Vg6 32.Vd7 Ve4 következett volna. 27.Bxe1-re 27...Bxe1+ 28.Kg2 Vxb5 29.Vc8+ Be8 nyert volna.

27...Bxd1 28.Fxe8

 

28...Bxd5! 29.Fe5 Bxe5 30.Vxf7+ Kh8 31.Fd7 Ve7 32.Vf4 Vf6 33.Vd2 b5 34.Fg4 h5 35.Fd1 h4 36.Fg4 Be8 37.gxh4 Vxh4 38.Kg2 Ve7 39.Ff3 Bd8 40.Vf4 Vf6 41.Vg4 g6 42.Ve4 Vg5+ 43.Kf1 a5 44.h4 Vf5 45.Vc6 Bf8 46.Vc3+ Kh7 és világos feladta

Wang Hao (2733) - Nisipeanu,LD (2674)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fd6 7.0-0 0-0 8.c4 c6 9.Hc3 Hxc3 10.bxc3 dxc4 11.Fxc4 Ff5 12.Hg5 h6 13.Vf3 Fg6 14.Hh3 Hd7 15.Hf4 Fh7 16.Hh5

 

16...Vh4 17.Ff4 Fxf4 18.Hxf4 Bae8 19.Bae1 Hf6 20.Fd3 Fxd3 21.Hxd3 He4 22.g3 Vf6 23.Vxf6 Hxf6 24.He5 Be6 25.f4 Bc8 26.Hc4 Bxe1 27.Bxe1 Kf8 28.Hd6 Bb8 29.Kf2 b6 30.Kf3 Bd8 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nyizsnyij Novgorodban a 66. férfi szuperbajnokságon Peter Szvidler diadalmaskodott, a nők 63. bajnoksága Valentyina Gunyina elsőségével  fejeződött be. Szvidler az utolsó fordulóban remizett Szergej Karjakinnal, fordulatokban gazdag játszmában Jan Nepomnajcsij legyőzte az időzavarban nagyot hibázó Vlagyimir Kramnyikot. Az első helyen előállt holtversenyt rapid rájátszás döntötte el, Szvidler 1,5-0,5-re nyert Nepomnjacsij ellen, pályafutása hetedik bajnoki címét ünnepelheti. Vlagyimir Kramnyik nem került dobogóra, Nyikita Vityjugov lett a bronzérmes. A nők versenyében Valentyina Gunyina döntetlennel megőrizte félpontos előnyét Alekszandra Kosztenjukkal szemben. A címvédő Natalija Pogonyina érdemelte ki a bronzérmet.  

Hetedik bajnoki címét ünnepelheti a Szentpéterváron 1976. június 17-én született Peter Szvidler. Óriási tehetségként 1994-ben már megnyerte első bajnoki aranyérmét, sikerét még ötször ismételte meg, 1995-ben, 1998-ban, 2003-ban, 2008-ban és 2011-ben vehetett át bajnoki aranyérmet. Nyizsnyij Novgorodban veretlenül ért célba. Koncentráltan, a legkisebb megingás nélkül játszott, esélyeit hibátlanul használta ki, fölösleges kockázatokat nem vállalt. Szvidler pályafutása során ötször volt tagja olimpiai bajnok válogatottnak, 1994, 1996, 1998, 2000 és 2002-ben örülhetett társaival együtt az aranyéremnek. Szvidler két éve Világkupa-győztes lett. A szuperbajnokság utolsó fordulója idején derült ki, hogy Hanti-Manszijszk nyerte el a jövő évi világbajnok-jelölti verseny rendezési jogát, így Vlagyimir Kramnyik, Szergej Karjakin és Dmitrij Andrejkin mellett a rendezők jogán még egy orosz nagymester játszhat. Alighanem a csapat Európa-bajnokság, majd a csapat-világbajnokság eredménye is befolyásolja az orosz sakkozás vezérkarának döntését, hogy Alekszandr Griscsuk, vagy Peter Szvidler kap-e szabadkártyát.

 

A befejező játéknapon Szergej Karjakinnal a Grünfeld védelemben vívott elméleti párbajt is. A jól ismert minőségáldozatért cserébe a bajnoki aspiráns elegendő ellenértéket kapott, a remivel bebiztosította a minimum holtversenyes elsőséget.

 

Drámai fordulatokat hozott Jan Nepomnjacsij és Vlagyimir Kramnyik partija. Az exvilágbajnok mindent megtett a nyerés érdekében, kezdeményezett, a 23 éves rivális azonban jól állta a sarat. Időzavarban Kramnyik túlzottan erőszakos volt, nem elégítette ki a bajnoki ezüstérem, az aranyért akart játszani. Elkerülte a fonalas remivarikat, elhibázott huszárlépése után már Nepomnjacsij esélyei voltak jobbak, a b szabadgyalog előrenyomulása pedig már vesztéshez vezetett. A tragikus parti végén Vlagyimir Kramnyik még bástyáját is elnézte. Az exvilágbajnok nem érdemelt vereséget, Jan Nepomnjacsijt dicséri, hogy kibírta a nyomást, a lehetőségre pedig rácsapott.

Az első helyen előállt holtversenyt két rapidparti döntötte el, 15-15 perc és lépésenként 10-10 másodperc. Szvidler mesterien játszott, világossal könnyen nyert, a második partiban „megkegyelmezett” riválisának, 1,5-0,5-ös győzelemmel fogadhatta az elismerő gratulációkat. Nepomnjacsij számára nagy siker az ezüstérem, Kramnyik még dobogóra sem került, a virtuális világranglistán a negyedik helyre csúszott vissza.

Elégedett lehet eredményével Nyikita Vityjugov, a címvédő Dmitrij Andrejkin legyőzésével zárta a viadalt. Kalandos partiban, sok hibával tarkított partit nyert Erneszto Inarkijev, győzelemmel búcsúzott Alekszandr Motiljev.

Izgalmakban bővelkedő, értékes partik egész sorát játszották a 66. szuperbajnokságon. Remek közvetítés, színvonalas kommentárok tették még élvezetesebbé a nagy érdeklődéssel kísért versengést. Csak álmodozhatunk, vagy van rá esély, hogy a honi bajnokságon összecsapjanak legjobbjaink?

Az utolsó forduló eredményei:

Alekszandr Motiljev (2676) – Anton Somojev (2579) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 55)

Erneszto Inarkijev (2695) – Alekszej Goganov (2575) 1 – 0 (Királyindiai védelem, 51)

Nyikita Vityjugov (2729) – Dmitrij Andrejkin (2706) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 44)

Szergej Karjakin (2762) – Peter Szvidler (2740) döntetlen (Grünfeld védelem, 50)

Jan Nepomnjacsij (2702) – Vlagyimir Kramnyik (2796) 1 – 0 (Angol megnyitás, 77)

 

66t. Orosz szuperbajnokság Nyizsnyij Novgorod 2013. október 5-14.

kat. XVIII (2696)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Peter Szvidler

g

RUS

2740

*

1

½

½

1

½

½

½

1

1

2857

2.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2702

0

*

1

1

1

½

1

½

½

1

2861

3.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2729

½

0

*

½

1

½

½

1

1

½

2772

4.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2796

½

0

½

*

0

½

1

1

1

1

2764

5.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2706

0

0

0

1

*

1

½

1

½

1

5

2737

6.

Szergej Karjakin

g

RUS

2762

½

½

½

½

0

*

½

½

½

1

2688

7.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2695

½

0

½

0

½

½

*

1

1

½

2696

8.

Aleksze Goganov

m

RUS

2575

½

½

0

0

0

½

0

*

1

1

2629

9.

Alekszandr Motiljev

g

RUS

2676

0

½

0

0

½

½

0

0

*

1

2532

10.

Anton Somojev

g

RUS

2579

0

0

½

0

0

0

½

0

0

*

1

2358

 

A teljesítmények az Élő-pontszámok tükrében:

Szvidler + 14, Nepomnjacsij + 19, Vityjugov + 6, Kramnyik – 3, Andrejkin + 4, Karjakin – 9, Inarkijev 0, Goganov + 6, Motiljev – 17, Somojev - 19

 

A női viadalon a félpontos hátrányban levő Alekszandra Kosztenjuk a világos bábukat vezette Valentyina Gunyinával szemben. A nyitásból az exvilágbajnoknő előnyösebb állást hozott ki, de a folytatásban fokozatosan kiegyenlítődtek az esélyek. Az olimpiai bajnoknők rangadójára a nagy tét rányomta bélyegét, a kapkodásban mindketten hibáztak, Gunyina nyerőesélyhez is jutott, végül 60 lépésben döntetlen lett az ütközet, Gunyináé az aranyérem, de Kosztenjuk is elégedett az ezüstéremmel. A befejező játéknapon csak egy parti végződött döntéssel, a címvédő Natalija Pogonyina nyert a rajtlistán első Tatjana Koszinceva ellen. Pogonyina bronzérmesként zárta szereplését, míg Koszinceva – 2-vel holtversenyben hetedikként.

Az utolsó forduló eredményei:

Natalija Pogonyina (2485) – Tatjana Koszinceva (2515)  1 - 0

Jekatyerina Kovalevszkaja (2410) – Bajra Kovanova (2396) döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2495) – Valentyina Gunyina (2506) döntetlen

Alekszandra Gorjacskina (2436) – Anasztazia Bodnaruk (2459)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (2435) – Daria Csarocskina (2343)  döntetlen

 

A szuperbajnokság végeredménye:

1.Valentyina Gunyina 7 pont

2. Alekszandra Kosztenjuk 6,5

3. Natalija Pgonyina 5,5

4-6. Jekatyerina Kovalevszkaja, Bajra Kovanova és Alekszandra Gorjacskina 4,5

7-8. Tatjana Koszinceva és Anasztazia Bodnaruk 3,5

9. Alina Kaslinszkaja 3

10. Daria Csarocskina 2,5

 

A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében, az Élő-pontszámok változásai:

Gunyina 2659, + 17, Kosztenjuk 2608, + 13, Pogonyina 2522, + 5, Kovalevszkaja 2452, + 5, Gorjacskina 2449, + 2, Kovanova 2453, + 7, Koszinceva 2363, - 19, Bodnaruk 2369, - 12, Kaslinszkaja 2330, - 13, Csarocskina 2294, - 6

Karjakin,S (2762) - Szvidler,P (2740)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 cxd4 10.cxd4 Va5+ 11.Fd2 Vxa2 12.0-0 Fg4 13.Fe3 Hc6 14.d5 Ha5 15.Fg5 b6 16.Fxe7 Bfe8 17.d6 Hc6 18.Fb5 Hxe7 19.Fxe8 Bxe8 20.dxe7 Va3 21.h3 Fxf3 22.Vxf3 Vxe7

Sötéttel játszották már a 22...Vxf3 23.gxf3 Bxe7 24.Bfd1 Fe5 25.Kf1 Kg7 folytatást is. Szvidler úgy ítélte meg, hogy vezérekkel jobbak az esélyei.

 

23.Bfe1

A hosszú elméleti változatban új lépés. Shulman 23.Bfd1-gyel folytatta Peter Szvidler ellen, sötét gond nélkül remizett a 23...Ff8 24.Bd4 Ve6 25.Vb3 Vxb3 26.Bxb3 Fc5 27.Ba4 a5 28.Kf1 Fb4 29.Bbxb4 axb4 30.Bxb4 Be6 31.Ke2 Kf8 32.Ke3 Bc6 33.f4 folytatásban a 2011-es csapat-vb-n.

23...Fd4 24.Bbd1 Ve5 25.Vd3 Fc5 26.Va6 Be7 27.Be2 h5 28.Bd5 Ve6 29.Bd8+ Kg7 30.Va1+ Ve5 31.Vxe5+ Bxe5 32.Kf1 a5

33.Ba8 g5 34.f3 h4 35.Bd2 f5 36.exf5 Kf6 37.g4 hxg3 38.Kg2 Kxf5 39.Kxg3 Be1 40.Bd5+ Be5 41.Bxe5+ Kxe5 42.Kg4 Fe3 43.Bd8 b5 44.Bb8 b4 45.Bb5+ Kd4 46.Bxa5 b3 47.Bb5 Kc4 48.Bxb3 Kxb3 49.h4 gxh4 50.Kxh4 Kc4 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2702) - Kramnyik,V (2796)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 g6 7.h4 Fg7

Az idei Világkupán Peter Szvidler az azeri Tejmur Radzsabov ellen a 7...h6 8.0-0 Fg7 9.Hxd5 Vxd5 10.d3 0-0 11.Fe3 Vh5 12.Bc1 b6 13.d4 Bd8 14.Hd2 cxd4 15.Ff4 d3 folytatást választotta.

8.h5 Ff5 9.Vb3 Hdb4 10.Kf1 Fe6 11.Va4 Va5

Az exvilágbajnok bízott a technikájában. 11...Fd7 12.d3 Hd4 13.Vd1 Fc6 14.Hxd4 cxd4 15.He4 f5 16.Hg5 Fxg2+ 17.Kxg2 Vd5+ 18.Hf3 Bc8 is alternatíva volt.

12.Vxa5 Hxa5 13.Hg5 Fd7 14.h6

14...Fd4 15.Bb1 f6 16.Hge4 f5

A bajnoki címért harcoló Vlagyimir Kramnyik számolgathatta a 16...c4 17.b3 cxb3 18.axb3 Bd8 lehetőséget is.

17.Hxc5 Fxc5 18.a3

18...Hd3! 19.exd3 Hb3 20.Bh4 Fc6 21.Bc4

Számításba jött a 21.Fxc6+ bxc6 22.Bc4 Kf7 23.He2 Bhd8 24.d4 Fxd4 25.Hxd4 Bxd4 26.Bxd4 Hxd4 27.b4 változat is.

21...Fxg2+ 22.Kxg2 Kf7

Pontatlanság. Figyelmet érdemelt a 22...Bd8 23.He2 Bf8 24.d4 Hxd4 25.Bxc5 Hxe2 26.d3 b6 27.Bc4 Hxc1 28.Bbxc1 Bxd3 folytatás.

23.He2

A 23 éves nagymester elmulasztotta a 23.d4 Fxd4 24.Bb4 Hxc1 25.Bxc1 Fxc3 26.dxc3 b6 27.Bd4 lehetőséget.

23...Bhd8 24.Bc3 Hd4 25.Bxc5 Hxe2

26.Be5 Hd4 27.b4 Hc6 28.Be3 Bd5 29.Fb2 Bad8 30.Fc3 a6 31.a4 Ha7 32.Bbe1 B8d7 33.Be5 Hc6 34.Bxd5 Bxd5 35.Bb1 g5 36.Be1 e6

Számításba jött a 36...g4 37.Bb1 Kg6 38.b5 axb5 39.axb5 Ha7 40.Be1 Hxb5 folytatás.

37.Be3 He7 38.Fe5 Hc6 39.Fc3 e5 40.Be1

 

40...g4 41.Bb1 Kg6 42.b5 axb5 43.axb5 Hd8 44.f3 gxf3+ 45.Kxf3 Bxd3+ 46.Ke2 e4 47.Fe5  

 

47...He6

Kramnyik nem akarta a futósakkot engedélyezni, holott a 47...Kxh6 48.Ff4+ Kg6 49.Ba1 He6 50.Ba7 Hxf4+ 51.gxf4 Bd7 bástyavégjátékban remek esélyei lettek volna.

48.Ff4! Bf3

Kramnyik megszállottan kereste a legjobb esélyt adó lehetőséget. 48...Hxf4+ 49.gxf4 b6 50.Bg1+ Kxh6 51.Bg5 Bd5 52.d3 exd3+ 53.Kd2 Bxb5 54.Kxd3 változatot kevesellte.

49.b6 Hd4+ 50.Ke1 Hc2+ 51.Ke2 Hd4+ 52.Ke1 Bb3

 

53.Bc1! Bxb6 54.Bc8 He6 55.Fe3 Bd6 56.Bg8+ Kf6 57.Bb8 Bd7 58.Kf2

A nagymesterek a lépésenként kapott 30-30 másodpercekből éltek.

58...Ke5 59.Ba8 Kf6 60.Bb8 Bf7 61.Ba8 Kg6 62.Bg8+ Kh5 63.Be8 Hf8 64.Kg2 Kg4 65.Bb8 Hg6 66.Bg8 Bd7 67.Kf2 Kh3 68.Fg5 He5?!

A gigászi csatában az exvilágbajnok hibázott.

69.Bg7! b5?!

Óriási fordulat a játszmában.

70.Ke2 b4 71.Ff4 Hf7

 

72.Bxh7 b3 73.Kd1!

A világos király sikerrel tartóztatta fel a szabadgyalogot.

73...e3 74.Fxe3 Bc7

 

75.Fd4 Kg2 76.Fc3 Kf2 77.Kc1 Ba7?? Vesztett állásban bástyaelnézés... és sötét feladta

Vityjugov,N (2729) - Andrejkin,D (2706)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Hf3 c5 6.dxc5 Ha6 7.g3 Hxc5 8.Fg2 b6 9.0-0 Fxc3 10.Vxc3 Fb7 11.b3 d5 12.cxd5 Hxd5 13.Vd4 Ve7 14.Fa3 Bfd8 15.Bac1 Bac8 16.Fxc5 Bxc5 17.Bxc5 bxc5 18.Vb2 Hb4 19.Bc1 Vd6 20.h4 h6 21.a3 Ha6?! 22.Vc3 Bb8 23.Hd2 Fxg2 24.Kxg2 Hc7 25.Ve3 Hd5

26.Vxc5 Hf4+ 27.gxf4 Vxd2 28.Ve5 Bxb3 29.Bc8+ Kh7 30.Ve4+ g6 31.Bc7 Kg8 32.h5

Erősebb volt a 32.f5 Vd5 33.Vxd5 exd5 34.fxg6 fxg6 35.Bxa7 folytatás.

32...Vd6?

33.Vc2! Bb7 34.Bxb7 Vd5+ 35.f3 Vxb7 36.hxg6 Kg7 37.gxf7 Vxf7 38.Ve4 Kg8 39.a4 Vg7+ 40.Kh2 Vf7 41.a5 Vh5+ 42.Kg2 Vxa5 43.Vxe6+ Kg7 44.f5 és sötét feladta

Inarkijev,E (2695) - Goganov,A (2575)
Királyindiai védelem [E92]

1.d4 Hf6 2.Hf3 g6 3.c4 Fg7 4.Hc3 0-0 5.e4 d6 6.Fe2 e5 7.d5 a5 8.h3 Hh5 9.g3 f5 10.exf5 gxf5 11.Hg5 Hf6 12.Fe3 Ha6 13.Vd2 Hc5 14.0-0-0 a4 15.Vc2 Ve7 16.Bhg1 a3 17.b4 Ha6 18.b5 Hc5 19.g4 e4 20.Bg2

20...f4 21.Fxf4 Hxg4 22.Fd2 Hxf2?!

Bajban lett volna világos a 22...Bxf2 23.Bdg1 e3 24.Vxh7+ Kf8 25.Bxf2+ exf2 26.Bxg4 Fxg4 27.hxg4 Fxc3 28.Vxe7+ Kxe7 29.Fxc3 Bg8 változatban.

23.Bdg1 Hfd3+ 24.Kb1?! Hb4 25.He6 Fxe6 26.Bxg7+ Vxg7 27.Bxg7+ Kxg7 28.Vc1 Ff5 29.Fe3 Fg6 30.h4 h5 31.Vg1 Bf5?

 

32.Fxc5 dxc5 33.Vxc5 Hd3 34.Vxc7+ Bf7 35.Vg3 Hf4 36.Fd1?! Be8 37.Ve3 Hg2 38.Vd4+ Kh7 39.Kc2 e3+?

Egyenlő esélyeket adott a 39...Hxh4 40.Kb3 Hf3 41.Ve3 h4 42.Vf2 h3 43.Vg3 Ff5 folytatás.

40.Kb3 Hf4 41.d6 Hd3 42.Kxa3 Ba8+ 43.Ha4 Bf4 44.Vxe3 Bxc4 45.Ve7+ Kh6 46.d7 Bd4 47.Ve3+ Bf4 48.Fc2 b6 49.Fxd3 Baxa4+ 50.Kb2 Fxd3 51.d8V és sötét feladta

Motiljev,A (2676) - Somojev,A (2579)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.0-0 Hgf6 5.Be1 a6 6.Ff1 b6 7.c4 He5 8.d4 Hxf3+ 9.gxf3 cxd4 10.Vxd4 g6 11.Fe3 Fg7 12.Hc3 Bb8 13.Bad1 0-0 14.Vd2 Fe6 15.b3 Hd7 16.Fd4 He5 17.Ve3 f6 18.Hd5 g5 19.Kh1 Bf7 20.Fxb6 Vd7 21.Fd4 f5 22.Fxe5 f4 23.Hxf4 gxf4 24.Fxf4 Bbf8 25.Fh6 Bxf3 26.Vg5 B8f7 27.Fe2 B3f6 28.Fxg7 Bxg7 29.Vh4 Va7 30.Bxd6 Vc7 31.Bd3 Ff7 32.Bg1 Fg6 33.f3 Va5 34.Vg5 Vxa2 35.Bd8+ Bf8 36.Vd5+ Bgf7 37.Bxf8+ Kxf8 38.Vd8+ Kg7 39.Vd4+ Bf6 40.Fd1 Va5 41.f4 e5 42.fxe5 Be6 43.Fh5 Vxe5 44.Vxe5+ Bxe5 45.Fxg6 hxg6 46.Ba1 a5 47.Kg2 Kf6 48.h4 Bh5 49.Kf2 Bxh4 50.Bxa5 Bxe4 51.Bc5 g5 52.b4 g4 53.b5 Ke7 54.b6 Kd6 55.Bc7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: Jetyeri Kublasvili www.russiachess.org)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Corunában a perui Julio Granda Zuniga győzelmével ért véget a Xandez Entre Faros nagymesterverseny. A viadal utolsó fordulójában a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen nyert, félpontos előnnyel végzett az élen. A bolgár Ivan Cseparinov visszavágott Rapport Richárdnak az első körben elszenvedett vereségéért, a második helyet szerezte meg. Legfiatalabb nagymesterünk ötvenszázalékos eredménnyel harmadikként zárta szereplését.

 

A torna doyenje, a 46 éves perui Julio Granda Zuniga elsőségével fejeződött be a Xandez Entre Faros nagymesterverseny. Négy győzelem, Ivan Cseparinov elleni vereség mellett három döntetlennel gyűjtötte össze az 5,5 pontot, amivel megelőzte a második félidőben  négy játszmájából 3 pontot szerző bolgár sakkozót. A befejező játéknapon Granda Zuniga a sokat hibázó spanyol Ivan Salgado Lopez ellen nyert.

Rapport Richárd partijaiból több volt, mint az ötvenszázalékos eredmény. A torna hajrájában a nyitásokban meglepő ötletekkel jelentkezett, esélyeket hagyott kihasználatlanul. Cseparinov rutinos játékos ahhoz, hogy a vezérgyalog megnyitásban zavarba lehessen őt hozni. Ricsi királyszárnyi akciója nem tudott kibontakozni, Cseparinov a különböző oldalra történt sáncolásnak köszönhetően a vezérszárnyon nagyobb sikerrel kezdeményezett. Nagymesterünk még tartható pozícióban számos hibát vétett, elszenvedte második vereségét.

Az utolsó forduló eredményei:

Rapport Richárd (magyar, 2676) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) 0 – 1 (Vezérgyalog megnyitás, 43)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Julio Granda Zuniga (perui, 2665) 0 – 1 (Vezércsel, 32)

Lazaro Bruzon Batista volt szabadnapos

A verseny végeredménye:

1.Julio Granda Zuniga 5,5 pont

2. Ivan Cseparinov (bolgár) 5

3. Rapport Richárd (magyar) 4

4. Lazaro Bruzon Batista (kubai) 3,5

5. Ivan Salgado Lopez (spanyol) 2

Rapport,R (2676) - Cseparinov,I (2672)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 Hf6 2.Fg5 d5 3.e3 g6 4.Fxf6 exf6 5.c4 dxc4 6.Fxc4 Fd6 7.Hc3 c6 8.Vc2 Ve7 9.h3 Hd7 10.Hf3 Hb6 11.Fb3 Fe6 12.0-0-0 a5 13.Fxe6 Vxe6 14.Kb1 0-0 15.Ve4 Vd7 16.d5 c5 17.Vh4 Kg7 18.e4?!

18...Ha4

Ivan Cseparinov átvette a kezdeményezést.

19.Bc1 Bfe8 20.Bhe1 Hxc3+ 21.Bxc3 b5 22.Vg4 Ve7 23.Bce3 Vc7 24.Hh4 Kh8 25.g3 c4 26.Vf3 Ve7 27.Vd1 Fc5 28.B3e2 Fb4 29.Bf1 c3 30.Hf3 cxb2 31.Hd4 Bac8 32.Hc6

32...Vd7!? 33.Vb3 Vxh3 34.Bd1 Vg4 35.f3? Vxg3

36.e5? fxe5 37.d6 Bxc6 38.Vxf7 Bc1+ 39.Kxb2 Bxd1 40.Vxe8+ Kg7 41.Ve7+ Kh6 42.Vf8+ Kh5 43.Vg7 és a fonalas miatt világos feladta

Salgado Lopez,I (2624) - Granda Zuniga,J (2665)
Vezércsel [D35]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hc3 Hf6 4.cxd5 exd5 5.Fg5 Fe7 6.e3 Hbd7 7.Fd3 0-0 8.Hf3 Be8 9.h3 a6 10.0-0 b6 11.a3 c5 12.dxc5 bxc5 13.e4?! d4 14.Ha4 Fb7 15.Be1 Fd6 16.b3 h6 17.Fxf6 Vxf6 18.Hb2 Be6 19.Hc4 Fc7 20.Ba2 Bae8 21.Bae2 Hf8 22.e5 Vd8 23.Fe4 Fxe4 24.Bxe4 Vd5 25.Hh4?

25...Fxe5 26.Hxe5 Bxe5 27.Bxe5 Bxe5 28.Bxe5 Vxe5 29.Hf3 Ve4 30.b4 cxb4 31.axb4 d3 32.Va4 Vc4 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny hetedik játéknapján is két döntetlen született. Folytatódott az ukrán Ruszlan Ponomarjov remisorozata, a román Liviu-Dieter Nisipeanu a különböző színű futóknak köszönhetően kiharcolta a fél pontot. A nyeretlenek, az azeri Tejmur Radzsabov és a kínai Wang Hao sem  bírtak egymással. Az olasz Fabiano Caruana szabadnapos volt, előnyét megőrizte.

 

A román Liviu-Dieter Nisipeanu és az ukrán Ruszlan Ponomarjov partija hozott érdekesebb csatát. A FIDE exvilágbajnoka mindkét színnel játssza a varit, ezúttal sötéttel mutatta meg, hogy milyen lehetőségei vannak a másodhúzónak. Nisipeanu időhátrányba is került, de megtalálta a legjobb esélyt. Ponomarjov a 26. lépésben hagyott ki kecsegtető esélyt. A különböző színű futóknak köszönhetően világos megmentette a játszmát, a „rossz” sarokmező hiúsította meg sötét nyerési kísérletét.

A kínai Wang Hao sikerrel bizonyította a Schlechter-változat lehetőségeit, sötét kicsit passzív, de tartható pozíciót kapott az azeri Tejmur Radzsabovval szemben. A torna hét fordulójának statisztikája kissé szomorú, hárman még nyeretlenek, Ponomarjov, Radzsabov és Wang Hao, a 14 partiból csak három végződött döntéssel.

 

A 7. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Wang Hao (kínai, 2733) döntetlen (Grünfeld védelem, 46)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2676) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 52)

Fabiano Caruana volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3,5(sz) pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Liviu-Dieter Nisipeanu 3

4. Tejmur Radzsabov 2,5

5. Wang Hao 2(sz)

A 8. forduló párosítása:

Wang Hao – Liviu-Dieter Nisipeanu

Ruszlan Ponomarjov – Fabiano Caruana

Tejmur Radzsabov lesz szabadnapos

Radzsabov,T (2723) – Wang Hao (2733)
Grünfeld védelem [D94]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.e3 g6 5.Hf3 Fg7 6.Fe2 0-0 7.0-0 a6 8.b3 He4 9.Fb2 Hxc3 10.Fxc3 Fg4 11.h3 Fxf3 12.Fxf3 e6 13.Vc2 Hd7 14.Bfd1 Be8 15.a4 Vc7 16.Fe1 Bac8 17.Fe2 dxc4 18.Vxc4 c5 19.Bac1 Vb8 20.dxc5 Bxc5 21.Ve4

Számításba jött a 21.Vb4 Bxc1 22.Bxc1 Bc8 23.Bd1 folytatás. A futópárnak köszönhetően világosnak minimális az előnye.

21...Hf6 22.Vd3 Bxc1 23.Bxc1 Bc8 24.Bxc8+ Vxc8 25.Kf1 h5 26.Vc4 Vxc4 27.Fxc4 Kf8 28.Ke2 He4 29.f3 Hd6 30.Fd3 Ke7 31.e4

31...f5 32.Ke3 fxe4 33.Fxe4 Hxe4 34.Kxe4 Kd7 35.g4 Ke8 36.Fg3 Kf7 37.Fh4 Fb2 38.Kf4 e5+ 39.Ke4 Ke6 40.Fe1 Fa3 41.b4 b5 42.axb5 axb5 43.Fd2 Fb2 44.Fe1 Fa3 45.Fc3 Fc1 46.Fe1 Fa3 és döntetlen

Nisipeanu,LD (2674) - Ponomarjov,R (2751)
Nimzoindiai védelem [E59]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 dxc4 8.Fxc4 Hc6 9.a3 Fxc3 10.bxc3 Vc7 11.Fb2 e5 12.h3 Ff5

Ruszlan Ponomarjov mindkét színnel játszotta már a változatot.

13.Fb5 e4

A centrumban a csere gyengébb folytatás, az állás nyitása világosra kedvezőbb a 13...exd4 14.cxd4 cxd4 15.Hxd4 változatban.

14.Hd2 Bad8 15.Bc1 h6

A 2011-es Tata Steel szuperversenyen az ukrán exvilágbajnok a 15...Fg6 16.Be1 Bd5 17.Fe2 Be8 18.c4 Bdd8 19.d5 He5 20.a4 Be7 21.Hf1 folytatásban remizett a holland L'Ami ellen.

16.Be1 Fg6 17.Fxc6 bxc6 18.c4 cxd4 19.exd4 Bfe8 20.Be3 Hh5

Sötét az f gyalog előrenyomulását tervezte, Liviu-Dieter Nisipeanunak cselekednie kellett. 

21.Hxe4 Vf4 22.g3 Hxg3 23.Bxg3 Bxe4 24.d5

A román sakkozónak csak mintegy 20 perce maradt az első időkontrollig. 24.Bg4 Vb8 25.Bxe4 Fxe4 26.Ve2 f5 után királyállásának gyengesége miatt világos állása kritikus.

24...Bxc4 25.Bxc4 Vxc4 26.d6

26...Vf4

Ponomarjov 26...Vc5!-tel jobban játszhatott volna. 27.Vd4 (27.Va1 Bxd6 28.Fxg7 Vc2 29.Ve5 Bd5) 27...Vxd4 28.Fxd4 Bxd6 29.Fxa7 Bd1+ 30.Kh2 Fe4 változatban világosra nehéz küzdelem várt volna, a remiért kellett volna harcolnia.

27.Va1! Vxd6 28.Fxg7 Kh7 29.Ff6 Be8 30.Vd4 Be6 31.Vxd6 Bxd6 32.Fc3 c5 33.h4 h5 34.Be3 c4 35.Be8 Fb1 36.Bc8 Bg6+ 37.Kf1 Fd3+ 38.Ke1 Bg4 39.Bh8+ Kg6 40.Bg8+ Kf5 41.Bxg4 hxg4 42.Kd2 Kf4 43.Fd4 a6 44.Kc3

A "rossz" sarokmező megmenti világost.

44...f5

 

45.Fb6 Kf3 46.h5 f4 47.h6 Ke2 48.Fc7 Kxf2 49.Fxf4 g3 50.Fxg3+ Kxg3 51.h7 Fxh7 52.Kxc4 Kf2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: Dorian Ragozenco)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nyizsnyij Novgorodban zajló orosz szuperbajnokságokon az utolsó fordulóra maradt a döntés. Peter Szvidler fél ponttal előzi meg Jan Nepomnjacsijt és Vlagyimir Kramnyikot, akik egymás ellen játszanak a befejező játéknapon. Szvidler sötéttel Szergej Karjakinnal küzd meg. A mai játéknapon Szvidler és Kramnyik remizett, Nepomnjacsij hozta a kötelező győzelmet. A nők viadalán Valentyina Gunyina előnye fél pontra csökkent Alekszandra Kosztenjukkal szemben, utolsó fordulóbeli összecsapásuk tétje a bajnoki cím!

Izgalmasnak ígérkezik a 66. férfi orosz szuperbajnokság utolsó fordulója. Peter Szvidler hetedszer lesz bajnok? Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik első bajnoki címét nyeri el? Jan Nepomnjacsij másodszor győz a viadalon? A címvédő Dmitrij Andrejkin dobogón végez? A versenykiírás értelmében az első helyen előálló holtversenyt rájátszás döntené el, a matematika szerint ez akár négyes körverseny is lehetne.

 

A mai játéknapon Peter Szvidler világossal jól ismert változatban remizett Nyikita Vityjugovval. Utolsó partiját az ötvenszázalékos Szergej Karjakinnal játssza, döntetlennel már bebiztosíthatja legrosszabb esetben a holtversenyes első helyét.

 

Karjakin számára Vlagyimir Kramnyik „harcolta ki” a világbajnok-jelöltséget, miután megnyerte a Világkupát. Az egykor ukrán színekben olimpiai aranyérmes Karjakin az exvilágbajnok kellemetlen ellenfele, 14 döntetlen mellett Karjakin 8-4-re vezetett. Klasszikus kontrollal Szergej két partiban győzött, hétszer megosztoztak a ponton. A nyitásban a 23 éves nagymester jelentős időhátrányba került, Kramnyik a vezérszárnyi gyalogtöbbletében is bízhatott. A kritikus pillanatokban, az idő szorításában is Karjakin jól védekezett, örökös sakkal ért véget csatájuk.

Kramnyik utolsó partijában sötét lesz a 2010-es bajnok 23 éves Jan Nepomnjacsij ellen, aki hozta a kötelező győzelmet, bár nyert állásban többször is pontatlankodott Anton Somojevvel szemben.

A címvédő Dmitrij Andrejkin és Erneszto Inarkijev érdekes küzdelmet vívott, hol világos, hol sötét esélyei tűntek kedvezőbbnek. A bástyavégjátékban Andrejkinnek kellett vigyáznia, a remivel negyedikként várhatja a sorsdöntő befejező játéknapot.

Alekszandr Motiljev a bajnokság nagy vesztese, szekundánsi munkája láthatóan befolyásolta eredményességét.

A 8. forduló eredményei:

Anton Somojev (2579) – Jan Nepomnjacsij (2702) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 65)

Vlagyimir Kramnyik (2796) – Szergej Karjakin (2762) döntetlen (Katalán megnyitás, 48)

Peter Szvidler (2740) – Nyikita Vityjugov (2729) döntetlen (Angol megnyitás, 23)

Dmitrij Andrejkin (2706) – Erneszto Inarkijev (2695) döntetlen (Angol megnyitás, 57)

Alekszej Goganov (2575) – Alekszandr Motiljev (2676) 1 – 0 (Philidor védelem, 41)

 

66. Orosz szuperbajnokság, Nyizsnij Novgorod 2014. október 5-14.

kat. XVIII (2696)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1.

Peter Szvidler

g

RUS

2740

*

1

½

1

½

.

½

½

1

1

6

2875

2.

Jan Nepomnjacsij

g

RUS

2702

0

*

.

1

1

½

1

½

½

1

2823

3.

Vlagyimir Kramnyik

g

RUS

2796

½

.

*

0

½

½

1

1

1

1

2823

4.

Dmitrij Andrejkin

g

RUS

2706

0

0

1

*

.

1

½

1

½

1

5

2785

5.

Nyikita Vityjugov

g

RUS

2729

½

0

½

.

*

½

½

1

1

½

2733

6.

Szergej Karjakin

g

RUS

2762

.

½

½

0

½

*

½

½

½

1

4

2682

7.

Erneszto Inarkijev

g

RUS

2695

½

0

0

½

½

½

*

.

1

½

2668

8.

Alekszej Goganov

m

RUS

2575

½

½

0

0

0

½

.

*

1

1

2668

9.

Alekszandr Motiljev

g

RUS

2676

0

½

0

½

0

½

0

0

*

.

2462

10.

Anton Somojev

g

RUS

2579

0

0

0

0

½

0

½

0

.

*

1

2391

Az utolsó forduló párosítása:

Alekszandr Motiljev – Anton Somojev

Erneszto Inarkijev – Alekszej Goganov

Nyikita Vityjugov – Dmitrij Andrejkin

Szergej Karjakin – Peter Szvidler

Jan Nepomnjacsij – Vlagyimir Kramnyik

 

Fordulatos partikat követhettünk nyomon a 63. női bajnokságon. Valentyina Gunyina látszólag könnyen nyerhető végjátékot játszhatott Jekatyerina Kovalevszkaja ellen, Alekszandra Kosztenjuk is nyerésre állt Anasztazia Bodnaruk ellen. A taskenti GP után csak kevés pihenője volt  Kosztenjuknak, ez meglátszott mai játékán, nagyot rontott. Úgy tűnt, hogy Gunyina már bajnokként játszhatja utolsó partiját…

Az idő szorításában azonban nagyot hibázott, a különböző színű futós végjáték már remi volt, 94 lépés után békekötés következett. Bánatára Anasztazia Bodnaruk a már remit ígérő állásban a 81. lépésben vesztőt húzott, Szása oly sok kihagyott nyerés után egész pontnak örülhetett, fél pontra megközelítette Valentyinát, és világossal játszhatja a sorsdöntő partit!

A 8. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (2515) – Alina Kaslinszkaja (2435) döntetlen

Daria Csarocskina (2343) – Alekszandra Gorjacskina (2436)  döntetlen

Anasztazia Bodnaruk (2459) – Alekszandra Kosztenjuk (2495)  0 - 1

Valentyina Gunyina (2506) – Jakatyerina Kovalevszkaja (2410)  döntetlen

Bajra Kovanova (2396) – Natalija Pogonyina (2485)  0 - 1

 

A szuperbajnokság állása:

1.Valentyina Gunyina 6,5 pont

2. Alekszandra Kosztenjuk 6

3. Natalija Pgonyina 4,5

4-6. Bajra Kovanova, Jekatyerina Kovalevszkaja és Alekszandra Gorjacskina 4

7. Tatjana Koszinceva 3,5

8. Anasztazia Bodnaruk 3

9. Alina Kaslinszkaja 2,5

10. Daria Csarocskina 2

Az utolsó forduló párosítása:

Natalija Pogonyina – Tatjana Koszinceva

Jekatyerina Kovalevszkaja – Bajra Kovanova

Alekszandra Kosztenjuk – Valentyina Gunyina

Alekszandra Gorjacskina – Anasztazia Bodnaruk

Alina Kaslinszkaja – Daria Csarocskina

 

Szvidler,P (2740) - Vityjugov,N (2729)
Angol megnyitás [A33]

1.Hf3 c5 2.c4 Hc6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 e6 5.Hc3 Hf6 6.Hdb5 d5 7.Ff4 e5 8.cxd5 exf4 9.dxc6 bxc6 10.Vxd8+ Kxd8 11.0-0-0+

Népszerűbb a 11.Bd1+ Fd7 12.Hd6 Kc7 13.Hxf7 Bg8 14.He5 Bb8 15.Hxd7 Hxd7 16.g3 Bxb2 17.Fh3 folytatás.

11...Fd7 12.Hd6 Fxd6 13.Bxd6 Hg4 14.Hd1 Kc7 15.Bd4 g5 16.g3 fxg3 17.hxg3 h5 18.Fg2 Bae8 19.Ba4 Kb6 20.Bb4+ Kc7 21.Ba4 Kb6 22.Bb4+ Kc7 23.Ba4 és döntetlen

Kramnyik,V (2796) - Karjakin,S (2762)
Katalán megnyitás [E07]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 d5 4.Fg2 Fe7 5.Hf3 0-0 6.Hc3 Hbd7 7.b3 c6 8.0-0 b6 9.Fb2 Fa6 10.Hd2 Bc8 11.e4 dxe4 12.Be1 c5 13.Hdxe4 cxd4 14.Vxd4 Hc5 15.Ve3 Vc7 16.Hxc5

Némi meglepetést okozott az exvilágbajnok döntése. 16.Hxf6+ Fxf6 17.Hb5 Fxb5 18.Fxf6 gxf6 19.cxb5 Ve7 20.Bac1 is figyelmet érdemlő alternatíva volt.

16...Fxc5 17.Vf3 Bfd8

Szergej Karjakin jelentős időhátrányba került.

18.He2 Ve7 19.Bad1 Bxd1 20.Bxd1 Bd8 21.Bxd8+ Vxd8 22.Hd4 h5 23.Va8 Fc8 24.Ff3 Kh7 25.He2 Hg4

 

26.Fd4 Fxd4 27.Ve4+ f5 28.Vxd4 Ve7 29.Hf4 e5 30.Hd5 Vd6 31.Vd2

Vlagyimir Kramnyiknak minimális előnye volt, Szergej Karjakin súlyos időzavara ellenére kitűnően használta ki védekezési lehetőségeit.

31...g6 32.b4 Kg7 33.Vc1 Hf6  

34.c5 bxc5 35.bxc5 Vc6 36.Vc3 e4 37.Hb4 Ve6 38.Fe2

38...a5 39.Hc2 Vxa2 40.c6 Vb1+ 41.Kg2 h4 42.Vc5 f4 43.Ve7+ Kh6 44.Vf8+ Kh7 45.Vf7+ Kh6 46.Vf8+ Kh7 47.Vf7+ Kh6 48.Vf8+ és döntetlen

Somojev,A (2579) - Nepomnjacsij,J (2702)
Modern védelem [A41]

1.Hf3 g6 2.e4 d6 3.c4 Fg7 4.d4 Fg4 5.Fe2 Hc6 6.Fe3 Fxf3 7.Fxf3 e5 8.d5 Hd4 9.Fxd4 exd4 10.Hd2 He7 11.0-0 0-0 12.Hb3

Jobb a 12.Fe2 c5 13.Fd3 g5 változat.

12...c5 13.dxc6 bxc6 14.c5 Bb8 15.Bc1 dxc5 16.Bxc5 Vd6 17.Bc2 d3 18.Bd2 Bfd8 19.Hc1 Fxb2 20.Bxd3

 

20...Fd4 21.Ve2 c5 22.e5 Vc7 23.e6 c4 24.exf7+ Kxf7 25.Bd2 c3 26.Bc2 Fe5

A c3-ra előretört gyalog megkeserítette világos életét.

27.Fe4 Fxh2+ 28.Kh1 Fe5 29.Hd3 Ff6 30.Bfc1 Kg8 31.g3 Vd6

A nyerőesélyes állásban lankadt Jan Nepomnjacsij figyelme.

32.Hf4 Bbc8 33.Kg2 Fe5 34.Hd3 Fg7 35.Hf4 Ve5 36.Vf3 Vd6 37.Be1 Fe5 38.Hd3 Bf8 39.Ve2 Fg7 40.Hf4 Hf5 41.Vg4 Bc5 42.Hd3 Ba5 43.Hf4 Bc5 44.Hd3 Hh6

Jelentős előnyt adott a 44...Bc4 45.Hf4 Bxe4 46.Bxe4 Vc6 47.Vf3 g5 48.Bc1 gxf4 49.Bxf4 Vxf3+ 50.Bxf3 h5 folytatás.

45.Ve2 Bg5 46.Bd1 Hf5 47.Fxf5 Bgxf5 48.Hf4 Vc6+ 49.Kg1 Be8 50.Vd3 Bfe5 51.Kh2 Bb5 52.Bdc1 Bc5 53.Bb1 Fh6 54.Hg2

 

54...Fd2 55.Bb4 Bf8 56.f4 Bh5+ 57.Hh4 Vc5 58.Bd4 Fxf4?! 59.Bxc3?

 

59...Bxh4+ 60.Kg2 Vg5 61.Vc4+ Kh8 62.Bf3 Bg4 63.Kf1 Bxg3 64.Bfxf4 Bg1+ 65.Ke2 Vg2+ és világos feladta

Andrejkin,D (2706) - Inarkijev,E (2695)
Angol megnyitás [A35]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 g6 4.e3 Hf6 5.d4 cxd4 6.exd4 d5 7.cxd5 Hxd5 8.Vb3 e6 9.Fb5 Fg7 10.Fg5 Va5 11.0-0 0-0 12.Bfd1 Vb4 13.Vxb4 Hcxb4 14.He4 h6 15.Fd2 b6 16.a3 Fa6 17.Fxb4 Hxb4 18.Fxa6 Hxa6 19.Bac1 Bfd8 20.He5 f6

21.Hxg6 Kf7 22.Hf4 f5 23.Hc3 Fxd4 24.Hfe2 Ff6 25.b4 Hc7 26.g3 Bxd1+ 27.Hxd1 Hd5 28.He3 Fg5 29.h4 Fxe3 30.fxe3 Hxe3 31.Bc7+ Kf6 32.Hf4 Bd8 33.Kf2 Hg4+ 34.Ke2 e5 35.Hg2 Ke6 36.Bxa7 Bc8 37.He3 Hxe3 38.Kxe3 Bc3+ 39.Kf2 Kd5 40.Bb7 Ke4 41.Bxb6 Bxa3

42.Kg2 h5 43.Bh6 Ba2+ 44.Kh3 Kf3 45.Bxh5 f4 46.Bg5 Ba1 47.Kh2 Bb1 48.h5 Bb2+ 49.Kh3 Bb1 50.Kh2 Bxb4 51.Bxe5 fxg3+ 52.Kh3 Bg4 53.Bf5+ Ke4 54.Ba5 Bg8 55.Kg2 Kf4 56.Ba4+ Kg5 57.Kxg3 Kxh5+ és döntetlen

Goganov,A (2575) - Motiljev,A (2676)
Philidor védelem [C41]

1.d4 d6 2.e4 Hf6 3.Hc3 Hbd7 4.Hf3 e5 5.Fc4 Fe7 6.0-0 0-0 7.a4 c6 8.a5 Bb8 9.Ve2 Vc7 10.Fe3 b5 11.axb6 axb6 12.d5 b5

13.Ba7 Fb7 14.dxc6 bxc4 15.cxd7 Vxd7 16.Vxc4 Bfc8 17.Vd3 h6 18.Hh4?!

Világos előnyét a 18.Hd2 Ve6 19.Bfa1 terv biztosította volna.

18...Ff8 19.f4?! Hg4?!

Alekszandr Motiljev a 19...Vc6 20.Bc1 exf4 21.Fd4 d5 22.e5 He4 változatban jobban állhatott volna.

20.Hf5 Hxe3? 21.Hxe3 exf4 22.Bxf4 d5?! 23.Hcxd5 Bd8 24.b4 Ve6 25.c3 Bd7 26.Ba1 Be8 27.Bd1 Kh8 28.Hf5 Ve5 29.Bff1 g6?

Sötét csak a 29...Vxe4 30.Vxe4 Bxe4 31.Hb6 Bxd1 32.Bxd1 g6 33.Bd8 gxf5 34.Bxf8+ Kg7 35.Bb8 Fa6 36.g3 Fd3 folytatásban reménykedhetett volna…

 

30.Hxh6! Fxd5?

Világos nyert volna a 30...Fxh6 31.Vh3 Fxd5 32.Vxh6+ Kg8 33.exd5 Bxd5 34.Vc1 Bc8 35.Bxd5 Vxd5 36.Ve3 változatban is.

31.Hg4 Vg5 32.Vh3+ Vh5 33.Vxh5+ gxh5 34.Hf6 Fc6 35.Hxd7 Fg7 36.Hf6 Bc8 37.Bf5 Fh6 38.Bxh5 Kg7 39.Hg4 Ff4 40.Bc5 Fb8 41.Kh1 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: Jetyeri Kublasvili www.russiachess.org)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros torna utolsó fordulója előtt a perui Julio Granda Zuniga félpontos előnnyel vezet Rapport Richárd és a bolgár Ivan Cseparinov előtt. A mai játéknapon nagymesterünk sötéttel remizett a kubai Lazaro Bruzon Batistával, Cseparinov mindössze 25 lépésben nyert a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen. Rapport Richárd a befejező játéknapon holtversenyes társával a világos bábukat vezetve mérkőzik meg.

A viadal első félidejében Rapport Richárd könnyedén győzte le Lazaro Bruzon Batistát, sötéttel játszva, a francia védelem egyik ritkább változatában remizett a rajtlistát vezető  kubai sakkozóval. Ricsi hosszúra sáncolt, királyszárnyi akciót tervezhetett, de Bruzon Batista kerülte a bonyodalmakat, a vezércsere után gyorsan egyszerűsödött a pozíció. Rapport remijének köszönhetően a perui Julio Granda Zuniga megőrizte vezetését, esélyeit növeli, hogy két riválisa, Ricsi és a bolgár Ivan Cseparinov egymással küzd meg.

Cseparinov a vártnál jóval könnyebben nyert a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen. Hátrányos állásban a spanyol sakkozó könnyelműen leütötte a b2 gyalogot, ami gyors vesztéséhez vezetett.

A 9. forduló eredményei:

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) 1 – 0 (Szabálytalan megnyitás, 25)

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685)  – Rapport Richárd (magyar, 2676) döntetlen (Francia védelem, 31)

Julio Granda Zuniga volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 4,5(sz) pont

2-3. Rapport Richárd és Ivan Cseparinov 4(sz)

4. Lazaro Bruzon Batista 3,5

5. Ivan Salgado Lopez 2(sz)

Az utolsó forduló párosítása:

Rapport Richárd – Ivan Cseparinov

Ivan Salgado Lopez – Julio Granda Zuniga

Lazaro Bruzon Batista lesz szabadnapos

Bruzon Batista,L (2685) - Rapport,R (2676)
Francia védelem [C03]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hd2 Fd7 4.Hgf3 Hf6 5.e5 He4 6.Fd3 Hxd2 7.Fxd2 h6 8.0-0 Hc6 9.c3 f5 10.exf6

Számításba jött a 10.c4 He7 11.b4 dxc4 12.Fxc4 folytatás is.

10...Vxf6 11.Be1 Fd6 12.He5 0-0-0 13.Hxd7 Kxd7 14.Vg4

A kubai nagymester vezérszárnyi akciót is kezdeményezhetett volna.

14...Bdf8 15.Be2 h5 16.Vg5 Vxg5 17.Fxg5 e5 18.dxe5 Hxe5 19.Fc2 Hg4

20.Bd1 Fxh2+ 21.Kf1 c6 22.c4 Fg3 23.f3 Hf6 24.cxd5 Hxd5 25.Fe4 Be8 26.Fxd5 cxd5 27.Bxd5+ Kc6 28.Bdd2 Bxe2 29.Bxe2 Fd6 30.Bc2+ Kd5 31.Bd2+ és döntetlen

Cseparinov,I (2672) - Salgado Lopez,I (2624)
Szabálytalan megnyitás [A50]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 b6 5.Fg2 Fb7 6.0-0 0-0 7.d5 b5

A spanyol nagymester rizikós változatot választott.

8.Vb3 Vc8 9.Vxb5 c6 10.dxc6 Hxc6 11.Hc3 Bb8 12.Va4 Fa6 13.a3 Hg4?!

 

14.c5 Hge5 15.Hxe5 Fxe5 16.Be1 Be8 17.h4 h5 18.Ff4 Fxf4 19.Vxf4 Bxb2?

A gyalograblás vesztőlépés volt.

20.Fd5 Hd8

Fonalas világos nyerése a 20...e6-ra a 21.He4 exd5 22.Hd6 Bf8 23.Hxc8 Bxc8 24.Vd6 változatban.

21.Vh6 Vxc5 22.Vxg6+ Kf8 23.Vh6+ Kg8 24.Vg5+ Kf8 25.Ha4 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Rapport Richárd győzelemmel befoghatja az éllovas Grand Zunigát

Címkék: La Coruna Rapport Richárd

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna nyolcadik  fordulójában a perui Julio Granda Zuniga a bolgár Ivan Cseparinovval vívott küzdelemben remizett, megőrizte vezető pozícióját. A spanyol Ivan Salgado Lopez kecsegtető állását fokozatosan rontotta el, majd el is vesztette a kubai Lazaro Bruzon Batista ellen. Rapport Richárd kilencedik partiját sötéttel játssza Bruzonnal, nyeréssel beérhetné Grand Zunigát.

Rapport Richárdnak pihenőnapja volt, készülhetett a befejező két fordulóra. Figyelemmel kísérhette a perui Julio Granda Zuniga és a bolgár Ivan Cseparinov viaskodását. Eredeti nyitást, váratlan ötletekkel tarkított középjátékot láttunk, Cseparinov esélyei jobbak voltak, de a rutinos perui sakkozó jól hárította kezdeményezését.

Megszerezte első győzelmét a rajtlistát vezető, de a tornán rossz formában sakkozó kubai Lazaro Bruzon Batista. A spanyol Ivan Salgado Lopez jó esélyeket ígérő pozícióját lépésről-lépésre rontotta el, időzavarban el is vesztette.

A 8. forduló eredményei:

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) 0 – 1 (Olasz megnyitás, 33)

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) döntetlen (Szicíliai védelem, 52)

Rapport Richárd volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 4,5 pont

2. Rapport Richárd 3,5(sz)

3. Ivan Cseparinov 3(sz)

4. Lazaro Bruzon Batista 3

5. Ivan Salgado Lopez 2(sz)

A 9. forduló párosítása:

Ivan Cseparinov – Ivan Salgado Lopez

Lazaro Bruzon Batista – Rapport Richárd

Julio Granda Zuniga lesz szabadnapos

Granda Zuniga,J (2665) - Cseparinov,I (2672)
Szicíliai védelem [B20]

1.e4 c5 2.b3 b6 3.c4 Fb7 4.Fd3 Hc6 5.Hf3 Hb4 6.Fc2 Hxc2+ 7.Vxc2 e5 8.Hc3 d6 9.d3 g6 10.b4 cxb4 11.Va4+ Vd7 12.Vxb4 He7 13.h4 h6 14.Fa3 Bd8 15.h5 g5 16.Hd2 Hc6 17.Va4

17...f5 18.Hd5 Kf7 19.exf5 Hd4 20.Vxd7+ Bxd7 21.Bc1 Hxf5 22.He4 Ke6 23.0-0 Fg7 24.Hec3 Hd4 25.Bfe1  

25...b5 26.He3 bxc4 27.dxc4 Bc8 28.He2 Fa6 29.Hxd4+? exd4 30.Hf1+ Kf7 31.Hd2 Bc6 32.He4 Ff8 33.c5 dxc5 34.Hxc5 Bdc7 35.Hxa6 Fxa3 36.Hxc7 Fxc1 37.Hb5 d3 38.Bd1 d2 39.Hd4 Bc5 40.Kf1 Kf6 41.Hb3 Bc2 42.a4 g4 43.g3 Kg5 44.Ke2 Kxh5 45.Hxd2 Kg6 46.Kd3 Bxd2+ 47.Bxd2 Fxd2 48.Kxd2 Kf5 49.Ke3 Ke5 50.a5 a6 51.f4+ gxf3 52.Kxf3 h5 53.g4 hxg4+ és döntetlen

Salgado Lopez,I (2624) - Bruzon Batista,L (2685)
Kettős huszárjáték [C55]

1.e4 e5 2.Fc4 Hf6 3.d3 Hc6 4.Hf3 Fe7 5.0-0 0-0 6.a4 d6 7.a5 a6 8.Be1 h6 9.c3 Hh7 10.Fe3 Kh8 11.d4 f5 12.exf5 e4 13.Hfd2 Bxf5 14.d5 He5 15.Fe2 Hd3 16.Fxd3 exd3

 

17.c4 Ff6 18.Hc3 Fxc3 19.bxc3 Bf7 20.Hb3 Ff5 21.Hd4 Fg6 22.He6 Vh4 23.Fd4?!

A spanyol sakkozó a 23.Ba4 Hf8 24.c5 Ve7 25.Hxg7 Bxg7 26.Fxh6 Vd7 27.Fxg7+ Kxg7 28.cxd6 Vxd6 29.Bd4 változatban remekül állhatott volna.

23...Hg5 24.f4?! Hxe6 25.g3 Vh3 26.dxe6 Be7 27.g4 Bf8

 

28.Be3?

Egyenlő esélyt adott a 28.f5 Fxf5 29.gxf5 Bxf5 30.Ff2 h5 31.Be3 Bg5+ 32.Bg3 Vf5 33.Vd2 Bg4 34.Be1 h4 35.Bxg4 Vxg4+ 36.Kf1 Vh3+ folytatás.

28...Vh4 29.f5 c5 30.Fxg7+ Bxg7 31.e7 Bxe7 32.Bxe7 Vxe7 33.Vxd3 Ff7 és világos feladta

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Két döntetlennel kezdődött meg a bukaresti szuperverseny második félideje. Az egypontos előnnyel vezető olasz Fabiano Caruana és a román Liviu-Dieter Nisipeanu játszmája örökös sakkal ért véget. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov ötödik remijét könyvelhette el, az azeri Tejmur Radzsabov is még nyeretlen a viadalon.

Az olasz Fabiano Caruana kedvenc változatára a román Liviu-Dieter Nisipeanu jól felkészült, aktív ellenjátékot talált, értékes döntetlent ért el.

Az ukrán Ruszlan Ponomarjov folytatta remisorozatát. Az azeri Tejmur Radzsabov a szicíliai védelem Rossolimo-változatában jobban játszott, mint egy játéknappal korábban Caruanával szemben. A gyalogáldozatáért ellenesélyt kapott, kedvezőbb végjátékra bonyolított, de a FIDE exvilágbajnoka pontosan védekezett az elméleti döntetlen állásban.

 

A 6. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) döntetlen (Szicíliai védelem, 54)

Fabiano Caruana (olasz, 2779) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2676) döntetlen (Katalán megnyitás, 44)

Wang Hao volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3,5 pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Liviu-Dieter Nisipeanu 2,5

4. Tejmur Radzsabov 2

5. Wang Hao 1,5(sz)

A 7. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Wang Hao

Liviu-Dieter Nisipeanu – Ruszlan Ponomarjov

Fabiano Caruana lesz a szabadnapos

Caruana,F (2779) - Nisipeanu,LD (2674)
Katalán megnyitás [E08]

1.d4 d5 2.c4 e6 3.Hf3 Hf6 4.g3 Fb4+ 5.Fd2 Fe7 6.Fg2 0-0 7.0-0 c6 8.Vc2 Hbd7 9.Ff4 b6 10.Bd1 Fb7 11.He5 Hh5 12.Fd2 Hhf6 13.cxd5 cxd5 14.Hc6 Fxc6 15.Vxc6

Fabiano Caruana előszeretettel játssza változatot.

15...Bc8

A zürichi szuperversenyen Borisz Gelfand a 15...Vb8 16.Vc2 b5 17.Vd3 b4 folytatást választotta, az olasz nagymester megnyerte a partit.

16.Vb5 He8 17.Vd3 Hd6 18.b3 Hf6

Baden-Badenben Michael Adams a 18...f5 19.f3 Hb8 20.Hc3 Hc6 21.e3 Ff6 változatban csatázott Caruanával.

19.Hc3 Vd7 20.f3 Hf5 21.e3 h5

A Világkupán Yu Yangyi a 21...Bfd8 22.He2 Vc7 23.Bac1 Vd7 24.Bxc8 Vxc8 25.Bc1 Vd7 26.a4 Fa3 27.Bc2 a5 28.Va6 Bb8 29.Hf4 Fd6 30.Hd3 He7 31.Ff1 h6 32.He5 Vd8 33.Hc6 Hxc6 34.Bxc6 He8 35.Kg2 változatban szép lassan került döntő hátrányba Caruanával szemben.

22.He2 Bfd8 23.Bac1 a5 24.Bxc8 Bxc8 25.Bc1 Bxc1+ 26.Fxc1

26...g5 27.Fd2 g4 28.Fe1 Ff8

A román nagymester kényelmes pozíciót ért el.

29.h3 Fh6 30.Ff2 Vc7 31.e4 gxf3 32.Fxf3 dxe4 33.Fxe4 Hxe4 34.Vxe4 He7 35.Vh4 Hd5 36.Vxh5

 

36...Vc2 37.Vxh6 Vxe2 38.Vg5+ Kh7 39.a4 Vd1+ 40.Kg2 Vxb3 41.Vh5+ Kg8 42.Vg5+ Kh7 43.Vh5+ Kg8 44.Vg5+ Kh7 és döntetlen

Ponomarjov,R (2751) - Radzsabov,T (2723)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.Be1

Az ötödik fordulóban Fabiano Caruana az 5.d4-es vari mellett döntött, győzelmét Tejmur Radzsabov túlzottan agresszív játékának köszönhette.

5...a6 6.Fxc6 bxc6 7.d4

A zugi GP-versenyen Gata Kamsky a 7.e5 Hg6 8.b3 Fe7 9.c3 0-0 10.d4 cxd4 11.cxd4 c5 folytatást választotta az azeri nagymester ellen.

7...cxd4 8.Vxd4 Hg6 9.Fe3 d6 10.Hbd2 e5 11.Vd3 Fe7 12.Hc4 Fg4 13.Bad1 0-0! 14.Hxd6 Fxd6 15.Vxd6 Vc8 16.Vd3

Jobb volt a 16.Bd3 Fxf3 17.gxf3 Vh3 18.Vd7 f5 19.Fg5 Vh5 20.h4 Hxh4 21.Ve6+ Kh8 22.Fxh4 Vxh4 23.Vxe5 Bae8 24.Vg3 folytatás.

16...Fxf3 17.gxf3 Vh3 18.Vf1 Vxf3 19.Bd3 Bfd8 20.Fg5 Bxd3 21.Vxd3 Vh5 22.Vg3 h6 23.Fe3 Hh4 24.Kh1 Bd8 25.Bg1 Vf3+ 26.Vxf3 Hxf3 27.Bc1 Hg5 28.Fxg5 hxg5 29.Kg2 g4

A bástyavégjátékban Radzsabov kicsit jobban állt, de z egy nappal korábban 30. születésnapját ünneplő Ruszlan Ponomarjov gond nélkül érte el a döntetlent.

30.h3 gxh3+ 31.Kxh3 Bd4 32.f3 Bd2 33.b4 g6 34.a4 Kg7 35.b5 cxb5 36.axb5 axb5 37.Bb1 f5 38.Bxb5 Kf6 39.Bb6+ Kg5 40.Be6 Kf4 41.Bxg6 fxe4 42.fxe4 Bxc2 43.Be6 Be2 44.Be8 Kxe4 45.Kg3 Kd3 46.Ba8 Bc2 47.Ba3+ Bc3 48.Ba2 Ke3 49.Kg2 e4 50.Kg3 Bd3 51.Kg4 Bc3 52.Kg3 Bc8 53.Ba3+ Kd4 54.Kf2 Bc2+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan nyerte meg a Bilbaóban megrendezett VI. Grand Slam-döntőt. A viadal utolsó fordulójában Levon Aronjan világossal remizett az azeri Sahriyar Mamedgyarovval, 2009 után másodszor vehette át a győztesnek járó trófeát. Az angol Michael Adams kihasználta a francia Maxime Vachier-Lagrave időzavaros hibáit, a második helyen zárta szereplését.

 

Veretlenül ért elsőként célba az örmény Levon Aronjan. A háromszoros olimpiai bajnok korántsem meggyőző teljesítménnyel másodszor diadalmaskodott a Grand Slam-döntőn. Sorsdöntőnek bizonyult a torna ötödik fordulójában az angol Michael Adams elleni győzelme.

 

A viadal doyenje, a 42 esztendős Michael Adams ezüstérmesként is újabb Élő-pontokat gyűjtött, a virtuális világranglistán már a tízedik.

A szokatlan időkontrollal, a 90-90 perc az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a parti befejezéséig és a 41. lépéstől 30-30 másodperc bónuszidő legkevésbé a francia Maxime Vachier-Lagrave tudott megbirkózni, időzavaraiban nagy hibákat követett el. A Grand Prix-sorozat ezüstérmese, az azeri Sahriyar Mamedgyarov komoly csalódást okozott.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2742) – Michael Adams (angol, 2753)  0 – 1 (Vezérindiai védelem, 41)

Levon Aronjan (örmény, 2795) – Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759)  döntetlen (Vezércsel, 38)

A Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Levon Aronjan 10 pont

2.Michael Adam 9

3-4. Sahriyar Mamedgyarov és Maxime Vachier-Lagrave 5

VI. Bilbao Masters Final 2013. október 7-12.

kat. XXI (2762)

1

2

3

4

1.

Levon Aronjan

g

ARM

2795

*

*

½

1

½

½

½

1

4

2876

2.

Michael Adams

g

ENG

2753

½

0

*

*

½

½

1

1

2822

3.

Sahriyar Mamedgyarov

g

AZE

2759

½

½

½

½

*

*

0

½

2706

4.

Maxime Vachier-Lagrave

g

FRA

2742

½

0

0

0

1

½

*

*

2

2644

 Az Élő-pontszámok változása:

Levon Aronjan + 6,4, Michael Adams + 6, Sahriyar Mamedgyarov – 4,6, Maxime Vachier-Lagrave – 7,8

Aronjan,L (2795) - Mamedgyarov,S (2759)
Vezércsel [D52]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 Hbd7 6.e3 Va5 7.Hd2 Fb4 8.Vc2 0-0 9.Fe2 c5 10.Fh4 cxd4 11.exd4 b6 12.0-0 Fxc3 13.bxc3 Fa6 14.a4 dxc4 15.Fxc4 Fxc4 16.Hxc4 Vd5 17.He3 Ve4 18.Fxf6 Vxc2 19.Hxc2 Hxf6 20.c4 Bac8 21.He3 Bfd8 22.Bfd1 He4 23.Bac1 f5 24.f3 Hf6 25.g3 Bd7 26.a5 g5 27.axb6 axb6 28.Bb1 f4 29.gxf4 gxf4 30.Hg2 Bxc4 31.Bxb6 Bcxd4 32.Bxd4 Bxd4 33.Bxe6 Kf7 34.Be5 Kg6 35.Hh4+ Kf7 36.Hg2 Kg6 37.Hh4+ Kf7 38.Hg2 és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2742) - Adams,M (2753)
Vezérindiai védelem [E18]

1.Hf3 Hf6 2.g3 b6 3.d4 Fb7 4.c4 e6 5.Fg2 Fe7 6.0-0 0-0 7.Be1 Ha6 8.Hc3 He4 9.Vc2 f5 10.He5 d6 11.Hd3 d5 12.cxd5 exd5 13.Fe3 Hb4 14.Vb3 Hxd3 15.exd3 Hf6 16.Ff4 Vd7 17.Bac1 Fd8 18.Be5 c6 19.Bce1 Hh5 20.Fd2 g6

21.Fh6 Ff6 22.Fxf8 Fxe5 23.Bxe5 Kxf8 24.a4 Be8 25.a5 Vc7 26.axb6 axb6 27.Vb4+ Kf7 28.Ha4 b5 29.Hc5 Hf6 30.Ve1 Fc8 31.h4 Be7 32.Ff3 f4 33.Ve2 h5 34.gxf4 Fg4 35.Fxg4 Hxg4 36.He6 Vd6 37.f5

A francia nagymester a 37.Hg5+ Ke8 38.Bxe7+ Vxe7 39.Vxe7+ Kxe7 40.f5 gxf5 41.Hh3 f4 42.Hxf4 Hh6 változatban remizhetett volna.

37...Kg8 38.f3 Hxe5 39.dxe5 Vb4 40.f4?

40...gxf5 41.Vg2+ és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nyizsnyij Novgorodban zajló szuperbajnokságok a hajrához érkeztek. A viharos hatodik forduló után a hetedik játéknapon a férfiak viadalán csak egy parti végződött döntéssel, az outsiderek vetélkedését Alekszej Goganov nyerte meg. A félpontos előnnyel vezető Peter Szvidler számára kedvező eredmények születtek, riválisai partijai is sorban döntetlennel fejeződtek be. A második helyen álló exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik következő partiját Szergej Karjakinnal játssza. A nők versenyében mind az öt partiban döntés született, az időzavaros kapkodásban nagyon sokat hibáztak a nagymesternők. Valentyina Gunyina szerencsés nyeréssel megőrizte egypontos előnyét az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk előtt, ők ketten az utolsó fordulóban mérkőznek meg!

Az öt eldőlt partival végződött hatodik forduló után a hetedik játéknapon négy döntetlen mellett a mezőnyben outsidernek számító Alekszej Goganov és Anton Somojev partijában született csak döntés. A dobogós helyezésekért harcoló szupernagymesterek játszmái sorban pontosztozkodással értek véget.

 

A hatszoros bajnok Peter Szvidler megőrizte félpontos előnyét az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Szvidler a Grünfeld védelmű partiban Erneszto Inarkijevvel remizett. Vlagyimir Kramnyik is sötéttel osztozott meg a ponton Nyikita Vityjugovval.

Az ifjú titánok, Szergej Karjakin és Jan Nepomnjacsij összecsapása is elméleti párbaj hozott. A két remekül felkészült 23 éves nagymester összecsapása során Nepomnjacsij kockáztatott többet, de Karjakin nem talált hathatós megoldást, kettejük között megmaradt az egypontos különbség.

Alekszandr Motiljev és a címvédő Dmitrij Andrejkin a szicíliai védelem Paulsen-változatában vívott meg. Kis előnyével a válogatott szekundánsa nem tudta fokozni nyomását, lépésismétléssel  harmadik döntetlenét könyvelhette el, Andrejkin dobogós helyezésért küzdhet.

A sereghajtó Anton Somojev a huszárvégjátékban elégtelenre vizsgázott, kecsegtető pozícióban az egész pontot Alekszej Gogonovnak ajándékozta.

A 7. forduló eredményei:

Alekszej Goganov (2575) – Anton Somojev (2579) 1 – 0 (Trompowski támadás, 60)

Alekszandr Motiljev (2676) – Dmitrij Andrejkin (2706) döntetlen (Szicíliai védelem, 32)

Erneszto Inarkijev (2695) – Peter Szvidler (2740)  döntetlen (Grünfeld védelem, 41)

Nyikita Vityjugov (2729) – Vlagyimir Kramnyik (2796) döntetlen (Angol megnyitás, 49)

Szergej Karjakin (2762) – Jan Nepomnjacsij (2702) döntetlen (Grünfeld védelem, 35)

A szuperbajnokság állása:

1.Peter Szvidler 5,5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 5

3-4. Dmitrij Andrejkin és Jan Nepomnjacsij 4,5

5. Nyikita Vityjugov 4

6. Szergej Karjakin 3,5

7. Erneszto Inarkijev 3

8. Alekszej Goganov 2,5

9. Alekszandr Motiljev 1,5

10. Anton Somojev 1

A 8. forduló párosítása:

Anton Somojev – Jan Nepomnjacsij

Vlagyimir Kramnyik – Szergej Karjakin

Peter Szvidler – Nyikita Vityjugov

Dmitrij Andrejkin – Erneszto Inarkijev

Alekszej Goganov – Alekszandr Motiljev

 

Magas hőfokon, de nagyon sok hibával sakkoznak a női nagymesterek. A hetedik játéknap rangadója, az olimpiai bajnoknők, a címvédő Natalija Pogonyina és Valentyina Gunyina csatája az egypontos előnnyel vezető Gubyina javára dőlt el. Az időzavaros kapkodásban mindketten sokat hibáztak, Pogonyina még a 40. lépésben is nyerést hagyott ki. Az időkontrollt követően a címvédő teljesen elvesztette kontrollját az állás felett, Gunyina megfordította a partit, megőrizte vezető pozícióját.

Könnyű győzelmet aratott az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk. Oly sok elrontott játszma után korántsem hibátlan játékkal nyert Tatjana Koszinceva. Fölényes állását vesztésre rontotta Jeketyerina Kovalevszkaja. A junior világbajnoknő Alekszandra Gorjacskina feljött ötven százalékra.

A 7. forduló eredményei:

Bajra Kovanova (2396) – Tatjana Koszinceva (2515)  0 - 1

Natalija Pogonyina (2485) – Valentyina Gunyina (2506)  0 - 1

Jekatyerina Kovalevszkaja (2410) – Anasztazia Bodnaruk (2459)  0 - 1

Alekszandra Kosztenjuk (2495) – Daria Csarocskina (2343)  1 - 0

Alekszandra Gorjacskina (2436) – Alina Kaslinszkaja (2435)  1 - 0

A szuperbajnokság állása:

1.Valentyina Gunyina 6 pont

2. Alekszandra Kosztenjuk 5

3. Bajra Kovanova 4

4-6. Natalija Pogonyina, Jekatyerina Kovalevszkaja és Anasztazia Gorjacskina 3,5

7-8. Anasztazia Bodnaruk és Tatjana Koszinceva 3

9. Alina Kaslinszkaja 2

10. Daria Csarocskina 1,5

A 8. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Alina Kaslinszkaja

Daria Csarocskina – Alekszandra Gorjacskina

Anasztazia Bodnaruk – Alekszandra Kosztenjuk

Valentyina Gunyina – Jakatyerina Kovalevszkaja

Bajra Kovanova – Natalija Pogonyina

Inarkijev,E (2695) - Szvidler,P (2740)
Grünfeld védelem [D78]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 c6 4.Hf3 d5 5.Vb3 Fg7 6.Fg2 0-0 7.0-0 Vb6 8.Hc3 Bd8 9.Va3 dxc4 10.Vxe7 Ha6 11.Ha4 Vc7 12.Vxc7 Hxc7 13.b3 cxb3 14.axb3 He4

Az éllovas terve világos kis előnyéhez vezetett.

15.e3 b5 16.Hb2 c5 17.Hd2 Hxd2 18.Fxd2 Bb8

19.Fa5

Világosnak alaposan el kellett gondolkodnia a 19.Bxa7 He6 20.Hd3 cxd4 21.e4 Bd7 22.Ba5 Bc7 23.Bfa1 változat kínálta esélyen.

19...Bd7 20.Bac1 Ha6 21.Bc2 Be7 22.dxc5 Ff5 23.e4 Fe6?!

Peter Szvidler a 23...Fxe4 24.Fxe4 Bxe4 25.c6 Bc8 26.c7 Hb4 27.Bd2 Hc6 változatban egyenlő állást érhetett volna el.

24.b4 Bc8 25.Bfc1

Figyelmet érdemelt a 25.Hd3 Fb3 26.Be2 Hb8 27.e5 Hc6 28.Fxc6 Bxc6 29.f4 folytatás.

25...Hb8 26.e5 Fxe5 27.c6 Ff5 28.Be2 Fxb2 29.Bxe7 Fxc1 30.c7

 

30...Fg5 31.cxb8V Bxb8 32.Bxa7 Be8 33.Fd5 Be7 34.Ba8+ Kg7 35.h4 Ff6 36.Fb6 Bd7 37.Fc5 Bxd5 38.Ff8+ Kg8 39.Fe7+ Kg7 40.Ff8+ Kg8 41.Fe7+ és döntetlen

Vityjugov,N (2729) - Kramnyik,V (2796)
Angol megnyitás [A34]

1.c4 c5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.g3 g6 6.Fg2 Fg7 7.Hg5 e6 8.Hge4 Ha6 9.d3 0-0 10.0-0 b6 11.Fg5 f6 12.Hxd5 exd5 13.Hc3 Fe6 14.Ff4 Vd7 15.d4 Bad8 16.Bc1 cxd4 17.Vxd4 g5 18.Fd2 Hc5 19.Vb4 d4 20.He4 d3 21.e3 Hxe4 22.Fxe4

22...Fxa2 23.b3 Ve6 24.Bc4 f5 25.Fg2  

25...f4?!

Vlagyimir Kramnyik mesterhármasa után a 25...a6 26.Va3 b5 27.Bb4 Bc8 28.Vxa2 Bc2 29.Va5 Bxd2 változattal nem elégedett meg.

26.exf4 gxf4 27.Be1?!

Világosra lett volna kedvezőbb a 27.Va3 b5 28.Bb4 Fb1 29.Va5 Fc2 30.Bxb5 Fxb3 31.Fxf4 Kh8 folytatás.

27...Vd6 28.Va4 fxg3 29.hxg3

 

29...b5 30.Vxb5 Vb6 31.Vxb6 axb6 32.Bb4 Fd4 33.Be4 Fxf2+ 34.Kh2 Bf6 35.Fg5 d2 36.Fxf6 d1V 37.Bg4+ Kf7 38.Fxd8 Fg1+ 39.Kh3 Vxd8 40.Bbf4+ Ke7 41.Be4+ Kf6 42.Bef4+ Ke7 43.Be4+ Kd6 44.Bd4+ Fxd4 45.Bxd4+ Ke7 46.Bxd8 Kxd8 47.Fe4 Fxb3 48.Fxh7 b5 49.Kg4 Ke7 és döntetlen

Karjakin,S (2762) - Nepomnjacsij,J (2702)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Hf3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 b6 10.0-0 Fb7 11.Vd3 Fa6 12.Vc2 Fxe2

Megnyitáselméleti felkészültségéről is híres két orosz titán küzdelme a változat szempontjából is rendkívül érdekes párharcot ígért. 12...cxd4 13.Fxa6 Hxa6 14.cxd4 Vd7 varira sötéttel sokan esküsznek.

13.Vxe2 Vd7 14.Fg5

Világossal nem volt könnyű a választás. 14.dxc5 Vc6 15.e5 bxc5 16.Hg5 folytatás is számításba jött.

14...h6 15.Ff4 Va4 16.Ve3 Kh7 17.dxc5

17...Hd7! 18.cxb6 axb6 19.Bfd1 Vxa2 20.e5 Ba4?!

Jan Nepomnjacsijnak a 20...Hc5 21.Bxb6 Bfc8 változatban sötét aktív figurái bőséges ellenértéket jelentettek volna a gyalogért cserébe.

21.h4 Ve6 22.Bb4 Bxb4 23.cxb4 Bc8 24.Vd3 Hf8 25.Fe3 Bc4 26.b5 Bb4 27.Vd8 Vb3 28.Bc1 Bxb5 29.Vxe7 Ve6 30.Bc7

Szergej Karjakin már nem látott esélyt ígérő folytatást.

30...Vxe7 31.Bxe7 Kg8 32.Be8 Kh7 33.Be7 Kg8 34.Be8 Kh7 35.Be7 és döntetlen

Motiljev,A (2676) - Andrejkin,D (2706)
Szicíliai védelem [B42]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 a6 5.Fd3 Fc5 6.Hb3 Fa7 7.0-0 He7 8.Ve2 Hbc6 9.c4 0-0 10.Hc3 d6 11.Fe3 e5 12.Fxa7 Bxa7 13.Bfd1 Fe6 14.Ve3 b6 15.Ff1 Vb8 16.Bd2 Bd8 17.Bad1 Bb7  

 

18.Hd5 a5 19.Hc3 Ba7 20.Hb5 Bad7 21.Ha1 f5 22.exf5 Hxf5 23.Ve4 Hb4 24.Hc2 Ha6 25.Ve1 Hc5 26.He3 He7 27.f3 Kh8 28.Hc3 Hc6 29.Hb5 He7 30.Hc3 Hc6 31.Hb5 He7 32.Hc3 és döntetlen

Goganov,A (2575) - Somojev,A (2579)
Trompowski támadás [A45]

1.d4 Hf6 2.Fg5 e6 3.Hd2 c5 4.e3 cxd4 5.exd4 Fe7 6.Fd3 b6 7.Hgf3 Fa6 8.Fxa6 Hxa6 9.0-0 0-0 10.c4 d6 11.Bc1 Vd7 12.a3 b5 13.Ve2 bxc4 14.Vxc4 Hb8 15.Fxf6 Fxf6 16.He4 d5 17.Hxf6+ gxf6 18.Vc7 Vxc7 19.Bxc7 Ha6 20.Bc3 Bfc8 21.Bfc1 Bxc3 22.Bxc3 Bb8 23.b4 Bb7 24.Bc8+ Kg7 25.Kf1 Bc7 26.Bxc7 Hxc7 27.Ke2?

27...Hb5 28.a4 Hc3+ 29.Kd3 Hxa4 30.Hh4 Kf8 31.g4 Hb2+ 32.Ke2 Ke7 33.f4 Kd7 34.Hf3 Hc4 35.Kd3 Ke7 36.h4 Hd6 37.h5 He4 38.Ke3?

38...Kf8? 39.h6 Ke7 40.He1 Hd6?! 41.Hf3 Kd7 42.Kd3 He4 43.g5 Ke7 44.Ke3 Hd6 45.Kd3 Hc4 46.Kc3 fxg5 47.fxg5 Kd6 48.Hh4 Ke7 49.b5 Hd6 50.Kb4 He4 51.g6 fxg6 52.Hxg6+ Kd6 53.Ka5 Kc7 54.Ka6 Hd6 55.He5 Hf5??

 

56.Kxa7 Hxd4 57.b6+ Kd6 58.b7 Kxe5 59.b8V+ Ke4 60.Vb1+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Jetyeri Kublasvili www.russiachess.org)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny félidejében az olasz Fabinao Caruana egypontos előnnyel vezet. A torna ötödik fordulójában a túlzottan agresszív tervet választó, hibásan bástyát áldozó azeri Tejmur Radzsabov ellen nyert. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov kedvező bástyavégjátékát nem tudta nyerésig fokozni, a kínai Wang Hao remire mentette a játszmát.

 

Az olasz Fabiano Caruana győzelemmel zárt a szuperverseny félidejét, a vártnál könnyebben nyert az azeri Tejmur Radzsabov ellen. Radzsabov a szicíliai védelem Rossolimo-változatában egyenlő esélyeket kapott, de túlzottan agresszív tervet választott. A felkínált gyalogáldozatot Caruana elfogadta, védekezését jól megszervezte. Az azeri sakkozó hibás bástyaáldozattal meggyorsította vereségét.

Negyedszer is remizett a FIDE exvilágbajnoka, Ruszlan Ponomarjov. A kínai Wang Hao orosz huszárjátékára új tervet dolgozott ki, kedvező végjátékra egyszerűsödött a pozíció. A bástyavégjátékban késlekedett szabadgyalogjának szöktetésével, Wang Hao megmentette a partit.

 

Az 5. forduló eredményei:

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Wang Hao (kínai, 2733) döntetlen (Orosz huszárjáték, 47)

Fabiano Caruana (olasz, 2779) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723)  1 – 0 (Szicíliai védelem, 31)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 3 pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Liviu-Dieter Nisipeanu 2

4-5. Wang Hao és Tejmur Radzsabov 1,5

A 6. forduló párosítása:

Ruszlan Ponomarjov – Tejmur Radzsabov

Fabiano Caruana – Liviu-Dieter Nisipeanu

Wang Hao lesz szabadnapos

Caruana,F (2779) - Radzsabov,T (2723)
Szicíliai védelem [B30]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 e6 4.0-0 Hge7 5.d4 cxd4 6.Hxd4 Hg6

A párizsi Grand Prix-versenyen Borisz Gelfand 6...Vb6-tal folytatta, a bonyolult csatát Fabiano Caruana megnyerte.

7.Fe3 Fe7 8.Fe2 0-0 9.c4 Hxd4 10.Vxd4 Ff6 11.Vd2 b6 12.Hc3 Fb7 13.f3 Ve7 14.a4 Bad8 15.Ba3 Fe5 16.a5

Caruana a parti kritikus állásaként értékelte, Tejmur Radzsabov agresszív tervet választott.

 

16...f5?! 17.axb6 axb6 18.exf5 Bxf5 19.Fd3 Bh5 20.h3 Fb8 21.Fxg6 hxg6 22.Fxb6

22...Bf8

Az azeri nagymester futópárjában reménykedett, az éllovas higgadtan védekezett.

23.He2 Bh4 24.Vd3 Kh7?! 25.Ff2

25...Bxh3?

Elhibázott bástyaáldozat.

26.gxh3 Vg5+ 27.Kh1 Bxf3

Világos döntő előnyéhez vezetett a 27...Fxf3+ 28.Vxf3 Bxf3 29.Bxf3 változat is.

28.Vxf3 Ve5 29.Fg3 Vxe2?

30.Vxb7 Vxf1+ 31.Kh2 és sötét feladta

Ponomarjov,R (2751) – Wang Hao (2733)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 Fe6 9.0-0-0 Vd7 10.h4 h6 11.Kb1 Ff6 12.Hd4 Hxd4 13.Fxd4 Fxd4 14.Vxd4 0-0 15.Fe2

Fabiano Caruana a 2010-es Reggio Emilía-i tornán villámgyőzelmet aratott Landa ellen: 15.Bg1 Bae8 16.g4 Vc6 17.Fg2 Va6 18.b3 Fd7 19.g5 h5 20.g6 Be7 21.Fd5 Fe6 22.Bde1 c5 23.Vd1 Bfe8 24.Vxh5 fxg6 25.Bxe6 és sötét feladta.

15...Bae8 16.Ff3 b6 17.g4 Vb5 18.g5 Vc4 19.gxh6 Vxd4 20.Bxd4 gxh6 21.Fc6 Bd8 22.Ba4 a5 23.b4 axb4 24.cxb4 Fd7 25.Fxd7 Bxd7

 

26.Be1 Kg7 27.Kb2 Kg6 28.Ba3 Kh5 29.Bg3 f5?  

30.Be6! b5 31.Kb3 f4 32.Bgg6 Bh7 33.f3 Bf5 34.c4 bxc4+ 35.Kxc4 Be5 36.Bef6 Kxh4 37.Bxf4+ Kh3

38.Bfg4?!

Az ukrán n agymester remek esélyt szalasztott el a 38.a4 h5 39.a5 változatban.

38...h5 39.Bg3+ Kh2 40.Bg2+ Kh1 41.Bg1+ Kh2 42.B6g2+ Kh3 43.Bg7 Bxg7 44.Bxg7 Be3 45.a4 Ba3 46.Kb5 c5 47.bxc5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Dorian Ragozenco)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló Grand Slam-döntő utolsó fordulója előtt a háromszoros olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan egyedül vezet. Az ötödik játéknapon a középjátékban sokat hibázó holtversenyes társa, az angol Michael Adams ellen sötéttel győzött. A francia Maxime Vachier-Lagrave fonalas nyerést hagyott ki az azeri Sahriyar Mamedgyarovval szemben.

 

Michael Adams sötéttel az első körben remizett Levon Aronjannal

Levon Aronjannak az utolsó fordulóban már a döntetlen is a Grand Slam-döntő megnyerését jelentené, 2009 után másodszor hódíthatja el a trófeát. A viadal ötödik játéknapján a háromszoros olimpiai bajnok a középjátékban nagyon rossz tervet választó holtversenyes társa, Michael Adams ellen nyert. Az angol nagymester a bástya hetedik sorra történő behatolása helyett vezérmanővert játszott meg, c5 gyalogja rövidesen védhetetlenné vált. Adams rossz játékát még egy tisztelnézéssel is tetézte.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és a francia Maxime Vachier-Lagrave a Grünfeld védelem egyik divatossá vált változatában csatázott. Vachier-Lagrave jól felkészült, a nyitásból előnnyel jött ki. Minőséget áldozott, az azeri nagymester később visszaadta anyagi előnyét. Mamedgyarovnak a huszárvégjátékban meggyűlt a baja a francia nagymester két távoli szabadgyalogjával. Már az időkontroll után Vachier-Lagrave fonalas nyerést hagyott ki.

 

Az 5. forduló eredményei:

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2742) döntetlen (Grünfeld védelem, 60)

Michael Adams (angol, 2753) – Levon Aronjan (örmény, 2795) 0 – 1 (Spanyol megnyitás, 43)

A verseny állása:

1.Levon Aronjan 9 pont

2.Michael Adam 6

3. Maxime Vachier-Lagrave 5

4. Sahriyar Mamedgyarov4

A klasszikus pontozás szerint az állás:

1.Levon Aronjan 3,5 pont

2. Michael Adams 2,5

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Sahriyar Mamedgyarov 2

Az utolsó forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave – Michael Adams

Levon Aronjan – Sahriyar Mamedgyarov

Adams,M (2753) - Aronjan,L (2795)
Spanyol megnyitás [C84]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.d3

Kérdés, hogy Levon Aronjan a Marshall támadást tervezte? Michael Adams más varit készített elő.

6...d6 7.c3 0-0 8.Be1 b5 9.Fc2 d5 10.Hbd2 d4 11.h3 Hd7 12.Hb3 a5 13.a4 bxa4 14.Hbd2 Hc5 15.Hc4 f6 16.Fxa4 Hxa4 17.Bxa4 dxc3 18.bxc3 Fa6 19.Vb3 Kh8 20.Bd1 Vb8 21.Vc2 Fb5 22.Ba2 Fxc4 23.dxc4 Hd8 24.Fe3 Ba6

25.Va4?!

Mi szólt a 25.Bd7 Be8 26.Bd5 Va8 27.Va4 Vc6 28.Bb5 folytatás ellen?

25...He6 26.Vb5 Va8 27.c5?! Bb8 28.Vc4 Vc6

Aronjan átvette a kezdeményezést, a c5 gyalog sorsa megpecsételődött.

29.He1 Hxc5 30.Bd5 Hb3 31.Vd3 Baa8 32.Hc2 Ff8 33.Ha3

33...Va4 34.Vc4 Vxc4 35.Hxc4 a4 36.Kf1 a3 37.Bd7 Kg8 38.Ke2 Bb7 39.Kd3 Ba4 40.f3 Fc5 41.Fd2 Kf8 42.g4 Fa7 43.Hd6? cxd6 és világos feladta

Mamedgyarov,S (2759) - Vachier-Lagrave,M (2742)
Grünfeld védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4 dxc4 6.e4 c5 7.d5 b5 8.h5 Hxh5

A Világkupán Ruszlan Ponomarjov a 8...0-0 9.hxg6 fxg6 10.e5 Hg4 11.d6 e6 12.Bxh7?! Hc6 13.Bxg7+ Kxg7 14.Fg5 Vd7 (14...Vb6) 15.He4 Hcxe5 16.Hxe5 Hxe5 változatban remizett Alekszandr Morozeviccsel.

9.Hxb5 0-0 10.Hc3 Fg4 11.Fxc4 Hd7 12.Fe2 Bb8 13.Kf1 Vc7 14.Hg5 Fxe2+ 15.Vxe2 Fxc3 16.bxc3 Ve5 17.Fd2

 

17...f5 18.He6 Bf6 19.Fg5 fxe4!? 20.Fxf6 Hdxf6 21.Bd1 e3! 22.Bxh5 Hxh5

Számításba jött a 22...gxh5 23.Vxe3 Vxe3 24.fxe3 Bb2 25.Hxc5 Bxa2 folytatás.

23.Vxe3 Vxe3 24.fxe3 Hg3+ 25.Kf2 He4+ 26.Kf3 Hxc3 27.Bd3 Hxa2 28.Ba3 Hb4 29.Bxa7?! Hxd5 30.Bd7 Hb6 31.Bxe7 c4 32.Bg7+ Kh8 33.Bc7

 

33...Bc8 34.Ke4 Bxc7 35.Hxc7 h5 36.Kd4 Kg7 37.e4?! h4 38.e5

 

38...g5 39.He8+ Kf7 40.Hd6+ Ke6 41.Ke4 g4 42.Hf5? h3 43.gxh3 gxh3 44.Hd4+

 

44...Kd7?

A francia nagymester nyerést hagyott ki a 44...Kf7 45.Kf3 Hd5 46.Kf2 (46.Kg3 Hf4 47.Kh2 c3 48.Kg3 Kg7 49.Kh2 Kg6) 46...c3 47.Kf1 Hf4 48.Kg1 He6 49.He2 c2 50.Kh2 Hf4 51.e6+ Ke7 52.Hc1 Kxe6 változatban.

45.Kf3 Hd5 46.e6+ Ke8 47.He2 Ke7 48.Kg3 Kxe6 49.Kxh3 Ke5 50.Kg3 Ke4 51.Kf2 Kd3 52.Ke1 Kc2 53.Hd4+ Kb2 54.He2 Kc2 55.Hd4+ Kc3 56.He2+ Kd3 57.Hc1+ Kc2 58.He2 Kb3 59.Kf2 c3 60.Hxc3 Kxc3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna hetedik  fordulójában Rapport Richárd világossal remizett a spanyol Ivan Salgao Lopezzel. Nagymesterünk jó esélyt szalasztott el, a végjátékban már a döntetlenért kellett megküzdenie. A perui Julio Granda Zuniga a kubai Lazaro Bruzon Batistával megosztozott a ponton, megőrizte félpontos előnyét. Rapport Ricsi számára szombaton a pihenőnap következik.

Két döntetlen született a nagymesterverseny hetedik játéknapján. Rapport Richárd a Caro-Kann védelmű partiban gyalogáldozattal teremtett jó esélyt, vezért nyert két könnyűtiszt ellenében, de a folytatásban hibázott. Vezére a végjátékban sikerrel tartotta az állást, örökös sakkal remizett.

A perui Julio Granda Zuniga a középjátékban szemre kecsegtető pozíciót ért el, a kubai Lazaro Batista Bruzon kihasználta kevésbé erélyes játékát, negyedik döntetlenével változatlanul sereghajtó, Granda Zuniga megőrizte vezető pozícióját.

 A 7. forduló eredményei:

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) – Julio Granda Zuniga (perui, 2665) döntetlen (Spanyol megnyitás, 44)

Rapport Richárd (magyar, 2676) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) döntetlen (Caro-Kann védelem, 62)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) volt szabadnapos

 A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 4 pont

2. Rapport Richárd 3,5

3. Ivan Cseparinov 2,5(sz)

4. Ivan Salgago Lopez 2(sz)

5. Lazaro Bruzon Batista 2

A 8. forduló párosítása:

Ivan Salgao Lopez – Lazaro Bruzon Batista

Julio Granda Zuniga – Ivan Cseparinov

Rapport Richárd lesz szabadnapos

Rapport,R (2676) - Salgado Lopez,I (2624)
Caro-Kann védelem [B15]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hd2 dxe4 4.Hxe4 Hf6 5.Hxf6+ exf6 6.c3 Fd6 7.Fd3 0-0 8.Vc2 Be8+ 9.He2 g6 10.h4 Fe6 11.h5 f5 12.Vd2 Vf6 13.Vh6 Ff8 14.Vf4 Hd7 15.Vg3 Fd5 16.Ff4 c5 17.Fb5 Vb6 18.hxg6 fxg6 19.Vd3 Ve6 20.Vh3 Be7 21.Fg5 Bf7

 

22.0-0-0 Fxa2 23.Hf4 Vb6

 

24.c4! cxd4 25.Hd5 Vxb5 26.cxb5 Bc8+ 27.Hc3 dxc3 28.bxc3 Hc5

 

29.Fh6?!

Ricsi jó esélyt szalasztott el, a 29.Bd8 Bxd8 30.Fxd8 változatban.

29...He4 30.Kb2 Hxf2 31.Vh4 Hxd1+ 32.Bxd1 Fxh6 33.Vxh6 Fc4 34.Vh4 Fxb5 35.Bd8+ Bxd8 36.Vxd8+ Kg7 37.Vd4+ Bf6 38.Vxa7 Fc6 39.g3

 

39...g5 40.Vc5 Kg6 41.Vc4 f4 42.Vg8+ Kh6 43.Vh8 Bf7 44.Vg8 Bg7 45.Ve6+ Bg6 46.Ve5 fxg3 47.Vxg3 g4?! 48.c4 Kg7 49.Kc3 h5 50.Ve5+ Kg8 51.Vxh5 Bg7 52.Vf5 g3 53.Vc8+ Kf7 54.Vf5+ Ke8 55.Ve5+ Kf8 56.Vf6+ Kg8 57.Ve6+ Bf7 58.Vg6+ Kf8 59.Vd6+ Ke8 60.Ve6+ Kf8 61.Vd6+ Ke8 62.Ve6+ és döntetlen

Bruzon Batista,L (2685) - Granda Zuniga,J (2665)
Spanyol megnyitás [C65]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.c3 0-0 6.0-0 d6 7.h3 He7 8.d4 Fb6 9.Be1 Hg6 10.Fd3 c6 11.Fe3 Fc7 12.Hbd2 Hh5 13.Ff1 Hhf4 14.a4 h6 15.Vc2 Vf6 16.a5 Be8 17.Kh1 Hf8 18.dxe5 dxe5 19.Hg1 Vg6 20.g3

20...Hd5 21.Fc5 He6 22.Fa3 Hf6 23.b4 b5 24.Fg2 a6 25.Bad1 Hg5 26.h4 Vh5

Az éllovas tartotta volna előnyét a 26...Bd8 27.c4 Hg4 28.Bf1 He6 29.He2 Vf6 folytatásban.

27.Hf1 Hgh7 28.Ff3 Fg4 29.Fxg4 Vxg4 30.Fc1 Bad8 31.f3 Ve6 32.Fe3 Hf8 33.Kg2 Vc8 34.Ff2 He6 35.He3 g6 36.He2 h5 37.Hc1 Kg7 38.Hb3 Fd6 39.Vb2 Vb8 40.Hc1 c5?! 41.Hd5 c4 42.Hxf6 Kxf6 43.He2 Kg7 44.Bd5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nyizsnyij Novgorodban zajló szuperbajnokságok hatodik fordulójában a tíz játszma közül kilenc végződött döntéssel! A férfiak viadalán Peter Szvidler megőrizte félpontos előnyét az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt. Fontos partit nyert Jan Nepomnjacsij, a címvédő Dmitrij Andrejkin is harcban áll a dobogós helyezésért, első győzelmét aratta Szergej Karjakin. A nők versenyében Valentyina Gunyina egypontos előnnyel vezet, Alekszandra Kosztenjuk, Natalija Pogonyina és Jekatyerina Kovalevszkaja nyert még, a rajtlistán első Tatjana Koszinceva csak remizett, holtversenyben hetedik!

A pihenőnap után az orosz sakkozás legjobbjai újult erővel vetették magukat a küzdelembe, különleges forduló volt a mai, hiszen a férfiak versenyében mind az öt parti döntéssel végződött. A párosítás talán előrevetette ezt a forgatókönyvet, de ritkaság, hogy a „papírforma” ilyen tökéletesen érvényesül. A vesztesek nem adták meg könnyen magukat. Az időzavarban elkövetett bakik döntően  befolyásolták az eredményeket. 

Peter Szvidler nagy türelemmel játszotta a hol egyenlő esélyű, hol kicsit kedvezőbb állását. Alekszandr Motiljev sorsát az idő szorításában hozott rossz döntés pecsételte meg, a sötét gyalogszerkezet gyengeségei eldöntötték a partit.

Az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik már a nyitásban meglepte Erneszto Inarkijevet. A korai vezércserét követően Inarkijev hathatós segítsége is kellett újabb győzelméhez, Kramnyik egyedüli másodikként félpontos hátránnyal követi Szvidlert.

Jan Nepomnjacsij és Nyikita Vityjugov szicíliai védelmű összecsapását sötét két rossz lépése döntően befolyásolta. Világos támadása nagy erővel bontakozott ki, időzavarban Nepomnjacsij gyors nyerést is elmulasztott, Vityjugov remiesélyét nem tudta kihasználni.

A címvédő Dmitrij Andrejkin sikerrel használta ki Alekszej Goganov középen rekedt királyának szorult helyzetét. Anton Somojev nehéz pillanatokat is okozhatott volna Szergej Karjakinnak, elhibázott tervét követően Karjakin döntő előnybe került, megszerezte első győzelmét.

A 6. forduló eredményei:

Anton Somojev (2579) – Szergej Karjakin (2762) 0 – 1 (Nimzoindiai védelem, 38)

Jan Nepomnjacsij (2702) – Nyikita Vityjugov (2729) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 38)

Vlagyimir Kramnyik (2796) – Erneszto Inarkijev (2695) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 52)

Peter Szvidler (2740)  – Alekszandr Motiljev (2676) 1 – 0 (Félszláv védelem, 56)

Dmitrij Andrejkin (2706) – Alekszej Goganov (2575) 1 – 0 (Vezérgyalog megnyitás, 36)

A szuperbajnokság állása:

1.Peter Szvidler 5 pont

2. Vlagyimir Kramnyik 4,5

3-4. Dmitrij Andrejkin és Jan Nepomnjacsij 4

5. Nyikita Vityjugov 3,5

6. Szergej Karjakin 3

7. Erneszto Inarkijev 2,5

8. Alekszej Goganov 1,5

9-10. Alekszandr Motiljev és Anton Somojev 1

A 7. forduló párosítása: [D43]

Alekszej Goganov – Anton Somojev

Alekszandr Motiljev – Dmitrij Andrejkin

Erneszto Inarkijev – Peter Szvidler

Nyikita Vityjugov – Vlagyimir Kramnyik

Szergej Karjakin – Jan Nepomnjacsij

A női szuperbajnokságon a kétszeres olimpiai aranyérmes, a tavalyi kontinensbajnok Valentyina Gunyina holtversenyes társát, Bajra Kovanovát győzte le, és egypontos előnnyel zárta a viadal kétharmadát. Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk már holtversenyben második. A legnagyobb meglepetés a rajtlistát vezető Tatjana Koszinceva „bukdácsolása”, az Orosz Sakkszövetség vezérkarával vívott értelmetlen csatája rányomja bélyegét szereplésére.

A 6. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (2515) – Alakszandra Gorjacskina (2436)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (2435) – Alekszandra Kosztenjuk (2495)  0 - 1

Daria Csarocskina (2343) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2410)  0 - 1

Anasztazia Bodnaruk (2459) – Natalija Pogonyina (2485)  0 - 1

Valentyina Gunyina (2506) – Bajra Kovanova (2396)  1 - 0

A szuperbajnokság állása:

1. Valentyina Gunyina 5 pont

2-3. Bajra Kovanova és Alekszandra Kosztenjuk 4

4-5. Natalija Pogonyina és Jekatyerina Kovalevszkaja 3,5

6. Alekszandra Gorjacskina 2,5

7-9. Anasztazia Bodnaruk,  Alina Kaslinszkaja és Tatjana Koszinceva 2

10. Daria Csarocskina 1,5

A 7. forduló párosítása:

Bajra Kovanova – Tatjana Koszinceva

Natalija Pogonyina – Valentyina Gunyina

Jekatyerina Kovalevszkaja – Anasztazia Bodnaruk

Alekszandra Kosztenjuk – Daria Csarocskina

Alekszandra Gorjacskina – Alina Kaslinszkaja

Szvidler,P (2740) - Motiljev,A (2676)
Félszláv védelem [D43]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hc3 Hf6 4.Hf3 e6 5.Fg5 h6 6.Fxf6 Vxf6 7.e3 g6 8.Fe2

Népszerűbb a 8.Fd3 Hd7 9.0-0 folytatás. Az éllovas Peter Szvidler felkészülhetett az orosz válogatott egyik szekundánsának nyitására.

8...Fg7 9.0-0

Vlagyimir Kramnyik az Aljechin emlékversenyen a 9.e4 0-0 10.e5 Vd8 11.0-0 c5 12.dxc5 dxc4 13.Fxc4 változatot választotta Viswanathan Anand ellen.

9...0-0 10.e4 Bd8

Alekszandr Motiljev új utat próbált ki a már játszott 10...Vd8, illetve a 10...dxe4 11.Hxe4 Vf4 helyett.

11.e5 Ve7 12.c5 b6 13.b4 a5 14.a3 Fa6 15.Vc2 Vb7 16.Bfc1 Hd7 17.h4 Ba7 18.g3 Bda8 19.Bab1 axb4 20.axb4 Fxe2 21.Hxe2 Ba2 22.Vd1 B2a3 23.Hf4 B8a4 24.Kg2 Va8 25.He2 Ba7 26.Vc2 Ba2 27.Vd3 Ff8 28.Vd1 Bb7 29.Hc3

Sötétnek csak 8 perce és a lépésenkénti 30-30 másodperce maradt. Az állás helyes értékelése jóval több időt igényelt volna.

29...Baa7 30.Vc2 Ba3 31.Bb2 Hb8 32.He1 Hd7 33.Hd3 h5 34.Bcb1 Bba7 35.Bb3 Bxb3 36.Bxb3 Ba1 37.Hf4

 

37...bxc5?!

Szinte törvényszerű, hogy az időzavarban levő sakkozó hibát követ el.

38.bxc5 Va6?! 39.Vd3 Vxd3 40.Hxd3 Ba7 41.Hb4 Bb7 42.Bb1 f6?!

A passzív állásban nehéz volt Motiljev helyzete. 42...Hb8-ra 43.Hbxd5! Bxb1 44.Hf6+ Kg7 45.Hxb1 következett volna.

 

43.f4 fxe5 44.fxe5 Bc7 45.Ba1 Hb8 46.Ba8 Bb7

47.Ha6! Hxa6 48.Bxa6 Bb2+ 49.Kf1 Fh6 50.Bxc6 Fe3? 51.Bxe6 Fxd4 52.c6 Bf2+ 53.Ke1 Bf5 54.Be8+ Kf7 55.c7 Fxc3+ 56.Ke2 és sötét feladta

Kramnyik,V (2796) - Inarkijev,E (2695)
Szicíliai védelem [B20]

1.e4 c5 2.b3

Az exvilágbajnok már 1.e4 lépésével is meglepetést okozott, a 2.b3-as változat még inkább meglepte ellenfelét.

2...Hc6 3.Fb2 d5 4.exd5 Vxd5 5.Hc3 Ve5+ 6.Ve2 Vxe2+ 7.Hgxe2 Ff5 8.0-0-0

Vlagyimir Kramnyik nagyon bízott oly sokszor megcsodált technikájában.

8...0-0-0 9.g3 e5 10.f4 exf4 11.Hxf4 Hf6 12.Fc4 Hd4 13.d3 Fd6 14.Bdf1 Fd7 15.Hce2 Fxf4+ 16.Hxf4 Fc6 17.Bhg1 Bd7 18.Fxd4 cxd4 19.b4 b5 20.Fb3 Hg4 21.Hh5 Hxh2?!

22.Bf2 Hg4 23.Bf4 f5?!

Az egyetlen esélyt 23...He3 24.Hxg7 Bg8 25.Hh5 Bgd8 jelentette volna, de világos előnyéhez kétség sem férhet.

 

24.Fe6 g6 25.Hg7 He5 26.Be1 Hf3 27.Be2 Bhd8 28.Fxd7+ Bxd7 29.He6

Kramnyik jobban játszhatott volna a 29.Be8+ Kb7 30.He6 Kb6 31.Bb8+ Bb7 32.Bxb7+ Kxb7 33.Hd8+ változatban.

29...Bd6 30.Hf8 h5 31.Be6 Bxe6 32.Hxe6 Fd7 33.Hf8 Hg1 34.Kd1 Fe8 35.Bxd4 Hf3

 

36.Bd6 g5 37.He6 Fd7 38.Hc5 Fe8 39.Be6 Kd8 40.Hb7+ Kd7 41.Be3 g4 42.Hc5+ Kd8 43.He6+ Kd7 44.Hf4

Vlagyimir Kramnyik figyelme lankadt, alighanem már Motiljev kapitulációját várta.

44...Ff7 45.d4 h4

 

46.Bxf3!? gxf3 47.gxh4 Fxa2 48.Ke1 Ke7 49.d5 Kd6 50.h5 Ke5 51.h6 Kxf4 52.Kf2 és sötét feladta

Somojev,A (2579) - Karjakin,S (2762)
Nimzoindiai védelem [E52]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.e3 Fb7 6.Fd3 0-0 7.0-0 d5 8.cxd5 exd5 9.He5 Hbd7 10.f4 c5 11.Fd2 a5 12.Ff5 g6 13.Fxd7 Hxd7 14.a3 Fxc3 15.Fxc3 c4 16.f5 Hf6 17.Vf3 He4 18.fxg6 hxg6 19.Vh3 Fc8?!

20.g4?

Anton Somojev a 20.Vh6 Vd6 21.Bf3 g5 22.Vxd6 Hxd6 23.Bf6 Bd8 24.Hc6 folytatásban előnybe kerülhetett volna.

20...Kg7 21.Vg2 f6 22.Hf3 Ve7 23.Bae1 Fe6 24.g5 fxg5 25.Hd2 Bxf1+ 26.Bxf1 Hxc3 27.bxc3 Bh8 28.Bf3 g4 29.Bf1 Bh3 30.e4 Bxc3 31.exd5 Ff5 32.Vf2 Bc2 33.Vf4 c3 34.Hc4 Ve4 35.Ve5+ Vxe5 36.dxe5 Fd3 37.d6 Fxc4 38.d7 Bd2 és világos feladta

Nepomnjacsij,J (2702) - Vityjugov,N (2729)
Szicíliai védelem [B47]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.f4 a6 7.Hxc6 Vxc6 8.Fd3 b5 9.Ve2 Fb7 10.Fd2 Fc5 11.0-0-0 He7 12.a3 0-0 13.Vh5 f6 14.g4 Bac8 15.Bhe1 Vb6 16.Kb1 Fd4 17.He2 Ff2 18.Bf1 Bf7 19.Vh3 Hg6 20.Fc1 Fc5?!

21.e5! b4?!

Nyikita Vityjugov két rossz döntéssel jelentős hátrányba került.

22.axb4 Fxb4 23.f5 exf5 24.Fxf5?! Hf8 25.exf6 g6 26.Fd3 Bxf6 27.b3 Bxf1 28.Bxf1 He6 29.Fb2 Bf8 30.Bd1?! Bf3 31.Vh4 Fc6?

Sötét a 31...Vf2 32.Vh6 Ff8 33.Vd2 Bf7 folytatásban kiegyenlíthette volna esélyeit.

32.Fc4?

Időzavarban kimaradt a 32.Hd4! Hxd4 33.Fxd4 Vxd4 34.Fc4+ Vxc4 35.bxc4 könnyű nyerés.

32...Fb5?

 

33.Hd4 Bf7 34.Hxe6 Fxc4 35.Hg5 Be7 36.Vh3?! Fe2?? 37.Vg2 Be8 38.Vd5+ és sötét feladta

Andrejkin,D (2706) - Goganov,A (2575)
Vezérgyalog megnyitás [D00]

1.d4 d5 2.Fg5 Hf6 3.e3 c5 4.Fxf6 gxf6 5.dxc5 e6 6.c4 dxc4 7.Hd2 c3 8.bxc3 Fxc5 9.Vg4 Hd7 10.Fb5 f5 11.Vg3 Vf6 12.Bb1 Ke7 13.He2 Fd6 14.f4 Hc5 15.Hd4 a6 16.Fe2 Fd7 17.Vf3 b5 18.0-0 Bab8 19.e4 Hxe4 20.Hxe4 fxe4 21.Vxe4 Bhc8 22.Vd3 Bc7 23.Bbd1 Fc5 24.Kh1 Bbc8?

25.f5! e5 26.He6! Ba7 27.Fh5

Jobb volt a 27.Vg3 Bb7 28.c4 folytatás.

27...fxe6? 28.fxe6 Vxe6 29.Vxh7+ Kd8 30.h3 Fe7 31.Fg4 Vc6 32.Bf7 Fd6 33.Vg6 Fe7 34.Vg7 Vc5 35.Bf8+ Kc7 36.Bxd7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló Grand Slam-döntő negyedik fordulójában a háromszoros olimpiai bajnok, a világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan megszerezte első győzelmét. Krimibe illő partiban nyert a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen. Mindketten sokat hibáztak, fonalas nyeréseket, döntetleneket hagytak ki. Békés döntetlen született az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az angol Michael Adams partijában. Adams és Aronjan holtversenyben vezet.

Hihetetlenül kalandos, bonyodalmakban gazdag, kölcsönös hibákkal tarkított csatát vívott a francia Maxime Vachier-Lagrave. Az angol megnyitású partiban gyalogáldozattal próbált kavarni, Levon Aronjan fölöslegesen engedte be a világos bástyát a hetedik sorra, fonalas remi maradt ki. A háromszoros olimpiai bajnok hibázott nagyot, nyerő helyett vesztőt húzott. Dördült a bástyaáldozat, Vachier-Lagrave fonalasan nyerhetett volna, de időzavarban nem látta a nyerést. Királyával rossz helyre lépett, remi helyett ismét vesztésre állt, összekötött szabadgyalogjai kevésnek bizonyultak, Aronjan állhatott fel győztesen a sakkasztaltól.

Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az angol Michael Adams partija békés küzdelemben ért véget pontosztozkodással.

 

A 4. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2742) – Levon Aronjan (örmény, 2795) 0 – 1 (Angol megnyitás, 56)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) – Michael Adams (angol, 2753) döntetlen (Caro-Kann védelem, 27)

A verseny állása:

1-2.Michael Adam és Levon Aronjan 6 pont

3. Maxime Vachier-Lagrave 4

4. Sahriyar Mamedgyarov 3

A klasszikus pontozás szerint az állás:

1-2. Michael Adams és Levon Aronjan 2,5 pont

3-4. Maxime Vachier-Lagrave és Sahriyar Mamedgyarov 1,5

Az 5. forduló párosítása:

Sahriyar Mamedgyarov – Maxime Vachier-Lagrave

Michael Adams – Levon Aronjan

Vachier-Lagrave,M (2742) - Aronjan,L (2795)
Angol megnyitás [A26]

1.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Hf3 Hc6 4.g3 g6 5.Fg2 Fg7 6.0-0 0-0 7.d3 h6 8.b4 d6 9.Bb1 a6 10.a4 He7 11.Fa3 c6 12.c5 Be8 13.e4 Fg4 14.Vb3 Hd7 15.Hd2 Hc8 16.Vc2 Ff8 17.cxd6 Hxd6 18.Hb3 b5 19.h3 Fe6 20.Bfd1 bxa4 21.Hxa4 Hb5 22.Fb2 Fxb3 23.Vxb3 c5 24.Bbc1 Bb8

 

25.Va2?!

Maxime Vachier-Lagrave a gyalogáldozatért ellenjátékot remélt. Figyelmet érdemelt a minőségáldozat a 25.bxc5 Hd4 26.Va2 He2+ 27.Kh2 Hxc1 28.Bxc1 változatban.

25...cxb4 26.Bc6 Kg7 27.d4 b3 28.Vb1?! exd4 29.Fxd4+ Hxd4 30.Bxd4 Va5?

Levon Aronjan kiengedte az előnyét.

31.Bxd7 Vxa4

32.e5?

A francia nagymester a 32.Bcc7 Va2 33.Bxf7+ Kg8 34.Vd3 b2 35.Vd7 b1V+ 36.Kh2 Vba1 37.Bxf8+ Kxf8 38.Vd6+ Kg8 39.Vxg6+ Kf8 folytatásban örökös sakkal remizhetett volna.

32...Be7 33.Bdd6 Va2?  

A világranglistán harmadik örmény sakkozó vesztőt húzott a nyerő 33...b2 34.Bxa6 (34.Bxg6+ fxg6 35.Kh2 Kh8) 34...Vb5 35.Ff1 Vxe5 folytatás helyett.

 

34.Bxg6+! fxg6 35.Vxg6+ Kh8 36.Fd5 Bg7 37.Vxh6+ Bh7 38.Ve6?

A kapkodásban kimaradt a nyerés: 38.Vg6 Fg7 a) 38...Fa3 39.Fe4 Bg7 40.Vh6+ Kg8 41.Fd5+; b) 38...Fc5 39.Vf6+ Bg7 40.Bxc5 Vb1+ 41.Kh2 Vg6 42.Fxb3 Bxb3 (42...Vxf6 43.exf6 Bgb7 44.Fc4 Bf8 45.Bc6) 43.Bc8+ Kh7 44.Vh4+ Vh6 45.Bh8+; 39.Fe4 Bxh3 (39...Bh6 40.Vf5 Vd2 41.Bc8+ Vd8 42.Bxd8+ Bxd8 43.e6 Be8 44.e7 Ff6 45.Fd5 b2 46.Ff7) 40.Kg2 Vd2 41.Kxh3 Vh6+ 42.Vxh6+ Fxh6 43.Bxh6+ Kg8 44.Bxa6 folytatásban.

38...Vb1+ 39.Kg2?

Döntetlen lett volna a 39.Kh2! Fe7 (39...Bg7 40.Bc4 Vh7 41.Bh4 Vxh4 42.gxh4 b2 43.Fe4 b1V 44.Fxb1 Bxb1 45.Vh6+ Kg8 46.Ve6+ Kh8) 40.Bc8+ Bxc8 41.Vxc8+ Kg7 42.Ve6 folytatás.

39...Bg7 40.Bc8 Bxc8 41.Vxc8 Bg8  

 

42.Vb7

Vachier-Lagrave az összekötött szabadgyalogokban reménykedett... A 42.Fxg8 Ve4+ 43.Kh2 Kxg8 44.Ve6+ Kh8 45.Vxb3 Vxe5 46.Vf3 Vd6 változatban Aronjannak még meg kellett volna küzdenie technikai nehézségekkel.

42...Vh7 43.Vxb3 Bg5 44.Ve3 Ve7 45.f4 Bg7 46.f5 Vg5 47.Vxg5 Bxg5 48.g4

 

48...Fg7 49.e6 Ff6 50.Kg3 a5 51.h4 Bg8 52.g5 Kg7 53.Kf4 Bh8 54.Kg4 Bb8 55.gxf6+ Kxf6 56.e7 a4 és világos feladta

Mamedgyarov,S (2759) - Adams,M (2753)
Caro-Kann védelem [B14]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 d5 4.Ff4 c5 5.e3 cxd4 6.exd4 Fe7 7.Hf3 0-0 8.a3 b6 9.Fd3 dxc4 10.Fxc4 Fa6 11.Fxa6 Hxa6 12.Bc1 Hc7 13.0-0 Hcd5 14.Hxd5 Hxd5 15.Fg3 Vd7 16.He5 Vb7 17.h4 Bac8 18.Vf3 Ff6 19.Hc4  

 

19...Vd7

Az éllovas angol nagymester nem vállalta a 19...Vc6 20.Fe5 (20.He5 Vxc1 21.Bxc1 Bxc1+ 22.Kh2 Bfc8 23.h5 h6) 20...Fxe5 21.dxe5 b5 22.Hd6 Vxc1 23.Bxc1 Bxc1+ 24.Kh2 Bc2 változatot.

20.Fe5 h6 21.Vg3 Bfd8 22.Hd6 Bxc1 23.Bxc1 Kf8 24.Vd3 Kg8 25.Vg3 Kf8 26.Vd3 Kg8 27.Vg3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny negyedik fordulójában az olasz Fabiano Caruana sötéttel remizett a kínai Wang Hao ellen, megőrizte éllovasi pozícióját. Az azeri Tejmur Radzsabov és a román Liviu-Dieter Nisipeanu parti 116 lépésben ért véget pontosztozkodással.

A Grünfeld védelem egyik divatos változatában csatázott a kínai Wang Hao és az olasz Fabiano Caruana. Az éllovas olasz nagymester új ötletet valósított meg, gyalogot áldozott, Wang Hao nem használta ki esélyét. A sorozatos cserék után kiegyenlítődtek az esélyek.

Az azeri Tejmur Radzsabov kecsegtető állást ért el a román Liviu-Dieter Nisipeanu elleni küzdelemben. Gyalogot is nyert, de a végjátékban nem tudta értékesíteni. Nisipeanu az elméleti döntetlen végjátékban pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent. Radzsabov hosszasan próbálkozott, hogy a bástya és futó a bástya elleni végjátékban megtörje a román nagymester ellenállását.

 

A 4. forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 116)

Wang Hao (kínai, 2733) – Fabiano Caruana (olasz, 2779) döntetlen (Grünfeld védelem, 47)

Ruszlan Ponomarjov volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 2(sz) pont

2. Liviu-Dieter Nisipeanu 2

3-4. Ruszlan Ponomarjov és Tejmur Radzsabov 1,5(sz)

5. Wang Hao 1(sz)

Az 5. forduló párosítása:

Ruszlan Ponomarjov – Wang Hao

Fabiano Caruana – Tejmur Radzsabov

Liviu-Dieter Nisipeanu lesz szabadnapos

Wang,Hao (2733) - Caruana,F (2779)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fd2 Hb6 6.e3 Fg7 7.f4 c5

A pekingi GP-versenyen Alekszandr Griscsuk a 7...0-0 8.Hf3 a5 9.Bc1 Ha6 10.Ha4 Hxa4 11.Vxa4 b6 12.Vc6 Ba7 13.Fxa6 Fxa6 változatban kicsit jobban állt Wang Hao ellen.

8.dxc5 H6d7 9.Ha4 e5 10.Hf3 exf4 11.exf4 0-0 12.Fc4 b6

Mi szólt a 12...Hxc5 13.Hxc5 Ve7+ 14.Ve2 Vxc5 15.Bc1 Vd6 16.0-0 Hc6 folytatás ellen?

13.0-0 Fa6 14.Fxa6

Számításba jött a 14.Vb3 Vc7 (14...Hxc5 15.Hxc5 bxc5 16.Fc3 Fxc3 17.Vxc3) 15.cxb6 Hxb6 16.Fxa6 Hxa6 17.Fe3 Hxa4 18.Vxa4 folytatás.

14...Hxa6 15.c6 Hdc5 16.Hxc5 Hxc5 17.Fc3 Fxc3 18.bxc3 Bc8 19.Hd4

 

19...He6 20.Hxe6 fxe6 21.Va4 Vc7 22.Bad1 a5 23.g3 Vxc6 24.Vxc6 Bxc6 25.Bfe1 Bf7 26.Bd2 Bfc7 27.Kf2 Kf7 28.Bb1 Bb7 29.Bd3 Ke7 30.g4 Bc4 31.Kg3 b5 32.Bb2 Bc5 33.a4 Bd7 34.Bxd7+ Kxd7 35.axb5 Bxc3+ 36.Kh4 Bc5 37.b6 Kc8 38.Be2 a4 39.Bxe6 Ba5  

40.Be5 Bxe5 41.fxe5 a3 42.e6 a2 43.e7 Kd7 44.b7 a1V 45.e8V+ Kxe8 46.b8V+ Kf7 47.Vc7+ Kg8 és döntetlen

Radzsabov,T (2723) - Nisipeanu,LD (2674)
Nimzoindiai védelem [E39]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.Hf3 c5 6.dxc5 Ha6 7.g3 Hxc5 8.Fg2 b6 9.0-0 Fb7 10.Hb5 Hce4  

 

11.Hg5 d5 12.Bd1 Ve7 13.Hxe4 Hxe4 14.a3 a6 15.axb4 axb5 16.Bxa8 Bxa8 17.cxd5 exd5 18.Fe3 Bc8 19.Vb3 h6

Sok a gyengeség sötét állásában. 19...Vf6-ra 20.Va3 Ba8 21.Vd3 h6 22.Bb1 Ve6 23.Bc1 Ba2 24.Fd4 világosra lett volna előnyös.

20.Fxb6 Bc4 21.Fd4 Hg5 22.Vd3 He6 23.Fe5 d4 24.b3 Bc3 25.Vxb5 Fxg2 26.Kxg2 Bxb3 27.Vd5 Bxb4 28.Va8+

Jobb volt a 28.e3 Vg5 29.Ve4 Ve7 30.Fxd4 folytatás.

28...Kh7 29.Ve4+ g6 30.Fxd4 Vd6 31.Ve5 Vxe5 32.Fxe5 Be4 33.Fc3 Bxe2 34.Bd7 Bc2 35.Bxf7+ Kg8 36.Bf3 Hg5

37.Be3 He4 38.Fe1 Hf6 39.Be7 h5 40.h3 Hd5 41.Bd7 Hf6 42.Ba7 He4 43.Ba4 Hf6 44.Kf3 Kf7 45.Ba7+ Ke6 46.Ba6+ Kf7 47.Ba5 Ke6 48.Fb4 He4 49.Fe1 Hc5 50.Ke3 Bc4 51.f3 Hd7 52.Kd3 Bc6 53.Fc3 Hc5+ 54.Ke2 He4 55.Fe1 Hd6 56.g4 hxg4 57.hxg4 Hc4 58.Bg5 Kf6 59.Fh4 Be6+ 60.Kf2 He5

61.f4 Hc6 62.Bd5+ Kf7 63.Kf3 Hb4 64.Bd7+ Ke8 65.Bd8+ Kf7 66.Ff2 Hc6 67.Bd5 He7 68.Bd7 Ke8 69.Bb7 Bc6 70.Fd4 Hd5 71.Kg3 Hc7 72.Fe5 He6 73.g5 Ba6 74.Ff6 Kf8 75.f5

 

75...Hxg5 76.Fxg5 gxf5 77.Kf4 Ke8 78.Kxf5 Bd6

79.Bh7

Tejmur Radzsabov hosszasan próbálkozott, Liviu-Dieter Nisipeanu pontosan védekezett az elméleti döntetlen végjátékban.

79...Bd7 80.Bh8+ Kf7 81.Ff6 Bd5+ 82.Fe5 Bd7 83.Bh6 Ke8 84.Fd6 Bf7+ 85.Ke6 Be7+ 86.Kd5 Bg7 87.Bf6 Bf7 88.Be6+ Kd7 89.Bh6 Bf5+ 90.Fe5 Bf7 91.Bb6 Ke8 92.Ff6 Bd7+ 93.Ke6 Be7+ 94.Kf5 Bc7 95.Bd6 Bd7 96.Be6+ Kf7 97.Fe5 Bd5 98.Bh6 Bd7 99.Fd6 Ke8 100.Bh8+ Kf7 101.Ke5 Kg6 102.Ke6 Bf7 103.Bg8+ Bg7 104.Bf8 Kg5 105.Bf1 Bg6+ 106.Ke5 Kg4 107.Fc5 Bg5+ 108.Kd4 Bf5 109.Bg1+ Kf3 110.Fd6 Kf2 111.Bg4 Ba5 112.Fb4 Kf3 113.Bh4 Bg5 114.Bf4+ Kxf4 115.Fd2+ Kf3 116.Fxg5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Dorian Ragozenco)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna hatodik  fordulójában Rapport Richárd sötéttel remizett a perui Julio Granda Zunigával. Nagymesterünk eredeti ötletet játszott meg a nyitásban, a középjátékban kezdeményezéshez jutott. A kritikus állásban minőségáldozata csak lépésismétléses döntetlenhez vezetett, jó esélyt szalasztott el súlyos időzavarban levő riválisával szemben. A bolgár Ivan Cseparinov és a kubai  Lazaro Bruzon Batista is lépésismétléssel osztozott meg a ponton. A viadal hetedik játéknapján Rapport világossal a spanyol Ivan Salgado Lopezzel mérkőzik meg.

 

Rapport nem tudott visszavágni első fordulóbeli vereségéért

A viadal hatodik játéknapján Rapport Richárd a félpontos előnnyel vezető perui Julio Granda Zunigával csatázott. A torna első fordulójában nagymesterünk világossal vereséget szenvedett rutinos ellenfelétől, égett a visszavágás vágyától. Eredeti ötletet játszott meg az angol megnyitású játszmában, a 3…g5 lépést legfeljebb villámpartikban fordulhatott elő. A meglepetés ereje hatott, Granda Zuniga nehezen döntött a lépésjelöltek között. Ricsi a nyílt g vonalon jó esélyeket kapott súlyos időzavarba került perui sakkozóval szemben. A kritikus állásban Ricsi minőséget áldozott, döntése a szép vezérlépéssel együtt azonban csak remihez vezetett. Különböző színű futók mellett több esélyt adott volna az áldozat nélküli folytatás.

A bolgár Ivan Cseparinov kecsegető pozíciót rontott el a kubai Lazaro Bruzon Batista ellen. Időzavarban engedélyezte a lépésismétléses pontosztozkodást.

A 6. forduló eredményei:

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Rapport Richárd (magyar, 2676) döntetlen (Angol megnyitás, 38)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) döntetlen (Katalán megnyitás, 39)

Ivan Salgado Lopez volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 3,5 pont

2. Rapport Richárd 3

3. Ivan Cseparinov 2,5

4. Ivan Salgago Lopez 1,5(sz)

5. Lazaro Bruzon Batista 1,5

A 7. forduló párosítása:

Lazaro Bruzon Batista – Julio Granda Zuniga

Rapport Richárd – Ivan Salgado Lopez

Ivan Cseparinov lesz szabadnapos

Granda Zuniga,J (2665) - Rapport,R (2676)
Angol megnyitás [A30]

1.c4 c5 2.g3 Hc6 3.Fg2 g5

Alighanem egyesek a közvetítés hibájára gyanakodtak...

4.Hc3 d6 5.d3 h6 6.e4

Az ismeretlen területre "kényszerített"  perui nagymester választhatta volna a 6.h4 g4 7.e3 Fg7 8.Hge2 változatot is.

6...Fg7 7.f4 gxf4 8.Fxf4 h5 9.Hf3 Fg4 10.h3 Fxf3 11.Vxf3 Hf6 12.0-0 Hd7 13.Bad1 Hde5

Számításba jött a 13...Fd4+ 14.Kh1 Hde5 15.Ve2 Vd7 16.Hd5 0-0-0 folytatás.

14.Vf2 Vd7 15.He2 0-0-0 16.a3 Hg6 17.b4?! Hxf4 18.gxf4

 

18...Hd4

Jobbnak tűnik a 18...Fd4 19.Hxd4 Hxd4 folytatás, a huszár d4-es remekül posztolt volna.

19.bxc5 Hxe2+ 20.Vxe2 Fd4+ 21.Kh1 Bdg8 22.e5 dxe5 23.fxe5

Granda Zuniga már időzavarral küszködött, nem volt ideje kiszámolni a 23.Bb1 Bg3 24.Fxb7+ Kc7 25.Fg2 Bxh3+ 26.Fxh3 Vxh3+ 27.Vh2 Vxh2+ 28.Kxh2 exf4 29.Bb5 Kc6 30.Bfb1 Fxc5 31.Bb8 Bxb8 32.Bxb8 Fxa3 változatot.

23...Bg3 24.Bf3 Bg5 25.Vf1 Bhg8 26.Bd2

26...Ve6

Figyelmet érdemelt a 26...f5 27.exf6 exf6 28.Bf4 Bxg2 29.Bxg2 Vxh3+ 30.Bh2 Vxd3 folytatás.

27.Be2

Egyenlő esélyt adott a 27.Bxf7 Bxe5 28.Bd1 Be2 29.Bf8+ Bxf8 30.Vxf8+ Kd7 (30...Kc7 31.Vf4+) 31.Vf3 Be1+ 32.Bxe1 Vxe1+ 33.Ff1 változat.

27...B8g7 28.h4? Bg4 29.Bf4

 

29...Bxg2!?

Ricsinek megtetszett a mattkép, de 29...Bxf4 30.Vxf4 Bg4 31.Vh2 Vf5 32.Be4 Fxc5 33.Bxg4 hxg4 34.Vg3 Ff2 jó esélyt adott volna.

30.Bxg2 Vh3+ 31.Bh2 Vxd3!

A szép lépés csak remire jó.

32.Bg2 Vh3+ 33.Bh2 Vd3 34.Bg2 Vh3+ 35.Bh2 Vc3 36.Bg2 Vh3+ 37.Bh2 Vd3 38.Bg2 és döntetlen

Cseparinov,I (2672) - Bruzon Batista,L (2685)
Katalán megnyitás [E04]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.g3 dxc4 5.Fg2 Hc6 6.Va4 Fb4+ 7.Fd2 Fd6

A szupernagymesterek körében népszerűbb a 7...Hd5 8.Fxb4 Hdxb4 9.Hc3 Fd7 10.0-0 a5 változat.

8.He5 Fxe5 9.Fxc6+ bxc6 10.dxe5 Vd5 11.f3 Hd7 12.Hc3 Vc5 13.He4 Vb5 14.Va3 c5 15.Fa5 Vc6 16.Ve3

Jobb volt a 16.Bc1 0-0 17.Bxc4 Fa6 18.Bc2 c4 19.0-0 Hxe5 20.Vc5 folytatás.

16...0-0 17.Fc3 Fb7 18.Kf2 Bad8 19.Vg5 h6 20.Vg4 Kh8 21.Vh4 Va4

 

22.Hf6 Vc2?

A kubai nagymestert nagyon meglepte a huszárlépés, rosszul reagált. 22...Hb6 volt a jó.

23.Bac1 Vg6 24.Hxd7 Bxd7 25.Vxc4 Bfd8 26.Vxc5 Vf5 27.Ve3?!

Üthető volt az a7 gyalog, a tétovázás fontos tempókat ajándékozott sötétnek.

27...Vh3 28.Vxa7 Fd5 29.a3 g5 30.Ve3

 

30...g4! 31.Vf4 gxf3 32.exf3 Fb7 33.Vh4 Vxh4 34.gxh4 Bd3 35.Bhf1 Bg8 36.Ke2 Fa6 37.Kf2 Fb7 38.Ke2 Fa6 39.Kf2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bukaresti szuperverseny harmadik fordulójában a román Liviu-Dieter Nisipeanu legyőzte a kínai Wang Haót. Az olasz Fabiano Caruana és az ukrán Ruszlan Ponomarov összecsapása az éllovas kezdeményezése jegyében zajlott, végül döntetlennel végződött.

Fabiano Caruana és  Ruszlan Ponomarjov egymás ellen mindössze a hatodik klasszikus gondolkodási idejű partijukat játszotta. Az olasz nagymester két partiban vereséget szenvedett, háromszor megosztoztak a ponton. Caruana a román fővárosban sem tudta megadásra bírni az ukrán FIDE exvilágbajnokot. Az orosz huszárjáték sötétre látszólag veszélytelen változatában Caruana 15.g4! lépésével kezdeményezéshez jutott. Kedvező pillanatot elszalasztott, hogy futóját a nagyátlóra áthelyezze, az előny lassan elhalt.

 

Időzavaros kapkodásban ért véget a román Liviu-Dieter Nisipeanu és a kínai Wang Hao partija. A kínai nagymester a 22. lépésben hibázott, minőséget vesztett, a román sakkozó anyagi előnyét némi nehézség után győzelemig vezette.

A 3. forduló eredményei:

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) – Wang Hao (kínai, 2733) 1 – 0 (Nimzoindiai védelem, 42)

Fabiano Caruana (olasz, 2779) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) döntetlen (Orosz huszárjáték, 41)

Tejmur Radzsabov volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 1,5(sz) pont

2-3. Ruszlan Ponomarov és Liviu-Dieter Nisipeanu 1,5

4. Tejmur Radzsabov 1(sz)

5. Wang Hao 0,5(sz)

A 4. forduló párosítása:

Tejmur Radzsabov – Liviu-Dieter Nisipeanu

Wang Hao – Fabiano Caruana

Ruszlan Ponomarjov lesz szabadnapos

Caruana,F (2779) - Ponomarjov,R (2751)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Fe3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 He5 10.Hxe5 dxe5 11.Fd3 Fe6 12.Ve2 Ve8 13.Kb1 f5 14.Fc4 Ff6  

 

15.g4! Fxc4 16.Vxc4+ Vf7 17.Vb4 f4 18.Fc5 Bfb8 19.f3 b6 20.Ff2 Bd8 21.Ve4 Ve6 22.c4 g6 23.h4 Kf7 24.h5 c6 25.a4

Előnyt adott a futó átjátszása a nagyátlóra a 25.hxg6+ hxg6 26.Fd4 Bh8 (26…Vxc4? 27.hxg6 hxg6 28.Bh7+) 27.Bxh8 Bxh8 28.Fc3 folytatásban.

25...Bxd1+ 26.Bxd1 Bd8 27.hxg6+ hxg6 28.Bxd8 Fxd8 29.Fe1 a5 30.Ff2 Vd6 31.Kc1 Ke8 32.c3 Kd7 33.Kc2 c5 34.Vb7+ Fc7 35.Vd5 g5 36.Fe1 Ke7 37.Ve4 Vh6 38.Fd2 Vh1 39.Vb7 Kd8 40.b4 Vf1 41.Vd5+ és döntetlen

Nisipeanu,LD (2674) – Wang Hao (2733)
Nimzoindiai védelem [E50]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 b6 7.d5 exd5 8.cxd5 Fa6 9.0-0 Be8 10.e4 Fxd3 11.Vxd3 d6 12.Fg5 Hbd7 13.Bae1 h6 14.Fd2 Hg4 15.a3 Fa5 16.Vb1 c4 17.Hd4 Hc5 18.h3 He5 19.Be3 Hb3 20.Hxb3 cxb3 21.Bg3 Vh4 22.Fe1 Hd7?

A kínai sakkozó elnézhette világos következő lépését.

 

23.Hb5! Vxe4 24.Fxa5 bxa5 25.Hc7 Vxb1 26.Bxb1 Hc5 27.Hxa8 Bxa8 28.Be3 Kf8 29.Bc1 g5 30.Bc4 Kg7 31.Kf1 Kf6 32.Ke2 h5 33.a4 Bg8

 

34.Bxc5!? dxc5 35.Kd3 g4? 36.h4 g3 37.f3 Bb8? 38.Kc4 Bb4+ 39.Kxc5 Bxh4 40.d6 Bh1 41.Bd3 Bc1+ 42.Kb5 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A bilbaói Grand Slam-döntő félidejében az angol Michael Adams vezet. A harmadik fordulóban sötéttel remizett az örmény Levon Aronjannal. A francia Maxime Vachier-Lagrave gyorsan túltette magát a második játéknapon elszenvedett balszerencsés vereségéért, ezúttal az azeri Sahriyar Mamedgyarov vesztett időtúllépéssel.

A VI. Grand Slam-döntő első félidejében a hat partiból két játszma végződött döntéssel. Mindkettőben a vesztesek időtúllépéssel kaptak ki. A harmadik játéknapon az azeri Sahriyar Mamedgyarov volt az „áldozat”. A francia Maxime Vachier-Lagrave az előző fordulóban elszenvedett veresége után jól játszotta a partit, győzelméhez azért Mamedgyarov hathatós segítségére is szüksége volt.

A döntő doyenje, a 42 esztendős Michael Adams vezet a torna félidejében. Az angol nagymester pályafutása egyik csúcspontjaként a virtuális világranglistán már a tízedik. Érdekes csatában osztozott meg a ponton az örmény Levon Aronjannal.

A 3. forduló eredményei:

Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2742) -  Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) 1 – 0 (Félszláv védelem, 40)

Levon Aronjan (örmény, 2795) – Michael Adams (angol, 2753) döntetlen (Vezércsel, 40)

A verseny állása:

1.Michael Adam 5 pont

2. Maxime Vachier-Lagrave 4

3. Levon Aronjan 3

4. Sahriyar Mamedgyarov 2

A klasszikus pontozás szerint az állás:

1.Michael Adams 2 pont

2-3. Maxime Vachier-Lagrave és Levon Aronjan 1,5

4. Sahriyar Mamedgyarov 1

A 4. forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave – Levon Aronjan

Sahriyar Mamedgyarov – Michael Adams

Aronjan,L (2795) - Adams,M (2753)
Vezércsel [D37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 d5 4.Hc3 Fe7 5.Ff4 0-0 6.e3 Hbd7 7.c5 c6 8.Fd3 b6 9.b4 a5 10.a3 Fa6 11.Fxa6

Két éve az örmény nagymester sötéttel játszotta varit Loek van Wely ellen. A holland sakkozó a főváltozatnak számító 11.0-0 Vc8 12.h3-mal folytatta.

11...Bxa6

12.b5 cxb5 13.c6 Vc8 14.c7 b4 15.Hb5 a4

Figyelmet érdemelt a 15...bxa3 16.0-0 a4 17.Vc2 He4 folytatás.

16.Bc1 He4 17.Hg5 Hdf6 18.Hxe4 Hxe4 19.f3 Ba5 20.Ve2?!

Az örmény nagymester a 20.fxe4 Bxb5 21.Vxa4 Ba5 22.Vc6 bxa3 23.exd5 Bxd5 24.Vxb6 előnyt érhetett volna el.

20...Vd7 21.fxe4 Bc8 22.exd5 exd5 23.axb4

 

23...Bxb5 24.0-0 Bxb4 25.Va6 h6 26.Bc6 Fg5 27.Fxg5 hxg5 28.Bfc1 Bc4?!

Az éllovas angol nagymester kiengedte előnyét. 28...Ve8 29.h3 Kh7 30.Kh2 g6 változatban Aronjannak a remiért kellett volna küzdenie.

29.B1xc4 dxc4 30.Vxb6 a3 31.Bxc4 a2 32.Va5 Ve6 33.Vxa2

 

33...Bxc7 34.Va8+ Kh7 35.Bxc7 Vxe3+ 36.Kf1 Vf4+ 37.Vf3 Vxc7 38.Vh5+ Kg8 39.Vxg5 Vc4+ 40.Kf2 Vxd4+ és döntetlen

Vachier-Lagrave,M (2742) - Mamedgyarov,S (2759)
Félszláv védelem [D46]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c6 3.Hc3 d5 4.e3 e6 5.d4 Hbd7 6.Fd3 dxc4 7.Fxc4 b5 8.Fd3 Fd6 9.0-0 0-0 10.Vc2 Fb7 11.e4 e5 12.h3 exd4 13.Hxd4 g6

Az azeri világbajnokjelölt új tervet játszott meg a 13...Hc5 14.Bd1 Vc7 15.Fg5 helyett.

14.Bd1 Vc7 15.Fh6 Bfe8 16.Bac1 a6 17.Hf3 Bad8 18.Fg5 Vb8 19.a4 Kg7 20.He2?! h6 21.Fh4

 

21...c5 22.axb5 axb5 23.Fxb5 Fxe4 24.Vc3 Be6 25.Fc4 Fxf3 26.gxf3 Be7?! 27.f4 Bde8?

28.Bc2 Be4 29.Bcd2 Vb4 30.Vxb4 cxb4 31.Fb5 g5 32.fxg5 hxg5

 

33.Fg3?!

A francia nagymester 33.Bxd6 gxh4 34.Kf1 B8e7 35.Hd4 Kg8 36.Hf5-tel döntő előnyt érhetett volna el.

33...Fc5? 34.Kf1 B8e7 35.Fxd7?! Hxd7 36.Bxd7 Bxe2 37.Bxe7 Bxe7 38.Bd5 Fa7 39.Bxg5+ Kh7 40.Bb5 és Memedgyerov túllépte a gondolkodási időt, vesztett.

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi La Coruñában zajló Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna ötödik játéknapján Rapport Richárd sötéttel 74 lépésben legyőzte a bolgár Ivan Cseparinvot. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsával legfiatalabb nagymesterünk nagy csatát vívott. A kritikus pillanatokban higgadtságát megőrizve játszott, és nagyon értékes győzelmet aratott, a viadal félidejét második helyen zárta. A perui Julio Granda Zuniga harmadik nyerésének köszönhetően félpontos előnnyel vezet. Ellenkező színelosztással játsszák a második félidőt, Ricsi az éllovas Granda Zunigával szemben sötéttel küzd meg a hatodik fordulóban.

Küzdelmes, harcos partiban győzött Rapport Richárd a nagymesterverseny ötödik fordulójában. A bolgár Ivan Cseparinov az exvilágbajnok Veszelin Topalov szekundánsaként vált ismertté. Topalovhoz hasonlóan tartalmas küzdelmekre törekszik, nyerésre tör minden áron. Ricsi nem ijedt meg ellenfelétől, kezdeményezési kísérletét hárította, és átvette a játék irányítását

Elkerülte a lépésismétlést itt-ott más terv is számításba jött, a remek ütközetben Cseparinovnak kellett vigyáznia. Az idő szorításában a bolgár sakkozó hibázott, Rapport Richárd remek győzelemmel zárta  a viadal  első félidejét.

Rapport Richárdot örömmel töltheti el, hogy biztossá vált a januári Tata Steel Chess szuperversenyre történő meghívása. A viadal honlapján jelenleg tizenegy nagymester nevét olvashatjuk, a rendezők még alighanem tárgyalásokat folytatnak Magnus Carlsennel, Viswanathan Ananddal és Vlagyimir Kramnyikkal. Már biztos többek között az örmény Levon Aronjan, az amerikai Hikaru Nakamura, az olasz Fabiano Caruana, az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Szergej Karjakin részvétele a hírek szerint ezúttal csak 12 fős mezőnyben.

A perui Julio Granda Zuniga félpontos előnnyel várhatja a második félidőt. A spanyol Ivan Salgado Lopez már tartható pozícióban hibázott óriásit.

Az 5. forduló eredményei:

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Rapport Richárd (magyar, 2676) 0 – 1  (Francia védelem, 74)

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) 1 – 0 (Réti megnyitás, 57)

Lazaro Bruzon Batista volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 3 pont

2. Rapport Richárd 2,5

3. Ivan Cseparinov 2

4. Ivan Salgago Lopez 1,5

5. Lazaro Bruzon Batista 1

A 6. forduló párosítása:

Julio Granda Zuniga – Rapport Richárd

Ivan Cseparinov – Lazaro Bruzon Batista

Ivan Salgado Lopez lesz szabadnapos

Cseparinov,I (2672) - Rapport,R (2676)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.exd5 exd5 5.Fd3 c6 6.Hge2 He7 7.Hg3 0-0 8.0-0 Hg6 9.Vh5 Hd7 10.Fg5 Hf6 11.Vf3 Fe7 12.Hf5 Fxf5 13.Vxf5 He8 14.Fe3 Hd6 15.Vh5 Be8 16.b3 Ff6 17.a4 Hf8 18.a5 g6 19.Vg4 He6 20.He2

20...Fg5

Nagymesterünk higgadtan hárította Ivan Cseparinov korai akcióját.

21.Fxg5 Hxg5 22.Vf4 He6 23.Vg3 Hg5 24.Vf4 Hde4

A lépésismétlésből Ricsi nem kért.

25.f3 He6 26.Ve3 Hd6 27.Vd2

 

27...Vh4 28.c3 Be7 29.Bae1 Bae8 30.Hc1 b6 31.axb6 axb6 32.Fc2

 

32...c5 33.dxc5 bxc5 34.Be5 Hc7 35.Bxe7 Bxe7 36.Hd3 He6 37.Be1 Ba7 38.Fb1 Bb7 39.Fc2

 

39...d4 40.cxd4 Vxd4+ 41.Vf2 Hf5 42.Hc1 Ba7 43.Fxf5 gxf5 44.Kf1 Ba1 45.Vc2?! Vf4 46.Vc3 Ba8 47.g3 Vd4 48.Vc2 Vd5 49.Vc3 f4 50.Be5 Vd1+ 51.Be1 Vd5 52.Be5 Vd1+ 53.Be1

 

53...Vd4 54.Vxd4 Hxd4 55.gxf4 Ba1 56.Kf2 Kg7 57.Bd1 Bb1 58.b4 Bb2+ 59.Ke3 Bxb4 60.Hd3 Hf5+ 61.Kd2 Bd4 62.Kc3 c4 63.Bg1+ Kf6 64.Hf2?

 

64...Bxf4 65.Hg4+ Ke6 66.Be1+ Kd5 67.Hf6+ Kc6 68.Hxh7 Bxf3+ 69.Kb4 Hd6 70.Hg5?

 

70...Bb3+ 71.Ka4 Hb7 72.He4 f5 73.Bc1 fxe4 74.Bxc4+ Kd5 és világos feladta

Granda Zuniga,J (2665) - Salgado Lopez,I (2624)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 c5 2.c4 Hf6 3.b3 g6 4.Fb2 Fg7 5.g3 0-0 6.Fg2 Hc6 7.0-0 d5 8.cxd5 Hxd5 9.Fxg7 Kxg7 10.d4 cxd4 11.Hxd4 Hdb4 12.Hxc6 Hxc6 13.Fxc6 bxc6 14.Hc3 c5 15.Bc1 Fe6 16.He4 c4 17.bxc4 Bc8 18.Hd2 Va5 19.Vc2 Bfd8 20.Vb2+ Kg8 21.Bc3 Ve5 22.Hf3 Vf6 23.Vb4 Bb8?! 24.Va3 Fh3 25.Be1 Bd6?

A spanyol sakkozó a gyalogáldozatért ellenjátékban reménykedett.

26.Vxa7 Bb2 27.Be3 Ba6 28.Vxe7 Vxe7 29.Bxe7 Bbxa2 30.Bb1 Bb6 31.Bd1 Bd6 32.Be1 h6 33.Be4 g5 34.Bd4 Bda6 35.Bd2!? Bxd2 36.Hxd2 Ba2 37.Hb3 Bc2 38.Bc1 Bxe2

 

39.c5 Bb2 40.Hd4 Bb4 41.Hc6 Ba4 42.He5 Kf8 43.f3 Fe6 44.c6 Ke7 45.c7 Ba8 46.f4 gxf4 47.gxf4 Bc8 48.Hc6+ Kd7 49.Hb8+ Kd6 50.Ha6 Fd7 51.Bb1 Bg8+ 52.Kf2 Fc8?

Salgado Lopez tartható állásban nagyot hibázott.

53.Bd1+ Ke7 54.Hb8 Fh3 55.Hc6+ Kf6 56.Bd6+ Kf5 57.He7+ és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nyizsnyij Novgorodban zajló orosz szuperbajnokság ötödik fordulójában a hatszoros bajnok Peter Szvidler döntetlennel megőrizte félpontos előnyét. Sötéttel nyert az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és Jan Nepomnjacsij, világossal a címvédő Dmitrij Andrejkin. Még mindig nyeretlen a világbajnokjelölt Szergej Karjakin. A női viadalon változatlanul holtversenyben vezet Valentyina Gunyina és Bajra Kovanova. A csütörtöki szabadnap után pénteken folytatódik a pontvadászat.

A 66. szuperbajnokság ötödik játéknapján az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és Jan Nepomnjacsij sötéttel aratott fontos győzelmet, a címvédő Dmitrij Andrejkin ellenfele hathatós segítségével nyert. Kramnyik az orosz válogatott egyik szekundánsát, Alekszandr Motiljevet kényszerítette  megadásra. A bonyodalmakban jobban tájékozódott, gyorsabban számolt ellenfelénél, aki súlyos időzavarban sokat hibázott.

A hatszoros bajnok Peter Szvidler döntetlennel is megőrizte vezető pozícióját. A rajtlistán második, Vlagyimir Kramnyik Világkupán elért elsőségének köszönhetően világbajnokjelölt Szergej Karjakin mélyen tudása alatt játszik,

Az 5. forduló eredményei:

Dmitrij Andrejkin (2706) – Anton Somojev (2579) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 48)

Alekszej Goganov (2575) – Peter Szvidler (2740) döntetlen (Grünfeld védelem, 36)

Alekszandr Motiljev (2676) – Vlagyimir Kramnyik (2796) 0 – 1 (Spanyol négyeshuszárjáték, 40)

Erneszto Inarkijev (2695) – Jan Nepomnjacsij (2702) 0 – 1 (Benoni védelem, 42)

Nyikita Vityjugov (2729) – Szergej Karjakin (2762) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 25)

A szuperbajnokság állása:

1.Peter Szvidler 4 pont

2-3. Vlagyimir Kramnyik és Nyikita Vityjugov 3,5

4-5. Dmitrij Andrejkin és Jan Nepomnjacsij 3

6. Erneszto Inarkijev 2,5

7. Szergej Karjakin 2

8. Alekszej Goganov 1,5

9-10. Alekszandr Motiljev és Anton Somojev 1

A pénteki 6. forduló párosítása:

Anton Somojev – Szergej Karjakin

Jan Nepomnjacsij – Nyikita Vityjugov

Vlagyimir Kramnyik – Erneszto Inarkijev

Peter Szvidler – Alekszandr Motiljev

Dmitrij Andrejkin – Alekszej Goganov

 

A női bajnokságon csak egy játszma végződött döntéssel, a címvédő Natalija Pogonyina feljött ötven százalékra. A forduló rangadóját az olimpiai bajnoknők vívták, Valentyina Gunyina és Tatjana Koszinceva időzavarokban döbbenetes hibákat követtek el, Gunyina többször is nyerést hagyott ki, Koszinceva jobban védekezhetett volna, majd nyerési esélyeket is kapott.  A fantasztikus csata 111 lépésben lett döntetlen.

Az 5. forduló párosítása:

Valentyina Gunyina (2506) – Tatjana Koszinceva (2515)  döntetlen

Bajra Kovanova (2396) – Anasztazia Bodnaruk (2459) döntetlen

Natalija Pogonyina (2485) – Daria Csarocskina (2343) 1 - 0

Jekatyerina Kovalevszkaja (2410) – Alina Kaslinszkaja (2435) döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2495) – Alekszandra Gorjacskina (2436) döntetlen

A bajnokság állása:

1-2. Valentyina Gunyina és Bajra Kovanova 4 pont

3. Alekszandra Kosztenjuk 3

4-5. Natalija Pogonyina és Jekatyerina Kovalevszkaja 2,5

6-8. Anasztazia Bodnaruk,  Alekszandra Gorjacskina és Alina Kaslinszkaja 2

9-10. Daria Csarocskina és Tatjana Koszinceva 1,5

A pénteki 6. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Alakszandra Gorjacskina

Alina Kaslinszkaja – Alekszandra Kosztenjuk

Daria Csarocskina – Jekatyerina Kovalevszkaja

Anasztazia Bodnaruk – Natalija Pogonyina

Valentyina Gunyina – Bajra Kovanova

Goganov,A (2575) - Szvidler,P (2740)
Grünfeld védelem [D73]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 0-0 5.Fg2 c5 6.0-0 cxd4 7.Hxd4 d5 8.cxd5 Hxd5 9.Hb5 Fe6 10.Hd4 Fc8 11.Hb5 Fe6 12.Fxd5

Alekszej Goganov elkerülte a harmadszori lépésismétlést!

12...Fxd5 13.H1c3 Fxc3 14.Hxc3 Fe6 15.Fh6 Vxd1 16.Bfxd1 Bc8 17.Hd5 Hc6 18.Bac1 Bd8 19.Hc7 Bxd1+ 20.Bxd1 Bd8 21.Bxd8+ Hxd8 22.Hxe6 Hxe6 23.Fd2 Hd4 24.Kf1 b5 25.Fe3 Hc6 26.Fc5 h5 27.f3 f6 28.e4 Kf7 29.Ke2 e5 30.h3 a6 31.Kd3 Ke6 32.Ke3 Ha5 33.Kd3 Hc6 34.Ke3 Ha5 35.Kd3 Hc6 36.Ke3 és döntetlen

Motiljev,A (2676) - Kramnyik,V (2796)
Spanyol négyeshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 Fc5 5.Hc3 0-0 6.Fxc6 dxc6 7.Fg5 Vd6 8.Vd2 a5 9.h3 Be8 10.Hh4 a4 11.a3 b5 12.0-0 Hh5 13.He2 Fb6 14.g4 h6 15.Fe3

15...Hf4 16.Hxf4 exf4 17.Fxf4 Vf6 18.Hf5 Vxb2 19.Kh2 h5 20.Bab1?

Alekszandr Motiljev a királyszárnyi kezdeményezés reményében áldozott gyalogot. Vlagyimir Kramnyik is meglepődött ötletén, de mintegy 7 perces tűnődés után elfogadta az áldozatot, királyát fenyegető igazi veszélyt nem látott. [20.Bfb1 Vf6 21.Bg1 volt a helyes folytatás.

20...Vxa3 21.Bg1 Fxf5 22.gxf5 Fd4 23.Fh6?!

Sötétre előnyös a 23.Fxc7 Vc3 24.Vh6 Vxc2 25.Bg2 Vxf2 26.Vxc6 Vf3 változat is.

23...Vd6+?! 24.Kh1 Kf8 25.Ff4 Vc5 26.Fe3?! a3 27.Fxd4 Vxd4 28.c3?! Vf6 29.f3 Bed8! 30.d4

Világos már nagy időzavarral küszködött.

30...c5 31.d5 c6 32.Ve3 cxd5 33.Vxc5+ Kg8 34.Ve3 a2 35.Ba1 dxe4 36.fxe4 Ba3 37.Bg3 h4 38.Bf3 b4 39.Vc5 Bxc3 40.Bxc3 Vxc3 és világos feladta

Inarkijev,E (2695) - Nepomnjacsij,J (2702)
Benoni védelem [A64]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.g3 Fg7 4.Fg2 c5 5.d5 0-0 6.Hc3 d6 7.Hf3 e6 8.0-0 exd5 9.cxd5 Be8 10.Hd2 a6 11.a4 Hbd7 12.h3 Bb8 13.Bb1 Vc7 14.b3 b5 15.Fb2 b4 16.Hce4 Hxe4 17.Hxe4 Fxb2 18.Bxb2 a5

A megnyitáselmélet párbajt világos elvesztette.

19.Vd3 Bb6 20.g4 Vd8 21.f4 Fa6 22.Ve3?! f5 23.gxf5 gxf5 24.Vg3+ Kh8 25.Hg5 Vf6 26.Bf2 c4 27.e4

27...c3 28.Bb1 fxe4?!

Még erősebb volt a 28...Bb7 29.Be1 Hc5 30.e5 Vd8 31.Kh2 h6 folytatás.

29.Fxe4 Hf8?! 30.Kh2 Bb7 31.Bg1 Bg7 32.Bfg2 Bee7 33.Vf3?! h6 34.He6 Hxe6 35.dxe6 Vxe6 36.Fg6? Fb7 37.Vh5 Fxg2 38.Vxh6+ Bh7 39.Vf8+ Vg8 40.Vxg8+ Kxg8 41.Fxh7+ Kxh7 42.Bxg2

 

42...d5 és világos feladta

Andrejkin,D (2706) - Somojev,A (2579)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.a3 Fb7 5.Hc3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.e3 g6 8.Hxd5 exd5 9.Fd3 Fd6 10.Fd2 0-0 11.0-0 Hd7 12.h3 Ve7 13.Bc1 Hf6 14.He5 c5 15.f4 Bad8 16.Fc3 Hh5 17.Vf3?! Fxe5 18.fxe5 f6 19.e6 Vxe6 20.Bfe1 Bf7 21.dxc5 d4 22.exd4 Vxe1+ 23.Bxe1 Fxf3 24.gxf3 bxc5 25.Fc4 cxd4 26.Fb4

26...Hf4

Anton Somojev a 26...Bdd7 27.Kf2 Kg7 28.Fxf7 Kxf7 29.Fd2 Be7 30.Bxe7+ Kxe7 31.Ke2 Ke6 32.Kd3 Ke5 folytatásban nyerőesélyt érhetett volna.

27.Fxf7+ Kxf7 28.Be7+ Kg8 29.Bxa7 Bc8 30.Fd2 Hxh3+ 31.Kf1 Hg5 32.Fxg5 fxg5 33.b4 Bc3 34.Kf2 h5 35.b5 Bb3 36.a4 Bb2+ 37.Kg3 Bb4? 38.Bd7 Kf8 39.a5 Ke8 40.Bd5 h4+ 41.Kh3 Ke7 42.a6 Ke6 43.Bd8 Bxb5 44.a7 Ba5 45.a8V Bxa8 46.Bxa8 Kd5 47.Ba5+ Kc4 48.Bxg5 és sötét feladta

Vityjugov,N (2729) - Karjakin,S (2762)
Nimzoindiai védelem [E34]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.cxd5 Vxd5 6.Hf3 Vf5 7.Vd1 0-0 8.e3 He4 9.Fd2 Hxd2 10.Vxd2 Hd7 11.Fd3 Va5 12.Vc2 h6 13.0-0 c5 14.a3 Fxc3 15.Vxc3 Vxc3 16.bxc3 b6 17.a4 Fb7 18.a5 Bfc8 19.Bfb1 Kf8 20.Kf1 Ke7 21.Ba3 Fc6 22.Fa6 Bc7 23.Fd3 Bcc8 24.Fa6 Bc7 25.Fd3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bilbaóban zajló Grand Slam-döntő második fordulójában az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az örmény Levon Aronjan lépésismétléssel 25 lépésben remizett. Az angol Michael Adams ellen a francia Maxime Vachier-Lagrave remit ígérő állásban a 40. lépésben túllépte a gondolkodási időt, vesztett.

A Grand Slam-döntő második játéknapján összecsaptak a világbajnok-jelöltek. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az örmény Levon Aronjan a Nimzoindiai védelem jól ismert változatában mérkőzött meg, 25 lépést követően már paroláztak is, lépésismétléssel remiztek.

A francia Maxime Vachier-Lagrave jól megoldotta a szicíliai védelem egyik ritkább változatát, de fölösleges kalandba bocsátkozott. A b2 gyalog leütésére az angol Michael Adams előnybe került. Gyalogelőnyös pozícióban azonban nem talált jó tervet, a francia nagymester a bástyavégjátékban már kihozta a remit, de a 40. lépésben túllépte a gondolkodási időt, Adams a szerencsés győzelemmel egyedül vezet.

A 2. forduló eredményei:

Michael Adams (angol, 2753) – Maxime Vachier-Lagrave (francia (2742) 1 – 0 (Szicíliai védelem, 40)

Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) – Levon Aronjan (örmény, 2795) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 25)

A verseny állása:

1.Michael Adam 4 pont

2-3. Sahriyar Mamedgyarov és Levon Aronjan 2

4. Maxime Vachier-Lagrave 1

A 3. forduló párosítása:

Maxime Vachier-Lagrave -  Sahriyar Mamedgyarov

Levon Aronjan – Michael Adams

Adams,M (2753) - Vachier-Lagrave,M (2742)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 d5 4.exd5 exd5 5.d4 Hc6 6.Fg2 Fg4 7.0-0 cxd4 8.Hbd2 Hf6 9.h3 Fh5 10.Be1+ Fe7 11.Hb3 0-0 12.Hbxd4 Hxd4 13.Vxd4 Bc8 14.Fe3 Fc5 15.Vd2 He4 16.Vd3 Vb6 17.Fxc5 Bxc5 18.Hd4 Vxb2?!

A francia nagymester  a 18...Fg6 19.Vb3 Vf6 20.Fxe4 dxe4 21.Bad1 b6 változatban gond nélkül játszhatott volna.

 

19.Beb1 Vc3 20.Vxc3 Hxc3 21.Bxb7 Fg6 22.Ff1 Ba5 23.a4

Számításba jött a 23.Hc6 Ba4 24.Bb3 d4 25.Hxd4 Bxd4 26.Bxc3 Bfd8 27.Bc7 B4d7 28.Bxd7 Bxd7 29.Be1 f6 30.c4 folytatás.

23...Bxa4 24.Bxa4 Hxa4 25.Bxa7 Hc5 26.Fg2 He6 27.Hc6 Fe4 28.c3 Kh8  

 

29.Bd7?!

Nagyobb előnyt adott a 29.f3 Fc2 30.f4 Fe4 31.Hb4 változat.

29...Hc5 30.Bc7 He6 31.Be7 h6 32.Hd4 Fxg2 33.Kxg2 Bc8 34.Bxf7 Hxd4 35.cxd4 Bc4 36.Bf4 g5 37.Bg4 Kg7 38.h4 Kf6 39.f4 gxh4 40.Bxh4

 

 

40...Kg6 és a remit ígérő állásban Maxime Vachier-Lagrave túllépte a gondolkodási időt!

Mamedgyarov,S (2759) - Aronjan,L (2795)
Nimzoindiai védelem [E32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 0-0 5.e4 d5 6.e5 He4 7.Fd3 c5 8.Hf3 cxd4 9.Hxd4 Hd7 10.Ff4 Vh4

A Tal-emlékversenyen Vlagyimir Kramnyik a 10...Vb6 11.Hb3 Vc7 12.0-0 Hxe5 13.Fxe4 dxe4 14.Vxe4 Fxc3 15.bxc3 f6 folytatást választotta Vishy Anand ellen.

11.g3 Vh5 12.0-0 Fxc3

A taskenti GP-n a kubai Leinier Dominguez Perez a 12...g5 13.cxd5 gxf4 14.dxe6 Hxc3 15.exd7 fxg3 16.hxg3 Fxd7 17.bxc3 Bac8 18.Ff5 Fxc3 19.Fxd7 Fxa1 változatban remizett Lékó Péterrel.

13.bxc3 g5 14.cxd5 exd5 15.Fxe4 dxe4 16.e6 gxf4 17.exd7 Fxd7 18.Vxe4 fxg3 19.fxg3 b6 20.Hf5 Bae8 21.Vd5 Fxf5 22.Bxf5 Ve2 23.Baf1 Ve3+ 24.B1f2 Ve1+ 25.Bf1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Bukarestben zajló szuperverseny második fordulójában két döntetlen született. A kínai Wang Hao és az azeri Tejmur Radzsabov játszmájában egyenlő erők küzdelmét láttuk. A román Liviu-Dieter Nisipeanu esélyt szalasztott el az ukrán exvilágbajnok Ruszlan Pnomarjovval vívott csatájában. Az olasz Fabiano Caruana szabadnapos volt.

 

A második játéknapon  az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a román Liviu-Dieter Nisipeanu partiját kísérte nagyobb érdeklődés. A szicíliai védelem nagy hívének számító Nisipeanu meglepetésre az orosz huszárjátékot választotta, és kényelmesen egyenlített ki. Számításba jött a 21…d5 lépés, a sorozatos cserék után világos játszhatott volna kicsit jobb végjátékot, a vezércserét kerülve remi lett a csata.

Angol megnyitásnak indult, Tarrasch-védelemmé alakult a kínai Wang Hao és az azeri Tejmur Radzsabov játszmája. Az azeri nagymester az áprilisi világranglistán 2793 Élő-ponttal a negyedik volt, hihetetlen hullámvölgybe került, a 23. helyre esett vissza 70 pont elvesztésével. Remélt visszakapaszkodásának egyik állomása lehet a viadal, sötéttel ontosan játszva osztozott meg a ponton a kínai Wang Haóval.  

A 2. forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2733) – Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) döntetlen (Tarrasch-védelem, 36)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) – Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) döntetlen (Orosz huszárjáték, 36)

Fabiano Caruana volt szabadnapos

A verseny állása:

1.Fabiano Caruana 1(sz) pont

2-3. Ruszlan Ponomarjov és Tejmur Radzsabov 1

4. Wang Hao 0,5(sz)

5. Liviu-Dieter Nisipeanu 0,5

A 3. forduló párosítása:

Liviu-Dieter Nisipeanu – Wang Hao

Fabiano Caruana – Ruszlan Ponomarjov

Tejmur Radzsabov lesz szabadnapos

Wang,Hao (2733) - Radzsabov,T (2723)
Tarrasch-védelem [D40]

1.c4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.e3 e6 5.d4 d5 6.a3 a6 7.dxc5 Fxc5 8.b4 Fd6 9.cxd5 exd5 10.Fb2 0-0 11.Fe2 Be8 12.0-0 Fg4 13.b5 Ha5 14.bxa6 bxa6 15.Ha4 Hc4 16.Fd4 He4 17.Hc3 Va5 18.Fxc4 dxc4 19.Hxe4 Bxe4 20.h3 Fxf3 21.Vxf3 Bae8 22.Bfc1 Vd5 23.Bd1 Fe5 24.Fc3 Ve6 25.Bac1 Fxc3 26.Bxc3 g6 27.Vg3 Vf6 28.Bc2 Bd8 29.Vf3 Bxd1+ 30.Vxd1 Vb6 31.Bc3 Vc5 32.Vc1 h5 33.f3 Be6 34.Bxc4 Vxe3+ 35.Vxe3 Bxe3 36.a4 és döntetlen

Ponomarjov,R (2751) - Nisipeanu,LD (2674)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.Hc3 Hxc3 6.dxc3 Fe7 7.Ff4 0-0 8.Vd2 Hd7 9.0-0-0 Hc5 10.Fe3 c6 11.c4

Népszerű világossal a 11.Fxc5 dxc5 12.Vf4 Va5 13.Fd3 Fe6 14.a3 változat.

11...He4 12.Ve1 Be8 13.Fd3 Ff6 14.Vb4 c5 15.Vb3 b6 16.c3 Fb7 17.Vc2 Be6 18.h4 h6 19.Bh3 Vd7 20.g4 Be7 21.Bg1

21...h5

Liviu-Dieter Nisipeanu a 21...d5 22.Hd2 Hd6 23.cxd5 Fxd5 folytatásban kényelmes előnyt érhetett volna el.

22.Hg5 Bae8 23.Vd1 hxg4?! 24.Bxg4 Fc8?! 25.Hxe4 Bxe4 26.Bxe4 Bxe4 27.Fxe4 Vxh3 28.Vxd6

 

28...Vf1+ 29.Kc2 Vxc4 30.Vc6 Ve6 31.Va8 Ve8 32.h5 Fd7 33.Vb7

A FIDE exvilágbajnoka a 33.Vxe8+ Fxe8 34.Ff4 Fd8 35.b3 Fd7 36.f3 után létrejött végjátékot kis előnnyel játszhatta volna.

33...Fg4 34.f3 Fxf3 35.Fxf3 Vxe3 36.Kb3 Ve7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna negyedik játéknapján Rapport Richárd világossal 26 lépésben legyőzte a rajtlistán első kubai Lazaro Bruzon Batistát. Nagymesterünk ötvenszázalékos három játszmája után. A bolgár Ivan Cseparinov és a perui Julio Granda Zuniga félpontos előnnyel vezet. Az ötödik játéknapon Rapport sötéttel Cseparinovval mérkőzik meg.

Rapport Richárd La Coruñában a negyedik fordulóban megszerezte első győzelmét. A harmadik játéknapon szabadnapos volt, érdeklődéssel figyelhette, hogy a bolgár Ivan Cseparinov gyalogelőnyös állását mekkora türelemmel, esélyeit a végsőig kihasználva nyerte meg a kettős győzelemmel nyerte meg a perui Julio Granda Zuniga ellen.

 

A 17 éves Rapport Richárd a mezőny legmagasabb értékszámú résztvevőjét, a kubai Lazaro Bruzon Batistát 26 lépésben győzte le. Az olasz megnyitású partiban a kubai sakkozó meglepő módon hosszúra sáncolt, Ricsi vezérszárnyi akciója gyorsan kibontakozott, a b vonal kinyitása megpecsételte sötét sorsát. A spanyol Ivan Salgado Lopez harmadszor is remizett, a bolgár Ivan Cserinov francia védelme csak döntetlenre volt jó.

A 3. eredményei:

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) döntetlen (Angol megnyitás, 31)

Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) – Julio Granda Zuniga (perui, 2665) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 98)

Rapport Richárd volt szabadnapos

A 4. forduló eredményei:

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) döntetlen (Szicíliai védelem, 31)

Rapport Richárd (magyar, 2676) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) 1 – 0 (Olasz megnyitás, 26)

Julio Granda Zuniga volt szabadnapos

A verseny állása:

1-2. Ivan Cseparinov és Julio Granda Zuniga 2(sz) pont

3-4. Rapport Richárd és Ivan Salgado Lopez 1,5(sz)

5. Lazaro Bruzon Batista 1

Az 5. forduló párosítása:

Ivan Cseparinov – Rapport Richárd

Julio Granda Zuniga – Ivan Salgado Lopez

Lazaro Bruzon Batista lesz szabadnapos

Cseparinov,I (2672) - Granda Zuńiga,J (2665)
Vezérindiai védelem [E12]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Hf3 b6 5.Vc2 Fb7 6.Fg5 c5 7.a3 Fxc3+ 8.Vxc3 He4 9.Fxd8 Hxc3 10.Fh4 He4 11.e3 Hc6 12.dxc5 bxc5 13.Fd3 He7 14.Hd2 Hxd2 15.Kxd2 Hf5 16.Fxf5 exf5

 

17.b4

Sötét gyalogszerkezeti gyengeségei miatt világos kicsit kedvezőbben áll.

17...f6 18.f3 d5 19.bxc5 0-0-0 20.Fg3 dxc4+ 21.Fd6 Bhe8 22.Bhc1 Fd5 23.Bab1 Kd7 24.Bb5 g5 25.Ba5 Ba8 26.Bb1 h5 27.Bb4 h4 28.Bba4 h3 29.gxh3 Fxf3 30.Bxc4 Fc6 31.h4 Be4 32.Bxe4 fxe4

33.h5 a6 34.Kc3 Fb5 35.Kd4 Ke6 36.h6 Bh8 37.a4 Fd3 38.Fg3 Bd8+

Az éllovas nem üthette a h6 gyalogot. 38...Bxh6-ra 39.c6 Bh8 40.Bd5 Ke7 41.c7 Fe2 42.Bd6 Bc8 43.Kd5 a5 44.Be6+ Kd7 45.Bxf6 következett volna.

39.Kc3 Bc8 40.h7 Kd7 41.c6+ Kxc6 42.Kb4 Kd7 43.Bc5 Bh8 44.Bc7+ Ke6 45.Fe1 Kf5 46.Bg7 Kg4 47.Fc3 Kh5 48.Fxf6 Kh6 49.Bg8 Bxh7 50.Fxg5+ Kh5 51.Ff4 Kh4 52.Bg6 Bh5 53.Fg3+ Kh3 54.Fc7 Bf5 55.Bg3+ Kh4 56.Fd8+ Kh5 57.Bg8 Bf3 58.Fb6 Kh4 59.Kc3 Kh3 60.Bh8+ Kg4 61.Kd4 Bh3 62.Bg8+ Kf3 63.Fc7 Bh5 64.Fe5 Fc2 65.a5 Fd3 66.Bg6 Bh7 67.Fd6 Bh5 68.Fe5 Bh7 69.Bd6 Kg2 70.Bf6 Bh5 71.Bf8 Bh7 72.Kd5 Bh3 73.Kd4 Bh7 74.Bf5 Bh6 75.Kd5 Bh7 76.Ff4 Kh3 77.Kc6 Kh4 78.Bf6 Bh5 79.Fc7 Kg4 80.Bf8 Bh6+ 81.Kd5 Bh7 82.Fb6 Kg5 83.Fd8+ Kg4 84.h4 Bb7 85.Bg8+ Kf3 86.Fg5 Bb5+ 87.Kd6 Kg4 88.Fd8+ Kf3 89.Fb6 Bh5 90.Bf8+ Kg3 91.Fd8 Bb5 92.Bf4 Kh3 93.Ke6 Bc5?

 

94.Kf7 Bd5 95.Fg5 Fe2 96.Kg6 Bd6+ 97.Ff6 Bd5 98.Bf5 és sötét feladta

Bruzon Batista,L (2685) - Salgado Lopez,I (2624)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 Hf6 2.c4 c5 3.g3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.Fg2 Hc6 6.Hc3 g6 7.0-0 Fg7 8.Va4 0-0 9.Vc4 Hxc3 10.dxc3 Vb6 11.Vh4 Bd8 12.Be1 Fd7 13.Bb1 Bac8 14.Fh6 f6 15.Vc4+ e6 16.Fxg7 Kxg7 17.Bed1 Ha5 18.Vh4 Fe8 19.b4 Hc6 20.Bxd8 Bxd8 21.Ve4 cxb4 22.cxb4 e5 23.b5 He7 24.He1 Ff7 25.Vxb7 Vxb7 26.Fxb7 Fxa2 27.Bc1 Bd7 28.Fa8 Fd5 29.Fxd5 Bxd5 30.Bc7 Kf7 31.Bxa7 Bxb5 és döntetlen

Rapport,R (2676) - Bruzon Batista,L (2685)
Olasz megnyitás [C54]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d3 a6 6.h3 d6 7.Fb3 h6 8.Hbd2 Fe6 9.Fc2 Fa7 10.Hf1 d5 11.Ve2 d4 12.Hg3 Vd6 13.Fd2 0-0-0

A hosszúsáncot meglepő ötletként értékelhetjük.

14.c4 g5 15.Fa4 He7

16.b4

Nagymesterünk akciója szép reményekkel kecsegtetett.

16...c5 17.Bb1 Kb8 18.b5 Ka8 19.bxa6 bxa6?

A kubai sakkozó nem látta Ricsi ravasz huszárlépést, a b vonal nyitása fatális hiba volt.

 

20.Hf5! Hxf5?! 21.exf5 Fd7

Könnyű belátni, hogy 21...Fxf5-re 22.Hxe5 Bhe8 23.f4 következett volna.

22.Fxd7 Bxd7 23.Hxe5 Be8 24.f4 gxf4 25.Fxf4 Hd5

26.0-0 és sötét feladta

Salgado Lopez,I (2624) - Cseparinov,I (2672)
Francia védelem [C10]

1.e4 c5 2.c3 d5 3.exd5 Vxd5 4.d4 Hf6 5.Hf3 e6 6.Ha3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hb5 Vd8 9.Hbxd4 Hxd4 10.Fxd4 Fe7 11.Fd3 Vc7 12.0-0 0-0 13.Fe5 Vb6 14.Vc2 h6 15.a4 a5 16.Bad1 Bd8 17.Fb5 Hd5 18.c4 Hb4 19.Vc3 Bxd1 20.Bxd1 f6 21.Fd4 Vc7 22.c5 Hd5 23.Vc2 Fd7 24.Fc4 Bc8 25.Ve4 f5 26.Ve1 Fxc5 27.Fxc5 Vxc5 28.b3 Be8 29.He5 Fc6 30.Hxc6 bxc6 31.Ve5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nyizsnyij Novgorodban zajló 66. szuperbajnokság negyedik fordulójában a hatszoros bajnok Peter Szvidler újabb győzelmet aratott. A címvédő Dmitrij Andrejkin ellen nyert, félpontos előnnyel vezet. A játéknapon még Vlagyimir Kramnyik győzött, Alekszej Goganovval szemben értékesítette anyagi előnyét. Három parti döntetlennel ért véget, Anton Somojev értékes fél pontot rabolt Nyikita Vityjugovtól. Még mindig nyeretlen Szergej Karjakin, a Marshall támadásban Erneszto Inarkijev elérte a remélt remit. Pontosztozkodás született Jan Nepomnjacsij és Alekszandr Motiljev partijában is. A 63. női szuperbajnokságon az olimpia bajnoknők rangadóján Alekszandra Kosztenjuk sötéttel győzte le Tatjana Koszincevát. Egypontos előnnyel holtversenyben vezet  Valentyina Gunyina és Bajra Kovanova.

 

A 66. szuperbajnokság negyedik fordulójában aratott újabb győzelme után a hatszoros bajnok Peter Szvidlernek ismét lehetősége volt, hogy nagy átéléssel értékelhesse, magyarázhassa Dmitrij Andrejkinnel játszott partiját. A spanyol megnyitású ütközetben Andrejkin többször is hibázott, gyalogállásának gyengeségei döntőnek bizonyultak

 

Az előző fordulóban elszenvedett veresége után az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik hozta a kötelező győzelmet. Alekszej Goganov korai gyalogáldozatáért  nem kapott elegendő ellenértéket, Kramnyik a végjátékban anyagi előnyét értékesítette

Még mindig nyeretlen Szergej Karjakin. A spanyol megnyitás Marshall támadásában Erneszto Inarkijev elérte a remélt döntetlent

Kedvezőbb pozíciójából csak remit tudott elérni Nyikita Vityjugov, második remijét könyvelhette el a bajnokság egyik újonca, Anton Somojev.

Hullámzott Jan Nepomnjacsij és Alekszandr Motiljev összecsapása, hol világossal, hol sötéttel fedezhettünk fel előnyt adó folytatást. A kihagyott lehetőségek végén jogos volt a döntetlen.  

A 4. forduló eredményei:

Anton Somojev (2579) – Nyikita Vityjugov (2729) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 58)

Szergej Karjakin (2762) – Erneszto Inarkijev (2695) döntetlen (Spanyol megnyitás, 41)

Jan Nepomnjacsij (2702) – Alekszandr Motiljev (2676) döntetlen (Réti megnyitás, 42)

Vlagyimir Kramnyik (2796) – Alekszej Goganov (2575) 1 – 0 (Réti megnyitás, 72)

Peter Szvidler (2740) – Dmitrij Andrejkin (2706) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 37)

A szuperbajnokság állása:

1.Peter Szvidler 3,5 pont

2. Nyikita Vityjugov 3

3-4. Vlagyimir Kramnyik és Erneszto Inarkijev 2,5

5-6. Dmitrij Andrejkin és Jan Nepomnjacsij 2

7. Szergej Karjakin 1,5

8-10. Alekszej Goganov, Alekszandr Motiljev és Anton Somojev 1

Az 5. forduló párosítása:

Dmitrij Amdrejkin – Anton Somojev

Alekszej Goganov – Peter Szvidler

Alekszandr Motiljev – Vlagyimir Kramnyik

Erneszto Inarkijev – Jan Nepomnjacsij

Nyikita Vityjugov – Szergej Karjakin

A sötéttel játszók sikereinek jegyében zajlott a női bajnokság negyedik fordulója. A kétszeres olimpiai bajnoknők rangadója magas hőfokú, korántsem hibátlan csatában dőlt el Alekszandra Kosztenjuk javára, a rajtlistán első Tatjana Koszinceva óriási meglepetésre utolsó a tabellán. Holtversenyben vezet Valentyina Gunyina és Bajra Kovanova.  

A 4. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (2515) – Alekszandra Kosztenjuk (2495) 0 -1

Alekszandra Gorjacskina (2436) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2410) döntetlen

Alina Kaslinszkaja (2435) – Natalija Pogonyina (2485)  döntetlen

Daria Csarocskina (2343) – Bajra Kovanova (2396)  0 - 1

Anasztazia Bodnaruk (2459) – Valentyina Gunyina (2506) 0 - 1

A bajnokság állása:

1-2. Valentyina Gunyina és Bajra Kovanova 3,5 pont

3. Alekszandra Kosztenjuk 2,5

4. Jekatyerina Kovalevszkaja 2

5-9. Daria Csarocskina, Anasztazia Bodnaruk, Natalija Pogonyina, Alekszandra Gorjacskina és Alina Kaslinszkaja 1,5

10. Tatjana Koszinceva 1

Az 5. forduló párosítása:

Valentyina Gunyina – Tatjana Koszinceva

Bajra Kovanova – Anasztazia Bodnaruk

Natalija Pogonyina – Daria Csarocskina

Jekatyerina Kovalevszkaja – Alina Kaslinszkaja

Alekszandra Kosztenjuk – Alekszandra Gorjacskina

Szvidler,P (2740) - Andrejkin,D (2706)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fd7 6.c4 g6 7.Hc3 Fg7 8.Fe3 0-0 9.h3 Hb8 10.Vb3 c6 11.Fa4 Vc8 12.Vd1 Ha6 13.d4 exd4 14.Fxd4 Fe6 15.Ve2 Be8 16.Bad1 Hc5 17.Fc2 Hcd7?

Dmitrij Andrejkin megkönnyítette ellenfele feladatát.

 

18.Hg5 Vc7 19.f4 Va5 20.a3 h6 21.Hf3?!

Jóval erősebb volt a 21.Hxe6 Bxe6 22.Vf2 Bae8 23.b4 Vxa3 24.f5 gxf5 25.exf5 B6e7 26.Ba1 Vxb4 27.Ba4 folytatás.

21...Hh5?! 22.Fxg7 Kxg7 23.Vd2 Vb6+ 24.Bf2 Fxc4?! 25.Ha4 Vc7 26.Vc3+ Hhf6?!

27.Vxc4

A hatszoros bajnok jelentős előnybe került a címvédő ellen.

27...b5 28.Vb4 bxa4 29.Bxd6 Bab8 30.Vd2 Bed8

31.e5 He8 32.Vc3 Hb6 33.Bxc6 Vb7 34.f5 Hd5 35.Vc5 Vxb2 36.fxg6 f6 37.Hd4 és sötét feladta

Kramnyik,V (2796) - Goganov,A (2575)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 c5 3.Fg2 g6 4.d4 cxd4 5.Hxd4 Fg7 6.e4 0-0 7.Hc3 Hc6 8.Hde2 e6 9.0-0 d5

Alekszej Goganov a gyalogáldozatért a futópárban remélt ellenértéket.

10.exd5 Hxd5 11.Hxd5 exd5 12.Vxd5 Vxd5 13.Fxd5 Hb4 14.Fb3 Fh3 15.Be1 Ff5 16.c3 Hd3 17.Bd1 Bfe8 18.Hf4 Hxc1 19.Baxc1 Fh6 20.Bd4 Bad8 21.Bxd8 Bxd8 22.Bd1 Bxd1+ 23.Fxd1 Fe4 24.f3 Fc6 25.Kf2 Kf8 26.Fc2 f5 27.h4 Ke7 28.Fb3 Kf6 29.Fg8 Kg7 30.Fc4 Kf6 31.a3 b6 32.Fa6 Ff8 33.b4 h6 34.He2 g5 35.Fc8 Fd5 36.f4 gxh4 37.gxh4 Fe4 38.Hg3 Fc2 39.Fa6 Fd6 40.Ke3 Fa4 41.Fc8 Fc2 42.Fd7 Kg6 43.He2 Fb1 44.Hd4 a5 45.Fe8+ Kf6 46.h5 axb4 47.axb4 Fe4 48.Fc6 Fb1 49.Fa4 Fa2 50.Fb3 Fb1 51.Fc2 Fxc2? 52.Hxc2 Ke6

 

53.Hd4+ Kf6 54.Hb5 Fb8 55.c4 Ke6 56.Hd4+ Kf6 57.c5 bxc5 58.bxc5 Fa7 59.c6 Fb6 60.Kf3 Fa5 61.Hb5 Ke6 62.Ke3 Fb6+ 63.Kd3 Ke7 64.Hd4 Kf6 65.Kc4 Fc7 66.He2 Ke6 67.Kc5 Ke7 68.Kb5 Kd8 69.Hd4 Fd6 70.Kb6 Kc8 71.He6 Kb8 72.Kb5 és sötét feladta

Karjakin,S (2762) - Inarkijev,E (2695)
Spanyol megnyitás [C89]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0-0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 0-0 8.c3 d5 9.exd5 Hxd5 10.Hxe5 Hxe5 11.Bxe5 c6 12.d3 Fd6 13.Be1 Ff5 14.Vf3 Vh4 15.g3 Vh3 16.Fxd5 cxd5 17.Vxd5 Bad8 18.Vg2 Vxg2+ 19.Kxg2 Fxd3 20.Fe3 f6

A jól ismert változatban új lépés.

A 20...Fe4+ 21.f3 Fc6 22.Hd2 Bfe8 változatban is a futópár elegendő ellenértéket biztosít a gyalogért.

21.Hd2 b4 22.Fd4 bxc3 23.Fxc3 Bfe8 24.f3 Kf7 25.Bac1 Bxe1 26.Bxe1 Fe7 27.g4 h5 28.h3 g6 29.Hb3 Bd7 30.Hd4 Fc4 31.Hc6 Fd5 32.Hxe7 Bxe7 33.Bd1 Fxa2 34.gxh5 gxh5 35.Bd4 Be6 36.Kg3 Bc6 37.Kh4 Kg6 38.Bd1 Ff7 39.Bd4 Bc4 40.Bxc4 Fxc4 41.f4 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2702) - Motiljev,A (2676)
Réti megnyitás [A11]

1.c4 Hf6 2.Hf3 c6 3.Hc3 d5 4.e3 e6 5.b3 Fd6 6.Fb2 0-0 7.Fe2 b6 8.Vc2 Fb7 9.cxd5 exd5 10.0-0 Be8 11.a3 Hbd7 12.b4 c5 13.bxc5 bxc5 14.d4 c4 15.Hd2 Bc8 16.Ff3 He4 17.g3 Hdf6 18.Fg2 Ve7 19.Bfe1 Hxd2 20.Vxd2 He4 21.Hxe4 dxe4 22.Ff1 Fd5 23.Bec1 Vc7 24.Fc3 Bb8 25.Fb4 Bec8 26.Fh3 Be8 27.Bc2 g6 28.Ff1 Bec8 29.Fxd6 Vxd6 30.Va5 Bb6 31.Bac1 Bbc6 32.Bc3 h5 33.h4 Ve6 34.Fh3 f5 35.Ff1 Ba6 36.Vb4 Bac6 37.a4 Bb6 38.Va5 Ba6 39.Vb5 Bb6 40.Va5 Ba6 41.Vb4 Bb6 42.Va5 és döntetlen

Somojev,A (2579) - Vityjugov,N (2729)
Nimzoindiai védelem [E28]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.a3 Fxc3+ 6.bxc3 d6 7.He2 e5 8.Hg3 Be8 9.Fd3 e4 10.Fb1 b6 11.f3 Fa6 12.Hxe4 Hxe4 13.Fxe4

 

13...Bxe4 14.fxe4 Vh4+ 15.g3 Vxe4 16.0-0 Fb7 17.d5 Vxc4 18.e4?

Az elmélet a 18.Bxf7 Kxf7 19.Vh5+ Ke7 20.e4 Fxd5 21.exd5 Kd8 változatot remire értékeli.

18...Hd7 19.Vd4 Fa6 20.Ff4 Vxd4+ 21.cxd4 Fxf1 22.Kxf1 Hf6 23.Bc1 Hxe4 24.Bxc7 g5 25.Fc1 h6 26.Ke2 Kg7 27.Kd3 Hf6 28.Fd2 Kg6 29.a4 Hxd5 30.Bd7 Hf6 31.Bxd6 Kf5 32.h3 h5 33.g4+ hxg4 34.hxg4+ Hxg4 35.Bd5+ Kf6 36.Fxg5+ Ke6 37.Bb5 f6 38.Ff4 Bd8 39.a5 Hf2+ 40.Kc4 Bc8+ 41.Kb3 Hd3 42.Fd2 bxa5 43.Bxa5 Bc7 44.Fe3 f5 45.d5+ Kd6 46.Fxa7 Hc5+ 47.Fxc5+ Bxc5 48.Bxc5 Kxc5 49.Kc3 Kxd5 50.Kd3 Ke5 51.Ke3 f4+ 52.Kf3 Kf5 53.Kf2 Kg4 54.Kg2 f3+ 55.Kf2 Kf4 56.Kf1 Ke3 57.Ke1 f2+ 58.Kf1 Kf3 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bukarestben megkezdődött a hagyományos „Királyi verseny”. Az öt résztvevős, kétfordulós viadalt a világranglistán hatodik olasz Fabiano Caruana győzelemmel kezdte, a románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu ellen sötéttel nyert. Az azeri Tejmur Radzsabov és a FIDE exvilágbajnoka, az ukrán Ruszlan Ponomarjov békés küzdelemben osztozott meg a ponton. A kínai Wang Hao szabadnapos volt. A verseny honlapján, a www.turneulregilor.com-on élőben is követhetőek a játszmák.

Pénteken fejeződött be a párizsi Grand Prix-torna, három résztvevője, az olasz Fabiano Caruana, az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a kínai Wang Hao a francia fővárosból azonnal Bukarestbe utazott, hogy a következő megmérettetésen bizonyítsák klasszisukat. Az azeri Tejmur Radzsabov a londoni világbajnok-jelölti verseny óta”mélyrepülésben” van, negyedszer szerepel a versenyen. A románok legjobbja, Liviu-Dieter Nisipeanu évről-évre megkapja a lehetőséget, hogy szupernagymesterekkel mérkőzzön meg.

A versenysorozat 2007-ben kezdődött, az orosz FIDE exvilágbajnok Alekszandr Halifman győzött a 11 résztvevős tornán. Ribli Zoltán holtversenyben negyedik, Portisch Lajos a nyolcadik helyen végzett. Egy évvel később az angol Nigel Short diadalmaskodott, Portisch holtversenyben második lett. 2009-ben rendezték meg az erdélyi fürdővárosban, Báznán a harmadik tornát, amely ezúttal már szupernagymesterek vetélkedése volt. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk veretlenül, egypontos előnnyel ért célba. A 40 éves nagymester fantasztikus sikerekben gazdag pályafutása során mindig is képes volt hullámzó teljesítményt nyújtani. 2008-ban megnyerte a szófiai és a moszkvai szuperversenyt, a drezdai sakkolimpián elkövetett doppingvétségének utózöngéjeként is értékelhettük nankingi utolsó helyét. A januári világranglistán még harmadik volt, majd beszámolták kínai „kiruccanását”, a Corus-tornán mutatott gyengébb eredményét, s ezeket csak részben korrigálta linaresi holtversenyes első helye.  A nalcsiki GP-viadalon is osztotta az utolsó helyét, majd címvédőként nagyot bukott Szófiában. Báznán egy jól játszó, pontosan számoló, alig hibázó Ivancsukot láttunk, teljesen megérdemelt volt a tornagyőzelme. A viadal 30 játszmájából 10 végződött döntéssel, 6-4-re a világossal játszók voltak eredményesek.

A torna végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2746) 7 pont

2. Borisz Gelfand (izraeli, 2733) 6

3-4. Alekszej Shirov (spanyol, 2745)  és Tejmur Radzsabov (azeri, 2756) 5,5

5-6. Gata Kamsky (amerikai, 2720) és  Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2675) 3

2010-ben a világranglistát vezető Magnus Carlsen kétpontos előnnyel ért célba, sorozatban harmadik tornagyőzelmét aratta, újabb Élő-pontokat gyűjtött. Szereplését három döntetlennel kezdte, de ezután begyújtotta a rakétákat, négyes nyerősorozattal tört előre.  

Az azeri Tejmur Radzsabov vereséggel rajtolt, de profihoz illő módon tette túl magát a csalódásán. Az izraeli Borisz Gelfandra a zárónapon másodszor mért vereséget, a győzelemmel befogta riválisát. Nem véletlen, hogy a három világbajnok-jelölt végzett a dobogón. A torna 30 játszmájából 15 dőlt el, a sötéttel játszók 8-7-re nyertek.

A verseny végeredménye:

1. Magnus Carlsen (norvég, 2813) 7,5

2. Tejmur Radzsabov (azeri, 2740) és Borisz Gelfand (izraeli, 2741) 5,5

4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) 4,5

5. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2672) 4

6. Wang Yue (kínai, 2752) 3

Két évje a norvég Magnus Carlsen és az orosz Szergej Karjakin holtversenyben végzett az élen, de a versenykiírás szerint a címvédő Carlsen lett a torna győztese. Mindketten három-három játszmát nyertek, egymás ellen kétszer megosztoztak a ponton, a Berger-Sonneborn értékelés alapján Magnus pontszáma a magasabb, hiszen az amerikai Hikaru Nakamura, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen nyert, míg Karjakin kétszer egykori honfitársát, Ivancsukot győzte le és Nisipeanu ellen szerzett még egész pontot. Carlsen és Karjakin is megőrizte veretlenségét, esélyeiket jól használták ki, igazi megingásuk nem volt a tornán. Carlsen szuperversenyen immár tizedszer győzött.

A viadal végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2815) 6,5

2. Szergej Karjakin (orosz, 2776) 6,5

3. Hikaru Nakamura (amerikai, 2774) 4,5

4. Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 4,5

5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2776) 4

6. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2662) 4

Bukarestben az ukrán Vaszilij Ivancsuk elsőségével fejeződött be a 6. „Királyi verseny”. A befejező játéknapon a háromszoros olimpiai bajnok örökös sakkot kikényszerítve remizett holtversenyes társával, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovval. A rapid rájátszást 1,5-0,5-re megnyerte. A román Liviu-Dieter Nisipeanu és az olasz Fabiano Caruana partija is pontosztozkodással végződött, a világranglistán ötödik Caruana több rontással a román fővárosban csak ötvenszázalékos eredményt ért el. A torna szomorú statisztikája, hogy a 12 játszmából csak kettő fejeződött be döntéssel.

A verseny végeredménye:

1.Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2763) 3,5

2. Veszelin Topalov (bolgár, 2769) 3,5

3. Fabiano Caruana (olasz, 2786) 3

4. Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2668) 2

Magyar idő szerint naponta 14 óra 30 perckor kezdődnek a fordulók, az elsőt ma játszották, az utolsóra október 16-án kerül sor. Negyven lépésre 2-2 óra a gondolkodási idő, majd 1-1 óra a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc és 30-30 másodperc lépésenként a parti befejezéséig.

A párizsi GP-versenyen „csak” holtversenyben az első helyen végzett Fabiano Caruana  nem tudta kiharcolni a világbajnok-jelöltséget, a bukaresti viadalt a világranglistán hatodik nagymester bukaresti szereplését győzelemmel kezdte. A román Liviu-Dieter Nisipeanu a Grünfeld védelmű partiban túlzott remek tisztáldozatot hozott, de a folytatást elhibázta, az olasz sakkozó királya elhagyhatta a veszélyeztetett zónát, anyagi előnyét érvényesítette.

Az azeri Tejmur Radzsabov és az ukrán Ruszlan Ponomarjov békés partiban osztozott meg a ponton, a sorozatos cserék teljes kiegyenlítéshez vezettek.

Az első forduló eredményei:

Tejmur Radzsabov (azeri, 2723) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2751) döntetlen (Vezércsel, 31)

Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2674) – Fabiano Caruana (olasz, 2779) 0 – 1 (Grünfeld védelem, 57)

Wang Hao volt szabadnapos

A 2. forduló párosítása:

Wang Hao – Tejmur Radzsabov

Ruszlan Ponomarjov – Liviu-Dieter Nisipeanu

Fabiano Caruana lesz szabadnapos

Nisipeanu,LD (2674) - Caruana,F (2779)
Grünfed védelem [D90]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.h4 c6 6.Fg5 0-0 7.Fxf6 Fxf6 8.h5 g5

A londoni világbajnok-jelölti tornán Magnus Carlsen a 8...Ff5 9.e3 e6 10.hxg6 Fxg6 11.Fd3 Hd7 12.Ve2 e5 folytatást játszotta meg Alekszandr Griscsuk ellen.

9.e4

Túlzottan ambiciózus lépés.

9...dxe4 10.Hxe4 h6 11.Hxf6+ exf6 12.Vd2 Be8+ 13.Fe2 Fg4 14.0-0-0 Hd7 15.Bhe1 Vc7 16.g3

 

16...b5 17.cxb5?! cxb5+ 18.Kb1 Hb6 19.Hh2 Hc4 20.Vd3 Bxe2 21.Bxe2 Fxh5 22.f4 Fxe2 23.Vxe2 Kg7 24.Hg4 Bc8?

25.Hxh6!

A román nagymester a taktikai lehetőségre azonnal lecsapott.

25...Kxh6 26.Bh1+ Kg6 27.Vc2+?

Kimaradt a remit biztosító 27.d5 Kg7 28.Vh2 Kf8 29.Be1 folytatás.

27...f5 28.Vh2 Kf6 29.Vh6+ Ke7 30.Vxg5+ Kd7 31.Vxf5+ Kc6 32.Vc5+ Kb7 33.Vxb5+ Hb6 34.Vd3 Vc6 35.Be1 Bc7 36.a3 a5 37.g4 Hc4 38.Ka2 a4 39.d5 Vf6 40.Vc3 Vxc3 41.bxc3 Kb6 42.g5 Hd6 43.Bb1+ Kc5 44.Bb4 Ba7 45.Kb2 Hc4+ 46.Ka2 He3 47.Bb8 Hxd5 48.f5 He7 49.Be8 Kc4 50.f6 Hg6 51.Kb2 Ba5 52.Bc8+ Kd5 53.c4+ Kd4 54.Bc7 He5 55.Kc2 Bc5 56.Ba7 Bxc4+ 57.Kd1 Kd5 és világos feladta

Radzsabov,T (2723) - Ponomarjov,R (2751)
Vezércsel [D36]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 e6 5.Fg5 Hbd7 6.cxd5 exd5 7.e3 Fe7 8.Vc2 Hh5 9.Fxe7 Vxe7 10.Fe2 g6 11.0-0 0-0 12.Bfb1 Hb6 13.Vb3 Ff5 14.Bc1 Hf6 15.a4 Hc8 16.Va3 a5 17.Vxe7 Hxe7 18.b3 Hc8 19.He5 Hd7 20.Hxd7 Fxd7 21.Bab1 Hd6 22.b4 axb4 23.Bxb4 Ba5 24.Bb6 Bfa8 25.f3 f5 26.Kf2 Kf7 27.Fd3 Ke7 28.h4 Fe6 29.Bcb1 B8a7 30.Kg3 h6 31.Kf4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban két döntetlennel kezdődött meg a VI. Grand Slam-döntő. Az örmény Levon Aronjan és a francia Maxime Vachier-Lagrave a Grünfeld védelem egyik divatos változatában elméleti párbajt is vívott, lépésismétléssel ért véget az összecsapásuk. Az angol Michael Adams kedvező esélyét nem tudta kihasználni az azeri Sahriyar Mamedgyarov ellen.

 A bilbaói Grand Slam-döntő első játéknapján a döntetlenekkel végződött partik a legkevésbé hasonlítottak egymásra. Az örmény Levon Aronjan és a francia Maxime Vachier-Lagrave hosszas elméleti változatban viaskodott, míg az angol Michael Adams és az azeri Sahriyar Mamedgyarov korán letért az elméleti ösvényről. Aronjan minőségáldozattal próbált előnyt kicsiholni, a d7-ig előrenyomult gyalogja némi félelemmel töltötte el a francia nagymestert, a lépésimétléses remivel elégedett volt.

Michael Adams komoly esélyt szalasztott el, a 23. lépésben kimaradt a huszárlépés, ami nagy gondokat okozhatott volna a három napja világbajnokjelölt Sahriyar Mamedgyarovnak.

Az első forduló eredményei:

Levon Aronjan (örmény, 2795) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2742) döntetlen (Grünfeld védelem, 43)

Michael Adams (angol, 2753) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759) döntetlen (Szicíliai védelem, 52) 

A 2. forduló párosítása:

Michael Adams – Maxime Vachier-Lagrave

Sahriyar Mamedgyarov – Levon Aronjan

Aronjan,L (2795) - Vachier-Lagrave,M (2742)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.Hf3 Fg7 5.cxd5 Hxd5 6.e4 Hxc3 7.bxc3 c5 8.Bb1 0-0 9.Fe2 Hc6 10.d5 He5 11.Hxe5 Fxe5 12.Vd2 e6 13.f4 Fc7 14.0-0 exd5 15.exd5 Fa5 16.d6

Az Aljechin emlékversenyen is tesztelték a változatot. Levon Aronjan a 16.f5 Fxf5 17.Bxb7 Vf6 (17...Vd6) 18.Bf3 Ve5 19.Fc4 Fc8?! 20.Bb3 Fc7 21.Vh6 Ve1+ 22.Bf1 Ve4 23.Fg5 Fe5 24.Vh4 Vxh4 25.Fxh4 folytatásban előnybe került, meg is nyerte a partit.

16...Bb8 17.Bb5 b6 18.Fa3

Ivan Cseparinov a 18.Bxa5 bxa5 19.Fa3 Fe6 20.Fxc5 Vd7 21.c4 minőségáldozattal előnybe került Alekszander Arescsenko ellen.

18...Fa6

 

19.f5 Fxb5 20.Fxb5 Vf6 21.fxg6 Fxc3 22.gxh7+ Kh8 23.Bxf6 Fxd2 24.Fb2 Fe3+ 25.Kf1 Kxh7 26.d7 Bbd8 27.Bf5 Fd4 28.Fxd4 cxd4 29.Be5 Kg7 30.Ke2 f5 31.Be8 d3+ 32.Kd2 a6 33.Fc6 b5 34.h4 Kf6 35.a3 Bh8 36.h5 Kg5 37.Be6 Bh7 38.Bd6 Bxh5 39.Kxd3 Bh4 40.Be6 Bh7 41.Bd6 Bh4 42.Be6 Bh7 43.Bd6 és döntetlen

Adams,M (2753) - Mamedgyarov,S (2759)
Szicíliai védelem [B40]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.g3 d6 4.Fg2 Hf6 5.Ve2 b6 6.d4 Fb7 7.d5 exd5 8.exd5+ Ve7 9.c4 b5 10.Hc3 Vxe2+ 11.Kxe2 bxc4 12.Be1 Fe7 13.Kf1 Kf8 14.Ff4 Hbd7 15.Hh4 g6 16.Hb5 He5 17.Fxe5 dxe5

 

18.d6 Fxg2+ 19.Hxg2 Fd8 20.He3 Hd7 21.Hxc4 f6 22.f4 exf4? 23.gxf4

Nagy esélyt szalasztott el az angol nagymester a 23.Hc7! Fxc7 24.dxc7 fxg3 25.hxg3 He5 26.Hxe5 fxe5 27.Bad1 Kf7 28.Bd7+ Ke6 29.Bed1 folytatásban.

23...Kf7 24.Be3 Be8 25.Bae1?!

Michael Adams újabb lehetőséget szalasztott el a25.Bxe8 Kxe8 26.Be1+ Kf7 27.Hc7 Bb8 28.Be8 h6 29.b3 változatban.

25...Bxe3 26.Bxe3 Hb6 27.Hxb6 axb6 28.a3 f5 29.Hc7 Fxc7 30.dxc7 Bc8 31.Bb3 Bxc7 32.Bxb6 c4 33.Kf2 c3 34.bxc3 Bxc3 35.Ba6 Kg7 36.a4 Bc7 37.a5 Kh6 38.Be6 Kh5 39.Kf3 Bc4 40.Be7 h6 41.a6 Ba4 42.a7 Ba3+ 43.Kf2 Kg4 44.Bg7 g5 45.fxg5 hxg5 46.Bb7 Ba2+ 47.Kg1 f4 48.Kf1 Ba1+ 49.Kf2 Ba2+ 50.Kf1 Ba1+ 51.Kf2 Ba2+ 52.Kf1 Ba1+ és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nyizsnyij Novgorodban zajló 66. szuperbajnokság harmadik fordulójában megszületett az első nagy meglepetés, a címvédő Dmitrij Andrejkin legyőzte Vlagyimir Kramnyikot. A Világkupán ők ketten vívtak meg a döntőben, és Kramnyik 2,5-1,5-re legyőzte a 12 évvel fiatalabb ellenfelét. Andrejkin idén harmadszor nyert Kramnyik ellen! A játéknap másik győzelmét Peter Szvidler aratta, csak az egész pontnak örülhetett Anton Somojevvel vívott összecsapásában. Nehéz perceket élt át Nyikita Vityjugov, Erneszto Inarkijev a bástyavégjátékban többször is nyerést hagyott ki. Szvidler és Vityjugot félpontos előnyel az élen. Szergej Karjakin remizett a sereghajtó Alekszandr Motiljevvel. Gyaloghátránnyal kellett küzdenie Jan Nepomnjacsijnak az újonc Alekszej Goganovval szemben. A női bajnokságon Valentyina Gunyina és Bajra Kovanova vezet.

A szuperbajnokság harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel kísért partiját Dmitrij Andrejkin és Vlagyimir Kramnyik játszotta. Egy hónapja ők ketten vívtak meg a Világkupa döntőjében, és az exvilágbajnok 2,5-1,5-re győzött. A Tal–emlékversenyen és a dortmundi szuperversenyen is meglepetést jelentett, hogy Andrejkin megadásra kényszerítette 12 évvel idősebb, jóval rutinosabb ellenfelét.

 

A bajnokságon a rajtlistát vezető Vlagyimir Kramnyik a spanyol megnyitás berlini változatában tőle szokatlan módon pontatlanul játszott, időzavarban azonnal vesztőt is húzott, de Andrejkin „megkegyelmezett” a nagy bajnoknak. A bástyavégjátékban újabb hiba döntötte el Andrejkin javára az összecsapást.

Mindig élvezet hallgatni Peter Szvidler kommentálását. Briliáns gyorsasággal látja át a változatokat, soha nem rejti véka alá, hogy ellenfele milyen esélyt hagyott kihasználatlanul. Mai játszmájában a hatszoros bajnok az eredménynek örülhetett, , de játékával korántsem lehetett elégedett. Anton Somojev kecsegtető pozícióban hibázott, majd vesztésre rontotta állását.

Az éllovas Nyikita Vityjugov az elmélet párbajt megnyerte, de a végjátékban keserves perceket élt át Erneszto Inarkijevvel szemben. Inarkijev többször is nyerőesélyes folytatást hagyott ki.

A bajnoki címre aspiráló Szergej Karjakin erejéből csak remire futotta a sereghajtó Alekszandr Motiljev ellen. Jan Napomnjacsijnak a remiért kellett megküzdenie Alekszej Goganovval vívott partijában.

A 3. forduló eredményei:

Peter Szvidler (2740) – Anton Somojev (2579) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 41)

Dmitrij Andrejkin (2706) – Vlagyimir Kramnyik (2796) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 84)

Alekszej Goganov (2575) – Jan Nepomnjacsij (2702) döntetlen (Királyindiai védelem, 103)

Alekszandr Motiljev (2676) – Szergej Karjakin (2762) döntetlen (Spanyol négyeshuszárjáték, 25)

Erneszto Inarkijev (2695) – Nyikita Vityjugov (2729) döntetlen (Szicíliai védelem, 64)

A szuperbajnokság állása:

1-2. Peter Szvidler és Nyikita Vityjugov 2,5 pont

3-4. Dmitrij Andrejkin és Erneszto Inarkijev 2

5-6. Vlagyimir Kramnyik és Jan Nepomnjacsij 1,5

7-8. Alekszej Goganov és Szergej Karjakin 1

9-10. Alekszandr Motiljev és Anton Somojev 0,5

A 4. forduló párosítása:

Anton Somojev – Nyikita Vityjugov

Szergej Karjakin – Erneszto Inarkijev

Jan Nepomnjacsij – Alekszandr Motiljev

Vlagyimir Kramnyik – Alekszej Goganov

Peter Szvidler – Dmitrij Andrejkin

A női bajnokságon a meglepetést a kétszeres olimpiai és kontinensbajnok Tatjana Koszinceva veresége jelentette. Sokadszor okozta veszték időzavara, Anasztazia Bodnaruk az 54. lépés után fogadhatta neves ellenfele gratulációját. Valentyina Gunyina nagy mázlival menekült meg a vereségtől, Daria Csarocskina többször is fonalas nyerést hagyott ki. Bajra Kovanova újabb nyerésével holtversenyben első. Alekszandra Kosztenjuk nagyon gyanúsan állt, a címvédő Natalija Pogonyina is messze jó formájától.

A 3. forduló eredményei:

Anasztazia Bodnaruk (2459) - Tatjana Koszinceva (2515) 1 - 0

Valentyina Gunyina (2506) - Daria Csarocskina (2343)  döntetlen

Bajra Kovanova (2396) - Alina Kaslinszkaja (2435)  1 - 0

Natalija Pogonyina (2485) - Alekszandra Gorjacskina (2436)  döntetlen

Jekatyerina Kovalevszkaja (2410) - Alekszandra Kosztenjuk (2495)  döntetlen

A bajnokság állása:

1-2.Valentyina Gunyina és Bajra Kovanova 2,5 pont

3-6. Daria Csarocskina, Anasztazia Bodnaruk, Jekatyerina Kovalevszkaja és Alekszandra Kosztenjuk 1,5

7-10. Natalija Pogonyina, Alekszandra Gorjacskina, Alina Kaslinszkaja és Tatjana Koszinceva 1

A 4. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Alekszandra Kosztenjuk

Alekszandra Gorjacskina – Jekatyerina Kovalevszkaja

Alina Kaslinszkaja – Natalija Pogonyina

Daria Csarocskina – Bajra Kovanova

Anasztazia Bodnaruk – Valentyina Gunyina

 

Andrejkin,D (2706) - Kramnyik,V (2796)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.dxe5

Hetedik klasszikus gondolkodási idejű partijukat vívták, Dmitrij Andrejkin két partit megnyert, Vlagyimir Kramnyik a Világkupa döntőjében a párharcot eldöntő győzelemmel zárta első összecsapásukat. Andrejkin az agyonelemzett 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 főváltozat helyett a második legnépszerűbb vari mellett tette le a voksát.

6...Hxb5 7.a4 Hbd4 8.Hxd4 Hxd4 9.Vxd4 d5 10.exd6 Vxd6 11.Ve3+ Fe6 12.Hc3 a6 13.Bd1 Vc6 14.Bd3 Bc8 15.He2 Fc5 16.Vg3 f6 17.Fe3 Fd6 18.Ff4 Fxf4 19.Hxf4 0-0 20.Bc3 Vd6 21.Hxe6 Vxe6 22.Bxc7 Bxc7 23.Vxc7 Bc8 24.Vxb7 Bxc2

Világos gyalogelőnnyel zárta a kisebb csetepatét.

25.h3 Ve2 26.Vb8+ Kf7 27.Va7+ Kg8 28.b4 h6 29.Vb8+ Kh7 30.Vf4 Ve6 31.Vd4 Ve2 32.Vf4 Ve6 33.Bb1 Va2?!

Jobb volt a 33…Bc4 34.Vf3 Bxb4 35.Bxb4 Ve1+ 36.Kh2 Vxb4 37.Vd3+ g6  folytatás.

 

34.Vf5+ Kg8 35.Bd1 Vxa4?

Vlagyimir Kramnyik vesztőt húzott, de Andrejkin nem volt elég határozott.

36.Bd8+!?

Azonnal nyert a 36.b5! Vc4 37.Bd8+ Kf7 38.Bd7+ Kg8 39.b6 folytatás.

36...Kf7 37.Vd5+ Kg6 38.Vd3+ Kf7 39.Bd7+ Ke8 40.Bd8+ Kf7 41.Bd7+

Vége az időzavarnak, de Andrejkin nem találta meg a 41.Vd5+ Kg6 42.Vd1 Vc6 43.Vg4+ Kf7 44.Bd7+ Ke8 45.Bxg7 nyerést.

41...Ke8 42.Bxg7? Va1+ 43.Kh2 Ve5+ 44.Vg3 Vxg3+?! 45.Kxg3 Bb2 46.Bb7 Kf8 47.Bh7 Bb3+ 48.f3 Bxb4 49.Bxh6 Kg7 50.Bh5 Ba4

 

51.h4 Kg6 52.Bc5 a5 53.h5+ Kg7 54.f4 Ba2 55.Kf3 a4?! 56.Ba5?! a3?  

 

57.g4 Kh6 58.Ba6 Kg7 59.Ba7+ Kg8 60.Ke4 Bg2 61.Kf5 a2

 

62.h6 Kh8 63.g5 fxg5 64.fxg5 Bb2 65.Kg6 Bb6+ 66.Kh5 Bb5 67.Bxa2 Kh7 68.Ba7+ Kg8 69.Bg7+ Kh8 70.Bf7 Kg8 71.Bf6 Kh7 72.Be6 Ba5 73.Be7+ Kg8 74.Kg6 Ba6+ 75.Kf5 Ba1 76.g6 Bf1+ 77.Ke5 Be1+ 78.Kd6 Bd1+ 79.Kc5 Bc1+ 80.Kb4 Bc8 81.Kb5 Ba8 82.Kb6 Bb8+ 83.Ka7 Bd8 84.Bb7 és sötét feladta

Inarkijev,E (2695) - Vityjugov,N (2729)
Szicíliai védelem [B46]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 a6 6.Hxc6 bxc6 7.Fd3 d5 8.0-0 Hf6 9.Vf3 Fe7 10.e5 Hd7 11.Vg3 Kf8 12.Ha4 h5 13.c4 h4 14.Vf4 h3 15.g3 dxc4 16.Fxc4 Va5

 

17.Fxe6 Hxe5 18.Fb3 Bh5 19.Fe3?! Bb8 20.Bad1 Bb4 21.Fd4 Bf5?

Az éllovas fölényes állást érhetett volna el a 21...Fg4 22.Bde1 Bxd4 23.Bxe5 Bxf4 24.Bxa5 Bxa5 25.gxf4 Fd6 folytatásban.

22.Ve4 Hf3+ 23.Kh1 Hxd4?!

Világos aligha menekülhetett volna meg a vereségtől a 23...Vc7 24.Hc3 Kg8 25.Fc2 Vb7 változatban.

24.Bxd4 Bxd4 25.Vxd4 Ve5 26.Vg4 c5 27.Vxh3 Fb7+ 28.Kg1 Bh5 29.Vg4 g6 30.Hc3 Bf5 31.Ve2

Már világos állása volt kissé kedvezőbb.

31...Vxe2 32.Hxe2 Ff6 33.f4 Fxb2 34.Bb1 Fd4+ 35.Hxd4 cxd4 36.Bd1 Fd5 37.Fc2 Bf6 38.a4 Bc6 39.Bxd4 Bxc2 40.Bxd5 Ke7 41.Ba5 Ke6 42.h3 Ba2?! 43.g4 Bc2 44.Bxa6+ Kd5 45.Bf6 Ke4

 

46.Kf1?!

Bajban lehetett volna sötét a 46.f5 g5 47.Kf1 Ba2 48.Bxf7 Bxa4 49.Be7+ Kf3 50.Ke1 folytatásban.

46...Bh2 47.a5?! Kf3 48.Ke1 Bxh3 49.g5 Bh1+ 50.Kd2 Ba1 51.a6 Ke4 52.Kc3 Kd5

53.Kb3?

Kimaradt a nyerés az 53.f5 Ke5 (53...gxf5 54.Bxf5+ Ke6 55.Bf6+ Kd7 56.Kc4) 54.fxg6 fxg6 55.Kb4 változatban.

53...Kc5 54.Kc3?

Másodszor is kimaradt az 54.f5 gxf5 55.Bxf5+ Kb6 56.Kc4 Kxa6 57.Kd5 nyerés.

54...Kd5 55.Kd3?

Inarkijev fogadalmat tett, hogy nem játssza meg az f5 lépést?

55...Ba3+ 56.Ke2 Ke4 57.Kf2 Bf3+? 58.Kg1? Bg3+ 59.Kf1 Bf3+ 60.Ke2 Ba3 61.Kd1 Ba1+ 62.Kc2 Kd5 63.Kb2 Ba4 64.Kc3 és döntetlen

Szvidler,P (2740) - Somojev,A (2579)
Vezérindiai védelem [E12]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.Hc3 Fb7 4.d4 e6 5.a3 d5 6.Va4+ Fc6 7.Vc2 dxc4 8.e3 b5 9.a4 b4 10.Hb1 b3 11.Vxc4 Fd5 12.Vb5+ Hbd7 13.Hc3 Bb8 14.Vd3 Fb4 15.Fd2 c5 16.dxc5?! Hxc5 17.Vd4 0-0 18.Hxd5 Hxd5 19.Fc4?

A nyitásban nem jeleskedő hatszoros bajnok hátrányba került a meggondolatlan futólépésének köszönhetően.

19...Fxd2+ 20.Hxd2 Va5

Még erősebb volt a 20...Vc7 21.0-0 Bfd8 folytatás.

21.0-0 Bfd8 22.Fb5 Hf6?!

Anton Somojev nehéz perceket okozhatott volna Peter Szvidlernek a 22...Hb6 23.Hc4 Vb4 24.Hd6 Vxd4 25.exd4 Hcxa4 26.Fxa4 Bxd6 27.Fxb3 Hd7 28.Fc4 Bxb2 29.Bfd1 Bb4 változatban.

23.Vxc5 Bxd2 24.Bad1 Bxd1?!

Nagy hiba volt az aktív bástyát lecserélni.

25.Bxd1 h6 26.h3 Hd5 27.Vc4 Vb4 28.Vxb4 Hxb4 29.Bd4 a5 30.Kf1 Bc8 31.Bc4 Bd8 32.Ke2 g5 33.Bc5 Ha2 34.Fc4 Hc1+ 35.Ke1 Kg7 36.Fe2 Ha2?

Időzavarban Somojev vesztőt húzott.

37.Bxa5 Bc8 38.Fd1 Bc2

39.Bb5 Bxb2 40.Bxb3 Bxb3 41.Fxb3 és sötét feladta

Motiljev,A (2676) - Karjakin,S (2762)
Spanyol négyeshuszárjáték [C48]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.Fb5 Hd4 5.Fc4 Fc5 6.Hxe5 Ve7 7.Hf3 d5 8.Fxd5 Fg4 9.d3 0-0-0 10.Fe3 Hxd5 11.Hxd5 Bxd5 12.exd5 Be8 13.c3

Alekszandr Motiljev három évvel korábban Tejmur Radzsabov ellen a 13.0-0 Fxf3 14.gxf3 Vh4 15.f4 Fd6 16.Kh1 Vh3 17.Bg1 Hf3 18.Bg2 g5 folytatásban is egyenlő esélyt ért el, bár a partit elvesztette.

13...Hxf3+ 14.gxf3 Vh4 15.Kd2

15...Bxe3 16.fxe3 Vf2+ 17.Kc1 Fxf3 18.Ve1 Fxe3+ 19.Kb1 Fxh1 20.Vxh1 Ve2 21.a4 Vxd3+ 22.Ka2 Vc4+ 23.Kb1 Vd3+ 24.Ka2 Vc4+ 25.Kb1 és döntetlen

Goganov,A (2575) - Nepomnjacsij,J (2702)
Királyindiai védelem [E65]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hf3 Fg7 4.g3 c5 5.Fg2 0-0 6.0-0 d6 7.dxc5 dxc5 8.Hc3 Hc6 9.Fe3 Fe6 10.Va4 Bc8 11.Fxc5 Hd7 12.Fe3 Hb6 13.Fxb6 Vxb6 14.Hd5 Fxd5 15.cxd5 Hd4 16.Hxd4 Fxd4 17.Bab1 Bc7 18.b4 Bfc8 19.e3 Ff6 20.Fh3 Bd8 21.Bfd1 h5 22.Bd3 Kg7 23.Vb3 a5 24.a3 axb4 25.Vxb4 Va6 26.Ff1 Va7 27.d6 exd6 28.Bxd6 Bxd6 29.Vxd6 Va5 30.Bb5 Vc3 31.a4 Be7 32.Vd5 Va1 33.Vb3 h4 34.Bd5 Bc7 35.Bd1 Vc3 36.Vxc3 Fxc3 37.gxh4 Ff6 38.h5 gxh5 39.Fe2 h4 40.Bb1 Bc2 41.Fg4 Bb2 42.Bc1 b5 43.axb5 Bxb5 44.Kg2 Be5 45.Bb1 Fe7 46.Bb7 Ff6

 

47.Bb3 Bc5 48.Bb7 Be5 49.Kf1 Be7 50.Bb6 Bc7 51.h3 Fe7 52.Bb3 Ff6 53.Bb8 Fe7 54.Be8 Ff6 55.Bb8 Fe7 56.Bb5 Bc5 57.Bb7 Kf8 58.Ke2 Bc2+ 59.Kf3 Ba2 60.Ff5 Bd2 61.Bb1 Kg7 62.Bg1+ Kf6 63.Fh7 Bb2 64.Bg4 Bb4 65.Fe4 Ke5 66.Bf4 Ke6 67.Bf5 Bb8 68.Bh5 Bd8 69.Ke2 Ff6 70.f4 Ke7 71.Bb5 Kf8 72.Fd5 Bd7 73.e4 Fd4 74.Kf3 Kg7 75.Bb4 Fc3 76.Bc4 Fe1 77.Kg4 Fg3 78.Bc6 Fe1 79.Kf5 Fg3 80.Bb6 Ff2 81.Bb5 Fg3 82.Kg5 Ba7 83.Bb6 Ff2 84.Bc6 Fe3 85.Kg4 Ff2 86.f5 Fd4 87.Kxh4 Fe5 88.Kg4 f6 89.Kh5 Ba8 90.Be6 Bh8+ 91.Kg4 Fc3 92.Be7+ Kh6 93.h4 Bh7 94.Ff7 Bg7+ 95.Kf3 Fe5 96.h5 Bg3+ 97.Kf2 Bg4 98.Kf3 Bg3+ 99.Kf2 Bg4 100.Ke3 Bg3+ 101.Kd2 Bh3 102.Fg6 Kg5 103.Ba7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: Jetyeri Kublasvili)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Bilbaóban szeptember 7. és 12. között rendezi meg a VI. Grand Slam-döntőt.  A háromszoros olimpiai bajnok, az Aljechin emlékverseny győztese, az örmény Levon Aronjan,  a pekingi GP-verseny első helyezettje, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a dortmundi szuperversenyen diadalmaskodó angol Michael Adams és a bieli első francia Maxime Vachier-Lagrave játszik a kétfordulós viadalon. A tornán a szófiai szabályok érvényesek, remizni csak a  főbíró engedélyével lehet, a győzelem 3, a döntetlen  1 pontot ér. A viadal honlapja: http://www.bilbaomastersfinal.com.

A túlzsúfolt versenynaptár, az anyagi nehézségek nehéz feladat elé állították a bilbaói rendezőket. A novemberi világbajnoki döntő miatt nem számíthattak a világranglistát vezető, világbajnoki kihívó, a legutóbbi két Grand Slam-döntő győztesére, norvég Magnus Carlsenre, és a világbajnok indiai Viswanathan Anandra sem. A norvég szuperverseny győztese, az orosz Szergej Karjakin a szuperbajnokságon szerepel. A Tal-emlékverseny első helyezettje, az izraeli Borisz Gelfand szombaton fejezte be Párizsban a Grand Prix-sorozat utolsó versenyét.

Négy résztvevővel kétfordulós az idei döntő lebonyolítása. A világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan az Aljechin emlékversenyen vehette át a győztesnek járó trófeát, 2009-ben Bilbaóban már ünnepelték tornagyőztesként. A pekingi GP-verseny megnyerésével az azeri Sahriyar Mamedgyarov világbajnokjelölt lett, miután az olasz Fabiano Caruana csak holtversenyben végzett az élen a párizsi GP-tornán. A hagyományos dortmundi szuperversenyen az angol Michael Adams végzett az élen. A franciák elsőszámú sakkozója, Maxime Vachier-Lagrave a bieli tornán szerezte meg az első helyet.

Az első forduló párosítása:

Levon Aronjan (örmény, 2795) - Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2742)

Michael Adams (angol, 2753) - Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2759)

Mától naponta 17 órakor kezdődnek a játszmák, a nagymestereknek 90-90 perc gondolkodási idejük van az első 40 lépésre, majd 1-1 óra a parti befejezéséig és a 41. lépéstől 30-30 másodperc bónuszidő. Az első helyen előálló esetleges holtversenyt holtversenyt rájátszás döntené el.

 

Az eddigi Grand Slam-döntők eredményei

A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov fölényes győzelmével fejeződött be 2008-ban az első Grand Slam-döntő. A bruttó 400 ezer eurós díjalapból Topalov 150 ezret kapott, a nagyszerű győzelemmel Topalov október 1-től  átvette a világranglistán is a vezető szerepet. A bolgár exvilágbajnok remek megnyitáselméleti felkészültsége a tőle megszokott harcias játékkal párosulva győzedelmeskedett. Ezúttal büszke lehet menedzserére, Szilvio Danajlovra, aki kezdeti nehézségek után sikerrel szervezte meg a Bilbao Master’s tornát, tőkeerős szponzorokat talált, és a sakktörténelem egyik legjobban díjazott viadalára került sor.

A tornát a Plaza Nuevo-n felállított üvegkalitkában játszották, a járókelők is megtekinthették a küzdelmeket, eligazodásukat neves sakkozók kommentárjai segítették. A torna 30 partijából 13 dőlt el, a győzelem 3, a remi1 pontot ért.

Az I. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2777) 17 pont

2-3. Magnus Carlsen (norvég, 2775) és Levon Aronjan (örmény,  2737) 13

4. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2781) 12

5. Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) 10

6. Viswanathan Anand (indiai, 2798) 8

 A klasszikus pontozás alapján a végeredmény:

1.Veszelin Topalov 6,5 pont

2-4. Levon Aronjan, Vaszilij Ivancsuk és Magnus Carlsen 5

5.Tejmur Rdzsabov 4,5

6. Viswanathan Anand 4

A második viadal megrendezését már komoly anyagi nehézségek kísérték, a díjalap lecsökkentése miatti tiltakozásul a címvédő Veszelin Topalov visszautasította a részvételt. A „beugró” örmény Levon Aronjan fölényes biztonsággal ért elsőként célba.

 A II. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Levon Aronjan (örmény, 2773) 13 pont

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2733) 8

3. Szergej Karjakin (orosz, 2722)  7

4. Alekszej Shirov (spanyol, 2730)  4

A klasszikus pontozás szerint:

1.Levon Aronjan 4,5

2-3. Szergej Karjakin és Alekszandr Griscsuk 3

4. Alekszej Shirov  1,5

Egy év múlva változtattak a lebonyolításon. Viswanathan Anand és Magnus Carlsen meghívása mellett a még kiadó két helyre Sanghajban kétfordulós viadalt rendeztek az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, a spanyol Alekszej Shirov és a kínai Wang Hao részvételével. Kramnyik és Shirov kvalifikálta magát a döntőre.

Bilbaóban, a sakktörténelem első 22-es kategóriájú viadalán Vlagyimir Kramnyik rajt-cél győzelmet aratott. Az első fordulóban Magnus Carlsen elleni győzelemmel lépéselőnyt szerzett. Alekszej Shirovot tudta még megadásra kényszeríteni, a többi négy játszmája döntetlennel ért véget. Tökéletesen működött a megnyitási repertoárja, egyetlen partiban sem volt gondja.

Viswanathan Anand az ötödik játéknapon nagy esélyt szalasztott el Shirovval vívott partijában, a végelszámoláskor hiányzott ez a 2 (fél) pont. Hosszú versenyzési szünet után elégedett lehetett teljesítményével.

Magnus Carlsen szédületes sikerszéria után csalódást okozott. A nankingi, a Wijk aan Zee-i és a báznai elsősége, moszkvai második helyét követően a sakkolimpián és a GS-döntőn is sebezhetőnek bizonyult. Pontatlanul számolt, riválisainál jóval többet hibázott, értékes Élő-pontokat vesztett.

A III. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2780) 10 pont

2. Viswanathan Anand (indiai, 2800)  8

3. Magnus Carlsen (norvég, 2826) 6

4. Alekszej Shirov (spanyol, 2749) 4

A klasszikus pontozás alapján a végeredmény:

1.Vlagyimir Kramnyik 4 pont

2. Viswanathan Anand 3,5

3. Magnus Carlsen 2,5

4. Alekszej Shirov 2

Két éve Magnus Carlsen győzelmével fejeződött be a IV. Grand Slam-döntő, amelyet először rendeztek meg két kontinensen. Az első félidőt a brazíliai Sao Paulóban bonyolították le, majd a spanyolországi Bilbaóban ért véget a 22-es kategóriájú viadal. A címvédő Vlagyimir Kramnyik akklimatizációs nehézségekre hivatkozva nem szállt harcba elsősége megvédéséért, Carlsen harmadszor játszott a Grand Slam-döntőn és szereplését ezúttal siker koronázta. Az utolsó fordulóban sötéttel gond nélkül remizett a kilencedik játéknapon pályafutása egyik legfájóbb vereségét elszenvedő Hikaru Nakamurával. A kétszeres amerikai bajnok megóvta Francisco Vallejo Pons elleni partiját, de maga is belátta, hogy döbbenetes bakit követett el. Úgy gondolta, hogy meghúzta a 40. lépést és gyalogelőnyös állásának megnyerését könnyebbnek gondolta, ha egy pohár üdítővel segíti gondolkodását. A sakktáblához visszatérve döbbent rá, hogy időtúllépéssel vesztett, csak 39 lépést tett meg, a bíró vesztesnek nyilvánította.

A zárónapon Vaszilij Ivancsuk és Levon Aronjan örökös sakkal osztozott meg a ponton. Holtversenyben végzett Carlsen és Ivancsuk,  párharcuk villámpartikban dőlt el. 4-4 percük volt és 3-3 másodperc lépésenként. Az ukrán sakkozó gyorsabban játszott, a norvég világranglista-vezető több fantáziával. Magnus nem mutatott kirobbanó formát, de elsősége megérdemelt, hiszen Ivancsukot kétszer is legyőzte. Az ukrán fenomént a hatodik forduló után már-már tornagyőztesnek gondoltuk, a hajrában azonban megingott. Ebben szerepe volt a Sao Paulói kirablásának, hogy Bilbaóba az utolsó pillanatban érkezett meg. Az átélt izgalmak, az akklimatizálódás hiánya érződött játékán. Holtversenyben végzett Hikaru Nakamura, Levon Aronjan és Viswanathan Anand, míg a várakozásnak megfelelően Francisco Vallejo Pons lett az utolsó.

A IV. Grand Slam-döntő végeredménye:

1.Magnus Carlsen (norvég, 2823) 15 pont

2. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2765) 15

3-5. Hikaru Nakamura (amerikai, 2753), Levon Aronjan (örmény, 2807) és Viswanathan Anand (indiai, 2817) 12

6. Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2716) 10

A klasszikus pontozás szerint a végeredmény:

1.Magnus Carlsen 6 pont

2. Vaszilij Ivancsuk 5,5

3-5. Hikaru Nakamura, Levon Aronjan és Viswanathan Anand 5

6. Francisco Vallejo Pons 3,5

A norvég Magnus Carlsen negyedszer játszott a Grand Slam-döntőn és szereplését másodszor  koronázta siker, megvédte tavalyi elsőségét. Az utolsó fordulóban sötéttel remizett az örmény Levon Aronjannal, holtversenyben végzett az olasz Fabiano Caruanával. Félidőben nagy fölénnyel vezető Caruana gyorsan lépést ismételt a spanyol Francisco Vallejo Pons ellen. Arra számított, hogy Carlsen sötéttel nem tudja legyőzni Aronjant, legrosszabb esetben is villámpartikat játszhat Carlsennel.

A két 4-4 perces és lépésenként 3-3 másodperces játszmában a norvég világranglista-vezető  gyorsan és hibátlanul játszott, könnyen nyert. Megérdemelt Magnus Carlsen újabb tornagyőzelme, a legérdekesebb sakkot játszotta, eredeti megnyitási ötletekkel lepte meg ellenfeleit. A viadal első fordulójában nagy bakival vesztett Fabiano Caruana ellen, Bilbaóban behozta lemaradását, három partiban is diadalmaskodott, visszavágott Caruanának is. Idén második nagy tornán lett első, moszkvai elsősége után újabb trófeát gyűjtött be.

Az V. Grand Slam-döntő végeredménye:

V. Grand Slam-döntő Sao Paulo/Bilbao 2012. szept.24-okt.13.

kat. XXII (2781)

1

2

3

4

5

6

1.

Magnus Carlsen

g

NOR

2843

*

*

0

1

½

½

½

½

½

1

1

1

17

2876

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2773

1

0

*

*

½

1

1

½

½

½

1

½

17

2890

3.

Levon Aronjan

g

ARM

2816

½

½

½

0

*

*

1

½

½

½

½

½

11

2775

4.

Szergej Karjakin

g

RUS

2778

½

½

½

½

0

½

*

*

½

½

½

1

10

2747

5.

Viswanathan Anand

g

IND

2780

½

0

½

½

½

½

½

½

*

*

½

½

9

2747

6.

Francisco Vallejo Pons

g

ESP

2697

0

0

0

½

½

½

½

0

½

½

*

*

6

2651

 

A klasszikus pontozás szerinti végeredménye:

1-2. Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 6,5 pont

3. Levon Aronjan 5

4-5.  Viswanathan Anand és Szergej Karjakin  4,5

6. Francisco Vallejo Pons 3

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyolországi Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós torna második játéknapján Rapport Richárd sötéttel remizett a spanyol Ivan Salgado Lopezzel. Megnyerte második partiját is a viadal doyenje, a perui Julio Granda Zuniga. A harmadik fordulóban Rapport Richárd szabadnapos lesz.

La Coruñában döntetlennel folytatta szereplését legfiatalabb nagymesterünk. A 17 éves Rapport Richárd a spanyol Ivan Salgado Lopez ellen a francia védelmet választotta, ellenfele a csereváltozatra szavazott. A királyszárnyon teljes blokád alakult ki, a küzdelem a vezérszárnyra tevődött át. A parti a 38. lépésben lépésismétléssel ért véget.

A viadal doyenje, a 46 esztendős Julio Granda Zuniga megszerezte második győzelmét. A kubai Lazaro Bruzon Batista elfogadta a felkínált gyalogáldozatot, a bonyodalmakban azonban rosszul értékelte esélyeit. Granda Zuniga anyagi előnyt szerzett, Bruon nem vizsgáztatta a perui sakkozót, korán kapitulált.

 A 2. forduló eredményei:

Julio Granda Zuniga (perui, 2665) – Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) 1 – 0 (Vezércsel, 42)

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) – Rapport Richárd (magyar, 2676) döntetlen (Francia védelem, 38)

Ivan Cseparinov lesz szabadnapos

A verseny állása:

1.Julio Granda Zuniga 2 pont

2-3. Ivan Cseparinov és Ivan Salgado Lopez 0,5(sz)

4-5. Rapport Richárd és Lazari Bruzon Batista 0,5

A 3. forduló párosítása:

Lazaro Bruzon Batista – Ivan Salgado Lopez

Ivan Cseparinov – Julio Granda Zuniga

Rapport Richárd lesz szabadnapos

Salgado Lopez,I (2614) - Rapport,R (2676)
Francia védelem [C01]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Fb4 4.exd5 exd5 5.Fd3 c6 6.Hge2 He7 7.Hg3 0-0 8.0-0 Hd7 9.Fg5 f6 10.Fd2 Bf7 11.Hce2 Fd6 12.c4 Hf8 13.c5 Fc7 14.b4 g6 15.a4 h5 16.h4 He6 17.Be1 f5

18.f4

A királyszárnyon többé nincs akció, a vezérszárnyra tevődött át a küzdelem.

18...Kh8 19.Hf1 Hg8 20.g3 Hf6 21.Hh2 He4 22.Hf3 b6 23.Fe3 Bb8 24.Vc2 bxc5 25.bxc5 a5 26.Bab1 Ba8 27.Kg2 Fa6 28.Fxa6 Bxa6 29.Bb3 Bf8 30.Beb1 Ba8 31.Vd3 Vd7 32.Bb7 Bfc8 33.He5 Ve8 34.B1b2 Hd8 35.B7b3 He6 36.Bb7 Hd8 37.B7b3 He6 38.Bb7 és döntetlen

Granda Zuniga,J (2665) - Bruzon Batista,L (2699)
Vezércsel [D30]

1.c4 Hf6 2.g3 e6 3.Fg2 d5 4.Hf3 dxc4 5.Va4+ c6 6.Vxc4 b5 7.Vc2 Fb7 8.d4 Hbd7 9.a4 Bc8 10.He5 Vb6 11.Hxd7 Hxd7 12.0-0 Fe7 13.Hc3 b4 14.a5 Va6 15.Ha4

 

15...Vxa5?! 16.Fe3 Vb5 17.Hc5 Hxc5 18.dxc5 Fa6 19.Bfd1 0-0?!

A második gyalogáldozatot nem lehetett elfogadni. 19...Vxe2-re 20.Ve4 b3 21.Bd2 Vc4 22.Bd4 Vc2 23.Bxa6 Fxc5 24.Bc4 következett volna.

20.Fe4 Vxe2 21.Bd2 Vc4 22.Fxh7+ Kh8 23.Bd4 Vxc2 24.Fxc2 Fb5 25.Bxa7 Ff6 26.Bxb4 Ba8 27.Ba3 Kg8 28.Kg2 Bfd8 29.h4 Bab8 30.Bab3 Ba8 31.Ba3 Bab8 32.Kh2 g6 33.Ff4 Bb7?

 

34.Fd3 Fe7 35.Fe3 Bd5 36.Bc3

A perui sakkozó kihagyta a 36.Bxb5 cxb5 37.Fe4 Bb8 38.Fxd5 exd5 39.b4 lehetőséget.

36...Fa6 37.Bxb7 Fxb7 38.Bb3 Bd7 39.Fe4 f5 40.Fd3 Kf7 41.Fc4 Ff6 42.Kg2 Fe7 és sötét feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nyizsnyij Novgorodban lejátszották a 66. férfi szuperbajnokság második fordulóját. A játéknap rangadóját az olimpiai bajnokok vívták, Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler csatája döntetlennel ért véget. A 2010-ben bajnoki címet szerzett Jan Nepomnjacsij legyőzte a címvédő Dmitrij Andrejkint. Második partiját is megnyerte Nyikita Vityjugov, másodszor kapott ki Alekszandr Motiljev. Világossal csak remizett Szergej Karjakin, a bajnokság egyik újonca, Alekszej Goganov szerzett tőle fél pontot. Anton Somojev nehéz perceket okozott Erneszto Inarkijevnek, kecsegtető állását a debütáns remire rontotta. A nők viadalán az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk hullámzó partiban nyert a címvédő Natalija Pogonyina ellen. Valentyina Gunyina győzött, a rajtlistán első Tatjana Koszinceva másodszor is remizett.

A második játéknapon az érdeklődés középpontjában az olimpiai bajnokok, az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a hatszoros orosz bajnok Peter Szvidler rangadója állt. A londoni világbajnoki-jelölti versenyen Kramnyik a Grünfeld védelemben legyőzte egykori szekundánsát, barátját. Kramnyik a 12. lépésben eltért londoni játszmájuktól, minimális előnye azonban csak remire volt elegendő.

A bajnokok párharcában a 2010-es első, Jan Nepomnjacsij diadalmaskodott. A címvédő Dmitrij Andrejkin nem villogott a Caro-Kann védelmű partiban, tisztáldozata csak meggyorsította vereségét.

Az orosz válogatott egyik szekundánsa, Alekszandr Motiljev nem védekezett pontosan Nyikita Vityjugovval vívott küzdelmében. A bástyavégjátékot Vityjugov megnyerte, kettős győzelemmel vezeti a mezőnyt.

A bajnoki cím egyik aspiránsa, Szergej Karjakin második játszmáját is gyengén adta elő, Alekszej Goganov bátrabban is játszhatott volna.

Nagy esélyt szalasztott el a bajnokság másik újonca, Anton Somojev, először a támadásvezetésben vétett hibát, majd a végjátékban sem tudta anyagi előnyét érvényesíteni Erneszto Inarkijev ellen.

 

A 2. forduló eredményei:

Anton Somojev (2579) – Erneszto Inarkijev (2695) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 91)

Nyikita Vityjugov (2729) – Alekszandr Motiljev (2676) 1 – 0 (Szláv védelem, 71)

Szergej Karjakin (2762) – Alekszej Goganov (2575) döntetlen (Francia védelem, 33)

Jan Nepomnjacsij (2702) – Dmitrij Andrejkin (2706) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 36)

Vlagyimir Kamnyik (2796) – Peter Szvidler (2740)  döntetlen (Grünfeld védelem, 49)

 

A bajnokság állása:

1.Nyikita Vityjugov 2 pont

2-4. Vlagyimir Kramnyik, Peter Szvidler és Erneszto Inarkijev 1,5

5-6. Dmitrij Andrejkin és Jan Mepomnjacsij 1

7-9. Alekszej Goganov, Szergej Karjakin és Anton Somojev 0,5

10. Alekszandr Motiljev 0

 

A 3. forduló párosítása:

Peter Szvidler – Anton Somojev

Dmitrij Andrejkin – Vlagyimir Kramnyik

Alekszej Goganov – Jan Nepomnjacsij

Alakszandr Motiljev – Szergej Karjakin

Erneszto Inarkijev – Nyikita Vityjugov

A 63. női szuperbajnokság második játéknapján az olimpiai aranyérmes válogatott két tagja, az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk és a tavalyi bajnokság győztese, Natalija Pogonyina is összecsapott. Hullámzó küzdelmük Kosztenjuk javára dőlt el. Megszerezte második győzelmét Valentyina Gunyina, meglepetésre másodszor is csak remizett a rajtlistát vezető Tatjana Koszinceva.

 

 A 2. forduló eredményei:

Tatjana Koszinceva (2515) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2410) döntetlen

Alekszandra Kosztenjuk (2495) – Natalija Pogonyina (2485) 1 - 0

Alekszandra Gorjacskina (2436) – Bajra Kovanova (2396)  döntetlen

Alina Kaslinszkaja (2435) – Valentyina Gunyina (2506) 0 – 1

Daria Csarocskina (2343) – Anasztazia Bodnaruk (2495) döntetlen

 

A bajnokság állása:

1.Valentyina Gunyina 2 pont

2. Bajra Kovanova 1,5

3-7. Daria Csarocskina, Jekatyerina Kovalevszkaja, Alekszandra Kosztenjuk és Alina Kaslinszkaja 1

8-10. Anasztazia Bodnaruk, Natalija Pogonyina és Alekszandra Gorjacskina 0,5

 

A 3. forduló párosítása:

Anasztazia Bodnaruk - Tatjana Koszinceva

Valentyina Gunyina - Daria Csarocskina

Bajra Kovanova - Alina Kaslinszkaja

Natalija Pogonyina - Alekszandra Gorjacskina

Jekatyerina Kovalevszkaja - Alekszandra Kosztenjuk

 

Kramnyik,V (2796) - Szvidler,P (2740)
Grünfeld védelem [D85]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fe3 c5 8.Bc1 Va5 9.Vd2 cxd4 10.cxd4 Vxd2+ 11.Kxd2 0-0 12.Fc4

Vlagyimir Kramnyik a ritkább megoldást választotta 12.Hf3 Hc6 13.d5 Bd8 14.Kc2 He5 15.Hxe5 Fxe5 16.Fc4 Fd7 17.f4 Fd6 18.Kb3 f6 19.a4 Bdc8 20.h4 folytatásban honfitársát a londoni világbajnok-jelölti tornán legyőzte.

12...Hc6 13.He2 Bd8 14.Bhd1 Fxd4

A hatszoros bajnok kis meglepetéssel szolgált, a ChessBase MEGA adatbázis valamennyi partijában 14...Hxd4 15.Hxd4 Fxd4 fordult elő.

15.Hxd4 Hxd4 16.Ke1 Hc6 17.Bxd8+ Hxd8 18.Fd5 Hc6 19.Fxc6 bxc6 20.Bxc6 Fb7 21.Bc4 a6 22.f3 Bc8 23.Bb4 Fc6 24.Fd2 Kf8 25.Bb6 Fb5 26.a3 Ke8

A különböző színű futók mellett a végjáték biztos remit ígért.

27.Bb7 Bd8 28.Fa5 Bd6 29.Bb8+ Kd7 30.Kf2 h5 31.Bb7+ Ke8 32.Bb8+ Kd7 33.Bb7+ Ke8 34.Fb4 Bd7 35.Bb8+ Bd8 36.Bb6 Bd7 37.h4 Bc7 38.g4 hxg4 39.fxg4 f6 40.e5 Bc6 41.Bb7 Be6 42.exf6 Bxf6+ 43.Kg3 Bf3+ 44.Kxf3 Fc6+ 45.Kf4 Fxb7 46.h5 gxh5 47.gxh5 Kf7 48.h6 Kg6 49.Fxe7 Kxh6 és döntetlen

Nepomnjacsij,J (2702) - Andrejkin,D (2706)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 c5 4.dxc5 Hc6 5.a3 e6 6.Hf3 Fxc5 7.b4 Fb6 8.Fb2 Hge7 9.Fd3 Hg6 10.0-0 0-0 11.Be1 a5 12.b5 Hce7 13.a4 Fc5 14.Hbd2 Vb6 15.Bf1 Vc7 16.Hb3 b6 17.Be1 Fb4 18.c3 Fc5 19.Bc1

Számításba jött a 19.Hxc5 bxc5 20.h4 Fb7 21.h5 Hf4 22.h6 Hxd3 23.Vxd3 g6 24.Hh2 folytatás.

19...Fb7 20.Hbd4 Bae8 21.Bc2 Hf4 22.Ff1 Hf5 23.Fc1 Hg6 24.Fd3 Fc8 25.g3 h6 26.h4 Vd8

 

27.h5 Hge7 28.Hb3 Hxg3

Kétségbeesett kísérlet volt a tisztáldozat.

29.Hxc5 Hxh5 30.Hh2 bxc5 31.Vxh5 c4 32.Ff1 Hf5 33.Fa3 d4 34.Fg2 d3 35.Bd2 He7 36.Vg4 és sötét feladta

Karjakin,S (2762) - Goganov,A (2575)
Francia védelem [C11]

1.e4 e6 2.d4 d5 3.Hc3 Hf6 4.e5 Hfd7 5.f4 c5 6.Hf3 Hc6 7.Fe3 cxd4 8.Hxd4 Fc5 9.Vd2 0-0 10.0-0-0 a6 11.Vf2 Fxd4 12.Fxd4 b5 13.Fe3 Va5 14.Kb1 b4 15.He2 Vc7 16.Hd4 Hxd4 17.Fxd4 a5 18.Fb5 Fa6 19.Fxd7 Vxd7 20.g4 a4 21.b3 Bfc8

A bajnokság újonca kitűnő játékkal lepte meg a világbajnok-jelöltet.

22.f5 Vb5 23.Bhe1 axb3 24.cxb3 Bc3!?

A minőségáldozat helyett 24...Va5 25.Bd2 Bc6 26.f6 Bac8 is figyelmet érdemelt.

25.Be3

Az áldozat elfogadására Szergej Karjakin nem vállalkozott.

25...Bxe3 26.Fxe3 Bc8 27.f6 gxf6 28.Vxf6 Ve2 29.Vg5+ Kf8 30.Fc5+ Bxc5 31.Vd8+ Kg7 32.Vg5+ Kf8 33.Vd8+ Kg7 és döntetlen

Vityjugov,H (2729) - Motiljev,A (2676)
Szláv védelem [D12]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 Ff5 5.Hc3 e6 6.Hh4 Fg6 7.Hxg6 hxg6 8.Fd3 Hbd7 9.Fd2 Fd6 10.h3 Ve7 11.Vb3 Bb8 12.Vc2 a6 13.a3 e5 14.dxe5 Hxe5 15.cxd5 cxd5 16.He2 0-0 17.Fc3 Bbc8 18.Bd1 Bfd8 19.0-0 Fb8 20.Vb1 Hc4 21.g3 He4 22.Fxe4 Vxe4 23.Vxe4 dxe4 24.Bxd8+ Bxd8 25.Bc1 Fe5 26.Fxe5 Hxe5 27.Hd4 Hf3+?!

A bástyavégjáték esélyeit Alekszandr Motiljev rosszul értékelte, a nehéz védekezés közepette hibázott is.

28.Hxf3 exf3

29.g4 Bd2 30.b4 Ba2 31.Bc8+ Kh7 32.Bc7 f6 33.g5 f5?! 34.Bxb7 Bxa3 35.Kh2 a5 36.b5 Bb3 37.Kg3 a4 38.Kxf3 a3 39.b6 a2 40.Ba7 Bxb6 41.Bxa2 Bb1 42.Kg2 Kg8 43.Ba8+ Kf7 44.Ba7+ Kf8 45.Ba4 Be1 46.Ba3 Bb1 47.Ba4 Be1 48.h4 Bb1 49.f3 Bb3 50.Kf2 Kf7 51.Ba7+ Kf8 52.Ba4 Kf7 53.Ba7+ Kf8 54.Ba5 Kg8 55.Be5 Bb1 56.Kg2 Kf7 57.h5 gxh5 58.Bxf5+ Kg6 59.Be5 h4 60.Be7 Bb3?

 

61.f4 Kh5 62.Kf3 Bb1 63.Bxg7 Bf1+ 64.Ke2 Ba1 65.Kf3 Bf1+ 66.Ke2 Ba1 67.g6 Bh1 68.f5 Kg5 69.Bf7 Bg1 70.g7 Kh6 71.f6 és sötét feladta

Somojev,A (2579) - Inarkijev,E (2695)
Nimzoindiai védelem [E54]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 cxd4 7.exd4 d5 8.0-0 dxc4 9.Fxc4 b6 10.Fg5 Fb7 11.He5 Fe7 12.Ve2 Hc6 13.Bad1 Bc8 14.Bfe1 Hb4?!  

 

15.Hxf7! Bxf7 16.Fxe6 Bc7 17.d5 Bd7 18.d6 Bxd6 19.Fxf6 gxf6 20.Bxd6 Fxd6 21.Fxf7+

Anton Somojev még jobban játszhatott volna a 21.Bd1 Ve7 22.Vc4 Kf8 23.Fxf7 Fa6 24.Vd4 Hd3 25.Fb3 változatban.

21...Kxf7 22.Ve6+ Kf8 23.Bd1 Hd3 24.Bxd3 Fxh2+ 25.Kxh2 Vxd3 26.Vxf6+ Ke8 27.Ve5+ Kd7 28.Hb5 Vd5 29.Vg7+ Kc6 30.Hc3

Somojev a 30.Hxa7+ Kd6 31.Vg3+ Kd7 32.a4 folytatásra nem vállalkozott.

30...Vf5 31.Vd4 Kc7 32.a4?! Fc6 33.f3 Vh5+ 34.Kg1 Vg5 35.Kf2 Vg6 36.Ve5+ Kb7 37.Ve7+ Kb8 38.Vd8+ Kb7 39.Ve7+ Kb8 40.Ve5+ Kb7 41.Ve2 Vf6 42.Vc4 a6 43.b4 b5 44.axb5 axb5 45.Vc5 Vh4+ 46.Ke2 Vh2 47.Vg5 Vd6 48.Hxb5 Vxb4 49.Vg7+ Kb6

 

50.Hd4 Vb2+ 51.Ke3 Vc1+ 52.Kf2 Vd2+ 53.He2 Vc2 54.Ke3 Fb5 55.Vf6+ Kb7 56.Ve7+ Kb6 57.Vd6+ Kb7 58.Vd5+ Fc6 59.Ve5 Vb3+ 60.Kf2 Vc2 61.Kg3 Vg6+ 62.Kh2 Kc8 63.Hf4 Vf7 64.Ve6+ Vxe6 65.Hxe6 Fd5 66.Hf4 Fb3 67.Kg3 Kd7 68.Kg4 Ke7 69.Kg5 Kf7 70.Hh5 Fc2 71.Kh6 Ke6 72.Kg5 Kf7 73.Hg3 Fd3 74.He4 Kg7 75.g3 h6+ 76.Kf5 Fc2 77.f4 Fb3 78.Hd6 Fa2 79.Hb5 Kf7 80.Hd4 Fc4 81.Hf3 Fd3+ 82.Ke5 Kg6 83.f5+ Fxf5 84.Hh4+ Kg5 85.Hxf5 h5 86.Ke6 Kg6 87.Ke5 Kg5 88.Hd4 Kg4 89.He2 h4 90.gxh4 Kxh4 91.Ke4 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A spanyol tornán Rapport Richárd vereséggel rajtolt

Címkék: La Coruna Rapport Richárd

A spanyolországi La Coruñában megkezdődött a Xandez Entre Faros öt résztvevős, kétfordulós tornája. A magyar színeket Rapport Richárd képviseli, az első fordulóban világossal szenvedett vereséget a rutinos perui Julio Granda Zunigától. A másik partiban a kubai Lazaro Bruron Batista megosztozott a ponton a bolgár Ivan Cseparinovval, a spanyol I van Salgado Lopez szabadnapos volt. Legfiatalabb nagymesterünk második partiját sötéttel a spanyol sakkozóval játssza.

A júliusi bieli szuperversenyt követően Rapport Richárd hosszabb versenyszünetet tartott, a meghívásos spanyol tornára koncentrált. Bemutatkozása nem sikerült világossal kapott ki a perui Julio Granda Zunigától, aki a Világkupán a 64 között Lékó Pétert  búcsúztatta. A szicíliai védelem Rossolimo-változatában nagymesterünk már a hatodik lépésben gyalogot áldozott, kecsegtető állást ért el, kezdeményezett. A középjátékban azonban nem talált jó tervet, sötét hadereje lépésről-lépésre megoldotta fejlődési nehézségeit. Az időzavaros kapkodásban a küzdelem Granda Zuniga javára dőlt el.

Döntetlennel ért véget a kubai Lazaro Bruzon Batista és a bolgár Ivan Cseparinov összecsapása. Hullámzott a parti, hol világos, hol sötét esélyeit ítélhettük kedvezőbbnek, Bruzon kezdeményezése halt el az időellenőrzés árnyékában.

Az első forduló eredményei:

Rapport Richárd (magyar, 2676) - Julio Granda Zuniga (perui, 2665) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 44)

Lazaro Bruzon Batista (kubai, 2685) - Ivan Cseparinov (bolgár, 2672) döntetlen (Szicíliai védelem,

Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2624) szabadnapos volt

A 2. forduló párosítása:

Julio Granda Zuniga – Lazaro Bruzon Batista

Ivan Salgado Lopez – Rapport Richárd

Ivan Cseparinov lesz szabadnapos

 

Rapport,R (2676) - Granda Zuniga,J (2665)
Szicíliai védelem [B31]

1.e4 c5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 g6 4.0-0 Fg7 5.Be1 e5 6.b4

A gyalogáldozatnak az adatbázisban kedvező a statisztikája, a viadal első fordulójában Ricsi bátran megjátszotta a rutinos ellenféllel szemben.

6...Hxb4 7.Fb2 Vc7 8.c3 Hc6 9.d4 d6 10.d5 a6 11.Ha3

 

11...Ke7 12.Ff1 Hd8 13.Hc4 b5 14.He3

Jobbnak tűnik a 14.Hcd2 Bb8 15.a4 bxa4 16.Ba2 terv, és a sötét haderő fejlesztése óriási nehézségekbe ütközik.

14...Hf6 15.c4 b4 16.Hd2 Kf8 17.g3

Célszerű lett volna megbontani sötét vezérszárnyát a 17.a3 Fh6 18.axb4 cxb4 19.c5 Vxc5 20.Hdc4 Hxe4 21.Bc1 akcióval.

17...h5 18.f4 Hb7 19.Fg2 Fd7 20.Bf1 Be8 21.Vf3 Be7 22.Bae1 a5 23.Hb3?! a4 24.Hc1 a3 25.Fa1

 

25...Kg8

Nagymesterünk kezdeményezése tovatűnt, sötét anyagi előnyével nyugodtan építkezhetett.

26.h3 Fc8 27.fxe5 dxe5 28.Hd3 Vd6 29.Bf2 Hd7 30.g4 hxg4 31.Hxg4 Ha5 32.He3 Fa6 33.Bc2  

 

33...Fh6 34.Hg4 Fxc4 35.Ff1 Fg7 36.Vg3 Fa6 37.He3 c4 38.Hc1 Hb6 39.Bg2 Bh7 40.Fd4 Ha4 41.h4 Hb7 42.Fa1 Vb6 43.Kh1 Hd6 44.Hg4 Hc5 és világos feladta

Bruzon Batista,La (2699) – Cseperinov,I (2672)
Szicíliai védelem [B51]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.Fb5+ Hd7 4.0-0 a6 5.Fd3 Hgf6 6.c3 b5 7.Fc2 Fb7 8.Be1 e5 9.d4 Fe7 10.d5 0-0 11.b3 g6 12.Fh6 Be8 13.a4 Hb6 14.Ve2 c4 15.bxc4 Hxc4 16.Ha3 Hxa3 17.Bxa3 Vc7 18.axb5?! axb5 19.Bxa8 Bxa8 20.Fd2 b4 21.c4 Ba2 22.Vd1 Fa6 23.Fb3 Bb2 24.Va1?! Bxb3 25.Vxa6 Ba3?! 26.Vb5 b3 27.Fc3 Hd7 28.Hd2 Ba8 29.Vxb3 Bc8 30.g3 Fg5 31.Vb5 Bb8 32.Vc6 Vxc6 33.dxc6 Hc5 34.c7 Bc8 35.Hf3 Fe7 36.Fa5 He6 37.Bb1 Hxc7 38.Bb7 Fd8 39.c5 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nyizsnij Novgorodban a 66. férfi szuperbajnokság öt döntéssel végződött játszmával kezdődött meg. Vlagyimir Kramnyik nagy kockázatokat vállalva nyert az újonc Anton Somojev ellen. A címvédő Dmitrij Andrejkin értékes győzelemmel rajtolt, Szergej Karjakinra mért csapást. A hatszoros bajnok Peter Szvidler is világossal kényszerítette megadásra Jan Nepomnjacsijt. Sötéttel Nyikita Vityjugov és Erneszto Inarkijev nyert. A 63. női bajnokság első játéknapjának meglepetése, hogy kikapott az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk, csak remizett a rajtlistán első Tatjana Koszinceva és a címvédő Natalija Pogonyina.

 

A döntetlenek miatt a sakkozás „halálát” jósolóknak az orosz szuperbajnokság első fordulója csattanós választ adott, mind az öt játszma döntéssel végződött. Különösen érdekes volt az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik nyerése, aki már a 8. lépésben minőséget áldozott. Kramnyik többször is nyilatkozta, hogy stílust kellett váltania, a kockázatokat is felvállalva rizikósnak ítélt folytatásokat is megjátszania, hogy az ellenfeleit önálló gondolkodásra kényszerítve kapjon esélyt. A bajnokság újonca, Anton Somojev ellen talán kicsit blöffölt, kockáztatott, de elképzelése bevált. Az elfogódottság rányomta bélyegét az újonc játékára, nem találta meg a 19…Fa8 lépést.

Értékes győzelemmel rajtolt a címvédő Dmitrij Andrejkin, a világ-bajnokjelöltek csatájában megadásra kényszerítette Szergej Karjakint, aki messze tudása alatt játszotta a partit. A Világkupa ezüstérmese Tromsøben a rapid rájátszásokban diadalmaskodott, Andrejkin a sikerét lekicsinylőket is meggyőzheti a nyeréssel.

Remek csatát hozott a hatszoros bajnok Peter Szvidler és a 2010-es első Jan Nepomnjacsij csatája. Szvidler tőle szokatlan módon vállalt kockázatot, de elképzelése bevált. Nepomnjacsij esélyes minőségáldozata után a folytatásban többször is hibázott.

Az orosz válogatott egyik szekundánsa, Alekszandr Motiljev időzavarban azonnali vesztőt húzott, Alekszej Goganov a bástyavégjátékban remiesélyt szalasztott el. Nyikita Vityjugov és ErnesztoInarkijev sötéttel gyűjtötte be a pontot.  

Az első forduló eredményei:

Vlagyimir Kramnyik (2796) – Anton Somojev (2579) 1 – 0 (Réti megnyitás, 26)

Peter Szvidler (2740) - Jan Nepomnjacsij (2702) 1 – 0 (Angol megnyitás, 66)

Dmitrij Andrejkin (2706) - Szergej Karjakin (2762) 1 – 0 (Vezérindiai védelem, 43)

Alekszej Goganov (2575) – Nyikita Vityjugov (2729) 0 – 1 (Bogoindiai védelem, 59)

Alekszandr Motiljev (2676) - Erneszto Inarkijev (2695)  0 – 1 (Spanyol megnyitás, 40)

A 2. forduló párosítása:

Anton Somojev – Erneszto Inarkijev

Nyikita Vityjugov – Alekszandr Motiljev

Szergej Karjakin – Alekszej Goganov

Jan Nepmnjacsij – Dmitrij Andrejkin

Vlagyimir Kamnyik – Peter Szvidler

A 63. női szuperbajnokság rajtja több meglepetést is hozott. Az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk veresége mellett a rajtlistát vezető Tatjana Koszinceva és a címvédő Natalija Pogonyina döntetlene borította fel a papírformát.

Az első forduló eredményei:

Daria Csarocskina (2343) – Tatjana Koszinceva (2515) döntetlen

Anasztazia Bodnaruk (2459) – Alina Kaslinszkaja (2435)  0 - 1

Valentyina Gunyina (2506) – Alekszandra Gorjacskina (2436)  1 - 0

Bajra Kovanova (2396) – Alekszandra Kosztenjuk (2495) 1 - 0

Natalija Pogonyina (2485) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2410)  döntetlen

A 2. forduló párosítása:

Tatjana Koszinceva – Jekatyerina Kovalevszkaja

Alekszandra Kosztenjuk – Natalija Pogonyina

Alekszandra Gorjacskina – Bajra Kovanova

Alina Kaslinszkaja – Valentyina Gunyina

Daria Csarocskina – Anasztazia Bodnaruk

Kramnyik,V (2796) - Somojev,A (2579)
Réti megnyitás [A05]

1.Hf3 Hf6 2.g3 b6 3.Fg2 Fb7 4.0-0 e6 5.d3 d5 6.Hbd2 g6 7.c4 Fg7  

 

8.b4

Vlagyimir Kramnyik a parti után úgy nyilatkozott, hogy a játszmát Tal stílusában játszotta.

8...He4 9.cxd5 exd5 10.Hb3 Fxa1 11.Hxa1 Hd6 12.Fg5 f6 13.Ff4 a5 14.bxa5 Bxa5 15.Vc2 c5 16.Hb3 Ba7

17.Hxc5?!

Az exvilágbajnok túlzottan belelendült...

17...bxc5 18.Vxc5 Ba6 19.Bb1 Hd7?

A bajnokság újonca nem tudta levetkőzni elfogódottságát.  19…Fa8 20.Hd4 után nagy kérdés, hogy a jelentős áldozatért mekkora ellenértéke lett volna az exvilágbajnoknak.

20.Ve3+ Kf7? 21.Fxd6 Fa8 22.Vf4 Be8 23.Hd4 Bxa2?

 

24.Fh3 Baxe2 25.Hxe2

Vlad már válogathatott a nyerések között, meggyőző volt a 25.Vh6 Be1+ 26.Kg2 Kg8 27.Bxe1 Bxe1 28.Fxd7 folytatás is.

25...Bxe2 26.Vh6 és sötét feladta

Szvidler,P (2740) - Nepomnjacsij,J (2702)
Angol megnyitás [A34]

1.Hf3 c5 2.c4 Hf6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e3 Hxc3 6.bxc3 g6 7.h4

A kevésbé elemzett változat. 7.d4; 7.Fb5+; 7.Va4+ is a többször megjátszott folytatás.

7...Fg7 8.h5 Hc6 9.Bb1 Vc7 10.d4 Fd7 11.Fd3 Bd8 12.Vc2 Fg4

 

13.Hg5 cxd4 14.Vb3

Erősebb volt a 14.exd4 és 14...h6-ra 15.Hxf7 Kxf7 16.Vb3+ e6 17.Fxg6+ Kg8 18.Vxb7 következett volna.

14...e6 15.exd4 Bd7 16.He4 0-0 17.hxg6 hxg6 18.Fg5 f6 19.Fe3 Ha5 20.Vc2 b6 21.f3

A hatszoros orosz bajnok előnyéből csak kevés maradt, de sötétnek kellett fokozottan vigyázni.

21...Ff5 22.Bc1 Hc4 23.Ff2 Bc8 24.Ve2 e5 25.0-0 Bdd8 26.Fh4 Bf8 27.g4 Fe6

 

28.f4

Peter Szvidler hihetetlen elánnal játssza a partit, kész volt kockáztatni a nyerés érdekében.

28...exf4 29.Hc5?! Ff7! 30.He6

30...Vd6! 31.Hxf8 Fxf8?! 32.Vh2 Ve6?

Jan Nepomnjacsij túlértékelte esélyeit. 32...He3 33.Bxf4 Fh6 34.Be4 Vxh2+ 35.Kxh2 Hxg4+ 36.Bxg4 Fxc1 37.Fxf6 Bxc3 38.Fe4 döntetlent ígért volna.

33.Vxf4 Fd6

Nehéz elhinni, de Nepomnjacsij elnézte, hogy 33...g5-re 34.Fxg5 fxg5 35.Vxg5+ Fg7 36.Ff5 következett volna.

34.Fxc4 Bxc4 35.Vf3 g5 36.Bce1 Vd7 37.Fg3 Fe7

 

38.Bf2 Fd8 39.Be3

Peter Szvidler befejezhette volna a fordulatos küzdelmet a 39.Bh2 Kg7 40.Fe5 Bxc3 (40...fxe5 41.Vh3) 41.Vxc3 fxe5 42.Be4 folytatásban.

39...b5? 40.Ve4

Az időkontroll előtti utolsó lépésnél kimaradt a 40.Bh2 Kg7 41.Vh1 Fg6 42.Bh8 Fe7 43.Bb8 Fd8 44.Va8 nyerést adó változat.

40...Kg7 41.Vf5 Vxf5 42.Bxf5 b4 43.Bc5 Bxc3 44.Bexc3 bxc3 45.Bxc3 Fxa2 46.Ba3 Fe6 47.Bxa7+ Kf8 48.Fc7 Fe7 49.Fb6 Ke8 50.Fc5 Fd8 51.Kf2 Fxg4 52.d5 Fc8

 

53.Bg7 f5 54.Bg8+ Kd7 55.Bg7+ Ke8 56.Bg8+ Kd7 57.Bf8 f4 58.Kf3 Fa6 59.Ke4 Ff1 60.Bf7+ Ke8 61.Bf8+ Kd7 62.Bf7+ Ke8 63.Bh7 Ff6

64.d6 Fb5 65.Kf5 Fc3 66.Be7+ és sötét feladta

Andrejkin,D (2706) - Karjakin,S (2762)
Vezérindiai védelem [E12]

1.Hf3 Hf6 2.c4 b6 3.Hc3 Fb7 4.d4 e6 5.a3 d5 6.cxd5 Hxd5 7.e3 g6 8.h4 Fg7 9.h5 Hd7 10.Fd3 Hxc3 11.bxc3 e5 12.e4 Ve7 13.0-0 0-0 14.Be1 Bfe8 15.a4 a6?

Szergej Karjakint cserben hagyta a veszélyérzete. 15...exd4 16.cxd4 c5 egyenlő esélyt adott volna.

16.Fc4 c6?

17.h6?!

A címvédő döntő előnyhöz vezető folytatást hagyott ki a 17.Hg5 Bf8 18.hxg6 hxg6 19.Vg4 Hf6 20.Vh4 b5 21.Fa3 Vd7 22.Fxf8 Bxf8 23.axb5 cxb5 24.Fd5-tel.

17...Ff6 18.Fa3 c5 19.dxc5 Hxc5 20.Fxc5 Vxc5 21.Vb3 Be7 22.Bab1 Fc6 23.Bed1 Bb8 24.Fd5 Fe8 25.c4 Bc7 26.Ba1 Kf8 27.Vb2 a5 28.Bd3 Kg8 29.Bb3 Ba7 30.He1 Vd4 31.Va2 Fe7 32.Hf3 Vc5 33.Hxe5 Fg5?

34.Hg4 Vd4 35.c5 Kf8 36.c6?! f5? 37.Bf3

Jóval erősebb volt a 37.He3 Fxh6 38.exf5 Bd8 39.Bd1 folytatás.

37...Ff7 38.He3 fxe4? 39.Bd1?!

Az időzavaros kapkodásban Andrejkin kihagyta az azonnali nyerést 39.Hc2 Ve5 40.Bxf7+ Bxf7 41.Fxf7-tel.

39...Vc5? 40.Fxe4

A parti izgalmait át nem élve könnyű látni a 40.Va1 exf3 41.Vh8+ Ke7 42.Ve5+ Kf8 43.Vxb8+ változatot.

40...Fxh6 41.Bd7 Bxd7 42.cxd7 Vc1+ 43.Kh2 és sötét feladta

Goganov,A (2575) - Vityjugov,N (2729)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Ve7 5.g3 Fxd2+ 6.Vxd2 Hc6 7.Hc3 d5 8.He5 dxc4 9.Hxc6 bxc6 10.Fg2 0-0 11.0-0 Bb8 12.Bfd1 Bd8 13.Vc2 Fa6 14.He4 Hxe4 15.Fxe4 g6 16.Fxc6 Vb4 17.Bab1 Bd6 18.Ff3 Va5 19.b3 Bb4 20.bxc4 Bxc4 21.Bb8+ Kg7 22.Vb2 Vc3 23.Vxc3 Bxc3 24.Ba8 c5 25.Bxa7 cxd4 26.Bd2 Fc4 27.h4 e5 28.Bb2 Ba6 29.Bxa6 Fxa6 30.a4 Bc4 31.Fb7 Bxa4 32.Fxa6 Bxa6 33.f3 h5 34.Kf2 Kf6 35.e3 Ke6 36.exd4 exd4 37.g4 Ke5 38.gxh5 gxh5 39.Bb5+

39...Kf4 40.Bxh5 Ba2+ 41.Ke1 f5 42.Bh8 Ke3 43.Be8+ Kxf3 44.h5 Bh2 45.Bh8 f4 46.h6 Be2+ 47.Kd1 Be6?

Rossz terv. 47...Bh2 48.Ke1 Ke3 49.Be8+ Kd3 50.Be6 f3 51.Kf1 Kc4 volt a helyes folytatás.

48.h7?

Sötét nem nyerhetett volna a 48.Kd2 Ke4 49.Bh7 f3 50.Bh8 d3 51.Bh7 f2 52.Bf7 Bxh6 53.Bxf2 változatban.

48...Be7 49.Kd2 Ke4 50.Ke2 d3+ 51.Kf2 f3 52.Ba8 Bxh7 53.Ba4+ Kd5 54.Ke3

 

54...Bf7 55.Ba1 f2 56.Bf1 Kc4 57.Kd2 Ba7 58.Bc1+ Kd4 59.Ba1 Ba2+ és világos feladta

Motiljev,A (2676) - Inarkijev,E (2695)
Spanyol megnyitás [C66]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.d3 d6 5.0-0 Fd7 6.c3 g6 7.Be1 Fg7 8.Hbd2 0-0 9.Fa4 Be8 10.Hf1 h6 11.Hg3 d5 12.h3 b6 13.Fb3 Fe6 14.Fa4 Fd7 15.Fb3 dxe4 16.dxe4 Ve7 17.Ve2 a5 18.a4 Hd8 19.Fe3 Hb7 20.Vc2 Bed8 21.Fc4 Hd6 22.Ff1 Fc6 23.Hd2 Hh7 24.b4 Hf8 25.Hb3 axb4 26.a5 bxc3 27.Vxc3 Fxe4 28.axb6 Bxa1 29.Bxa1 cxb6 30.Fxb6 Bc8 31.Vb4 Fc2 32.Fc5 Fxb3 33.Fxd6 Ve6 34.Ba7 Fc4 35.Be7 Vd5 36.Fxc4 Bxc4 37.Vb8?

 

37...Vd1+ 38.Kh2 Bc1 39.He4 Vh1+ 40.Kg3 Bg1 és világos feladta

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Nyizsnyij Novgorodban olimpiai bajnokok, exvilágbajnokok, kontinensbajnokok részvételével is rendezik meg a 66. férfi és 63. női orosz szuperbajnokságot.  A világranglistán második Vlagyimir Kramnyik gyűjteményéből még hiányzik a bajnoki cím, címvédőként Dmitrij Andrejkin játszik, a nőknél Natalija Pogonyina próbálja megvédeni tavalyi elsőségét. A „Sakk a múzeumban” program folytatódik, a bajnokság helyszíne a Történeti múzeum. A férfiaknál 4 millió 300 ezer, a nőknél 1 millió 700 ezer rubel a díjalap, a bajnokok 1 millió 100 ezer, illetve 450 ezer rubelt nyernek.

 

A versenyekben oly gazdag október kiemelkedő eseménye a ma kezdődő női és férfi orosz szuperbajnokság. Oroszország ötödik városa látja vendégül sakkozásuk legjobbjait. A viadalt megelőző sajtótájékoztatón az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kijelentette, hogy jó szereplésre motiválja őt, hogy pályafutása során még nem nyert bajnokságot. Peter Szvidlert már hatszor ünnepelték győztesként. Címvédőként a 23 esztendős Dmitrij Andrejkin játszik, aki a Világkupán a döntőbe jutott, ahol Kramnyiktól kapott ki. A tavalyi bajnokság Moszkvában hatos holtversennyel ért véget, a rapid rájátszást nyerte meg Andrejkin, Szergej Karjakin lett az ezüstérmes, Szvidler harmadikként végzett.

Igazoltan hiányzik Alekszandr Griscsuk, aki csak tegnap fejezte be a párizsi GP-viadalt, és három jelentős csapatverseny vár rá. Október 20-tól a Klubcsapatok Európa-kupáján szerepel, november 7-től a varsói csapat Európa-bajnokságon, majd november 24-től a csapat-világbajnokságon. Az Eb-n nem, de a vb-n Kramnyik is erősíti az orosz válogatottat. Meglepetésre a szerényebb Élő-pontszámú Anton Somojev és Alekszej Goganov jóval esélyesebb nagymestereket megelőzve kvalifikálta magát az orosz bajnokságról, amit Erneszto Inarkijev nyert meg, Jan Nepomnjacsij lett az ezüstérmes, a válogatott mellett szekundánsi feladatot is betöltő Alekszandr Motiljev pedig a harmadik. Többek között Dmitrij Jakovenko és Jevgenyij Tomasevszkij sem tudta kiharcolni a szuperbajnokságon való szereplés jogát.

Játszmánként a 40. lépésig 90-90 perc a gondolkodási idő, majd 30-30 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve 30-30 másodperc a bónuszidő. A 4 millió 300 ezer rubeles (kb. 28 millió 400 ezer forint) díjalapból a győztes mintegy hét és fél millió forintnak megfelelő 1 millió százezer rubelt kap. A fordulók magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek, az Orosz Sakkszövetség honlapján lesz az élő közvetítés: http://www.russiachess.org/.

Az első forduló párosítása:

Vlagyimir Kramnyik (2796) – Anton Somojev (2579)

Peter Szvidler (2740) - Jan Nepomnjacsij (2702)

Dmitrij Andrejkin (2706) - Szergej Karjakin (2762)

Alekszej Goganov (2575) – Nyikita Vityjugov (2729)

Alekszandr Motiljev (2676) - Erneszto Inarkijev (2695)

A női bajnokságon a tavaly olimpiai aranyérmet szerzett válogatottból csak Nagyezsda Koszinceva hiányzik. A rajtlistát Tatjana Koszinceva vezeti, Natalija Pogonyina játszik címvédőként, Valentyina Gunyina és az exvilágbajnoknő Alekszandra Kosztenjuk számít még esélyesnek. Érdeklődéssel várjuk a 15 esztendős Alekszandra Gorjacskina szereplését, akinek a 20 éven aluli világbajnokságon elért elsősége önbizalmat adhat.

Az első forduló párosítása:

Daria Csarocskina (2343) – Tatjana Koszinceva (2515)

Anasztazia Bodnaruk (2459) – Alina Kaslinszkaja (2435)

Valentyina Gunyina (2506) – Alekszandra Gorjacskina (2436)

Bajra Kovanova (2396) – Alekszandra Kosztenjuk (2495)

Natalija Pogonyina (2485) – Jekatyerina Kovalevszkaja (2410)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

A párizsi Grand Prix-versenyen holtversenyben végzett az élen az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand. A befejező játéknapon mindketten remiztek, Caruana a kubai Leinier Dominguez Perezzel, Gelfand az ukrán Ruszlan Ponomarjovval osztozott meg a ponton. Caruna az összetett pontversenyben végül a harmadik helyen végzett, az azeri Sahriyar Mamedgyarov megőrizte második helyezését, világbajnokjelölt lett. Lékó Péter az összetett pontversenyben a 12. helyen zárt.

A francia fővárosban dőlt el, hogy ki lesz a jövő évi világbajnok-jelölti verseny hetedik résztvevője. A novemberi Anand-Carlsen világbajnoki döntő vesztese, a Világkupáról az orosz Vlagyimir Kramnyik és Dmitrij Andrejkin, Élő-pontszáma alapján az örmény Levon Aronjan és az orosz Szergej Karjakin mellett a GP-sorozat győztese, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov már páholyból nézhette a tornát. Az összetett pontverseny ezüstérmese harcolta még ki a részvételi jogot.   Az azeri Sahriyar Mamedgyarov abban reménykedhetett, hogy az orosz Alekszandr Griscsuk vagy az olasz Fabiano Caruana nem tudja megnyerni a viadalt. Reményei beváltak, izgalmakban bővelkedő versenyen Caruana csak holtversenyben lett első, összesítésben tíz ponttal kevesebbet gyűjtött Mamedgyarovnál. A nagymesterek négy versenyen szerepeltek, a legjobb három eredményük számított.

A jövő évi világbajnok-jelölti verseny nyolcadik résztvevőjét a rendező jelölheti, minimum 2725 Élő-ponttal kell rendelkeznie. A szibériai olajváros, Hanti-Manszijszk és a bolgár Kozloduj is pályázik a rendezésre, utóbbi a hírek szerint másfél millió eurós díjalapot kínál. Az Európai Sakkszövetség elnöke, a bolgár Szilvio Danajlov már a kijelölendő nagymesterben gondolkodik, Bulgáriának nincs Topalovon kívül másik 2725-ös nagymestere, az amerikai Hikaru Nakamura, Fabiano Caruana, az azeri Tejmur Radzsabov, vagy a kubai Leinier Dominguez Perez kaphat részvételi jogot. Orosz rendezés esetén Alekszandr Griscsuk tűnik a legesélyesebbnek.

 

A befejező játéknapon hat döntetlen született. Elsőként a kubai Leinier Dominguez Perez és az olasz Fabiano Caruana partija ért véget lépésismétléses remivel. Dominguez tisztáldozattal csak a fél pontra tört, az összesített pontversenyben az orosz Alekszandr Morozeviccsel holtversenyben hetedik lett. Caruana tíz ponttal kevesebbet gyűjtött, mint az azeri Sahriyar Mamedgyarov.

 

Az izraeli Borisz Gelfand nem kockáztatott, holtversenyes első helyével a pontverseny negyedik helyére lépett előre. Sajnálhatja, hogy tavaly Taskentben, idén Pekingben gyengélkedett.

 A holland Anish Giri ellen az amerikai Hikaru Nakamurának meg kellett küzdenie a remiért, meglepő, hogy a „gyengébbek” ellen csak döntetlenekre futotta erejéből.

A francia Etienne Bacrot „beugróként” nagy sikert ért el holtversenyes harmadik helyével. Az orosz Alekszandr Griscsuk csalódást okozott.

Nyeretlen maradt az ukrán Ruszlan Ponomarjov, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij, a kínai Wang Hao és a holland Anish Giri.

 

Az utolsó forduló eredményei:

Wang Hao (kínai, 2736) – Laurent Fressinet (francia, 2708) döntetlen (Angol megnyitás, 60)

Etienne Bacrot (francia, 2723) – Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) döntetlen (Grünfeld védelem, 16)

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) – Fabiano Caruana (olasz, 2779) döntetlen  (Szicíliai védelem, 19)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2703) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) döntetlen  (Szláv védelem, 73)

Anish Giri (holland, 2737) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) döntetlen (Spanyol megnyitás, 39)

Borisz Gelfand (izraeli, 2764) – Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) döntetlen (Holland védelem, 24)

A párizsi GP-verseny végeredménye:

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

Gy.

SB

1

Fabiano Caruana

2779

ITA

*

1

0

½

½

½

1

½

1

½

1

½

7

1

4

30,00

2

Borisz Gelfand

2764

ISR

0

*

1

½

1

1

½

½

½

½

½

1

7

0

4

30,00

3

Hikaru Nakamura

2772

USA

1

0

*

1

½

½

1

½

½

½

½

½

1

3

28,50

4

Bacrot Etienne

2723

FRA

½

½

0

*

½

½

½

1

½

½

1

1

0

3

28,00

5

Alekszandr Griscsuk

2785

RUS

½

0

½

½

*

½

1

½

½

½

0

1

½

2

23,75

6

Leinier Dominguez Perez

2757

CUB

½

0

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

½

1

25,00

7

Vaszilij Ivancsuk

2731

UKR

0

½

0

½

0

½

*

½

½

1

1

½

5

2

2

20,75

8

Ruszlan Ponomarjov

2756

UKR

½

½

½

0

½

½

½

*

½

½

½

½

5

0

23,75

9

Jevgenyij Tomasevszkij

2703

RUS

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

½

5

0

23,50

10

Wang Hao

2736

CHN

½

½

½

½

½

½

0

½

½

*

½

½

5

1

0

24,50

11

Laurent Fressinet

2708

FRA

0

½

½

0

1

½

0

½

½

½

*

½

0

1

18,75

12

Anish Giri

2737

NED

½

0

½

0

0

0

½

½

½

½

½

*

0

0

15,50

A teljesítmények a performance-pontszámok tükrében:

Fabiano Caruana 2849, Borisz Gelfand 2850, Hikaru Nakamura 2814, Etienne Bacrot 2814, Alekszandr Griscsuk 2745, Leinier Dominguez Perez 2742, Vaszilij Ivancsuk 2717, Ruszlan Ponomarjov 2709, Jevgenyij Tomasevszkij 2716, Wang Hao 2716, Laurent Fressinet 2681, Anish Giri 2598

 Az Élő-pontszámok változása:

Fabiano Caruana + 9,5, Borisz Gelfand + 11,9, Hikaru Nakamura + 5,6, Etienne Bacrot + 14, Alekszandr Griscsuk – 6,7, Leinier Dominguez Perez – 2, Vaszilij Ivancsuk – 2,3, Ruszlan Ponomarjov - Jevgenyij Tomasevszkij + 2,2, Wang Hao – 3,4, Laurent Fressinet – 3,6, Anish Giri – 18,4

A Grand Prix pontverseny végeredménye:

1.Veszelin Topalov (bolgár) 410 pont (140, 170, 45, 100)

2. Sahriyar Mamedgyarov  (azeri) 390  (140, 80, 20, 170)

3. Fabiano Caruana (olasz) 380 (80, 100, 125, 155)

4. Borisz Gelfand (izraeli) 325 (140, 30, 30, 155)

5. Alekszandr Griscsuk (orosz) 315 (90, 85, 140, 75)

6. Hikaru Nakamura (amerikai) 300 (15, 140, 60, 100)

7-8. Alekszandr Morozevics (orosz) 280 (140, 75, 25, 65) és Leinier Dominguez Perez (kubai) 280 (35, 20, 170, 75)

9-10. Szergej Karjakin (orosz) 255 (140, 50, 65) és Wang Hao (kínai) 255 (70, 140, 30, 45)

11. Ruszlan Ponomarjov 235 (50, 100, 85, 45)

12. Lékó Péter (magyar) 230 (80, 50, 50, 100)

13. Gata Kamsky (amerikai) 210 (10, 75, 125, 10)

14. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég) 185 (35, 80, 20, 70)

15-16 Anish Giri  (holland) 130 (15, 50, 65, 10) és Vaszilij Ivancsuk  (ukrán) 95 (55, 10, 30, 45)

17. Etienne Bacrot (francia) 125 (25, 100)

18. Peter Szvidler (orosz) 95 (50, 45)

19. Michael Adams 55

20. Wang Yue 30 (kínai)

21. Tejmur Radzsabov (azeri) 20

22. Laurent Fressinet (francia) 20

A Grand Prix versenyek díjazása:

Helyezés

Díjak 

GP-pontok

1.

€ 25.000 

120 + 50 bónusz

2

€ 22.500

110 + 30 bónusz

3.

€ 20.000 

100 + 10 bónusz

4.

€ 17.500

90

5.

€ 15.000

80

6.

€ 13.000

70

7.

€ 12.000

60

8.

€ 11.000 

50

9.

€ 10.000

40

10.

€ 9.000

30

11.

€ 8.000

20

12.

€ 7.000

10

Az összetett pontverseny díjazása:

Helyezés

Díjak

1.

€ 100.000

2

€ 80.000

3.

€ 60.000

4.

€ 50.000

5.

€ 40.000

6.

€ 30.000

7.

€ 25.000

8.

€ 20.000

9.

€ 15.000

A korábbi GP-versenyek eredményei

A londoni GP-verseny végeredménye:

1-3. Veszelin Topalov (bolgár, 2752), Borisz Gelfand (izraeli, 2738) és Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2729) 7 pont

4. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2754) 6,5

5. Lékó Péter (magyar, 2737) 6

6. Wang Hao (kínai, 2742) 5,5

7-8. Michael Adams (angol, 2722) és Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2769) 5

9-10. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2684) és Leinier Dominguez Perez (kubai, 2725) 4,5

11-12. Anish Giri (holland, 2730) és Hikaru Nakamura (amerikai, 2783) 4

A taskenti Grand Prix-verseny végeredménye

1-3. Szergej Karjakin (orosz, 2775), Wang Hao (kínai, 2737) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2748) 6,5 pont

4-6. Fabiano Caruana (olasz, 2786), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2764) és Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2696) 6

7-9. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2741), Peter Szvidler (orosz, 2747) és Lékó Péter (magyar, 2732) 5,5

10. Borisz Gelfand (izraeli, 2751) 4,5

11. Leinier Dominguez Perez (kubai, 2726) 4

12. Gata Kamsky (amerikai, 2762) 3,5

A zugi Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Veszelin Topalov (bolgár, 2771) 8 pont

2. Hikaru Nakamura (amerikai, 2767) 6,5

3-4. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2733) és Fabiano Caruana (olasz, 2772) 6

5-6. Gata Kamsky (amerikai, 2741) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2758) 5,5

7-9. Szergej Karjakin (ukrán, 2786), Anish Giri (holland, 2727) és Lékó Péter (magyar, 2744) 5

10-12. Tejmur Radzsabov (azeri, 2793), Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2709) és Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2766) 4,5

A Szaloniki-i Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Leinier Dominguez Perez (kubai, 2723) 8 pont

2-3. Fabiano Caruana (olasz, 2774) és Gata Kamsky (amerikai, 2741) 7,5

4-5. Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2742) és Alekszandr Griscsuk (orosz, 2779) 6

6. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2699) 5.5

7. Hikaru Nakamura (amerikai, 2775) 5

8-9. Veszelin opalov (bolgár, 2793) és Peter Szvidler (orosz, 2769) 4,5

10-11. Etienne Bacrot (francia, 2725) és Alekszandr Morozevics (orosz, 2760) 4

12. Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2755) 3,5

A pekingi Grand Prix-verseny végeredménye:

1.Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2761) 7 pont

2. Alekszandr Griscsuk (orosz, 2780) 6,5

3-4. Veszelin Topalov (bolgár, 2767) és Lékó Péter (magyar, 2737) 6

5-8. Szergej Karjakin (orosz, 2776), Wang Yue (kínai, 2705), Alekszandr Morozevics (orosz, 2736) és Anish Giri (holland, 2734) 5,5

9-11. Borisz Gelfand (izraeli, 2773), Wang Hao (kínai, 2752) és Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2733) 5

12. Gata Kamsky (amerikai, 2763) 3,5

A virtuális világranglista élcsoportja:

1.Magnus Carlsen (norvég) 2870

2. Vlagyimir Kramnyik (orosz) 2796

3. Levon Aronjan (örmény) 2795

4. Hikaru Nakamura (amerikai) 2788,6 (+ 5,6)

5. Fabiano Caruana (olasz) 2788,5 (+ 9,5)

6. Alekszandr Griscsuk (orosz) 2779,3 (- 6,7)

7. Borisz Gelfand (izraeli) 2776,9 (+ 11,9)

8. Viswanathan Anand (indiai) 2775

9. Veszelin Topalov (bolgár) 2771

10. Szergej Karjakin (orosz) 2762

11. Sahriyar Mamedgyarov (azeri) 2759

12. Michael Adams (angol) 2753

13. Leinier Dominguez Perez (kubai) 2751 (- 2)

14. Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 2744,2 (- 6,8)

15. Etienne Bacrot (francia) 2744 (+ 14)

16. Maxime Vachier-Lagrave (francia) 2742

17. Peter Szvidler (orosz) 2740

18. Alekszandr Morozevics (orosz) 2734

19. Lékó Péter (magyar) 2732

20. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 2730,7 (- 2,3)

 

Dominguez Perez,L (2757) - Caruana,F (2779)
Szicíliai védelem [B48]

1.e4 c5 2.Hf3 e6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hc6 5.Hc3 Vc7 6.Fe3 a6 7.Vd2 Hf6 8.0-0-0 Fe7 9.f3 b5 10.g4 Hxd4 11.Vxd4 Fb7 12.g5 Hh5 13.Bd2 Bc8  

14.Fxb5 axb5 15.Hxb5 Vc6

Világosnak a 15...Vb8 16.Vxd7+ Kf8 17.Hd6 Bc7 (17...Fxd6 18.Bxd6) 18.Va4 Va8 19.Vb3 változatban világosnak bőséges ellenértéke van az áldozott tisztért.

16.Ha7 Vc7 17.Hb5

A kubai nagymester a lépésismétléses remit választotta.

17...Vc6 18.Ha7 Vc7 19.Hb5 Vc6 és döntetlen

Gelfand,B (2764) - Ponomarjov,R (2756)
Holland védelem [A88]

1.d4 f5 2.g3 Hf6 3.Fg2 g6 4.Hf3 Fg7 5.0-0 0-0 6.c4 d6 7.Hc3 c6 8.b3 Ha6 9.Fb2 Vc7 10.d5 e5 11.dxe6 Fxe6 12.Hg5 Fd7 13.Vd2 Bad8 14.Bad1 Fc8 15.Bfe1 Hc5 16.Vc2 a5 17.Hf3 Bfe8 18.Hd4 Vf7 19.Fc1 h6 20.Fb2 Kh7 21.e3 Hfe4 22.Bf1 Hf6 23.Bfe1 Hfe4 24.Bf1 Hf6 és döntetlen

Giri,A (2737) - Nakamura,H (2772)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Kc8 11.g4 He7 12.Hg5 Fe8 13.f4 h5 14.Kf2 b6 15.f5 Kb7 16.c4

Anish Giri most tért el a dortmundi szuperversenyen látott Fabiano Caruana és Michael Adams partijától. Az olasz nagymester  16.Hc3 hxg4 17.hxg4 Bh2+ 18.Kg3 Bxc2 19.Hh7 c5 20.Hxf8 Fc6 21.f6? Bg2+ 22.Kf4 gxf6 23.exf6 Bf2+ 24.Ke3 Bxf6 után hátrányba került.

16...c5 17.Ff4 Hc6 18.Hc3 g6 19.e6 fxe6?!

20.Hxe6 hxg4 21.Hxc7 Fh6 22.Fxh6 Kxc7 23.Ff4+ Kb7 24.hxg4

Anish Giri kiengedte előnyét. 24.fxg6 Bf8 25.Kg3 Hd4 26.hxg4 Fxg6 27.Bd2 Bae8 28.Bh1 volt a helyes folytatás.

24...gxf5 25.g5 Bh4 26.He2 Fh5 27.Bh1 Bxh1 28.Bxh1 Fxe2 29.Kxe2 Hd4+ 30.Kd3 He6 31.Bf1 Bd8+ 32.Kc3 Bg8 33.Fe3 f4 34.Fxf4 Hxf4 35.Bxf4 Bxg5 36.Bf7+ Kb8 37.Bf8+ Kb7 38.Bf7+ Kb8 39.Bf8+ Kb7 és döntetlen

Bacrot,E (2723) - Griscsuk,A (2785)
Grünfeld védelem [D87]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hxc3 6.bxc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 Hc6 9.Fe3 0-0 10.0-0 Fg4 11.f3 Fd7 12.Bb1 Vc7 13.Ff4 Vc8 14.Fe3 Vc7 15.Ff4 Vc8 16.Fe3 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2703) - Ivancsuk,V (2731)
Szláv védelem [D11]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 a6 5.Fd3 Fg4 6.Vb3 Fxf3 7.gxf3 Ba7

Népszerűbb a 7...Vc7 8.Hc3 e6 9.Fd2 folytatás.

8.Hc3 e6 9.Fd2 Fe7 10.c5 e5 11.dxe5

Számításba jött a 11.0-0-0 Hbd7 12.Kb1 0-0 13.Ha4 változat megjátszása.

11...Hfd7 12.f4 Hxc5 13.Vc2 Hxd3+ 14.Vxd3 Hd7 15.0-0-0 0-0 16.Bhg1 f5?!

 

17.Hxd5

Jevgenyij Tomasevszkij nem tudott ellenállni a tisztáldozati lehetőségnek, de jobb volt a 17.He2 Hc5 18.Vc2 b6 19.Hd4 folytatás.

17...cxd5 18.Vxd5+ Kh8 19.Fc3 b5 20.Vg2 g6 21.e6+ Ff6 22.Fxf6+ Bxf6 23.exd7 Bxd7 24.Vf3 Kg7 25.Bxd7+ Vxd7 26.Bd1 Bc6+ 27.Kb1 Bd6 28.Bxd6 Vxd6

29.Ve2

 A gyalogelőnyös vezérvégjátékban világosnak nem volt reális nyerési esélye.

29...a5 30.a3 Vd5 31.f3 a4 32.e4 Vb3 33.exf5 gxf5 34.Ve7+ Kg8 35.Ve8+ Kg7 36.Ve7+ Kg8 37.Vg5+ Kh8 38.Vf6+ Kg8 39.Vxf5

 

39...Vd1+ 40.Ka2 Vb3+ 41.Ka1 Vd1+ 42.Ka2 Vb3+ 43.Ka1 Vd1+ 44.Vb1 Vxf3 45.Vg1+ Kf7 46.Va7+ Kg6 47.Vb6+ Kf7 48.Vc7+ Kg6 49.Vb6+ Kf7 50.Vc7+ Kg6 51.Vd6+ Kf7 52.Vd7+ Kf6 53.Vxh7 Vh1+ 54.Ka2 Vd5+ 55.Ka1 Vh1+ 56.Vb1 Vxh2 57.Ve4 Vh5 58.Vd4+ Ke6 59.Ve4+ Kf6 60.Vd4+ Ke6 61.Ve3+ Kf6 62.Vc3+ Ke6 63.Vc8+ Kf6 64.Kb1 Vd1+ 65.Vc1 Vd3+ 66.Vc2 Vf1+ 67.Ka2 Vxf4 68.Vc6+ Kf7 69.Vxb5 Ve4 70.Vb4 Vd5+ 71.Ka1 Vh1+ 72.Ka2 Vd5+ 73.Ka1 Vh1+ és döntetlen

Wang Hao (2736) - Fressinet,L (2708)
Angol megnyitás [A25]

1.c4 e5 2.g3 Hf6 3.Fg2 Hc6 4.Hc3 Fb4 5.Hd5 Fc5 6.e3 d6 7.He2 a6 8.b3 0-0 9.0-0 Fa7 10.Fb2 Hxd5 11.cxd5 He7 12.d4 f6 13.Bc1 Fb6 14.dxe5 fxe5 15.Hc3 Fd7 16.He4 Hf5 17.Vd2 Ve7 18.a4 a5 19.Bc4 Hh6 20.Bfc1 Ff5 21.h3 Hf7 22.h4 Hh6 23.Hg5 Hg4 24.Ve2 Hf6 25.g4 Fd7 26.Fa3 e4?!

Elhibázott ötlet, a gyalog üthető.

27.Fxe4 Bae8

A francia nagymesternek nincs kompenzációja a gyalogért a 27...h6 28.He6 Fxe6 29.dxe6 Hxe4 30.Bxe4 Bae8 31.f4 folytatásban sem.

28.Ff3 h6 29.He6 Fxe6 30.dxe6 Vxe6 31.Fxb7 Hd7

 

32.Fc6

Pontosabb volt a 32.Fb2 He5 33.Fxe5 Vxe5 34.Be4 Vf6 35.Bxe8 Bxe8 36.Fd5+ Kh8 37.Bc4 folytatás.

32...Be7?! 33.Be4

A kínai sakkozó a 33.Bd1 Vf6 34.g5 hxg5 35.Fd5+ Kh7 36.Vh5+ Vh6 37.Vxg5 Vxg5+ 38.hxg5 Kg6 39.Bg4 változattal jelentős előnyt érhetett volna el.

33...He5 34.Fb2 Vxb3 35.Fxe5 Bxe5 36.Bxe5 dxe5 37.Bd1 Vb4 38.h5 Fc5 39.Bd7 Fd6 40.Kg2 Kh8 41.Fb5 Ve4+ 42.Kg1 Vb1+ 43.Vf1 Vb4 44.Vd1 Vb2 45.Ve2 Vb1+ 46.Kg2 Ve4+ 47.f3 Vd5 48.Fc4 Vc6 49.Fb5 Vd5 50.Fc4 Vc6 51.Bf7 Bxf7 52.Fxf7 e4 53.f4 Vc1 54.Fg6 Fc5 55.Fxe4 Vxe3 56.Vxe3 Fxe3 57.Kf3 Fc1 58.Fc6 Fd2 59.Fe4 Fc1 60.Fc6 Fd2 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

 (Fotók: http://paris2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

A párizsi Grand Prix-versenyen az utolsó fordulóra maradt a döntés, holtversenyben vezet az olasz Fabiano Caruana és az izraeli Borisz Gelfand. A tízedik játéknapon Borisz Gelfand szenzációs játékkal győzte le az éllovas amerikai Hikaru Nakamurát. A világbajnok-jelöltséget Fabiano Caruana csak tornagyőzelemmel érheti el, az orosz Jevgenyij Tomasevszkij elleni nyeréssel megőrizte esélyét. A francia derbit Etienne Bacrot 24 lépésben nyerte meg. Három partiban pontosztozkodás született. Az orosz Alekszandr Griscsuk a kubai Leinier Dominguez Perezzel, az ukrán Vaszilij Ivancsuk a holland Anish Girivel, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a kínai Wang Haoval remizett. Az utolsó fordulóban Caruana sötéttel Dominguezzel, Gelfand világossal Ponomarjovval mérkőzik meg.  

 

A tízedik forduló rangadóját az amerikai Hikaru Nakamura és az izraeli Borisz Gelfand játszotta. A klasszikus időkontroll szerint 13. partijukat vívták. Kettejük fantasztikus párharcainak eredményeként csak a sötéttel(!) játszók nyertek játszmát, Gelfand 5-2-re vezetett. A francia fővárosban a félpontos hátrányban levő Gelfand vezette a sötét bábukat, és a hihetetlen sorozat folytatódott. A torna doyenje két utolsó győzelmét a szicíliai védelem Szvesnyikov-változatában aratta, ezúttal a Najdorf-változatban diadalmaskodott. Borisz Gelfand sokadszor bizonyította, hogy zseniálisan érti a különböző oldalra történt sáncolás, a királyállást szétromboló minőségáldozat  nyújtotta esélyt. Felsőfokon dicsérhetjük játékát, maximálisan kihasználta a pozíció kínálta lehetőségeket. Hikaru Nakamura elvétette a jobb védekezést, kevéssé érezte, hogy milyen veszélyek leselkednek királyára. Gelfand a nagyszerű győzelemmel holtversenyes első helyen várhatja a befejező játéknapot.

 

Gelfand sikerének köszönhetően ismét felcsillant a remény az olasz Fabiano Caruana előtt, hogy tornagyőzelemmel világbajnokjelölt lehet. (Számára a holtversenyes elsőség kevés, az azeri Sahriyar Mamegyarov megőrizné a pontversenyben a második helyét.) A még veretlen, de egyúttal nyeretlen orosz Jevgenyij Tomasevszkijt győzte le. Az orosz sakkozó passzív állásban gyalogot áldozott, kicsit szabadult is szorongatott helyzetéből, de elhibázott futólépését Caruana taktikai csapással kihasználta.

A játéknap harmadik nyerése a francia derbin született, Laurent Fressinet messze tudása alatt játszotta a partit. Etienne Bacrot sötéttel 24 lépés után már fogadhatta honfitársa gratulációját.

Az orosz Alekszandr Griscsuk kedvét veszítve sakkozott a kubai Leinier Dominguezzel szemben, békés döntetlen született. Nem hozta lázba a sakkrajongókat az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a holland Anish Giri partija sem.

Hullámzott az ukrán Ruszlan Ponomarjov és a kínai Wang Hao játszmája, a nyitásból világos kis hátránnyal került ki, majd kiscsit jobban is állt, lépésismétlés lett a küzdelem vége, mindketten „megőrizték” nyeretlenségüket.

 

A 10. forduló eredményei:

Fabiano Caruana (olasz, 2779) - Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2703) 1 – 0 (Caro-Kann védelem, 36)

Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) - Anish Giri (holland, 2737) döntetlen (Orosz huszárjáték, 33)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2779) - Borisz Gelfand (izraeli, 2764) 0 – 1 (Szicíliai védelem, 41)

Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) - Wang Hao (kínai, 2736) döntetlen (Caro-Kann védelem,

Laurent Fressinet (francia, 2708) - Etienne Bacrot (francia, 2723) 0 – 1 (Királyindiai védelem, 24)

Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) - Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) döntetlen (Francia védelem, 30)

 

Hely.

Név

Élő

FED

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Pont

Res.

SB

1

Fabiano Caruana

2779

ITA

*

1

0

½

½

1

½

½

1

1

½

1

24,50

2

Borisz Gelfand

2764

ISR

0

*

1

½

1

1

½

½

½

½

1

0

24,75

3

Hikaru Nakamura

2772

USA

1

0

*

1

½

½

1

½

½

½

½

6

1

24,25

4

Etienne Bacrot

2723

FRA

½

½

0

*

½

½

1

½

½

1

1

6

0

22,75

5

Alekszandr Griscsuk

2785

RUS

½

0

½

*

½

1

½

½

½

0

1

5

½

18,50

6

Leinier Dominguez Perez

2757

CUB

0

½

½

½

*

½

½

½

½

½

1

5

½

19,50

7

Vaszilij Ivancsuk

2731

UKR

0

½

0

½

0

½

*

½

1

1

½

16,50

8

Ruszlan Ponomarjov

2756

UKR

½

½

0

½

½

½

*

½

½

½

½

18,25

9

Wang Hao

2736

CHN

½

½

½

½

½

½

0

½

*

½

½

1

20,25

10

Jevgenyij Tomasevszkij

2703

RUS

0

½

½

½

½

½

½

½

*

½

½

1

19,00

11

Laurent Fressinet

2708

FRA

0

½

½

0

1

½

0

½

½

*

½

4

0

14,75

12

Anish Giri

2737

NED

½

0

0

0

0

½

½

½

½

½

*

3

0

11,00

 

Az utolsó forduló párosítása:

Wang Hao – Laurent Fressinet

Etienne Bacrot – Alekszandr Griscsuk

Leinier Dominguez Perez – Fabiano Caruana

Jevgenyij Tomasevszkij – Vaszilij Ivancsuk

Anish Giri – Hikaru Nakamura

Borisz Gelfand – Ruszlan Ponomarjov

Nakamura,H (2772) - Gelfand,B (2764)
Szicíliai védelem [B90]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 a6 6.Fe3 Hg4 7.Fc1 Hf6 8.Fe3 Hg4 9.Fg5 h6 10.Fh4 g5 11.Fg3 Fg7 12.h3 He5 13.f3 Hbc6 14.Ff2 Fe6 15.Vd2 Bc8 16.0-0-0 Hxd4 17.Fxd4 Va5 18.a3

A tavalyi Tata Steel szuperversenyen Szergej Karjakin a 18.Vf2 Bc6 19.g3 0-0 20.f4 Hd7 21.h4 g4 22.Hd5 Fxd5 23.exd5 Bc5 24.Fxg7 Kxg7 25.Kb1 Bxd5 26.Bxd5 Vxd5 27.Fg2 Vc5 28.Ve2 Hf6 folytatásban hátrányba került Borisz Gelfanddal szemben.

18...0-0 19.h4 g4 20.Vf2

 

20...Bc6!

Gelfand az ellentámadás nagy specialistája, a különböző oldalra történt sáncolásnál minden tempónak óriási jelentősége van.

21.f4 Bfc8! 22.Vg3?

Az amerikai nagymester húsz perces gondolkodás után húzta a hibás lépést. 22.f5 Fc4 23.Fxc4 Hxc4 24.Fxg7 Kxg7 25.f6+ Kg8 26.Bd5 Vc7 27.Vf4 exf6 28.Vxh6 He5 egyenlő esélyt adott volna.

22...Hd7! 23.Fxg7 Kxg7 24.f5?

 

24...Bxc3!?

Gelfand a "szokásos", a királyállást felszakító minőségáldozatot választotta. 24...He5 25.fxe6 (25.Bd3 Fc4 26.Be3 Kh7) 25...Bxc3 26.Fd3 (26.bxc3 Bxc3) 26...Hxd3+ 27.Bxd3 Bxc2+ 28.Kb1 f5 folytatás fölényes álláshoz vezetett volna.

25.bxc3 Vxa3+ 26.Kd2 Hf6! 27.Vd3

27...Fc4

Még jobb volt a 27...Hxe4+ 28.Vxe4 Vxc3+ 29.Kc1 Va3+ 30.Kd2 Va5+ 31.Ke2 Bc4 változat.

28.Vd4 d5 29.exd5 Fxd5 30.Bg1 Fe4! 31.Fd3 Va5

Számításba jött még egy gyalog leütése a 31...Fxd3 32.cxd3 Vb2+ 33.Ke3 Bxc3 -mal. 34.Bb1 Vc2 35.Bgc1 Vxc1+ 36.Bxc1 Bxc1 37.Vb2 Bc7 sötét előnyével.

32.Vb4 Vc7 33.Fxe4?

Időzavarban az éllovas elnézte sötét közbeiktatott lépését.

 

33...a5! 34.Vxb7 Vf4+!?

A kapkodásban már nem volt idő kiszámolni a 34...Vxc3+ 35.Ke2 (35.Kc1 Bc4) 35...Bc4 36.Fd3 Ve5+ 37.Kd2 Hd5 nyerést.

35.Ke2 Bc7 36.Vb6 Hxe4 37.Vd4+ Kh7 38.c4?

 

38...Bd7!

Méltó befejezése a nagyszerűen megjátszott partinak.

39.Ve3

Csak röpke másodpercek szükségesek a 39.Vxd7 Vf2+ 40.Kd3 Hc5+ változathoz.

39...Hg3+ 40.Vxg3 Vxg3 41.Bxd7 Ve5+ és világos feladta

Caruana,F (2779) - Tomasevszkij,E (2703)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 Hd7 6.0-0 Fg6 7.Hbd2 Hh6 8.Hb3 Hf5 9.a4 Bc8 10.a5 h5 11.g3 Fe7 12.Ff4 a6 13.c4 dxc4 14.Fxc4 0-0 15.Ve2 b5?!

A passzív állásból Jevgenyij Tomasevszkij a gyalogáldozattal próbált szabadulni.

16.axb6 Hxb6 17.Fxa6 Bc7 18.Bfd1 Ba7 19.h4 Hd5 20.Fd2 Vb6 21.Fc4 Bfa8 22.Fc3?! Bxa1 23.Bxa1 Bxa1+ 24.Hxa1 c5 25.Hb3 cxd4 26.Hfxd4 Hxc3 27.bxc3 Fc5?

Taktikai elnézés, amely megpecsételte a játszmáig még veretlen-nyeretlen orosz sakkozó sorsát.

28.Hxc5 Vxc5

 

29.Hxe6! fxe6 30.Fxe6+ Kh8 31.Fxf5 Fxf5 32.Vxh5+ Fh7 33.Ve8+ Fg8 34.e6 Kh7 35.e7 Ve5 36.Vf8 és sötét feladta

Ivancsuk,V (2731) - Giri,A (2737)
Orosz huszárjáték [C42]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d4 d5 6.Fd3 Fe7 7.0-0 Hc6 8.c4 Hb4 9.Fe2 0-0 10.Hc3 Ff5 11.a3 Hxc3 12.bxc3 Hc6 13.Be1 Be8 14.cxd5 Vxd5 15.Ff4 Bac8 16.Vc1 Vd7

Emlékezetes Vlagyimir Kramnyik veresége Viswanathan Anand ellen a 2005-ös szófiai szuperversenyen: 16...Ha5? 17.c4 Ve4?? 18.Fd1 Vd3 19.Be3 Vxc4 20.Be5 és sötét feladta.

17.Vb2 Fd6 18.Fxd6 cxd6 19.Fb5 d5 20.He5 Vc7 21.Vd2 f6 22.Hxc6 bxc6 23.Fd3 Fxd3 24.Vxd3 Vd7 25.h3 g6 26.Bab1 Bxe1+ 27.Bxe1 Be8 28.Be2 Bxe2 29.Vxe2 Kf7 30.Va6 g5 31.Vd3 Kg7 32.Va6 Kf7 33.Vd3 Kg7 és döntetlen

Griscsuk,A (2785) - Dominguez Perez,L (2757)
Francia védelem [C01]

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hxe5 d6 4.Hf3 Hxe4 5.d3 Hf6 6.d4 d5 7.Fg5 Fe7 8.Fd3 0-0 9.0-0 Fg4 10.Hbd2 Hbd7 11.c3 c6 12.Vc2 h6 13.Ff4 Hh5 14.Fe5 Hxe5 15.dxe5 Hf4 16.Fh7+ Kh8 17.Ff5 Fxf5 18.Vxf5 He6 19.Hd4 Fc5 20.H2b3 Fxd4 21.Hxd4 Vb6 22.Vd3 Vxb2 23.Bfb1 Va3 24.Hxe6 fxe6 25.Bxb7 Bab8 26.Bc7 Bbc8 27.Bb7 Bb8 28.Bc7 Bbc8 29.Bb7 Bb8 30.Bc7 és döntetlen

Fressinet,L (2708) - Bacrot,E (2723)
Királyindiai védelem [E97]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.Fe2 0-0 6.Hf3 e5 7.0-0 Hc6 8.d5 He7 9.b4 Hh5 10.Be1 f5 11.Hg5 Hf6 12.Ff3 h6 13.He6 Fxe6 14.dxe6 c6 15.exf5

Világossal a 15.Fb2 fxe4 16.Hxe4 Hxe4 17.Bxe4 és 15.Fe3 fxe4 16.Hxe4 Hxe4 17.Fxe4 d5 18.cxd5 cxd5 19.Fc5 változatok a legnépszerűbbek.

15...gxf5 16.Fb2 e4 17.Fe2 Hg6 18.b5 Ve7 19.bxc6 bxc6 20.Bb1 Vxe6 21.Ff1

 

21...Bab8 22.c5?

Laurent Fressinet azonnali vesztőt húzott.

22...Hg4! 23.Vc2?

Tetszetős sötét nyerése a 23.h3 Hxf2 24.Vd2 (24.Kxf2 Bxb2+ 25.Bxb2 Fxc3 26.Bb7 Fxe1+ 27.Vxe1 d5 28.Bxa7 Ve5 29.a4 f4) 24...Hxh3+ 25.gxh3 Hh4 26.Fg2 Vg6 27.Kh1 e3 28.Bxe3 f4 29.Bee1 f3 folytatásban.

23...Ve5 24.g3 Vxc5 és világos feladta

Ponomarjov,R (2756) – Wang Hao (2736)
Caro-Kann védelem [B12]

1.e4 c6 2.d4 d5 3.e5 Ff5 4.Hf3 e6 5.Fe2 He7 6.c3 Hd7 7.0-0 h6 8.Ha3 a6 9.Hc2 Fh7 10.Hfe1 c5 11.Fd3 Fxd3 12.Hxd3 Bc8 13.g3 Vc7 14.He3 h5 15.a3 Hc6 16.Hf4 cxd4 17.cxd4 Vb6 18.He2 Ha5 19.b4 Hc4 20.Hg2 Hb8 21.Fg5 Hc6 22.He3 Hxe3 23.fxe3 Fe7 24.Fxe7 Hxe7 25.Bc1 Bxc1 26.Vxc1 0-0 27.Vc5 Vd8 28.Hf4 g6 29.Bc1 Hf5 30.Kf2 Vg5 31.Bg1 b6 32.Vc3 He7 33.Bc1 h4 34.Kf3 hxg3 35.hxg3 Hf5 36.Ve1 a5 37.b5 Ve7 38.Bc3 a4 39.g4 Hh6 40.Bc2 Kg7 41.Vc1 Vh4 42.Bg2 Ve7 43.Bg1 Bh8 44.Bh1 Vg5 45.Bg1 Ve7 46.Bh1 Vg5 47.Bg1 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: http://paris2013.fide.com)

Komment 0 | Reblog! 0 |

Hat döntetlen született a párizsi GP-verseny kilencedik fordulójában, az amerikai Hikaru Nakamura megőrizte félpontos előnyét. Az éllovas az ukrán Ruszlan Ponomarjovval remizett. A „veteránok”, az izraeli Borisz Gelfand és az ukrán Vaszilij Ivancsuk jól ismerik egymást, a francia fővárosban 102. ütközetüket vívták. A játéknap legérdekesebb partiját a legfiatalabbak játszották, örökös sakkal ért véget a holland Anish Giri és az olasz Fabiano Caruana összecsapása. Az orosz derbi, Jevgenyij Tomasevszkij és Alekszandr Griscsuk küzdelme is remi lett. A kubai Leinier Dominguez Perez és a francia Laurent Fressinet, a francia Etienne Bacrot és a kínai Wang Hao sem bírt egymással.

 

A pihenőnap után folytatódott a pontvadászat a GP-sorozat utolsó, hatodik tornáján. Megőrizte félpontos előnyét az amerikai Hikaru Nakamura. Az ukrán Ruszlan Ponomarjov ellen a Nimzoindiai védelmű partiban előnyt nem tudott kicsiholni. A FIDE exvilágbajnoka jó ellenesélyt kapott a gyalogért cserébe. Mindketten elmulasztottak kis előnyhöz vezető folytatást, majd a sorozatos cserék pontosztozkodáshoz vezettek.

A játéknap legérdekesebb küzdelmét a két legfiatalabb résztvevő, a 19 éves holland Anish Giri és a 21 esztendős olasz Fabiano Caruana vívta. Caruana számára nagy volt a parti tétje, a sereghajtó ellen kellett volna begyűjtenie az egész pontot, javítani esélyét, hogy világbajnokjelölt legyen. A tét miatt korántsem volt hibátlan a csata, de a középjáték sok érdekességgel szolgált. Caruana jó esélyt kaphatott volna, ha a 31. lépésben gyaloggal ütött volna f5-re. A minőségáldozat után remit vártunk, Giri más folytatás mellett döntött, a játszma kisebb kalandok után lépésismétléssel fejeződött be.

A 45 éves Borisz Gelfand és a 44 esztendős Vaszilij Ivancsuk a londoni világbajnok-jelölti tornán jubileumi, 100. partijukat játszották. Londonban mindkétszer remiztek, a júliusi pekingi GP-n Gelfand győzött. Összesítésben az ukrán sakkozó 25-20-re vezetett 57 döntetlen mellett. Először 1985-ben, a szovjet U25-ös bajnokságon mérkőztek meg, Borisz nyert.  A statisztika 59 klasszikus gondolkodási idejű játszmájukban is Ivancsuknak kedvezőbb, 39 döntetlen mellett 11-9-re nála az előny. Párizsban a remik száma gyarapodott, a 17. lépésben a h vonal kinyitása adott volna némi esélyt Ivancsuknak, a zárt állásban logikus volt a békekötés.

Az orosz Alekszandr Griscsuk nem bírt honfitársával, a tartalékként szereplő Jevgenyij Tomasevszkijjel, aki a Világkupán elődöntős volt. Griscsuk az éles Benoni- védelmet választotta, gyalogáldozatát ellenfele nem fogadta el. Tomasevszkij hatásosabban használhatta volna ki Griscsuk könnyelmű 25…f5 lépését. A cserék után létrejött bástyavégjáték már remit ígért.

A kubai Leinier Dominguez Perez és a francia Laurent Fressinet a spanyol megnyitás berlini változatában mérkőzött meg. Világos kihagyta a lehetőséget, hogy nehézségeket okozzon ellenfelének, lépésismétléses remi lett a vége.

Békés mederben zajlott a francia Etienne Bacrot és a kínai Wang Hao partija, itt is lépésismétléssel ért véget a játszma.

 

A 9. forduló eredményei:

Leinier Dominguez Perez (kubai, 2757) - Laurent Fressinet (francia, 2708) döntetlen (Spanyol megnyitás, 35)

Etienne Bacrot (francia, 2723) - Wang Hao (kínai, 2736) döntetlen (Bogoindiai védelem, 40)

Hikaru Nakamura (amerikai, 2772) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2756) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 47)

Borisz Gelfand (izraeli, 2764) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2731) döntetlen (Szláv védelem, 30)

Anish Giri (holland, 2737) - Fabiano Caruana (olasz, 2779) döntetlen (Modern védelem, 65)

Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2703) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2785) döntetlen  (Benoni-védelem, 51)

FIDE GP Párizs Elancourt 2013.szeptember 22-október 4.

kat. XX (2746)

1

2

3

4

5

6

7

8

9

0

1

2

1.

Hikaru Nakamura

g

USA

2772

*

1

.

1

½

½

½

½

½

½

1

.

6

2867

2.

Fabiano Caruana

g

ITA

2779

0

*

1

½

.

½

.

½

1

½

1

½

2825

3.

Borisz Gelfand

g

ISR

2764

.

0

*

½

½

1

1

½

½

.

½

1

2819

4.

Etienne Bacrot

g

FRA

2723

0

½

½

*

½

.

½

½

.

1

½

1

5

2791

5.

Jevgenyij Tomasevszkij

g

RUS

2703

½

.

½

½

*

½

½

½

½

½

.

½

2748

6.

Alekszandr Griscsuk

g

RUS

2785

½

½

0

.

½

*

.

½

0

½

1

1

2742

7.

Leinier Dominguez Perez

g

CUB

2757

½

.

0

½

½

.

*

½

½

½

½

1

2736

8.

Wang Hao

g

CHN

2736

½

½

½

½

½

½

½

*

.

.

0

½

4

2707

9.

Laurent Fressinet

g

FRA

2708

½

0

½

.

½

1

½

.

*

½

0

½

4

2710

10.

Ruszlan Ponomariov

g

UKR

2756

½

½

.

0

½

½

½

.

½

*

½

½

4

2700

11.

Vaszilij Ivancsuk

g

UKR

2731

0

0

½

½

.

0

½

1

1

½

*

.

4

2710

12.

Anish Giri

g

NED

2737

.

½

0

0

½

0

0

½

½

½

.

*

2579

 

A 10. forduló párosítása:

Fabiano Caruana - Jevgenyij Tomasevszkij

Vaszilij Ivancsuk - Anish Giri

Hikaru Nakamura - Borisz Gelfand

Ruszlan Ponomarjov - Wang Hao

Laurent Fressinet - Etienne Bacrot

Alekszandr Griscsuk - Leinier Dominguez Perez

Nakamura,H (2772) - Ponomarjov,R (2756)
Nimzoindiai védelem [E37]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hc3 Fb4 4.Vc2 d5 5.a3 Fxc3+ 6.Vxc3 He4 7.Vc2 c5 8.dxc5 Hc6 9.e3 Va5+ 10.Fd2 Hxd2 11.Vxd2 dxc4 12.Vxa5 Hxa5 13.Bc1 b5 14.cxb6 Fb7 15.Hf3

Világos másik lehetősége a 15.bxa7 Ke7 16.He2 Bxa7 17.Hc3 Bb8 változat, de sötétnek elegendő ellenértéke van az áldozott gyalogért.

15...Ke7 16.Hd2

Az amerikai nagymester a gyengébb vari mellett döntött.

16...axb6 17.Fxc4  

 

17...Bhd8?

Ruszlan Ponomarjov a 17...Bac8 18.Ke2 Bxc4 19.Hxc4 Fa6 20.b4 Hxc4 21.a4 Bc8 22.e4 b5 23.a5 Fb7 24.f3 Kd6 folytatásban jobban állhatott volna.

18.Fb5 Bac8 19.Bc3?!

Hikaru Nakamura 19.Bxc8 Bxc8 20.Kd1 Hc6 21.f4 e5 22.Fd3 g6 23.Be1 változatban esélyhez jutott volna.

19…Bxc3 20.bxc3 Bc8 21.c4 Fxg2 22.Bg1 Fd5 23.Bg4 h5 24.Bh4 Fc6 25.Bxh5 Fxb5 26.Bxb5 Hxc4 27.Hxc4 Bxc4 28.Bxb6 Bh4 29.Ke2 Bxh2 30.a4 Bh4 31.a5 Ba4 32.a6 Ba2+ 33.Kf3 f5 34.Bb7+ Kf6 35.a7 g5 36.Kg3 Ba3 37.f3 g4 38.fxg4 Bxe3+ 39.Kf4 Be4+ 40.Kf3 Ba4 41.gxf5 exf5 42.Bc7 Ke5 43.Be7+ Kd6 44.Be8 Bxa7 45.Kf4 Be7 46.Bxe7 Kxe7 47.Kxf5 és döntetlen

Giri,A (2737) - Caruana,F (2779)
Modern védelem [A41]

1.d4 d6 2.e4 Hf6 3.f3 c5 4.d5 e6 5.c4 exd5 6.cxd5 Fe7 7.Fd3 0-0 8.He2 Hbd7 9.0-0 Bb8 10.a4 a6 11.Hec3 He5 12.Fe2 He8 13.f4 Hg6 14.Ha3 

 

14...f5 15.exf5 Fxf5 16.Hc4 Ff6 17.Kh1 Fd4 18.He3 He7 19.Ff3 g6 20.He2 Fg7 21.Ba2 b5 22.axb5 axb5

 

23.b4 Vb6 24.Fb2 Fxb2 25.Bxb2 c4 26.Vd2 Ba8 27.Hc3 Hc7 28.Be1 Bae8

Számításba jött a 28...Fd3 29.Hxc4 bxc4 30.Bxe7 Ba1+ 31.Be1 Bxe1+ 32.Vxe1 Vd4 33.Vd2 Bxf4 folytatás.

29.Fe4?! Fxe4 30.Hxe4 Hf5 31.Hxf5

 

31...Bxf5?!

Fabiano Caruana jó lehetőséget hagyott ki a 31...gxf5 32.Hc3 Bxe1+ 33.Vxe1 Vd4 34.Vg3+ Kf7 35.Be2 Be8 változatban.

32.g4 Bf7 33.Bbb1 Vb8! 34.g5

 

34...Vd8 35.Hf6+ Bxf6 36.gxf6 Vxf6 37.Bxe8+ Hxe8 38.Ve3 Hc7 39.Be1 Hxd5 40.Va7

Anish Giri remizhetett volna a 40.Ve8+ Kg7 41.Vd7+ Vf7 (41...Kh6 42.Vh3+) 42.Vxd6 Kh6 43.Ve5 folytatásban.

40...Vf7 41.Vb8+ Kg7 42.Vxd6 Kh6 43.Vd8

 

43...Hxf4 44.Vh4+ Hh5 45.Ve4 Hf4 46.Bf1 g5 47.Vf3

Pontosabb volt a 47.h4 Vh5 48.Bf2 változat.

47...Vh5 48.Va8 Hg6 49.Vc6 Ve2 50.Vg2 Ve6 51.Vf3 Ve7 52.Bg1 Hh4

 

53.Vd5 Vf6 54.Be1 Hg6 55.Ve4 Vf2 56.Ve3 Vf5 57.Ve4 Vf6 58.Vg4 Vc6+ 59.Vg2 Vd7 60.Vf3 Vd2

61.Bd1 Vxb4 62.Vh3+ Hh4 63.Ve6+ Hg6 64.Vh3+ Hh4 65.Ve6+ Hg6 és döntetlen

Gelfand,B (2764) - Ivancsuk,V (2731)
Szláv védelem [D15]

1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.e3 a6 5.Hc3 b5 6.c5 g6 7.He5 Fg7 8.f4 a5 9.Fe2 h5 10.0-0 Ff5 11.Ff3 Vc7 12.Hd3 Hbd7 13.Hf2 e6 14.Fd2 Ke7 15.Fe1 a4 16.Hd3 Hg4 17.Fxg4?! Fxd3

Sötét kis előnyét adta volna a 17...hxg4 18.He5 Hf6 19.Fg3 Bh7 folytatás.

18.Fe2 Fxe2 19.Hxe2 Kf8 20.Fh4 Ff6 21.Fxf6 Hxf6 22.Hc1 Kg7 23.Hd3 He4 24.Hf2 Hxf2 25.Bxf2 f5 26.h4 Ve7 27.g3 Ba6 28.Ve1 Bha8 29.Bc1 Vd8 30.Kg2 Va5 és döntetlen

Tomasevszkij,E (2703) - Griscsuk,A (2785)
Benoni védelem [A65]

1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 Fg7 4.e4 d6 5.h3 0-0 6.Fg5 c5 7.d5 e6 8.Fd3 exd5 9.cxd5 b5 10.Hf3

Alekszandr Griscsuk bizonyára gondosan elemezte a 10.Fxb5 h6 11.Fd2 Hbd7 12.Hge2 Bb8 változat esélyét.

10...b4 11.He2 Ve8 12.Hd2 Hbd7 13.0-0 He5 14.Fc2 Fa6 15.Be1 Hd3 16.Fxd3 Fxd3 17.Hf4 Fb5

 

18.e5 dxe5 19.Fxf6 Fxf6 20.He4 Fg7

Számításba jött a 20...Fh4 21.Hxc5 Vd8 22.Bxe5 Ff6 23.Be3 Vd6 folytatás.

21.Hd3 Bd8 22.Hdxc5 Fc6 23.d6 Kh8 24.Bc1 h6 25.Be2 f5?!  

 

26.d7! Fxd7 27.Bd2

Világos előnyét fokozhatta volna a 27.Hd6 Ve7 28.Hcb7 Fe6 29.Hxd8 Bxd8 30.Bd2 Bf8 31.Va4 változatban.

27...fxe4 28.Bxd7?! e3 29.fxe3 e4 30.Bxd8 Vxd8 31.He6 Vxd1+ 32.Bxd1 Bc8 33.Hxg7 Kxg7 34.Bd7+ Kf6 35.Bxa7 Bc1+ 36.Kh2 Be1 37.Ba6+ Ke5 38.Ba5+ Ke6 39.Bb5 Bxe3 40.Bxb4 Ke5 41.Bb8

 

41...Be1 42.b4 e3 43.b5 Kd4 44.b6 e2 45.Be8 Kd3 46.b7 Bb1 47.Bd8+ Kc3 48.Be8 Kd2 49.Bd8+ Kc3 50.Be8 Kd2 51.Bd8+ és döntetlen

Dominguez Perez,L (2757) - Fressinet,L (2708)
Spanyol megnyitás [C67]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 Hf6 4.0-0 Hxe4 5.d4 Hd6 6.Fxc6 dxc6 7.dxe5 Hf5 8.Vxd8+ Kxd8 9.h3 Fd7 10.Bd1 Ke8 11.Hc3 h6 12.Ff4 Bd8 13.g4 He7 14.Hd4 Hg6 15.Fg3 h5 16.f3 Fc5 17.He4 Fxd4+ 18.Bxd4 hxg4 19.hxg4 Ke7 20.Kf2 b6 21.Ba4

Pontosabb volt a 21.e6 Fxe6 (21...fxe6? 22.Fxc7 Ba8 23.Bad1 Fe8 24.Kg3) 22.Ba4 Ba8 23.Fxc7 f6 24.Bd1 folytatás.

21...Ba8 22.e6 fxe6 23.Hg5

A kubai nagymester nem bízott a [23.Fxc7 c5 24.Ba3 Fc6 25.Bd1 változat sikerében.

23...e5 24.Be1 Kf6 25.He4+ Kf7 26.Hg5+ Kf6 27.He4+ Kf7 28.Ba3 c5 29.Hg5+ Kf6 30.He4+ Kf7 31.Bae3 Bae8 32.Hg5+ Kf6 33.He4+ Kf7 34.Hg5+ Kf6 35.He4+ és döntetlen

Bacrot,E (2723) – Wang Hao (2736)
Bogoindiai védelem [E11]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 Fb4+ 4.Fd2 Fxd2+ 5.Vxd2 d5 6.g3 0-0 7.Fg2 Hbd7 8.0-0 c6 9.Bc1 b6 10.b4 a5 11.b5 cxb5 12.cxb5 Fb7 13.Vb2 Ve7 14.Hbd2 Bfc8 15.e3 h6 16.Bxc8+ Bxc8 17.Bc1 Vf8 18.Bc3 He4 19.Bxc8 Vxc8 20.Hb1 Hdf6 21.Hfd2 Hxd2 22.Hxd2 He4 23.Hb1 h5 24.Ff1 h4 25.Fd3 hxg3 26.hxg3 Vc7 27.Kg2 Hd6 28.Vc3 Vd7 29.a4 e5 30.Kg1 e4 31.Fe2 g6 32.Hd2 Kg7 33.Fd1 f6 34.f4 exf3 35.Fxf3 Hf7 36.Fg2 Hg5 37.Vc2 Ve7 38.Kf2 Vd7 39.Kg1 Ve7 40.Kf2 Vd7 és döntetlen

Verőci Zsuzsa

(Fotók: http://paris2013.fide.com)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2013. október 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A rangsort  vezető világbajnoki kihívó norvég Magnus Carlsen megnyerte a döntő előtti utolsó versenyét St. Louisban, 74(!) ponttal előzi meg az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot. Az örmény Levon Aronjan drága árat fizetett a Világkupán és az amerikai tornán nyújtott gyenge játékáért. Négy helyet javított az amerikai Hikaru Nakamura, négyet rontott az azeri Sahriyar Mamedgyarov és Lékó Péter. Elsőszámú sakkozónk a 21.,  Almási Zoltán a 39., Polgár Judit az 56. a listán.  Rapport Richárd a 71., Berkes Ferenc a 74., Erdős Viktor a 88. a legjobbak rangsorában. A top 25-ben többek között hat orosz, három ukrán, két amerikai sakkozó. A top 100 Élő-átlaga 2703 pont. A női világranglistát hatvankilencedszer vezeti Polgár Judit!

Óriási fölénnyel vezeti a világranglistát a 22 éves norvég Magnus Carlsen, csak a világbajnoki kihívó tagja a + 2800 Élő-pontos klubnak. Érdekes párharcot vívott az amerikai Hikaru Nakamurával a St. Louisban megrendezett szuperversenyen, a versenyfutás a javára dőlt el, 8 pontot gyűjtött a tornagyőzelme mellé, amely a tizennyolcadik volt csak a legjobbakkal vívott versengésében.

A további sorrendet még döntően befolyásolta a Világkupa végeredménye. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik elsőségével is csak 2 pontot gyűjtött, míg az örmény Levon Aronjannak három év után csökkent 2800 Élő-pont alá a pontszáma. A Világkupán a 32 között kapott ki az orosz Jevgenyij Tomasevszkijtől, és St. Louisban is gyengélkedett.

Az amerikai Hikaru Nakamura négy helyet javított, az izraeli Borisz Gelfand ismét a top 10 tagja. Kramnyik győzelmének köszönhetőn világbajnokjelölt orosz Szergej Karjakin két,  az azeri Sahriyar Mamedgyarov  négy helyet rontott. A francia Maxime Vachier-Lagrave tíz helyet lépett előre.

Lékó Péter és Polgár Judit is a várakozás alatt szerepelt a Világkupán, ez pontvesztést jelentett számukra.

A férfi világranglista élcsoportja:                   

név

  nemzet

0813

0913

1013

j.

Szül

1.

Carlsen,M

norvég

2862

2862

2870

6

1990

2.

Kramnyik,V

orosz

2784

2794

2796

16

1975

3.

Aronjan,L

örmény

2813

2813

2795

12

1982

4.

Griscsuk,A

orosz

2785

2785

2786

6

1983

5.

Nakamura,H

amerikai

2772

2772

2783

14

1987

6.

Caruana,F

olasz

2796

2779

2779

10

1992

7.

Anand,V

indiai

2775

2775

2775

0

1969

8.

Topalov,V

bolgár

2769

2769

2771

6

1975

9.

Gelfand,B

izraeli

2764

2764

2765

8

1968

10.

Karjakin,S

orosz

2772

2772

2762

8

1990

11.

Mamedgyarov,S

azeri

2775

2775

2759

8

1985

12.

Dominguez,PL

kubai

2757

2757

2753

13

1983

13.

Adams,M

angol

2740

2761

2753

4

1971

14.

Ponomarjov,R

ukrán

2756

2756

2751

4

1983

15.

Giri,A

holland

2737

2737

2749

13

1994

16.

Vachier-Lagrave,M

francia

2719

2722

2742

19

1990

17.

Szvidler,P

orosz

2746

2746

2740

10

1976

18.

Morozevics,A

orosz

2739

2739

2734

8

1977

19.

Ivancsuk,V

ukrán

2733

2731

2733

8

1969

20.

Wang Hao

kínai

2747

2736

2733

4

1989

21.

Lékó,P

magyar

2744

2740

2732

4

1979

22.

Bacrot,E

francia

2714

2723

2730

10

1983

23.

Eljanov,P

ukrán

2702

2706

2729

15

1983

24.

Vityjugov,N

orosz

2719

2719

2729

6

1987

25.

Kamsky,G

amerikai

2741

2741

2725

16

1974

       …

 

 

 

 

 

 

 

  39.

Almási,Z

magyar

2707

2707

2707

0

1976

   56.

Polgár,J

magyar

2696

2696

2689

2

1976

   71.

Rapport,R

magyar

2693

2676

2676

0

1996

   74.

Berkes,F

magyar

2687

2678

2673

9

1985

   88.

Erdős Viktor 

magyar 

2650

2650 

 2661

18 

 1987

Az országok rangsorát a legjobb 10 sakkozó Élő-átlaga alapján számolják ki. Nagy fölénnyel vezetnek az orosz sakkozók az ukránok előtt. Sakkozóink holtversenyben hatodikak a legerősebb sakknemzetek rangsorában.

1.Oroszország 2740 (- 2, 219 nemzetközi nagymester, 501 nemzetközi mester, 2213 címviselő)

2. Ukrajna 2704 (- 1, 80, 197, 502)

3. Kína 2669 (- 2, 34, 23, 124)

4. Franciaország 2663 (+ 4, 47, 98, 371)

5. Örményország 2661 (+ 2, 36, 23, 98)

6 Egyesült Államok 2653 (+ 2, 78, 123, 604)

7. Magyarország 2653 (- 2, 52, 109, 427)

8. India 2640 (- 2, 32, 77, 230)

9. Hollandia 2639 (30, 79, 296)

10. Izrael 2630 (+ 1, 39, 47, 161)

 

A honi ranglistán nem változott a top három rangsora. Rapport Richárd negyedik a listán.

 A magyar ranglista élcsoportja:

Lékó Péter 2732 (- 8), Almási Zoltán 2707, Polgár Judit 2689 (- 7),  Rapport Richárd 2676,  Berkes Ferenc 2673 (- 5), Erdős Viktor 2661 (+ 11), Balogh Csaba 2632 (- 8), Bánusz Tamás 2596 (+ 8), Ribli Zoltán 2584 (+ 1), Prohászka Péter 2583 (+ 11), Papp Gábor 2583 (- 2), Ruck Róbert 2571 (- 4), Ács Péter 2570 (+ 3), Szabó Krisztián 2558 (- 3), Héra Imre 2557 (- 7)

A női világranglistán 69. alkalommal első Polgár Judit, a Világkupán nagy meglepetésre az első fordulóban búcsúzni kényszerült, ezt 7 pontja bánta. A kínai Hou Ji-fan a világbajnoki döntő megnyerése, címének visszahódításával 12 Élő-pontot is szerzett. Zhao Xue a negyedik helyre lépett előre, megelőzte a szlovén Anna Muzicsukot. A tegnap befejeződött taskenti GP-verseny eredményét csak a novemberi listán számolják el. Európa-bajnoknőnk, Hoang Thanh Trang 19. a szoros mezőnyben.

A női rangsor élcsoportja:

1.Polgár Judit (magyar) 2689 (- 7, 2)

2. Hou Ji-fan (kínai) 2621 (+ 12, 9)

3. Humpy Koneru (indiai) 2607 

4 Zhao Xue (kínai) 2579

5. Anna Muzicsuk (szlovén) 2560 ( - 25, 9)

6. Nana Dzagnidze (grúz) 2556

7. Ju Wenjun (kínai)  2535

8. Katyerina Lahno (ukrán) 2534 (+ 2, 3)

9. Nagyezsda Koszinceva (orosz) 2523 (- 8, 7

10. Pia Cramling (svéd) 2515

19. Hoang Thanh Trang (magyar) 2495 (+ 2, 2)

A top 10 virtuális világranglista állása:

1.Polgár Judit 2689

2. Hou Ji-fan 2621

3. Humpy Koneru 2612,4 (+ 5,4)

4. Zhao Xue 2573,4 (- 5,6)

5. Anna Muzicsuk 2560

6. Nana Dzagnidze 2556

7. Katyerina Lahno 2540,6 (+ 6,6)

8. Bela Hotenasvili 2523,6 (+ 9,6)

9. Nagyezsda Koszinceva 2523

10. Pia Cramling 2516,4 (+ 1,4)

A 10 legjobb női sakkozó Élő-pontszámának átlaga alapján összeállított rangsorban a kínaiak megtartották éllovasi pozíciójukat. Polgár Judit kiemelkedő pontszáma jelentősen javítja az átlagunkat.

1. Kína 2477 (- 11)

2. Oroszország 2475

3. Grúzia 2439 (- 2)

4. Ukrajna 2406 (+ 1)

5. India 2399 (+ 3)

6. Magyarország 2372 (- 3)

7. Lengyelország 2356

8. Németország 2354 (- 1)

9. Franciaország 2337 (- 1)

10. Románia 2317

A magyar ranglista élcsoportja:

Polgár Judit 2689 (- 7), Hoang Thanh Trang 2495 (+ 2), Vajda Szidónia 2349, Gara Tícia 2346 (- 3), Medvegy Nóra 2342 (- 4), Mádl Ildikó 2328 (- 12), Gara Anita 2307 (- 4), Papp Petra 2294 (+ 23), Lakos Nikoletta 2285 (+ 2), Dudás Eszter 2284 (+ 15), Rudolf Anna 2281 (- 27),  Schneider Veronika 2249 (- 17)

A legjobb junioroknál Rapport Richárd a negyedik, messze a legfiatalabb, a 18 évesek rangsorában az első. Az újdonsült junior világbajnok, a kínai Yu Yangyi megelőzte nagymesterünket.

A legjobb juniorok:

1.Anish Giri (holland) 2749 (+ 12, 1994)

2. So Wesley (Fülöp-szigeteki) 2706 (1993)

3. Yu Yangyi (kínai) 2681  (+ 19, 1994)

4. Rapport Richárd (magyar) 2676 (1996)

5. Parimarjan Negi (indiai) 2671 (+ 9, 1993)

 

A 19 esztendős kínai világbajnoknő, Hou Ji-fan óriási fölénnyel vezeti az ifjú hölgyek rangsorát. A junior világbajnoknő, a 15 esztendős orosz Alekszandra Gorjacskina már dobogós, Papp Petra 21. a legjobbak világranglistáján.

A 20 éven aluli hölgyeknél a rangsor:

1.Hou Ji-fan (kínai) 2621   (+ 12, 1994)

2. Guo Qi (kínai) 2443 (1995)

3. Alekszandra Gorjacskina (orosz) 2436 (+ 18 1998)

4. Alina Kaslinszkaja (orosz) 2435 (+ 1, 1993)

5. Devsi Cori (perui) 2425 (- 8, 1993)

21. Papp Petra 2294 (+ 23, 1993)

 

Verőci Zsuzsa

Komment 0 | Reblog! 0 |

Legfrissebb bejegyzések

Gukesh, Nakamura és Nepomnjacsij holtversenyben az élen, Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 19.

Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontoe előnnyel vezet
2024. 04. 18.

Nepomnjaxsij és Gukesh D reizett, Caruana és Nakamura nyert, Lei Tingjie legyőzte Gorjacskinát
2024. 04. 16.

Gukesh D és Nepomnjacsij döntetlennel is megőrizte éllovasi pozícióját, Tan Zhongyi ismét egyedül az élen
2024. 04. 15.

A nyolcadik forduló után Gukesh és Nepomnjaxsij vezet, a női viadalon hármas holtverseny az élen
2024. 04. 14.

A világbajnok-jelölti döntők félidejében Jan Nepomnjacsij és Tan Zhongyi félpontos előnnyel vezet
2024. 04. 12.

Gukesh és Nepomnjacsij remizett, megőrizték holtversenyes első helyüket, Tan Zhongyi előnye is fél pont
2024. 04. 11.

Gukesh 87 lépéses győzelemmel beérte Neomnjacsujt, Nakamura ekőször nyert
2024. 04. 10.

A világbajnok-jelölti döntők negyedik fordulójában Nepomnjacsij myert Vidit ellen, Szalimova legyőzte Konerut
2024. 04. 08.

Praggnanandhaa sötéttel nyert az indiai rangadón Vidit ellen, már a nyitásban meglepte riválisát
2024. 04. 07.

Torontóban Tan Zhongyi kettős győzelemmel rajtolt, békés első forduló, viharos második kör a vb-jelölti döntőkben
2024. 04. 06.

Carlsen harmadszor a GRENKE Chess Classic  győztese, Rapport volt a világelső legfőbb riválisa
2024. 04. 03.

Prágai elsőségével Abduszattorov negyedik az új világranglistán
2024. 04. 01.

Az új világranglistán a trónkövetelők sokat javítottak helyezésükön
2024. 02. 02.

A villámpartikban Wei Yi jobban bírta a feszültséget, a kínai sakkozó a 86. Tata Steel Masters győztese
2024. 01. 29.

Hirdetés

Feedek

Archívum

Címkefelhő

Sakk Carlsen Lékó Polgár Judit, Aeroflot-verseny Rapport Richárd, Csapat-világbajnokság 2015, Grand Chess Tour, Sparkassen Chess Meeting, Biel Sakkfesztivál, Világkupa Baku, Grand Prix 2015/16, Csapat Európa-bajnokság, Tata Steel Chess 2016, Altibox Norway Chess 2016, Világkupa 2017 Tbiliszi, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Magnus Carlsen, Teherán Női kieséses rendszerű világbajnokság, Világbajnok-jelölti torna Hanti-Manszijszk Anand Aronjan Kramnyik Topalov Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk, Sakkolimpia Tromsø, Világbajnoki döntő 2014 Magnus Carlsen Viswanathan Anand, Csapatbajnokság, Világranglista, Női Európa-bajnokság, Világbajnok-jelölti verseny London Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, Tata Steel 2015 Carlsen Caruana Aronjan Giri Ivancsuk Hou Ji-fan, Grand Prix London, Európa-bajnokság Jereván Polgár Judit Almási Zoltán Balogh Csaba, Riga Női Európa-bajnokság 2017, Női Grand Prix Sardzsa Hou JI-fan Humpy Koneru, Csapat Európa-bajnokság 2013, Női Európa-bajnokság 2016, Grand Prix Peking Lékó Griscsuk Karjakin Gelfand Topalov Kamsky Mamedgyarov, 40. sakkolimpia Isztambul, Grand Prix Párizs Griscsuk Caruana Nakamura Gelfand Ponomarjov, Férfi Európa-bajnokság 2012, Női Európa-bajnokság Plovdiv Hoang Thanh Trang Dzagnidze Gunyina Sztefanova, Wijk aan Zee 2012, Tata Steel 2013 Rapport Richárd, Grand Prix Taskent Caruana Karjakin Nakamura Giri Vachier-Lagrave Gelfand, Grand Prix-verseny Tbiliszi Griscsuk Giri Vachier-Lagrave Mamedgyarov Szvidler, Európa-bajnokság 2015 Jeruzsálem, Grand Prix Szaloniki Topalov Griscsuk Nakamura Caruana Morozevics Ivancsuk, 51. Capablanca emlékverseny, Dortmund Vlagyimir Kramnyik Ruszlan Ponomarjov Hikaru Nakamura Anish Giri, Grand Slam-döntő Anand Carlsen Aronjan Ivancsuk Nakamura, Női Grand Prix Lopota Hou Ji-fan Humpy Koneru Anna Muzicsuk Nana Dzagnidze, Tal-emlékverseny, Baden-Baden 2013 Anand Caruana Adams Naiditsch, Stavanger 2014 Carlsen Aronjan Griscsuk Caruana Kramnyik Topalov Karjakin, St. Louis Carlsen Aronjan Caruana Nakamura Topalov Vachier-Lagrave, 42. sakkolimpia Baku, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Karjakin Nakamura Lékó Péter, Európa-bajnokság Legnica Almási Zoltán Berkes Ferenc Balogh Csaba, Női csapat-világbajnokság 2013, Gibraltár 2015 Hou Ji-fan Topalov Nakamura Szvidler Rapport, Orosz szuperbajnokság Novoszibirszk, St. Louis USA ch 2017, 18. Európa-bajnokság 2017 Minszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2014 Aronjan Nakamura Caruana Gelfand Karjakin Rapport, Királyi verseny Bukarest Caruana Ponomarjov Wang Hao Radzsabov, Csapatbajnokság 2013/14, Taskent GP-verseny Humpy Koneru Zhao Xue Ju Wenjun Katyerina Lahno, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Andrejkin Nepomnjacsij, VIII. Tal-emlékverseny Anand Carlsen Kramnyik Nakamura Karjakin Caruana Gelfand, Csapat-világbajnokság 2013, Rosztov Grand Prix Hou Ji-fan Humpy Koneru, Aeroflot 2012, Gibraltár, Grand Chess Tour 2016 London, Katar 2014 Kramnyik Giri Mamedgyarov Vachier-Lagrave Berkes Gara, Biel Magnus Carlsen Hikaru Nakamura, Orosz szuperbajnokság Szergej Karjakin Alekszandr Griscsuk Peter Szvidler, Grand Prix Genf Usenyina Hou Ji-fan Muzicsuk Dzagnidze Lahno, Aljechin emlékverseny Anand Aronjan Kramnyik Szvidler Gelfand Adams, Capablanca emlékverseny Almási Zoltán, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Biel 2013 Vachier-Lagrave Nepomnjacsij Rapport, Férfi sakkbajnokság, Vugar Gasimov emlékverseny Carlsen Caruana Nakamura Karjakin Mamedgyarov Radzsabov, Capablanca emlékverseny Leinier Dominguez Perez Vaszilij Ivancsuk Almási Zoltán, Mitropa Kupa, VII. Tal-emlékverseny, Grand Prix Zug Lékó Radzsabov Karjakin Caruana Topalov Mamedgyarov Morozevics, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Szergej Karjakin, La Coruna Rapport Richárd, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Grand Prix Zsermuk Hou Ji-fan Humpy Koneru, 60. női bajnokság, Grand Prix 2017 Genf Rapport Richárd, Mitropa-kupa 2017 Balatonszárszó, Grand Prix Taskent Fabiano Caruana Szergej Karjakin Lékó Péter, Női világbajnokság, ACP-verseny Almási Zoltán Wesley So Jan Nepomnjacsij, Hans Suri emlékverseny Biel Hou Ji-fan Maxime Vachier-Lagrave Radoslaw Wojtaszek, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura, 33. Zalakarosi Sakkfesztivál Rapport Berkes Portisch Hoang Mádl, Grand Prix-verseny Chengdu, Ningbo csapat-világbajnokság, Szeged Női bajnokság, Női világbajnoki döntő Hou Ji-fan Humpy Koneru, 61. Női bajnokság Hévíz, Petroszjan emlékverseny Aronjan Griscsuk Kramnyik Gelfand Lékó, Stavanger Altibox Norway Chess 2017 Carlsen So Kramnyik Caruana Anand, Klubcsapatok Európa-kupája, Női csapat-világbajnokság, Grand Prix Ankara, Gibraltár 2013 Ivancsuk Kamsky Adams Hoang Thanh Trang, GRENKE Chess Classic 2015 Carlsen Caruana Anand Aronjan, Stavanger Anand Carlsen Aronjan Topalov Nakamura Szvidler Karjakin, Grand Prix 2017 Moszkva, 32. Mitropa-kupa Meissen, Csapatbajnokság 2016/17, Hoogeveen Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik, 63. Férfi bajnokság Gyula, U16-os sakkolimpia Győr, Csigorin emlékverseny Almási Zoltán Portisch Lajos, Zürich 2015 Caruana Anand Kramnyik Aronjan Nakamura Karjakin, SportAccord Peking, 62. férfi bajnokság, Fabiano Caruana Veszelin Topalov Vaszilij Ivancsuk, Szaratov Lékó Péter, SportAccord 2014 Griscsuk Aronjan Lékó Hou Ji-fan Koneru, 30. Klubcsapatok Európa-kupája Lékó Péter Caruana Griscsuk Topalov Nakamura, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana, 28. Klubcsapatok Európa-kupa, 42. Sparkassen Chess-Meeting Lékó Kramnyik Caruana Adams, Orosz szuperbajnokság Kramnyik Karjakin Szvidler Nepomnjacsij, St. Louis Carlsen Aronjan Nakamura Kamsky, Grand Slam-döntő Aronjan Mamedgyarov Adams Vachier-Lagrave, Klubcsapatok Európa-kupája 2013, Orosz csapatbajnokság 2013, Orosz csapatbajnokság 2012, Európa-bajnokság 2016, 3. Vugar Gasimov emlékverseny, London Chess Classic 2014 Carauna Anand Nakamura Kramnyik Giri Adams, 42. sakkolimpia Baku, Grand Chess Tour 2017 Leuven, Grand Chess Tour 2017 Párizs, Biel Magnus Carlsen Alekszandr Morozevics Alekszej Shirov, 50. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, 33. Klubcsapatok Európa-kupája Antalya, Sencsen 2017, Grand Prix 2017 Rapport, 35. Mitropa-kupa Prága, Női világbajnoki döntő, 4. Sinquefield Kupa St. Louis, 32. Klubcsapatok Európa-kupa, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Szombathely Rapport Richárd Markus Ragger, Rapport Richard, Orosz csapatbajnokság 2014 Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Női GP-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, Grand Slam-döntő Anand Aronjan Ponomarjov, Női világbajnoki döntő 2013 Anna Usenyina Hou Ji-fan, Junior világbajnokság Rapport Richárd, Grand Prix Kazany, Zürich 2014 Carlsen Anand Aronjan Nakamura Caruana Gelfand, Gibraltár 2014 Hoang Thanh Trang Rapport Richárd, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Cramling, Zürich 2013 Anand Kramnyik Caruana Gelfand, Malmő Rapport Van Wely Short Szokolov, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Dzagnidze Sztefanova, London Chess Classic 2012 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Polgár Judit, 40. sakkolimpia Isztambul, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, Wijk aan Zee Tata Steel Chess 2017, Kazany Grand Prix, Világkupa 2013 Kramnyik Karjakin, Mi is történt 2016-ban, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, 44. Sparkassen Chess Meeting Dortmund, Világbajnok-jelölti döntő Moszkva 2016, 7. Danzhou szuperverseny Lékó Péter, Genf Polgár Judit Vlagyimir Kramnyik Hikaru Nakamura Sahriyar Mamedgyarov, Zürich Korcsnoj Chess Challenge, V. Grand Slam-döntő, Hoogeveen Nakamura Hou Ji-fan Giri, Szaratov Lékó Péter Alekszandr Morozevics, Grand Chess Tour 2017 5. Sinquefield Cup St. Louis, Grand Chess Tour 2017 St. Louis, Hikaru Nakamura Levon Aronjan, Női világbajnokság Hou Ji-fan Humpy Koneru Hoang Thanh Trang, Chess.com Man sziget 2017, 33. Mitropa-kupa, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, 45. Sparkassen Chess-Meeting 2017 Dortmund, Csapatbajnokság 2014/15, Világkupa Hanti Manszijszk Szvidler Griscsuk Ivancsuk Ponomarjov, Női Európa-bajnokság Belgrád Hoang Thanh Trang Papp Petra Muzicsuk Dzagnidze Lahno Koszinceva Camling, Csapatbajnokság 2012/13, Női Grand Prix 2015/16 Hanti-Manszijszk, 21. csapat Európa-bajnokság Kréta, Budapesti Tavaszi Fesztivál Szabó László emlékverseny, Sharjah Masters 2017 Gledura, Női Grand Prix Dilijan Usenyina Koneru Muzicsuk Sztefanova, Zürich párosmeccs Kramnyik Aronjan, ACP Tbiliszi, Világbajnok-jelölti verseny London 2013 Carlsen Kramnyik Aronjan Radzsabov Griscsuk Ivancsuk Szvidler Gelfand, 4. Gasimov emlékverseny So Kramnyik, GRENKE Chess Classic 2017 Carlsen Caruana, Világkupa 2013 Aronjan Kramnyik Caruana Griscsuk Karjakin Nakamura Szvidler, A 2012-es év krónikája, Grand Chess Tour 2016 Párizs, Aeroflot 2013, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik Nakamura, Malmő Lékó Péter, Mitropa-kupa 2014, Dubai rapid-és villámvb Magnus Carlsen Viswanathan Anand Hikaru Nakamura Fabiano Caruana Polgár Judit, Hanti-Manszijszk Női Grand Prix-verseny Hou Ji-fan Anna Muzicsuk Zhao Xue Nana Dzagnidze Katyerina Lahno, 45. Bieli Sakkfesztivál Lékó Péter, Tata Steel 2013 Carlsen Anand Aronjan Caruana Nakamura Lékó Péter, Hanti-Manszijszk Csapat-világbajnokság 2017, SportAccord Peking Hou Ji-fan Aronjan Radzsabov Karjakin Lékó Péter, Ningbo csapat-világbajnokság Lékó Péter Polgár Judit Almási Zoltán, Világkupa 2013 Lékó Péter Polgár Judit Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura, London Chess Classic 2011 Anand Carlsen Aronjan Kramnyik, Malmő Lékó Péter, Világbajnoki döntő Viswanathan Anand Borisz Gelfand, Lékó Péter, A 2013-as esztendő krónikája, Világbajnoki ciklus, Rapport Richárd, Magyar Sakkozásért Alapítvány Portisch Lajos, Orosz csapatbajnokság, Grand Prix Baku Caruana Griscsuk Karjakin Gelfand, Rapid és villám-vb Dubai Carlsen Anand Nakamura Caruana Griscsuk Polgár Judit, Rapid-világbajnokság Asztana, Grand Chess Tour 2016 Leuven, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Chess.com Masters Man sziget, Világbajnoki döntő New York Carlsen Karjakin, Grand Prix 2017, Rapid és villám-világbajnokság Doha 2016, X. Tal-emlékverseny Moszkva, Dortmund Lékó Péter Vlagyimir Kramnyik Fabiano Caruana Michael Adams, Világkupa 2013 Lékó Péter Aronjan Kramnyik Caruana Karjakin Nakamura Szvidler, Grand Prix-verseny Chengdu, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, IX. Chess Masters Final Bilbao Carlsen Karjakin, Világkupa Hanti Manszijszk Polgar Judit

Sakkblog

A hazai és a külföldi legjelentősebb tornákról híradás, értékelés, játszmaelemzés. Sztorik, interjúk. Mi újság a sakkvilágban?

Naptár

Reblog